272. – Végy egy jó kapust…

Szögyiről szerintem már mindenki tudja ezen a 93 ezer négyzetkilométeren, hogy annak idején mindent kipróbált, ami a zöld egyenruhával akár csak távoli köszönőviszonyban is van.

Mai posztjában katonaévei kapuszolgálati mozzanatáról emlékezik meg.

Minden csapatsport összeállítása úgy indul, hogy végy egy jó kapust… na jó, kivéve a kosárlabdát. Engem is kipróbáltak a kapuban, de valahogy nem nyertük el egymás tetszését.

Amikor elkerültem Nyíregyházára, már augusztus volt; az öregek töltötték a jól-rosszul megérdemelt, de járó szabadságukat, aztán bejöttek, leszereltek, megérkeztek az újoncok. Jópár ember azzal foglalkozott, hogy őket idomítsa, az addig is súlyos kétoldali létszámhiánnyal küszködő egységünk orrba-szájba adta a szolgálatokat, őrségből ügyalba, ügyalból őrségbe, szóval pörgött a mókuskerék.

Agyilag körülbelül egy jól nevelt szobanövény állapotáig sikerült el- (vagy inkább le)jutnom (pl. külső őrség), mikor egy szeptemberi napon az írnok azzal viccelt meg, hogy nem őrségbe, hanem kapuszolgálatra osztott. Különösebben nem hatott meg, sőt mondhatni észre se vettem;  ugyanúgy mint „rendesen”, beültem ebéd után a társalgóba őrségfelkészítésre, végigszunyáltam mint szoktam volt (amit tudni kellett azt már a második alkalom után fújtam, de a felkészítésen akkor is részt kell venni), utána csúzlifelvétel. Egészen addig ment az ügy a téves vágányon, amíg eligazításhoz be nem akartunk rendeződni valami tessék-lássék alakzatba. No, akkor derült ki, hogy fölösleg leledzik a létszámban. Közben meg a kapuügyeletes égre-földre kereste a második számú helyettesét. Keresse nyugodtan, az már az ő baja, ha nem találja…

Rövid egyeztetés révén hamar kiderült, hogy most nem őrködök, hanem a kapun kell(-ene) szívnom a részemre aznap kiutált méterest. Tizedeském hótt idegben kérdi, hogy egyáltalán voltam-e már életemben kapuba, a focipályán kívül.

Szolnokon volt, hogy adtunk kaput, de mint tisztihallgatók, a mi dolgunk a gépjárműforgalom rendezése volt, amivel sikerült mind a három vagy négy alkalommal az őrületbe kergetnem az ottani tiszthelyettes kapuügyeletest. Ugyanis a táncegyüttes révén mindkét buszsofőrrel jóban voltunk – ha azok egyszer elmesélnék, mi mindent láttak a visszapillantóban, amikor hoztak vittek minket, jópár tiszt és tisztességes családapa és családanya képe égne –, ezért ha megláttam, hogy ki- vagy befelé jön a busz, zsilip kiiktat, mindkét sorompó azonnal felhúz, plusz a „kézi” kapu is kitár… Volt olyan, hogy hatvannal robogott át hellózás közepette a srác a kapun…

Mindig is alapelvem volt, hogy ne baxxuk el egymás idejét fölöslegesen.

Tisztáztam, hogy az eligazítást oldják meg valahogy, mert addig nekem vissza kell vinnem a csúzlit a fegyverszobába; majd lesétálok a kapuba, ha végeztem a szerelvényváltással. Aznap már eltávoztak a tisztek, békésen elunatkoztuk a délutánt, éjszakára meg már előzőleg kikötöttem, hogy eszem ágában sincs kint álldogálni a ceruzában. Végül mikor kiderült, hogy nincs olyan kimaradásosunk, akinek nem ébresztőig van megírva a könyve (aki meg dobbant, az úgyse erre jön), akkor kapu kulcsra, én meg jól elvoltam félálomban a fülkében. Reggel azért beengedtük a szerencséseket, aztán mikor közeledett a honvédségi buszjárat érkezési ideje (azzal jött a laktanyapéká is), az ügyeletes bevonult beretválkozni, addig legyek én kint a gyalogátjárónál.

Oké, kolbászolok, berobog egy ales, azért már mégiscsak, illendőségből lelapátolom neki, amit illik, robog tovább befelé, amikor ajtóstul kirobban a mögöttünk lévő ÜTI-szobából a szívem csücskébe zárt M. főtőrzs, aztán egy pillanatra sóbálvánnyá dermed. Egyrészt hogy most tényleg én vagyok itt kapuüh? nem bammeg, én csak passzióból ácsorgok itt, ahelyett hogy a körletben dögölnék! akkor miért nem látott az eligazításon? másrészt meg ki ment most át a kapun? Mondom, hogy a faxom se tudja, valami ales volt.

– Alezredes????!!!!

Két ilyen van a laktanyában, az egyik a laktanya/ezred/helyőrségpk, a másik a törzsfőnök; bármelyik is volt, neki kellett volna szólni, mert ezeknek neki, illetve az ÜTI-nek jelentenie kell. Megnyugtattam, hogy a nagyfőnököt azt megismerem, az különben is a busszal szokik jönni, a törzsfőnökre is ráismerek – az meg egy olyan kerregős Wartburggal jön, hogy arról nevezték el a tisztilakótelepen a felesége garázskocsmáját Kehes varjúnak, még az alakulótérről is megismerem, pedig a kapun kívül szokott parkolni, nézze meg, még most is üres a parkolóhelye!

– Akkor most ki a jó istennyila ment itt át?

– Főnök, érdekes ez most nekünk?

Neki nagyon érdekes lehetett, mert ekkorra már a sapkája is elemelkedett a fejéről, akkora volt benne a túlnyomás. Egyáltalán: akkor hova is mehetett az az idegen tiszt, merre indult el a kapun bemenve (kit érdekel?) meg egyéb…

Felváltva heves telefonálgatások és még hevesebb anyázások közepett derült ki, hogy a szóbanforgó ales valami műszaki főfejes, aki a telephelyre ment „ellenőrizni” a technikát, de amúgy meg a telephelyfőnökkel boltoltak valamit. Ugyan elvileg a mi egységünkhöz (talán ezred) tartozik, de az irodája (mivel helyőrségszintű amúgy a seriff) a kiegen van, úgy kb. két háromhetente dugja ki onnan az orrát, ha valami olyan eset adódik, amit nem tud vagy nem akar telefonon elrendezni.

Lassacskán M. főtörzs szívritmusa (meg vércukra, vérnyomása és egyéb biológiai paraméterei) beletalál a normál értékhatárok közé, de ahogy lezajlik a reggeli beözönlés, menjek csak át hozzájuk az ÜTI-szobába! Átballagok, belenget tíz nap (de ha ennyi nem elég, akkor egy hét) fogdát, azonnal a szolgálat leadása után; mondom neki, hogy felőlem nyugodtan, úgyis minden második nap ott dekkolok az őrszobán, legalább majd egyszer ki is alszom ott magam. Az ÜTI meg közben bazsalyog a háta mögött, mint pék kutyája a meleg kiflire. Amikor már éppen kitombolta magát az ürge, akkor pléhpofával nyögi be, hogy ő tudott az alesről, és rendben van, hogy nem jelentettem, szóval fatörzském csak túráztassa nyugodtan a picsogóját, úgyse lesz belőle semmi.

Az egész hátralévő szolgálat alatt valahányszor találkoztunk, M. elvtárs úgy nézett rám, mint egy kicsi zöld és nyúlós valamire, amit a kutya épp most hozott be a kertből egy kő alól…

14 hozzászólás

 1. Libero — 2011-05-25 08:51 

A kehes varjún besírtam…

 2. VanessaBlue — 2011-05-25 15:53 

10 nap, de akár egy hét..priceless

vö:

Elvtársak, jelenleg a világ egyhatodán kommunizmus uralkodik, de egyszer majd egytizedén, sőt, akár egyhuszadán is az lesz!

 3. Krux — 2011-05-25 16:59 

Kaput én is nyomattam. Rám azt mondta az egyik sokcsillagos, hogy “Katona! Ha magán múlna, egy néger ejtőernyős is akadály nélkül juthatna be a laktanyába!” Az ÜTI nálunk az ÜTI-szoba WC-jéből ellenőrizte -titkosszolgálati módszerekkel – a kapusokat. Tette mindezt oly módon, hogy az olajfestékkel lefestett WC-ablakon lekaparta belülről egy pár cm átmérőjű foltban a festéket, és így kukkolni tudta a szabálytalankodó kapusokat. Én meg leragasztottam kívülről az ablaknak ezt a részét…

 4. szögyi — 2011-05-25 17:50 

B..meg @Krux: olyan oltári stílusod van, hogy el nem bírom képzelni, hogy hogyan lehetett belőled bőcsész…

 5. csaszi55 — 2011-05-25 20:22 

De kevés a kommentelő. Pedig ez egy remek poszt. Nagyon szívesen olvastam.

 6. Krux — 2011-05-25 22:15 

@szögyi: Privát ment.

 7. nomad — 2011-05-25 22:25 

http://www.panoramio.com/photo/1889307 Ha ez a kapu mesélni tudna :)
Kis laktanyánkban ez volt az ÜTI is.
Sőt a tiszti lakótelep is ez után következett :)
Éjszaka meg fegyveresen őriztük, hogy el ne lopják :)Üdv

 8. Jani2 — 2011-05-26 11:28 

@VanessaBlue:
:-)
1/6, 1/10, 1/20 . Az illető nem metekzseni volt, hanem látnok. Nem erefelé tendál a világ?

 9. 68nyara — 2011-05-26 13:59 

A jó kis kapus szolik. “Valami őrmester akar bemenni itt magához…” (vörgy volt…) IQhuszár telefonon a lkpk-nak.

 10. sirdavegd — 2011-05-26 16:09 

@tiboru: én nagyon fáradhatatlanul tudok ám olvasni! :D

 11. Tanácstalan — 2011-05-27 06:49 

Én is bírom az olvasást. :D

 12. vén betyár — 2011-05-27 08:09 

A szokott szinvonal, megint ötös!:)

 13. hungaryhonvéd — 2011-06-17 12:06 

=) Engem anno leoltottak, h mit vigyorgok kifelé menet!? Szted?

 14. hallari — 2011-07-13 11:04 

Éñ is végigolvastam már az összes sztorit, némelyiket többször is, csak nem szoktam kommentelni.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.