371. – Befenyítve, háromszor

BigJoe barátunk ma három olyan katonatörténetet oszt meg velünk, amelyeket édesapjától, az Öreg Bigtől hallott. Ezúton ismét biztatunk mindenkit, hogy faggassa ki őseit, s ne hagyjuk, hogy az előző generációk sztorijai az enyészeté váljanak! Kár lenne értük…

Befenyítve 1.0

Az öregebBIGet egyszer (aztán sokáig nem, majd megint) berakták konyhaügyésznek. A helyszínre nem emlékezett (Szentes vagy Újpest?), csak arra, hogy neki kellett a srácokat dolgoztatnia. Ment minden, mint a távirat: a kopaszok csinálták a melót, az öregek meg pihentek. Mígnem egyszercsak eljött az ebéd ideje. A menü valamilyen gulyásleves volt, a második fogás meg főtt tészta ÍZZEL, vagy izével, ki mint szereti.

Az öregem szerint nem íz (lekvár) volt, inkább izé.

Az öreg, mint egy jó pásztor ácsorgott az ebédkiosztásnál és nézte a katonákat – gazda szeme hízlalja a jószágot –, hogy veszik el a levest, majd az ízes tésztát. Ekkor a saját százada érkezett ebédelni. Közelebb ment az ételkiadókhoz és figyelte, hogy a cimboráinak minden rendben van-e.

Az első pár srác megkapta az izés tésztát és gyorsan le is ült enni, az egyik soron következő viszont felemelte szavat a kevés izé miatt (egy evőkanálnyi valami járt fejenként a tésztára):

– Laci, nem lehetne ebből a sz*rból a tésztára legalább két kanállal kapni? Igaz, hogy sz*r íze van, de mégiscsak jobb, mint az üres tészta!

– Hát bánja a nyavalya, egyetek. Szakács, két kanállal adjál annak, aki kér!

A szakács mindenkinek két evőkanálnyi izét adott. Aztán jött a következő század, majd az azt követő és egyszer csak keresik az apámat a szakácsok:

– Laci, elfogyott az izé. Hígítottuk amíg lehetett, de már tovább nem tudtuk, most meg már elfogyott. Az üres tésztát meg nem akarják elvinni. Most mi legyen?

– Van valami a raktárban, amit rá tudtok tenni?

– Csak valami mák.

– Akkor adjátok azt.

És úgy lett, az utolsó két század nem ízét kapott, hanem mákot.

Vacsora előtt keresi apámat az ÜTI:

– Mi volt ma az ebéd?

– Jelentem: leves, és főtt tészta.

– És mi volt a feltét?

– Barackíz.

– Mit adtak a YX és ZY századoknak?

– Mákot, mert az íz elfogyott.

– Hát az meg hogy lehet?

– ………..(nagy csend)

– Akkor ez 30 nap lesz, miután leadta a szolgálatot. És jegyezze meg: az előre meghatározott mennyiségtől nem lehet eltérni! A normákat be kell tartani, az ellátmányt gondosan kiszámolják előre, magának nincs joga az elöljárója utasításait felülbírálni.

– De 30 nap fogda, ez egy kicsit erős… – próbálkozott apám.

– Nem fogda, most még nem, csak laktanyafogság, 30 napig nem megy sehova. De ha még egyszer… Lelépni!

Ezt követően a konyhaügyészi feladatot nem bízták rá, hanem bevágták őrszoliba. A sors fintora, hogy összehaverkodott egy másik ÜTI-vel, akinek rendszeresen fácánt kellet vinni. Ez az ÜTI megengedte az öregnek, hogy légpuskát vigyen ki az őrbódéhoz, a fácánok miatt. Mindig várta, hogy mikor lesz egy időben szoliban az öregemmel, mert akkor az őrszobán vacsorázott.

Befenyítve 2.0

Ez a történet is az öregebBIGgel történt.

Az egyik télen valamelyik folyónk jegét kellett „aprítani” robbanóanyaggal. Ez abból állt, hogy az értelmesebb katonákat felküldték a jégre – kötéllel biztosítva –, hogy robbanóanyagot rakjanak a jég kitüntetett repedéseibe, esetleg fúrt lyukakba, aztán robbantás. Persze minden előírást komolyan betartottak, csak egyet nem, mégpedig azt az íratlan szabályt, hogy az öregeket nem szívatjuk.

Persze ezt a melót csak az öregekkel csináltatták, mert féltették a kopaszok életét.

Egy kedves téli napon az apámra került a sor: kötél a derekára, hátára egy csomó trotil (?), meg spagóca, aztán kúszás a jégen előre. Nem volt rossz meló, csak hideg volt alul-felül, és ráadásul a nyári nap hevéből egy kicsi sem maradt, a búvárruhába majd belefagyott.

Eldugdosta a nála lévő cucost, majd kimászott, beköt, robbant. Aztán tgk. és irány a bázis. Leszálltak a platóról, a tőrmi lelépett – ment melegedni. A maradék motyót az öregnek kellett elpakolnia. Kereste a kopaszokat, hátha lenne segítség, de azokat a századírnok moziba küldte, így a saját korosztálya segített neki, majd elment ő is melegedni.

Másnap reggel a századon hivatásos nem volt, és ekkor apám elkezdett tombolni: lezavarta az egész kopasz állományt – tisztest, írnokot, mindenkit – és kúszás a hóban, fel a jégre, egy szál zsávolyban (ohne mikádó). Az ablakból irányította őket. A harmadik órában már a többi öreg kérte, hogy engedje be a kopaszokat a melegre.

Befenyítve 3.0

Gumi korában az öreg kapott egy csillagot, vagy ahogyan ő mondja: egy krumplivirágot. Ez komoly felelősséggel járt, persze nem is hordta sokáig.

Még Szentesen egyszer hívatta a szdpéká (vagy szolgvez, vagy valami másik fejes) és kapott egy feladatot: több láda konzervált AKM-63-at kellett aktivizálni, ami annyit tett, hogy a konzerváló anyagból ki kellett vakarni. Mert jönnek a kopterek, kell a vas.

Az öreg ki is adta a melódiát, de nem haladtak, mert a konzerváló anyagot oldószer nélkül nem tudták lesikálni. A gumik mind dörzsölték, de csak nem akart tisztulni. Már az öregem is nekilátott, mert a megbízó határidőt is adott, ami vészesen közelgett. Persze a napi kvóta nem lett kész, hanem tolódott a következő nap irányított szabadidejére, mert a kiképzési foglalkozásokat nem lehetett kihagyni.

A következő fegyveranyagig mindenki azon gondolkodott, hogyan lehetne könnyebbé tenni a pucolást. Aztán az egyik jó képességű kitalálta a tutit:

– Mivel a csúzlik úgyis fémdobozban vannak, rakjunk alájuk tüzet, úgy majd leolvad vagy megolvad a konzerválóanyag és akkor könnyebb lesz letörölni.

– Nosza, akkor csináljatok tüzet, aztán hadd szóljon!

Úgy is lett: egy közepes tüzet csináltak, beletolták a dobozokat a parázsba, majd vártak. Aztán már nem látták a füsttől a csúzlikat, de még vártak. Majd lassan leégett a tűz. Kiszedték a dobozokat. A konzerváló anyag tényleg lejött a csúzlikról, igaz egy kis apróságot nem vettek észre egyből, de amint kiszedték a csúzlikat, meglátták a problémát: az eredetileg zöldes műanyag tus és markolat tűz felőli oldala szépen megfeketedett a felsőbb dobozokban. Az alsóbb dobozokban minden oldala szép fekete lett, azaz jól átsült.

Amikor ezt apám meglátta, tartós halláskárosodást idézett elő az ötletgazdánál és a segítőknél. Aztán csak magát szidta. És ahogy ő mondta: fostam, mint a liba.

Már látta magát a futkosóról szerelni…

De ez nem megoldás, úgyhogy felszólította a társaságot: csináljatok valamit, dörzsöljétek, mert ezért mindenkit futira vágnak!

Dörzsölték, de nem igazán segített. Be kellett vetni a kanálgépet, vagyis lekaparni az elszenesedett rétegeket. No, így már nézett ki valahogy.

Az öreg picit megnyugodott:

– A többihez kérjetek gázolajat a sofőröktől, de nem merjétek meggyújtani. Csináljátok takarodóig. Dörzsöljétek, kaparjátok, engem már nem érdekel. Ha végünk, hát végünk…

Ha valaki esetleg nem ismerné fel, hogy milyen vasról volt itt szó, itt megnézheti.

Megjegyzés:

– az akkor bevonuló kopaszok műanyagtusás fegyvere az átlagostól könnyebben koszolódott (a kapirgálástól a felület érdesebb lett, és talán a melegítés hatására könnyebben tört)

Másnap a saját fegyvereiket  kellett megtakarítani. Ez pont olyan napra esett, hogy az Öreg Bignek előre megírt kimaradása volt: egy ismerőse esküvőjére kapott többedmagával meghívót. A tisztítási program kicsit elhúzódott, a könyv kezdett ketyegni, az öreg meg nem várta meg a fegyveranyag végét. A csúzlit lerakta az ágyára, megbízott valakit, hogy majd tegye be a fegyverszobába a vasat, aztán kimenőben elment az esküvőre.

Megjegyzés:

A századukon az volt a szokása a felüljáróknak, hogy a be nem gombolt gombokat letépték. Mindegy volt, hogy milyen ruha, téptek ezek mindent. Ha a gomb nem jött könnyen, hát jött erővel; ha a ruha is szakadt, hát szakadt.

Az Öreg Bignek az ingéről szakadt le és ki egy gomb, amit persze másnapra visszavarrt, de nem sima cérnával, hanem (idézek): műszaki cérnával.

Aztán persze nem szakadt le a gomb, mert ügyelt a gomboltságra.

A kimenő után többedmagával támolyogtak a laktanya felé, a kapuban már várták őket. Az öreggel kezdtek:

– A fegyverét meg eldobja és kimaradásra siet…Holnap a parancs-kihirdetésen lefokozom! Addig is irány a fogda!

Reggel kiengedték. A századon a haverjai biztatták, hogy a csillagot varrja fel műszaki cérnával, „neked már úgyis mindegy!” alapon. Parancs-kihirdetésen az állomány előtt levágták a krumplivirágját. A tisztesi mivolta nem tartott egy hétig sem, amit az öregem nem bánt, ennyit mondott:

– Csak annak örültem, hogy a megégett AK-kat nem vették észre…

5 hozzászólás

 1. zolcsi67 — 2012-09-18 19:29 

Továbbra is csak Aczél főhadnagyot tudom idézni (Mezőfalva, kiképző bázis, századpk.): “a katona a Föld legkártékonyabb állata” – mondta, miközben erős gesztikulálása miatt az ügyeletesasztal telefonja a padlón végezte, darabokban. Lenézett, és hozzátette: a hivatásos is katona…

 2. Estván — 2012-09-18 21:49 

@zolcsi67: klassz mutatvány lehetett. Nálunk meg volt egy Vas hdgy. :)

Jól rémlik, hogy ez a poszt régebbi hozzászólások kifejtettebb formája?
Amúgy a műanyag tusáról többek között a törékenysége miatt álltak vissza a jó öreg fára. Persze nyilván a hőkezelés is rátett egy lapáttal…

 3. Bigjoe(HUN) — 2012-09-19 12:26 

@Estván:
Igen, a poszt eleje már volt a kommentárok között a “heti 1 rovatban”, valami ínséges időben.
Most nézem csak, hogy a vas neve meg rosszul van leírva, én Ak-63-t írtam, de ez az ágyú az AKM-63 nevet kapta.
Azon sokat agyaltam, hogy az ÖregebBig mikor és honnan szerelt volna le, ha a hivatásosok rájönnek a műa. alkatrészekben bekövetkezett minőségi romlásra.
Vagy mennyi lett volna a HTK………
Egy komplett – a laktanyát érintő- vonulás fegyvereit rendezték le.

 4. tiboru — 2012-09-19 13:45 

@Bigjoe(HUN):

AKM-re módosítva :-)

 5. Bigjoe(HUN) — 2012-09-19 15:01 

@tiboru:
Köszi

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.