052. – Hiúság vására

Azt, hogy a főtisztek sem mentesek az emberi gyarlóságoktól, azt eddig is tudtuk. Azt viszont, hogy egyesek közülük olyan rossz emberismerők lennének, mint ZöPö mai sztorijának főhőse – nos, ez még az oly sokat tapasztalt bloggazdát is megdöbbenéssel töltötte el szerkesztés közben.


Nem tudom, szabad-e egy katonatörténethez olyan valaki regényének a címét kölcsönvenni, akit William Makepeace Thackeraynek hívtak. Make peace, not war, oh yeah…

[Szabad. Tiboru.]

A laktanyaparancsnok mérnök őrnagy elvtárs (mindig kihangsúlyozta a mérnök szót) igazi katona volt. Ő komolyan vette az alakiságot: este, egy szál magában is alakzatban menetelt haza. Igyekezett a fegyelmet megtartatni, s talán nem az ő hibája, hogy nem igazán sikerült neki. Ahogy a mondás tartja, mindenki belepisil a medencébe, de nem a trambulinról – na, hát nálunk azt is lehetett.

Talán az állandó mérnöközése késztette a "mezei" tiszteket és a zömében téeszes (gy. k. továbbszolgáló) őrmestereket, hogy úgy tekintsenek rá a háta mögött, mint a paraszt nézett Werbőczyre. Ahol lehetett, szép finoman törlesztettek neki. A belső építkezés hegymagas sóderhalmának tetejére például épp a mérnök őrnagy elvtárs szemléje előtt állított valaki egy jó feltűnő üres borosüveget, de úgy ám, hogy a sóderhalmon sehol nem látszott lábnyom (előttem máig rejtély, hogyan hajtották végre). Tettes vagy felelős – a mérnök őrnagy elvtárs minden ebbéli igyekezete ellenére – természetesen soha sem került.

Hogy a lényegre térjek tehát, a mérnök őrnagy elvtárs hiú volt, nem is kicsit, és ez néha különös bonyodalmakhoz vezetett. Egyszer például minden bejelentés nélkül berontott az őrszobára. Aki ott volt, az őrparancsnokkal egyetemben feszes haptákba vágta magát, de az őrtornyokban időző haverokat nem lehetett figyelmeztetni. Ha helyszíni szemlére indultak volna, természetesen kiszólnak az Orifonon (egyszerű oda-vissza hangosbeszélő, telefonszerű szerkezet), hogy mindenki kapja össze magát; persze ez már csak akkor lett volna lehetséges, ha az elöljáró kiteszi a lábát. De ugye még odabent ette a fene.

Miután mindent rendben talált a mérnök őrnagy elvtárs, utolsó, hirtelen ötletével az őrparancsnokhoz fordult:

– Hívja fel a kettes őrhelyet és kérdezze meg, hogy mi a véleménye rólam!

Az őrparancsnok elsápadt és reszketni kezdett:

– Ezt nem kellene, őrnagy elvtárs…

– Mi ez, parancsmegtagadás? Végrehajtani!

Az őrparancsnok gondolataiban hosszú-hosszú laktanyafogságok képe merült fel. Nagyot sóhajtva lenyomta az Orifon beszélőgombját és beleszólt:

– Kettes őrhely, jelentkezz!

Pár pillanatnyi szünet után recsegés, majd az őr jókedvű hangja hallatszott:
 
– Kettes őrhely, jelentkezem!

– Mi a véleménye X. Y. mérnök őrnagy elvtársról?

Azonnal jött a határozott válasz a drót túlvégéről:

– Sz*pjon le!!!

Ha jobban belegondolunk, az adott szituációban ez volt az egyetlen lehetséges, adekvát válasz. A mérnök őrnagy elvtárs (aki ifjúkorában valamilyen küzdősportban jeleskedett és még a történetünk idején is jó formában volt) elvörösödött és egy jól irányzott karateütéssel összetörte az Orifont. Mindenki fellélegzett, mert így már nem hallották a kettes őrhely közleményének hátralevő részét:

– A könyvet kiolvastam, a sört megittam, úgyhogy máris jöhet!

17 hozzászólás

 1. tiboru — 2009-07-29 09:05 

Azóta is azon gondolkodom, milyen válaszra számított a mérnök őrnagy elvtárs?

– Ő egyszemélyben az emberi és szakmai példaképem!

– A legkiválóbb parancsnok a laktanyában!

– Büszke vagyok, hogy akkor élhetek, amikor ő!

 2. proletair — 2009-07-29 09:19 

egyszál magában is alakzatban…
hát beszarok:)

 3. ZöPö_ — 2009-07-29 09:19 

@tiboru:

Nagyon hiú volt, tényleg ezt várta. “Rendes ember, jó katona” vagy valami ilyesmit. Egyszer voltam vele robbantani, gyermeki örömmel kérdezgette tőlem:
– Na, mit szól ehhez? Milyen?
Én meg be voltam sz*rva, csak bólogatni mertem, de valahol mélyen azt éreztem, hogy “teljesen szimplán levegőbe röpítettük egy rég lebontott ház alapozását, ez a dolgunk, most mit b*szkurálsz engem ezzel?”

 4. Szalacsi_Dezső — 2009-07-29 09:32 

És nyilván házasélet után elnézést kért az asszonytól, hogy lökdöste.
Nálunk a zászlóalj törzsfőnök volt hasonló.
Ilyeneket mondott az aegü-nek.
-Ha valaki huzakodni mer a 2.zászlóalj nevével azt azonnal jelenti nekem. Én jövök mint egy tűzgolyó, és azt a katonát vérbe fojtom.
Egyszer egy szerencsétlen öngyilkosjelöltnek, aki háromszor vágta föl az ereit (na jó csak karcolgatott), hozatott egy kötelet, kiállította az zászlóalj elé, majd nekünk hátraarcot vezényelt, neki pedig parancsot adott, hogy kösse föl magát. Ez már súrolta a morbiditás határait.

 5. tiboru — 2009-07-29 09:35 

@Szalacsi Dezső:

Érdekes pszichopedagógiai fogás. Lehet, már tanítják valahol :-)

 6. proletair — 2009-07-29 09:48 

@tiboru:
egy kis pszicho:
egy ejtőernyős srác nem mert kiugrani a gépből és betámasztott az ajtóban. az ugratóparancsnok higgadtan mondta neki, hogy semmi gáz, eressze el az ajtót, és üljön be a hátra. Na ahogy elengedte az ajtót, kirúgta a gépből. A következő ugrásnál nem volt semmi baj:)

 7. kiruapu — 2009-07-29 09:54 

Nekem is volt egy mérnök őrnagyom.A szemem előtt vágta magát vigyázzba amikor a pk-val beszélt orifonon.

 8. Lewis — 2009-07-29 09:55 

Rétságon voltam előfelvett 81-82-ben. Az zászlóalj parancsnoka volt Kőhegyi Gyula harckocsizó fhdgy. (Így hívatta magát). Hálisten én hiradós voltam nem hk-s. Szerintem nem volt rossz ember csak nagyon katona volt. Ő szokta mondogatni, hogy megbánta a házasságát, mert akadályozza a hivatása gyakorlásában. A felesége egy nála kicsitnagyobb darab vörös nő volt. Hétvége volt, éppen eggyes kapuszolgálatosok voltunk, ő volt az ÜTI. Ha ő volt az ÜTI be kellett kulcsra zárni a gyalogos bejáró kapuját, k le kellett neki adni a kulcsot és alkalommal amikor valaki be akart jönni újra el kellett kérni tőle, visszazárni kulcsot újra leadni. Ebéd körül jött a felesége, hozta a kajáját éthordóba. Bementünk a szolni neki, hogy itt a felesége. Kijött a kerítéshez, Gyula meghoztam az ebéded mondta a felesége. Jegyezze meg, hogy szolgálatban még önnek is Kőhegyi Gyula harckocsiző főhadnagy vagyok. Igen Gyula? Na akkor itt a kajád! Az asszony átdobta az éthordót a kerítésen, be a két sorompó közé a betonra, szétdűlt persze. Nehéz volt nem röhögni, most így visszagondolva inkább tragikus volt.

 9. ZöPö_ — 2009-07-29 10:18 

@kiruapu:

> A szemem előtt vágta magát vigyázzba
> amikor a pk-val beszélt orifonon.

Na, pontosan erről beszélek! Ami a magamfajtának tanult viselkedés (tehát nyűg) volt, az a “mk. őrgy. ets.”-nak ösztönös, zsigeri.

 10. terasz9 — 2009-07-29 10:28 

Az ilyen mk.őrnagyoktól mentsen meg a sors.
:)

 11. ZöPö_ — 2009-07-29 10:59 

@terasz9:

Nemnem! :-)

Nem lett volna semmi baj, ha csupa ilyen lett volna. Inkább az volt a gond, hogy “egy fecske nem csinál nyarat”.

 12. spájdernecc — 2009-07-29 14:56 

az a lágy szíved, Tiboru :)
nekem az őrgy et inverzéhez volt szerencsém, Feri bácsi főtörm személyében. ezredfüggetlen vvszakaszpk volt az öreg, személyes sértésnek vette a tisztelgést, az elvtársazást, meg az ilyen előírásos dolgokat.

 13. david31 — 2009-07-29 18:48 

Ó, Kőhegyi Gyula bácsit én is ismertem, igaz már Tatáról. Röviden csak Kőagyúnak hívtuk, akkoriban már őrnagy volt, ilyen alantas dolgokkal mint ÜTI szolgálat, nem foglalkozott. De azért, hogy mindenkit csesztessen, ha lehet (főleg ugye a lövészeket, rendkívül büszkén pucsított mindig a fekete hk-s egyenruhában:), nos ez a szokása mindig megmaradt.
Aztán egyszer be kellet segítem a bérszámfejtésen valami adategyeztetésen, s lebukott: Gyulánk bizony továbbszolgálóként kezdte a hivatásos pályáját.
Mostanában a Sláger rádió kívánságműsorában szoktam hallani, amint kér valami remek Edda vagy Demjén Rózsi számot. :)

 14. Lewis — 2009-07-30 06:00 

@david31: Látod ezt nem tudtam, hogy tsz-es volt. Nem volt főnököm, én hiradós voltam (be se fértem a hk.-ba), ott a nagyon Labádi hdgy. volt a szdpk. Mi egyébként Gyula bácsit Főhegyi Kőhadnagynak hívtuk. Azért nem semmi, hogy a hangjáról megismered a rádióban, én pofáról sem ismerném már meg. Mondjuk nem is hiányzik.

 15. Zig Zag — 2009-07-30 14:04 

Jódarabig, míg fel nem világosítottak, azt hittem a mk.őrgy.-ből az mk. a magyar királyi rövidítése.

Mondhatom: micsoda csalódás volt anno megtudni az igazat. :(

 16. ZöPö_ — 2009-07-30 16:14 

@Zig Zag:

Esküszöm, bevonulás után én is így voltam vele. Csak néztem, hogy mi lesz még itt, K.u.K.? :-))

 17. dozark — 2009-08-01 17:45 

@david31: Nehezen tudom róla elképzeli, hogy rádióban számokat kér, de az éthordós történet valóban Tatáig kísérte. :-)

Valóban kuriózumnak hatott, hogy főiskolai végzettség nélkül jutott el az Akadémiára (ez alapfeltétel volt), ahol is sikeresen záróvizsgázott. Alezredesként ment nyugdíjba évekkel ezelőtt, most is a környéken lakik.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.