309. – Kultúra

Úgy tanultuk, hogy a katonaságnál nem csak az állomány idomítására vannak figyelemmel, hanem érdekes és változatos kulturális behatások is érik az embert – közli Szögyi a legújabb posztja bevezetőjében, mi pedig vegyünk egy mély lélegzetet, mert igen, az következik, amire mindenki számít…

Nyíregyházán a könyvtáros csaj szervezett a laktanyán belül egy irodalmi színpadot, amire engem is benevezett. Nem mintha annyira olyan lettem volna, de hát a „csináljunk már valamit” jegyében úgy éreztem, nincs abból semmi baj, ha megpróbálkozom vele.

Egyébként maga a könyvtáros egy huszonpár éves nő volt, se férj, se barát… de élő példája volt annak az aranyköpésnek, hogy sose szeress bele egy nőbe, amíg csak hátulról láttad. Ugyanis a természet (vagy a szülészorvos fogója) nagyon csúnyán elbánt vele; kb. olyan volt az arca, mint akit egy szívlapáttal orrbavágtak, és emiatt a közepe behorpadt. Nem mondom, felmerült bennem néha, hogy mi volna ha, de aztán rájöttem hogy egyszerűen nem létezik annyi alkohol a földön. Az ilyenre mondják azt, hogy az oroszlán sírva enné meg, a krokodil meg legfeljebb csak akkor, ha ütik.

Aki esetleg nem tudná, ez az irodalmi színpad olyan alakulat, amikor néhány ember kiáll, és mindenféle marhaságokat dumál, többnyire olyanokat, hogy egész jó ez a rendszer, csak néha van rajta itt ott valami igazítani való, kb. kollektív versmondás, csak éppen nem kórusban. Mikor összeálltunk először hogy mi leszünk az, ami akkor derült ki, hogy összesen hárman vagyunk sorállományúak a társaságból, ráadásul mindhárman ugyanabban a gimiben érettségiztünk. Szegény magyartanárnőnk, aki tölcsérrel öntötte a reálszakosokba a magyar irodalmat, szerintem azonnal visszaadta volna a diplomáját, ha megtudja, hogy mit is készülünk művelni. A többi résztvevő meg a laktanya polgári alkalmazottaiból került ki.

Amúgy ennek a marhaságnak az volt az apropója, hogy akkoriban volt meghirdetve a Szűz Mária hetedik színeváltozása, vagy valami hasonlóan jeles mozgalmi ünnep alkalmából egy ilyen „alulról jövő” művészeti seregszemle ötlete. Erre aztán azt mondtam, hogy ha már háziszárnyas, akkor abból is a húsosabbik fajta, elkaptam egy környékbeli cigánygyereket, és csináltunk egy verbunkot, legyen már valami tánc is. Előfordult, hogy Béla foxis volt, no problem, bevittem a magnót őrségbe, és a fogdafolyosón is próbáltunk ;-)

Az irodalmi színpad kezdett lassacskán összeállni, ugyan először mikor megkaptuk a hivatalosan jóváhagyott 5-ös számú darabot, akkor az volt a reakció, hogy na, ezt azért neeeee, de aztán egy kicsit feltupíroztuk a szöveget. Egy kis Ladányi, egy kis Csehtamás… Mindkettő úgy volt az akkori TTT-rendszerben (Támogatott, Tűrt, Tiltott), hogy a tűrt és a tiltott határán pendliztek oda vissza, így aztán eléggé ütős kis előadást rittyentettünk össze.

Elkövetkezett a nagy bemutató, ami ráadásul valami magasabbegység szintű volt, Verpeléten megtartva. Addigra kiderült, hogy az oda menő különítmény vezetője a városi/helyőrségi poltiszt lesz, egyből kiderült a polgári alkalmazottak előnye: simán leadták a drótot, hogy az ürge amúgy III/-valahanyas is, de hát ki nem sz..ja le.  Ugyan külön nekem szólt is, hogy nehogy dobbantsak előző este (ismerte a péntek esti napirendemet – fel sem merült bennem hogy honnan, pedig érdekes lehetett volna a válasza), de az indulás előtt vagy két nappal beütött valami nyugdíjastalálkozó a helyi tisztiklubban, ahova kikértek Bélát meg engem, hogy táncikáljunk már egy kicsit, így kénytelen voltam vigyorogva közölni az őrnagy elvtárssal, hogy kevés ehhez, mint kempingsajtban a sátorvas, majd ha ott végeztünk, meg utána az éjszakai élettel is, akkor reggel találkozunk a busznál. Hangulatjavítás meg is történik a nyögdíjasoknak, csak az tűnt fel nekem, hogy jópár ismerős arcot láttam közöttük. Aztán amikor sikerült helyrerakni a dolgokat, akkor derült ki, hogy a város egyik vezető böcsületsüllyesztő intézményének, Eszti néni kocsmájának a fél törzsgárdája leledzett ott.

Eszti néni az egy intézmény volt akkoriban a városban; az öreglány volt vagy 120 kiló, játszi könnyedséggel hozott be mindkét kezében egy-egy söröshordót. Valamilyen szinten rokonságban lehetett az angol királyi családdal, mindenesetre az biztos, hogy a hangja az kb. olyan szintű volt, mint a Queen Elizabeth II. óceánjáró ködkürtje, mikor elrebegte magát hogy „uraim fogyasszanak, mert záróra”, a visszhang elülése után a börtönből frissen szabadult háromszoros rablógyilkos is alázattal tette le a korsóját, hogy igenis Eszti mama, már megyünk is. Előfordult hogy már civil, sőt főiskolás koromben egyszer csak belebotlottam ott a főiskola komplett foxi-maxi (pardon, marxista-leninista) tanszékébe, nem volt nehéz felismerni őket, mert az egyik tansegg a házmesterünk volt. Kérdeztem tőle hogy mi ez a kitelepülés, csak annyit mondott, hogy tanszéki ülést tartanak, csak a tanszékvezető szobájába nagyon besüt a nap ;-)

Sajnos ők is rámismertek, így aztán utána meg lettünk invitálva, hogy akkor mi is szálljunk be a nyugdíjasokhoz; még szerencse, hogy tudtam kifogásokat keresni, így megúsztam azt az éjszakát egy jelentős mértékűnek mondható szalonspiccel. Viszont amikor hazamennénk hunyni egyet a faterékhoz, kiderül, hogy már menni kell a buszhoz. Jó kiállunk a megbeszéltek szerint fél 5-re, ott dekkolunk majd egy órát; úgy látszik, itt is működik a honvédségi „siess és várj” felállás.

Odaérünk Verpelétre, tisztázódik, hogy szombat délután végigmegy mindenki a magasságos bírálóbizottság előtt, aztán másnap gála (hogy kinek? Azoknak, akik nem vesznek részt a gálán). Műsorrend szerint először Bélával a verbunk, aztán valami más, aztán az irodalom. Jó, lássuk, naná hogy úgy elb.sztuk a táncot, ahogy annak lennie kell; mikor lejövünk és mennék átöltözni, elkap két srác, hogy ahol összecsattan két csizma ott nekem ott kell lennem? Jééé, ezekkel a fiúkkal táncoltam együtt a Dunántúlon egy olyan táncegyüttesben, amelyik mellékesen ki volt tiltva egy közelebbről meg nem nevezhető balatonparti városból!

Sikerült ugyanis egy fellépés után olyan szinten belerántani az ereszedelahajamat stílusú balatoni éjszakába, hogy a végén még a megyeszékhelyről is kijött a rendőri készültség. Szerencsére, mire kiértek, addigra tisztáztuk, hogy mi hivatalosan BM-fenntartású táncegyüttes vagyunk (addig egyébként a néven kívül, no meg azon kívül hogy emiatt automatikusan az ottani tisztiklubba jártunk inni, nekem semmit nem jelentett), így megúsztuk egy kis simi-simivel. No meg amikor meghívást kaptunk abba a városba egy másik fesztiválra (és azt nem lehetett lemondani), akkor a város előtt vagy öt kilométerrel előttünk-mögöttünk is feltűnt egy rendőrségi Zsiguli.

Hiába, akkor még volt élőerő a yardoknál is.

Táncossal találkozni nem egy túl jó előjel, mondom a fiúknak hogy egyrészt mijafaxt keresnek itt a Duna innenső oldalán, másrészt meg a színpad után leülünk a kocsmába megbeszélni, kivel mi történt az elmúlt időben. A színpaddal meg amikor leadtuk a feldúsított dumát, hát a nagyméltóságú bírálóbizottságba még a szusz is belefagyott. Éppen rendszerellenesre nem sikeredett ugyan (csak majdnem), de az őrnagy elvtárs már rögtön a színpad mögött jelezte, hogyha nincsenek köztünk polgári alkalmazottak, akkor hajnalig békaügetnénk. Mondtam neki, hogy akkor ezt még egyszer és hangosabban, mert meg akarok bizonyosodni afelől, hogy Violácska is érti, aki amúgy a laktanya és helyőrségpk titkárnője, hogy akkor majd hétfőn tudjon referálni erről a főseriffnek (meg amúgy a T-iroda kezelője volt a csaj, amire akkor jöttem rá, amikor némi aljas nemi szándékkal rárepültem, és olyan momentumokról kezdett el kérdezősködni a múltamból, amiket nagyon nem szerettem volna kitálalni). Szerencsére vissza kellett menni meghallgatni a nyilvános bírálatot, próbáltak úgy fogalmazni, hogy igen bátor előadás volt, meg a többi köntörfal, de hogy ezzel nem fogunk feljebb menni az biztos, és még szerencse hogy csak ennyien hallották. Utána szolidan kihívott az őrnagy a tisztiklub elé az árokpartra, és úgy leüvöltötte a fejünket a koraestében, hogy mellettünk a békáknak torkukra forrt a kurutty. Mondanivalója lényege az volt, hogy tudja a polgalkalmazottakról, hogy ők ilyet nem csinálnának, tehát csak mi hárman sorállományúak lehettünk, akik így el voltunk képesek rontani ezt az előadást, és ha hazaérünk, akkor varjú az ágon, meg ránkrohadó műanyaglakat, sőt örüljünk, ha nem állít hadbíróság elé minket.

Néztünk egymásra, mi érintettek, ugyebár Géza az a gyenguszon volt szanitécként, így őrá szüksége volt az alakulatnak, Pöce (tényleg ez volt még középiskolában is a neve) mint a laktanya egyetlen, főiskolát végzett sorállományú katonája a disznóneveldében volt (mint állattenyésztő üzemmérnök), ha ő onnan kiesik, azt megérzi a laktanya élelmezési frontja, maradtam egyedül én, akit komolyan érintett ez a fenyegetés. De nem nagyon vettem komolyan. Őrnagy lecsillapodik, menjünk vissza nézzük tovább a többieket, illetve vacsora is várt ránk, amit úgy oldottak meg, hogy a tisztek/polgári alkalmazottak az étteremben, a sorosoknak meg a presszóban szolgálták fel. Azért mi csak nyugodtan beültünk a felsőbb körökhöz az éttermi részbe, őrnagy le lett oltva, mondván, lehet hogy ez így együtt az utolsó vacsoránk, természetesen volt fogyasztva a helyi mátrai borból is, jókedvvel-bőséggel. Már kezdett feloldódni a társaság, amikor egy mellékhelyiséglátogatás során rámszólt a két régi táncoscimbi, hogy rühellem-e őket, vagy miért nem megyek oda hozzájuk. Nos, letáboroztam velük, tisztáztuk hogy mi a franc ette őket ilyen messzire, régi szép emlékek felidézése közepette sikerült közösen úgy berúgnunk, mint az albán szamár.

Filmszakadás után, másnap felébredek valahol egy olyan testhelyzetben, hogy egyedül előadtam a komplett Laokoon-csoportot, kibogozom magam, nézek körül, emeletes vaságyak, kincstári ágynemű, no akkor valószínűleg valami laktanyában lehetek, de úgy zúg a közelben egy templomi harang, hogy az már majdhogynem törvénytelen. Körülöttem senki, akitől tájékozódhatnék hogy ez itt most mi, ablakon nincs rács, tehát nem fogda, kióvakodtam az ajtón. Odakint egy b..szom hosszú folyosó, akkori állapotomban nekem labirintusnak tűnt, szerencsére a földszinten voltunk, egyszerűen kimásztam az ablakon. Harang még mindig zúg, nézem, de nem látok sehol templomot, majd ennek még utána kell járni. Csendes vasárnap délelőtt kóválygok ott a laktanyaudvaron, úgy ki van pusztulva, mintha már lefújták volna az atomháborút, lassacskán egészen elvergődök a kapuig, ott azért már van egy két ember, majd tőlük tájékozódom.

Először is: hogy a fenébe lehet lelőni ezt a harangot, mert már kezd szétmenni tőle az agyam, mondják hogy egyáltalán semmiféle harangzúgás nincs itt, aha, akkor már értem, hogy miért fáj a fejem, valószínűleg az elfogyasztott bor hatására installálódott be a fejembe egy harangtorony, és most az a nyomás ott bent az az, hogy túl széles a csúcsán a kereszt. Kettes kérdés: hol vagyok, és hol vannak a többiek?

Kiderül, hogy a laktanyában vagyok (fasza, ezt eddig is sejtettem), a többiek meg a busszal már rég elmentek a tisztiklubba. Valami oltári mázlival viszont ere megjelenik a busz, hogy az őrnagy elvtárs leltárhiányba vett ott a gála helyszínén és visszazavarta a sofőrt, hogy kerítsen elő a föld alól is. Megjövünk, lerogyok az őrnagy mellé, hogy de innen csak külön engedéllyel, meg irgum-burgum! Egy darabig ment is az ügy, de amikor a színpadon a két táncoscimbi adta elő magát (nem volt túl összeszedett a produkció; úgy látszik, nekik is volt bizonyos mozgáskoordinációs problémájuk), utána kislisszoltam, és hamarosan így hármasban belekezdtünk a tisztiklub borkészletének alapos megtizedelésébe. Ez eltartott egy darabig, egészen addig, amíg őrnagykámnak fel nem tűnt hiányom, és ki nem kommandózott a presszóba, hogy hol a fenébe vagyok. Hogy hogy találta el, hol keressen???? Mondtam is neki, hogy a helyében én már rég lottóznék.

Miután végigszenvedtük a kultúra áldásait, utána mehetnénk is akár hazafelé, de előtte még kapunk egy kései ebédet az étteremben, amikor is megint sikerült vigyorgós állapotba kerülni, hiába, akinek két társasággal is el kell hogy fogyassza az illendő adagot, annak az ilyenek nem mindig sülnek el jól. Őrnagy elvtárs már számolgatja, hogy mennyi fogdát fog adni nekem, le van ejtve, nagyon nem tudott akkori állapotomban ezzel meghatni. Azt, hogy a hazautunk se lesz valami túl unalmas, a többiek már akkor sejtették, amikor a tisztiklubból kifele menet sikerült egy olyan pofánverést produkálnom a lengőajtóval, hogy kis híján kiestem a cipőmből. Mondták is, hogy még szerencse hogy az MN nem olyan stabil lábakon áll mint én, különben egy náthás osztrák határvadász félóra alatt demilitarizálná az egész Dunántúlt.

Ahogy elindultunk hazafelé, sajnos kis idő elteltével bőf-bőf-bőf, ajjaj ez annak a jele, hogy itt mindjárt megszületik a kis Vuk, előrerohantam, és valahogy elmutogattam a sofőrnek, hogy itt most nagyon gyorsan meg kellene állni, hacsak nem akarja utánam a buszt takarítani. Vagy nagyon jól olvasta a jelelésem, vagy volt annyi rutinja, hogy a kidülledt szem, és a hullámokban megtelő pofazacskó minek a jele, gyorsan elhúzódott egy buszmegállóöbölbe. Még voltak is ott, akik vártak valamilyen menetrend szerinti buszra, egyrészt nem az jött, hanem mi, másrészt meg amivel sikerült meglepni őket… Alig nyílt ki a busz ajtaja, még talán tíz centis rés ha volt, amikor egy szép parabolaívben sikerült kihánynom rajta. Az első roham elmúltával, azért várjunk egy kicsit, mert szerintem még van bent, kitártam teljesen az ajtót és leültem az alsó lépcsőre egy két perc pihenőre, erre a megállóban állók elkezdtek volna felszállni! Nohát azért ezen már én magam is kiakadtam, az őrnagy elvtárs meg szinte addigra nem is volt magánál. Gyorsan ajtó becsuk, busz indul, de a mozgás hatására a Vuk második versszaka is, szóval akkor egy kicsit megint kinyit az ajtó, és a már mozgó buszból még egy laza fröccsel elbúcsúztam a megállóban várakozóktól. Mondtam is a sofőrnek, hogy mostmár aztán k..a gyorsan húzzunk el innen, szívem szerint még azt is javasoltam volna, hogy most egy darabig menjünk cikk cakkban hogy ne tudjanak lekövetni minket, ha már a rendszámot nem takartuk le. Terhemtől megszabadulva kezdett kitisztulni a fejem, így aztán amikor a busz hátuljafelé mentemben beestem egy ülésre és ott találtam egy szatyorban pár üveg mátraaljai rettenetest, sikeresen hadizsákmánynak tekintettem, és hazáig a levitézlett irodalmi színpaddal együtt ütemesen elfogyasztanunk. Ugyanis kiderült, hogy nem is annyira rettenetes.

Na jó, azért útközben előfordul még egy két apró malőr, de mire Nyíregyházára értünk, már a társaság nagy része szerzett rutint az Ikarus elhúzható felső kisablakán történő kihányásban ;) Állítólag volt, aki a tetőszellőzőt is méregette, de sikerült lebeszélni róla.

Megérkezünk, őrnagy elvtárs oltári balhét rendez, hogy hova tűnt a bora, amit a verpeléti kollégáktól kapott, tudja a fene, miért nem vigyázott rá jobban, ezen aztán gyorsan túllép, hiába, ami már Mohácsnál elveszett… Inkább azon igyekszik, hogy berángasson engem az ÜTI-szobába, ott meg már megint a kedvencem, M. főtörzs, mint hátulja, egészen felvidulva a jövetelem láttán. Nem mintha a viszontlátásnak örült volna, inkább annak, hogy ránézésre olyan állapotban leledztem, hogy az minimum öt nap fogda, már kéjesen nyúl is a telefonért, hogy hívja az őrparancsnokot, amikor bejön az ÜTI eleje, aki a saját századparancsnokom, és leállítja hogy várjál egy kicsit. Tisztázza az őrnaggyal, hogy akkor mostmár a kivezénylés véget ért, a kontingens parancsnoka a részeg katonát leadta az ÜTI-nek, köszöni szépen, a busz mehet tovább hazavinni a többieket, engem majd ő elrendez. Mikor elvonul, megkérdi, hogy miajónyavalya is történt itt, erre előadtam hogy kicsit sikerült túltölteni magamat a táncosokkal, de most leginkább az a kívánságom, hogy jó lenne ha most gyorsan kiengedne, mert péntek éjjel nem tudtam elmenni az akkori barátnőmhöz (na jó, nem is annyira barátnőm, mert csak feljárok hozzá biológiailag, ugyanis akkora segge volt, hogy ha a kirakós römi talán nem is jött volna ki rajta, de egy pasziánszra tökéletes méret volt), Violácska se jött be a hétvégén, ha meg ma este se megyek el, akkor már rettenetes p..ahiányom lesz, és olyankor nagyon morcos tudok lenni. M. főtörzsben a kiakadásjelző egy lendülettel legyalázta a végálláskapcsolót, különösen akkor, amikor a hadnagy úgy írta meg a könyvemet, hogy jó, de akkor több balhét már ne csináljak.

Háttérinformáció:

A századpéká szeptemberben került hozzánk, mint frissen végzett hadnagy, és rövidesen kiderült róla, hogy középiskolában egy vagy két évvel alattam, helyileg meg a szomszéd terembe járt. Amúgy meg az ottani tisztiklubba (fiúvécé, mint dohányzóhely).

A sztori lecsengése:

Talán két héttel az eset után egyszer véletlenül bent maradtam estére is a körletben, amikor oltári sürgés forgás támadt odakint a folyosón, kikukkoltam, erre elkaptak hogy mit nézek én itt ki a fejemből, amikor éjszakai lövészetre megy a század. Bizonyos szinten érdekelt a dolog, mert előzőleg valami majd egy éve lőttem utoljára, úgy döntöttem, ezt már én is megnézem. Kiruccantunk a lőtérre, először tanakodás, hogy akkor most gázálarc fel vagy le, aztán addigra besötétedett, volt aki puffogtatott a vakvilágba, volt aki nem (például én), amíg nem egyszer egy zseblámpás alakba nem botlottam. No, akinél van zseblámpa az valószínűleg valami tiszt lehet, megütögettem, kiderült hogy Attila az, a hadnagyunk. Elbeszélgettem vele egy kicsit, hogy ebben a tökigsötétben honnan tudják hogy egyáltalán ki lő, és mit lövöldöz éppen el, röhögve mondta hogy nyugi, a kiképzési naplóba be lesz írva minden úgy, ahogy kell. Aztán amikor kivigyorogtuk magunkat ezen, akkor súgta meg, hogy a verpeléti hétvége miatt kaptam három hét laktanyafogságot. Mivel ez addigra nálam már egy múlt ködébe vesző eset volt, illetve az utána következő hétfőben sem voltam egészen biztos, visszakérdeztem, hogy és ez mikor indul; azt válaszolta, hogy úgy számolja, hogy talán ezen a hét végén jár le.

Ja, kösz…

21 hozzászólás

 1. Rókakígyó — 2011-10-28 08:46 

Verpelét – harckocsiezred, szomszéd falu. A bor még mindig jó, nem rettenetes.

 2. GrG — 2011-10-28 09:01 

Kiraly nevetes volt igy reggelre

 3. Wendiii — 2011-10-28 09:11 

A másnaposság meghatározása frappáns volt, csakúgy, mint az egész sztori. Kollégáim csodálkozva néztek, hogy mi a bajom, úgy röhögtem. :)

Egyébként a másnaposságra én is hallottam egy definíciót: “Másnaposan az embernek két feje van, és a nagyobbik van belül.” :)

 4. zweitakt — 2011-10-28 10:16 

Szögyibazmeg! Beszarás sztorijaid vannak! Én biztos neked szavazom az “Örökös Svejk a csillaggal nagykereszten” arany fokozatát!;-)))
Na ez:
“a kiakadásjelző egy lendülettel legyalázta a végálláskapcsolót” -E!
Olyanok a történeteid, de az előadás is, hogy csak a legfelsőbb körökben találni hasonlót:
napirajz.hu/archives/2011/03/10/FURNI_MEGYUNK/#comments

 6. zweitakt — 2011-10-28 10:24 

No, ezt most mégeccer eolvassom!

 7. szögyi — 2011-10-28 12:03 

@Rókakígyó: Na várj, most csak nem azt mondod, hogy ez nem is Verpeléten volt??? Jó, mondjuk oda is, meg vissza is vittek.
Valaki akkor világosítson már fel, hogy laktanya, illetve tisztiklub van-e/volt-e egyáltalán Verpeléten, vagy öreg fejjel kell szembesülnöm azzal, hogy valahol máshol történt az eset (de ha más nem, az biztos hogy azon a környéken)?

 8. enba — 2011-10-28 17:47 

„Az ilyenre mondják azt, hogy az oroszlán sírva enné meg, a krokodil meg legfeljebb csak akkor, ha ütik.”

…vagy ha a cápák közé dobják, azok sikítva szoknak át a lucernára :)))
(lacikonyhás haver gyűjtése)

 9. Bigjoe(HUN) — 2011-10-28 18:07 

érzékenyebbek ne olvassák el
18-as karika a köbön

@szögyi:

Egy jeles és megismételhetetlen alkalommal – felező buli f.suli- teQiláltam, majd nekiálltam menni, de senki nem bírt arrébb tenni.
Vadász szezon volt, láttam jön Vuk, behajoltam egy kerítésen, ahol két eb volt.
Rájuk vukkantottam- csukot szemmel.
Amikor kinyitottam, a két kutya a teqilálásomat ette.
Erre a gyomrom egy másik vukot küldött fel.
A következő napokban más/harmad/negyed napos voltam.
Vagy inkább hetes?

 10. szögyi — 2011-10-28 19:16 

@enba: kösz, ez is ment a szótárba… Piranhás nincs?
@Bigjoe(HUN): huúúú, ez olyan jó, hogy már fászombaszmeg kategória. Nem jelentettek fel utána az állatvédők???

 11. enba — 2011-10-28 19:17 

@szögyi: miféle szótár? amúgy szívesen, piranhásat még nem találtam, de kutatok :]

 12. Zolcsi67 — 2011-10-28 22:29 

Ehh, nálatok a 8 hét eltávmegvonás nem volt divat ezek szerint, ami után az ember már egy falnak támasztott női bicikli láttán felizgul…

Vagy csak civilként, visszaemlékezve lettél válogatós, mert most már megteheted? :-DDD

 13. Rókakígyó — 2011-10-28 22:35 

A leírás nagyjából stimmel. Volt laktanya harckocsiezred, tiszti klub, presszó. A laktanya a falu szélén volt. Bor van, nem kevés. Szerintem, ha nem harckocsizóknál voltál, akkor az nem Verpelét volt.

maps.google.com/maps?hl=hu&ll=47.848358,20.207668&spn=0.016675,0.026865&t=h&z=15&vpsrc=0

 14. Szkv — 2011-10-29 08:48 

z elő adott jelenet fel ér egy melo drámával.
Nektek meló, mert ti adtátok elő,
akik meg nézték és hallgatták azoknak meg dráma volt.

 15. szögyi — 2011-10-29 10:59 

@enba: Abba a szótárba, amiben azok a szövegek vannak, amik olyan jók, hogy mostantól én mondtam őket;)
@Zolcsi67: Összefoglalnám a szolgálati helyeimen milyen lehetőségeim voltak:
– Szolnok hallgatói állomány: automatikusan járt minden nap a kimaradás, hétvégenként eltáv. Mikor feketeseggű lettem, akkor a kedvezménymegvonás úgy nézett ki, hogy heti egy kimaradás, havi egy eltáv (de ezen is lehetett segíteni).
– Szolnok, létszámfeletti: Örültek ha nem láttak minket, ebéd környékén kellett szólni az írnoknak, hétvégi eltávügyben meg csütörtökig.
– Pécs: bútorgyárban melóztunk, mi voltunk a laktanya nagy reménysége, hogy a mi melónk ellenértékeként majd kapnak bútorokat, mert minálunk is a falba kellett szögeket verni a cuccainknak. Pénteken mikor műszak után beértünk, már kikészítve várt az eltávunk.
– Nyíregyháza: egyes viccesebb ÜTI-k az őrség figyelmét felhívták, hogy ne lődözzük le azt, aki éppen ki- vagy bemászik a kerítésen, mert akkor nem biztos hogy lesz aki levált minket őrségből.
A sztoriban szereplő két hétben amikor már “töltöttem” a laktanyafogságomat, se én, se senki más nem tudott arról, hogy büntiben vagyok, a könyvem is meg volt írva egyszer-kétszer.
@Rókakígyó: Konkrétan a laktanyában az ébredés utáni félórát töltöttem, hogy milyen laktanya volt, azt nem nagyon tudtam felmérni. De állandóan Verpelétről volt szó a felkészülés alatt, magát a falunévtáblát viszont nem állt módomban leellenőrizni. Akkor mégicsak maradjunk ennél a helyszínnél. Borhoz annyit, hogy én tokajin nőttem fel, ami nem aszú vagy szamorodni, az számomra “rettenetes”. De azt elismerem, hogy nem csak ott vannak jó borok. Mert hát tudod, a szőlő a hegyen, a bor a pincében terem;)

 16. Bigjoe(HUN) — 2011-10-29 20:57 

@szögyi:
Az egyik oszt.társ szüleinél volt a hancúr, -amire nem vagyok büszke, sőt sajnálom is a dolgot- mivel korábban nem szagoltam tequilát, nem volt tapasztalat, így a csapat nagyja, magára lelt az asztal alatt.
A kerítés a telken belül volt, a házigazda kutyáit tartotta tőlünk elzárva.
Hallomásból tudom, hogy nem lett bajuk, csak spiccesek lettek a “maradéktól”.

A nem túl távoli múltban megpróbáltam egy “tőtet” (5cent)tequilát leküzdeni 2 db mktárs kíséretében, de az is a földön végezte.
Népiesen búvár pálesz volt. Szerintem le sem ért, azonnal vissza jött.
Tod van az a mozdulat (Te ne tudnád?), hogy most fogd meg, fel és nyelj…de itt egyből retur lett.
Ha boltban látom még a hideg a 46-s lábaival most is végig fút a hátamon.
Pedig talán xx éve volt.

 17. Zolcsi67 — 2011-10-29 22:28 

@szögyi: Egy régi-régi katonai témájú rádiókabaréban mondta Hofi: “Sas mindig úgy kezdi, hogy ‘amikor én katona voltam’…katona, persze, a Néphadsereg Művészegyüttesében. Katona? Balettpipi!” :-DDD

 18. Zolcsi67 — 2011-10-29 22:29 

@Bigjoe(HUN): Rám az ouzo van ilyen hatással…mint a sprayben a hajtógáz. Lemegy, és egyből tol ki mindent.

 19. nomad — 2011-10-30 16:51 

@Bigjoe(HUN): Nálunk a helyi bort mélységi felderítőnek hívták: lemegy – körülnéz …. Kecskemét környékén kulacsevőnek: estig nem itták ki, kulacsnak annyi:)

 20. estván — 2011-11-01 22:55 

@Rókakígyó: Esetleg Abasár eshetett útba Verpelét felé?

 21. vén betyár — 2011-11-02 11:03 

@szögyi:
Az egri bornak és kislánynak nincs párja!

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/froccshimnusz-egerbol

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.