159. – Tanulni, tanulni, tanulni…

Igen, Vérnűsző Barom mai posztjában ismét egy alapigazság katonai körülmények között történő boncolgatásáról olvashatunk. Mert akárki akármit is mond, tanulni bizony jó. Még akkor is, ha nincs kézzelfogható, azonnali értelme.

Mottó:

"Szerencsére a közlegényeket ilyen baromságokkal nem terhelték. Nálunk a legnagyobb kihívás a politikai képzés volt 1988-ban:) Szigorúan elvtárs volt mindenki."

Erről jut eszembe, hogy biza okulni jó! Fontos a szellemi fejlődés is a katonának, az olyan megátalkodott, aljas népeknek, akik elérik azt, hogy a tuti kis helyükről elkerülve egy békés, nyugodt, vidéki kis laktanya, és annak vezetőségének éltét keserítsék a puszta létükkel, hát, azok esetében egész biztosra vehető a továbbképzés megfontolása.
 
Egy-két „szocializálási” kísérlet meggyőzte remek vezetőségünket ennek szükségességéről. Hiába no, nagyjából egyszerre három-négy tápos pösti érkezése megviseli a legedzettebb idegeket is.

A tápos csak bizonyos kultúrkörökben jelentett előfelvételist. Az esetek többségében egyszerűen ványadt, agyas, pesti származású kis csírát jelentett; megjegyzem, ezen értelme ment át a bárhonnan származó egyetemistákra, néha nem is kifejezetten érdemtelenül – sok testmozgás, közös ivászat kellett a jelző tartalmának megváltoztatásához, de lemosni nem lehetett. 

Eldöntött tény lett tehát átpasszolásunk egy még távolabbi laktanyába. Lehetőleg ártatlan módon, a továbbképzés égisze alatt, majd persze ügyesen ott is tartva minket, jó messze mindentől. Ez utóbbira nem került sor.
 
Az okulásra viszont igen. Egy remek, hangulatos hajnalon némi üvöltözés és díszsorfal kíséretében fel lettünk hajtva egy remek Csepel platójára, majd elindultunk hosszú-hosszú utunkra. Ami majdnem a kapuig tartott, a Csepel dögrovásban való elmúlása miatt.
 
Nem volt mese: sofőrcsere, autócsere, urasan a Latvijával mehettünk tovább, kisfaluba be, kisfaluból ki, egészen a Mátra legeldugottab hegyvölgyéig, csak egynémely kocsmánál meg-megállva, mivel a sofőrünk megsajnált minket: na, ti szegény táposok, legalább igyatok egyet a szopás előtt, később úgyse lesz rá módotok.

Ez utóbbit nem értettük a buta, pösti csíra formánkkal, de a szíves invitálást nem utasíthattuk vissza, így nem csoda, ha a kis Latvija is elég girbegurbán érkezett be a kissé lankás laktanyába, Mátraszentalsófalva tetejibe. Nem így hívták, a rendes nevét a településnek meg rég fedi a nememlékezés homálya. Gyaníthatóan az egykori lakosság részéről is…
 
Kisebb üvöltözés, képósorfal, vegyvédelmi ruha, gázálarc, futás a hegynek fel részegen, ahogy kell, telihányva gázálarcot, helyi katona bakancsát, felrúgva a boka után kapkodó szőrmók kutyát, valahogy csak célba érve, az alakiság maradék nyomát is eltörölve megkérdezhettük, hogy tulképp jó helyen járunk? Valóban ez a vegyvédelmi, sugárvédelmi és tűzoltó tanfolyam? Vagy kevernek minket valami frankóista szökevényekkel, mert ez esetben talán fordulnánk is vissza, hisz nem szopni jöttünk az ellenséghez, hanem okulni a bajtársaktól, Elvtársam. Vagy esetleg kerüljük is ezt a megszólítási formát a továbbiakban?

Szívesen… Egyszuszra feltett kérdésemre néminemű hörgés volt a válasz, majd egy kissé megviselt arcú hadnagy elhajtott minket enni, szállásra, rendbeszedésre.
 
Ez a hadnagy lett aztán a mindenhol kisértő végzetünk. Ő mindenhol ott volt, mindent tudott (tényleg), mindent meg is tudott csinálni, mutatni és meg is tette, amit elvárt tőlünk (tényleg). Ő volt egyike azon keveseknek, akik próbálták a vállukon vinni a laktanyát, a hadsereget, meg az egész hóbelevancot, és egyben őket vágták ki elsőként a hadseregből a rendszerváltás idején… Értük speciel kár. Nem voltak sokan, béke poraikra.
 
Na, tekergettük a tűzoltóslagot, tanulmányoztuk a mindenféle vegyvédelmi köpenyt, gázálarcot, mostuk a „sugárszennyezett” teherautókat, és időnként válaszoltunk a menet közben feltett kérdésekre.
 
Se a kiképzés alatt, se azóta nem találkoztam hasonlóan profin tervezett, normális oktodával, amit persze utáltunk, mert a francokat se érdekelte az ilyesmi, viszont legalább kivoltunk tőle, mint a pípes liba, és ennek, meg az ott látottaknak – immár a saját kis különálló körletünkben – hangot is adtunk némileg, egynémely csempészett borok kortyolgatása közben. Úgy, egymás közt egy csendes este, nagyjából egyetértve abban, hogy ugyan megette a fene az egészet, de még ez hasonlít leginkább a katonásdira, ha nem is arra a felére, amivel különösebben szimpatizálunk.

Kitértünk arra is, hogy azt a szerencsétlen hadnagyot is jó helyre vetette a sorsa, mert itt csak meghülyül csendben, gyomorfekélyt kap és alkoholista beleszarós, vagy öngyilkos lesz belőle, de mindenképp itt fog hadnagyként megrohadni, mert a remek főnökségének esze ágában nem lesz innen elengedni. Itt töltheti majd a negyedik olimpiáját is, hozzánk hasonló, beleszaró figurákkal súlyosbított állandó helybetopin, mindenki helyett dolgozva, amíg csak bele nem rokkan, vagy hülyül.

Gondolta a fene, hogy az a szerencsétlen meg ott skubizik az ajtó előtt toporogva… Kinézem belőle, hogy nem direkt, csak jött, hogy a lelkünkre beszéljen azzal a húdekomoly elrémísztő ábrázatjával, ami volt neki, és aminek a puszta látásától nekünk összevissza kellett volna fosni magunkat, persze merev vigyázzban, meg se rezdülve. De valahogy nem ilyen családból származtunk, hogy ugyan csináljuk már rendesen, ha egyszer idekeveredtünk (úgy egyébként miért is? akart a rosseb odamenni, meg egyáltalán katonának, akkor meg miért várták el, hogy a puszta és kényszerű ottlétünk miatt faszagyerekek legyünk? ezzel valamiért az összes, normálisabbnak tűnő tiszt bepróbálkozott, a többi meg egyenesen elvárta, hogy hűlt volna rájuk a bőr nevük napján, ismét régi klasszikusomat idézve), de aztán valahogy csak meghallotta a nem nekiszántat, és hát így járt: kapott ő is egy üveg bort a kezibe, ha már beette hozzánk a fene, ami annyira meglepte, hogy elfogadta.

Megitta, ült velünk hajnalig, az elvtársasdi elfeledve, és attól kezdve (a kölcsönösen sikeresnek tekinthető ráhatásnak köszönhetően) valahogy nyugisabb lett az életünk. Az övé is.
 
Nem sokkal persze, mert folytatódtak, sőt igazán csak most kezdődtek a tantermi, elméleti foglalkozások, amiket nem tudott a hadnagy végigvinni, lévén egynémely egyéb dolga is akadt a laktanya üzemeltetésével. Talán a generátort nem ő forgatta, de ez se lepett volna meg…

Megkaptuk tehát a tűzoltóraj főnökét, végre egy igazi, képzett őrmestert! Rendes, őrmesteriskolában végzett, őrmit, aki ugyan cigány volt szerencsétlen, ami még nem lett volna nagy baj, de csak ezért lett, illetve maradhatott őrmi, hogy jó pont legyen a hadsereg valamelyik nagykönyvében, és nagynéha, hazatérve a rokonsághoz, büszkén feszíthessen az egyenruhában: lám, viheti még valaki ebben a világban valamire, ha megfelelő tehetséggel, szorgalommal, és vasakarattal áll hozzá az élet kihívásaihoz. Kereshettek volna helyette más mutidarabot is, akadt volna bőven olyan, aki megfelelt volna a kihívásnak.

Egyébiránt meg annyira mérhetetlenül buta volt, hogy nem lehetett hasonlítani semmihez. Máig se találkoztam nála ostobább formával, pedig igen sok szerencsétlen IQ-bajnokot sodort elém az élet, főleg, amióta kiderült az én toronymagas, 86-os értékem. Azóta ezek jönnek, és haverkodnak, de az őrmi szintjét nem tudják elérni…
 
Na, őrmink megkapta a jegyzeteket, egy remek termet, és kezdetét vette az elméleti foglalkozás. A hadnagy saját, évek óta csiszolgatott, eddig sikeresen bevált jegyzeteivel és a mindenféle, kellőképp ostoba katonai illusztrációs táblával, mutogatnivaló készülékkel.
 
Mi, pösti táposok szorgosan ültünk a seggünkön, és méla érdelődést se mutatva hallgattuk az őrmi némileg erősen akadozó felolvasását, nem jegyzeteltünk, csak fel-felnyíttunk időnként, döbbenten néztünk eleinte egymásra, majd magunk elé, majd a többiekre, az őrmire, és a végén már sajnáltuk szerencsétlent, ahogy küzd a szavakkal, próbálja szótagolva olvasni a számára érthetetlent. Majd amikor végképp és mindenki számára egyértelművé vált, hogy a jegyzetben két hasáb egyikébe precízen összeszedett magyarázó szöveget emberünk nem túl remekül, de egybeolvassa a másik hasábba mellékelt eszköz- és anyagigénnyel, illusztrációs jegyzékkel, na akkor, és csak akkor tört ki mindenkiből a röhögés, nem az az igazán őszintén jókedvű, de legalább aljasul kárörvendő fajta.
 
Őrmink vöröslött, majd hápogott, végül sírva lelépett hadnagymamához, akárkihez panaszkodni vagy elbújni, de remélhetőleg mindenképp felkötni magát, mi meg gyorsan átfutottuk az otthagyott jegyzetet, azaz megtartottuk magunknak az órát, megjegyeztük mind a hat-nyolc szakszót, amit kellett (gondolva az esetleges retorziókra), majd elmentünk rávezetni a kantinosgyereket a mielőbbi nyitásra. Eredményesen…
 
A tanfolyam ehhez képest meglepő sikerrel zárult. Mind elméletben, mind gyakorlatban kiválóra teljesítettünk a szokottnál – ki tudja miért? – kissé szigorúbb vizsgabizottség előtt.
 
Nem volt nehéz. Még az őrmisiratós este bejött hozzánk a hadnagy, elmesélte, hogy milyen csapdában is került. Ha mi jó szereplünk, lesz valami halovány esélye valahová továbblépni innen (nem nyugtattuk meg, hogy csak áltatja magát). Ha nem, akkor itt fog megrohadni (idézve minket…). Odaadta tehát az összes jegyzetét, készüljünk fel belőlük, ahogy tudunk, elhozta kedvenc tűzoltókatonáját, egy leszerelés előtt álló, flegma, nyugodt helyi darabot, aki mindent tudott az eszközökről, pár versenyt már nyert is neki velük, összedugtuk a fejünket, és megtanultuk az egész igenbonyolultat. Megjegyzem, a 86-os IQ-mmal se volt túl nehéz…
 
Remélem, a hadnagynak bejött a dolog, bár nem túl sanszos, nekünk az eredeti helyünkre való visszatérés után a javasolt csontcsillag helyett hat hét laktanyafogság jutott. Ezt tulképp valahol kivételesen meg is értem. Ha nehezen is, de egy villanásnyira valamivel komolyabban vettük a katonásdit, ha a magunk suta, pösti tápos módján is, és hát ezért kijár a jogos büntetés…
 
De mi járt volna annak a mókusnak, aki abból a szerencsétlenből őrmestert csinált?

22 hozzászólás

 1. szaGértő — 2010-04-30 08:58 

Nem csak őrmesterben volt ilyen IQ negatív. Az egyik főnököm, egy örnagy, elzavart valami könyvet megvenni. Amikor jelentettem, hogy nincs a könyvesboltban, csak annyit mondott: Nem baj, majd megveszem valamelyik akváriumban.

Valamelyik pesti török fürdőnél meg kijelentette: Itt fürödtek annak idején a dzsámik… Mellette az ales röhögött, és mondta neki, hogy persze, meg itt áztatták a töküket a mecsetek is, mi? Erre az örnagy csak buzgón helyeselt.

 2. Adani — 2010-04-30 09:28 

@szaGértő:

IQ light őrmesterekből biztos több volt:

A lehet, h maguknak diplomatájuk lesz, de itt rábasznak az rizikó féle beszólás őrmitől megvan?

Az is ismertötrétnet, h a diplomástól kérdezi, h hány fokon a forr a víz majd miután közli ,h 100-on lebassza, h hülye 90 fokon. Erre mivel emlékezett a fizika órán tanultakra válaszolt ,h jelentem bizonyos körülmények között alacsony nyomáson lehet ,h 90 fokon, de normál légköri nyomáson 100 fok.

Másnap jön az őrmi ,h bocs igaza volt kevertem a derékszöggel.

A másik legendaszerű beszólás.
Szóval maguk ketten egyetemisták. Szép kis trió, nem vagyok egy nagy volumen ,de itt szopni fognak az konkrét.

Esetleg Mi maga villamosmérnök? Arra a villamosra se szállnék fel.
Esetleg a i a fogllakozása kérdésre adott bakterológus válaszra az, h maga csak ne tudományoskodjon itt nekem, vasutas és kész.

 3. dmwd — 2010-04-30 09:45 

Nálunk is volt egy hasonló kopasz hadnagy szakaszparancsnokként. Bemutatkozásként az egy napos harcászkodás után beszólt, hogy mossuk le kézzel a tankokat (ez gőzborotvával kb 1 órai meló/tank). Miután finoman elmagyaráztuk neki, hogy még az anyukája szexuális segédletével sem fog ez menni, felnyomott a századparancsnok alhadnagynál, hogy parancsmegtagadás, meg futkosó. Neki elmeséltük a sztorit, meghallgatott mindenkit, majd eligazította a kopaszt, hogy mi, hogyan működik. Onnantól ő is egész normális lett, de senki nem felejtette el végleg a kezdőrúgását.

 4. vén betyár — 2010-04-30 09:48 

Emlékeztek még?Mintha csak ma lenne!Ezek osztódással szaporodtak vagy mi, vagy az átlagnál élet- és szaporítóképesebbek.Azelőtt koncentrálódtak egy két helyen, most meg már mindenütt ott vannak.
Jó kis poszt volt!Köszi!

 5. Bear — 2010-04-30 10:09 

Anno ’90-ben Sopronban az egyik IQ-fighter oktatónk kijelentette, hogy “a fegyverolaj viszkozitása nulla, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nincs benne VÍZ”.

Sajnos én vegyészként elkezdtem vele vitatkozni, merthogy nulla viszkozitású folyadék emberlakta környéken nincsen, és nem is a víztartalmat mérik vele. Nem kellett volna…

 6. Adani — 2010-04-30 10:20 

Rutin vagy Tomcat Army reportjában volt benne, h egy okos parancsnok miutánl átta, h nyitva van egy acélajtó, ami kb. centi vastag utasította az egyik ott lévő katonát, h zárja be. Nm lehet, mert elromlott a zárja. Akkor szögelje be.

Később meg azt mondta, h majd jelentkezzen nálam adok magának ilyen szöget mikor rávilágított a katona, h nem látott még olyan szöget ami az acélajtót átvitte volna. A szöget azóta se kapta meg. :)

Hasonló ,h volt egy kissé szenilis százados, aki egyszer adott vmiért egy katonának 1 nap jutalomszabadságot, amit 3x is kivett és úgy gondolta negyedszer is menni fog ha háromszor sikerült, ezért ahogy kell szabályosan lejelentkezett nála, h XY engedélyt kérek egy nap jutalomszabadságomat kivenni. Erre az öreg szenilis százados ránéz tök komolyan:
-Nane, Negyedszer is?

 7. rozsdafarku — 2010-04-30 10:27 

Jó vóóóót!Nálunk ilyenek nem voltak, de kamionos barátaim mesélték egy leszerelt pc tth-ről, aki nem elég, hogy úgy közlekedett a tűsarkú Mercivel, mint egy T-+!-essel, de egy hónapi teheráni kirendelés után csontsoványan jelentkezett az üzemorvosnál.Ember, mi történt, nem evett, a kupiba járt?Nem, doktor úr, mindent úgy csináltam, ahogy mondta, naponta 3 x rárántottam.Ember, én azt mondtam, hogy 3 naponta 1 x !

 8. Szalacsi_Dezső — 2010-04-30 12:49 

Na ez ismét jó vót, csak megint rövid. :-)

 9. Baribál — 2010-04-30 13:54 

jóféle volt, köszönet.

 10. NagyTeve — 2010-04-30 16:18 

@dmwd: ezt nem értem! egy hadnagy parancsba adja, te (ti) megtagadjátok a parancsot, mire ő egy alhadnagyhoz megy panaszkodni???? Itt valami vagy nem igaz vagy én nem értem …

 11. franta — 2010-04-30 19:37 

Én azt nem értem, hogy mi / ki a fasz egy “kopasz hadnagy”? Vagy ez a frizurájára vonatkozik csak?
Amúgy ez a poszt is jó, mint eddig az összes.

 12. fakir — 2010-04-30 21:28 

@NagyTeve:
A hadnagy pl. simán lehetett szakaszparancsnok, az alhadnagy meg ugyebár a szövegből is kitűnik, hogy századparancsnok volt.
Nálunk is volt hasonló, csak ott a századpk. fhdgy volt, a szakaszpk. meg százados.
@franta:
A “kopasz hadnagy” valószínűleg frissen végzett a főiskolán.

 13. Rókakígyó — 2010-05-01 19:45 

@NagyTeve: volt a rendfokozat meg a beosztás. A rendfokozat az őrvezetőtől a vezérezredesig. Tán mintha lenne már nagyobb rendfokozat is (gyorsan megnéztem: nincs). Ez volt a besorolás, idő, végzettség után járt, ha nem volt gebasz meg is kapták a magasabb rendfokozatokat időről-időre. A beosztás a munkakör volt, amiben szintén volt fölé meg alárendeltség. Általában a magasabb rendfokozattal magasabb beosztás járt, de nem mindig. Az alhadnagy volt az a rendfokozat, amit 8 általánossal, középiskolával max el lehetett érni. Akinek nem volt megfelelő végzettsége az alhadnagyként ment nyugdíjba, de beosztása lehetett elég komoly.

 14. NagyTeve — 2010-05-02 07:50 

@fakir: @Rókakígyó: köszönöm a válaszokat, de nem ezen hűledeztem (egyébként meg egészen pontosan tisztában vagyok a rendfokozat és beo közti különbséggel). Hanem azon, hogy egy tiszt, aki ráadásul a szerző közvetlen előljárója kiad egy parancsot, a honvéd pedig megtagadja és ennek az egyetlen következménye az, hogy a tiszt elmegy panaszkodni!

 15. dmwd — 2010-05-02 08:26 

Szerintem nem volt bonyolult szitu: megjön 7-8 hk a gyakorlatról, beállunk a mosóhoz a sorba, ahol egyszerre csak 1 gép fér be. Várunk, várunk, … beszélgetünk, egyszer csak kinyögi a frissen végzett hadnagy – aki kb először ült ilyen fajta tankban, vagy annyira hülye volt, hogy nekünk így jött le – hogy ez így lassú, majd miután eligazítottuk, elment a közvetlen előljárójához a szolg szab-nak megfelelően, aki szintén eligazította.

 16. Rókakígyó — 2010-05-02 14:12 

@NagyTeve: A hadsereg egyik érdekessége ez volt. sose lehetett tudni, h valamire milyen reakciója lesz a felettes elvtársaknak. Volt amikor egész minimális dolgok történtek csak, máskor meg semmiségekért büntettek túlzottan.

 17. Szalacsi_Dezső — 2010-05-03 17:19 

@Rókakígyó: korábban volt ettől magasabb a Czinege hadseregtábornok. Meg a Jaruzelsky hadseregtábornok és diktátor a lengyel, katonai junta vezetője. :-)
Na de a Szu-ban, ha emléxel, annyi volt a marsal, mint az oroszok. De csak egy generalisszimusz volt a Dzsugasvili. :-D

 18. NagyTeve — 2010-05-04 04:02 

@Szalacsi_Dezső: nem éppen. Az akkori hadseregtábornok a mai vezérezredesnek felel meg (4 csillagos tábornok), ugyanis a ’90-es évek elejéig az első tábornoki rendfokozat a vezérőrnagy volt, azóta pedig (amerikai mintára) a dandártábornok.

A SzU-ban pedig 3 fajta marsall is létezett, éspedig fegyvernemi marsall, fegyvernemi főmarsall és a SzU marsallja (ez utóbbi volt a tábornagy tényleges megfelelője). Bővebben lásd itt:

http://www.uniforminsignia.net/?option=com_insigniasearch&Itemid=53&result=1959

 19. NagyTeve — 2010-05-04 04:03 

@Szalacsi_Dezső: nem éppen. Az akkori hadseregtábornok a mai vezérezredesnek felel meg (4 csillagos tábornok), ugyanis a ’90-es évek elejéig az első tábornoki rendfokozat a vezérőrnagy volt, azóta pedig (amerikai mintára) a dandártábornok.

A SzU-ban pedig 3 fajta marsall is létezett, éspedig fegyvernemi marsall, fegyvernemi főmarsall és a SzU marsallja (ez utóbbi volt a tábornagy tényleges megfelelője). Bővebben lásd itt:

http://www.uniforminsignia.net/?option=com_insigniasearch&Itemid=53&result=1959

 20. NagyTeve — 2010-05-04 04:04 

@Szalacsi_Dezső: nem éppen. Az akkori hadseregtábornok a mai vezérezredesnek felel meg (4 csillagos tábornok), ugyanis a ’90-es évek elejéig az első tábornoki rendfokozat a vezérőrnagy volt, azóta pedig (amerikai mintára) a dandártábornok.

A SzU-ban pedig 3 fajta marsall is létezett, éspedig fegyvernemi marsall, fegyvernemi főmarsall és a SzU marsallja (ez utóbbi volt a tábornagy tényleges megfelelője). Bővebben lásd itt:

http://www.uniforminsignia.net/?option=com_insigniasearch&Itemid=53&result=1959

 21. NagyTeve — 2010-05-04 04:04 

@Szalacsi_Dezső: nem éppen. Az akkori hadseregtábornok a mai vezérezredesnek felel meg (4 csillagos tábornok), ugyanis a ’90-es évek elejéig az első tábornoki rendfokozat a vezérőrnagy volt, azóta pedig (amerikai mintára) a dandártábornok.

A SzU-ban pedig 3 fajta marsall is létezett, éspedig fegyvernemi marsall, fegyvernemi főmarsall és a SzU marsallja (ez utóbbi volt a tábornagy tényleges megfelelője). Bővebben lásd itt:

http://www.uniforminsignia.net/?option=com_insigniasearch&Itemid=53&result=1959

 22. NagyTeve — 2010-05-04 04:06 

a blogmotor monnyon le!

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.