373. – Stoki reloaded

Úgy tűnik, Zweitakt barátunk egy kicsit magára vette az egyik olvasó kommentjét, amikor a múltkori sztorijában a stokik, khm, felborulásáról és ennek körülményeiről, illetve előzményeiről írt. Mai posztjában – mintegy válaszként – egy kicsit alaposabban körüljárja a történetet, s ezt elolvasva talán még azoknak is megvilágosodnak a hogyanok és miértek, akik nem szimpatizálnak kifejezetten a hajdani tisztesek módszereivel.

Történt, hogy a legutóbbi panaszkodós történetben emlegetett felrugdosott véletlenül felbillent néhány stokiért engem (amikor az eset történt, épp én voltam a zászlóaljbelgép) zászlóaljdizsire rendeltek. Ilyenre emberemlékezet óta nem volt példa az alakulatnál. Nem tudtuk, mi lesz, de súlyosan hangzott.

Később is csak egyszer esett meg, de az a kopasz betépett az őrségben, és az ÜTI elvette a fegyverét, lőszerét a toronyban…

No, mindenesetre telefonáltam a Kisasszonynak, hogy ma ne várjon, a többit meg meglátjuk… Hogy klasszikust idézzek: “Nem fejtettem ki neki az igazság teljességét!”, bár a telefonban a hangomon azért érezte, hogy valami baj vagyon. Arra gondoltam, most pár hétre becsuknak, vagy még rosszabb is lehet, mert akkoriban úgy tűnt: a kopasz szívatja a tisztest: egyet rí, tisztest meg letolják, mint a szaros gatyát.

Másnap reggel odaálltam a sor végére a ZPK-n, mellettem a századparancsnokommal, becsúszott sportszelettel, mert futkosót meg ügyészséget emlegettek, továbbá “egy évtől öt évig, öt évtől kötélig”. A tisztek meg vigyorogva figyelmeztek, ők se nagyon láttak még ilyet, a ZPK-n a rendelteknek fenntartott hely eleddig üres volt. Néztek is, mint a csodabogarat:

 – Rendeltek? Téged? A többi kummantós mákvirágot akkor még ma falhoz állítják? No, majd sütünk reszelőt a kalácsba… hehe. Akkor rád rohad a lakat, hehe… A stráfokat lazítsad, vagy az ingvállat, mert letépik..! Hehehe…

Anyádnakpalánkot! – gondoltam bölcsen, mert mint az Egészséges erotika óta tudjuk: “Ha nincs mondva, retorzió nincs se!”

Megkezdődött a kihallgatás… Vigyázz! A tisztjeink úgy álltak ott, mint a századkihallgatáson reggel a sorállomány, majdnem elröhögtem magam. A HT-k pont úgy viselkedtek az alezredessel, meg a TÖF-kel, mint mi a HT-kkel a századszinten. No, engem valahogy (szabályzatellenesen!) a századpékával előre vettek, bementünk az irodába. Tisztek kerek szemekkel néznek…

Bemegyünk, szőnyegszéle, surcivillog, derékszíjboxolva, középsőujjavarráson, sild elvágólag, feszes vigyázz!.

ZPK kezdi:

– Tudja, miért van itt, hát mit tud felhozni mentségére, tizedes?

Előre begyakorolt választ nyomtam néhány HT tanácsai alapján; jóban voltunk, nem akarták, hogy bajom legyen :-)

– Jelentem, a körletrendért az AEGÜ a felelős, illetve a körletpékák, és a szolgálatok ellátása miatt kevés tisztes volt a szinten. Ezért a gyorsabb ellenőrzés végett a folyosón rendeltem el a létszám-, az összehajtott gyakorló-, bakancskarbantartás-ellenőrzést hogy a honvédek szabadidejét minél kevesebb ideig vegyem igénybe. A létszám ellenőrzése után a tiszteseket utasítottam a gyors szemlére, oszoltatásra és a másik századszintre távoztam. Jelenlétemben szabálytalanságot nem láttam (önvédelmi bociszem…)

Azért ezt érzitek? Meg kell magyaráznom, hogy AEGÜ-ként létszámellenőrzést rendeltem el, stokiszemlével…. Ja, bocs, nem szabadott már stokinak hívni a stokit, hanem “ruházat-összehajtás- és lábbeli-karbantartás” volt a neve, mert a „stoki” szó sérti az újoncokat…

– Tudja ugye, hogy ez így nem volt szabályos? Hogy a körletrendet, az összehajtott ruhát a folyosón ellenőrizte?

– Jelentem: nem!

(Az állandó őrparancsnoki szolik miatt sosem voltam parancskihirdetésen, a falitábláról meg csak a vezénylést néztem, a többi tacepao meg kit érdekelt…)

– Hm… Figyeljen jobban! Főhadnagy úr!

– Parancs!

Becsukjuk?

– Jelentem: nem!

– Megvonjuk a kérelmét?

– Jelentem, inkább…

– Menjen ki, tizedes!

Hátraarc, csattanós kilépés, el, ajtó becsuk.

Kint a HT-k érdeklődve néztek, röhögve mutatták a kezükkel a kulcsolást:

– Kufstein, Mátraháza?

Megráztam a fejem, helybetopiztam gyorsan egy párat, de valahogy nem volt kedvem velük röhögni… Kisvártatva visszahívtak.

– Tizedes!

– Parancs!

– Önt szóbeli fenyítésben részesítem, a parancsom megtartásának – miszerint a körletrendet a körletekben kell ellenőrizni – elmulasztásáért! Leléphetnek!

(Ja, a körletben? Meglesz…- gondoltam – és ha már ott vagyunk, a szekrényt, ágyat is… Hej, ha ezt a többiek megtudják… Közvetlen parancsom van a Főnöktől…)

Odakint alakiasan beálltam a parancsnokom mögé és lépést tartva elindultunk. Egyszer csak hátrafordul a főhadnagy:

– Ne hőmérőzz má’ meg, Gyuri, gyere mellettem! Hallottátok kint, mi volt bent?

– Nem.

– Megmondtam neki: ha becsuklak, a fegyelem végképp felbomlik a szinten. Amúgy meg nincs kit őrparancsnoki szolgálatba tennem a gyökér ütikhez, mert te tudod a szolgszabot pontosan idézni…

– És kérelmem meddig ne legyen?

– Hülye vagy, estére meg van írva a könyved! Holnapután meg szolid lesz… Na, szeva, eriggy a szintre, vagy ahova akarsz, nekem dolgom van. Csak jelentsd le a belgépnél, hogy a kantinban vagy… Hehe…

Akkora kő esett le a szívemről, hogy majd beszakadt az aszfalt. Este mégiscsak hozzájutok a hormonszint-beállító szertornához… És a Kisasszony is megnyugodhatik.

És a századnál szépen visszaállt a rend. Az lett a vége, hogy az “első és másodidőszakos állománnyal szembeni esetleges visszaélések kiküszöbölése végett” egy darabig minden este maradt napos tiszt a szinten. A kopaszok meg szidták a rinyásokat, mert “a parancs, az parancs”; mostantól a tisztesek (vagyis mi) körletenként ellenőriztük a rendet. Akinek ezzel kapcsolatos panasza volt, az mehetett közvetlen a napos tiszthez. És láss csodát: a tisztesek mentek szépen a napos tiszthez panaszra, ha a kopasz úgy találta, hogy rendben van az ágya, szekrénye, minden oké, csak a tisztes a szenya. Jó, akkor megtekinti a körletrendet a főtörzsőrmester/zászlós/hadnagy úr is! Akit meg ezek után helybetopira ítéltek, az kapott konzervet, mert vacsi a kimaradásra kiírtaknak nem járt. És az addig elnézett dugi kaja-pia is észrevétetett, és szépen kikerült a szekrényekből. Valahogy inkább önként kidobták, ha már nem volt kinek odaadni, hogy egye meg, mint hogy megtaláltassék és kihallgatás meg helybetopi legyen belőle… Azt, hogy lemaradtak a Derrickről, a felnőtt talajtorna szélesvásznú és közelképes közvetítéséről, meg a mittoménmiről, meg ki nem szarta le?

A rinyálások alapján az elöljáró azt hitte, szívatások mennek a századnál és cseszegetett minket, tiszteseket. aztán a kopaszok koppantak…

Legyen itt egy példa az eset előttre, illetve utánra:

Kimarcsira készülünk. Szólok az őreimnek: srácok, a ruha legyen rendben a szekrényben, nem akarok balhét. Ha szar a szekrényrend, engem cseszegetnek és akkor – ennek folyományaként – én is cseszegetni fogok!

– Leszarom, bazz…

– Hát ha nektek ez kell… Honvédek! Parancsom a következő: kimaradásra sorakozás előtt a ruha – a kifüggesztett ábra szerint – legyen rendben a szekrényben! Végrehajtani! Most!

– Neizémár, kinek nyomod, szard már le, lazíccsá! Mé’, mi lesz? Úgyse húzhatsz le kimarcsiról, parancsba van!

– Jól van, így is van – gondoltam –, egy vacak szekrényrendért nem fogom kihallgatásra rendelni, mert úgyse tudom bizonyítani, ellenkező tanú meg valószínűleg akad… majd meglátjuk… legfeljebb megyek majd a könyvtárba, ott is szívesen elvagyok, van sok jó countrylemez, könyv… A kislány meg lesz holnap is, ha lehúznak. Nekem fogy, neked hogy?

A szóbeli fenyítésem után viszont:

Leadtuk az őrséget, átöltözés. Srácok! szekrényrend! haggyámá, stb. menjünk! Begyűrik a gyakorlót, surcit, teli málhagyíkot, lakat, iszkiri. Kb. egyszerre léptem ki a körletből a kopaszokkal. Napos tiszt felsorakoztat minket a belgépasztalnál.

– Minden kimaradásra készülő sorakozzon a szekrénye előtt!

Nagy futkosás támadt, én meg röhögtem magamban, mert a levetett gyakorlót a kimenő ruha vállfájára tettem kábé ugyanannyi fáradsággal, mint amennyivel begyűrtem volna. Nadrág, zubbony, ing elrendezve. Surranót meg még az őrpéká helyiségben beboxoltam, levétel után csak át kellett törölni pikk-pakk… Azt meg senki nem tiltotta, hogy a tartalék gyakorlóba lécet rajzszegezzenek, és biztosítótűvel rögzítsék össze (mint én), hogy a málhából egy mozdulattal: pipec stoki a szekrényben!

Berobbant a körletbe a napos tiszt, benézett a szekrényekbe, és megkérdezte a kopaszokat:

– Felhívta a körletparancsnok a figyelmüket a szekrényrend betartására?

Nem mertek hazudni, a válasz tehát ez volt: Igen, felhívta!

És visszaöltözött a bagázs, kaptak konzervet, én meg egyedül mentem a belgéppel a kapuhoz…. Kérem, én szóltam… Persze, voltam én minden, csak akasztott ember nem… Visszatértemkor megkérdeztem, hogy jobb-e ez így, mint amikor nem volt napos tiszt, hogy az ő jogaikat védje velünk szemben?

Háááát: nem jobb…

Akkor egy életre megtanultam, hogy utasítani csak az tud valakit, akinek hatalma is van az illető fölött, illetve akárhogy szeretne, a felettes csak akkor haverkodhat a beosztottal, ha az alárendelt képes – önmagától – a normális együttműködésre.

2 hozzászólás

 1. Rókakígyó — 2012-09-26 07:29 

jó a poszt és nem erről jutott eszembe (+elhatárolódom), hogy a stokifelrúgás az egyszerű elöljárók szórakozása volt, a bonyolultabbak sokkal inkább szívatósak voltak. Én is voltam belszolgálat, de ilyesmi nem fordult meg a fejemben:) Még egyszer: ez nem minősítés, csak észrevétel és tényleg jó a poszt. Az sokkal érdekesebb, hogy valaki hogy jut olyan elhatározásra, hogy ezzel próbálja a többieket rávenni a rendrakásra. A végén nálunk is volt fogda ultrázásért. A bünti hatékony volt, többet nem fordult elő ilyesmi.

 2. Bigjoe(HUN) — 2012-09-26 16:12 

Már a végét járta a sorkötelesség – amikor a tiszteseket/th így szorongatták.
Egy repülő stokiért szőnyeg széle……
Vajon egy telefonfülke mit érdemelt volna….
(telefonfülke=emeletes ágy álló helyzetbe borítva)

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.