321. – Határőr úttörők

Kelempájsz kolléga mai posztjában erősen nosztalgikus (és bizony egy kicsit szentimentális) húrokat penget, de az vesse rá az első követ, aki nem tud olyan katonaemlékeket előkotorni a memóriájából, amelyek első körben nem az ideges borzongást, hanem a jólesően sajgó érzelmeket aktiválják…

Optika a közelmúltban, a három csapáshoz fűzött hozzászólásában említette, hogy a határ túloldalán élő gyerekeket sajnálta, amiért odaát (a kapitalizmusban) nem lehettek úttörők. Ez a hozzászólás felelevenített bennem több emléket is, ami az úttörőmozgalommal és a Határőrséggel kapcsolatos, a két szervezet ugyanis szorosan együttműködött. A történetet fogadjátok szeretettel, remélem, tetszeni fog.

A Stájer-házakról már beszéltünk, számos kaland történt itt. Kultikus hely, emlékszünk rá, hogy legjobb barátom, Hans von Spaxer báró itt kínálta meg sült gesztenyével Haynaut. Először egy itt történt kedves esetet mesélek el, ami olyan nevetésre fakasztott, hogy percekig gurultam a földön, és ma is megnevettet, ha eszembe jut.

Egy szépséges tavaszi délelőttön a Vasfüggöny (SZ-100-as elektromos jelzőrendszer) riasztotta az őrsöt. Minden annak rendje-módja szerint megtörtént, 3 percen belül fegyverben álltunk, aztán az üldözőcsoport kiugrott a helyszínre, a zárócsoport pedig szétbontakozott. Jómagam a Stájer-házaknál foglaltam el az őrhelyet.

A közelben kis arborétum található, ez ma is megvan. Az erdészek azt mondták, hogy 80 féle fenyő él itt. Ezt az arborétumot a kőszegi általános iskolás gyerekek gondozták, akik néha feljöttek tanáraik vezetésével, és kapirgáltak, gyomláltak lelkesen. Bizonyára jobban érezték magukat, mint a suliban.

Tehát ezen a pompás tavaszi délelőttön ott üldögéltem az erdőben, üde zöld mohapárnán, balzsamos levegő, madárdal, meg minden. A riadókat már rég megszoktam, nemigen zavartattam magam. Csendben elnézegettem a fenyők között szorgoskodó gyerkőcöket, amikor odajött hozzám két, olyan 10-12 éves forma fiúka, és megszólítottak. Szóba elegyedtünk. Magáztak engem, mégis én vagyok az idősebb. Érdeklődtek a katonaság felől, hogy hol szolgálok. Mondtam nekik, hogy itt, Hörmannforráson, és tizedes vagyok, kutyakiképző iskolát végeztem, azután léptettek elő. Erre felélénkültek, sok mindent kérdeztek, remekül elbeszélgettem velük.

Aztán, látva a fegyveremet, szépen kérték, hogy lőjek egyet. Sajnos, a kérésüket nem teljesíthettem. Elmagyaráztam nekik, hogy indokolatlan fegyverhasználat miatt a hadbíróság elé kerülhetnék, de enyhébb esetben is meghurcolnának. Kárpótlásul viszont megnézhetik a géppisztoly szerkezetét.

Kivettem a tárat, megmutattam nekik a töltényeket, a tár szerkezetét és működését, aztán szétszedtem fegyvert. Elmagyaráztam nekik a huzagolás szerepét, belenéztek a csőbe ők is. Megmutattam, hogyan kell a tűzváltókarral beállítani az egyes lövést és a sorozatot, hogyan történik a töltés, a reteszelés, ez elsütés, az üres töltényhüvely kivetése, a gázátömlő és a gázdugattyú működése. Lenyűgözve nézték a srácok, én pedig megmondtam nekik, hogy pár év gyorsan elszáll és ők is lesznek majd katonák, fognak találkozni a géppisztollyal, és mindazzal, amit most elmondtam és megmutattam nekik.

Ha ezt Haynau megtudta volna! Biztosan azt mondta volna, hogy ez ugyanolyan, mintha hagytam volna magamat lefegyverezni szolgálatban (sőt: riadóban!), a fegyver bemutatása pedig nem más, mint katonai titkok kiszolgáltatása illetéktelen személyeknek, kémkedés és hazaárulás. A Stájer-házaknál van sok alkalmas fa, rajtam pedig ott volt a derékszíj, mindjárt végre is hajthatta volna a Magyar Népköztársaság törvényes ítéletét.

Közben a kis srácokkal jól összebarátkoztam. Én is kérdezgettem őket a suliról, a tanulmányi eredményeikről, meg amiről ilyenkor szokás. Úttörők voltak, és azt mondták, hogy máskor is voltak már itt fenn, az arborétumot gondozni. Ők is megkérdezték tőlem, honnan jöttem. Mondtam, hogy Budapestről, mire az egyik fiúcska komolyan bólogatni kezdett, aztán megszólalt – és ezt most szó szerint kell idéznem:

– Pesti? De jó magának! Akkor kúrhatott sokat!

Képzelhetitek!

Ez volt az a pillanat, amikor elterültem a mohapárnán, és olyan röhögés jött rám, hogy percekig nem tudtam magamhoz térni. Amikor végre sikerült, biztosítottam őket, hogy itt is lehet “kúrni”, ők is meg fognak tenni minden tőlük telhetőt ennek érdekében.

Az úttörőkkel volt szorosabb kapcsolatom is. A Kőszegszerdahelyi Általános Iskolában működött a Határőr Úttörőszakasz. Jómagam, mint az őrs KISZ-titkára kaptam a megbízást, hogy vegyem át a szakaszt az elődömtől, aki akkoriban leszerelt. Így kezdődött.

Úgy hetenként-kéthetenként lejártam hozzájuk. A hazaszeretetről, a határvédelem fontosságáról és a helyi lakossággal történő együttműködésről, meg hasonló dolgokról kellett volna beszélgetni velük, no meg játszani a fennmaradó időben. Volt a gyerekek között egy szép, üde arcú kis srác (még nem érintette a borotva), az apja erdész volt, akit jól ismertünk. A fiú talpraesett kis csóka volt, mindenből kitűnő tanuló, csak magatartásból volt hármasa. Azt mondta nekem, hogy a csapatzászlóról, meg a hazaszeretetről már mindent tudnak, mert az elődeim elmagyarázták nekik, ne foglalkozzunk most ezzel, inkább menjünk ki játszani. A biztonság kedvéért rákérdeztem néhány dologra, de úgy fújták, mint a vízfolyás, a Marxista Egyetemen bármelyikük megtarthatta volna az órát. Így aztán játszottunk: a fiúk kedvéért egy kis foci, a lányok kedvéért kidobós.

Télen, amikor hó volt, és nem lehetett labdázni, a domboldalban szánkóztunk. Sokszor mentünk huszárosan: ráhasaltam a szánkóra, majd lovaglóülésben a hátamra telepedett annyi gyerek, amennyi elfért, aztán tűz lefelé! Igen nagy zajt csaptak, amikor estünk, szanaszét gurultak a hóban, szóval nagy volt az élénkség.

Valahogy beloptam magam a szívükbe, amint az a későbbiekben kiderült. Amikor megjelentem az utcán és észrevették, hogy jövök, leszaladtak elém, és mire a kapuig értem, a sapkát, a mikádót, a derékszíjat, minden cuccomat leszedték rólam és szanaszét osztották egymás között, abban parádéztak.

Én is megszerettem őket. A kedvencem a kis erdészfiú lett, aki ugyan eleven volt, mint a hétördög, de igen értelmes emberkének bizonyult. Persze vigyáztam, hogy egyformán viselkedjek mindegyikükkel.

Aztán letelt egy év, elballagtak a nyolcadikosok, és megkezdődött a második tél, amit velük töltöttem. Én is „megöregedtem”, már vágtam a centit, amikor üzentek az őrsre, hogy iskolabál lesz, amire szeretettel meghívnak engem is. Éppen valami apróságot követtem el, ami miatt a tisztjeim nem nagyon akartak leengedni, de mivel a tanárok is kérték, hát végül beleegyeztek, este 10-ig kaptam kimaradást.

Akkor még nem tudtam, hogy utoljára látom őket. Soha többé nem találkoztunk.

A sulibuli a szokásos farsangi mókákkal kezdődött. Jelmezversenyt rendeztek, a kis erdészfiút leányzónak öltöztették: az arcát kipúderezték, a száját kirúzsozták, miniszoknyát, meg rikító lila színű harisnyát adtak rá, ő pedig egy retiküllel a kezében illegette magát. Ha nem tudtam volna, hogy srác, tényleg kiscsajnak néztem volna, olyan jól adta elő.

A bálon persze büfé is volt. Elvertem az összes pénzemet, ami valami 2-3 üveg sört jelentett. Jól eldumálgattam a tanárokkal is, és amikor eljött az ideje, egyiküktől kaptam egy ollót, hogy az aznapi centimet levágjam.

A gyerekek között volt egy lány, aki az előző évben még nyolcadikos volt, mostanra már nagyobbacska lett, és Kőszegen tanult tovább. Akkor léphetett a tizenhatodik évébe. Bájos kis arcocskája volt, a fiatalság rózsája nyílott rajta, ahogy a költők mondanák. Emlékszem, Terikének hívták. Mint kiderült, szerelmes volt belém. Hívott a folyosó sarkába, hogy beszélgessek vele, a gyerekek közvetítettek is, de bevallom, szégyelltem volna magamat, ha elcsábítom. Egyszerűen nem vitt rá a lélek! Talán így kisebb szívfájdalommal szakadtunk el egymástól…

Aztán láttam, hogy a gyerekek egy fémtízessel dobálóztak. Ennyiért egy üveg sört lehetett venni! Ahogy ott beszélgettem, a kis erdészfiú odajött hozzám, egy küldöttség élén, hogy igyak meg még egy sört az ő egészségükre. Mondtam, hogy innék én, ha vóna miből, de már elittam a zsoldom maradványait. A fiúka csak erősködött, hogy de, igyak, biztosan van még annyi pénzem. Én tudtam, hogy már nincs, de gyanús lett, ahogy unszoltak: belenyúltam a zsebembe, és ott találtam egy fémtízest! Rögtön vissza akartam adni, mondván, hogy én is voltam gyerek, tudom, milyen nagy kincs a zsebpénz. Tiltakoztak, végül elém állt a kis barátom, és így szólt:

– Na, ide figyelj, te Kelempájsz! Ezt a tízest tőlünk kapod, mert mi nagyon szeretünk téged. Ha ezt most nem fogadod el, vedd tudomásul, hogy soha többé nem állunk veled szóba!

Durr! Ez kiütéses győzelem volt, erre már én se tudtam gombot varrni. Irány a büfé, elropogtattam még egy sört, az ő egészségükre. Aztán még sokáig beszélgettem velük, míg értem jött a kocsi, hogy visszavigyen Hörmannforrásra. Elbúcsúztunk, mint később kiderült, a soha viszont nem látásra.

Másnap délelőtt parancsot kaptam: pakoljak, mert áthelyeztek Hétforrásra. A gyerekektől el se tudtam köszönni! Az utódom, aki később lejárt hozzájuk, báró Hans von Spaxer lett, akinek Haynauval való meghitt kapcsolatáról már szóltam.

Összeszedtem egy csomó jelvényt (emlékeztek rá, volt Kilián Haditorna, meg mindenféle kitűző), beleraktam egy zacskóba, és egy kis levélben elbúcsúztam tőlük. Lelkükre kötöttem, hogy ne verekedjenek össze a jelvényeken, sorsolják ki kalapból, ölelem őket, engem pedig tartsanak meg jó emlékezetükben. Mint később megtudtam, utóbbi kérésem teljesült, de a jelvényosztás során Spaxer barátomnak be kellett vetnie diplomáciáját a vérontás elkerülése érdekében.

Három hónap múlva leszereltem, és többé nem találkoztam egyikükkel sem. Mi lehet velük? Régen felnőttek, biztosan járják ők is az élet útját. Terike is bizonyára hamar megvigasztalódott, és már rég nem emlékszik rám. De én nem felejtem el őket: ártatlan vidámságuk rám is átragadt, és egy kicsit visszahozták az én gyerekkorom perceit is, amit köszönök nekik.

27 hozzászólás

 1. vén betyár — 2011-11-25 08:29 

Szép volt Kelempájsz bajtárs!

 2. Flankerr — 2011-11-25 08:29 

Ez szép történet volt, ilyen is kell. Ráadásul beugrott az egyetlen katonai emlékem, ráadásul pont a nyugati határszélről. 1985 vagy 1986 nyarán úttörő táborban vetem részt (szüleim révén, épp ekkortájt avattak csak kisdobossá) Ispánkon. Az egy hetes program része voll egy laktanya látogatás, sajnos nem emlékszem hol. Egy busznyi gyerek voltunk. Emlékszem a folyosókon a fegyver és egyéb ismertető tablókra. Kint volt kutyabemutató, (talán lovas is??) emlékszem egy állványon géppuska volt, leterített zöld ponyvákon pedig golyószórót, és több AMD-t kaptak darabokra a derék katonák: a tár rugós szerkezete ma is előttem van. Ha valakinek van tippje, ez hol lehetett, szívesen veszem..:)

 3. nedecz — 2011-11-25 09:00 

ki lehetne nyomozni,mi lett velük…A kérdés csak az:kell-e…Néha nem jó szembesülni azzal,amivé a szép emlékek lettek.

Egy alkalommal Kőszegen bakter szoli alatt a kapuban,nekem is akadt egy ilyen kis csodálóm.Egyes bakter voltam.(17-21-ig kapu,21-01-ig ügyelet,01-05-ig pihi,aztán újraindult a ciklus.)Egy kis srác valahonnan ment hazafelé,el az őrs előtt.Vele elegyedtem szóba miután megkérdezte,hogy meddig tart a szolgálatom.Úgy látszik a kőszegi ifjak nem változtak sokat:őt is érdekelte a fegyver…Addig nyüstölt,míg a bakterházba beléptem,behívtam,a tárat kivettem és a kezébe adtam a fegyvert.
Jót derültem a rémült arcán…
Szétszedtem,nézze meg belülről is,elmagyaráztam a működését.
Szerencsére nem buktam le.A kapuban ez a dolog nem volt veszélytelen,ki-be jártak a tisztek.

 4. Bigjoe(HUN) — 2011-11-25 11:15 

Kedves Kelempájsz határőr bajtárs!
Nem szívesen írom le, de piszok irigy lettem(ne vedd rossz néven), megható történet.
És sajnálom, hogy az én gyerekeimnek ilyenben nem lesz része.
Nem lesznek kisdobosok/úttörők, és valszeg egy határőr sem fogja hazaszeretetre okítani őket.
Más világ van.
Most a mcdonalds-t, a barbit, a lego-t, a számítógépes játékokat kell szeretni, de mindenek előtt a pénzt.
Folyton rohanni kell, mert a pénz utáni rohanásban, alig jut idő az emberekre.
Az iskolában is inkább gazdasági ismeretek, meg sok egyéb okos dolgot tanulnak.
De tanulnak vajon emberséget, szerettet?
Nyilván lehet filózni, az ok-okozati viszonyon,de a világ átlépett egy határt.
Mosolyogva kötik a csomót a kötélre…
Történelem agyag lábakon.

Én úttörőként a “mókásőrségnél” jártam, nyilván nem a marxizmus és egyéb ideológiák tetszettek, hanem a “mókásőrők” elhívatottsága.
És az, hogy nem azért foglalkoztak velünk, mert a bevételt látták bennünk, hanem szeretetből.

 5. Kelempájsz — 2011-11-25 12:49 

Ezek a gyerekek minden iránt érdeklődtek. Igaz, a fegyver meg a katonaság inkább a fiúkat vonzotta, éppúgy, mint engem is annyi idős koromban. Egészséges fiúgyerek megpróbál lőport is csinálni.
Akkoriban ők is katonák lettek pár évvel később. Mondtam is nekik, nem baj, az a fontos, hogy egészség legyen!
És még egy: ők még őszinték voltak, ha utáltak valakit, akkor azt szívből utálták, ha szerettek valakit, akkor azt szívből szerették, nem ismerték a képmutatást.
Flankerr Bajtársnak: ha ismertető tablók voltak kirakva, akkor az valamelyik kiképzőponton lehetett, mert az őrsökön nem volt ilyesmi, csak lelkesítő jelmondatok:
“Vitézek, mi lehet
Széles e föld felett
Szebb dolog az végeknél?” stb.
Meg Hörmannon (láttam ezerszer):
“Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek!”
Üdv: Kelempájsz tizedes

 6. Flankerr — 2011-11-25 13:25 

@Kelempájsz: köszönöm az infót. A kérdés csak az, ekkoriban mely kiképzőközpontok voltak Ispánk közelében..:)

 7. nedecz — 2011-11-25 13:40 

@Flankerr: Őriszentpéter,Szalafő,Bajánsenye az esélyes.Esetleg még Kercaszomor,Magyarszombatfa,Felsőszölnök,Szakonyfalu. :)

Amúgy a kőszegi őrsön is volt ilyen tacepau.Egy biztos,de kettő dereng.

 8. proli74 — 2011-11-25 19:01 

Tisztelt Kelempájsz!
A történet felelevenítette bennem saját gyerekkorom.Nálunk is volt Határőr Gárda az Úttörőben,meg azon túl is rengeteget lógtunk a katonáknál a “kapuban”.Ha jött az UAZ,ugrás a fa mögé.A kutyákat szerettem a legjobban,borzasztó okosak voltak.A Köpper volt a kedvencem.A saját gyerekeim -akik most annyi idősek ,mint akkor én-sajnos szegényebbek lesznek ilyen élmények terén…

 9. (h)öreg — 2011-11-25 19:50 

Ha AMD-k voltak kirakva akkor valamelyik
nyúl laktanya lehetett…

 10. Bélabáttya — 2011-11-25 20:41 

Bocs, egy kis off, mármint a poszthoz képest.
Ismerősöm költözésekor előkerült egy rakat régi levél, fotó, miegyéb apja katonakorából.
Az atya a 2VH-ban valami felderítő repülő fotósa volt (sajna bevetési fotók nem maradtak), illetve lelkesen fotózott mindent, amit lehetett, de nem tudom, hogy mekkora adag élte túl az éveket.
Ha érdekel valakit az anyag, megpróbálom begyűjteni.

 11. Hőrsofőr — 2011-11-25 21:22 

Az Úttörőszövetség berkein belül én TÍZ NAPIG VOLTAM KATONA VERPELÉTEN 1987 jún.15-24-ig.
Ez csak azért lehet meglepő, mert csak 12 éves voltam akkoriban. Egy harckocsizó dandár laktanyája fogadott be kb. 30 gyereket, az ország minden részéből.
10 napig katonaként éltünk, “haltunk”.
A legkisebb gyakorlót kaptam, amit csak találtak, de így is az ingmellzseb alja a köldököm alatt volt. A surranóba nem kellet zoknit hordanom, mert a nadrágszárat kapcaként ráhajtogattam a lábfejemre és így kompenzálódott a láb vs bakancs méretkülönbsége.
Lövészeten pediglen az AMD váltámaszának hossza meggátolt abban, hogy elérjem az első markolatot. Így kénytelen voltam az ívtárba kapaszkodnom a 3 db “vaklőszer” eldurrogtatása közben.
Mindezektől függetlenül piszok jól mutattam őrségben egy T-34-es előtt Majrékupak a fejemen, gépkarabély a kézben, és őriztem a 76-ban kispadra tett harckocsit.
Őrök élmény, örök emlék !!

 12. Bigjoe(HUN) — 2011-11-25 22:25 

@Hőrsofőr:
Mázlista.
Én meg a mókásőr AMP-vel játszottam, meg az RPD-vel – talán 2 percig, mert utána jött a következő kölök.
Ilyen “vasa” nem volt sem a nyúlaknak, sem a hörcsögöknek (asszem).

Tényleg munkásőr történet?
Vagy azok csak aludtak, meg katasztrófát hárítottak?
Vagy ez már naon komcsi?

 13. estván — 2011-11-25 22:47 

Csinálnak ám katonatábort kölköknek manapság újra. Gyakorlóban, AMD-vel, őrséggel, gulyáságyúval, sátorral meg minden ;)
(Nem a közelmúltban elhunyt piros sapkás illetőre és társaira gondolok.)

@Bigjoe(HUN): Nagybátyám volt munkásőr, valami tartalékos akármicsodaként, pisztolyt is tartott a szekrény aljában páncélkazettában. Aztán a fater (az előbbi öccse) is belépett a 80-as évek második felében. Egyik nap megjelent otthon egy komplett málhával, surranóval, hogy reggel indulnak a gemenci erdőbe “had”gyakorlatra. Szerintem akkoriban ez már csak afféle “ökör-kör” szinten működött: felnőtt férfiak társasági életet éljenek valami ürüggyel.
Amúgy az öregem málhájából “kiesett” otthon a kanálgép, a mai napig azt használom (75%-ban, mert a kanalat már kétszer elhagytam).

 14. Zolcsi67 — 2011-11-26 00:12 

@Bélabáttya: Felderítő repülő fotósa: korabeli légifotók? Vagy csak úgy kattintgatott két lábbal a földön állva is? Hatalmas kincs, gyűjtsd össze, és vigyázz rá! (Esetleg szkenneld be őket)

 15. Bélabáttya — 2011-11-26 03:56 

@Zolcsi67: Sajna nem. Azokat szépen leadta bevetés után.
De – állítólag – mindenféle tanról, teherautóról, utaztatásról, egyéb, katonasággal kapcsolatos dolgokról van képanyag.
Meg egy rakat levél, ilyesmi.
Remélhetőleg a jövő héten okosabb leszek.

 16. Kelempájsz — 2011-11-26 07:48 

@Flankerr: Esetleg Körmend is lehetett.

 17. Szkv — 2011-11-27 15:59 

@Kelempájsz:

Fiukat a katonaság és fegyverek, lányokat a katonák felől szoktak érdeklődni.
Mi is kiszoktunk menni a toronyi iskolába.
Bemutatót tartottunk a nyomfektetésből, hogy mikor milyen nyom keletkezik, normál előre, hátra menet alkalmával, valamint ha valaki valamit, vagy valakit (Másik személyt) cipelt a hátán.
Meg mutattuk hogy hogyan lehet egy nyom méretéből kiszámítani hogy a nyomot hagyó személy hányas cipőt viselt.
Centit külön nem vittünk mert az öreg korunkban, ha nem is hivatalosan, de alap felszereléshez tartozott. Egyszer az egyik lánynak feltűnt hogy a centi mindig rövidebb lesz és meg kérdezte az okát.
Válasz: Ennyi napunk van még a HATÁRŐRSÉGNÉL.
Értem mondja a leány. Hát akkor ti öreg katonák vagytok.
Jó időben kutya és lovas bemutatót szoktunk tartani számukra.
Az akkori iskolások, (37 évvel ezelőtt) főleg a nyolcadikosok közül, lehet hogy vannak akik már nagyszülők, mivel az idő nem csak felettünk jár el.

 18. Valandil — 2011-11-28 10:45 

@Bigjoe(HUN): AMP puskagránáttal? Kisvaszar?

 19. Őrültteknos — 2011-11-28 13:47 

@Bigjoe(HUN): Általában egyetértek veled, de azért ma is vannak olyan közösségek, ahol nemcsak a “mcdonalds-t, a barbit, a lego-t, a számítógépes játékokat kell szeretni”
Elküldheted őket cserkésznek. Ott úgyanúgy van erdő, kirándulás, közösség csak szerencsére Marxizmus nélkül.

 20. Bigjoe(HUN) — 2011-11-28 16:50 

@Valandil:
Miért Kisvaszar?
Azt tom, hogy egy település, de mért érdekes?
Klb+, Debrecenben a Vágóhíd lábánál volt egy mókásőr őrs, ott láttam az AMP-t, meg az RPD-t, meg más “kövületeket”.
Őrsi foglalkozás keretein belül sikerült bejutni.

 21. Bigjoe(HUN) — 2011-11-28 16:56 

@Őrültteknos:
Ez így igaz, de cserkészek már kimentek a divatból, vagy be sem jöttek.
Mostanság a Bocskai Löv.dan. embereit látom a debreceni középsulikban bemutatózni, de ez nem ugyan az, mint amiről Kelempájsz írt.
Földhöz verik egymást, miközben üvöltöznek, stb.
Így próbálnak új húst verbuválni.
Szóval marketing…….

 22. Szkv — 2011-11-29 08:03 

@Bigjoe(HUN):

Tudod hogy a cserkészek hogyan köszönnek.
LÉGY RÉSEN.
Kissé ittas ember aki már járni is alig tudod meg hallja a cserkész köszönést, de az állapota végett félre értette, a következőre.
LÉGY RÉSZEG.
Mélyen elgondolkodott már amennyire képes volt a gondolkodásra.
Legyek részeg, de hiszen már az vagyok.

 23. Kelempájsz — 2011-11-29 08:20 

@Őrültteknos: Marxizmus tényleg nincs, de más van. Ők sem ideológiamentesek.

 24. Őrültteknos — 2011-11-29 11:39 

@Bigjoe(HUN):
Ez nem divat kérdése:-) Körülbelül 10 000 cserkész van ma Magyarországon és a rendszerváltás óta kb. 50 000 fiatal fordult meg a mozgalomban és szerzett némi használható élettapasztalatot.
Nekem nagyon bejött mind a közösségi oldala, mind az életmód amire tanított. Elalszom akárhol, akármin, elég messzire gyalogolok, tudok csoportban dolgozni és tanultam fegyelmet annak ellenére, hogy nem voltam katona. (engem már nem vittek 2001-ben)

@Kelempájsz:
A kereszténységet én nem nevezném ideológiának, de elismerem, hogy ez nézőpont kérdése, úgyhogy bizonyos szempontból nem ideológiamentesek. Ez egy jellemnevelő ifjúsági mozgalom keresztény erkölcsi alapokon.
De azért ez tényleg politikamentes, akárki, akármit próbál rájuk kenni.
Nem működik együtt semmiféle párttal.
Ami nagy különbség az úttörőkhöz képest, pláne hogy nem kötelező és bármikor ki lehet lépni!
http://www.mcssz.hu/magunkrol/celjaink-modszereink

 25. Kelempájsz — 2011-11-29 13:01 

@Őrültteknos: Sztem a vallás ideológia, függetlenül attól, hogy keresztény, vagy egyéb (mert van egynéhány).
Én tiszteletben tartom bárki más világnézetét, amíg engem is tiszteletben tartanak. Legjobb barátom, egyben régi bajtársam, báró Hans von Spaxer (akiről már több szó is esett), mélyen vallásos, ő a református egyházban presbiteri méltóságot visel. Nagyon jól megférünk egymással, attól függetlenül, hogy én sok mindent másképpen gondolok, meg ő is. Sokszor beszélgetünk komolyan, nagy dolgokról, de soha nem vesztünk össze világnézeti kérdéseken. Emberségét példamutatónak tartom, és büszke vagyok rá, hogy a barátomnak mondhatom őt. Igaz, gyakran szokott ökörnek, meg marhának nevezni engem. De hát madarat tolláról, embert barátjáról lehet megismerni, nem igaz?
A cserkészekkel pedig éppen a Határőrség révén igen jó kapcsolatba kerültem két évvel ezelőtt. Egy posztot meg is érdemelne a történet! Sose hittem volna, hogy ilyesmi lehetséges, 32 év után!!! Egy hétvégére meghívtak a táborukba, és olyan kedvesek voltak hozzám, hogy azt el sem tudom mondani. Kissé zavarban is voltam, hogy mivel viszonozhatnám. Remek embereket ismerhettem meg, kicsiktől a nagyokig. Este a tábortűz mellett megtanítottam nekik egy hörmannforrási határőr-dalt (már aminek a szövege nem volt túl recézett, mert 18 éven aluliak is jelen voltak). Egy kedves fiú gitárral kísérve elénekelte nekem a Kelempájszmadár-dalt, aminek a gúnynevemet köszönhetem. Az a hétvége eszembe juttatta az úttörőkkel töltött időt is. Ha nem lett volna az a Határőrség, nagy élmények maradtak volna ki az életemből, utórezgései még évtizedek múltán is kísértenek. De nem baj. Maradok bajtársi üdvözlettel: Kelempájsz

 26. Őrültteknos — 2011-11-29 14:15 

@Kelempájsz: Azért írtam, hogy ez nézőpont kérdése. Elfogadom, hogy Te annak tartod. Én a vallásokat és az ideológiákat külön csoportba rakom, de tény, hogy nagyon sokszor hasonlóan viselkednek.
Amúgy tök jó volt a cikked, a kiskölykös részek bennem pont a cserkész emlékeket hozták elő. A srácok néha nagyon keményeket tudna mondani: “Figyu, írd rá a gyalásóra a csapatszámot mert elviszem!” Ezzel azt akarta anno kifejezni a 9 éves srác, hogy kölcsön akarja kérni:-)

 27. Valandil — 2011-12-01 15:56 

@Bigjoe(HUN): Bagzott nagy Munkásőr kiképző bázis volt ott. Az ott megforduló úttörőknek tartottak ismertetőket/bemutatókat pl. AMP-vel.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.