215. – Egy hét

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem a 48 órát meghaladó otthontartózkodás (legyen ez hosszú eltáv vagy szabadság) nem feltétlenül fenékig tejfel. Ilyenkor minden családtag, civil haver és többé-kevésbé állandó hölgyismerős is igényt tart ránk, s bizony nagyon nehéz egy minden igényt kielégítő preferenciasorrendet felállítani. Én szívem szerint bármikor becseréltem (volna) egy tíznapos szabit három rendes (48 órás) eltávra, s ahogy látom, Vérnűsző Baromnak se volt szerencséje az egyhetes betegszabijával.

Történt egyszer, ott 30 km-re és 300 évre Budapestről, hogy nagyon meguntam a banánt, és a lassan fél éves bentlétet; gondoltam, ideje egy kicsit világot látni, bele a nyár eleji zsongásba, egy kis civil vircsaftba, meg úgy bambulni az utcán, meginni egy sört, csak úgy, elhülyülni a rég látott vigyorival, meg pár haverral.

Ennek elvi akadálya persze nem volt. Technikailag úgy kellett lebonyolítani, hogy valami reggeli eligazításon, amikor az ember felsorakozott a többi szerencsétlen marhával valami idióta főfontos előtt, akkor szabályszerűen előadta a kérelmét, hogy ő biza hazamenne ekkor és ekkor, erre engedélyt kért (vagy egy héttel előre), amit a felettes alaposan megfontolt, majd az egy-két kedvencnek megadta, a többinek esetenként fogcsikorgatva, én meg amikor megtudtam, hogy a fenébe is néz ez ki, hagytam a francba az egészet, viszonylag reálisan felmérve ezirányú esélyeimet.

Ettől még sikerült vagy háromszor (bő egy év alatt) kimaradást kapnom, ami arra jó volt, hogy az ember valahogy bejutott a közeli faluba, vett egy csokit, bement az egyetlen kocsmába, ahova mehetett, és ihatott egy bambit (nem bambit, de hasonlóan gusztustalan lónyálat), majd kocoghatott vissza a laktanyába.

A kevés helybélinek viszonylag jó volt; őket hazavitte valami rokon, megvacsoráztak, szemezhettek a „menyasszonnyal”, páran nagy néha ennél esetleg tovább is juthattak, majd húzhattak vissza takarodóra.

Volt a húdefasza nagyonhazamenetel, az un. rövid eltáv, ami péntek délutántól szombat reggel hétig is eltartott. Ilyet kétszer is intéztek nekem haverok, mivel magamtól ezt a kibaszást nem voltam hajlandó kérni, magától meg nem ajánlgatta senki.

Januári szülinapomra viszont készültem… Szanzsén közöltem a századparancsnokommal, hogy ne számítson rám különösebben a hétvégén, egyéb elfoglaltságom lesz, majd kényelmesen kimenőbe öltöztem, rendesen, előírásszerűen, ahogy azt kell, és elindultam a laktanya kijárata felé, ahol a többiek halálpánikban készültek. A századparancsnokom ÜTI-ként a nem létező bajszát rágta, majd mire a kapuhoz értem, UAZ-zal vitték oda a kitöltött katonakönyvet, majdnem egy perccel megelőzve békés banduklásomat.

Szépen kiszülinapoztam magam, majd visszabaktattam a laktanyába, megkaptam a magam helybetopiját valami borostáért, hosszú hajért, ilyesmiért, ahogy ez dukál, és legközelebb a nyár eleji zsongás alakalmából hagyhattam el kimenőben a laktanyát…

Az se volt persze egyszerű eset. Az egyértelműen esélytelen volt, hogy rendes, hosszú eltávot kapjak (péntek délutántól vasárnap estig), szabit pláne (előző évben remekjót nyaraltam katonaként a Balatonon), rövid eltávra menjen a rosseb, úgyhogy megkérdeztem az orvosunkat (róla majd egyszer talán hosszabban, vagy sehogy), hogy mit javasol? Miután megtudta, hogy gyakorlatilag már hozzánőttem a laktanyához, elmerengett a megoldáson.

Pár nap múlva a reggeli sorakozón megtudtam, hogy én beteg vagyok, és ő személyesen kísér fel a Honvéd kórházba kivizsgálásra, két másik legénnyel, akiket konkrétan be kell fektetnie, lévén az egyiknek nagyjából a fél feje hiányzik, a másiknak még talán van valami esélye, ha időben kórházba kerül, de nem sok. Minderre mentőt nem hívhatott persze, kocsit se kapott, mert nem értek rá az autók az aktuális mosás miatt, menjen szépen vonattal, vagy ahogy akar.

Ez kellőképp megalapozta dokink hangulatát, így ízibe hozzácsapott a nyájához, elbandukoltunk a sarokig, beültünk a kocsijába, felvitt minket, berakta a félfejűt a sebészetre, a haldoklót a belgyógyra (a fene se tudja már mi baja volt, valami bélrohadás talán, mert eléggé büdös volt szegény), közben én körbelátogattam pár, előző évről ismerős ápolónőt, akik igen lelkesen fogadtak, de hiába, mert dokink sehogy se tudott nekem pár nap szabit szerezni. Megvolt minden kezem, lábam, ránézésre kutya bajom se volt, a doki hiába konspirált az ismerőseivel, nem jött össze semmi, amíg az egyik nővérke tippjére át nem mentünk a diligyógyászokhoz, ahol egy vadidegen, baromi ronda, harapós kinézetű főorvos ezredeshez be nem ballagott, és teljesen ismeretlenül, viszont őszintén elé nem tárta a problémáját.

Idegkimerültséggel egy hét szabit intézett nekem, aminek századparancsnokom, illetve másik két kedvencem, a laktanyaparancsnok és a politikai tiszt annyira megörült, hogy ahogy megtudták, egyből fel is hívták a farkasképű öreget, csak azért, hogy megkapják életük egyik legnagyobb üvöltő lebaszását, majd kicsit később a Honvéd Kórház vezetőjének(?) helyettesének (?) barátságos érdeklődését egészségügyi tapasztalataikról, eddigi orvosi múltjukról, illetve jövőbeli terveikről, kilátásba helyezve egy igen alapos, minden részletre kiterjedő szakhatósági vizsgálatot, melyben esetleg szóba kerülhet a sérültek szállításának és a gépkocsiparknak felülvizsgálata is. Addig is kedvelt a tisztikar, de ettől kezdve kifejezetten a tenyerükön hordoztak volna, de hát sajna el kellett mennem nyaralgatni…

Ami remekül sikerült. Apám az egész kertjét felásatta, megkapáltatta, permeteztette, a pincéjét kitúratta volna velem, anyám lakást akart festetni nagy hirtelen, vigyorival el kellett mennem egy másik laktanyába látogatóba (katonaként, civilben, ahogy azt kell, az ottani kapuügyelet legnagyobb elképedésére), meglátogatni egy régi cimbit, akinek azóta is hites felesége, miután liezonunk meg is szűnt eme remek pihi alatt, a motoromat közben ellopták, a kis Renault megvolt, de csak kaszniszinten, mobilizálható alkatrészeit valaki már hasznosította, ezeken az apróságokon nagyjából egy életre kaptunk össze pár régi haverral, és a kutyám csak azért nem döglött meg, mert előrelátó módon sose tartottam. Ha nincs a tippadó nővérke, aki sajna csak egy este ért rá, gyaníthatóan tényleg rám fért volna némi utókezelés a frissítő szabadság után…

A laktanyába visszatérve a szekrényem kirámolva, az az egy szál kimenő képezte össz-ruházatomat, ami rajtam volt, és persze azonnal kaptam két hónap helybentopit a kincstári javak nem megfelelő megőrzése végett, és hosszas, kellemes, bár kissé egyoldalú beszélgetéseken vehettem részt szeretve tisztelt elöljáróimmal, amelyekben részletesen ecsetelték további katonai pályafutásom alakulását. 

Azaz igen sikeres, pihentető kikapcsolódás volt ez az egy hét…

21 hozzászólás

 1. szögyi — 2010-11-19 08:25 

“Apám az egész kertjét felásatta, megkapáltatta, permeteztette, a pincéjét kitúratta volna velem, anyám lakást akart festetni nagy hirtelen,”
No, ezért nem volt szabadott nyáron szabira menni. Az én faterom is dörzsölte a kezét, amikor sikerült neki hazahelyeztetnie, mert addigra már három hold dohányt elpalántázott….
Sajnos egész nyáron csak kimaradás “jutott” nekem, délután 4-től másnap reggel 6-ig, de az is csak hetente-kéthetente egyszer (a dobbantásaimról meg nemigen tudtak, mert olyankor úriember már civilben mászott át a kerítésen, haza se kellett menni átöltözni).

 2. vén betyár — 2010-11-19 08:34 

Azt aaaaa…!)Ez megint nagy volt, köszi!:D

 3. szaGértő — 2010-11-19 09:14 

@szögyi: A kertásáról Boncz Géza állítólagos párbeszéde jut eszembe az édesanyjával:

– Te itt bent üldögélsz, amikor apád a kertben ás?
– Én bés vagyok.

:)

 4. Adani — 2010-11-19 09:37 

A rövid és hosszú eltávról jut eszembe egy történet, amit istentudja ki és mikor mesélt egy katonatársáról, aki mindig fenyítés alatt állt vmiért és szinte soha nem engedték ki. Ugratták is, h mi van te nem mész eltávra? Egyszer mondta,h hát voltam én már 2x is egy röviden és egy hosszún. A hosszú kb. egy hónapja volt, kimásztam a kerítésen és egyenesen be a faluba az első kocsmáig, de még egy sört se tudtam kikérni, mikor elkaptak a VÁP-osok. Na és a rövid? Az nemrég történt, akkor már a kerítésnél elkaptak.

A szabit meg nem kellett volna bejelenteni azonnal, előbb egy pár nap kikapcsolódás haverok meglátogatása, aztán hazamenni, h szabit kaptam 3 napra.

 5. tiboru — 2010-11-19 10:24 

@Adani:

“A szabit meg nem kellett volna bejelenteni azonnal, előbb egy pár nap kikapcsolódás haverok meglátogatása, aztán hazamenni, h szabit kaptam 3 napra.”

Hiába na, ennyit tesz a rutin :-)

 6. Nathaniel Arthur Parrott — 2010-11-19 19:33 

@szaGértő: Nekem erre egy családi történet jut eszembe még a dédszüleim idejéből. Dédapám bekiált, hogy hozzad ki a lapátot, erre dédanyám kivitte a kabátot.:D

 7. sirdavegd — 2010-11-20 10:52 

Zseniális :)

 8. Adani — 2010-11-20 13:39 

@Nathaniel Arthur Parrott:

Sőt volt olyan történet, vki nagyon okoskodott a sufnituning módszerrel történő asszem kocsiszerelésnél vagy tetőjavításnál és már tökük kivolt vele,h mindenki beleszól és nem hagyja őket rendese dolgozni, meg mindenkinél mindent jobban akar tudni. Elzavarták, h hozzon már egy kanyarfúrót, mert kéne, de nincs. Volt pár nyugodt órájuk, mire üres kézzel visszajött mondván sehol sem lehet kanyarfúrót kapni.

Egyébként úgy tudom melósbrigádoknál szokás is, h az újoncokat a mesterek ezzel szívatják meg ill. a tanoncokat is szokták. Elküldik, kanyarfúróért esetleg reszelőzsírért meg körvinkliért és jól kiröhögik mikor üres kézzel megy haza. Bár olyanról is hallottam már mikor fázisszögért küldték el, és vissza is jött egy maréknyi szöggel, h tessék. Valszeg a boltban is vették a lapot és adtak neki szöget mondván ez az. :)

 9. sziba — 2010-11-20 22:11 

@Adani: Akkor ugye a krómozott szemmérték, a pepita festék és a talpas félhomálymérő is meg van?

 10. Adani — 2010-11-20 23:00 

@sziba:

Most, h mondod a nikkelezett szemmérték még beugrott.

 11. Libero — 2010-11-22 08:39 

@Adani: Híradós th.: “Menjél be, fiam a hírraktárba, és hozzá’ nekem egy rádiós fogót.Nem baj, ha rossz, csak jó legyen!”

 12. Adani — 2010-11-22 11:27 

@Libero:

Akkor már inkább üvegegyengető gumikalapácsért kell elzavarni mondván nem sima az üveg ki kéne kalapálni.

Katonaságon tényleg volt, akit elküldtek az alakulótér kulcsáért?

 13. leha — 2010-11-22 22:21 

A Bolyain (volt gépjárműves képzés, szerelő műhely, autómosó) pengéért küldtek valakit a gőzborotvához.

 14. 68nyara — 2010-11-23 13:47 

nyomdában ilyen a raszterpont. Azt is kilóra. :-)

 15. _Nyuszi — 2010-11-24 10:03 

@Adani: “esetleg reszelőzsírért”
A reszelőzsír megvolt. A mester adott is a hülyének, hogy “nesze fiam, ez az!”.. Valami gépzsírszerű lehetett.
A gyerek jó vastagon bekente a reszelőt, és …. majdnem átrepült a satupadon.
Én nagyon sajnáltam, és azóta rühellem ezeket a szívatásokat.

 16. Adani — 2010-11-24 10:30 

@_Nyuszi:

Szép lehetett, jók ezek a szívatások persze ha te kerülsz a fasz rossz oldalára nem annyira vicces, akkor. Később már te is jót röhögsz rajta, mikor legközelebb meg mással csinálják meg akkor pláne.

Hasonló esetről hallottam mikor fázisszögért zavarták el a helyi barkácsboltba és adtak is neki, valamilyen szöget.

Egyébként még tavaly mikor a SZIE-n dolgoztam egy ottani villanyszerelő mondta, h ő azt hallotta már létezik kanyarfúró is, hozzátéve, h tanoncként őt is elküldte a mester kanyarfúróért és el is ment. Láttatok már kanyarfúrót?

 17. _Nyuszi — 2010-11-24 10:37 

@Adani: A fázisszöget csak ebben a posztban, csak tőled másodszorra olvasom. :)
Az, hogy a fasz melyik oldalán vagyok… Általában magától adódik, érthető okokból…… :PP

Érdekes, engem valahogy ezek a “poénos” dolgok mindig elkerültek. A legdurvább az volt, hogy az előző napi csapat eltekerte az oszcilloszkópot és kisebb fejvakarás után, kb. 5 percen belül sikerült csak rá vízszintes, állandó vonalat varázsolni.

Ja, és mással csinálták. Mégsem röhögtem…

 18. chevyfan — 2010-11-27 19:51 

@Adani: igen, volt olyan, aki beszopta. A telefonközpontban volt időnk hasonló kreatív elfoglaltságra:-)
Van egy érdekes dolog, ami a mai napig fúrja az oldalam. Az egyik katonatársamnak az volt a hobbija, hogy a HM vonalon tárcsázott egy véletlenszerű számot, és ha felvették, akkor bónuszként elmondott egy viccet. Elég primitív hálózat volt, nem volt hívószámkijelzés. Egyszer a véletlenszerűen tárcsázott vonal másik végéről lebaszták, mint a pengős malacot, és követelték, hogy mondja meg, hogy honnan tudja a számot, mert valami titkos bakteriológiai labort hívott. Igaz volt vajon, vagy csak visszaszivatták?

 19. Adani — 2010-11-28 08:53 

Elképzelhető, h ráhibázott egy titkos számra. De a másik lehetőség is, h vették a lapot és visszaszívatták.

 20. Libero — 2010-11-29 11:50 

@Adani: – Foglalkozása?
– A Bakteriológiai Intézet főmunkatársa vagyok.
– Mit bonyolítja, mondja csak azt, h vasutas!

 21. Adani — 2010-11-29 12:08 

@Libero:

Hasonló:
-Magának mi a foglalkozása:
-Villamosmérnök vagyok uram.
-Arra a villamosra se szállnék fel.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.