196. – Repülős vs. buffos


Szögyi
mai történetében a jó öreg fegyver-, illetve haderőnemi rivalizálás egyik gyöngyszemét olvashatjuk. Naná, hogy a repülősök és a nem-repülősök közötti vetélkedő újabb fejezetéről van szó, és naná, hogy jócskán megöntözve alkohollal.
 

Na jó, nem egy Alien vs. Predator, de azért minket megkülönböztetett minden egyéb fegyvernemtől az, hogy tányérsapkánkon a „sas” becenevet viselő fegyvernemi jelvény virított. Akinek ilyen nem volt, no, az nekünk mind csak buffos volt, közérthetőbben fogalmazva: másodrendű állampolgár.

Amúgy akkoriban a tányérsapkát tisztességes hallgató összehajtva tárolta éjszakánként a szekrényben, ami óhatatlanul azt hozta hogy egy idő elteltével és a merevítődrót gyengülésével (ááá, nem volt lágyítás, dehogy…) az ünneplős sapkánk olyan Luftwaffe-módra ágaskodott a fejünkön. A nonplusultra az volt, hogyha valakinek sikerült szerezni a nagytestvértől ottani repülőssast (ippeg csak egy kicsit tért el a mienktől, de azért jellemzően felismerhető volt), így a német mintájú tökfödőt szovjet felségjelzéssel díszíteni… (természetesen lebaxxás járt érte, de a következmények valahogy mindig elmaradtak).

Meglepő eset fordult elő velem, még mikor kb. hatodik hetes (!) katona voltam. Hétvégén elutaztam az egyik akkori barátnőmhöz (nem haza), vasárnap dzsesszelünk ki a vasútállomásra. Hát ott vadászik a váróteremben egy VÁP, valami sacc/kábé zászlós főnökkel. Különösebben nem zavartatom magam, lelapátoltam az illendőséget, de nekem most inkább jegyet kell vennem, mikor odajön a seriff, hogy „Hallgató elvtárs, egy pillanatra!”. Mondom neki, hogy várjon már sorára, hát nem látja, hogy mivel vagyok elfoglalva? Vonatjegy megvan, visszajáró leokézva, na akkor most mondja, miben tudok segíteni.

Hát, az az igazság, hogy sajnos neki az a kötelessége, hogy ellenőrizze itt az állomáson az előforduló katonákat, és ha lennék olyan szíves, de tényleg csak egy pillanatra. Könyv elő, rendben volt (akkor még), elnézést kér az ürge, és egyből elkezdi emelni a csapásszámot, hogy azért tulajdonképpen neki is van köze a repüléshez, mert ő – amikor nem kell ilyen szolgálatot ellátnia -, a lokátorosoknál van, szóval ő is repüléskiszolgáló, tehát végeredményben egy fegyvernemnél vagyunk… meg így tovább. Kis idő elteltével már kénytelen voltam rászólni, hogy köszönöm, leléphet, nekem itt áll bent a vonatom, meg még a barátnőmtől is szeretnék érzelmes búcsút venni.

Hihetetlen? Az. Különösen, hogy a vonatozás másik végén a szolnoki (szintén buffos) VÁP meg kifejezetten vadászott ránk. Hiába, senki nem lehet próféta a saját hazájában…. Ha meg valaki azt hinné, hogy a repülős VÁP pedig a buffosokra vadászott, ki kell ábrándítanom. A legendáriumok szerint a hetvenes években egyszer elengedtek egy repülős VÁP-ot, amely felállította azt a rekordot, hogy a teljes szolgálat alatt egyetlenegy katonával sem bírt találkozni :-)

Akkoriban a katonai főiskolákon azt vezették be, hogy az első félévben mindhárom főiskolán ugyanaz volt a tanterv, így az első félév végén lehetett mozogni a főiskolák között. Nekünk is raktak be a körletbe egy plusz ágyat, hogy mi is kapunk majd egy vendéget. Akkor volt szakaszparancsnok-váltás is, katonakönyvek lehegesztve, döglöttünk a körletben és rágtuk egymás máját.

Kopogás, bejön egy buffos, sapka le, vigyázzba vágja magát és kér engedélyt benntartózkodni. Egy dramaturg, vagy Rejtő Jenő úgy ábrázolná a következő pillanatot, hogy itt és most a kocsmai verekedés közepette megáll a kés a levegőben.

– Mivaaaaaaaaaaan???!!!

Tudjuk ugyan, hogy mi van leírva a szabályzatban, na de ilyen csúfság nehogy megessen már itt nálunk. Kés továbbindul, öcsi eriggy csak ki és gyere be normálisan. Nagyjózsi (mert ő volt) kimegy, bejön még egyszer, most még inkább derékszögben mozog, harsányabb, meg ilyenek, ekkor már kezdtünk mulatni rajta, ezért úgy baxxtuk ki, mint házikedvencet nagydolgát végezni, hogy a folyosón kérdezd  már meg valakitől, hogy hogy kell bejönni normálisan. Mondjuk akkor már a srácnak olyan arca volt, mint Ádámnak anyáknapján, de valaki felvilágosíthatta odakint, bejön harmadszor is, hogy „Szevasztok”.

No öcsi, látod, így kell ezt, valaki adjon neki egy sast, mert olyan pucér a sapkája, hogy az már botrányos. Aztán elég rendes repülőst faragtunk belőle; fél év elteltével Nagyjózsi már nem fogalom volt a főiskolán, hanem űrmérték…

Tanév vége előtt nem sokkal Gyulafőhadnagy a táncegyüttesnek szervezett egy esztergomi „fellépést”. Ezt kellett mondanunk arra a hétvégére, mert volt köztünk egy többszörösen fenyített egyén, aki (a tényleges és a szokásjog által szentesített helybenjárásokat figyelembevéve) valamikor harmadéves korában léphetett volna ki a laktanyából (mondjuk én, mert a katonakönyvemet a századparancsnok már nem is a páncélban tárolta, hanem a hűtőszekrényben). Miután a katona, a repülős, a főiskolás és a népitáncos is külön-külön is benne van az alkoholista top3-ban, súlyos eset alakult ki azon a hétvégén, mikor a buszunk a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskolára fordult be tankolni.

Nem tudom a nevét, hogy ki volt akkor az ÜTI, de a megjelenésünk után legalább egy hónapos rekreációs szabadságot kapott, idegkimerülés diagnózissal.

Csendesen folydogáló vasárnap koradélután, amikor bezuhan a kapuügyeletes, engedélyt kér engedélyt kérni és előadja, hogy egy honvédségi rendszámú busz áll a kapu előtt, bé akarna gyünni tankolni. Most ezen mi a probléma? Hááát, a fedélzetén tartózkodik pár alkoholos befolyásoltság alatt lévő egyén, no de mit szól ehhez a kocsiparancsnok? Jelenti a kapus, hogy van köztük egy, aki talán valamivel kevésbé részeg, mint a többiek, és azt mondja hogy ő amúgy főhadnagy, de ezt nem tudja ellenőrizni, mivel egy sárga bikini van rajta, és azon meg nincs rangjelzés.

Az ÜTIkém ekkor már gondolatban tárcsázta a gyengélkedőt, hogy jöjjön a doki és vizsgálja meg a kapust, hogy ez egy éppen most kicsúcsosodott előrehaladott agybaj, vagy pedig csak hirtelen belázasodott, vagy inkább a feleségét hívja, hogy b..meg, gyere Margit, ilyet még nem láttál, mindenesetre úgy döntött hogy először kimegy a saját szemével meggyőződni a valós helyzetről.

A busz az oké, a sofőr (attól eltekintve hogy röhög, mint a bazári majom) józannak tűnik, sajnos a sárga bikiniről már lemaradt, mert Gyula kiborította maga mellé a tatyóját, és felráncigált magára egy nadrágot, meg inget (pedig az a tanga… híjjj, de jól állott neki). Amiről a kapus nem tett jelentést, az az, hogy van a buszon jópár csaj is, akikről annyit, hogy akkoriban kizárt volt, hogy katonai főiskolai hallgatók legyenek (köztük a saját barátnőm is, aki viszont még táncos sem volt, csak azért jött el velünk, hogy hátha akkor kevesebbet foglalkozok a borosflaskával – nodehát ember tervez…), illetve az, hogy a különböző mértékű ittasság az a tajt- és a pocsolyarészegség közötti állapotot takart.

Fellép a buszra. Erre egy borízű hang valahonnan a háttérből, hogy nonémá, buffosban is lehet őrnagy??? Vérnyomás kiverte a plafont, Gyulafőhadnagy megpróbál valamivel konszolidáltabbnak látszani, és ha nem is jelent neki, de legalábbis tisztázni, hogy akkorésmost mi itt a helyzet. A SzolgSzab erre a konkrét helyzetre nem ad iránymutatást, így buffoskám elindul az általános elvek alapján; istenbizony hallottuk, ahogy a mechanikus agyában csikorognak a fogaskerekek, míg pár perc elteltével kiadja a megoldást, a busz, a sofőr meg Gyulafőhadnagy bemehetnek, a többiek meg várják meg itt kint a tankolást.

Oké, elkezdünk lecsurogni a buszról, valamelyik az első pár emberből felkapja az ülésről Gyuszi tányérsapkáját, és még az utolsó ember le sem ért, már elkezdtünk koldulni a szegény katonák számára a sapka felhasználásával a főiskola kapuja mellett. Vazze, még adakoztak is!!!! Buffoskám érzékelve a helyzetet elbődül, hogy „Rangidős!”, amivel megint csak a saját vérnyomását bírta megemelni. Ugyan volt köztük egy negyedéves zászlós, de hát Mandarin sose arról volt híres, hogy normálisan viselkedik (tőle tanultam a három p-s hitvallást, mármint az életben a lényeg: pénz, pia, p..na), fejébecsapta a gyuszisapkát (naná hogy ő koldult a legjobban), és a füle mellett hulló apróval leszalutált az őrnagynak, hogy „yessss…”.

No, akkor lépést válts; ugyebár a Magyar Néphadseregnek van tekintélye is (tényleg?), amit meg kell őrizni! Vissza a buszra, ügyalból egy ürge mellénk csúzlival, hogy egy szót sem, leszállni meg pláne…. Aha… Természetesen az összes buffosgyalázó rigmus előkerült (legszelídebb: Hülye vagy, fiam? Eriggy buffosnak!), de mikor feltűnt a Duna, szegény kiskatonát (úgy, ahogy volt) elsöpörtük, mivel ha egyszer az embernek pisilni kell, akkor szólít a természet. Ha már éppen anyagcserefolyamatot végeztünk a Dunaparton, akkor egy heves büff után felmerült, hogy ugyanmármiértne, elvégre most olyan helyen vagyunk, amit érdemes megtisztelni. Legalábbis szerintünk. Mikor az első kisróka megszületett, akkor utána már egymást biztattuk, hogy itt a nagy alkalom, na most…

Mikor elhagytuk a főiskola területét, szinte érezni lehetett a (feltűnés nélkül a környéken lófráló) biztosító komplett ügyal fellélegzését. Következő néptáncpróbán kaptunk egy óvatos figyelmeztetést, hogy máskor lehetőleg ne nagyon gyalázzuk a sárba a másik főiskola tekintélyét, de mivel ezt Gyulafőhadnagy adta elő, a komolysága megkérdőjelezhető volt (ámbár mellette ott bólogatott a főiskola poltisztje), ráadásul a lebaxxás végét egy kacsintással zárta le, így erősen valószínűsíthető volt, hogy neki sem volt nagyon ellenére.

Gengszerváltás után egyszer Gyula feltűnt valamelyik TV híradóban, mint minisztériumi kommunikációs szakember, még mindig egyenruhában, és két csillaggal, de félparkettás váll-lappal. Belegondoltam, hogyha most előkeresném a sárga bikinis fényképét, és beküldeném valami népszerű laphoz…

16 hozzászólás

 1. rozsdafarku — 2010-09-03 08:54 

Szögyi mester szórakoztatásunkra ismét, a blog legjobb hagyományainak meglelelően, még saját magas színvonalát
Sztorizgatós blog, szögyitől
is felülmúlva KIVÁLÓT lőtt!
Gratula és köszönet, csillagos ötös fölé!

 3. hazitroll — 2010-09-03 09:37 

Remek!
Viszont szánom és bánom, de nem értek hozzá. Az írás végén említett rangjelzés mi is szavakkal leírva?

 4. tiboru — 2010-09-03 09:40 

@hazitroll:

Ales. Izé, alezredes.

 5. proletair — 2010-09-03 09:51 

Jó sokat röhögtem. Mivel én is vettem részt buszos kiruccanáson (gyöngyösön rendőrnapon bemutató) nagyjából sejtem, milyen is egy busznyi talajrészeg egyenruhás. :)

 6. Libero — 2010-09-03 10:43 

Buffnak Jászberényben hívták az egyik ágyút (tarackot?), a kezelői meg a buffosak voltak.”Nagyjózsi, mint űrmérték”-en szakadtam. XD
A repülős VÁP, pölö Szolnokon (sztem a Kiliánosak) úriemberek voltak, igaz, a galléromon villám volt, Kkméten voltam R 102 kezelő.Ha van még itt Kkméti ’87-ből, szóljon plz!

 7. szögyi — 2010-09-03 11:45 

@Libero: Nagyjózsi az Nagyjózsi… A társaságból ő volt az első (és huszonöt év alatt az egyetlen) aki tisztté avatása után nem sokkal látogatást tett a budaőrsi tisztifogdán, mert zokon vették, mikor a szolgálati pisztolyával kopogott be az egyik éjszakai bárba, az meg elsült. Vagy négyszer…

 8. Libero — 2010-09-03 12:59 

Volt a debreceni Kossuthban egy Egon nevezetű szolgvez főtörzs, aki meg azért látogatta meg Budaőrsöt, mert kivitte az egyik szakaszt csoportos kimarcsira, és hajnalban értek vissza, talajrészegen.Frankón még menni is alig bírtak, persze Egon volt a hunyó, de csak 10 napot volt távol.Aztán a szakszink megkérte, h “ugyan muti már a csuklód, meg van-e még a bilincs nyoma…”

 9. limbekcs — 2010-09-03 13:55 

szép, tanulságos történet, köszönjük szépen – a képszerkesztőnek is! :)

kérdésem: “nálunk”, elsőlépcsős Lentiben az ügyal alaphangon lőszer nélkül muzsikált (83-88 közti infók) – hát a szentendrei főiskolán?

limbexhv

 10. Krux — 2010-09-03 16:42 

Többeknek, csak a történelmi hűség kedvéért: a tiszti fogda nem Budaörsön volt, hanem a Budaörsi úti “nagy” Petőfiben! Tudnék róla mesélni! Meg aztán Vérnűsző Barom kolléga is… Akik több hónapra kapták a beutalót, azok rangjelzés nélküli gyakorlóban robotolhattak, ha kedvük úgy tartotta. A kedvenc cimborám egy földim volt – Szerencsen volt rendőr – és ráfogták a köcsög katonai ügyészek, hogy tolókocsira vert egy “c” típusú állampolgárt… Na, ezt a srácot rendszeresen látogatta a felesége, bizonyos hormonális egyensúly biztosítása/helyreállítása céljából. Na, a megoldást egy önálló posztban…

 11. _Nyuszi — 2010-09-04 09:55 

Köszönöm szépen, jó poszt volt! :)
Az a sárga bikini nem is néz ki rosszul! ;-)

 12. 68nyara — 2010-09-04 20:31 

@_Nyuszi: Üdvözletünket küldjük Kecelről. Jó volt a bor, a pálinka, és a pörkölt. Titusz reméljük hazaértél. Ezt még gyorsan elküldjük, mert lehet, hogy egy óra múlva már nem lesz térerő. :-)
Tiboru
Rókakígyó
Butykó
Proletair
Házitroll és Zsuzsitroll
Hungaryhonvéd
Igaziatommaki2
68nyara

 13. _Nyuszi — 2010-09-05 09:54 

@68nyara:
Azt hiszem, én most nem szeretlek benneteket… Ti ott, én meg itt…. :(
De azért érezzétek jól magatokat és várok majd sok-sok képes és szöveges beszámolót tőletek! :)

 14. kszabo — 2010-09-05 21:47 

A balhé mindig a kapuban kezdődik :) Azt hiszem megérne egy külön bejegyzést mi minden történt a kapuügyelet környékén, amely szerényebb helyeken az ÜTI bázis is volt egyben.

 15. Titus Pullo Urbino — 2010-09-06 10:11 

@68nyara: igen, “rendben” “hazaértem”.
Jelentem, finom volt a pálinka és nagyon köszönöm a meghívást.

 16. Valandil — 2010-09-08 15:29 

@Krux: Érdekes, én is “c” típusú kényszervallatásért “jártam” a Petőfiben, hogy rohadna meg a bíró.
Pedig ez még a Kádár-éra volt.
(Nem igaz amúgy, mert nem volt vallatás.)

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.