328. – Ajándék a határról

Ugye emlékeztek még Pista huszárra? Miután leszerelt, megnősült és jöttek szépen sorjában a gyerekek. Összesen nyolcan, abból két fiú, a többi lány. Ezeknek a lányoknak egyike az én nagymamám, de most nem ő az érdekes, hanem az idősebbik fiú, aki valami rejtélyes okból az István nevet kapta a keresztségben – folytatja Estván a családi történetek sorozatát blogunk oral history-fejezének legújabb bejegyzéseként.

Sajnálatos módon a II. világháború pont akkor tudott kitörni, amikor az ifjabbik Pista a legszebb legényéveit élte, úgyhogy be kellett vonulnia a haza védelmére. Pistából határvadászt faragtak, úgyhogy meg se állt vele a vonat a Kárpátokig. Mivel arrafelé, amerre a szem ellát, csak hegyek magasodnak, sűrű erdőkkel, ezért társaival hegyivadász-kiképzést is kaptak, illetve amint beállt a tél, a síléc használatát is meg kellett tanulniuk. Ezen (mármint a sílécen) kívül felszerelésük, fegyverzetük még pár részletben eltért a “mezei” honvédekétől.

Csapatuk egyébként Rahón állomásozott; innen vonultak ki hosszabb-rövidebb időkre őrsökre vagy táborokba szolgálatot ellátni. Nagymamám egyszer volt a bátyjánál látogatóban; húgával édesanyjukat kisérhették el az útra. Úgy mesélte, arra számított, hogy testvére majd fáradt és elcsigázott lesz, elnyűtt, viharvert ruházatban és sápadt, borostás képpel várja majd őket. Ehelyett elég jó húsban volt, a körülményekhez képest még dicsérte is az ellátást.

Megj.: Ennél még egy fokkal jobban nézett ki, amikor a háború után egy ideig a GI Joe-k vendégszeretetét élvezte, ahonnan ráadásul komoly mennyiségű csokoládéval és rágógumival tért haza, meg egy tekercs textíliával (amit moszkitóhálónak tippelt), amiből remek függönyöket lehetett varrni.

Mivel szinte folyamatosan a szabad levegőn, napsütésben tartózkodott, arca feltűnően lebarnulva, egyenruhája pedig frissen mosva, kijavítgatva. Amikor vissza-visszatértek állomáshelyükre, öltözéküket mindig rendbetette a Magyar Királyi Honvédség által alkalmazott néhány helyi asszony. Nagymamámék is egy ilyen helybéli néninél kaptak szállást, amíg ott tartózkodtak. Arra emlékszik még, hogy a környéken takaros, tiszta környezetű gerendaházak álltak, illetve hogy a várostól nem messze található a Fehér és a Fekete Tisza összefolyása. Ide el is sétáltak Pistával, átkeltek a hídon, melynek helyén ma is áll egy modernebb darab. Nagymamám elmondta azt is, hogy a két Tisza vize szemmel láthatóan különbözött annak ellenére, hogy egyik sem volt konkrétan fehér vagy fekete.

Sajnos az édesanya  sok időt nem tudott együtt tölteni a fiával, a húgok a bátyjukkal, hiszen annak nemsokára ismét szolgálatba kellett állnia, úgyhogy eljött a búcsú ideje. Gondolom, nehéz lehetett ez úgy, hogy nem tudták, viszontlátják-e még egymást valaha…

A Rahón tett látogatás után aztán telt-múlt az idő, zajlottak a háború eseményei, a lakosság meg próbált túlélni. A szegénységben eltöltött hétköznapok után a család csak szerényen tudta a karácsonyt megünnepelni, de akkoriban csak az volt a fontos, hogy mindannyian épen és egészségesen együtt voltak. Persze a távolban szolgáló nagyfiú kivételével, viszont az ő ajándékának örültek a legjobban: a szoba közepén álló tökéletes formájú, pompás ezüstfenyőnek, amelyet az ifjabb Pista sajátmaga válaszott és vágott ki a Kárpátokban, és amelynek képében mintha ő is a családdal töltötte volna a szentestét.

6 hozzászólás

 1. Bigjoe(HUN) — 2012-02-21 15:53 

Ezek a határvadászok nem az általam is ismert hatásvadászok.
Háborús időkben kint a határon, a hegyekben.
Ez komoly. Ők voltak az első vonal, háborús időkben.
Elismerésem.
Megúszta?

 2. Estván — 2012-02-21 20:43 

Amint fent is említettem, azért volt egy kis hadifogság valami amcsiknál teljes ellátással, de hála istennek, egészben jött haza. Megérte az idős kort, de sajnos már nagymamám egyik testvére se, így ő sincs köztünk.

 3. szogyi — 2012-02-22 10:28 

Mai milstory az indexen: http://index.hu/belfold/2012/02/22/nem_lennenk_a_lappok_helyeben/
Nem sok minden változott az öööööö… mióta is?

 4. Bigjoe(HUN) — 2012-02-22 17:04 

Hol a macsek?

 5. kszabo — 2012-02-23 06:10 

Szily László főíró úr: s megmutassa, hogy egészen másképp működik, mint a több mint 20 évvel ezelőtti, balfácán elődje.
A magyar jog szerint nem minősíthetem az író urat, de az öreg bakák köre biztosan megetetne vele egy söröskorsó levágott centit:)
Az akkori telek és árvizek is kitermelték a maguk hőseit:)

 6. kszabo — 2012-02-23 06:03 

Valahogy ezekről az alakulatokról nem ír senki. 1972-ben már volt kazettás magnóm, a mai napig bánom, hogy nem vettem föl az öregek megemlékezéseit. Egy pár mondat, amire emlékszem: Télen síléccel természetesen:)
Rövid járőrút 35 km, találkozás a másik járőrrel, kajálás, irány vissza.
Hosszú járőr 60 km, találkozás a másik járőrrel, ott alvás egy tűznél, másnap vissza.
Szállítási szolgálat 15 km lecsúszás a vasútállomásig, onnan felmálházva vissza.
Ugyanis sokszor akkora volt a hó, hogy a lovasszán útvonalat a lovak nem tudták kijárni. Üdv

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.