105. – Konyhai históriák

Nedecztől már megszoktuk, hogy visszaemlékezéseiből árad az egykori határőrőrsök konyháinak semmi mással össze nem téveszthető illata. Barátunk most sem okoz csalódást: lesz itt állat, szakács és rengeteg vér…

Az őrsök kisebb-nagyobb részben önellátóak voltak. Értem ezalatt főként a húst: mindenhol voltak disznók (az ételmaradék leggazdaságosabb, nem EU-konform feldolgozói), néhol birkák és kecskék (külső körlet, fűnyírás céljából), no és pár helyen amolyan „házi veteményes” is volt.

Voltak kutyák is persze, de ők nem tartoztak bele az önellátásba. (A koreai és a kínai konyhával nem kísérleteztünk, bár volt, aki néha más véleményen volt az étel minősége miatt…). A kutyák is részben a konyhai maradékból éltek.

Talán a kutyák voltak azok, „akiket” általában nem adtak rossz kezekbe. Aki velük foglalkozott, dolgozott, az viszonylag értett is hozzájuk; persze kivétel – mint  mindig és mindenben – itt is volt. Kellett is a hozzáértés, hiszen a kutya megérzi, ki a gazdája, milyen ember. Az egyéves sorszolgálat miatt a gazdáik viszonylag sűrűn cserélődtek; a kutyák számára néha talán túlságosan is. Fegyelmezettek voltak, kevés kivétellel, így tudták „kezelni” a helyzetet. Mint a járőrkutyák általában, ők sem szerették azokat, akik nem a számukra megszokott gyakorlóban jelentek meg előttük. (Ez az ellenszenv a tányérsapkától a civilruháig terjedt.)

Az egyéb állatok, no, az más tészta volt. Próbálták úgy beosztani az embereket – ők voltak a disznósok –, hogy lehetőleg az kerüljön oda, aki addig állattal nem csak vizuális kontaktusba került. Ez nem mindig sikerült maradéktalanul, ami többnyire az állatok ólján és a furcsa viselkedésükön látszott meg.

Szakács voltam. Egy szép tavaszi délutánon éppen a vacsora készítésével foglalatoskodtam egyedül a konyhán. Az ebédnek már vége volt; csend és nyugalom honolt, csak a magnó szólt. Minden ablak és ajtó tárva. Tojáspörkölt volt aznap a vacsora, éppen a mintegy 150 darabnyi hozzávalót főztem egy nagy fazékban. A kartonokat kitettem a konyhafolyosóra az ajtóba, későbbi eltakaríttatás céljából.

Ültem a széken és vártam, hogy felforrjon a víz. Hirtelen furcsa zajt hallottam a folyosóról: valami szuszogást és furcsa karistolást. Csend. Aztán újra. Meg voltam győződve arról, hogy valamelyik szakács akar kicsit szívatni, ezért nem keltem fel.Megint felhangzott az előbbi zaj, csak hosszabban és közeledve. Ültömben felnéztem, pont a konyha ajtajára.

Négyszemközt találtam magam az őrs idióta, fiatal kosával. Senkit nem szeretett, mindenkit megtámadott, s tette ezt meglepő erővel. Egy kis görcs volt,de tartottunk tőle.

Felpattantam a székből és menekülni próbáltam, de hamar rájöttem, hogy ez nem fog menni, mert a kos elállta az ajtót, sőt: jött is befelé fújtatva, leszegett fejjel. Pillanatnyi pánikomban – hiába no,városi gyerek vagyok – felkaptam egy lábost (egy 32 literest) és feléje dobtam. Nem sok sikere volt a dolognak: kikerülte és csak még mérgesebb lett. Végső kétségbeesésemben a konyhai slagot ragadtam meg és a hideg vizes csapot pont elérve teljesen kinyitottam.

Na, ez az érvem hatott rá, letörte a harci kedvét. Kifelé menekült, én meg ordítva utána. Az az igazság, hogy élveztem a megváltozott erőviszonyokat. Kimenekült a hátsó ajtón és rohant az ólja felé. Akkor láttam,hogy az ól nyitva és valaki motoszkál ott. Amint az hamarosan kiderült, az aktuális disznós takarította éppen az ólakat, a kost meg előzetesen kiengedte, mert félt tőle…

Pár nappal később kísértetiesen hasonló dolog történt. Ketten éppen ebédet osztottunk: kisablak felhúzva, kint sor, bent három edény az ablak alatt az ebéddel. Hátrapillantottam valamiért és megláttam az egyik szakasztársam által használt jelzővel élve Kőszeg legelvetemültebb kutyáját a konyha közepén, tőlem mintegy két méterre.

Egy nagytestű fekete német juhász volt, abból a fajtából, amelyik élvezi, ha félnek tőle. A kutyások sem nagyon kedvelték. Boxtakarításnál néha a csibészruhás figyelemelterelést is be kellett vetni; a többi kutyához képest kezelhetetlen volt.

Kinyögtem, hogy: itt a Daga! (így hívták ugyanis az ebet).
 
Szakács kollégám mint a villám ugrott ki a kis tálalóablakon két tányér között. Én bénultan álltam csak és vártam a sorsom.

Hirtelen eszembe ötlött a jól bevált slag… Majdnem kiverte a szemem, olyan közel volt. Lekaptam a falról és ezúttal a forró vizet nyitottam meg. A kutya (némi döbbenettel az arcán, amelyen mintha ez állt volna: ilyet tesz valaki VELEM???) hátraugrott. Ekkor rohant be a gazdája és fogta meg a nyakörvénél fogva és vonszolta ki. Kiszökött boxtakarítás közben…

Volt még egy kedves történet ott a konyhán. Nem sokkal azután, hogy én odakerültem, valamikor ’92 novemberében.

A főnökünk egy öreg törzszászlós volt, az Őrsellátó. Jó fej volt az öreg nagyon, bár néha mindenkinek tudott kellemetlen perceket szerezni. Nem sokkal nyugdíj előtt állt. Nagy vadász volt szolgálaton kívül: mindent lőtt, ami akkoriban honos volt az erdőben; jó, hogy elefánt elég kevés volt már abban az időben is arrafelé…

Egy szép napon délutánra mentem le a konyhára. Befelé menet az út a tiszti étkezdén vezetett át. Mikor beléptem, hallottam, hogy az öreg valami miatt irgalmatlanul ordít a szakácsokkal. Na – gondoltam – nekem ez nem hiányzik; óvatosan átsunnyogtam mögötte az öltöző felé. Ami nagyon megütötte a fülemet a kiabálásból, a végén az volt, hogy:

– Ha nem így lesz, akkor itt vér fog folyni!!!

Hogy mi volt a probléma tárgya, már nem emlékszem, de nem is fontos. Pár nappal később szintén délutános voltam. A konyhára bemenet megütötte a fülem a szokatlanul nagy csend. Benyitottam, s amit először megláttam, az a konyhafolyosón széles sávban lévő rengeteg vér volt…

Átfutott rajtam, amit pár napja hallottam. Abban a helyzetben nem tűnt olyan nagyon elképzelhetetlennek… Balra lesek,a konyhába. Ott egy óriási tócsa vér, a sarok mögül folyik ki a lefolyóba… Egyre komolyabban forog az öreg fenyegetése a fejemben…

Belépek a konyhába. Dermedten lépek előre a (vérfagyasztó) csendben. A sarkon túl megláttam az egyik szakácsot, aki éppen két lelőtt őz közül az egyiket nyúzta a padlón…

Mit is mondjak: megkönnyebbültem :-)

38 hozzászólás

 1. ZöPö_ — 2009-12-14 08:33 

Szegeden a Bella szabályosan tudott tisztelegni a jobb első mancsával. Illetve, csak azért nem volt szabályos, mert sapka ugye nem volt rajta.

Amúgy a kutyának rettenetes stressz és kínzás az állandó gazdacsere, nem csoda, hogy belebolondulnak és kiszámíthatatlan vadállatok lesznek. :-(

 2. Michael Collins — 2009-12-14 10:41 

Ahoz képest hogy konyha, elég sok élő állat megfordult ott. És itt most nem a hivatásos állományra célzok :)!

 3. Krux — 2009-12-14 12:06 

A padlón (földön) nyúzni az őzet, meg ráadásul egyedül, ez rabsic munkára vall :-)

 4. Szalacsi_Dezső — 2009-12-14 14:54 

Hát igen a kutyák.
Nekem is van egy 50 kilós ónémetjuhászom és hát hideg téli reggeleken, ha viszem neki a kaját, és ő meg valahol máshol van a kertben, akkor az tuti, hogy az infarktus kerülgetne, ahogy a sötétben rohan felém egy fekete tömeg villogó fehér agyarakkal morogva(persze örömében), ha nem a saját kutyám lenne.
Nálunk a kisegítő gazdaságban a Zeg melletti Nekeresden a disznóól tetejére az volt kiírva, hogy Tiszti étkezde.

 5. sorhajóhadnagy — 2009-12-14 16:06 

És legalább jó volt a koszt? A győri laktanya konyhája egyébként nekem nyomasztó élményt jelentett: egyszer osztottak be csellóra, de amikor a konyhaüti arra biztatott, hogy másszak be az ipari méretű kondérba pucolás céljából, elbizonytalanodtam. No nem azért, mert surranóban kellett volna beállnom a hatalmas elektromos fűtésű alumínium hengerbe, hanem mert átfutott az agyamon egy gondolat, hogy véletlenül rám csapják a fedelet és akár meg is főzhetnek. Ha már hadsereg, és a rá jellemző rend és szervezettség magas foka… Utána inkább nyomtam őrséget rogyásig.
Más érdekes módon szerette a konyhaszolgálatot, be lehetett zabálni a maradékból, potya adagot beszerezni a mélységisek (ejtőernyős felderítők) “kettes normájából” – szilvabefőtt!!! csoki!!! – és felvinni ebből valamit a haveroknak a századszintre.
De az a rohadt kondér, azt már nem!

 6. Lyanko — 2009-12-14 16:44 

Szabadszálláson én is voltam csellós párszor, ekkor ettem kalácsot virslivel vagy páncélossal és hagymával :-)

 7. Krux — 2009-12-14 17:12 

@sorhajóhadnagy: Bazzeg! Ezt nálunk úgy hítták, hogy “díszelgőpótlék”! Ez egy plusz reggeliből – emberszalámi, macskafelvágott – állt, az ilyen befőtt+csoki pótléktól összeszartuk vóna magunkat díszelgés közben!@Lyanko:

 8. Krux — 2009-12-14 17:14 

@Lyanko: Kalács virslivel! Nem rossz! Én zserbót ettem vöröshagymával. Kínomban… Asse vót rossz!

 9. Krux — 2009-12-14 17:23 

@Szalacsi Dezső: Te Gyuri! Német juhászom nekem is van, cikiből kaptam a 2002-ben végzett évfolyamtól, ugyanis tudták, hogy magyarállatbuzi vagyok, erre “megleptek” egy németjuhász szukával(Nusi). Elég durva, a másik kutyám meg a Bükkalja legnagyobb méretű magyar vizsla kanjának az unokája, az IQ-bajnok Dorka! Ha vadászunk, ő az, aki a legjobban sajnálja a lelőtt nyuszit, majdhogynem sírdogál felette… Rajtam meg a komplett vadásztársaság röhög…

 10. tiboru — 2009-12-14 19:19 

@Krux:

Ó, szalonnát citromos nápolyival, illetve olcsó szalámira kent baracklekvárt én is ettem a seregben, de a kedvencem a tiszta vaj volt; ejésekként hetente háromszor tízóraira fejenként tíz deka vajat kaptunk, de olykor előfordult, hogy a kenyeret elfelejtették kihozni a lőtérre vagy a kurvanagy mezőre, ahol rohangáltunk; ilyenkor bizony elmajszoltuk üresen, mert nagyon kellett a kalória :-(

Néha téptünk hozzá sóskát, vadhagymát meg egyéb zöldségeket.

 11. franta — 2009-12-14 19:29 

@sorhajóhadnagy: Sorhajóhadnagy! Ezt most nagyon off, de hallottam olyant, hogy valami ipari konyhán egy nő műszakzárás után úgy fürdött, rendszeresen, hogy belemászott a kondérodba, és melegítette a vizet. (Ugye a gomb vagy mifene a kondéron kívült volt, mert ugyan miért lenne a kondéron belül.) Nos, a tető meg rázáródott, a kollégák már rég otthon, a víz meg egyre inkább melegszik, a nő meg ül a kondérban tudván, hogy a víz egyre inkább csak melegszik, és biza fel fog forrni…)
Másnap hajnalban megtalálták a dolgozók a levest…

 12. tiboru — 2009-12-14 19:57 

@franta:

Horror a javából, na és urban legendnek sem utolsó.

Legalábbis remélem, hogy UL…

 13. Szekuriti Blogger. — 2009-12-14 21:22 

@franta: szerintem UL, én még legalábbis nem láttam olyan kondért a.k.a. ipari méretű lábost, amelyik ilyen horrorfilmekben látható módon csapdába tud ejteni valakit

 14. flimo13 — 2009-12-15 00:57 

@Krux: én is akkorát nevettem ezen, hogy mindjárt rám hívják a rendőröket :D

 15. vén betyár — 2009-12-15 07:19 

Flottilások mesélték, hogy náluk a szakács
cak a feldolgozást vállalta, a kivégzést nem.Összeállt pár pesti vagány, vagy hatan leteperték a malacot és az egyik torkonszúrta az AK szuronnyal.Az első vércseppek kibuggyanásakor elfehéredett és elgyengülve leült a földre.A nmásik vagány menteni igyekezve a helyzetet boxerrel vágta fejbe a szegény állatot, de az éppen ettől támadt csak igazán fel.
Felrúgta az egész bagázst és most már vaddisznóként száguldozott a menekülő
vagányok között.Végül a szolgálatos fő-törzs lőtte szitává a PA 63-asával.
Jó lenne ha a mészárosok vagy valamelyik szemtanú megírná a hiteles
történetet.

 16. Szalacsi_Dezső — 2009-12-15 07:31 

@Krux:
Akkor Agyarral üdvözöljük a Nusit.
Az emberszalámi az milyen volt?

 17. Krux — 2009-12-15 08:48 

@Szalacsi Dezső: Hármféle felvágottat kaptunk: párizsit, vadászt és veronait (vagy torinóit, már nem tudom, de valami olasz volt). A vadász neve volt a macska, az olaszt hívtuk emberszaláminak.

 18. hungaryhonvéd — 2009-12-15 10:22 

@Krux:

Az utóbbi kettőből jutott bőven!
Talán csak ezek, megszakítva a rutint párizsival. Néha jelöletlen, tömlős tepertőrém (kemény, rághatatlan, elszopogathatatlan -vagy legalábbis 24 órás áztatást igénylő-, remélhetőleg pörc-darabkákkal…).
Vagy kalács, pöttöm margarinnal, vizes kakaóval.
A végén már jó, hogy manna volt az állandó hal-, gyíkhús-, hurka konzerv.

 19. hungaryhonvéd — 2009-12-15 10:25 

@hungaryhonvéd:

Ja! Nálunk (Szhely) nagyon sok macsek szaladgált ojjektum szerte. A rágcsálócsapdák már nekik voltak kikészítve. Szal, ha néha megcsappant a résztvevők mennyisége, lanyhult az aktivitásuk, erős gyanú ébredt az éppen tányérra kerülő felvágottal kapcsolatban…

 20. Szalacsi_Dezső — 2009-12-15 11:26 

A múltkor vettem a bótba’ Nosztalgia gyíkhús konzervet.
A család furcsán nézett, miközben átszellemült arccal falatoztam, a sem kinézetre sem szagra (pláne nem ízre) nem valami gusztusos, dzsuvának látszó tárgyat.
Kétféle ízben lehet kapni :
natúr és csípős.
:-D

 21. Optika — 2009-12-15 11:50 

Akkoriban ismeretlen fogalom volt még a HACCP ! :)

 22. proletair — 2009-12-15 12:09 

Volt egyszer egy nemzetközi gyakorlat, (asszem Cooperative Lantern néven) ott a felderítők ürgét ettek. Nem voltam ott szerencsére:) Viszont a századpólónkon ott vigyorgott az ürge… a büdös nagy eje szárny társaságában:)

A felvágott Szolnokon rendszerint párizsi volt. de jéggé fagyva. A tea persze ihatatlanul forró volt. A megoldást gondolom mindenki kitalálja:)

 23. proletair — 2009-12-15 12:36 

Atomot a blogmotornak

 24. ZöPö_ — 2009-12-15 15:06 

Ja, igen! :-)

Volt az a “kakós tápszer” nevű konzerv izé. Emlékszik valaki rá? Mi volt benne? Barna temperával kevert fűrészpor?

A másik, a “bikatej”. Abba beleivott valaki? Szegeden, ha 100,00 litert főzött a szakács reggelire, akkor abból 100,00 liter ment a lefolyóba. Csak azért szerettem konyhás lenni, mert akkor 2-3 kancsóval kimenthettem a friss, hideg tejből, amit viszont imádok. El is fogyott még ebéd előtt. A bikatejet meg úgy főzte a szakács, hogy csak bedobálta a forró üstbe a műanyagzacskókat, aztán, amikor szétolvadtak, lehalászta őket tésztaszűrővel.

 25. chevyfan — 2009-12-15 17:56 

Sok rossz élményem nincs szerencsére a kajáról. Egyik oka az, hogy nagyrészt csak májkrémes kenyeret ettem teával (telefonközpontos voltam…)

Amin kiakadtam:
1,körömpörkölt (finoman szólva nem volt teljesen leperzselve…)
2,belsőségpörkölt

 26. tiboru — 2009-12-15 21:03 

@proletair:

Nem katonaélmény, de a cigánymódra elkészített ürgepörkölt valami elképesztően finom! Én igazi romáknál ettem, egyfajta díszvendég voltam, úgyhogy kitettek magukért :-)

Itt volt az, hogy MINDEN díszvendég elé a következőket tették:

– 1 üveg Johnnie Walker (kékcímkés)
– 1 üveg Absolut vodka (natúr, nem ízesített)
– 1 üveg Metaxa konyak

Az enyhébb szeszekről (bor, sör) nem beszélek…

Hosszú buli volt (két napos), de megértést kérve csak pár óráig maradtam; az viszont felejthetetlen volt :-)

 27. eMM2 — 2009-12-15 21:05 

És az a híres tojáspörkölt amire a postban történik utalás az vajh milyen volt?
Legalább héjastul volt benne a tojás? Esetleg egészben?:)

 28. proletair — 2009-12-15 21:42 

@tiboru:
asztamindenit! Kék cimkés Johnnie… E mellé egy finom szivar… hmmm…
Csak nem lakodalom volt? vagy keresztelő?

Én nem azért írtam, hogy szerencsére nem voltam ott, mert nem szeretném az ürgét… Hanem mert a gyakorlat egy éktelen szívás volt:)

 29. Szalacsi_Dezső — 2009-12-16 14:49 

@eMM2: félbevágott főtt tojások paprikás-tejfölös garnírungban, épp csak a csirkét hiányolja belőle az ember. Ahelyett van a tojás.
Nálunk most is főznek ilyet a munkahelyi kajáldában. Nem is rossz nokedlivel.

 30. Mityu — 2009-12-19 15:30 

@Optika:

“Akkoriban ismeretlen fogalom volt még a HACCP ! :) “

De hogy vót ismeretlen?! Ultráztunk rendesen meg fókáztunk! Lehet már akkor is létezett a HAPCI, csak nem tudtunk róla. :)))

Egyébként én nem panaszkodhatok, kajánk ugyan az volt, mint a tiszteké. Megterítve, három fogásos, helyben szakács(ok) által főzött. Dzselinsztonunk is volt…. Kutyáink is. Volt amelyik kutya tiszti sapkára gerjedt….. whehehehee :))))

 31. tiboru — 2009-12-19 18:00 

@proletair:

Hát mondjuk úgy, hogy keresztelővel egybekötött megköszönős buli. A cigányok nagyon jól tudták, hogy az ember bármit visszautasíthat, de egy keresztelőre való meghívást nem :-)

 32. Krux — 2009-12-20 11:06 

@Szalacsi Dezső: Tényleg! Ti most a kollégiumban kajáltok?

 33. Elektrolakatos — 2010-12-02 23:45 

Hm…különlegességek a konyhán?

A Ságváriban igen sűrűn kaptunk robbantott csirkét, de még ezt is megfejelte a bőrsajt, ami sertésbőr kockázva, addíg főzve amíg a benne lévő zselatintól “kocsonyaként” össze áll,ekkor nagy alutepsibe öntve be a sütőbe szikkasztani. Fűszerezése só, bors. Egyser próbaképp megkóstoltam…volt aki ímádta! :D

Evvel szemben M.szalka-Ópályi…az őrsön teltház esetén is max 35-en voltunk…tiszta kánaán. Főképp, hogy rögtön vezénylésem elején kiderült, nem áll távol tőlem a konyha így a tanult szakács eltávjai alatt én főzhettem.

 34. Szkv — 2010-12-12 08:10 

Őrsi szakácstól meg kérdezik mit főztél?
Válasz: Inkább meg mutatom mint hogy el magyarázzam.
A megmutatás után az eredmény: Babgulyás vagy ki minek tekinti.
A meg nevezéstől függetlenül az íze-zamata jó volt.
Ezek után ilyen kérdéssel többé nem zaklatták a szakácsot.

Meg kívánom jegyezni aszt a tényt hogy az őrsökön lévő szakácsok többségének a polgári végzettsége nem szakács volt, ennek ellenére nem sok panasz lehet rájuk.

 35. Szkv — 2011-01-06 08:08 

Fekete kávé sok cukorral.

Helyszin a parancsnoki iroda.
Szolgálat szervezés után a pk megszólal (nem parancs volt).
Menjen le a konyhára és hozzon egy kávét.
Megszokásból rövid volt a válaszom, Értettem, és elindultam a konyhára.
A konyhára érve mondom a szakácsnak, hogy kinek kell a kávé.
Még a konyhán 6 azaz hat kockacukrot bele kevertem a kávéba, és a tálcára még 6 azaz hat kockacukrot raktam.
Pk irodába érve, X rangú elvtárs jelentem hogy a kávét meghoztam.
A cukrokat látva azt a kérdést intézte hozzám? tett bele cukrot. Válaszom rövid volt. Jelentem nem.
A tálcán lévő cukrokat bele rakta a kávéba, majd gondosan elkeverte és el fogyasztotta. Ami ezután következett annak nem nagyon örvendeztem.
Meg szólal a Pk. Ezután mindig maga fogja hozni a kávét.
Mikor már untam a kávé futár szerepet, lecsökkentettem a cukor adagot.
Meg is lett az eredmény, a kávét már nem bízom magára, szólalt meg a Pk.
Számomra a kávé futár szolgálat ezzel véget ért, de szolgálat szervezésben továbbra is részt kellet venni.

 36. Kelempájsz — 2011-01-06 10:59 

Nálunk Hörmannon nem lehetett panasz a kajára. A tisztek is a legénységi konyhán ebédeltek. Éjjelre zsír meg néhány vekni kenyér volt kikészítve, egy 20-04-es szoliban igen meg lehetett éhezni.
A leszerelő kutyások a disznótoros kajájuk felét a kutyájuknak adták, de azoknak nem nagyon ízlett (bizonyára a fűszerezés miatt).
Hétforráson egyszer reggelire adtak valami baromian sz@r halkonzervet, zöldség is volt benne. Az egész banda fintorgott, ki akarták b@szni, de a kutyaszakács belenyomta a smölik ebédjébe, amitől annak olyan szaga lett, hogy majdnem kidobtuk a taccsot. De még ilyet nem láttam: az összes kutya fényesre nyalta a tányérját! Nekik más az ízlésük.
Nem konyhai történet, de ha már itt került szóba:
Pár nap határszoli után engem Dunakeszire vezényeltek a kutyakiképző iskolára, így Hörmannon egy darabig én voltam a kutyás tisztes. Felvettem a tányérsapkát, és a kutyavezetők így uszították rám a kutyákat. Meg is lett az eredmény: még a kimaradásról visszajövő srácok is a hónuk alatt hozták a sapkát, amikor kiszálltak a Roburból, mert a kapunál volt kikötve az üldözőcsoport kutyája, és némelyik igen morcos lett a tányérsapka miatt.
Erre a csínyre azért volt szükség, mert ha tiszt jött ki a löketbe, gyakran lebuktatta a járőrt. Viszont a tisztek mindig tányérsapkában jártak.
Na szóval: egy idő után a tiszti löket más messziről kiabált, különösen éjjel, hogy “ellenőrző járőr, fogja vissza a kutyát!!!” A közelükbe se mertek menni. Ha kiderült volna, biztosan megsuhintottak volna. Pláne, ha tudnák, hogy még miket műveltünk velük! De ezt máshol mondom el.

 37. Bigjoe(HUN) — 2011-01-13 17:01 

Nálunk a blökiket az KaF-s komák terepszínű gyaksziban csibészelték.
(KaF=kutya felvezető, népiesen bolhás)
Igen egyszerű oka volt, a sor állományú (H)őrők zöld zsávolyt hordtak, kivéve a századunk által (én kivétel voltam, volt ott cimborám) igen utált HATÁSVADÁSZok, ja és a hivatásosok.

A kutyusok igen okosak voltak, réjöttek, hogy a sima zöld=az jó,nem harap, terep=nem jó,harap.

A laktanyából IFA tip.gk-val mentünk külső szoliba, a leváltás után immár a KaF-osokkal együtt mentünk vissza.
Hogy az Ifán ezt-azt be tudjon a nép csempészni, a plató hátujánál mindig 2db szolgálati eb+KaF űlt.
Kopaszként nem értettem, egészen az első visszatérésig a laktanyába, a kapusok általában terepszinben víritottak.
Amikor be akart nézni a platóra, hogy mit rejtegetünk a sötétben…….

A tapasztalt kapusok messziről néztek be, így legalább a zöld barett a fején maradt.

Volt olyan felállítási hely (őrilegg), hogy az 1 db (H)őrre 2 db eb jutott, a kutyák BLOKI-n voltak (drótkötél futón, hossza 5-15 m is lehetett), és szerencsére a járőr útvonalon voltak kirakva. És persze a zöld zsávolyt tisztelték a kutyák, akkor volt gondban az igen tisztelt előljáró ha lökni jött, pláne este.

A tudatlan löketet,a rafkos felvez/őrpk.egyenesen a kutyára vezette rá.

A legaljasabb jószág a Locht, egészen közel engedte magához a gyanutlan ellenőrző előljárót. Persze sunyin figyelt, szinte számolta a métereket és az utolsó métereket átrepülve támadott….Volt is belőle balhé.

Aztán körbeért a dolog, nem jöttek ellenőrizni este/éjjel, vagy ha mégis
akkor lehívatták az őrt a zónája szélére, mert oda nem ért el a kutya lánca.

 38. Szkv — 2011-01-26 07:38 

Étel maradék sorsa.

Étel maradék kétféle módon jött létre.
1. Válogatós emberfia nem ette meg, amiről nem a szakács tehetett.
2. Nem hivatalosan a szakácsot silány minőségre kényszerítette az Őrs ellátó, mivel az őrsellátónk nagyon szeretett spórolni.
(Nem volt gyakori eset)
A maradék a sertésólban lévő etetőben fejezte be földi pályafutását.
Időnként korszerves dobozokkal meg fűszereztük, gondolván arra hogy a sertés mindenevő állat. No hamarosan meg lett az eredmény, az egyik állatnak a torkán akadt a májkrémes doboz. X.Y hivatásos gyorsan intézkedett. Egy hosszú bottal igyekezett segítséget nyújtani, amely olyan formában nyilvánult meg, hogy a sertés szájában végezte a beavatkozást. Eszt úgy képzeljétek el, mint mikor a fegyvercső tisztítása történt, csak itt az lett az eredmény hogy szegény állat nem bírta ki a beavatkozást.
Az akció úgy zárult le, hogy az áldozat le lett vágva.
A mai törvények értelmében állat kínzás címszó alatt az elkövetés mértékében, “egy évtől öt évig, súlyosabb esetben már kötélig terjedne a büntetésünk”.
HATÁRŐR BAJTÁRSAK TUDJÁK HOGY AZ ELŐBBI IDÉZET KITŐL SZÁRMAZIK.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.