314. – Alba Regia: a kezdet

Az elmúlt pár hétben a végleges alakulatomhoz, a székesfehérvári Alba Regiához átkerülésem emlékeit szedegettem össze. Fogyasszátok egészséggel, ha eljön az ideje! – írja Estván a felvezetőjét, amihez most csak annyit fűzünk hozzá, hogy eljött!

Az alapok elsajátításával töltött hat hét után eljött az idő, hogy elhagyjuk Tapolcát. Mint már említettem, az utolsó kiképzőközpont-sorakozón kihirdették, hogy kit melyik helyőrségbe helyeznek át. Azt rebesgették, hogy Székesfehérváron nem lesz rossz dolgunk, de hogy ott mit fogunk csinálni, nem tudtuk kideríteni.

Az utazás napján kimenőbe öltöztünk, minden egyéb felszerelést leadtunk. Az épp hogy bejáratott új surranómat ráhagyományoztam az egyik Tapolcán maradó srácra, és az ő lepusztultját adtam le. Elbúcsúztunk a maradóktól, illetve azoktól a körlettársaktól, akik máshová kerülnek tovább. Hamarosan megjött Fehérvárról egy Németh nevű törzszászlós, akivel levonultunk a kapuszoba mellé, ahol – a jó öreg honvédségi szokás szerint – elkezdtünk  várni. Egy bizonyos idő elteltével a várakozást már a kapun kívül folytattuk, ekkor azonban már kezdtük sejteni, hogy mi fog történni. Ugyebár buszt vagy teherautót nem láttunk sehol, viszont a laktanya előtt vezetnek a sínek. Meg is jelentek a távolban a mozdony lámpái, s a vonat – nyilván az utasok legnagyobb meglepetésére – megállt pont a laktanya kapuja előtt.

Az első kocsi ajtóin cédulák, amelyeken az állt, hogy fenntartva a Magyar Honvédség számára. A Magyar Honvédség (azaz mi magunk) pedig felhurcolkodott, kényelembe helyezte magát és nekikészült a kéjutazásnak. A törzszászlós elintézte a kalauzzal a papírmunkát, és ő is lehuppant az egyik ülésbe. Útközben volt lehetőségünk megfigyelni őt: nyugodt és komoly ember benyomását keltette, Fehérváron később természetesen meg is ismertük, és ez bebizonyosodott. Annyi információ eljutott tőle hozzám és a körlettársaimhoz, hogy a célunkban tulajdonképpen két laktanya is van, és az egyik kevésbé számít jó helynek, sőt… na, itt kezdtünk el parázni.

Székesfehérvárra megérkezve a vasútállomáson mi voltunk az ügyeletes turistalátványosság, pedig régi katonaváros lévén az emberek hozzá lehettek szokva az ilyen látványhoz. Az mondjuk tény, hogy jobban hasonlítottunk egy megszeppent középiskolás osztályra, ráadásul drapp ingben váll-lap nélkül (azt valahogy nem kaptunk), a hátizsáktól a nejlonszatyorig mindenféle csomaggal inkább valami kiránduló cserkészeknek tűnhettünk. Az állomás parkolójában a fehér (vajszínű?) csuklós honvédségi Ikarus várt ránk, amelyen később jópárszor nyílt alkalmam utazni. Hamarosan kiértünk a város szélére, és megálltunk a Milstoryblogon is gyakran felidézett Tomcat army report színhelye, a Nagysándor József Híradóezred laktanyája előtt.

Itt manapság a Petőfi Sándor Vegyvédelmi Zászlóalj lakik, legénységi épületük a “mi” I. kapunkkal szemben áll,  az én “öregkoromban”, szinte az orrunk előtt lett felújítva, mielőtt odaköltöztek a vv-sek Kiskőrösről.

Névsorolvasás kezdődött; aki hallotta a nevét, annak itt le kellett szállnia. Na ezek beszoptak – dörmögte valaki, ugyanis kiderült, hogy ebbe az alakulatba kerülni kevésbé szerencsés a kettő közül. A mi régi körletünkből mindenki fellélegezhetett, mind maradtunk a fedélzeten még arra a néhány méterre, amíg befordultunk a szemközti Alba Regia laktanya II. kapuján.

Az itt lévő alakulatot hívják most (nyilván a változatosság kedvéért) Nagysándor Józsefnek, ez most a 43. Híradó és Vezetéstámogató Ezred, amely tulajdonképp a régi “Alba” (vezetésbiztosító) és a régi “Nagysanyi” (híradó) összegyúrásából jött létre. Érdekes módon a címerükben Alba Regia felirat szerepel.

A buszról leszállva bevonultunk az étkezdébe. Bent néhány tiszthelyettes nő fogadott minket, és csoportosítottak aszerint, hogy ki melyik alegységbe lett beosztva. Voltak akik az Őr- és Komendáns zászlóaljba kerültek, páran a (furamód egyik alegység alá sem tartozó) Törzsszakasz tagjai lettek, engem pedig néhány társammal a Biztosító századba helyeztek. Ezek a megnevezések nem sokat mondtak akkor, az őrről volt némi fogalmam, mert alapkiképzésen kaptunk őrfelkészítést (szerencsére akkor álltam először és utoljára toronyban, bár még a behatolót eljátszó őrvezetőt is megfektethettem retorzió nélkül…), ezzel szemben arról sejtésem se volt, hogy mit fogunk biztosítani. Na de nem sokáig agyalhattunk a zászlóaljak, századok feltételezett funkcióján, megérkezett ugyanis egy tizedes, hogy felvigyen minket a századszintre.

Indulás előtt röviden tájékoztatott, hogy szerencsésnek érezhetjük magunkat: a Biztosító a legjobb hely. Általában minden második hétvégén otthon van az ember, kimaradás meg heti rendszerességgel, ha nem csinál az illető semmi hülyeséget. Nem véletlenül hívják a második emeletet mennyországnak, ahol a másik úri hellyel, a Szállító századdal osztozunk. A Logisztikai zlj. (az Ellátó és a Javító szd.), valamint a Törzsszakasz által lakott földszintet egyenesen pokolnak nevezték, az Őr- és Komendáns zlj. otthonát, az első emeletet pedig nemes egyszerűséggel csak sittnek. Ezek az elnevezések érzékeltették körülbelül az újoncokkal való bánásmódot is az adott szinten.

Ahhoz képest egyébként nem voltak rosszak a körülmények: közelmúltban felújított vizesblokkok, állandó melegvíz, mosógép, centrifuga, központi fűtés, szintenként a folyosón színes tévé. Kantin a szokásos kínálattal (jópár hamburgert elfogyasztottam ott magam is), de sört itt már nem mértek; az a kimaradásra távozók privilégiuma lett. Gyakorlót némiképp jobbat kaptunk, mint Tapolcán; persze használtakat, de ezek nem voltak újrafestve-foltozgatva, és a hivatásosokéval megegyező zöld ingünk volt, nem az a régi sárgás-barnás (illetve a biztosító század öltözete ki volt egészítve még valamivel, de erről majd később). A felszerelési tárgyaink (mint pl. sisak, ásó, vv-cucc) szinte újak a használat hiánya miatt, mivel Fehérváron lövészként (vagy ahhoz kapcsolódó szakbeosztásban) senki nem “harcolt”.

Szóval albás lettem, azon belül biztosítós. Szembesültem azzal, hogy a század itt korántsem jelent annyi katonát, mint Tapolcán: befértünk két körletbe, nem volt “keltető” ideiglenesen sem kialakítva az újoncoknak, érkezésünktől mindhárom időszak együtt lakott. A családias létszám azonban mást is hozott magával; nevezetesen azt, hogy szolgálat… Na az jutott bőven mindenkinek, egyelőre minket, riadtszemű rüszüket kivéve.

Az öregek nyilván már a legelején megmondták, hogy a kopaszok felső ágyon alszanak, és természetesen takarítanak, ennek legfőképp a friss gumik örültek. Kopaszok fogják adni a konyhát (plusz az ugyan öreg, de másra alkalmatlan Sittes honvéd, de ezt akkor még nem tudtuk). A kopaszoknak esténként lábbelikarbantartás van, amit a tisztesek ellenőriznek. Ja igen, a kiképzőközpontban osztogatott fosbarna Mr. Rino cipőkrémet azonnal dobjuk ki, vegyünk helyette a kantinban vagy a városban rendes sötétbarnát, mert Imredzsí rosszul lesz ha meglátja (nem mertük megkérdezni, ki az az Imredzsí). Lábbelikarbantartás után, takarodóra felkészüléskor csigázás. Na, erre a kifejezésre csak néztünk bután.

A T. Olvasók többsége nyilván ismeri ezt a rendszert, nem is miattuk térek ki rá. Nem tudom most hogy van, de akkoriban az ágynemű úgy nézett ki, hogy volt az embernek két pokróca, két lepedője meg egy párnája. Az egyik pokróc a matracra terítve, azon az egyik lepedő, aztán jön a másik lepedő, végül a másik pokróc. Az ember a két lepedő között foglalt helyet éjszaka, mivel ezeket (meg a párnahuzatot) tudta tisztacserézni, a pokrócokra legfeljebb szökőévente került sor. A csigázás pedig nem más, mint a hálótermi takarónak az ágy szélességéhez való igazítása, majd az ugyancsak a megfelelő méretre hajtogatott felső lepedővel együtt feltekerése az ágy láb felőli végéhez; ez oldalról megnézve egy helyes zöld-fehér “kakaóscsigát” mutat. Takarodó vezénylésekor a katona pedig felmászott az ágyra, és a csigát legördítve betakarózott.

Aprócska századunk mindössze két hivatásossal büszkélkedett: először Kiss Roland zászlóssal találkoztunk, a későbbiekben pedig fény derült a misztikus Imredzsí becenév tulajdonosára, Imre Gábor századosra is. Kettejük hathatós ténykedésével hamar belerázódtunk a fehérvári mindennapokba. Megtudtuk, hogy a laktanyánkon belül három katonai szervezet is el van helyezve: a Szárazföldi Vezérkar (ez most Összhaderőnemi Parancsnokság), ahol főleg a háromnegyedes arany parketta a divat, de páran pizsamanadrágot is hordanak előszeretettel, valamint a Fejér Javítózászlóalj (őket “Fehérjavító”-ként emlegették), és végül a mi alakulatunk, az Alba Regia Rendészeti Komendánsezred.

Szakkiképzés, beosztásra való felkészítés címszó alatt rengeteget alakiztunk, illetve szintén szolgálati célból körbejártuk a város minden részét kis csoportokban egy zöld Transporterrel, menet közben a százados úr idegenvezetését hallgatva. Mindezek közben, hogy valami hasznunkat is vegyék, lelkesen elkezdtük adni a konyhaszolgálatot, esténként meg fényesítettük a surranót az öregek és magukon az öregedés jeleit tapasztaló gumik felügyelete mellett (ha a bakancs feldobás után talpra érkezett, jól volt megpucolva). Természetesen avatási ceremóniát is rendeztek nekünk, de ez inkább marháskodás (péderbál?) volt, mint megalázás, mi magunk is legalább akkorákat röhögtünk egymáson, mint a leszerelést várók rajtunk.

Takarítanivalónk mindig volt bőven akár a századszinten, akár a laktanya területén, de eltúlzott mennyiségű vízzel vagy tisztítószerrel akkoriban még nem találkoztunk (örültünk, ha egyáltalán kerül valami kis ultra vagy hypo az alegységbútorból), bezzeg a novemberiek leszerelése után, amikor beöregedett a február… Szerintük a novemberiek túlságosan “bevédtek” minket, nem “pörgettek” kellőképpen. Ha túlzott mértékű “kopaszhancúrt” (csoportos beszélgetést), főleg másik körletben “bandázást” tapasztaltak, akkor este alapos, habos takarítás, azaz “dzsojsz” volt.

Természetesen az öregek centijét meg sem érinthettük, mert “megéget”, arra pedig nem is gondolhattunk, hogy saját centink legyen (igaz, 150 nap felett ez fizikailag is lehetetlen, de a 150 elérése után néhányan “illegálisan” már elkezdtük vágni…). Egyébként abban az időben már nem a centit “rázták be” a kopasz orra előtt, hanem egy külön erre a célra szerkesztett eszközt, a “kopaszcsörgőt”. Ez a gázálarc szűrőjének korong alakú gumidugója volt, amire a baka rányomta kedvenc sörének a kupakját, de úgy, hogy előtte betett alá egy egyforintost, ami kotyogott odabenn. A laktanyai kantinokban beszerezhető “kopasznaptár” (9 hónapot tartalmazó naptár, amelyből négyfélét nyomtattak attól függően, hogy melyik bevonulós hónappal kezdődött) használata nekünk is engedélyezett volt. Persze én buta voltam, csak húzgáltam ki benne a napokat, nem jelöltem külön, hogy melyik milyen szolgálattal telt.

Ha jól emlékszem, már újoncként is hordhattunk kulcstartóként egy darab álcahálózsinórt, amelyen csomók mutatták a hátralévő hónapok számát, mint a szerzetesek derekán a kötél a fogadalmaikat. Alegységünk abban kilógott a sorból, hogy nálunk nem ment a gumi időszaktól a nadrágszár legumizása, illetve öreg időszaktól a feketére boxolt surranó sem, mert nekünk a Biztosítóban ilyen “patent” katonának kellett lennünk. Az időszakot az jelezte, hogy hány övbújtató van az illető derékszíján; az igazán menők fehéret is szereztek, de láttam olyat, aki nem gyűjtött plusz két darabot, csak pengével egy 3-as számot vágott bele, a leglustábbak meg elszedték valami kopasz egyetlen barnáját is… Én magam, ahogy az utánunk jövő állomány megérkezett, kisebb álcahálózsinórdarabokból fontam két “copfocskát”, felfűztem őket az immár legalizálódott centi mellé a kulcstartómra, ezek jelezték, hogy a második időszakba léptem, öregeink távozása után pedig szert tettem valami sapka- vagy vállzsinór aranyszínű maradványára, abból készítettem el a harmadik “fityegőt”.

De ne is rohanjunk ennyire előre az időben; sok minden zajlott le addig, amíg a novemberi, majd a februári, végül az én állományom (a májusi) is visszakapta a személyit. Ezekről még mind szeretnék mesélni a későbbiekben!

A tábornoki nadrág fotója az uniform.extra.hu oldalról származik, remélem az ottaniak nem haragszanak a szemléltető célú felhasználásért :)

27 hozzászólás

 1. Bigjoe(HUN) — 2011-11-09 08:17 

Estván!

“az Őr- és Komendáns zlj. otthonát, az első emeletet pedig nemes egyszerűséggel csak sittnek.”

Az albában is az őrök voltak a sittesek?

 2. Lakatos Gábor — 2011-11-09 16:19 

Szia Estván!

Örülök az írásodnak, tetszett. Én a Nagysanyiban voltam katona, néhány évvel előtted, az Albával szemben… Folyamatban van az élményeim megírása, ha befejeztem, remélem, az is kikerül majd.

 3. Boogie66 — 2011-11-09 17:18 

Jöhet a folytatás!

 4. estván — 2011-11-09 18:43 

@Bigjoe(HUN): Azt nem tudom, hogy voltak-e büntetett előéletűek az állományban, meg hogy ezért hívták-e a szintjüket így.
Minket többször figyelmeztettek (hivatásosok, öregek), hogy figyeljünk oda, mit hogyan csinálunk, mert aki rossz fát tesz a tűzre, azt könnyen leb@szhatják az “őrkomendára”, azt’ mehet a toronyba huhogni tik-takban. Egyébként olyan személyről nem tudok, aki büntetésből került volna őrnek, ahogyan fentebb írtam, megérkezésünkkor már kész tények vártak mindenkit :)

@Lakatos Gábor: szevasz “szomszéd” :) Valamit gyorsan kérdezek is: nálatok szokásban volt az Alba gyűlölete, lenézése? Mert nálunk a Nagysanyié igen, bár fogalmam sincs, miért.

 5. EddyViola — 2011-11-09 20:58 

Tévhit, hogy az első emeleten “sittesek” voltak, biztosíthatok mindenkit hogy mi talpig úriemberek voltunk.:) A kommendánsok voltak vagy 10-en, mi a törzsszázad meg kb 30-an. Kb 40-50x sikerült az AEG Ü-nek lennem ezért mindenkit ismertem, nem volt kirívó eset. Ellenben a földszinten teljesen más volt a helyzet, az őrök között voltak elvetemült formák.

 6. estván — 2011-11-09 21:34 

@EddyViola: Szia! Mikor szolgáltál? Valószínűleg utánam, mert a vége felé én megéltem a 2. em.-ről 1. em.-re költözést, akkor lett a Biztosító szd.-ból meg a Törzsszakaszból Törzsszd. És ahogy mondod, talpig úriemberek voltunk ;)
Ezek szerint a “sitt” a földszintre költözött, de akkor hova lett a pokol?

 7. Zolcsi67 — 2011-11-09 23:58 

ad. 1., azaz öreg katona a konyhán: nálunk is volt Csellókirály, a századik konyhaszolgálata alkalmából ünnepélyesen megkoronázták a szakácsok.
ad. 2. kakaóscsiga: nálunk bejglinek hívták, hálistennek csak a hírét hallottuk máshonnan hozzánk vezényelt katonáktól.
ad. 3. csörgő: a gázálarcgumi, rajta a söröskupakkal nálunk is megvolt, mi apró csapágygolyókat tettünk bele, hogy jól zörögjön. Ez a tárgy öröklődött: az öreg korba lépett gumi odaadta kedvenc kopaszának, aki a kupakot néha lecserélte.
ad. 4. álcazsinór: na ez az, ami a mai napig megvan. Kulcskarika, rajta a centivágó olló, a körömcsipesz, első (egyetlen) kézigránátom biztosítószege és egy rövid darab álcazsinór, akkurátusan kifésülve, copfba fonva.

 8. estván — 2011-11-10 00:18 

@Zolcsi67: nemrég én is megtaláltam a centitartó-álcazsinóros-kopaszcsörgős apparátot, viszont az eü. kategóriás kártyát, amire feljegyeztem az első fegyverem számát, sehol nem lelem, így az a fegyverszám a feledés homályába merült :(

 9. Bigjoe(HUN) — 2011-11-10 06:46 

@EddyViola:

“Ellenben a földszinten teljesen más volt a helyzet, az őrök között voltak elvetemült formák.”

Ez azt jelenti, hogy a máshol bukott katonák kerültek le az őrszd-ba?
Vagy már eleve a sorozásról úgy osztották az embereket, hogy az “alja” került őrszd-ba?

Nincs ebből a szd-ból valaki?
Kíváncsi vagyok, hogy hasonlóan mentek a dolgok, mint nálunk?

 10. Bigjoe(HUN) — 2011-11-10 06:50 

@Zolcsi67:
“d. 1., azaz öreg katona a konyhán: nálunk is volt Csellókirály, a századik konyhaszolgálata alkalmából ünnepélyesen megkoronázták a szakácsok”

Amikor mi lettünk az öregek, a konyhabugira csak akkor mentünk, ha volt kedvünk.
Megkaptuk a vezénylést – parancsot- és ennyi.
Rőzse komám rendszeresen nem ment bugizni, csak akkor ha én is mentem, az oka egyszerű volt. Egyedül unatkozott.
Inkább egész nap a körletben aludt, fütyült az egészre.
A konyhaügyész meg a haját tépte amikor a 3. őr volt kirendelve, mert nem volt létszám.

 11. Lakatos Gábor — 2011-11-10 08:31 

@estván: Igen, sajnos abban az időben is fújt egymásra a két laktanya. Ott nyomták fel egymást, ahol tudták, ott tettek keresztbe, ahol nem szégyelltek. Tipikus példa erre, amikor dugulás volt az őrszobán, kénytelen volt a laktanya külsős céget megbízni a rendbehozatalával, bár az út túloldalán levő Albában volt csőgörény és azt kezelni képes ember. E miatt az ellenségeskedés miatt például nem is mindenhol lehetett dobbantani, mert ha a másik laktanyából bárki kiszúrta (legyen az egy nagyon kopasz honvéd), már nyomta is fel az illetőt.

 12. sirdavegd — 2011-11-11 23:47 

MÁV-os hálókocsik esetében a 2 pokróc+2 lepedő metódus még mindig üzemel – először néztem én is, de egész jól bevált (miután két óra alatt a kocsi belső hőmérséklete átlépte a nulla fokot :D )

 13. Adani — 2011-11-14 08:14 

@Lakatos Gábor:

A Nagysanyinál elég sokan állították egymástól függetlenül, hogy a kutyaháznál lehetett kilógni, mert azt mintha erre találták volna ki, tornyokból nem lehetett odalátni, sötét is volt, és a kerítés is meg volt ott gyengülve.

Abból mi igaz, hogy titkos föld alatti alagútrendszer volt a laktanyák alatt, ill. a környéken? Az Alba a Nagysanyival összekötve, meg lőszerraktár meg különböző ki tudja mire használt raktárak meg helyek.

 14. Lakatos Gábor — 2011-11-14 08:34 

@Adani:
Igen, a kutyházas dobihelyet megerősítem, a legjobb hely volt. Egyetlen háránya volt csak: mindentől távol volt, aki buszhoz, vagy vonathoz ment, min 1-2 km-el többet gyalogolt.
A föld alatti alagútrendszerről én semmit sem tudok, nem is hallottam róla. Ez persze nem bizonyít semmit sem.

 15. Bigjoe(HUN) — 2011-11-14 08:44 

@Adani: @Lakatos Gábor:
“föld alatti alagútrendszer”

Érdekes téma, elterjedt nálunk is, hogy az általunk őrködött NBH. ojjektumait a közutak alatt alagút kötötte/köti össze.

Egy löket alkalmával “csak úgy ott termett” a LAKUH @ co. (egyik ojjektumból jött a másikba).
Az őr nem szolt fel az URH-n, hogy itt a löket. (Az őrnek kellet volna beengedni az ojjektumba, de az nem tudta, hogy ment be a löket.)

Annyi szerencséje volt a csapatnak, hogy a laktanyából kiszóltak, hogy megy a szdpk @ LAKUH lökni. (Még igy is kiosztott néhány BTSZ-t, apróságokért.)

A szd-s amikor lökni ment, mindig szolt vagy az írnoknak, vagy az AEGU-nek, hogy hova megy.
Persze ilyenkor jött a füles.:)

 16. Adani — 2011-11-14 09:21 

@Bigjoe(HUN):

Felrémlik egy történet innen még Tomcat tollából, szintén ellenőrzések voltak és persze a kiépített riadóláncon értesítették az összes őrt, h ellenőrzés lesz, minden illegális dolgot (szexújság, rádió, alkohol stb.) elrakni és előírás szerint eljárni. Az egyik őr meg nem vette komolyan és fülén a füles, ordít a walkmane azt se hallotta mikor odaért az ÜTI, már kórusban üvöltöttek neki ,de azt se hallotta csak percek múlva vette észre, erre lekiabált, hogy, “mi a faszom van már?, de mákja volt mert a lazább üti ment ki ellenőrizni, aki a földön fetrengett a röhögéstől.

 17. estván — 2011-11-14 18:38 

@Adani: Addig oké, hogy a két laktanya egymással szemben áll, de a lőszerraktár, ha jól emlékszem, “kicsit odébb” van. Metró is kellett volna abba az alagútba :)

 18. Adani — 2011-11-14 20:06 

@estván:

Viszont a föld alatt lehet akármennyi raktár, ahol akármit is tárolhatnak. Nyilván egyszeri sorállománynak nem kötik az orrára mi minden van ott. Úgy tudom léteznek sok helyen M Zárolt készletek is, amiket csak hadi állapot esetén vesznek elő. Az meg lehet valami titkos eldugott helyen is.

 19. estván — 2011-11-14 20:16 

@Adani: Persze nyilván sok olyan hely lehet, ahol akármiből akármennyi el lehet dugva, de nem tartom az MH-ra jellemzőnek (MN-re még talán…), amiből a katonának se jut, abból tuti nincs dugi készlet :)

M-zárolt járművek pl. általában a telephelyeken álltak, mint másodlagos pótalkatrészforrás, az M-zárolt ruhakészletekben a Józsi bácsik ásták a kertet, az egyéni felszerelési tárgyak zömét meg a rendszerváltás után kiárusították :)

 20. Adani — 2011-11-14 21:33 

@estván:

Valahogy én is így képzeltem el, tuti, hogy ha egyszer mozgósítás lenne akkor néznének egyesek nagyokat, hogy a mozgósításra félretett tankban pl. nem indul el, mert az akksit kilopták belőle vagy épp átrakták egy másikba, ami nem M zárolt volt. Esetleg hiányzik belőle egy talicskányi alkatrész, amit évtizedek alatt több generáció lopott el, de a sok száz járműből a jóisten se tudná megmondani, hogy melyikből mit és mikor szereltek ki.
Hallottam már a Magyar Honvédségről, hogy ha háború törne ki az lenne a csoda, ha fegyver, tüzér, és lőszer egy helyre kerülne. Avagy mire az első mattrészeg katona odaérne frontra már rég vége lenne a háborúnak. Felrémlik a Rutin féle Armyreportból az a fejezet is mikor tartalékos behívókat küldtek szét vagyis már rég leszerelt katonákat akartak visszarángatni pár hét kiképzésre, aztán a 2000 fő helyett csak bő egy tucatnyi jött azok is deriliumosan. Csak azok a matt alkeszek vették komolyan, akik úgy gondolták itt a nagy lehetőség egy igazi dorbézolásra ahogy katonakorunkban tettük hallótávolságon kívül az asszonytól. Az egyik harcos pl . földön dünnyögött és mikor jött az üti és megkérdezte miért nem a székre ül, akadozó nyelvel mondta, hogy már háromszor leesett róla.

Azt is mondogatták még az ezredfordulón is a bevonultak, hogy azt rebesgetik van rendes ruhája meg felszerelése is a honvédségnek csak a sorállománynak azt nem adják ki, mondván nem menjen tönkre, a sorállomány elégedjen meg a használttal.

 21. estván — 2011-11-14 21:41 

@Adani: hát 2000-ben még kaptunk egy-két alkalomra “kölcsön” a nagyruházatiból vadiúj 65M gyakorlót meg szintén érintetlen malacrózsaszín bőr derékszíjat…

 22. Bigjoe(HUN) — 2011-11-15 07:07 

@Adani: @estván:

94/95-ben amikor rákérdeztünk, hogy minek ez az egész marhaság (gázsátor kik.) ha elegendő működőkepés gázmaszkot sem tudnak adni a köv. választ kaptuk:

Amikor bevonul egy katona akkor a számára szükséges felszerelést (ruházat, fegyver, vegyvédelmi, stb.) egy raktárban azonosítóval ellátva letárolják, majd ha jön az ellen, akkor kiosztják.
De addig is próbáljunk meg összerakni 5-10 db működőképes gázálarcot (SZÁZAD SZINTEN!!!!) aztán irány a sátor, és aki kijött az átadja annak akinek be kell menni.
Én az elején letudtam (pedig kihagyhattam volna), a következő turnusoknak + ampullákat dobtak a földre. Tehát az elején kevesebb a végén több – koncentráltabb volt bent a gáz.

A sátorban törpejárásban körözni kellett az ampullák körül, majd vezényszóra levenni a maszkot, még két kör aztán kifelé.
Az utánam következőknek egyre rosszabb volt, volt aki hányt, az általános az a könnyezés és taknyolás volt.

Az járt a legrosszabbul akinek a maszkjába az előző turnus “test nedvei” belekerültek.

 23. Adani — 2011-11-15 21:02 

@Bigjoe(HUN):

Lehet, hogy be kellett volna tépni előtte és akkor még jól is esett volna. :) Megvan a Rendőrakadémia film mikor Zed is rendőrnek áll, és beküldik a gázkamrába mikor kijön mindenki akkor maszk nélkül kijön a kamrából ,hogy hát az nagyon baró, odabent leszek ha keresnének.

 24. Adani — 2011-11-15 21:07 

 25. kecske — 2012-04-14 17:11 

Üdvözlet!
Jómagam a 89-ben vonult állományhoz tartozom. A mi alakulatunk volt a MH 8546. Hadtáp híradó zászlóalj voltunk a “nagysanyiban”, de mindenféle szolgálatot is adtunk. Én a hadtáp szakasznál voltam, utolsóként aki másfél évig volt katona. Az előttünk lévő időszak sátrakban volt kénytelen várni minket mert a csapatépítkezés (CSÉP) keretében a körletünket felújították és őket pár hónapra kitessékelték a körletükből.
Eléggé jó helyet sikerült kifogni : a hadtápért felelős tiszt (Katona László őrnagy) mellé kerültem “írnok”-nak de első lépcsős alakulatként nagyon szerteágazó feladatokat kaptam. Ráadásul még a többi kistársammal együtt a nyakamba varrták a szokásos napi szolgálatos dolgokat is amin a többi sarzsi beosztásba került társaim csak vigyorogtak.Amúgy a régi öregekkel igen jó kapcsolatba kerültünk: aki még emlékszik ránk: a kávéfőzés reggel (még a tiszthelyetteseknek is!) és a leszerelés örök emlék marad!

 26. soldatm — 2012-09-05 13:57 

Szia Estván!
Ha még olvasod ezt, lehet, hogy fellebbentheted a fátylat előttem.A ti Imredzsítekről már közöttünk is elterjedt, hogy őrnagy volt korábban, de lefokozták egy soros megverése miatt.Talán tudsz valamit erről!
Én ’99 augusztusi voltam, októberben helyeztek át minket az Albába.Bár én nyomdász voltam, minket is a logisztika szintjén szállásoltak el, így azt mondhatom relatív , mi számít pokolnak.Kopaszként is sok haverunk volt a Javítósok között.Sőt mikor karácsonykor öt napot hegesztettem egyedül a körletben, mert mindenkit hazaküldtek, (én HóKSZ-t adtam) az Ellátósok hívtak, hogy töltsem a napokat náluk, be ne forduljak egyedül az üres körletben.Bár pokollá tehették a szintet a ’99 novemberi, vagy ’00 februári csapatok, mert emlékszem, hogy egy nagypofájú fegyelmezhetetlen bandát kaptak az Ellátós srácok és a fejükre nőttek.
Mi is kiröhögtettük magunkat 8 nappal a leszerelés előtt, mivel századunk a Nyomda létszáma addigra 8(nyolc) főre olvadt, így amíg a többiek dolgoztak a teljesíthetetlen mennyiségű megrendelésen, mi öreg csókák, ezreddiszkó előtt, külső körletet takarítottunk(miénk volt az alakulótér és környéke).

 27. Estván — 2012-09-05 21:04 

@soldatm:
Szia!
Imredzsível kapcsolatban én azt a városi legendát hallottam odabenn, hogy akkor még csak kinézett neki az őrnagyi kinevezés (amit végül nem kapott meg), és olyasmi volt, hogy a lőtéren rúgott le valakit (nyilván nem ok nélkül). Nem hiába, már Tapolcán alapkiképzésen megmondta Loksa őrgy. úr: “Nincs veszélyesebb állat, mint a Lőtéri Hülye”. Szerencsére én egy példányával sem találkoztam :)
Később is felröppent a hír, hogy Imredzsí őrnagy lesz, de ezt ő maga cáfolta meg, viszont akkor egyúttal el is búcsúzott tőlünk, mert a vezérkarnál kapott új beosztást.

Az emeletek elnevezése a sztorijaimban nem tőlem ered, nem az én tapasztalataimat tükrözik, mi már így hallottuk az öregektől. Egyébként én is jóban voltam pár ellátóssal (főleg szakácsok), magyarázat a “Legénységi étkezde” c. posztomban.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.