088. – Angie történetei

Szerény véleményem szerint a sorállomány antikatonái legalább annyi szöget vertek be a hivatásosok koporsójába, mint fordítva. Sztupi mai három története ezt az alapigazságot hivatott alátámasztani.

Elöljáróban annyit, hogy bár nem rendelkezem írói vénával, meg grafomán sem vagyok (és ez most mentség is egyben a történetek interpretálásáért), de úgy érzem, ezeket  meg kell osszam veletek.

És akkor jöjjön 3 rövid sutka by Angie.

Tehát: az időpont 1985-86, vagyis még az átkos és ehhez mérten komolyan vett katonaság. Helyszín: Baja, a Vaskúti úti első lépcsős (már régen széthordták, tehát nevén nevezhető) laktanya .

A történetek főszereplője Englert (Angie) honvéd, majd később tizedes.

Bevezetésképpen néhány szó Angieről. Képzelj el egy kábé 190 cm magas, keskeny vállú, nagy fenekű, 52-es bakancsot viselő, vörös hajú, szeplős antikatonát, aki sztoikus nyugalommal és gyermeki derűvel tekint az egész eszement katonaságra. És hogy még fokozzuk a feszültséget: Angie a komolyzene nagy megszállottja volt.

Az első történet is a komolyzene következménye.

Englert honvéd (aki – bár nagy komolyzene rajongó volt –  képtelen volt  az alaki formákat elsajátítani, nem is vonult fel sohasem a üteggel, abból ugyanis mindig káosz lett) sikeresen elvégezte a tisztesképzőt és előbb őrvezetővé, majd tizedesé lépett elő. És ha már tizedes az ember, akkor belszolgálatot is kell adnia.

Mint már említettem, Angie imádta a zenét, és mivel unatkozni meg nem szeretett, a belszolgálati éjszaka meg igencsak unalmas, kis walkmanjét a fülére téve éppen vezényelte Brahms 5. magyar táncát, amikor is az orifon (vagy falikutya, ki hogy ismeri) ezredriadót rendelt el. Amit persze a mi Angie-nk nem hallott, és az üteg végigszunyálta a riadót. Angie meg másnap ezred-kihallgatáson jelent meg, ahol – az önvédelmi bociszem (by JoeP) tudatalatti bevetésével – 30 nap laktanyafogságot abszolvált.

Második sztori

A történet főszereplői Angie és Baba Ede alhadnagy (tényleg így hívták!).

Na, akkor egy pár szó Baba Ede alhdgy-ről. Már az, hogy valaki alhadnagy, az jelent valamit.

A főiskolán általában hadnagyként, ha valaki kiemelkedő képességű volt, akkor főhadnagyként végeztek. A különösen hülyék kaptak csak alhadnagyi rendfokozatot. Baba Ede egy viszonylag alacsony, feketeképű gonosz kis ember volt, aki élvezi a hatalmát és élvezetből gonosz és kellőképp korlátolt. Veszélyes egy kombináció!

A történet:

Minden katona előbb-utóbb megöregszik és eléri azt a megtisztelő kort, hogy centije lehet. Nem úgy hősünk, aki – bár elérte a matuzsálemi katonai kort – sehogy sem jutott centihez, csinálni meg lusta volt. De hát ezért vanak a jóbarátok, s készítettünk neki is egyet (szép pirosat, ha már tüzér az illető).

Na ettől kezdve Angie barátunk  békésen rázta be a centit boldog-bodogtalannak, köztük a fent említett gonosz törpének (BE) is, a következő szavak kíséretében, barátságosan megpöckölve közben Baba Ede alhadnagy fülét:

– Nyuszifül! Hány napod van??

Ekkor történt, hogy Baba Ede alhadnagy megtaposta a saját sapkáját, alig 300 ember szemeláttára.

És végül a harmadik történet

Helyszín: Bakony, ’86 nyara, valamilyen "nagyonfontos" hadgyakorlat. Erre a gyakorlatra az üteg is kitelepült azzal a feltett szándékkal, hogy ha a fene fenét is eszik, mi élesben lőni fogunk.

Az éleslövészet persze a tisztek maradék józan eszét is elvette, vagy csak ők már voltak ilyen lövészeten. Na mindegy; a lényeg: tele voltunk tábornokokkal, az összes tiszt be volt szarva és iszonyúan hivatalosak és bürokraták voltak.

Azt még a történethez tudni kell, hogy egy ilyen lövészet legfontosabb kelléke a lőelőjegyzék. Ez egy füzetecske, amelyben az aknavető rajparancsnok (mint például Angie) leírja az adatokat és kiszámolja a lőelemeket. Gondolom azért, hogy ha sikerül kilőni valamilyen civil célpontot, akkor utólag legyen kit tarkón lőni.

Ezt a kis füzetet a legnagyobb gondosággal kellett kezelnünk, őriznünk, stb.

Na szóval lövészet; állunk ott az aknavetőkkel, beásva, elpróbálva, kiokosítva és a hátunkban az üteg tisztjei és ekkor:

– Ellenőrző elöljáró! – üvöltés valamelyik sasszemű hadfi által.

Megjött egy rakás pizsamás megnézni, milyen fasza katonákat sodort eléjük  a balsors. Jönnek és kérdezgetnek, majd az egyre jobban sápadó tisztek szeme láttára kiszúrják Englert tizedest, ugyan mutassa már meg azt az ominózus lőelőjegyzést.

Tábornok:

Tizedes elvtárs, mutassa a lőelőjegyzését!

Angie:

Az nincs!

Tábornok:

???? Hát mit a lófaszt hozott magával, katona??!!

(Mivel nagy embertől idézni csak pontosan szabad…)
 
Angie:

Konzervet!

Ekkor robbant fel a Bakony a röhögéstől…

30 hozzászólás

 1. 68nyara — 2009-10-26 09:13 

Alhangyák ritkán lettek főiskoláról, inkább felfelé lépéssel keletkezett th-ból.

 2. balu a kapitány — 2009-10-26 09:35 

Az alhadnagy mai megfelelője a ftzls.

 3. ZöPö_ — 2009-10-26 09:46 

Alhangya lehetett még a katona hősi halállal (ehhez értelemszerűen életében alacsonyabb rendfokozattal kellett bírnia) és az érettségi vizsga sikeres abszolválásával (úgyszintén, korábbi alacsonyabb rendfokozatot feltételezve). Szegeden minkettőre tudtam példát.

 4. sóskatáska — 2009-10-26 10:18 

Baba Ede ritka nagy geci volt. Kollégám szolgált alatta majd megkérem meséljen róla.

 5. dmwd — 2009-10-26 10:52 

A mi századparancsnokunk is egy alhadnagy volt, aki fölfelé bukdácsolva lett az. Ő volt a hivatásosok között az egyetlen, akit a sorállomány tiszteletben tartott. Saját bevallása szerint csak azért lett katona, mert a harckocsi létezik. Aki nála tudta kezelni a gépet, a lövészeteken szét lőtte a célokat és rendben tartotta a technikát, annak jó dolga volt. Mivel ezt mindenki tudta, mindenki így is tett. Szegénnyel nem tudom mi lett, hogy ócska vasat csináltak a tankjaiból.

 6. Szalacsi_Dezső — 2009-10-26 11:06 

Azér’ az még rendben, hogy berázni a centit egy hivatásosnak. Na de a fülét megpöckölni, az nagyon udvariatlan dolog.
Ejnye-bejnye :-D

 7. Vérnűsző Barom (törölt) — 2009-10-26 12:49 

@Szalacsi Dezső: Angie szimpatikus egyéniség, derék bajtárs lehetett, nagyon sajnálom, hogy nem futottunk össze a Bajkonyban, vagy akárhol. Léte bearanyozta volna több délutánomat is, némi színt adva az egyhangúságnak.

Ötödidőszakos(!) katonaként, már túl a centin, a collstokon, – jobb ötlet híjján – egy tizenméteres mérőrúddal a vállamon közlekedtem a laktanyában, esetenként azon kívül is. Megjegyzem, senkinek sem tűnt fel, kivéve egy régi, kedves tisztelőmet, aki szintén alhadnagyi rangban (főiskola nem merült fel vele kapcsolatban) keserítette a sorállomány, így egyben a saját életét is.

Pajkoskodó megjegyzésére (na, ha végre dolgozunk is valamit, akár maradhatok is még pár hónapot, talán rászokom valahogy – klasszikusomtól nem pontosan idézve) olyasmit bírtam kedvesen morogni, hogy nekem, ha a fene fenét is eszik, ez a kis rudacska már kitart a végéig, de neki hátravan még négy-öt olimpiája, mire végre eszébe jut valakinek leszázalékolni.

Sajna a fülcimpa nem jutott az eszembe, de egy másik alkalommal megkúszattam.

 8. Vérnűsző Barom (törölt) — 2009-10-26 13:24 

A remek alhadnagy (szép szál, kifejezetten a vitézi pályára tenyésztett darab, volt, hosszú, vékony csupa göb lábakkal, hadonászó,pókszerű karokkal; hegyes, vöröses színben játsszó orral, kicsit sötétebb árnyalatú, de legalább foltos, viszont kissé lelazult, mondhatni fityegő orcával (faszt, lottyadt pofával) alaposan ellátva, midig az igazi, snájdig katonatiszt mintapéldányát jelentette számoma. Ezt némileg meg is erősítette az állandóan zsírúj egyenruha, amit raktárosi beosztásának köszönhetően szerzett be, és rossznyelvek szerint sose adott le. Új meg mindig akadt…

Na, barátságunkat megalapoztam egy elképedt pofával felvetett kérdéssel (ki ez a pojáca?), amit a többiek nem igazán tudtak érdemben megválaszolni.

Emberünk viszont a továbbiakban valamiért nem nem kedvelt.

Egyszer eljött számára a nagy nap! Kellemes őszi napsütés a pár nap eső után, hosszas, kemény munkával elérték felettesei, hogy még pár hétig boldogíthatom őket, alhangyánk meg arra gondolt, hogy akkor ideje neki is beszállni az ösznépi játékba nevelgetésemet illetően.

Telephelyügyeletesként bandukoltam valahova a dolgom után, amikoris elémpattant, határozott parancsot adva, mely szerint kocogjak már el a laktanya másik felébe, ahol a szemüvegét hagyta. Jóvan, főnök – mondám, és elindultam – nem sietve – a nyolcszázméteres útnak.
Valamikor meg is érkeztem, ott már kissé idegesen várt a levonuló őrség, bekészítve a szemüveg, indulás vissza futólépésben emberünkhöz, ami megintcsak nehézkes volt egy kicsit, mert nehéz úgy futkározni fegyverrel, batyuval, hogy közben én sétálgatok. Na, csak megérkeztünk, emberünk meg tombol, lila a feje, és csak hörögni tudja: Kússzon!
Ezt nem igazán értettem meg, akart a fene ott kúszni-mászni, ráhagytam, és mentem volna dolgomra (volr doszt), de csak erőlködött, úgyhogy megsajnáltam szegényt és megnyugtattam: nem fogok.
Meghökkent kissé, magyarázatomra, mely szerint kimaradt a kiképzési anyagomból, és röstellem, de sajnálatos módon mindeddig nem volt módom bepótolni ezt a hiányosságot, de ha esetleg megmutatná, akkor nagyon szívesen megszemlélném, és amennyiben lehetőségem, tehetségem engedi, meg is próbálkoznék vele.

Annyira síkideg volt, hogy megmutatta! Lefeküdt az árokpartra, bele a meztelencsigás, taknyos, ázott avarba, cirka tucatnyi elképedt katona előtt, és felfele sandítva kúszó mozdulatokat tett. Borzasztó látvány volt. Ott is hagytam.

 9. Vérnűsző Barom (törölt) — 2009-10-26 13:47 

Többször szerettem volna tisztet verni, erre két ízben kerülhetett sor.
Mindkét esetben megbolondult a világ, a tiszti kar kitalálta, hogy majd speciális önvédelmi elemeket oktatnak nekünk reggeli torna gyanánt, és akor majd jól hadrafoghatóak leszünk. Nem lettünk persze…

Az egyik alkalommal az igen kevés, viszonylag normális tiszt egyike tartotta a műsort, engem szemelve ki a technika bemutatására, de rá nem haragudtam, csak sajnáltam szegény marhát, hogy – nagyjából – önként szív ott, ahol mi kényszerből.
Kimentetm, szépen leüttettem magam, visszaálltam a helyeme, kicsit furcsállotta ő is, a többiek is, de ennyiben maradtunk.

Hanem másnap… Másnap egy igazi gyökér, az a jófajta, lófejű tarkabarom volt soron, aki még viszonylag erős is volt a hája alatt, és söröskocsihuzigálás vagy harangozás helyett katonatisztnek ette a fene.

Kezdésként mellkason vert egy cirka ötvenkilós legényt, majd büszkén a teljesítményére megvetően körbenézett, keresett egy másik szerencsétlent, majd belátva tehetségtelenségünket, önként jelentkezőt kért.
Mozdult is az egyik legény, de hadnagyunkba azért szorult némi életösztön, és kihagyta a lehetőséget. Jól tette, nem kellett volna összevetni az ő lehetőségét, felkészültségét nyolc év kyóval és nyolcvanöt kilóval…

Helyette engem választott. Így járt jobban. De nem sokkal.

Soha többé nem tartottak “önvédelmi” oktatást reggeli tornaként, de máshogy se. Helyette néhányunkra némi “túlélési gyakorlat” várt…

 10. 68nyara — 2009-10-26 14:02 

@Vérnűsző Barom: láthatólag a kilencvenes években keveredtél a sereg környékére. Akkoriban már nem vették annyira komolyan a dolgot. :-)

 11. Vérnűsző Barom (törölt) — 2009-10-26 14:22 

@68nyara: 85-86.
Jártam pár helyen. Az elején -csókosként – egész barátságos helyeken (MNKÉRA, Laci bácsi -mond ez valakinek valamit? Ha igen, sírva kérek sztorikat az öregről), onnan hosszab-rövidebb időre vezényelve mindenfelé, majd szopóágra kerülve már nem kifejezetten barátságos helyre jutva.
Nem volt komoly (mint pl. a Garasin), kis vakarcs laktanyácska a falu szélén, Budapesttől harminc kilóméterre és háromszáz évre.

De az igyekezet megvolt a tisztikarban. A nagy piros pont meg mindenképp jár a szolgálatfőnökségnek(?), hogy erre a kupac tisztnek nevezett ökörre nem bíztak komolyabb helyet. Bár ott is elég kártékonyak tudtak lenni…

Viszont valamennyi helyen, ahol csak jártam, a legostobábbak vették a legkomolyabban a dolgot.

 12. Rókakígyó — 2009-10-26 14:24 

Baba Edét mindenki ismerte, bár dógom nem volt vele. Még 88-89-ben is nyomta az ipart ugyanott, meg mi is mint utolsó tápos egység.
Aztat akartam még mondani, hogy alhadnagy lett mindenki, aki nem tudta (akarta) a fősulit elvégezni és már rég volt kotona. Főiskoláról nem került ki alhadnagy, lefele meg senki sem lépett.

Az igaz, hogy jellegtelen faszi volt és volt még egy-két mélynövésű kevés iq-s feljebbvaló. Ezek azért voltak elviselhetőek, mert volt humoruk (Babának is volt ilyenje). De voltak olyanok, akiknek meg nem volt, számomra ezek emlékezetesebbek voltak és hát mindenki emlékszik abból az időből Jónai alhadnagyra pl, aki mintakatona volt, ennek minden előnyével és hátrányával. Csak egy példa: a Néphadsereg c. emlékezetes sajtóanyag címlapján szerepelt intézkedés közben, teljes harci díszben a bakonyi hadgyakorlat utáni számban. Szóval egyfajta military celeb volt.
Egy kalandom volt vele: már leszerelés közelében voltunk, mikor egyszer csak alegü lettem valami váratlan csoda folytán. A rend a mi egységünknél az volt, h az alegü volt a nappalos, a h. meg az éjszakás. Igazságtalan rendszer volt ez, de én szinte mindig üh voltam, így éjszakás. Akkor sem problémáztam ezen, most meg örültem. Nohát történt, hogy reggelre sok-sok gyakorlóöltözék tűnt el a szintről a stokikról. Az enyém csak azért nem, mert rajtam volt.
Ezen a napon Jónai volt az üti, így persze jelenthettem neki, hogy mi történt. Az történt pontosan, hogy az üh szintén aludt a saját körletében, ahelyett, hogy kinn lett volna. Naekkor Jónai kiadta az utasítást, hogy a bűnözőket a föld alól is elő kell keríteni. Persze nem sikerült és az ügy csak elsimult valahogy, semmiféle retorzió nem történt valami miatt. Nyilván azért, mert az ellátó századból volt a helyettes, így a gyakorlók pótlása nem okozott semmilyen problémát. Mi is mindent tőlük szereztünk.

Most talán a városi parkosítási céget (vagy részleget) vezeti. Baja virágos város.

 13. Vérnűsző Barom (törölt) — 2009-10-26 14:41 

Ha már lacibácsi (így, mint nemecsek)…
Aszem törzszászlósi rangban üldögélt a KÉRA legvégén, századparancsnoki beosztásban, amikor megimertem, már talán huszonöt éve.
A kiképzésről, ahol nem igazán sajátítottuk el az alakiság alapjait (a rendes jobbraátot csak utolsó heteimben, a Petőfi harmadik emeletén, türelmes és együttérző oktatóimnak köszönhetően sikerült elsajátítanom), átkerültünk az egyik leghátszelesebb helyre, ami csak létezett akkoriban. Nem kifejezetten véletlenül persze…

Na, ott álldogálunk hárman, kissé zavartan, mindenféle katonának nem nagyon látszó nép sürgésforgása közepén, artikulátlan hangokat hallva a folyosó végéről, ami jobban megijesztett minket, mint bármi, amit addig csak el tudtunk képzelni addig.

Végül valahogy beóvakodtunk a fenevadhoz, megpróbálva némileg katonai jelegű jeletkezést előadni, ami nem nagyon sikerült. Meg is lett az eredménye: Pickos csirkefogóktakarodjatok. Takarodtunk. Összeszedtük, mi a fenét is kell mondani, elpróbáltuk úgyahogy, közben félig civilruhás, nekivetkezett legények jöttek.mentek a folyosón, le se szart minket senki.

Másodikra (naná( engem evett előre a fene, az előbbihez képest némileg katonásabb fellépéssel ki érdemeltem egy beazonosíthatalan üvöltést, a végén a Hozzádvágom a telefont befejezéssel. iszkolás kifele…

Közben mellettünk bebktat egy – mint később kiderült – írnok, lezcserül odavet a fenevadnak egy Csókolomlacibácsit, majd leül, mire az öreg elégedetten nekilát orrot piszkélni, és precízen az asztal alá kenni.

A haramadik nekifutásunk sikeres volt. Beözönlöttünk, elrebegtünk egy Csókolomlacibácsit, meghallgattuk a kedélyes holapicébavoltatok pickos csirkefogókat, az irnok elkérte a katonakönyvet és elterelt minket valami elképesztő disznóólba, ahol szólt a zene, üvőltött valami ágyon fetrengő nagydarab, páran sakkoztak, egy meg az ágy tetjén kötögetett(!).

Svejk tulképp svájci gárdista a pápa ajtaja előtt, Vanek úr SS Oberstrumbanführer, Rejtő meg semmit se tudott a világról, Tropaur Hümér talán kicsit sejtett valamit.

Ültünk, mint a tök, semmit se értve, az írnok mentett meg minket, kezünkbe nyomva a katonakönyvet azzal, hogy legközeleb iparkodjunk jobban, mert nem akar elkésni az ilyen mafla barmok miatt. És mehettünk haza. Héttől ötig katonáskodtunk.

 14. sztupi — 2009-10-26 14:48 

@sóskatáska: most hallottam egy baratomtol (o is ott harcolt ahol en csak kesobb)Baba Ede alhdgy nem sokkal az utan h, leszereltem meghalt egy hadgyakorlaton.
Harckocsit irnyitott , kozel ment hozza, a vallszija beleakadt a lanctalpba es keresztul ment rajta a hk.

 15. subotei — 2009-10-26 15:10 

Kedves Sztupi ecsém, asszem én voltam ott előbb, hadd legyek én a rangidős. Csatlakoznék 68nyarához, ráhibázott: ’81-82-ben Baba még őrmester volt. De olyan tehetségesen varratta fel kapuügyeletesként a túl hosszú mikádók alját vagy kúszatta a nem megfelelő hajzatú kimenősöket, hogy kérdemelte e tiszti rendfokozatot. Ha ő volt az ügyeletes a főkapun, meg sem próbáltunk kimenni, inkább vártunk másnapig.

Az a lőelemdolog pedig nem volt véletlen, mert mi büszkélkedhettünk a “buszmegállós” fedőnevű tüzértiszttel, aki egy – szerencsére üres – buszmegállót daráltatott be az aknavetőivel a Bakonyban. Érdemeinek elismeréseképpen ő volt a Magyar Néphadsereg egyetlen századosi rendfokozatú szakaszparancsnoka.

Üdvözöl szenvedő sorstársad, a hajdani tápos páncéltörő.

 16. 68nyara — 2009-10-26 15:10 

@sztupi: RIP.

 17. subotei — 2009-10-26 15:15 

Rókakígyó, N’B’M, Jónai is alhadnagy lett??! Atyavilág, hová jutottunk!

Még főtörzsőrmesterként helyiségharcot oktatott, és a következő szöveget Othelló stílusában adta elő:
– Kihúzza a szeget, elcsattintja a gránátot, berúgja az ajtót és bedobja! Félreugrik! Hatalmas durranás, hullik a vakolat! Maga csőrehúzott fegyverrel beront a szobába, ott fekszik saját vérében egy kétméteres néger, maga pedig az EGÉSZ tárat beleereszti! Emberek, van ennél szebb dolog a világon?!
Úgy véltük, van. De nagyon csendben voltunk, nem cáfoltuk meg. Jobb az őrültekkel nem ujjat húzni.

 18. Vérnűsző Barom (törölt) — 2009-10-26 15:26 

@subotei: “Úgy véltük, van. De nagyon csendben voltunk, nem cáfoltuk meg. Jobb az őrültekkel nem ujjat húzni.”
Speciel én itt szúrtam el az egész katonásdit. Az esetek nagy többségében, tulképp szinte mindig visszapofáztam. De legalább nem is telt unalmasan a katonáskodás…

 19. Szalacsi_Dezső — 2009-10-26 15:39 

@subotei:
P betűvel kezdődik az ami még ennél is szebb? :-)))

 20. Rókakígyó — 2009-10-26 17:07 

@subotei: :) A 2m-es natonéger azóta is mondás.

A nyúldombra való kivonulás közben (1-1,5km)előszeretettel ment a repülözés, amikor szintidőn belül (5mp) el kellett tűnni a képből vagy csak simán be kellett feküdni egy árokba. Egy alkalommal Jónai végignyomta az utat repülözéssel, ami elég fárasztó 10-15 db környékén és mikor az egyik szakaszpk szólt, hogy most már abba kéne hagyni az akciót, akkor ennyit tudott mondani:
– Áááááá, bírják ezek. Gáz!

 21. Rókakígyó — 2009-10-26 17:09 

@sztupi: Valami nekem is rémlett ebből a balesetből, de én főbelövésről tudok, mármint öngyiliről.

 22. Rókakígyó — 2009-10-26 17:15 

Ez nem a Baba Ede véletlen?:)

iwiw.hu/pages/image/imagedata.jsp?imageID=53911351&userID=10207683

Ha ő az, akkor szerencsére nem halt meg.

De valaki csak szenvedett valmi balesetet a tisztek közül. Ez tuti.

 23. Rókakígyó — 2009-10-26 17:18 

Agyonnyomom a blogot, de biztos, h ő. Abból derül ki, hogy az iskolák közt csak az általános iskola van felsorolva:) még egyszer bocsánat.

 24. ZöPö_ — 2009-10-27 07:54 

@Rókakígyó: van vele négy közös ismerősöm! :-)))

 25. subotei — 2009-10-27 08:20 

@Szalacsi Dezső: Vagy S-sel.

 26. subotei — 2009-10-27 08:22 

 27. sztupi — 2009-10-27 11:44 

@Rókakígyó: De. Akkor viszont teves info volt . Mondom en igy hallottam . Bocsi a felrevezetesert.

 28. sztupi — 2009-10-27 11:47 

@Vérnűsző Barom: Angie amugy egy szenzacios ficko volt. Soha nem lehetett mellette rossz kedved, mindig megnevettette az embert. Azonkivul segitokesz volt a barataival. Sokan persze leneztek , kitoltak vele de ezt sem vette tul komolyan.
En szemelyszerint nagyon szerettem. Amikor csak lehetett vele mentem belszolgalatba , vegig rohogtuk a napot.

 29. Vérnűsző Barom (törölt) — 2009-10-27 13:04 

@sztupi: Hát, ha már mindenképp szív az ember, azt lehetőleg ilyen figurákkal tegye.
Ha erre járna, a fülcimpás kalandért szívesen kibontanám neki hosszú ideje őrizgetett, kedvenc pálinkámat.

 30. Zig Zag — 2009-10-28 15:43 

Baba Ede 1992-ben is még ott volt. Ha jól emléxem már hadnagy volt. Amolyan kalapácsféle ha a többiek játszották az üllőt – csak hát nem volt meg az iskolája, ezért (és talán másért sem) nem nagyon emelkedett a csillagja :)

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.