131. – Egon, Sünkutya és a többiek


Münci
egy olyan szakma képviselőjeként húzott le három hónapot a Magyar Néphadseregben, akikkel még a komancs időkben se nagyon mertek ujjat húzni a hatalmasságok. Lássuk, hogyan katonáskodtak a nyolcvanas évek végén a bányászok, akinek innen is teljes riszpekt és természetesen: Jó szerencsét!

Mivel boldogult gimnazista koromban egyes vendéglátóipari helyiségek látogatására, az ottani kapcsolataim ápolására, valamint szürkeállományom alkohollal szembeni immunitásának növelésére a kelleténél nagyobb figyelmet fordítottam, így én nem szolgálhatok tápos történetekkel.

Viszont, mivel a felsőoktatás kapuit – akkor – nem tudtam bevenni, a mélybe vetettem magam. Mármint egy mélyművelésű szénbányába. Igen, akkoriban, i.e. (nevelt lányom szerint Internet Előtt) még voltak ilyenek kies honunkban, szép számmal.

A hadtörténelem és a haditechnika mindig érdekelt, de – főleg a tapasztaltak elbeszélései alapján – úgy éreztem, hogy a Magyar Néphadsereget nem nekem találták ki. Tehát leszerződtem a bányával, hogy 28 éves koromig nemzetgazdaságilag fontos munkahelyen (bányában) dolgozom, viszont csak három hónapig katonáskodom.

A bevonulás napja valamikor 1987 tavaszán jött el. Előttem nem egészen tiszta okokból a kb. 5-600 bányász újoncot egy kiképző alakulatba hívták be. Tehát a borsodi és pécsi vagányokat szépen összezárták. Igen magvas gondolat! A mi századunkban viszonylag kevés „vad” volt, így a büntetett előéletűek aránya 10 százalék alatt maradt.

A kiképző laktanya Mezőtúr volt. Ahol jóval kevesebb volt a kiképző és keretlétszám, mint az újonclétszám. Már a kapun történő bevonulásunk is kiverte sokakban a biztosítékot. Ugyanis egyesek már ekkor – még civilben!!! – berázták a centijüket a kapuőrségnek.

Viszont a társaság már tudta, mi a fegyelem, tehát ha nem szívatni akartak minket, nem volt fegyelmezési gond. Általában. Bár valamikor a harmadik nap táján minden felesküdött soros és ht AMD-stül, lőszerestül teherautóra pattant, aztán hajrá! 4–5 borsodi kolléga kiment a kerítésen, kocsmázni. Ott a helyi érdekeltségekkel afférba keveredtek, mire kiszállt a készültség. A mentők is több autóval jöttek :-)

Egon, a címben is hivatkozott ló a tipikus antikatona díszpéldánya volt. Igen rendes gyerek volt, de például menetelni az istennek se tudott! Pedig a végén már szinte sírva kérték a kiképzők. A sarkos, katonás mozgás igénye is teljesíthetetlen feladat elé állította Egont. Egonnak a gázálarccal is komoly problémái voltak. Hosszúkás fejére egyszerűen nem volt méret. Illetve egy volt, de az a felvételnél elszakadt :-) A nevét (Egon, a ló) fejformája és nevetése alapján kapta.

A kiképzés rendben lement, bár némileg mosolyogtató volt, amikor könnygázt is alig szagolt kiképző ecsetelte a gáztömörség fogalmát és a gázok veszélyességét annak, akinek már volt jónéhány éles készülékes órája. Illetve izzadva magyarázták a robbanóanyag veszélyességét, nekünk :-)

Éles készülékes óra = olyan munkaóra, amit zártrendszerű Drager légzőkészülékben kellett teljesíteni, mivel a munkavégzés helyén lévő levegő belégzésre alkalmatlan az O2 hiánya, és/vagy valamilyen mérgező gáz(ok) jelenléte miatt. A bányában elég gyakori jövesztési mód a robbantás. Esetenként több tíz kiló porral :-) És ez komoly nitrózus-gáz felszabadulással jár, az egyéb veszélyeken kívül.

Ilyen vidám előzmények után jött el a katonai eskü napja. Elöljáróink valamit érezhettek, mivel aki akart, felmentést kaphatott a résztvétel alól, csak aláírnia kellett.

Szóval az előmondó belekavarodott az eskü szövegébe. A zászlóalj egy része ekkor elkezdte utána mondani. Ő folytatta. Mikor befejezte, a zászlóalj másik fele utána mondta. Két mondatos késéssel az első félhez képest. Ráadásul egyesek tartották magukat a leírt szöveghez, mások próbálták követni az előmondó logikai bakugrásait. Szép volt, na!

Az eskü lezárásaként jött díszmenet, amin Egon (a ló) eleve nem is vehetett részt! Csupa stramm és délceg bányász gyerek! Semmi probléma nem lehet –  gondolták elöljáróink. De mint a békaidomárok (meteorológusok) is oly gyakran teszik, tévedtek. Ugyanis a zenekar a nagydobot jobb lábra hozta. Ezt a problémát az élszázad parancsnoka egy elegáns sasszéval kijavította. Egyesek tudták követni, mások próbálták, megint mások pedig hangosan röhögtek magukon.

Az eskü után mindenki 3 napra hazamehetett.

Viszont – hála centralizált vasúti közlekedésünknek – mindenki ugyanazzal a vonattal akart visszautazni Mezőtúrra. A zászlóalj-parancsnok is.

Ám már Pesten feltűnt, hogy a pécsi kollégák nincsenek ott, mivel az expresszről, amivel jöttek, egyikük kiesett, miután segítettek neki kiszállni. Az illuminált kollégák kicsit rongálták a MÁV tulajdonát, kevés híján nemi kapcsolatot létesítettek a kaller nénivel  – állítólag azért csak kevés híján, mert annyit azért nem ittak és el tudtak menekülni :-). Szóval a szerelvény soron kívül megállt, majd a MÁV közölte a HM illetékes ügyeletesével, hogy ezeket az alakokat nem viszi tovább.

A Pest–Mezőtúr viszonylaton nyugisabb volt a helyzet, csak enyhe lefolyású késelések, némi pofozkodás, no és egy vészfékezés volt. A civilek – és a zászlóaljpéká – bevonult az első kocsiba, jónéhány józanabb kolléga pedig őrséget állt, a nem kívánt  átjárásokat megakadályozandó. Valahol egy izgulósabb VÁP járőr fel akart szállni, de a beosztottak lebeszélték a járőr parancsnokát („Ne bomolj, akkor lőnünk kell!”).

Ezen esetek híre – felfújva – követett minket Kaposvárra. Ott pár halottról, nemi erőszakokról meg egyéb ilyenekről szólt a suttogó krónika. Mi persze nem kötöttük senki orrára, hogy kicsinyke csapatunkban (~60 fő) csak egy pécsi és két-három borsodi srác van, a nyugisabb fajtából.

A hírünket azért ott is megalapoztuk. Az első munkánk az M-zárolt telephelyen volt. Böhöm vasbetonoszlopokat kellett egyik sarokból a másikba átvinni. Viszont járművet csak délutánra szerveztek. Azt gondolták, másfél-két napos a meló. Viszont az egyik kolléga megkérdezte a  vezető tisztet, hogy: „Mester, zollozhatunk?” A bizonytalan „igen” válasz hallatán páran jót vigyorogtunk magunkban. Ketten feladtunk egy–egy oszlopot a kollégáknak, ketten levették. A hordozók pedig elsétáltak vagy 300 métert a dögnehéz oszlopokkal. Délre kényelmesen végeztünk. Amikor az őrnagy zavartan utánunk szólt, hogy „Maguk meg hová mennek?”, a méla válasz ez volt: „A’szonta, zollozhatunk!”.

zollozás = régi bányászkifejezés. A kiadott cél elérése után be lehet fejezni a munkát, ki lehet szállni a bányából. A kiadott cél az elővájásokon x zoll vágat kihajtása volt.

Pár nappal később a laktanya pkh. (pizsamás; Kaposvár hadtest-parancsnokság volt!) és két tisztje eljött a régi alakulótérre szemlézni. Sünkutya fogadta őket egy szál Aegüh karszalagban, az árokparton heverészve. A feldúltan feltett kérdésre, miszerint „Katona, mit csinál itt, ki maga?” Sünkutya az alábbi rezignált választ adta: „Láthassa, én vagyok az Üti!”. A hazamenetelével kapcsolatos monológot – heverészve! – félbeszakította  azzal, hogy akkor még hat hétig nem látja az asszonyt. Na és? Úgyis összevesztek.

Több ellenőrzés itt nem volt.

Napiparancs felolvasásra kétszer mentünk ki: először és utoljára :-). Első reggelünkön viszonylag katonásan, de nem magasság szerint felsorakozva (volt, akit előző este láttunk először), használt gyakorló szerkóban, tiszti vagy tiszthelyettesi felvezetés nélkül jelentünk meg. Az első sor észrevett egy helyet a századok között, oda beálltunk. Cirka egy perc múlva megérkezett a hely gazdája. Kicsit helyben jártak, majd a parancsnokuk fojtott hangon közölte: „Menjenek a helyünkről!” A válasz több torokból érkezett: „Jó; OK; menjünk!”. Csapatunk pedig kivonult a helyről, majd némi tanácstalanság után engedelmeskedtünk a Takarodjanak innen! parancsnak.

De az is igaz, hogy két–három hét alatt elvégeztük a negyedévre tervezett munkát. Kényelmesen.

A szolgálati időnk végén még tettünk egy rövid kiruccanást Nagyatádra is. Itt a VÁP-nál érdekesen nyitottunk. Azzal kezdtük az ottlétet, hogy hazamentünk :-). A VÁP-os még csak nem is hallott rólunk: állományban Mezőtúron voltunk, a könyvünket egy általa nem ismert kaposvári tiszt írta alá, egyenruhánk szerinte már nem volt rendszeresítve (Mi még a régi sildes tányérsapkát kaptuk kimenőként, ilyet másnál akkor már nem láttam).

Egyébként három hét alatt két körletben voltunk elszállásolva. Mikor az egyik riadó alkalmával tévedésből hozzánk is berohantak ébreszteni, egy surranó segítségével fejeztük ki nemtetszésünket.

A munkánk egyebek közt sátor-alapzatok elkészítése volt a gyakorlótéren. Itt is akadtak logisztikai problémák. Volt napi minimum lebetonozott négyzetméter. Ennek meg kellett lennie. Viszont cementet Csepellel hoztak, teljesen véletlenszerű időpontokban és mennyiségben. A cement éjszakai tárolása nem volt megoldva. Sóder volt a közelben, a szállítását mi intéztük :-).

Mivel a pihenőidőnkben nem akartunk dolgozni, volt olyan sátor alapzat (5m x 5m), ami úgy indult, hogy egy keverés betonhoz egy lapát cementet adtunk, de végén majd egy teljes zsák belement a keverőbe :-). Nem tudom, hogy az időjárást hogy bírta a vékony cement. Viszont a vastagot feltörni…

Egy csellós esemény volt. Már nem tudom biztosan, hogy hol, de szerintem Atádon. Krumplit kellett pucolni, de a krumplipucoló horzskő nem működött, más eszközt, mint a hadtápkészlet, nem kaptunk. A csellópéká vigyorgott, hogy mily ravaszul tolt ki velünk. Viszont az egyik pajtás talált egy régi fajta, tekerős késélezőt, amivel a hadtápokat szép élesre fentük. Majd – mivel sürgetett az idő – kockaalakúra vágtuk a krumplikat. Az eredmény, a felhasználható térfogat sejthető. Elég nagy botrány lett belőle – és kevés kaja. De azután szépen elsimult az ügy.

Tudom, ezek nem nagy sztorik, de nekünk ez jutott. A társaság egy része fegyelmezett volt ugyan, de határozott antikatona. Voltak persze brahis csibészek is szép számmal. Mindenhol elég szép számmal voltunk jelen, ráadásul piszkosul összetartottunk, hírünk is volt, a kiadott munkát teljesen és igen gyorsan elvégeztük, így viszonylag szabadon élhettünk egy kicsit dilis világban is. Utána a bányában védtük a hazát.

47 hozzászólás

 1. hazitroll — 2010-02-19 08:13 

Ez nekem nagyon tetszett, egyedi élmény lehetett. Egyébként így visszagondolva, megérte bányásznak lenni? Azért sem élet- sem egészségbiztosításnak nem az igazi, ahogy én tudom. Igaz, én csak hobbibarlangászni voltam turistaútvonalon párszor.

 2. nagy.viky — 2010-02-19 08:15 

Óóó, ez nagyon szép történet-csokor. :)
Sajnos én csak olvastam ezekről a bányász-dolgokról (Bányászati és Kohászati Lapok, egyéb visszaemlékezések), szép élet lehetett. :) Főleg, ha sikerül összetalálkozni a katonasággal… :P

 3. vén betyár — 2010-02-19 08:29 

Jó kis, érdekes történetek.
A mi időnkben, l967-ben Pécsen még nem volt szokás ez a rövidített kiképzés, rendesen behívták 24 hóra a bányászgyerekeket a környékbeli falvakból.Nagyon rendes, csendes, izmos, nyugodt srácok voltak, de inni nagyon tudtak, meg szerettek is.

 4. vén betyár — 2010-02-19 08:53 

@vén betyár: Meg volt is miből.Keményen dolgoztak, de akkoriban szépen is kerestek./Csak emlékeztetőül az unokáknak:7o Ft volt a havi zsold /2 részletben fizetve/, 6 Ft l üveg Szalon sör a kantinban és még 2 Ft volt a kettes kolbász meg a nápolyi/.
Volt is mire inni.Néhány sváb bányász-gyerek olyan finom stifoldert hozott kóstolóba, hogy azóta sem ettem olyat!/3,8o volt 1 fél kevert a talpasban, de 25 Ft 1 fél konyak a Nádorban/

 5. proletair — 2010-02-19 09:47 

Még hogy nem volt túl érdekes? Sosem hallottam bányász katonákról! Nekem kifejezetten érdekes, és humoros poszt volt!

 6. hungaryhonvéd — 2010-02-19 10:01 

Jó sztori!
Rövid, de mozgalmas időszak, meglepő lazaság, engedékenység, történések…

A korábbi kommentekből már kisejlett, hogy bányász, erdész érdekes fajta lehetett az átlaghoz képest!

És a bányász-szakszó is milyen szép…

 7. Szalacsi_Dezső — 2010-02-19 10:04 

A posztban említett nemzetgazdaság, akkoriban még “népgazdaságként” tolta, de elnézem, mer’ ma jó napom van. :-)
Azér szar lehetett bányásznak lenni, ninvs az a pénz amiért én lemennék a föld alá, riszpekt és tisztelet a bányászkollégáknak.

 8. Baribál — 2010-02-19 11:19 

Hát így nem lehet dolgozni kérem! Végig vidultam a postot. Ere ide jött két kollegám, hogy mi bajom van. Velük újra olvastam. Már hárman röhögtünk, és elkezdtünk adomázni. Ezzel el is ment laza negyven perc:)

 9. 504Laci — 2010-02-19 11:24 

Én ’87-’88-ban voltam lőteres Lentiben. Hozzánk is jött egy bányász század lőteret építeni.
Nem normális csapat…
Első reggel az ÜTI kizavarta őket reggeli tornázni, azaz berontott a körletbe ordítva és felkapcsolta a villanyt. Ez többeknek nem tetszett és szóltak neki, hogy még egyszer ne próbálja meg!
Másnap hasonlóan indult az ébresztő, aztán hamvába halt, amikor az ÜTI rányúlt a villanykapcsoló helyén kilógó fázisra. Többet nem keltették őket.
Versenyeztek, hogy melyik brigád tudja hamarabb megrakni a Csepelt vasúti betonaljjal.
Mesélték, hogy a bányában is verseny megy, ki rakja meg hamarabb a csillét ezért tíz centis magasítót hegesztettek a szívlapátra.
Jó világ volt, nekem legalábbis jövedelmező, én főztem nekik a kávét. Menete a következő: Adag kávéval kotyogó megtöm, lefőz. A forró kotyogó csövét teli vizespohárba merítve lehűt. Ekkor a zaccon keresztül visszaránt magába két deci vizet, amit le lehet főzni újra. Ezt a második “light” eresztést hozzákeverve az elsőhöz kész volt a bányászkávé. Sima adag 20 Ft, “bélelt” 30 Ft. Ebbe egy fél deci Tükör ablaktisztító ment bele.
Simát nem sokan kérték…

 10. Old Man — 2010-02-19 11:37 

@504Laci: De jó!DE jó sztori, de jó képek, dejó kommentek, csak így tovább, ne hagyjátok abba!Hajrá Bányász!

 11. tiboru — 2010-02-19 12:03 

@Baribál:

Na ezért szoktam mondogatni, hogy a blog népegészségügyi feladatokat is ellát :-)

 12. tiboru — 2010-02-19 12:05 

@504Laci:

Ez elég, hm, férfiasan hangzik, ez az ablaktisztítós megoldás :-)

 13. ZöPö_ — 2010-02-19 12:48 

Minden, de minden tiszteletem a szénbányászoké. Mangánbányában jártam, de az patika és szanatórium a szénbányához képest.

OFF

Az életelen hadtápkéssel történő krumplipucolás közben merült fel bennem, hogy legkevesebb hány (egyenes) vágással lehet a héjától megszabadítani egy krumplit? (A megfejtés a tetraéder lapjainak a száma, plusz ugyanennyi nap fogda és/vagy ugyanennyi hét laktanyafogság).

 14. ZöPö_ — 2010-02-19 12:50 

@ZöPö (inda): bocs, ezt (szokásom szerint) túlfogalmaztam. Mielőtt egy matematikus kolléga beleköt:

plusz -> vagy, esetleg

 15. vén betyár — 2010-02-19 13:05 

@ZöPö (inda): Már elnézést, matekból gyenge vagyok, de konyhás voltam?egyenlő oldalú háromszög alapú gúla /ez lenne a tetra?/ ==4 vágás.@504Laci: A Tükör ablaktisztítót /Hallomásból tudom!/ a sitten is itták, talán higítás nélkül is.

 16. ZöPö_ — 2010-02-19 13:35 

@vén betyár: igen.

A tetraéder négy háromszög alkotta test, nem feltétel az egyenlő oldal. Ennél kevesebb síklappal határolt test nincsen, vagyis, ha “kanyarítani” nem ér a kést, azaz igazi hámozó mozdulatot nem végezhetünk, csak egyenes vágást, akkor négy (4) az, amennyivel minimálisan “megpucolható” (a héjától megszabadítható) egy krumpli.

Ez az elménckedés amúgy nagyon jó példája annak, amikor azt mondom, hogy a parancsra kelés, parancsra fekvés és közte mindent parancsra tevés paradox módon felszabadítja az agyat: a nap 24 órája rendelkezésre áll, hogy az ember arról gondolkodjon, amiről akar. :-))

 17. vén betyár — 2010-02-19 13:41 

@ZöPö (inda): Tehát paradox módon:SZABAD.

 18. Münci66 — 2010-02-19 13:49 

Möszjők!

A képekért csakis és kizárólag M. Tiborut illeti a dícséret!
Ami az ivást illeti: a pitralont a szemem láttára fogyasztotta néhány pajtásom, bár emlékeim szerint higították elötte. Nekem a lórugás volt a kedvencem. Deci rum (lehetőleg portorikói), deci vörösbor, deci kóla.
Bányában melózni meg érdekes volt. Akkor sok mindent szívásnak éreztünk, amire most adomázva gondolok :-) Az egészségnek, főleg az izületeknek és a gerincnek viszont tényleg nem tett jót :-(
Ami az említett lazaságot illeti: kéretik nem elfelejteni, hogy minden kiadott munkát maximálisan teljesítettünk, a kiadott időnél sokkal gyorsabban! Nem hangzott el ‘én nem csinálom’ szerűség!
A magasítós szívlapát nem mese, én is pakoltam olyannal. Bár sokszor meg volt igazítva az íve, így az alapterülete kisebb lett.

Tisztelettel, Münci

 19. eMM2 — 2010-02-19 14:03 

16 tonna feketeszén meg vigadnak a bányalovak.

 20. vén betyár — 2010-02-19 14:08 

@Münci66: Gratula!Nem is tudom, a szívlapátért is meg aPitralonért ill. a Lórúgásért, meg hogy megosztotad velünk az élményeket /bocs a hibákért, megkóstoltam trükkös, ill. Tükrös-kávét.

 21. nedecz — 2010-02-19 18:22 

Gratula a sztorihoz!

Nagyon tetszett a stílusod,jókat vigyorogtam.

 22. Rosszindulatú Vászka — 2010-02-19 19:34 

Ez hatalmagos poszt, köszi Münci!

Respekt és grat :)))

 23. (h)öreg — 2010-02-19 20:57 

Lehet hogy találkoztunk?’87 tavaszán
tartalékos voltam Mezőtúron,az alakuló
téren”táboroztunk”

 24. fakir — 2010-02-19 21:26 

 25. kilobike — 2010-02-19 21:30 

Nekem is volt bányász katonatársam, ’89-ben. Senkit nem bántott, hacsak őt nem macerálták. Elég öntörvényű ember volt, de nekem valahogy bejött. Mindig is tiszteltem a bányászokat, pedig elég elrettentő dolgokat is lehetett róluk hallani. Jó szerencsét!

 26. kilobike — 2010-02-19 21:31 

@kilobike: Ja és igen, az első valamire való normális blog (és kommentek), amivel találkoztam. Sok sikert, csak így tovább!

 27. RolloJuve — 2010-02-19 21:37 

Jó Szerencsét!
Nagyon jó poszt, a képek is. Katona sajnos nem voltam, megcsináltattam a papírokat aztán akkor törölték el. A bányákról annyit, hogy aki ott lenyom 10+ évet, az nem nagyon megy át más melóhelyen az alkalmasságin sajnos.

 28. Münci66 — 2010-02-20 09:20 

@RolloJuve:
Möszjő RolloJuve!

Akkor én a kivételek közé tartozom :-) Lenyomtam 10+ évet, aztán átmentem informatikusba :-))
Viszont az is igaz, hogy én nem vájár voltam, hanem iparos. De van valami abban amit mondasz. Bár nem teljesen értek Veled egyet, elismerem, hogy van alapja a véleményednek :-(

Tisztelettel, Münci

 29. Münci66 — 2010-02-20 09:23 

@(h)öreg:
Möszjő (h)öreg!

Lehet, bár nem emlékszem, hogy az alakulótéren táboroztak volna, tartalékosok (szakállasok?) jelenlétére a kiképzés végén emlékszem.
Akkor újították fel a laktanyát, akkor volt rubeola járvány, ha mond valamit.

Tisztelettel, Münci

 30. Münci66 — 2010-02-20 09:33 

@kilobike:
Möszjő kilobike!

Az elrettentő dolgok egy része SzVSz némileg túlszínezés. Bár pl borsodból hallottunk nekünk is meredek dolgokat.
Viszont tény, hogy az átlagnál jóval rosszabb és veszélyesebb, egyedi munkakörülmények, az eléggé zárt szakmai világ összekovácsolta az embereket, a mások számára meredek, veszélyesnek tűnő ‘stiklik’ megszokott, hétköznapi dolgok voltak. Viszont a fegyelem lényegét és értelmét a saját bőrünkön tanultuk meg.

Tisztelettel, Münci

 31. Münci66 — 2010-02-20 09:47 

Möszjők!

A képekről egy info: a feljebb látható légzőkészülék _nem_a bányákban használatos fajta. Ez egy sima sűrített levegős palack, hasonlót használnak a tűzoltók, az ipari mentők, stb.
A bányákban viszont zártrendszerű, kálipatronos légzőkészüléket, általában Draeger gyártmányt használtak. Ebben csak sűrített oxigént vittünk, a Nitrogén és a CO2 ki – be keringett, a CO-t (moxi :-)) megkötötte a kálipatron, csak piszokul melegedett közben. A készülék nem volt túl kényelmes, de akár 4 óra aktív mukavégzés is lehetséges volt benne. Emiatt is volt sokáig -tudomásom szerint- a tatabányai bányamentő állomás metró tűz esetén azonnal értesítendő ügyeletes.
Egyébként a légzőkészülék nem keverendő az önmentővel (CO volt a helyi népneve)!
Egyébként elég szép szakmai zsargonunk is volt. Megérné összegyűjteni!

Tisztelettel, Münci

 32. tiboru — 2010-02-20 10:51 

@Münci66:

A képet én követtem el, sajnos csak ezt találtam a neten :-(

A szakmai zsargont pedig tényleg össze kéne gyűjteni, ha ez eddig nem történt meg! Kéne egy bányászblog :-)

 33. Krux — 2010-02-20 11:32 

@Münci66: JÓ SZERENCSÉT! Ezt az üdvözlési formát a munkahelyemen napjában többször alkalmazom, talán emiatt lehet, hogy egy-két elrettentő dolgot én is hallottam már a borsodi bányászokról… Most egy olyan – kevésbé hátborzongató, ám kevesek által ismert – történetet adnék közre, amelynek témája talán nem esik messze a blog azon olvasóinak érdelődésétől, akik voltak már másnaposak. Történt egyszer, hogy egy Putnok közeli bányában egy bányász iszonyú másnapos állapotban ment le a bányába. Mivel keményen égett a pokol, innia kellett, ezért a kulacsát egy olyan helyre tette, ahol a falból egy kis erecskében folydogált a víz. Amikor telefolyt megitta. Aztán megint és megint, és lássatok csudát, másnaposság volt, nincs! A csodaforrásnak hamar híre ment, fizetés utáni napokon sorbanállás volt a vízért. A vizet bevizsgáltatták, és elkezdték egyre nagyobb, később már ipari méretekben kitermelni. A kezdetek kezdetén _ ezt biztos forrásból tudom – a megyei tanácselnök volgája szállította a Lázár-kormány részére láda-tételben a vizet, aminek a minősége azóta fokozatosan romlik. A mai napig kapható, de már korántsincs olyan gyógyító hatása, mint egykoron. Ha a boltok polcán keresitek, akkor arról ismerhetitek fel, hogy az van ráírva: Borsodi víz.

 34. RolloJuve — 2010-02-20 12:58 

@Krux: Igen. Pontosabban minden vágatban rendszeresen kijárt a doki ellenőrizni és feltűnt neki, hogy az egyikben valamivel egészségesebbek a vájárok. Rákérdezett, akkor mutatták meg neki a falból csordogáló forrást. Más. A Tokaji borkóstolóban mai napig ezzel kapható a fröccs.

 35. ZöPö_ — 2010-02-20 15:56 

@Krux: Az úrkúti mangánbányában is mutattak nekem egy ilyen “falból csordogáló erecskét”, az csak símán nagyon-nagyon finom és tiszta víz volt. Nagyon is el tudom hinni, hogy ezek gyógyhatásúak is, nem csak jóízűek.

 36. Münci66 — 2010-02-20 17:02 

Möszjők!

A fakadó víz tényleg finom tud lenni, de azért nem árt vigyázni, ha korábban már művelt, mára feladott térség irányából jön :-)
Meg még egy katonai sztori: Az eskü előtt kézzel akarták velünk kiszedetni az alakulótéren a kavics között kinőtt füvet. Nem nagy elánnal tettük. Nemsokára jött a kaktanya VV parancsnoka, aki majdnem rosszul lett a látványtól. Ugyanis reggel permeteztette le az alakulóteret valami spéci anyaggal. Két nap eü pihi. Merthogy azonnal nagyon rosszul éreztük magunkat :-)

Tisztelettel, Münci

 37. Münci66 — 2010-02-20 17:11 

@tiboru:
Möszjő tiboru!

Én sem találtam a neten régi Draeger képet, azért nem küldtem. Legfeljebb a régi bányamentő könyvemből tudok scannelni. Erre viszont eddig nem gondoltam :-( Hiába, öregszem, lükülök.

Tisztelettel, Münci

 38. Münci66 — 2010-02-20 17:47 

@Krux:
Möszjő Krux!

Mi Tatabányán már az általános iskolában,de talán már ovodában is “jó szerencsét”-tel köszöntünk. 8 – 10 éves fejjel igen érthetetlen volt, hogy ez nem mindenhol van így. Konkrétan valami rendezvényen képviseltük a sulit alsósként, amikor a köszönésünket az idegenek fel sem ismerték. Mi meg csak néztünk .-)

Tisztelettel, Münci
U.i.: bocs de a legfontosabb és legfiatalabb fönököm magához parancsol :Apa gyeje szépen, NAAA :-)))

 39. Krux — 2010-02-20 18:54 

@Münci66: Aki Miskolcon végzett, annak természetes ez a köszöntés. Jegyzője vagyok egy olyan tárgynak, amelyet az egykori bányamérnök/kohómérnök (ma úgy hívják őket, hogy műszaki földtudományi/anyagtudományi kar) hallgatóknak is abszolválni kell. Az indexet beíratni jött hozzám egy hallgató közülük, és “Jó napot”-tal köszönt. Rendesen leközösültem. Ennek híre ment, és onnan kezdve helyreállt a rend. A folyosón, büfében, stb. is így köszöntenek, ha találkozunk, pedig nem vagyok bánya/kohómérnök! Szalacsi Dezső! Figyelsz???

 40. Violette81 — 2010-02-20 19:56 

@Krux: OFF topic
Lécci hívj már fel, fontos!

 41. Szekuriti Blogger. — 2010-02-21 00:34 

Na ez megint k.rv. jó volt :) Bányász srácok olyanok lehettek mint az őrgési/vendvidéki parasztgyerekek. Ők is kettesével dobálták fel a százkilós zsákokat a platóra csak úgy menet közben.

 42. Szalacsi_Dezső — 2010-02-21 10:31 

@Krux: Mint a gép! :-)

 43. Lewis — 2010-02-21 12:37 

Egy kicsit OFF:
Öcsém T.bányára nősült, nagyon kedves felesége van, gyönyörűen neveli a kislányát (keresztlányomat) és büszke bányászgyerek. Ismeri a bányász szakszavakat, hallotta azokat az édesapjától (aki egyébként nem vájár volt, hanem bánya villanyszerelő (lennt dolgozott ő is), ma már szegány odaát szereli a villanyt.), a lányát is úgy neveli, hogy tudja honnan jöttek.
Olyan tapasztalások érték őket amik normál, nem bányász család gyermekével soha nem történt meg. Ha valami nagy baj történt valamelyik bányában azzonnal elterjedt a hír a városban. A gyerekek az iskolában is megtudták (többségük apja lenn dolgozott). Akkor még nem volt ilyen jó a telefon helyzet. Az a bányász aki nem volt érintve persze megpróbálta a családot valahogy értesíteni. Volt anyuka aki berohant az iskolába szólni a gyereknek, hogy apád üzent, hál isten jól van. Aztán annak a bányásznak akivel történt valami, annak a feleségét elengedték a munkából, a gyerekekért meg elmentek az iskolába, kihívták őket az óráról, hazaengedték őket. A gyerekek persze nagyon jól tudták mit jelent ha valakit ilyenkor kihívnak az osztályból. Nem sokszor tapasztalta ezt meg de egypárszor igen. Őt szerencsére soha nem hívták ki (édesapja betegségben halt meg, pár év nyugdíj után) de a padtársát igen.
Nahát ezért büszke a bányászgyerek mivoltára.
Minden tiszteletem a bányászoké.
Jó szerncsét!

 44. Michael Collins — 2010-02-21 15:48 

@Münci66: Nagyon jó a cikk!
Az én általános iskolámban is a “Jó szerencsét!” volt az óra eleji köszönés.
Pontosabban a “Jóóóóóóóóóóóó szeeeereeencsét!”, de mit lehet várni a kamszoktól.

 45. Münci66 — 2010-02-22 00:15 

@Lewis:
Möszjő Lewis!
Mint már mondtam, én is iparos voltam, tudom, hogy ők is földalatt dolgoztak.
Egyébként TB-n az utolsó nagy tömegbaleset (metán majd szénporrobbanás) 1978 táján volt, vagy a VII-en vagy a vadorzón (szégyen, de most nem emlékszem pontosan :-() A suliban akkor tényleg voltak ilyen dolgok.
Az összetartás szép volt. Alpja -részben- a “ma nekem, holnap neked” elv volt. Jó példa volt az 1984-es bányásznap, amikor bemondták, hogy a Mányi akna dolgozóit (talán józan dolgozóit? :-)) várják az információnál.
De volt olyan is, hogy egy balesetes kollégát az orvosi ellátás után a dokik éjszaka szélnek eresztettek. Pénz nélkül, sittes ruhában. Nem kis kavarodás volt a riadó kocsit a keresésére küldeni, mégsem zúgolódott senki. Illetve az orvosokat szidták, de az más volt.
Aztán az a kolléga, aki visszakapcsoltatta az 1000 voltot egy ellenőrizetlen kábelre pár nap múlva egy sötét vágatban lefejelt párszor egy kiálló deszkát :-) ( a kábel másik végén én csináltam fáziszárlatot. Szerencsére csak úgy, hogy arrébb toltam a kábelvéget)
A kiszállások ellenőrzését komolyan vették. Aki nem vette le a márkáját, és nem is üzent be, hogy minden OK, azért nemegyszer kiküldték a kiskocsit és bevitték leszedetni a pléht. Aztán menjen haza, ahogy tud…

Tisztelettel, Münci

 46. Valerijov — 2010-02-23 10:30 

tatabányai barátom mesélte, mikor ott játszott a Fradi, 8 ezer bányász állt sorfalat a vasútállomástól a pályáig, meg visszafelé is. nem is lett randalír meg szétvert váróterem.

 47. Markgraf — 2010-02-23 14:35 

Én valamivel több mit fél évet húztam le nyugdíjas bányászokkal (Sárisáp, Annavölgy) egy ásatáson. Nem semi arcok voltak az öregek…az egyik beleállt a kb 3 méter mély kút aljába ás lapátolta ki a meddőt:)

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.