372. – Lövészárok

Mai posztolónk – saját bevallása szerint – csak azért ragadott billentyűzetet, hogy a Milstoryn jelenlévő (és valóban egyre dominánsabbá váló) határőr-túlsúlyt egy kicsit ellensúlyozza és csökkentse. Lensver barátunk első írása ez, de őszintén remélem, hogy nem az utolsó: szerintem sokan egyetértenek velem abban, hogy a katonai kollégiumok és a Bolyai belső élete szinte kiált a nagyobb nyilvánosság után!

A katonasággal kapcsolatos élményeim a blog közönségéhez képest kicsit későbbre datálódnak: az 1990-es évek derekán adtam a fejem arra, hogy az akkor még létező KatKó-k egyikébe jelentkezzek. Onnan egyenes út vezetett a katonai fősulira, ahol a még jelen lévő sorállomány lelkesen rázta felénk a centijét, és kiabált, hogy 1000 nap és hali. Ha tudták volna, hogy csak a fősuli majdnem 1500 nap, és ami azóta van, az sem éppen nyaralás valahol a Karib-tengeren. Bár az lenne! Nos, amennyi időt mundérban eddig eltöltöttem, az bizony gombócból is sok lenne…
 
A Bolyain a saját évfolyamom nagy része katonai középiskolából jött, így a felsőbb évesek újat mutatni nem nagyon tudtak nekünk, de azt el kell ismerni, hogy próbálkoztak becsülettel. Első századparancsnokunk Halupka százados volt, aki szigorú, de igazságos vezetőként irányította hétköznapjainkat. Jómagam és szakasztársaim voltunk párszor büntetésben, de legkedvesebb emlékem az, mikor egy körletrend alkalmával Halupka talált a szekrényünkben egy hétdecis „Péter Pál” fedőnevű cseresznyeízű italt. Nagyon csúnyán nézett, s megkérdezte: ki birtokolja a szeszt? A két tulajdonos vállalta a dolgot (corpus delicti, tagadni nem lett volna értelme), mire azt mondta: fiúk, ha már isznak, akkor legalább ne ilyen szart igyanak! És balra el. Semmi fenyítés, semmi takarítás, a pia is megmaradt, pedig ez a jószívűség igazán nem volt rá jellemző. Azért persze jó ideig “Péter-Pál”-nak hívott kettőnket, de ez elviselhető volt.
 
A következő emlékezetes eset Ócsán esett meg, mikoris az alapkiképzés jegyében szorgalmasan gyakoroltuk a lövészteknő, térdelő- és álló lövészárok kialakításának folyamatát. A szakasz nagyja kábé a térdelő mélységnél járt, mikor egyik osztálytársunk jelezte a kiképzést vezető másodéveseknek, hogy neki biza egészségügyi szünetre lenne szüksége. De olyanra ám, amit nem lehet egy bokor mellett állva elvégezni. A foglalkozást nem lehet megszakítani, legalábbis ez volt a felsőbb évesek álláspontja, így azt javasolták a kollégának, hogy a közeli bokorban intézze el dolgát (úgysem meri alapon).

Nos, merte.

Amikor be kellett mutatni a lövészárkot, kolléga az ellenőrzést végrehajtó rajparancsnokokat a bokorhoz vezette (az árok is a közelben volt), hogy ő azt alkotta a rá kiszabott időben (na jó, nem a bokrot alkotta, hanem azt, ami a tövében volt található). A nagy meglepetés vége még nagyobb röhögés lett, és a produktum betemetésre került a lövészárokkal együtt. Minden jó, ha a vége jó, nem igaz?
 
Mostanra csak ennyi. Az esetleges pozitív visszajelzéseket követően talán lesz még kedvem pár gondolatot megosztani a tisztelt olvasóközönséggel.

53 hozzászólás

 1. zeno32 — 2012-12-26 14:54 

@szkv: Szia !
Szia !
Véletlenül találtam erre a fórumra !
Családkutatást végzek ha ráérek , a keresőbe beírtam , hogy repülőgépes szöktetés és ez vezetett ide !
Kérdésem az lenne , mennyit tudsz a hetvenes évek elejei szöktetésről , amikor a Lövői útra szállt le a sportrepülő .
Azért érdekelne nagyon mert közeli rokonaim voltak ők , a családom sohasem beszélt róla /tabu téma volt/. Én is csak pár éve tudtam meg ezt .Igazából azóta nyomuk veszett !

Ha valamit esetleg tudsz szívesen fogadnám az infókat! /Szombathelyi vagyok/
Szia Misi

 2. dafko54 — 2012-12-28 17:18 

@zeno32: Szervusz . Nem hinném , hogy nagyon sok írásos anyagot ( képeket biztosan nem ) lehetne találni az általad keresett konkrétumban. Talán egy rövid újsághír, valamelyik lap eldugott helyén a nem tudom hanyadik oldalon. Abban az időben ez nagy “csapás” volt az imperialisták részéről . A kudarcot nem nagyon reklámozták, nehogy rossz példát mutasson. Vannak még élő személyek , csak tőlük tudsz információt szerezni, bár ez konkrétumot a családtagok megtalálásáról nem hinném , hogy tartalmaznának ennyi idő távlatából. Osztrák lapok biztosan közölték a jó hírt , így ha tudod a pontos dátumot lehet, hogy valamelyik szomszédos tartomány irásos híradásaiban megtalálhatóak az események .Elmondásod szerint azóta nem tudni a rokonokról. Lehet , hogy jelentkeztek , de a “hivatalos szervek” valószínűleg éberen vigyáztak , hogy a jó hírek ne jussanak el a cimzetthez. Vagy a rosszabbik eset, hogy valamilyen baleset érte őket ( tudom , most sokan felhördülnek , de ugye volt újsághír – ha jól emlékszem – arról a MIG pilótáról , aki kiesett véletlenül Olaszországban egy vasúti alagútban nem sokkal disszidálása ( ezt a kifejezést használták akkoriban ) után nem sokkal – a gépet viszaadták ).Lehet az is , hogy nem akartak kellemetlenséget az itthon maradottaknak – bár azok sem kaptak útlevelet egy darabig biztosan. A Nemzetközi Vöröskereszt estlegesen tud érdemben információt szolgáltatni , ha vannak nevek , pontos időpontok és helyszínek. A kutatásod eredményéről – általánosságban beszámolhatnál , ha nem ütközik akadályba. Üdvözlettel .

 3. szkv — 2012-12-31 16:58 

@zeno32:
Szevasz zeno32:
Hogy kik voltak akiknek sikerült a “légi diszidálás” név szerint nem hozták nyilvánosságra, csak szóbeszéd alapján terjed el, amelynek sok esetben a valós alapja nem volt. Én magam is sok verziót hallottam. Nyilvánosság előtt nem lehetett megemlíteni. Egy munkatársam, aki a helyszíntől pár száz méterre lakik, ő is csak azt tudja elmondani hogy a 84 számú fő útra szállt le, ahol a régi útvonal befordul Lövőre. Maga a repülő Völcsej irányából szállt be nagyon alacsonyan. HATÁRŐRÖK ÉSZLELTÉK a berepülést, de a területileg illetékes radaron nem jelent meg. Hogy mennyire volt valós a radaros jelentés azt, ide nem írom le. A következő sorra lehet azt mondani hogy védem a “mundér” becsületét, de egy biztos a HATÁRŐRÖK nem vétettek. A légtérsértés tényét megállapították és jelentették az illetékes helyre, de többet nem tehettek. A járőr a kutyáját hiába engedte volna el, mivel szárnya nem volt így esélye sem volt az elfogásra. Magára a repülőre meg nem lehetett lőni.
Tisztelettel: SZKV BUCSU

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.