028. – Egy szép barátság kezdete

Háziszerzőnk első történetfolyamának utolsó állomásához érkeztünk (a közvetlen összegyűjtött előzmények, vagyis JoeP nálunk megjelent katonai életműve ide kattintva olvasható), de a rajongókat szeretném megnyugtatni, hogy tarsolyunkban még lapul ám egy-két hamisítatlan JoeP-féle sztori.

Bármennyire is furcsa, de a végén összebarátkoztunk [mármint hősünk és a századparancsnoka. tiboru]. Én ugyanis olyat tudtam, amire neki nagy szüksége lett. Rajzolni.

Akkor kerültem képbe, amikor néhány bátrabb alak bevitte hozzá dedikálni a leszerelő zászlóját. Ezek ugyanis egyáltalán nem voltak rossz zászlók.

Behivatott.

– Petrényi, maga rajzolja a leszerelő zászlókat?
– Jelentem, én.

Megjegyzés.

Nem volt ám túl nagy választék. Rajtam kívül már csak Bogyó honvéd tudott rajzolni, csak neki nem volt önbizalma. Én viszont akkor már túl voltam egy-két meredek dolgon. Az iskolai újságba például – lapzárta miatt – úgy kellett rajzolnom, hogy direktben alkottam karctűvel a stencilgép fémlapjára. Aztán az is sikerült.

– Bármit le tud rajzolni?
– Ha van miről rajzolni, akkor igen.
– Tudja, mi az, hogy TZ?
– Jelentem, nem.
– Az, ami a maga harcieszközét fogja leváltani.
– Egy erősebb PorSívó?
– Petrényi, legyen kedves, ne juttassa állandóan az eszembe, hogy maga totálisan hülye a katonai dolgokhoz. Ez egy Tátra teherautóra szerelt repülőgép-hajtómű. Fel tudja fogni, milyen erőt jelent ez? Ha nem rögzítenénk az autót, a hajtómű 80 káemhával tudná mozgatni.
– Ejha – mondtam faarccal.
– Ez most mi volt?

Bociszem.

– Na jó. Hamarosan kapunk két TZ-t. Énhozzám fognak tartozni. Addigra szeretnék összehozni egy oktatási anyagot. Magának ábrákat kellene rajzolnia fóliákra, egy könyv alapján. Tud ilyet?
– Jelentem, igen.
– Remek.

És az is lett. Olyan jól sikerültek az első ábrák, hogy a végén a századparancsnok minden befolyását latba vetette, hogy ne kelljen elmennem a szokásos évi hajmáskéri nagygyakorlatra.

Én voltam a laktanyában maradottak közül az egyedüli nem szemüveges. Reggel felkeltem, bevonultam a rajzeszközökkel a tanterembe és délután ötig rajzoltam. Egy írnok ismerősöm járt ki a városba, hozta a rostos gyümölcsleveleket. (Sört… ugyan. A századparancsnok rendszeresen beugrott nézegetni, hogyan haladok.)

Újból jóra fordult a sorsom. Habár a létszám miatt őrséget továbbra is adnom kellett, de az utána jövő bohóckodásban már nem kellett részt vennem. Csak rajzoltam.

Így ért véget a történet, mely a főnökömről és rólam szólt A vége felé annyira kisimultak a dolgok, mintha nem is a katonaságnál lettünk volna. Búcsúzáskor hosszan szorongatta a kezemet.

Mi a heppiend, ha nem ez?!

8 hozzászólás

 1. Shearman — 2009-06-22 09:05 

:)

Hiába, a századparancsnok is lehet ember…

 2. golyo1974 — 2009-06-22 10:58 

Az arany kezedet szorongatta, lehet, hogy mást is akart :-P

 3. JoeP — 2009-06-24 21:36 

Csak a történeti hűség kedvéért jegyzem meg, hogy habár az illusztráció is valamilyen leszerelőzászló, de egy lapon sem lehet említeni azokkal, amelyeket én rajzoltam. Mindegyiken 8-10 jelenet volt, részletesen megrajzolva, aprólékosan kiszínezve – méghozzá mindenkinél olyan jelenetek, melyek valójában megtörténtek az illetővel. Például minden sofőr zászlóján szerepelt az a rajz, amikor Nyerges őrmester már derékig áll a Sióban, de még integet a sofőröknek, hogy tolathatnak.
Habár kicsi laktanya voltunk, de ennyi emlékezetes élménye mindenkinek volt.

 4. tiboru — 2009-06-25 00:06 

@JoeP:

Ó, és komolyan mondod, hogy ezekről nem készült fotó?!

Gondolom, kaptál dorgálást a Széchenyi Könyvtártól a mulasztás miatt…

 5. stonedraider — 2009-06-30 22:43 

@JoeP:
esetleg lerajzolhatnád őket újra:)

 6. JoeP — 2009-07-01 13:24 

esetleg, ha időmilliomos lennék… :-)

 7. Donna Anna — 2010-09-01 18:53 

Tegnap óta ezen a blogon fetrengek… :D Sajnos, nő lévén nem tapasztalhattam meg, de egy idősebb tanítványom (nyelvre oktattam, mérsékelt sikerrel) kifogyhatatlan votl az ilyen sztorikból.

 8. tiboru — 2010-09-01 18:59 

@Donna Anna:

Sajnos, én meg az operákhoz nem nagyon tudok hozzászólni, de volt egy tanítványom, akinek az édesanyja jegyszedő volt a Vígszínházban még a nyolcvanas évek végén :-)

Isten hozott szerény társaságunkban!

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.