199. – Furkó és az artista

A virtuális magyar katonai panteon huszadik századi nagytermében, a bejárattal szemközt, közvetlenül a színes, turulos vitrálüveg alatt ott magasodik Furkó Kálmán szobra. Masszív oszlopok veszik körül, amelyeken valós (és kitalált) sztorik leírása olvasható.

Vérnűsző Barom mai posztja egy újabb történettel gazdagítja a hajdani szolnoki főtiszt köré szőtt legendáriumot.

Nem saját sztori, csak ifjúkoromban hallottam a kalandot egy azóta se látott artistacsemetétől, aki valami különös perverzióként kevesellte a családi ugrabugrával járó edzésmunkát, és (tulképp mintegy levezetésként) mindenféle harcművészetek gyakorlásával próbálta elütni az idejét.

Pedig nagyon nem unatkozhatott eredetileg sem; saját bevallása szerint valamivel előbb tanult meg bukfencezni, mint járni, később meg már nagyjából mindegynek tűnt számára, hogy kötél, rúd, vagy szélehossza mező van alatta, elszaladgált akárhol, akármin.
 
Fizikai erőnlétre, gyorsaságra, lazaságra nem volt gondja már a dédapjának se. Számára tényleg kellemes levezetés volt az épp fellelt harcművészet, amit épp a legközelebb talált aktuális fellépti helyükhöz és eljárogathatott edzeni egy kicsit, napi pár órácskát. Így aztán nagyjából körbeugrálta a családdal az egész világot, ennek megfelelően karatézott és jiuzott Brazíliában, aikidózott és bokszolt az olaszoknál, taekwondózott a németeknél, de  talán még a capoeirába is belekóstolt, és mindez leginkább meg se látszott az örökké mosolygó kerek fején.
 
Emberünk igen ritkán, és rövid ideig tartózkodott Magyarországon, de valahogy sikerült úgy időzítenie a valami két szerződés közti hazai pihit, hogy belegyalogoljon az MN által küldött meghívójába. Mivel iskolába is leginkább külföldön járt (valami ausztrál távsulit emlegetett, ami jó volt, mert nem kellett bejárni, csak a követségeken vizsgázni), beszélt vagy négy-öt nyelvet, gyakorlatilag szinte csak nyugati ismerőse volt, nem is csoda, hogy egyből berántották, és a jó katonai szervezés, valamint kapálózós sportjai miatt izibe’ le is szerződtették a legényt Furkó bátyánk szolnoki társulatához. Ennyit a fenenagy titkosságról, nyugati kapcsolatokról és a többi hasonló, egyébként akkoriban – hivatalosan – igen komolyan vett szólamokról…
 
Hát, asszem, hozzá képest fazonra még én is mintakatona lehettem! Úgy el tudtam képzelni első napjait egy rakat igen keménykötésű, jól összerakott, békési és szabolcsi, meg a maradék szénné edzett budapesti vagány között a nagypofájú, mosolygós, a hozzájuk képest ránézésre vékonyka és alacsony legényt, aki furcsa kiejtésű beszéddel és olasz parfümmel próbálja elviselhetővé tenni a mindennapjait. Nem lehetett egyszerű dolga…
 
Annyira nem, hogy szépen sorban kellett lepofoznia az első hat-nyolc jelentkezőt, akiket ez nem viselt meg különösebben, pláne, hogy másnapra megvolt a következő borús képű, higgadt kihívója, akiket pont ugyanannyira vett komolyan, mint a korábbiakat: semennyire.
 
Meg a napi kellemes elfoglaltság… Katonai ismeretek, menetelés, vigyázzmenet, meg a többi megszokott csacskaság mellé Furkó mester akkoriban még az elismertségért küzdő, kissé talán túlzottan komolyan vett edzésmunkája, és annak egynémely, számára kissé szokatlan aspektusa.
 
Nem voltam ott sose, nem ismerem az edzésmunkájukat, a gyakorlataikat, kyokushint is csak bemutatón vagy videón láttam, katonai jellegű ütökharapokban is csak pár napnyi juechi kuxhóval akadtam össze vagy húsz éve, de addig se tartott a dolog, hogy megtanultam volna rendesen leírni a nevét (tudja valaki? elárulhatná…).

 

Furkó mesterrel is tán háromszor ha találkoztam összesen, és ezek az alkalmak se voltak valahogy igazán olyanok, hogy rákérdezhettem volna az esetre, mivel a kommunikációnk kimerült egy osu morgásában, de csak tudja itt valaki, mennyire stimmelhet az artistacsemete által elmeséltek zöme olyan ’83-’84 táján?
 
Emberünk szerint az egyik igen kellemes elfoglaltság volt a karóverés. Ami abból állt, hogy kiballagtak valami kies mezőre, egy-két kisebb kalapácsütéssel bekocogtatták a karócskákat a földbe, majd ki-ki megállt a sajátja előtt, és szorgosan beverte addig, ameddig csak lehetett. Puszta kézzel, mert a kalapács drága dolog, meg nem is arra való, hogy koptassák és egyébként is, inkább teszt a feladat, mint bármi más, és azt a katonát szeretjük, aki veri azt a karót, mint a barom, parancsra, és nem problémázik azon, hogy mi lesz a kezével?

És ez remekül ment is az ország keleti részéről származó legényeknek, már nem annyira a budapestieknek, és egyáltalán nem ment emberünknek, aki egyrészt világéletében mást se csinált, csak edzett, másrészt a testéből élt, így egyben a kezéből is, nem kívánta tehát megszokott munkaeszközét tönkreverni. Így civilként némileg érthető ez a törekvése, ott és akkor azonban valahogy nem tolerálták érte.
 
Innentől kezdve viszont nemcsak nagypályás pösti tápos, hanem lógós pösti kisasszonyka is lett, ami újabb testmozgásokhoz vezetett, amelyekben igen udvariatlanul nem hagyta magát ugyan agyoncsapni, de híveket se szerzett magának, lévén épp csak annyiban foglalkozott az ilyetén testmozgással, amennyi az aktuális ellenfél leszereléséhez kellett.
 
Kellemesen romló népszerűségén a páros harci gyakorlatok egyike se sokat segített, amikoris a Furkó mester által bemutatott, egyenes ütést kellett az előre meghatározott módon ordítva blokkolni, majd lábsöpréssel földre vinni a pácienst, és egy kellemes fogással addig tekerni a közben valahogy megszerzett kezét, amíg az illető elégedett ordítással és intenzív kapálózással nem jelezte a tevékenység feladását.
 
Sajnos, emberünk valahogy igen vigyorogva nézte a gyakorlat bemutatását, majd amikor rá is sor került egy egészen más technikával dobta el és rögzített az ellenfelét. Saját bevallása szerint nem májerkedni akart, egyszerűen így sikerült. Kicsit sréhebben állhatott, máshogy jött a kéz, a fene tudja, ez technika esett kézre, hát ezt használta.
 
Vesztére persze, mert állhatott ki a sor és Furkó mester elé, akin meg kellett csinálnia ugyanazt, de nem sikerült, mert Furkó kicsit máshogy állt sréhen, más magasságban volt a keze, legényünknek végképp másképp állt kézre, nem is tudta rögzíteni Furkó bátyánkat, csak eldobta, úgy, hogy a földetérésről még napok múlva is érkeztek az ideges kérdések mindenféle szeizmológiával foglakozó állomásoktól.

Furkó mester szépen felállt, persze valami galád fegyelmezetlenséget bírt vélni az örökké vigyorgó legény akciójában, és átismételte vele egy kicsit a gyakorlatot… Megmutatta részletesen, hogyan kellett volna csinálni, miért nem volt jó ebben az esetben az irimi nage (nem rögzít, kigurulható, de leginkább nem ezt kérték – szerintem), szépen, érthetően bemutatva, hogy mindenki lássa megértse, tanuljon, okosodjon belőle. Gyorsabban, mégegyszer, majd sokadszor is csattant a blokk, meg a láb, emberünk meg ütött, repült, kigurult, felállt, ütött megint, és csak nem jött össze az a fránya rögzítés a lábseprésre, hiába a sok dan, a begyakorolt technika, mert Furkó nem ehhez szokott, a legény meg végre azt csinálta, amihez értett, amit tanult és tudott. Persze a vigyor se múlt el az arcáról, mert már gyerekkorában, szíjjal a hátán tanulta meg, hogy akkor is szépen mosolyognia kell a közönségre, ha éppen ott hal meg a manézsban, de ezt nem volt érkezése elmesélni, eszébe se jutott, és nem is érdekelt volna senkit. Őt sem.
 
Nekifutottak ismeg. Az elejéről, lassan, percízen, a sorban állók nagy örömére, mert ők csak annyit láttak az egészből, hogy a vigyori végre esik-kel, osztják alaposan. Így már ment is, majd mindenki elégedettségére Furkó mester felszólította az ifjú titánt, hogy most már üssön rendesen, ne vigyorogva, mint valami kisasszonyka, megmutatja rajta végre ugyanezt, igazán korrektül, akciósebességgel.
 
Hát, ütött…

A maga huszonegy-két évének gyorsaságával, a nagyjából születésétől kezdve folyamatosan edzett, elképesztő fizikumával, a gyerekkorától végzett, tizenvaláhány év harcművészeti rutinjával, és még talán az utóbbi pár hét valamennyi kellemetlenségét is belegyömöszölte valahogy. Olyan igazi, szép, egyeneset ütött, amilyet Furkó mester kért. Megkapta.
 
Jóval később, amikor valahogy felállt, visszaküldte a legényt, kihívott egy másikat, kissé szédelegve, de végigcsinálta vele is a gyakorlatot, majd amikor végzett, pihenni zavarta a csapatot, korrektül nem reagálva le jobban az esetet a kelleténél.
 
A társulat tagjai viszont személyes sértésként kezelték az ügyet, amiből elég rendes adok-kapok lett, pokróccal, vascsővel, ahogy azt kell, annyira, hogy végül csak Honvéd kórház lett az esetből, ahol már az addigra kétségbeesetten rohangászó rokonság valahogy megtalálta a cirkuszkedvelő elvtársakat, és alig pár hét katonásdi után elérte a legény leszerelését.
 
Általános testi gyengeség diagnózissal…
 

25 hozzászólás

 1. tiboru — 2010-09-10 10:24 

Mellesleg tudja valaki, mi ez az “Aranykor Kitüntető Cím”? Bevallom, a fülemnek borzasztóan nőklapjásan hangzik…

 2. 68nyara — 2010-09-10 10:40 

Hát ez az egész elég Rejtő szagú, kicsit nehezen hihető, de persze fene tudja.

 3. spájdernecc — 2010-09-10 11:39 

@68nyara:
amennyi tapasztalatom van Kálmán bácsival, simán belefér.
Igazán emberszámba csak a kiusokat vette 180 cm és 90 kg fölött.
Volt egy Borza / Boza?/ nevezetű tanítványa, őt se az eszéért szerettük, de a félisten státuszt 4 perc alatt érte el.
Plusz volt némi egészséges rivalizálás közte és Adámi között, aki akkoriban a BM instruktora voltés persze szintén kiu-s sensei.
Kálmán a tömeg – erő kettősre tette a hagsúlyt, Adámi mester pedig a technika mindenhatóságát erőltette.

 4. spájdernecc — 2010-09-10 11:41 

@tiboru:
„Aranykor” kitüntető cím
arany, ezüst, bronz

A nyugállományú katonák érdekeit érintő kiemelkedően eredményes munka – különösen a honvédségi nyugdíjas szervezetek, kisközösségek fenntartásának, kulturális szabadidejük szervezésének, ügyeik intézésének, érdekeik önzetlen képviseletének felvállalásában nyújtott jelentős teljesítmény elismerésére adományozható állami ünnepükön (augusztus 20-án); nemzeti ünnepeken (március 15-én; október 23-án); Honvédelem Napján (május 21-én) és az Idősek Világnapján (október 01-jén).
Ugyanazon személynek azonos fokozat legfeljebb két esetben adományozható.

 5. tiboru — 2010-09-10 11:52 

@spájdernecc:

No, köszi, erről nem hallottam eddig.

De nem lehetett volna valami normális nevet adni az elismerésnek? Így az az érzése az embernek, hogy a nyolcvan feletti dédnagymamák kézimunkakörének díja…

 6. vén betyár — 2010-09-10 12:06 

Jól megírt jó kis sztori, kit érdekel, hogy igaz-e, ha jellemző, nem igaz?

A Tolnai Világlapja írta a Sportrovatban, hogy a 30-as években japán rendőrök látogattak kis hazánkba és ők említették a jiu-jitsut, mint a kiképzésük egyik elemét.
Az egyik japán felszólította a jelenlévőket, hogy vki bátran üsse pofon.
Többszöri unszolásra és felsőbb parancsra Kovács III. János őrmester előlépett és úgy megküldte a japánt, hogy a túlsó sarokból szedte össze magát.
Mosolyogva visszajött, meghajolt és kért még egyet.
Megkapta!
Kovács III. János kikecmergett a sarokból és megkérdezte, hogy először mi történt?
Nem számítottam rá, hogy balkezes – volt a válasz.
@tiboru:
Törőcsik Mari is megkapta.

 7. csipa — 2010-09-10 12:22 

@vén betyár: ezen de jot nevettem :)

 8. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-09-10 13:06 

@vén betyár: A boldog emlékezetű nyolcvanas évek első felében volt egy remek kis kocsma Márvány utcában, most talán valami night Club van a helyén.
A nevére már nem emlékszem (valami Avar, Árnyas, ilyesmi lehetett), de a baromi rossz, olcsó sörére igen.
Na, oda járt be egy legény, aki a törzsvendégek szerint karatét oktatott a rendőrség valami meg nem nevezett intézményében, meg nagynéha egy tisztességben(?) megőszült öreg, aki valamikor, talán még keresztes háborúk korában, bokszolóként járta be a világot, és érdemdús sportmúltjának köszönhetően, kicsit több sört és kevesebb habot csapolt neki a pult mögötti flegma.
Na, ezeket nagyon össze akarta ereszteni a kocsma törzsvendég köre, de valahogy egyik se akart kötélnek állni.
Egyszer az öreg kicsit idegesebben érkezett, mordult valamit a karétojázásra, amit az anyámasszonykatonák totojázásának tartott a tánciskola vécéjében, a legény se volt jó passzban, visszaszólt valamit, a vendégek sutyiban meg is tették a tétjeiket, de nem volt alakalmuk se befejezni a fogadásokat, se megfigyelni az eseményeket, mert az öreg letette egy pillanatra a korsóját, másik kézzel megütötte a felé mozduló, talán rúgni próbáló(?) legényt, és az még se ki se esett a kocsmaajtón az utcára, az öreg már ismét a sörével foglakozott.
A legény se számított a balosra, de a negyven-ötven év alatt mozdonycibálásban, szénrakásban kissé targoncaszerűre formálódott kar erejére sem.

 9. proletair — 2010-09-10 13:09 

@tiboru:
Mondjuk lehetett volna Aranytölgy. Bár így meg olyan faiskolás.
@vén betyár:
törőcsik Mari katonai kitüntetést kapott? vagy ez civileknek is adható?

 10. vén betyár — 2010-09-10 13:46 

@Vérnűsző Barom: Ez is dejó!:D
@proletair: Úgy látszik.
Ebben az évben az első Aranykor kitüntetést Törőcsik Mari, …

 12. szögyi — 2010-09-10 15:58 

@vén betyár: @Vérnűsző Barom: Pedig már a légióskönyvek klasszikusa Rejtő Jenő is megírta, hogy nem lehet minden pofon mellé forgalmi rendőrt állítani. Igaz, pont Fülig Jimmy nem volt soha légiós, de tengerészvoltára tekintettel tiszteletbeli blogtárssá lehetne fogadni.
Amúgy ha jól emlékszem, előző mormális életében mintha pilóta lett volna Johnny Halliburton néven, de ennek majd utánanézek, ha nem megy ki a fejemből.

 13. tiboru — 2010-09-10 17:25 

@vén betyár:

Hm, a link szerint a Filmmúzeum nevű tévécsatorna alapította… És a honvédelmi miniszter adományozza?! És további díjazott Vitray (a másik nagy katona)…

Itt valami zavart érzek az erőben.

 14. szaGértő — 2010-09-10 22:03 

@tiboru: Miért baj, hogy a Filmmúzeum alapította. Ha a Schmidt Pálnak szabad, szabad nekik is. :D

 15. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-09-10 23:13 

@szögyi: A Haliburton nevű az James volt és civil pályafutását Rozsdás néven folytatta sikeres pilótakarrierje után, egészen a Radzeer eltulajdonítása kapcsán alakuló liezonját lezáró házasságáig.
Fülig Jimmy neve nem szerepel sehol, egyetlen családi utalás az édesapjára vonatkozik, az is név nélkül.

 16. szögyi — 2010-09-11 02:13 

@Vérnűsző Barom: ajaj, már olyan régen olvastam ezeket, hogy keverem. Lehet hogy még egyszer át kellene nyálazni a kötelező olvasmányokat. Köszi az infót.

 17. Iustizmord — 2010-09-11 17:13 

@szögyi: az nem Rozsdás volt, aki korábban j. hallyburton néven rekordot felállítva repült x helyről auzstráliába, majd kkésőbb egy redőnyhúzóval bénára verte a gyár igazgatóját? mer hogy nem f. jummy volt az, az tutkósicher.

egyébként az elveszett cirkálórólk beszélünk. emlékeim szerint.

 18. Iustizmord — 2010-09-11 17:15 

@Vérnűsző Barom: most vettem észre, sorr.

szal jummy apjáról csak annyit, hogy búcsúban halt, meg, heveny lövöldözés meg ilyesmi.

de hogy nem lehetett kispályás, azt tanusítja hogy a Hűséges Almák klubbtagságot szerezte meg fülig james, merthogy

1. nem esett messze a fájától
2. az apa bűnlajstroma a fiúét díszíti
3. van itt olyan régi család h kínaiban is ritka

 19. Motoregér69 — 2010-09-11 19:37 

@szögyi: Hátha még bőcsészből lett rigóvá is vállt volna,az lenne igazán az Aranykor kitüntető cím!

 20. Motoregér69 — 2010-09-11 20:28 

Lehetne önálló poszt is talán,ha belemerülnék részletesen,de a saját várakozásaimnak nem felelne meg,ezért csak kommentként írom!Szégyen ide-vagy oda,építő alakulatban töltöttem az időt,de sokan meglepődnének,akik látnák a mi akkori életünk filmjét!Lehet,hogy küldök Tiborunak pár történetet,mert szerintem éppen vérfrissítési hiányba kezd esni a blog!
Egy bizonyos őrmesterünk Furkó elvtárs tanítványa volt az előző évei valamelyikében-gondolom egy hétig-és ez a kiképzési idő alatt igen sokszor elhangzott,valamint ennek fényében igen hasznosan töltöttük az ő szárnyai alatti tornaórákat!Szerinte,mert nekünk eléggé fájt!
A másik szereplő a történetben egy Dunaújvárosi csibész,aki 19 évesen már túlvolt egy disszidáláson,amit megszakított,hogy hazatérve elragadja a sereg,és némi elhárítási fogadóóra fenntartásával ugyan,de építő katonává emelje!
Ő a harcművészeteket imádta,amit látott szinte már tudta is,teljesen audodidakta módon(ezt biztosan másképpen kéne mondani)képezte magát állandóan.Szabadidőben azonnal elment futni,edzett,fekvőtámaszhegyek,fatörzsek rugdosása,Bruce Lee szerű kéz és lábmozgatás-valójában kung-fu értő ember volt!
Egy önvédelmi foglalkozás alatt elhangzott őrmesterünktől,hogy őt nem lehet megütni!Nem nemszabad,csak nem tudjuk,mert a Furkó Kálmán tanította,meghogy a dan így,a kyu úgy!
Csabi barátom-nevezzük így,az egyszerűség kedvéért,meg azért is,mert tényleg így hívják-minden különösebb kérekengedélyt nélkül kijelentette,hogy ő azért megpróbállná!
Tovább tartott a felvezetés,mint maga a történés,a lényeg az,hogy ilyen szörnyen mellbevágott embert még nem láttam!Azt még hozzá,hogy állta a tag,bár párat hátralépett!Még azt is hozzá,hogy nem volt semmilyen retorzió,nem végzett rajta semmilyen különleges földrevivő gyakorlatot,sőt,valahogyan később Csabi barátom az ő véletlen kérésére bejárhatott a repülőezred tornatermébe súlyzózni,meg ilyenek!
Az őrmester a késsőbbiekben is emberként viselkedett,és igazából szerettük és tiszteltük őt!Képzeljétek,egy városban élünk,és annak ellenére hogy 20-éve szereltem,a mai napig beszélőben vagyunk!Csak azért írom így ide,mert a későbbi esetleges történeteim pont erről szóllnának -részben-30km=300 év vonalon!

 21. _Nyuszi — 2010-09-12 12:26 

@Motoregér69: Autodidakta. Azt hiszem. De ettől még nagyon élvezhető volt. :)
Örülnék, ha szerkesztve, egy önálló posztban is olvashatnám! :)

 22. Vajmaci — 2010-09-12 14:42 

Furkó eftás kifogyhatatlan “éléstára” a Nagy Magyar Néphaccsereg történetíróinak!:)

 23. Motoregér69 — 2010-09-12 18:31 

@tiboru: Összeszedem a gondolataimat,mert velem az a baj,hogy kis dolgoknak is tudok örülni,de mindig azt gondolom,hogy másnak nem túl érdekes ami velem esett meg.Tudod,mondják:a katonatörténet olyan mint a segglyuk-mindenkinek van,de senkit nem érdekel a másiké!

 24. Motoregér69 — 2010-09-12 18:33 

@_Nyuszi: Külön örülök,hogy tetszett,a multkori cicik feletti csörte után is!

 25. _Nyuszi — 2010-09-12 21:50 

@Motoregér69: Drága! :) Ott a nyitóképpel volt bajom. Nem is volt szép, a poszt sem annyira arról szólt… Attól a szöveg maga és a többi kép is szép volt, ízléses volt, jó volt. :) Egyedül csak az a fránya kép az elején…. :S

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.