349. – Az első három hét

Most pedig elmesélem bevonulásom és az első eltáv között eltelt három hét történetét. Mivel megpróbálom szöveghűen visszaadni az élményeket, előre is elnézést kérek a kissé vulgárisabb nyelvezet miatt, bár tudom, hogy ezeket mindannyian át- és megéltük – vezeti fel Wendiii barátunk a mai posztot, s mi csak bólogatni tudunk: bizony, katonaként hallottunk mi cifra dolgokat…

A történet 1996 augusztusában kezdődött. Barátaimmal a tévében néztük meg az augusztus 20-i tüzijátékot, és felhőtlen szórakozásunkra súlyos árnyat vetett, hogy másnap reggel 9-kor jelenésem volt a kecskeméti 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred laktanyájának (amit szintén Petőfi laktanyának hívtak, de senki nem emlegette így, a budaörsi intézmény mumus mivolta miatt) kapujánál. Arra már nem emlékszem, hogy hogyan, de eljutottunk a következő három hétben otthonunkká váló épületbe, ami egy kétemeletes barakk és az Újonc Zászlóalj helye volt. Itt három század kapott helyet, az Újonc Vegyes (UV), az Újonc Gépkocsizó (UGK) és az Újonc Híradós (Hír) század; számbelileg az egész nem érte el a 300 főt. Később persze kiderült, hogy a második emelet lakhatatlan volt, ezért a Hír-századot a szomszéd épületben helyezték el. Ennek köszönhetően onnan nem is nagyon ismertem meg szinte senkit.

Miután a bejárathoz érkeztünk, közölték, hogy először felveszik az adatainkat, majd zuhanyozás, utána a felszerelés kiosztása következik, végül az elhelyezés a körletekben. Lépésről lépésre ez úgy történt, hogy elvették a behívóinkat, majd ott le kellett vetkőznünk egy szál alsógatyára és bezsákolták a civil cuccainkat (amiket később vissza is kaptunk, ugyanis 1996 szeptember elsejével engedélyezték a civil ruha viselését a körlet és a laktanyakapu közötti útszakaszon, ha az illető eltávra megy, vagy onnan jön vissza). Ezután jött a hangszínváltás, azaz a rajparancsnokaink indiánokat megszégyenítő üvöltözése. Később, mikor én is kiképző lettem, elmondták, hogy ezt kötelező jelleggel nekünk is csinálnunk kell, mivel ezzel fogjuk a tekintélyünket megalapozni. Na persze…

Elsőként a zuhanyzóban kaptunk ebből ízelítőt, ugyanis szinte a csap megnyitásának pillanatában elkezdték a harci dalt, miszerint: „Mozogjon már, bassza meg, nem aludni jött, zuhanyozni!!!” Egy pillanatig nagyon bambán nézhettem, mivel jött a következő ária: „Mivan Einstein, adjam írásban???” Éppen csak beléptem a zuhany alá, mikor jött az újabb utasítás, persze ez is 130 decibellel, miszerint jó lenne, ha eltakarodnék onnan, mert vízköves lesz a hátam, meg elfolyik az összes melegvíz. Ez utóbbi csak azért volt lehetetlen, mert központi fűtés volt, és amíg én ott vitézkedtem, egyszer sem tapasztaltam ilyet, pedig nagyjából 700 sorkatona volt ott egy időben. A nagyon alapos zuhanyzás után elmélkedtem magamban arról, hogy ha mindig ez fog történni, akkor előbb-utóbb új értelmet nyer a „büdös baka” kifejezés…

A hosszúpálya végén volt a közös helyiség, innen vagdosták az emberhez a felszerelési tárgyakat. Igen, a majrékupakot és az egyéb fémtárgyakat is. Szerencsére a kanálgép kivételt képezett ez alól. Érdekességképpen említeném meg, hogy nálunk a kanálgépet OLP-ként becézték, ami az Országos Légierő Parancsnokság rövidítése volt (bár ha jól emlékszem ilyen nevű szervezet nem létezett, illetve nem ez volt a hivatalos neve). Ezután elhelyeztek minket a körleteinkben, ahol a szobaparancsnok (egy tisztes) bevezetett minket a körletrend rejtelmeibe. Elmagyarázta a stokizást, a beágyazást, bemutatót tartott a „berepült a körletbe egy elefánt” című műsorból a saját ágyán, amit nekünk kellett aztán rendbetenni.

Szerencsére mi egy nagyon rendes tizedest kaptunk, egy bizonyos Nagy Viktor nevezetűt, akiről hamarosan kiderült, hogy tőle bizony elvettek egy csontcsillagot, mert a kerítésparancsnokságtól kért engedélyt kimaradásra, de a bundzsik észrevették (magyarán: dobbantáskor lebukott). Aznap meglátogatott minket a századparancsnokunk is, T. százados, aki egy kő alkesz figura volt, nála nagyobb talán csak a szolgálatvezető K. zászlós lehetett. Úgy értem, az egész laktanyában. T. százados körülnézett, és néhány újonccal közölte, hogy akkora a haja, mint Krisztusnak a kereszten, de nem gond, mert jön a fodrász. Ennek az embernek a bőséges hajvágó készlete a nullásgépben ki is merült, szóval nem nagyon volt lehetőség a divatirányzatok követésére.

Délben elvittek minket kajálni, amihez persze végig kellett vonulnunk a fél laktanyán. Természetesen az öregek fürtökben lógtak az ablakokban, és megkaptuk az első biztató szavakat. „Kopaszok, szopni fogtok!!!” Akkor lett egy kicsit csendesebb a nép, amikor az egyik surranótársam visszaüvöltött nekik, hogy „háromszázötvenötös!”. Mi persze felröhögtünk, sőt a szakaszparancsnokaink arcán is némi derűt véltem felfedezni, de más baj nem történt. A kaja meglepően jó volt (ez amúgy általánosságban igaz volt a későbbiekben is, bár néhány kirívó példa azért akadt), majd visszaballagtunk a körletbe. Estére megkaptuk a rendfokozatok leírását, amit azonnal el kellett kezdenünk megtanulni. Szerencsémre én egy kicsit jobban érdeklődöm a hadtudományok iránt, így nekem egyáltalán nem okozott nehézséget, mivel háromnegyedüket már tudtam, csak a szakzsargonban nem tudtam elmondani. Természetesen óránként volt sorakozó, és létszámellenőrzés. Takarodó fél 10-kor.

Másnap fél 6-kor felharsant a kórus: „Jó reggelt, jó reggelt, vége van az éjnek, x napja van a novemberi vénnek! UV század, ébresztő föl!”, majd a szokásos biztatások: „Mozogjon már, azistenbasszameg!!! Mit képzel, hol van, nyaraláson???” Kapkodtunk, de nem volt elég jó. Sebaj, majd legközelebb.

Reggeli után elvittek minket a gyengélkedőre, kötelező orvosi vizsgálatra. Ahogy beléptem a rendelő ajtaján, kérdés nélkül beledöftek mindkét vállamba egy-egy injekciót. Megkérdeztem, hogy miket kaptam, mire közölték, hogy tetanusz, a másikra meg már nem emlékszem. Jeleztem nekik, hogy egy kisebb balesetem miatt hat hete kaptam egy tetanuszt, erre engem ordítottak le, hogy miért nem szóltam előbb. Anyád! Vérvétel következett, ami részemről annyira jól sikerült, hogy a végén a nővérke lett rosszul. Tetézte a dolgot, hogy egyik könyökömben sem találták meg a vénát (hja, a katonaorvosi szakértelem…), úgyhogy a csuklómból vettek. Innen visszamentünk a körletbe, és jött az első elméleti óra, a fegyverismeret.

Megtudtuk, hogy a mi fegyverünk az AMD-65 lesz, ami szerintem nem annyira rossz fegyver (leszámítva természetesen a típushibákat, és azt, hogy eredetileg deszantfegyvernek tervezték), de Kecskeméten annyira rosszul bántak velük, hogy nem találtam egyet sem, ami ne úgy nézett volna ki, mintha most ment volna át rajta egy harckocsi. Itt mutatkozott be az egyik szakaszparancsnok, Lajtner főtörzs, egy nagydarab, jó humorú ember, majd délután jött egy másik figura, Mészáros őrmester. Ő egy csendesebb fajta volt, de szigorú. Vacsorakor megtalált minket az eddig hiányzó Sz. főtörzs is, aki később azért bebizonyította, hogy annyira nem is hiányzott senkinek. Alkoholizmusban dobogós volt a másik két díszpinty mellett (elnézést, nem tudok rájuk katonaként gondolni), és állandóan üvöltözött. Tőle tudtam meg például, hogy az AMD válltámasza mögötti részbe ütik be a legutolsó belövés időpontját, majd ennek demonstrálásaképp elkérte az enyémet, és megmutatta… volna, de nem volt ott a dátum. Elkért egy másikat, azon sem talált. Később, már lőszerraktáros koromban, mikor bejárásom volt a raktárakba, a fegyverműhelybe és a fegyverszobákba, a poén kedvéért külön figyeltem ezekre. Döbbenetes, de igaz: egyetlen fegyverben sem találtam meg!

Ja, még egy érdekesség: abban az időben, míg én ott voltam, nem volt reggeli torna! Valami miatt eltörölték, de leszerelésem után újra bevezették, úgyhogy ebből a mókából kimaradtunk. Viszont a tornateremben gyakoroltuk be a lőtéri fegyverhasználat pontos menetét, a vezényszavakat.

Délutánonként a katonai esküre készültünk fel, úgyhogy minden nap alakizás ment, ami mindig nagy röhögésbe fulladt, mikor a mi szobaparancsnokunk tartotta. Az eskü gyakorlására megérkezett D. őrnagy is, akit már említettem a nyugdíjas tisztekről szóló posztomban: ő volt Wilson bácsi. A nap végén aztán jött a kötelező körlettakarítás, de ez mindenféle szívatástól mentes volt. Nálunk tiltották a sikamikát és a hasonló dolgokat, viszont nem engedélyezték a motoros fókát sem, ugyanis nem volt még rá jogsink.

Én a gyermekkoromat és középiskolás éveimet a Jászságban töltöttem, és ennek köszönhetően rengeteg ismerőssel találkoztam. Szerencsére „kint” is jóban voltam velük, ezért megígérték, hogy szólnak az érdekemben, de köszönettel elhárítottam, mondván, nem biztos, hogy ez jó fényt vetne rám. Arra is hamar rájöttem, hogy az öregek az újoncok cigijéből élnek, hozzám is állandóan jöttek. Mivel akkoriban dohányoztam, viszont a zsold kevés volt, hamar rájöttem a megoldásra: bár utáltam, de átszoktam a mentolos cigire, azt ugyanis mindenki más útálta. El lehet képzelni az arcukat, mikor kértek, és a mentolost húztam elő. IIyenkor mindig letoltak, hogy szokjak át normális cigire.

A sok tanulnivaló, írott és íratlan szabály elsajátítása közben nem is nagyon vettük észre, hogy szalad az idő: eljött az első hétvége, jöttek a látogatók. Haverjaim röhögtek, édesanyám megdöbbent, mikor megláttak 3 milliméteres hajjal, ugyanis ilyen nem volt a fejemen azelőtt. Néhány órát ott voltak, aztán mentek. Persze kaptam ellátmányt, viszont itt az öregek nemigen kéregettek. Egyrészt a kantin jól felszerelt volt, másrészt a kaja is jó (laktanyához képest persze), harmadszor pedig ekkor már élt az alanyi jogú kimaradás intézménye, úgyhogy odakint ők is feltankolhattak.

A második hét nagyjából ugyanígy telt, két kivétel azonban akadt. Volt egy hajnali HKSZ-ünk, amit már vártunk, de aztán csak annyi lett belőle, hogy a 16 km-es menetgyakorlat helyett, teljes menetfelszerelésben el kellett futnunk a telephelyig és vissza. Ez nagyjából két kilométer volt. A másik érdekes dolog a robbantási gyakorlat volt. Kivittek minket a laktanya kétharmadát képező puszta széléig, és a kerítés mellett néhány gödörbe kellett elhelyeznünk a hét és fél dekás trotilt (természetesen előtte ebből is kiképeztek minket), meggyújtani a zsinórt, majd elballagni, aztán jött a bumm. A gyakorlat végét pedig az jelentette, hogy Lajtner főtörzs a maradék cuccot összekötegelte, majd egy nyárfa mellett felrobbantotta. Nem láttam a századot ilyen gyorsan sprintelni se előtte, se utána, ugyanis a fa felénk kezdett dőlni.

A harmadik hét ígérkezett a legizgalmasabbnak, akkor ugyanis fontos dolgok történtek. Először is újra meglátogattuk a pusztát, ahol leventepuskával kellett először lőni (természetesen a korábban begyakorolt vezényszavakra), majd másnap már az AMD-kkel felszerelve mentünk ki ugyanoda, és ekkor már kaptunk 9 darab vaklőszert, valamint a csőszűkítőt is felszereltették velünk. Itt már gyakorlatilag az zajlott, mint a csütörtöki éleslövészeten. Este fegyverpucolás, majd ezúttal már 9 órakor takarodó.

Másnap 5-kor már ébresztettek, kocsira raktak mindenkit, és irány a pírtói lőtér. Itt újfent megbizonyodtam a kecskeméti AMD-k használhatatlanságáról, ugyanis a három darab egyes lövésemből egy sem találta el a céltáblát (korábban, még a megboldogult MHSZ szervezésében jártam lövészetre, az ötös-hatosok eltalálása nem okozott problémát, tehát mesterlövész sem voltam, de a hiba mégsem bennem volt, ami megnyugtatott). Mikor kiballagtam megnézni az eredményeket, láttam, hogy azért valamit csak sikerült eltalálnom. Tizesével engedtek minket a lövészgödrökbe, és a céltáblák is meg voltak sorszámozva. Az enyém a 10-es volt. Na, ebben a táblában találtam meg a lövedékeimet, úgyhogy büszkén bejelentettem a lőtérügyeletesnek, hogy lőttem három 10-est. Először döbbenten nézett rám, majd amikor elmondtam neki az igazat, akkorát ordított, az erdei vadak mind menekülőre fogták. A 250 méterre lévő álló alak (a sorozatlövésekhez) helyett viszont csak egy hangyabolyt sikerült kétszer keresztüllőnöm, némi veszteséget okozva a populációnak. Este mentünk vissza a laktanyába, ezután fegyvertisztítás ismét, majd bakancspucolás, és megkaptuk az esküre félretett első osztályú öltözéket.

Másnap még egy utolsó alaki foglalkozás, majd felsorakoztunk az alakulótér szélén, és elkezdődött a ceremónia. Vigyázzba álltunk, pihentünk, beszédeket hallgattunk, majd elvonultunk. Én sajnos kiszúrtam a három jóbarátomat, akik eljöttek e nemes alkalomra, és éppen azzal voltak elfoglalva, hogy fuldokoltak a röhögéstől. Engem viszont T. százados szúrt ki, hogy röhögtem, ami majdnem az első eltávom elbukásával járt. Szerencsére ekkor is olyan részeg volt, hogy mire visszaértünk a körletbe, már el is felejtette. Megkaptuk az aláírt katonakönyveinket, egy kétperces fejtágítót a VÁP-ról, majd (immár civil ruhában) elindulhattunk első eltávunkra, hogy arról visszatérve már a specifikus képzést kapjuk.

Én gépész létemre arra számítottam, hogy majd a képzésem után a telephely valamelyik műhelyébe kerülök, mivel a végzettséget igyekeztek a vezénylés kialakításakor figyelembe venni, de megdöbbenésemre azt láttam, hogy a gyengélkedőre osztottak be eü-snek. Kérdésemre, hogy ezt akkor most hogy, kiderült egy idő után, hogy összekevertek azzal a sráccal, aki beordította első nap a napjai számát az öregeknek, mivel ő fogtechnikus volt (szerintem a technikus szó zavarhatta meg őket). Később korrigálták a félreértést, így elnyertem (mindenféle hátszél nélkül) a laktanya egyik legjobb helyét, a lőszerraktárakat. De ez már egy másik történet…

28 hozzászólás

 1. buksitizedes — 2012-05-04 11:56 

Nagyon tetszett, várom a folytatást.
Sok minden eszembejutott erről az időszakról.

 2. Wendiii — 2012-05-04 13:44 

Köszönöm a dicsérő szavakat.
Én egyébként a videós posztnál jártam úgy, hogy vagy háromszor néztem meg egymás után, annyira elkapott a nosztalgia. Ezt az írást már előtte elkezdtem, de az a film sok élményt juttatott eszembe. Arra például ma reggel jöttem rá, hogy a VV-s kiképzést kihagytam, bár előttem valaki már elmondta egy korábbi posztban (lehet, hogy éppen te), ráadásul a videóban is úgy szerepelt, ahogy nálunk történt, úgyhogy talán így nem is olyan nagy probléma. :)

 3. Bigjoe(HUN) — 2012-05-04 13:58 

Igaz, hogy sokat laktam vidéken ezért nem fejlő……., de ezek milyen erő rangjelzései? Mert ez egy honvéd történet- és nagyon jó történet- de a v.lapok zöldek.
Viszont ha zöldek akkor mért nem tudom kiolvasni a HŐR feliratot, persze a MH-t sem tom ha mégis barna. Vagy már ez az egész a múlté?

Berepülő elefánt? Szegény 0,1-s nem tudja, hogy azt a gólya csinálja?
Mert az elefánt nem is tud repülni!

A fegyver belövését nem a mellső markolat felett a tokba ütötték? Legalábbis az AK-47-nél ott volt, volt egy olyan régi darab a kik-en, amivel a Vietek még Rambóra is lödözhettek.

Gránát dobás?
Nálunk a trotil maradt ki, meg a lövészetet előkészítő vakzizis lövészet, és a levente puskás dolog. Mi az hogy levente puska (TOZ8)?

Speciális lőgyak. nem volt? Mozgó cél, felugró cél, acél?

 4. szunditj — 2012-05-04 20:33 

A vállapok feliratait valóban nem lehet kivenni még kinagyítva sem. De a csillagok ötágúak, ami szerint a minta még a rendszerváltás előtti (ha jól tudom utána a háború előtti hatágú csillagot hozták vissza). Viszont akkor még csak két zászlósi fokozat volt és létezett az alhadnagyi rang. Ja, és a tábornoki vállapok nem változtak, de a hozzájuk rendelt rendfokozatok igen, anno nem volt dandártábornok, vezérőrnagytól kezdődött. És ugyan a színük zöld, de a Határőrségnek nem volt négycsillagos tábornoka. Ezenkívül akkor még a feliratuk MN és HÖR volt.

 5. Wendiii — 2012-05-07 09:04 

Nekem is gyanúsak ezek a rangjelzések, de csak ilyet találtam teljes sorozatként. Viszont a tisztes vállapokon én MH feliratot véltem felfedezni, mondjuk a szín nekem is gyanús. :)
Szerinte az elefánt nagyobb pusztítást végez, bár mi is nehezen tudtunk elképzelni egy szárnyas elefántot.
Sz. főtörzs nekünk a válltámasz mögötti részt emlegette, ráadásul mikor az én AMD-met elkérte, egy kicsit be is hajtotta a válltámaszt. Ezen még jobban elcsodálkoztam, ugyanis ott nagyon kevés hely van egy számsornak. De ráhagytam, legyen vele boldog.
Gránátdobás csak 1997 márciusa környékén volt, mikor az egész ezredet kivezényelték Pírtóra. Akkor fejenként 20 darab lőszert kaptunk (ebből 5 nyomjelzős), valamint 1 db kézigránátot.
Azt nem tudom, hogy a TOZ8 volt-e, mert nekünk leventepuskaként emlegették, de megnéztem néhány képet a neten, és esélyes, hogy ez volt.
Speciális lőgyakorlat nem volt.

 6. Bigjoe(HUN) — 2012-05-04 14:03 

A kanálgép nincsen jól összerakva- ma epét reggeliztem azért e felhőtlen jókedv- a kés “éle” szélesebb (kezdetben) és nem fér bele a nyelébe.
Meg akartam nézni a sajátomat- mert hátha tévedek- , de nem volt a helyén ezért este körlet szemle lesz, és jöhet a repülő elefánt/gólya bármi, ameddig meg nincs.

 7. jani222 — 2012-05-04 17:05 

Szerintem a kés éle az OLP-ben(mert náluk is így hívták) belül kellett leni, mert különben kivághatja a gyatya oldalzsebét.

Meg különben is, ha nem úgy kel, akkor is beleteszük úgy. :-)

Nagyon sok emlék jött fel nekem is, mivel szabira jöttem, nekem is epe problémáim vannak. :-)))

 8. Bigjoe(HUN) — 2012-05-04 20:11 

Nem vágott az semmit, amíg át nem alakítottuk-éleztük.
Egy laza hullám volt a kés éle helyén, az élelmesebbje haza vitte, aztán hegyesre+élesre köszörülte.
Heman barátom dobókést csinált belőle, aztán mindenbe-mindenhol-mindenkor beledobta.
Főleg szoliban nyomta, a bódé oldalába. Az elején elég gyengén ment neki, aztán megszokta a kés egyensúlyát.
De mire megszokta pár bódét üvegtelenített.
Aztán dicsértük télen:(

 9. jani222 — 2012-05-05 11:49 

Ja, a kés akkor olyan reszelő féle volt. Az újfajtákat nem ismerem. Sajna a seregben 2 nagyon jó bicskámat is elloptak,. A hálóhelyen tároltam, míg a stúdióban ügyködtem.

Az ablakokról meg annyit, hogy odébb mozdulhatnak, és a nem kellő időben kiváltott dobóhajlamra ezek szerint kijelenthető, hogy a katona nem fázik, hanem érzékeli a hideget.

LOL

 10. Bigjoe(HUN) — 2012-05-05 12:04 

Azt a tényt, hogy fázunk csak egyszer mertük kimondani.
Egy vicces kedvű ht kérdezte meg, aztán az igenünkre egy “kis” futkározás volt a reakció.
Valahogy így hangzott: Na akkor gyújtsuk be a kályhát!-aztán lehetett körözni a pályán.
Az őrbódé-fakabát-ceruza a mi praxisunkban 3 oldalról üvegezett volt, egykor.
Aztán az üvegek kikoptak. Néha pótolták, néha nem.
Általában olyan helyen pótolták, ahová a löket/elöljáró előfordult.
Az OPK-n minden bódéban cserélték (ahol volt bódé), a Denájnál a laktanya sarkában szerintem soha nem vol.
Ha az eső vagy a hó vízszintesen esett, mert tolta a szél :), akkor a “komfort érzet” jelentősen romlását tapasztaltuk.

 11. jani222 — 2012-05-04 17:07 

kel = kell

 12. zolcsi67 — 2012-05-04 17:38 

OLP (úgy is, mint kanálgép) = Országos LÉGVÉDELMI parancsnokság, ami a Villányi út-Budaörsi út torkolatánál a hegyoldalban (és a hegyben) van/volt.

Emlékszem, mekkorát röhögtem, amikor híre jött a reggeli torna megtiltásának (akkor már rég leszereltem): megállapítottam, hogy valóban wellness-központ lett a hadsereg, csak egy kicsit többet ordítanak.

 13. jani222 — 2012-05-04 17:40 

„Tőle tudtam meg például, hogy az AMD válltámasza mögötti részbe ütik be a legutolsó belövés időpontját, majd ennek demonstrálásaképp elkérte az enyémet, és megmutatta… volna, de nem volt ott a dátum.”

Nekem vadi új lehetett az AMD-m, mivel ellentétben az öregekével a válltámaszát kezdetben úgy kellett kifeszegetnem.

A kiképzés alatt elmondták, hogy a fegyver tusa végén – nem a válltámaszon – beütések jelzik, hogy a célzásrendszer és a lövés végeredménye hogyan tér el egymástól. Nálam 3 beütés volt, de senki sem tudta elmagyarázni, hogy mit jelent. És (és-sel nem kezdünk mondatot) még találjam el is a célt. Valamelyik éleslövészeti sztorinál leírtam gyakorlati tapasztalataimat. Ha kell, megismétlem.

 14. Wendiii — 2012-05-07 09:12 

Én Kecskeméten tapasztaltam azt, hogy néha még a régi AMD válltámaszok is elkezdtek szorulni. Magyarázat nincs. :)

 15. szunditj — 2012-05-04 20:11 

A “robbantott” ábrán kicsit meglepődtem, nekem úgy rémlett, hogy a cső egy darabból készült a töltényűrtől a csőszájfékig (ill. annak a menetéig).
Mi sokat szórakoztunk azzal, hogy a fegyvert kihajtott válltámasszal a földhöz ütve fel lehetett húzni a zárat. Erősen kellett odavágni, de elsülni akkor sem tudott. Persze annyi eszünk azért volt, hogy lőszerrel ezt soha nem próbáltuk.

 16. Bigjoe(HUN) — 2012-05-04 20:14 

A mi Ak47-s ágyúink egybe voltak, asszem egy darabból marták ki, a HU-n fejlesztett D verzió lemezből volt préselve.
De majd Kelempajsz1 pontosan meg mondja.

 17. szunditj — 2012-05-04 20:52 

Csak a leges-legelső AK-47-es sorozatnál forgácsolták ki egy darabból a tokot. A sorozatgyártás beindulása után, a minél egyszerűbb tömegtermelés igénye miatt a fegyvert áttervezték és onnantól már lemezből készült. Mi már ezt a technológiát vettük át. Én a csőről beszéltem, az ábrán mintha több darabból állna és a „középső”, a töltényűr és a gázelvezető közti darab a mellső markolattal lenne egybeépítve. Pedig azt egy kis csap elforgatásával a tartólemezével egyben le lehetett venni, ami nekünk ugyan tilos volt, de mégis csináltuk, mert a csövet csak így lehetett kívülről is rendesen tisztítani. Ezenkívül mintha hiányozna az a rész is, ahová a tár csatlakozik. Igaz, hogy utoljára ’85-ben volt utoljára a kezemben AMD, de nekem valami nem stimmel ezen az ábrán. A tévedés jogát persze fenntartom, az én koromban már nagy úr a szenilitás.

 18. Bigjoe(HUN) — 2012-05-05 07:42 

Ami az én kezemben volt, az egy db-ból volt forgácsolva.
Ez tuti.

 19. kelempajszmadar1 — 2012-05-07 09:05 

Üdv a Bajtársaknak!
Az eredeti AK47 tokja marással készült, egyértelműen látszott rajta a megmunkáló szerszámok nyoma. Később lemezből sajtolták, és a csövet sem forgácsolással, hanem képlékeny alakítással állították elő. Az enyém még a régi, forgácsolt fajta volt.
Engem is meglepett a robbantott ábra, világéletemben azt hitem, hogy a cső a töltényűrtől a csőszájfékig egyetlen darabból áll.
Üdv: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 20. ikvapatak — 2012-05-06 17:28 

Az AK47 állítólag elsült,de olyannal nem beszéltem,aki kipróbálta,csak aki hallotta.

 21. Estván — 2012-05-06 19:21 

Mintha a Petőfisek puskapörgető díszelgőcsoportjának lenne egy olyan “trükkje”, hogy néha nem kézzel, hanem a tus végének a betonhoz ütésével “húzzák fel” az SzKSz karabélyt. De persze lehet hogy csak benéztem valamit.

 22. kszabo — 2012-05-08 07:42 

Mivel az olvasók többsége már úgysem rohangál AMD-vel, aki meg ég a vágytól, legyen annyi esze, hogy oktatólőszerrel próbálja ki: A fegyvermesteri tények egy része miatt a zárszerkezet nagy súlyából eredően a csőszájféknél fogva forgatással ki lehet tárazni. A körfolyamatból ilyenkor kimarad az elsütési művelet.

 23. szunditj — 2012-05-04 21:04 

Harmadik hét végén már eltáv? Mázlista!! Én Tatán csak az eskünél (egy hónap után) kaptam egy pár órás kimaradást, és a fél év alatt csak két eltáv jutott. Igaz, hogy amikor kb. május elején beindult a nagyüzem a hadosztálynál, rendszeres volt, hogy péntek délután érkeztünk egy gyakorlatról és hétfőn hajnalban indultunk a következőre. Még az volt a jó, hogy legalább hétvégenként jöhettek látogatni.

 24. Wendiii — 2012-05-07 09:16 

És ha most azt mondom, hogy én gyakorlatilag minden hétvégén otthon voltam, valószínűleg virtuálisan kibelezel. :) Ha őrségben voltam, akkor is volt egy vasárnap reggeltől hétfő reggelig megírt könyvem, de nagyrészt hosszú eltávon voltam, péntek délutántól hétfő reggelig. Ez akkor változott meg, mikor átvezényeltek kiképzőnek, akkor hirtelen a nyakunkba szakadt néhány cselló és bundzsi.

 25. szunditj — 2012-05-08 22:40 

Miért beleznék ki bárkit is? Tatán egyszerűen ilyen volt az élet, a kopaszoknak nem jutott eltáv. Csak szolgálat, de az minden másnap. Ha éppen nem voltunk gyakszin. Dobogókőn (2. és 3. időszakban) már rendszeresen minden harmadik héten hazamehetett az ember, de ott nem létezett a hétvégi látogatás. Persze ez sem mindig volt így és ezt magamnak is köszönhettem, mert jó magaviseletem okán kétszer fenyítettek meg (egyszer aludtam szolgálatban és az a dög bázis-pkh. bebuktatott, másodszor mások balhéja miatt „oldalágon” kaptam én is), ezért kétszer két hónapig helybentopin voltam. Anno az volt a rendszer, hogy a legenyhébb laktanyafogság fenyítés is automatikusan hat hónap eltávozás-megvonással járt. (Dobkőn nem létezett a kimaradás, nem is volt hová. De mi azért gyakran kilógtunk a bázisról, ha másért nem, hogy sétáljunk egyet az erdőben.) Ezt a pk. saját belátása szerint, jó magaviselet és stb. esetén két hónap után eltörölhette. Na így jártam én is. Aztán a harmadik időszakban már nem volt ilyen akadály, sőt mivel még az összes szabadságom megvolt, sőt még jutalomszabit is kaptam, már gyakran tudtam hazamenni. A végén már volt hogy megkérdezték, milyen seregben vagyok, hogy már megint hazajöhettem. Ellenpólusként volt olyan ismerősöm, aki az alapkiképzés után minden nap hazamehetett. Lerohadt róla a kimenő, annyit volt rajta, a laktanyában ágya sem volt. Hiába no, már akkor is igaz volt, hogy születni tudni kell.

 26. kszabo — 2012-05-08 07:34 

Jó írás, látom jönnek az emlékek másiknak is:)
Az OLP Országos Légvédelmi Parancsnokság rövidítése volt.
Az eskü után az ezred étkezdében üvegből ittuk a pálinkát. ha jött egy vállalapos akkor elég volt kigombolni a gyakorló felső gombját. Már ment is arrébb, mert tudta, hogy valamit igen elszerveztek. A kiképzés alatt nem kaptunk tiszta alsó ruhát. Nekünk még a fehér ősi molinó volt, feketére érve.
Ha már emlegeted a lőszerraktárt, az ide illő vicc:
Gazsi deszantos felderítő lesz. Első bevetési feladat: egyéni ugrás, mező, szénakazalnál egy bicigli, visszakerekezik vele a laktanyába. Kiugrik a gépből, zuhan lefelé, nem nyílik az ernyő sehogyan sem. Elkezd monfordírozni: Már csak az hiányzik, hogy a bicigli se legyen ott.
Ekkor két katonát lát repülni felfelé. Megkérdi őket: Nem láttatok lent egy biciglit? Nem, mi a lőszerraktárból jövünk!
Üdv

 27. Estván — 2012-05-09 23:16 

Nemrég újra átléphettem a Tapolcai Kiképző Központ kapuját. Pár másodperc alatt lepergett előttem minden, amit itt már elmeséltem :)
Sajnos az egykori épületünket, körletünket (már ami maradt belőle) nem tudtam megnézni, a terület az önkormányzat tulajdona és a nyilvánosság számára nem nyitott.
Legalább a biztonsági őr bácsi jó fej volt, és megengedte, hogy a kapun belül található egyik múltidéző tábla mellett csináljunk egy fényképet. A kapuszoba falán még kinn van a laktanya címerével ellátott faliújság rács is…
Az is eszembe jutott, hogy 2000 nyarán az őrök a kapu közelében, sátrakban laktak egy darabig, mert akkor újították fel az őr-/üti-/kapuszoba épületet, néhány évre rá meg bezárt az egész, ahogy az lenni szokott…

 28. jimmy — 2013-11-19 21:22 

Üdv Wendiii!

’96 augusztus? Akkor én voltam az egyik írnok az UV-századnál (hivatalosan ketten voltunk, az én rezidenciám volt az írnoki iroda) még szakaszvezetőként, és az UGK-ról átvezényelve mint leszerelő. Úgyhogy azt hiszem én voltam az egyik ordibálós rajparancsnok. :D

Jó egészséget! ;)

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.