329. – VÁP és fegyvernemi sovinizmus

Katonatörténetek visszatérő motívuma a fegyvernemi sovinizmus. Azoknak mondom, akik esetleg nem tudnák: a fegyveresek általában csak kívülről nézve tartanak össze, ha önmagukat a civilekkel szemben kell meghatározniuk; belső életük és egymáshoz való viszonyulásuk egyik meghatározója az, hogy ki melyik testülethez (azon belül melyik haderő- vagy fegyvernemhez, esetleg szakcsapathoz) tartozik, milyen egyenruhakiegészítőt, jelvényt, sapkarózsát, esetleg vállapot vagy cipőfűzőt visel. Egy tanulságos történet következik Nedecz barátunktól.

Valamikor ’92 szeptemberében esett meg velem ez a kis történet. Akkoriban a bajánsenyei rekreációs központba voltam éppen beutalva, ahol augusztus elejétől november elejéig tartózkodtam. Azon az őrsön – zalaegerszegi kerület, szlovén határ – már akkor átvették a határőrizetet a hivatásos járőrök; a sorállományt csak és kizárólag objektumőrzésre alkalmazták. (Eltekintve egy-két határzárástól és néha az elfogottak őrzésétől.)

Ez a három hónap volt életem legnyugodtabb időszaka. Szakácsként itt „szoktam bele” a tényleges főzésbe a kiképzés után.

Khm… Eleinte néha bizony okkal voltak mérgesek rám…  Beletanultam hamar; nem ördöngősség.

A főzés mellett – másnaponta – objektumon voltam 24 órát.

Három üres őrsre „vigyáztunk”. Magyarszombatfa, Kercaszomor és Szalafő két-két emberrel, egy őrsön – Őriszentpéteren – egy emberrel a hivatásosok mellett „bakterkodtunk”. Mindenre voltunk összesen kb 25-en, teljes létszámmal.

Ez a 24 óra – Őriszentpétertől eltekintve – evésből és alvásból állt. Persze nem lehetett volna egyszerre mindkettőnknek aludni, de nem nagyon zaklattak minket, csak néha – de akkor szorulás volt… Én ott eljutottam a napi 18 óra alvásidőig… Kipihentem a kiképzést.

Az eltávok havi szinten megvoltak mindenkinek, kivéve a fenti esetek… A hónapban levő piros betűs napokat összevonva, szabadnapként kaptuk meg, egy „utazónappal” kiegészítve. Optimális esetben az „5+1” volt a megszokott. Néha szabadságot is hozzáadtak; nekem 7+1 volt az első eltávom Senyéről.

Délután 3-tól volt könyvem. Egyedül mentem akkor, ami igen ritka volt. Ki is léptem a kapun időben, onnan kényelmesen elsétáltam a határátkelőre a buszmegállóhoz. 15:15-kor indult a busz Zalalövőre; ott pár percet várni kellett a zalaegerszegi csatlakozásra. Ha jól emlékszem, valamikor 18:00 körül indult Zegről a pesti „gyors”. Úgy  szűk négy óra volt a menetideje. (Hiába, Magyarország kiterjedése hatalmas. A MÁV segít tartani ezt az érzést az emberben, ha más már nem is…)

Nem vagyok (és nem is voltam) soha „büfékocsi-töltelék”; szívesebben ültem az ablaknál és olvastam, vagy bambultam a tájat, ha egyedül utaztam. Többedmagammal is inkább a fülkében ökörködtünk. Mire felértünk Pestre, éppen az életemet kezdtem el unni. Kelenföld után összekaptam magam és a vonat elejére mentem, ahol starthelyzetbe állva vártam, hogy tudjak igyekezni a Déliből a metróhoz, majd onnan a szentendrei HÉV-hez.

Beállt a vonat, leugrottam. Nem futva, de igen sietve elindultam a metró felé. A ruhám szabályosan, a táska a vállamon, számítva a VÁP-ra. Járt a szemem ezerrel jobbra-balra, szinte kattogott. Sehol senki gyanús elem… Már kezdtem megkönnyebbülni, majdnem a metró bejáratnál, amikor valahonnan oldalról valaki kedvesen, mint egy sakál,rámordított:

– Katonaaaa!!! Nem láát?!

Mit is mondhattam volna… Nem láttam… Megálltam, arra fordultam és tisztelegtem, de éreztem, hogy ebből gond lesz. A járőr egy  honvéd hadnagyból és egy – ha jól emlékszem – zászlósból állt. Tisztelegtek és hozzám léptek:

Nicsak,egyenest a határról?! – kaján vigyor a hadnagy arcán – Könyvet!

Odaadtam, alakiasan, szépen, ahogy kell. Alapos áttanulmányozásra került. Mikor befejezte, táskavizitet tartott. Semmi meg nem engedett nem volt benne, sőt – frissen kiképzett kopirnyóként –az is benne volt, aminek benne kellett lennie: tükör, fésű, 70 cm wc-papír, stb. Akkurátusan átnézett mindent, a slózipapír hosszát a karjához méregette. Apró megütközést és néhány kérdést csak az általam olvasott könyv váltott ki, aminek 1984 volt a címe…

Aztán jött az, amitől tartottam és már vártam is, mert előrelátható volt: a kekeckedés…

– Húzza fel a nadrágszárát! Felemás a zoknija! Nem szabályos!

(Pedig csak le volt csúszva a jó kincstári zokni egyik fele…)

– Nem borotválkozott!

(De… mégpedig indulás előtt két órával…)

– Nem akart tisztelegni a járőrnek!

(Persze, nem is láttam…)

Szépen válaszolgattam mindenre. A hadnagy feje közben dagadt és ordítva közölte, hogy bevitet a Petőfibe, ha szemtelenkedek. Erre is válaszoltam… Mondtam neki, hogy nem vagyok szemtelen. Vártam a sorsom. A helyzetet magamban elemezve nem úgy tűnt, hogy aznap még hazamegyek.

Ám ekkor elakadt az ordítás. Meglepve néztem, mi történhetett. A hadnagy kihúzta magát és tisztelgett a zászlóssal együtt. Nem értettem, mi történik. Ekkor került a látómezőmbe balról két katona. Rajtuk – ha jól emlékszem – parkettás, zöld vállap. Azt hiszem, egy alezredes és egy őrnagy volt.

Szintén VÁP-járőr, de (a változatosság kedvéért) határőr… Némileg megkönnyebbültem, mert hallottam már a fegyvernemi sovinizmusról, bár addig nem tapasztaltam.

A frissen érkezettek megkérdezték a „barátaimtól”, mi a probléma. A hadnagy elő is adta, mi történt, de tényleg alaposan kiszínezve. Az ales bólogatott és közben nagyon szúrós és szigorú pillantásokat lövellt felém. Az őrnagy a könyvem nézegette. A mese végén az ales megkérdezte, mi a hadnagy szándéka velem. Hát be akart vinni…

Az ales erre felém fordult és irgalmatlanul ordítva – nem törődve a kíváncsian figyelő járókelőkkel – lecseszett, hogy hogy képzelem én ezt, ki vagyok, faszé’ nem borotválkoztam, stb. És a végén pedig a lényeg:

– Igaza van a hadnagy úrnak!

(Na bazz – gondoltam elkeseredetten –, megyek a sittre, 230 km utazás után, 20 km-rel a végcél előtt…)

Ekkor az őrnagy – mintegy mellékesen – megjegyezte az alesnek, hogy akár ők is bevihetnének Adyligetre. Az ales komoran megfontolni látszott a dolgot, végül rábólintott. Átvettek. Mindenki tisztelgett mindenkinek, majd megindultunk gyalog a Vérmezőn át az (egykori) Moszkva tér felé; előttem az ales, mögöttem az őrnagy.

Félúton járhattunk; én – sorsomba beletörődve – gyalogoltam a két nagy ember közt. Áldottam az eszem, hogy otthon nem szóltam, hogy megyek… Fel voltam készülve pár nap fogdára és a visszakísérésre Senyére, aztán meg ezer év helyben letöltendő akasztásra, parancsnoki hatáskörben.

Az ales hirtelen megtorpant a sötétben – ezáltal mi is megálltunk –, hátrafordult és a pályaudvar felé visszakémlelt pár pillanatig. Majd rám nézett, kópésan elvigyorodott és azt kérdezte:

– Szórakoztak veled azok a nyúl g*cik, bazdmeg?

Szó szerint leesett az állam a pálfordulás feletti döbbenetemben. Nem értettem, mi történt. Az őrnagy – szintén mosolyogva! – megkérdezte, hogy mikor megy a HÉV-em.

Elég nehezen, még mindig hüledezve kinyögtem, hogy mikor. Az ales ekkor megkért, hogy mondjam el pontosan, mi is történt valójában. Elmondtam mindent, a valóságnak megfelelően. Mikor befejeztem, ezt mondta:

– Ezek a köcsögök! Hogy mindig a határőrt kell cseszegetniük! Gyere, elkísérünk a Batthyány térre, nehogy megint összeakadj velük.

Elkísértek a HÉV-ig, közben úgy beszélgettek velem, mintha egy rendfokozatban lennénk; néha alig mertem válaszolni (mondom, kopasz voltam). Nagyon jókat röhögtek, mikor a kiképzésemen történt dolgokról meséltem. Mikor elköszöntek tőlem – kézfogással a tisztelgés után! – az őrnagy azt mondta:

-Mi, határőrök, tartsunk össze!

A VÁP-pal több gondom nem volt, bár sokszor igazoltattak még a hátralévő egy évem alatt. A fegyvernemi sovinizmussal viszont találkoztam még párszor; egy nagyon emlékezetes esetet még megemlítek.

Kőszegen az őrs területén a „hegyi nyulakkal” osztozkodtunk. Ők külön épületben voltak; sok hivatásos, talán tíz sorkatonával. Külsőleg mindenki határőrnek látszott – zöld vállap, R-es rendszámok a kocsikon – de valójában honvéd felderítők voltak. Ott a közelben, a hegyen volt egy lehallgatóállomásuk; a Google Earth-öt nézegetve tán még most is van ott valami.

No, hozzájuk jött egyszer löketbe valami ezredes-féle dolog, sor-sofőrrel, kocka Ladával, H-s rendszámmal. Ebédelni küldte a sofőrt.

Én osztottam a kaját. Az étkezde eléggé tele: zaj, röhögés, beszélgetések. Bejött a sofőr, kimenőben, rajta a barna vállapok… Szinte egyszerre némult el mindenki, hirtelen halotti csönd lett. Mindenki őt nézte, aki – a hirtelen csendtől megilletődve – megállt az ajtóban. Aztán lassan levette a vállapjait és zsebretette őket, de továbbra is az ajtóban állt. Ezt látva mindenki lassan újra enni kezdett, újra egészséges kantinzaj lett… Én pedig adtam enni neki.

24 hozzászólás

 1. Bigjoe(HUN) — 2012-02-23 12:09 

Fegyvernemi sovinizmus nem tudom miről beszéltek… olyan nincs is.
Vagy de?
Igaz engem egy buszról történő leszállás után két nyúl támadott meg, végül is korrektek voltak, mert szemből (és nem hátulról) amikor elhaladtam mellettük az egyikük lefejelt, aztán jött a rúgás, stb, majd közös tánc….
Előtte egy szót sem szóltunk egymáshoz, bár a buszon már méregettek.

Szóval tényleg nincs fegyvernemi sovinizmus, egy debreceni komámat a nyúl VÁP a buszról szedte le, mert az elhaladó buszról nem tisztelgett. (a busz éppen a buszöbölbe húzott le, ez meg látta a Vápot, de nem kanalazott) egy este a Petőfiben.

Viszont a nyuszikat a vonaton Atis barátom honvéd ezres vállapban (sorkatonai kimenőben) rendesen egzecírozta – Fel vigyázz! Jelentést kérek, stb…..- , igaz ittas volt, bár ez inkább súlyosbító körülmény.
Mi a fülke előterében röhögtünk.Butus nyuszik voltak.

Végül is én se a barna, se a zöld VÁP-ot nem komálom. Igaz a zölddel több bajom volt.
Nedecz:
A Hőr ales &őrn. nevére nem emlékszel?
Sok hőrtárstól halottam, hogy azok a tisztek akik nagyon durvák voltak a laktanyában, kint pl: a Moszkva téren megvédték a nyúl VÁP-tól a srácokat, nem kis megdöbbenést okozva.

 2. geza2 — 2012-02-23 17:07 

A Moszkva tér soxor akadálypálya volt a nyúl váposok miatt :-)

Különösen a Szent Jupát meg a … talán Tom és Pool között …

 3. nedecz — 2012-02-23 13:46 

Még az sem biztos milyen rendfokozatban voltak…Csak ezek derengenek.A parketta csak ami biztos.(Lányos rémületemben nem jegyeztem meg igazán…)

Nekem csak pozitív élményem volt a zöld VÁP-pal…A barnával a sok találkozásból csak egyetlen egy.De az civilből ismerős volt,úgyhogy nem számít. :)

 4. Bigjoe(HUN) — 2012-02-23 15:51 

Mivel volt belső VÁP Ady-n, ezért volt a több baj.
Belszolgálat volt a nevük – némelyek szerint egészen más.

 5. Bigjoe(HUN) — 2012-02-23 16:04 

Fegyvernemi sovinizmus.
Az öregebBig mesélte, hogy amikor Szentesen szolgált, küldtek hozzájuk felderítőket Szolnokról vízi képzésre. Hogy mire okították a szolnoki csapatot azt nem lényeges, viszont első napon azzal kezdték, hogy a civil úszógatya az szigorúan tilos.
És tilos a radiátoron szárítani a körletben a gatyát.
A szolnoki felderítőknek ez nem tetszett, persze civil gatyában úszkáltak, és a foglalkozás végén a körletben a radiátorokon sorakoztak a gatyák.
Egy darabig.
Reggel egy sem volt meg.
Ment a keménykedés, meg a pirulás, hogy micsoda banda a gatyájukra sem tudnak vigyázni.
A műsz.felderítőkkel szemben az erő alkalmazása nem vezettet volna 100%-s eredményre – ez az első szóváltások után kiderült- ezért stratégiai sörözés vette kezdetét a kantinban.
A műsz.felderítők leitták a gatyák árát közösen a szolnokiakkal.
Pár hónapra rá az öregebBigék mentek Szolnokra, hogy eltanulják a légi szállítást .
Az előző turnusból páran emlékeztek a műsz. csapat “tréfájára”, viszonozták, de hogy mit csináltak azt nem mondja el az öreg, csak annyit tudok, hogy sokba (sörben mérve)került nekik.
Még manapság is mondogatja: Inkább merülök háromszor, mint ugorjak egyszer.

 6. kszabo — 2012-02-23 21:11 

BPesten a Kinizsiben voltunk összevezényelve egy teherautónyi szakiparos. Ott volt egy rejtői mozzanat. Pápán végeztek a földgépesek, azt ígérték, hogy leszerelik őket. DE ez helyett új helyekre vezényelték a csapatot, Pestig egyben. Bánatukban csak ittak és ittak, Kelenföldön a váposok próbálták letámadni őket, azzal a felkiáltással, hogy inzultálták a kalauznőt., de nem voltak ellenállóképesek. A fiúk szerint még olyan nemjózan állapotukban is szörnyűnek látták a nőszemélyt:) Valami komolyabb főnök utasítására teherautó platón elfektetve hozták be hozzánk őket. Két napig feküdtek egy nagyobb teremben matracokon, mire meggyógyultak :)
Kis laktanyánkban mindenkinek tudnia kellett a törzsfőnök telefonszámát. Nem egyszer saját kocsijával ment le az állomásra kimenteni a katonáit a váposok kezéből.

 7. Estván — 2012-02-23 23:14 

Jópofa, ahogy kimentettek :)

Nekem sok dolgom nem volt a VÁPpal, tekintve, hogy mi már civilben jártunk haza. Először akkor láttam ezeket a fehér sípzsinórosokat, amikor kiképző központból második alkalommal szálltunk fel pénteken a kopaszjáratokra. Az előző heti buszablakos affér miatt vezényeltek minden járműre egy járőr párost. Egyszer a vonaton is igazoltattak minket (tán mintha hadnagy lett volna, meg két sorkatona), de tényleg csak belenéztek a könyvbe, és mentek is tovább.
Fehérváron ha megnyúznak se mondom meg, melyik hivatásosok adták a rendészpk.-t, de a járőrtársakat a mi laktanyánkból a nyomdász katonák, az egyik ráadásul alapkiképzésen körlettársam volt. A rendész sofőr pedig a cimboráim körlettársa, aki igaziból Pisti volt, de mindenki Dezsőnek hívta :D

A civil ruhás hazajárkálás ellenére egyszer azért elhatároztam, hogy megmutatom anyámnak az angyalbőrt. Kaptam egy szombati napra 24 órás eltávot, aztán felutaztunk Bp.-re (két különböző irányból) találkozni, így volt a leggazdaságosabb. A laktanyában a hivatásosok meg az öregek is figyelmeztettek, hogy tényleg minden legyen benne a táskában, a ruha pedig legyen tip-top, mert szegény VÁPosok ritkán látnak már kimenőruhás katonát, szinte vonzza a tekintetüket, biztos, hogy atomjaimra szednek, ha beléjük futok. A kapus kiengedett, én pedig kirohantam a “Parasztelosztóra” (a fehérvári autóbusz állomás), és felpattantam a Bp.-i buszra. A busz akkoriban még az Erzsébet térre érkezett. Leszállás után a Deák téri metróállomás felé indultam, a zebrán pedig szembetalálkoztam két rendőrrel. A tányérsapkák meg a csillagok láttán automatikusan tisztelgésre emeltem a kezem (elvileg hivatalosan rendőrnek is kellett). Az idősebb, bajszos egyből viszonozta, viszont ifjú kollégája, aki velem lehetett egy idős, csak bámult a semmibe. Az öreg ezt látva oldalba bökte, majd fogai közt rámordult:
– Tisztelegtek bazmeg!
Erre a fiatalabb közeg gyorsan lapátolt egyet, de látszott, hogy eléggé zavarba jött :)
VÁPossal vagy egyéb katonával -gondolom a hétvégének köszönhetően- nem találkoztam.

Csúnyán belefutott viszont egy ellenőrzésbe Bp. határában egyik törzsőrmesterünk, aki általában a knight rider fénnyel és villamoscsengővel felszerelt, piros-fehér Ikarust vezette. A törzs úr egyébként Pipi névre hallgatott, ami talán a keresztnevéből, a Péterből alakulhatott ki, és a sorállománynak szigorúan tegeznie kellett :)
Szóval Pipi felhozott egy busznyi tisztet, majd vissza kellett mennie Fehérvárra az üres busszal. Ekkor történt az eset, Osztyapenkó kapitány hűlt helyének magasságában ugyanis megállították a rendészek. Végigbogarászták az összes okmányt, majd amikor ezzel végeztek, a parancsnok alaposan végigmérte: borosta, meztelen felsőtest, tornagatya, papucs. Megcsóválta a fejét, majd megkérdezte:
– Amúgy kicsoda maga?
Pipi válasza azonban kiütötte a biztosítékot nála:
– Nem fogja elhinni: a buszvezető.
A VÁPos góré feje persze eldurrant, és valószínűleg ügyet is csinált belőle, mert a tőrm. másnap ment a laktanyaparancsnoki irodába a szőnyeg szélére…

@kszabo: Pesten a Kinizsi lkt. melyik volt?

 8. kszabo — 2012-02-24 18:58 

Osztyapenkóval szemben volt egy tér, onnan nyílt. Több alakulat is volt benne. Lehet, hogy ez a pusztaság http://g.co/maps/6rqn9

 9. Estván — 2012-02-25 23:33 

Utánaturkáltam, ott volt. Sőt, egykori kinizsis sorkatonák nosztalgia weboldalára is ráleltem :)

 10. Estván — 2012-02-23 23:27 

Ja igen, kimenőtáska tartalma, amennyire emlékszem: tiszta zokni és alsógatya, törölköző, szappan, borotválkozó cucc, varrókészlet, cipőtisztító készlet, gumióvszer, min. 70 cm wc-papír.
A sztoriban olvashattuk a tükröt meg a fésűt, az nekem nem rémlik, amúgy is “harci” frizurához minek? Meg ha valakinek a barátnője/felesége bogyót szed, akkor az óvszer? Illetve ha az ember összeszed egy hasmenést, 70 centivel semmire nem megy :)

 11. Bigjoe(HUN) — 2012-02-25 09:52 

Kötelezően kellett óvszert hordani?
Nálunk a kötelezőn kívül semmi más sem lehetett a tatyóban- azt hiszem.
A tű/cérna az ok, de a 70cm wc papíron a mai napig csodálkozok, miért pont 70 cm. Miért nem 101,5 cm?
A fésű és a tükör is rémlik, bár ennek sem volt értelme. Mint sok mindennek.
Borotválkozás. Ez egy olyan dolog amibe mindig bele lehetett kötni, egy “rendes” kapus úgy zavarta vissza a csapatot a századra, hogy nincs megborotválkozva a csapat. Persze közvetlenül az előtt borotválkoztunk, hogy az AEGUH levitt volna.
Az ellenőrzést úgy csinálta, hogy egy papírlap élét húzta végig az arcon (A rövidebb oldal kifeszítve, az arcra merőlegesen az áll irányába mozgatva.), ha serceg akkor vissza az egész. Ez mindig sercegett. A kísérő szöveg: Asziszi maga a ZIZITOP?
Ja, a frizura. Ez folyamatosan “égette az ember fülét”.
Ha rövid volt akkor ment a duma, hogy tilos a kopaszra vágott fej. Ha meg nem 5-10mm-s volt, akkor ment az ének óra, hogy:
Mi van indián srác?

Nálatok volt hivatásos fodrász a laktanyában?
Nálunk csak akkor nem volt, ha kellett. Állandó kimaradásuk volt, így soha nem sikerült igénybe venni a szolgáltatásukat.
Pár havert én nyírtam meg, egy fazon ment, bocs kettő.
A biliárdgolyó és a tök.

 12. Estván — 2012-02-26 00:10 

Volt a laktanyánkban fodrász, de nem hivatásos, hanem közalkalmazott ;) Nem volt drága, de volt nála olcsóbb is: az Őr és Komendáns zlj.- ban (későb szd.) volt egy Feri nevű srác, aki ügyesen bánt a nyírógéppel, ő egy kávéért és egy szál cigarettáért rendbetette az ember fejét.
Nálunk nem szóltak a teljesen kopasz fejért, de hallottam nálam idősebb személytől, hogy az ő idejében csak a felderítők és a flottillások viselhettek Kojak-“frizurát”. Kíváncsi vagyok, hogy volt-e ilyen. Az utánunk következő újoncok érkezése előtt pár nappal Dinnyés honvéd kitalálta, hogy a században MINDENKI tolja le a rőzsét, és játsszuk el a koptereknek, hogy ez a legkeményebb század, de a hiúbbak miatt kútba esett a terv :D
A századunkban a “sárhányós sérót” nem engedte Imredzsí; tehát nem lehetett mondjuk a teteje 2 centi, oldalt és hátul pedig 0, hanem kellett közte átmenet. Átszervezés utáni “apánk” pedig azt tanácsolta, hogy amikor jól kellett kinéznünk (pl. díszelgés), nem fontos a fodrászkodás, csak igazítsuk egyenesre egymás tarkóján a hajat borotvával. Ez olyan jól működött, hogy a laktanyapk. gyakran meg is jegyezte, hogy ezek a biztosítós katonák milyen patent csávók, mindig frissen vannak nyirakozva :D

Borotváltság ellenőrzésére nálunk a telefonkártya volt rendszeresítve. Én, ha hajnalban csellóra kellett mennem, a borotválkozást kihagytam, szolgálat leadása után (9 óra) intéztem el, utána meg jó esetben szundi ebédig, de ez nem mindig jött össze.

Volt egy eset, amikor néhány napig otthon voltam szabin, és pont előtte vágattam le a hajam 3 millisre. Persze szabi alatt szartam a borotválkozásra, így kb. a hajammal megegyező méretű szőrzettel tértem vissza a laktanyába. Meg is kaptam az AEGÜ-től, hogy úgy nézek ki, mint egy fegyenc. Most nem érdekli, de reggelre tüntessem el, addig meg aludjak úgy, hogy ne nagyon lássák :D

 13. Wendiii — 2012-02-24 07:44 

Sovinizmushoz: én már csak leszerelés után találkoztam vele, mivel már én is civilben jártam haza, VÁP-ost csak múzeumi kiállítási darabként mutogatták nekünk az öregek. :) Pár évvel a katonaság után megint fegyver után kezdett viszketni a kezem, úgyhogy beálltam hadi hagyományőrzőnek, bár némileg korábbi korszakot magamra véve, a kora középkort. Na itt találkoztam két emberrel, akikkel nagyon összebarátkoztam. Ők hivatásos katonatisztek, egészen pontosan tüzérek. Tőlük aztán rendszeresen megkaptam a magamét: “hülye légigyenge” és társai. Én meg mindig azzal piszkáltam őket, hogy biztos azért járnak így ketten, mert az egyik tényleg tüzértiszt, a másikkal meg csak a csövet pucolja (utalva a termetére). :)
A VÁP-ról egyébként mindig az a kis szösszenet jut eszembe, amit a kecskeméti öregek meséltek. Kivitték a gyereket VÁP tanfolyamra, végig is unta az egészet, ahogy jó bakához illik. Aztán jött a vizsga, ahol a következő párbeszéd hangzott el:
– Mi a VÁP?
– Váp-váp-váp-suváp. (a Republic zenekar híres dallamára)
– Takarodjon innen a jó édes anyjába!!!
A fenyítés mértékéről nem szólt a fáma. :)

 14. 68nyara — 2012-02-24 08:42 

MIvel én szerencsére a katonaidőm alatt nem nagyon találkoztam VÁP féle dolgokkal (a régi olvasók tudják miért), egy kicsit más történetet osztok meg veletek. A nagyfater (ezt szintén tudják páran) a kilencvenes években mint vez. örgy. tengette életét, ami az ő esetében azért volt érdekes, mert ennek ellenére rendszeresen utazott vonaton, szigorúan másodosztályon (azon a viszonylaton az volt adott, de egyébként sem hiszem, hogy annyira érdekelte volna őt, hogy ott kell utaznia). A kisvárosunkban meg akkoriban még két laktanya is működött, elég szép létszámmal, így bizonyos napokon viszonylag sok eltávos kiskatona utazott azon a vonalon. A nyugatiban meg – mint minden pályaudvaron – a VÁP előszeretettel tartott vadászatot. Azóta megszűnt ez a szép szokásuk, kimúlt a sorállománnyal együtt.

Na, egyik nap szállok le a fent említett helyen a vonatomról, mikor látom, hogy nagyjából egy szakasznyi kiskatona is kászálódik lefelé, majd egyszer csak felbukkan köztük egy gyanúsan tábornoki tányérsapka is. Nagyfater cirka 170 centi volt, így összesen ennyi látszott belőle. Megindultunk a kijárat felé, ahol – mit ad isten – ott ácsingózik két fehér öves, az egyik talán főhangya volt a másikra már nem emlékszem. A kiskatonák egy pillanat alatt felmérték a helyzetet, és takarosan sorba rendeződtek nagyapám mögött, aki szintén vette a lapot és szépen kiballagott a menetoszloppal a háta megett az aluljáróig. Nagyjából ott sikerült beérnem őket. A két szerencsétlen, akik valószínűleg már eltervezték magukban a kellemes időtöltést és a szívatás módozatait sokat nem tehettek, tisztelegtek és végignézték ahogy elvonulnak előttük. Meg gondolom azóta is azon gondolkodnak, hogy honnan a bánatból került oda egy pizsamás a vonatra?

Mint nagyfater elmondotta volt, a kiskatonák is meglepődtek amikor felszállt a vonatra, arrafelé nem sok tábornok szaladgált, de egészen jól elbeszélgettek az úton.

 15. Bigjoe(HUN) — 2012-02-24 12:58 

Felvezető felüljáró!
Rendes tábornok volt.
Bár a pizsamások már nem voltak emberevők, kicsivel lejjebb talán igen.
Az öregebBig mesélte, hogy kiküldték a csapatot a Mályi tóhoz tájékozódási pancsolásra. Valami verseny volt a civileknek, a jó képességű pk-juk meg benevezte apámékat.
A vízparton ültek (október-november) civil fürdőgatyában és már nem fáztak. (alko-hol?); szidták a főnököt, mert nem hoztak búvárruhát. Ahogy ücsörögnek és “dicsérik” a ftörzset, megáll egy csikoslábú.
Idézem apámat:
A hülye azt hitte, hogy gatyában- piásan majd én tisztelgek neki!
A pizsis láthatta, hogy “hányóra”, mert azonnal azt mondta, hogy: Maradjanak, de remélem a versenyt megnyerik?
Nem nyertek, de hogy miért az egy hosszabb történet.

 16. lajka — 2012-02-24 14:25 

Egyszer laktanyavédelmi napon az én rajomnak jutott a laktanya védelmének nemes feladata(alapkiképzés vége). Kaptunk egy törzsőrmestert, aki elmagyarázta, hogy hol vannak a védelmi pontok. Jó arc volt, mindenkinek tartott egy rövid oktatást a helyéről(“Telephely teteje, oda dohányos menjen, és nyugodtan szívjon el pár szálat”). Nekem jutott a rendész-épület védelme, az oktatás eleje így hangzott : “Na idefigyelj ! A rendészek férgek, ennek ellenére nem szeretném, ha halomra ölnéd őket !” Végül ennyiben maradt a fegyvernemi ellentét, a szerződéses rendészekkel, akiknek a körletébe mentem laktanyát védeni, jól elbeszélgettünk. Igaz, külsőre a magasságomon kívül semmi sem utalt arra, hogy díszkatona vagyok, mert a mi rajunk fekete “rendész” nyaksálakat kapott még bevonuláskor a zöldek helyett, azért, mert azok újak voltak, és a mi körletünkben volt a raktáros…

 17. Estván — 2012-02-26 00:17 

A rendész sál az nem piros? Amúgy a “legújabbkori” MH egyik csodás vívmánya (a hátratett kezes “pihenj” és a SAPKA NÉLKÜL TISZTELGÉS mellett…) ez a sál-dolog. Mint valami kisdobosok vagy cserkészek :D

 18. lajka — 2012-02-27 10:21 

A soros rendészeknek a Petőfiben fekete volt. Szerintem a piros az már valami újabb lehet, mert ezek elég réginek tűntek, csősál jellegűek, a fejeden keresztül húztad a nyakadra. Ronda volt, de hideg ellen egész jó, amíg ki nem nyúlt(ezért is volt jó, hogy mi újakat kaptunk).
Az új alaki szabályzattal én is “találkoztam”, alapkiképzésen még a régi volt(november-december), aztán február-március környékén meg egy szakasz tőlünk pár hétig turnézott az országban az új alaki bemutatása céljából :-) Ez azért volt emlékezetes, mert akkor kapott a D/Z új buszokat, amiknek ez az országjárás volt a próbaüzemük. Az egyikkel kétszer kellett megállni a Budapest-Debrecen-Budapest távon, szükségszerviz céljából(ha jól emlékszem valami gumicsövet lökött le folyton a turbó).

 19. Estván — 2012-02-28 02:50 

Ja hogy a csősál. Abból tényleg csak zöld meg fekete van :D
Én arra a kendőjellegű fegyvernemi sálra asszociáltam, ami mostanában divat, mindenféle “katonaiatlan” színekben. A csősálat még ismertem (nekünk azt hiszem, zöld volt), jól jött néha, hogy fel tudtuk húzni a fülünkre. Nem tudom mitől függött, hogy mikor milyen színűt osztottak.

Látom ám, hogy a rendész urak is már busszal utaznak szolgálatba meg vissza. Egyik barátom szintén Petőfis volt, őket még Ural vitte a Balaton utcába.

Te dísz voltál? Mikor? Küldhetnél sztorikat Tiboru-nak!

 20. Rókakígyó — 2012-02-26 07:27 

a nyulak tényleg g.cik, meg bénák, a lovak is, a harckocsizókról ne is beszéljünk. A hőr-öket nem ismerem. A gyíkok, no azok a királyok.

 21. Estván — 2012-02-27 00:00 

Azt hallottam, hogy amikor pl. a lányok egy vendéglátó egységben (nyúl) bakákkal szemezgettek, aztán belépett egy gyík zöld barettben, egyből ő lett az érdeklődés középpontja. Aztán megjött a világoszöld sapis határőr, onnan ő lett a sztár, de csak addig, amíg elő nem került valahonnan egy flottillás, matrózkimenőben :)

Ez persze nem a szerintem fennállt rangsor, csak így hallottam, na ;)

Kíváncsi vagyok, most mi a menő így, hogy a szerdzsó legénységi állománynak nincs is más ruhája a bocin kívül. Rohamlövész felvarrót pl. susogós melegítőfelső vállára mégse rakhatnak…

 22. szkv — 2012-03-03 20:18 

Kentaur67-nek
Vasutas pályám alkalmával számtalanszor találkoztam olyan szállítmánnyal amelyet fegyveres őrök kísértek. Számodra nem ismeretlen a következő V:Á:K.
A kísérő okmányon csak ennyi megnevezés szerepelt. Hozzáértő és a beavatottak, (mint pl ti is) tudták hogy mi a jelentése., akikre nem tartozott azok nem is láthatták a kísérő okmányokat.

 23. szkv — 2012-03-09 10:29 

VÁP-os szolgálat igyekezett minden kis lehetőséget kihasználni hogy bizonyítsák aszt hogy ők milyen fontos feladatot látnak el. Sosem vonta kétségbe fontosságukat, de az időnkénti “túl” kapásuk igencsak rontotta az ázsiójukat.
Katonai szállítmány érkezett az állomásunkra és egy kis ideig várakozni kellet nekik a személyvonatok közlekedése végett. Pár katona akik aszt az elvet vallották hogy a szabadidőt hasznosan töltsék el bevonultak az állomáson lévő restibe.
VÁP járőrei, akik a katonai szállítmányt meglátva mindjárt akcióba kezdtek.
Első lépésként betértek a restibe és meglátták a katonákat. Igazoltatási hadművelet következett, majd az ott tartózkodó katonákat kezdték “begyűjteni”.
Közben a vonatnak megvolt az engedélye a tovább induláshoz. Egy Ales bejött a forgalmiba hogy a vonatot ne küldjük tovább mert tovább mert a VÁP-al gondjaik vannak. Eszt a tényt közöltem a szakasz irányítóm felé aki a katonai szállítási osztály felé közölte hogy milyen akadályai vannak a szállítmány tovább küldésének. Hogy ki kivel és milyen stilusban, hangnemben beszélt annak nem voltam tanúja. Aszt viszont láttam és hallottam hogy a VÁP nagy káromkodások ( a magyar nyelvben nem hivatalosan használt miden változata szóba került) közepette elengedte a begyűjtésre szánt katonákat. Az “anyázás” fenyegetés mindkét fél részéről megtörtént.
A VÁP részéről még volt egy beszólás hogy még találkozunk és nem ússzátok meg fogda nélkül.
A vonat és a VÁP tovább ment és újra csend lett az állomáson.

 24. kistorzsfonok — 2015-09-29 19:32 

Tudjátok ezek a történetek közel 61 évesen előhoznak egy régi eseményt, amikor Róka alez. felhívatott Balassagyarmaton a HÜTI szobába egy szombati napon és a VASI tájszólásával csak annyit mondott, hogy “dzserek menjetek ki és nézzetek szét a városban, mert a szomszédban volt valami eskü féle, ha van valami ami nem tetszik intézkedj!” Annyi hozzá tartozik, hogy sorállományú hőr. rendfokozatú voltam, annyi szeplővel, hogy írnok. Lényeg, hogy a Balassa étterem környékén bele botlottunk egy VÁP-ba, mely nem volt bejelentkezve a kommendánsnál, az öreg Rókánál. Érdekes volt, hogy rendfokozat nélküli határőrként a társammal előállítottuk a NYULAkat a HÜTI-nél. A nagy dolog a laktanyába való bekísérésüket követő fegyver kitáraztatásnál volt! A harcoló egység VÁP szolgálatosainak csak gyakorló lőszer volt a tárban. Az ÖREG csak annyit mondott nekik, hogy ha vendégségbe megyek valahova, akkor legalább a házigazdának illő beköszönni! Dzserek vidd le Őket és etesd meg, majd engedd útjukra. NO EZ A HATÁRŐR BECSÜLET! A nyuszi hadnagy leste az ingem alatt milyen rendfokozatom van. Egyetem után jártam már 25 évesen csak annyit mondtam, hogy nálunk nem a rendfokozat dönti el, hogy kit milyen szolgálatba vezényelnek, hanem hol veszik akkor abban az időben hasznát.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.