125. – A kultúra harcosa 1.0

Katonaviselt ember tisztában van azzal, hogy minél kisebb egy helyőrség és a laktanya, továbbá minél messzebb van a főparancsnokságtól, az ott szolgálóknak annál derűsebbek a napjai. 68nyara kolléga katonasága úgy kezdődött, mint bármelyikünké – a folytatásról pedig meséljen ő maga.

’89 közepe, Székesfehérvár, híradó ezred. A századunk egészen jól összejött, egy-két nehezebb alakot leszámítva egészen jó csapat volt. Persze mentek a szívatások az öregektől, volt arab videodiszkó (habra hab), meg páran megnyerték az örökös mesterhármas-, illetve konyhameló-beutalót, de nagyon kirívó esetek nem voltak.

Az egyik nehéz eset egy szabolcsi gyerek volt, olyan 2 méter körüli, elég nagy darab öreg. Ha berúgott, akkor elég nagy lapítás volt a századszinten. A másik meg egy ajkai olvasztár srác, vele nagyon jól lehetett dumálni, ő is csak akkor lett veszélyes, ha ivott. Kicsi körleteink voltak; mi 8-an voltunk egy szobában, de mivel mindenkinek volt érettségije, így nagyon jó volt ott a hangulat. Álmennyezet felett elfért rengeteg pia, mi kellhetett még?

Ekkor történt a baj. Már kifelé lábaltunk a szocializmus kísérletéből, bár még elvtársak voltunk, de nemsokára bajtársak; mire leszereltünk, urak lettünk. Nagyapámat még 56-ért sikerült elkaszálniuk, szerencsétlen, hazajött a hadifogolytáborból a nagy Szovjetunióból, kicsit megmelegedett, erre leültették, rangját elvették, 89-ig gyakorlatilag se nyugdíja (ugye a hadifogság és a börtön nem számított), se rendes munkahely (itt meg számított). No, a nagy enyhülésben egyszer csak valaki kitalálta, hogy hoppá, előbb-utóbb visszakapja a csillagjait meg a pizsamát. Addig nekem is bekerült a személyzeti lapomra, hogy van 56-os a családban, a század-poltiszt rá is kérdezett a bevonulás után. Most meg hirtelen nem tudtak vele mit kezdeni.

Éppen visszaérkeztünk egy négynapos gyakorlatról, fáradt voltam, csak aludni szerettem volna. Kopaszként nagyjából ránk hárult minden. Ekkor hivatott az ezred-poltiszt. Belépek, kérek engedélyt, miegymás. Poltiszt felnéz az asztalától, feláll, foglaljon helyet, mondja. Én meg kezdem kényelmetlenül érezni magam. Foglaljon helyet? Most vagy valamit nagyon elszúrtam, vagy félreértettem. De csak mutogat a fotel felé. Leülök.

– Mondja, lenne kedve Balatonfüredre menni a tisztipihenőbe kultúrosnak?

Paff, mondom magamban, lehet, hogy félreértettem valamit, nem is engem hívtak, összekever valakivel. Lenne kedve? Ilyet még nem hallottam itt bent.

– Jelentem, nem!

No, ezzel megleptem, bár elég hülyén éreztem magam, így ülve hülyén hangzik ez a jelentem dolog. Összezavart rendesen.

– Nem baj, azért lemegy oda.

Le is mentem. Másnap már ott ültem a Balatonfüred felé száguldó barkaszban. Az volt lent az ellátós kocsi. Mint később megtapasztaltam, csak hellyel-közzel volt benne fék, meg időnként lerobbant, de akkor még vígan szelte a kilométereket.

Mikor megérkeztünk, jelentkeztem a parancsnoknál (egy öreg alesnél) és megkaptam az ágyam a körletben. Két öreg volt, a többiek nagyjából mind kopaszok. Az egyik öreg egy nagyon rendes srác, normális, a másik egy vékony, kis alacsony szemétláda. Az állandóan azt nézte, hol szívathat minket.

Aranyélet kezdődött. Jöttek a katonacsaládok, néha csak a gyerekek, feleségek. Volt egy lány pár, akik egy hétig voltak, apuci valahol százados, a két lány meg 18-20 évesek. Pár éjszakát muszáj volt náluk tölteni. Persze a szemétláda öreg felnyomott az alesnél, de csodák csodája, az csak annyit mondott neki, hogy biztosan jól éreztem magam. Aztán volt pár feleség is aki egyedül jött nyaralni, a kultúros meg ugye kiszolgálja a vendégek igényeit. Erre felhívta a figyelmem az első nap a főnök. Pia meg volt a kantinban bőven, a kantinos sráccal jóban lettem, így elég könnyen lehetett vételezni.

Mielőtt még így virtuálisan agyonver a blog közönsége, jöjjön a fekete leves. Mert ugye, mindig mindennek megvan a böjtje, főleg a seregben. Jött a tél, és az ales azt találta ki, hogy egy másik srác meg én maradjunk kint télire őrizni a csapatpihenőt.

Na, ez szopás volt. Mert ugye egy ember nem maradhat őrségben. Előtte meg szezon volt, akkor nem képzelem, hogy hazamegyek? Így az életünk a téli Balatonfüredre korlátozódott. Aki járt már arra télen, az tudja, hogy nagyjából mi ketten voltunk a parti sávban. Legközelebb a szívszanatóriumban volt élő ember. Meg napközben a Sanyi kocsmájában a sétány végén, mi ketten, mint törzsvendégek. Így teltek a napjaink, néha megállt a rendőrjárőr a kapunál és beköszöntek.

Jött a december, amikor is felfedeztük, hogy az egyik házban ég a villany. A szomszédos telek volt, pont rá lehetett látni az ablakokra. Három emeletes panelház volt, igazi szocialista munka, a Balatonparton. Mivel a lakások tulajait ismertük nyárról, megbíztak minket, hogy figyeljünk oda, ne törjenek be télen. Mi meg odafigyeltünk. Kisakkoztuk, hogy melyik lakás az, és felhívtuk a tulajt. A nő közölte, hogy akkor betörtek, hívjuk a rendőröket. Mivel amúgy sem voltunk rosszban velük, hát szóltunk nekik. Ők meg mondták, hogy oké, van egy társaság, akik feltörnek házakat, biztosan ők azok, most elkapják őket.

Meg is érkeztek körülbelül 8-an, talpig fegyverben és kérték, hogy az egyikünk menjen velük tanúnak. A kolléga kapta magát és elindult a rendőrökkel. Eltelt fél óra, jön vissza nagy röhögve.

Miután szabályosan rátörték az ajtót a bent tartózkodókra, ott találtak egy elég alulöltözött párt. De hát, rendőr logika szerint, azért nem dőlünk be ennyinek, hogy nincs rajtuk ruha, kicsit körülnéztek a lakásban, addig meg szerencsétlenek kapkodták maguk elé az ágyneműt.

Aztán megkérdezték, hogy akkor ez így most hogy? A pasi meg eldadogta, hogy a nő férje odaadta a kulcsokat neki, mert nem volt hová mennie a kolléganővel. Csak éppen a házigazda feleségének nem szólt senki. Biztosan véletlenül :-)

No, valahol itt december környékén vesztettük el az utolsó, alakisághoz kötődő emlékeinket és kezdődött a kicsit szürreális bohózatba hajló időszakunk. Ha egyáltalán érdekel itt valakit, akkor ez után a kicsit hosszúra nyúlt bevezető után innen folytatom legközelebb.

18 hozzászólás

 1. vén betyár — 2010-02-05 08:15 

Jó vóóót!Hogy vóóóót! Folytassa Pitkin!

 2. Michael Collins — 2010-02-05 08:22 

Én a füredi katonai üdölő szomszédjában nyaraltam régebben. Jó hely volt, mindig azon gondolkoztam, milyen protekció kell az odaveszénnyelt katonáknak :).

 3. Optika — 2010-02-05 09:51 

1986. május – júniusában volt egy felvételi botrány az ELTE jogi karán. (Nem sokára eljutok addig, hogy ez miképp kapcsolódik a balatonfüredi katonai üdülőhöz.)

Szóval abban az érettségi – felvételi időszakban kb. 50 hallgató valamilyen módon csalással került be az egyetemre, ami persze csak 1986. ősszel – télen derült ki. Közülük sokan (a fiúk többsége) 1986. augusztus végén bevonult táposnak Zalaegerszegre, sokan (a lányok és a fiúk katonai szolgálat alól felmentett része) beiratkoztak az egyetemre. Na de kitört a botrány. Kiderült, hogy az érintett hallgatók, illetve előfelvételis vitézek nem tehetnek a dologról. A csalás menetét nem ismerem és azt sem tudom, hogy hogy lehetséges az érintett hallgatók vétlensége. Talán egy két blog olvasó tudja.
Szóval a csalás mégiscsak csalás, így a már beiratkozott hallgatókat kivágták az egyetemről, a tápos katonákkal közölték, hogy az addig sikeresnek gondolt felvételijük mégsem sikeres, ezáltal nem táposok immár hanem másfél évre bevonult katonák és 1987. augusztus helyett 1988. februárban szerelnek le.
De az érintettek mivel nem voltak hibásak nem kapták azt büntetésül, hogy évekig ne is felvételizhettek volna. Újra beadhatták a jelentkezésüket.

Az érintett strácok közül volt egy a században. A hírt elég búsan fogadta érthető okokból. Viszont nem tört össze olyan nagyon, hanem elkezdett az újabb felvételire készülni. Azt hiszem kaptak a katona srácok egy halvány igéretet, hogy ha 1987. május – júniusában ismét sikeresen felvételiznek, akkor augusztusban leszerelhetnek, és szeptemberben beiratkozhatnak.

A srác a században attól kezdve gőzerővel tanult. Még a másfél éves katonák sem szivatták ezért, sőt tulajdonképpen maguk közé fogadták, mint aki szintén 3 időpszakot szív.

A srác egyszer valamikor áprilisban vigyorog mint ÁLLAT. “Na mi van? Mégis sikeres a felvételid, nem vágtak ki, mégy egyetemre?” faggattuk. “Hát egyetemre még nem, de megyek Balatonfüredre az üdülőbe úszómesternek.”

Ha valaki kapott egy csókos beosztást annak azért irigykedtünk rendesen. Az esetében örültünk.

Ahogy hallottam később Balatonfüreden a srácnak aranyélete volt. Azért tanult is rendesen és másodszor is, immár vitathatlanul jogosan felvették az egyetemre. Viszont nem szerelhetett le 1987. augusztusban, hanem csupán 1988. februárban. Az egyetemet végül 1988. szeptemberben kezdhette el.
Ha jól tudom a sorstársai többségének is sikerült a második felvételi.

 4. Michael Collins — 2010-02-05 10:12 

Azért volt hátránya is a füredi katona üdülőnek! A tenisz pály mellet telepítettek egy WC-t, közvetlenül a kerítéshez. Na az kb 3 méterre volt a nagyszüleim nyaralójának (a bányász nyarlótömbben) a konyhaablakától. Persze erről nem az ott szolgáló katonák tehettek :).

 5. proletair — 2010-02-05 10:15 

Jó volt, jöhet a folytatás!
Az azért elmondható, hogy a téli szívásod a szememben legalábbis inkább aranyéletnek tűnik. Mi ilyenkor jártunk gyakorlatokra:(
Szóval nem volt olyan rossz dolgod:)

 6. tiboru — 2010-02-05 10:26 

@proletair:

Jaja, ott ültek szegények télen a Sanyi kocsmájában, néha dumcsiztak a rendőrökkel, szóval tipikus katonaszívás :-)))

 7. Krux — 2010-02-05 10:36 

@Optika: “Véletlenül” tudok néhány dolgot arról a bizonyos felvételiről. Két haláleset is kapcsolódik hozzá. A neveket kegyeleti okok miatt nem írnám le, az egyik professzor még engem is tanított. A gyerekek nagy valószínűséggel nem tudtak a bundáról, illetve nem volt bizonyítható, ezért született az a döntés.

 8. Szalacsi_Dezső — 2010-02-05 11:51 

@Krux: Majd priviben mesélhetnél róla!
Lécilécci!

 9. Violette81 — 2010-02-05 13:33 

@Krux: De jó avatarod van :)! Csak azon gondolkozom, hogy fiatal róka, öreg róka vagy ravasz róka :D?

 10. 68nyara — 2010-02-05 13:48 

@Michael Collins: Hát a többségének nem sok protekciója volt. Én speciel utáltam lent lenni, iszonyat unalmas volt, egy idő után persze rendszeressen összebalhéztunk a másik sráccal is, igaz csak olyan rövidebb összezördülés félék voltak ezek, de ennyi összezártság nem tett jót a haverságnak sem. A századnál legalább néha jött egy gyakorlat, vagy valami kis balhé, itt viszont semmi. Ketten meg ultizni sem lehet.

 11. franta — 2010-02-05 19:02 

@68nyara: ha nem értem félre az alapposztot, akkor arról lenne szó az elején, hogy a poltiszt – aki a változások miatt nyilván szart (bocsi: fosott rendesen) – be akart nyalni a posztírónak, és ezért helyezte /helyeztette – mindegy, egy csókos helyre.
Na most 68 nyarának írom, hogy az egyik legjobb barátom édesanyja (mondom anyja) egy nagyon, de nagyon fontos (és a mi szempontukból durva) beosztást töltött be a hatvanas (?), hetvenes években a magyar néphadsereg világában. Mondom, nagyon, de nagyon magas posztot, a munkaköre jellemzését még most sem merem leírni. Hát neki nem is igazán a Czinege volt a főnöke, hanem…
Nos, a lányeg az, hogy a barátomnak eme magas pozícióban lévő anyja sem tudta elintézni, hogy ne legyen katona (tápos). Mindössze annyit, hogy kapjon egy raktárosi állást valahol egy alföldi (sokadik lépcsős) laktanyában. Baszogatás nincs, hétvégén lehet hazajönni. De az alapkiképzést neki is le kellett nyomnia.
Ennyit a protekcióról.

 12. Michael Collins — 2010-02-05 19:32 

@franta: Szerintem félreértetted az évszámokat 68 a posztoló nevében van, a katonai szolgálatát 89-ben töltötte. Akkor már nem az énekes madarak határozták meg a hovédelmet!

 13. Szekuriti Blogger. — 2010-02-07 01:23 

És senki sem anyázot, még virtuálisan sem? Mármint a poszthoz..

 14. Káposztakukac — 2010-02-07 11:54 

@Krux: engem is érdekelne, hogy mi történt anno…

 15. 68nyara — 2010-02-08 11:34 

@franta: Szfváron kicsit másképp ment abban az időben, a sima szakács, pincér, takarító pozíciókat simán kapták az emberek a nyakukba, nem számított igazán protekciónak. Hazamenni sem nagyon lehetett onnan. Ok, mondjuk Balatonban fürdeni éjszaka igen…:-)

 16. hazitroll — 2010-02-08 13:11 

@68nyara: Én nagyon sajnállak! Tömény szívás, de tényleg. Azért kíváncsi lennék, hogy bírtad a maradékot! :)

 17. fakir — 2010-02-09 20:42 

@68nyara: És még én hittem azt, hogy csókos helyre kerültem a múzeumban.

 18. misterx — 2010-02-11 22:30 

Az azért elég SZÍVÁS, hogy hónapokig nem mehetsz haza. Az én időmben – ha semmi sem jött közbe, de mindig közbejött :( – 3 hetente mehettünk haza eltávra, és ezt is nehezen lehetett kivárni…

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.