383. – A reporvosi

Hónapok óta nem olvastunk semmit Proletair barátunk tollából, pedig az a helyzet, hogy a Milstoryblog beküldői versenyében sokáig ő birtokolta a „legtermékenyebb szerző” büszke címet. A kolléga most megrázta magát, s a hajózó állomány egyik kötelező púpjáról, az évenként esedékes reporvosi vizsgálatról számol be az érdeklődő tömegeknek. Csak kiegészítésként tenném hozzá, hogy egyszer (az ugrások megkezdése előtt) jómagam is végigmentem egy hasonlón (pedig csak sima sorkatona voltam), úgyhogy teljes együttérzésemről tudom biztosítani. Bennünket még az urológiával is ijesztgettek, de (mint utólag kiderült) vakriasztás volt, viszont vérnyomásemelőként kiválóan működött.

Valaha a szolnoki felderítőknél viszonylag lazán vették az orvosi vizsgálatot. Még sorkatonaként bőven megfelelt, ha a sorozáson A” kategóriát kapott az ember és a vérnyomása nem volt kiugróan magas. Az, hogy alacsony volt, senkit sem érdekelt, majd a gépben, ejtőernyős ugrás előtt úgyis felmegy a normális értékre. Szóval sorkatonaként megfeleltem, és a szerződéses felvételin is megelégedtek azzal, hogy sorkatonaként is ott szolgáltam. Igenám, de egyszer csak valakik valahol elhatározták, hogy az nem járja, hogy ezek a felderítő legények csak így röpdösnek meg zuhangatnak ha kell ha nem, és még egy repülőorvos sem látta őket. Meg is szervezték az évente kötelező repülőorvosi vizsgálatokat.

Ez úgy kezdődött, hogy a zászlóalj hivatásos és szerződéses állományát először is felosztották, vegyesen szerdzsós és háté csoportokra. A dolog úgy nézett ki, hogy egy meghatározott napon (rendszeresen decemberben) a nap végén felültünk egy buszra, s elvittek minket Kecskemétre az ottani repülőkórházba. Ennek a kórháznak volt egy szárnya, ott voltak négyágyas szobák (nem kórtermek, hanem olyan kollégiumi szobaszerűségek), ahol lecuccoltunk és vártuk a másnap reggelt.

Na de ne rohanjuk annyira előre, hiszen az estével is kellett kezdeni valamit. Hogy ki ne essünk a formánkból, természetesen több csoportra oszlottunk, és megkezdtük Kecskemét kocsmaellátottságának felderítését. A feladatot minden esetben kiválóan oldottuk meg, szinte mindig sikerült megtalálni azt a helyet, ahol a sör ár/érték aránya a leginkább elfogadható volt. Na innen szinte mindig nehezebb volt visszatalálni a kórházba, pedig az sokkal nagyobb épület ugye, mint egy kocsma. Volt, hogy az éjszakai (hajnali) köd miatt a visszaszivárgás elég hosszú időt vett igénybe, de legalább vidáman teltek a kanyargással töltött méterek. Egy rövid és gyors alvás után reggel hatkor volt ébresztő, akkor éhgyomorral elbotorkáltunk a laborhoz. Ott vizelet- és vérvétel történt. Namármost: az ébresztő után (az utolsó sör vízhajtó hatása miatt) egyből a wc-n kezdtünk, és így (teljesen kiürült állapotban) mentünk a laborba.

A reggeli alacsony vérnyomásomat rendszeresen sikerült a kimutathatatlan zónába vinni a vérvétellel. Aztán az ember hófehéren ott szédeleg a labor wc-jében, egy kárörvendően aprócska pohárkával, amit – méretének dacára – nem tud még félig sem megtölteni, pedig a csap meg volt nyitva, hadd csobogjon, és erősen gondoltam a Niagara vízesésre is. Szerencsére mindig akadt pár józanabb bajtárs, aki ilyenkor kisegítette a megszorult katonát, és adott a sajátjából.

Azóta is érdekel, hogy vajon hogy hozták össze a vérvétel cefreszagú eredményét egy tök semleges vizelet értékeivel, na de mindegy is.

Tehát az első nagyobb megmérettetés meg is volt. A következő állomás a fogászat. Ha az ember jófej akart lenni, akkor még reggeli előtt ment; így nem kellett üzemi teát és szalámiszagot lehelnie a dokira. Az alkoholszag azért maradt.

Így közbevetve kell megemlíteni minden reporvosi egyik legfontosabb kellékét, az Egészségügy könyvecskét. Bár a becézett név egy kis noteszt sejtet, de nem így van: egy keményfedeles, fényképpel és mindenféle személyes adattal ellátott vaskos füzetről van szó, ezt mindenkinek magánál kell hordania. Nagyon komoly kis nyomtatvány, még azt is belepecsételték, hogy „Ez a EÜ könyvecske 68, azaz hatvanyolc számozott lapot tartalmaz.” Az oldalszám viszont 127. Biztos az ellenség megtévesztése érhető itt tetten. Az egész könyvecske egy általános anamnézissel kezdődik:

1. Örökletes betegségek,
2. Átvészelt betegségek
3. Koponyatraumák
4. Egyéb sérülések: 4/a: sebesülések, 4/b: zúzódások
5. Pszichikus traumák
6. Eü. szabadság
7. Megszakítások a repülőmunkában
8. Alkoholfogyasztás
9. Dohányzás
10. Sport
11. Kiegészítések: 11/a: légiesemények, 11/b: nemi élet (!)

És ezek egyből a 3. oldalon. Ó, ha ezt egy ombudsman látta volna…

Tehát a fogászatnál hagytuk abba: az elég komoly volt, én is kaptam egy törött fog miatt határidőt. Fél év alatt meg kell csináltatnom, különben „eje-alkalmatlan” és többet nem ugorhatok. A fogorvos után a többi vizsgálati helyet lényegében bármilyen sorrendben felkereshettük. Nagyjából mindegyik tartogatott meglepetéseket.

Mielőtt nekivágtunk volna a mi kis egyéni tortúránknak, kaptunk egy 300 kérdéses pszichológia tesztet, ezt kellett két vizsgálat között töltögetni. Egyesek a bő terjedelem miatt a jól bevált 1-2-X totómódszert alkalmazták, aminek később kellemetlen következményei lettek. Eseménytelen volt a belgyógyászat (leszámítva az ide tartozó, s már említett labort), a szemészet is, bár a szemész főorvos engem nagyon leteremtett, hogy a pszicho300 tesztemet hogy merem a folyosói tárlón tölteni, nem asztal az. És tényleg: a tárlóban (neki) felbecsülhetetlen értékű megsárgult lapos szemészeti szakkönyv volt találomra kinyitva valahol a közepén, meg egy rozsdamentes acél izé, gondolom valami szemészeti kütyü. Ha be is törtem volna a vitrint, egyikben sem okozok kárt.

Amúgy – mint később kiderült – a doki volt a főgóré (akkor ales, ma már tábornok) és még Farkas Bercit meg Magyari Bélust (ugye hogy Magyarit nem szoktuk becézni, na én jusztis) készítette fel a boldog emlékezetű Interkozmosz keretein belül. Tele is volt aggatva Interkozmoszos képekkel az egész folyosó.

A lényeg, hogy a látásom kiváló volt (szerencsére ma is az). Ideg- és elmegyógyászat: ide kellett a 300 kérdéses teszt. Nagyon kedves fehérruhás hölgyek vizsgálgattak minket. Volt itt egyensúlyvizsgálat, kézremegés-vizsgálat, (a másnaposoknak ez a két szer azért kemény volt, tapasztalatból tudom) reakcióvizsgálat (oké, ez is), meg pár kötelező kérdés, például hány ugrásom van, mi a beosztásom. Na itt az egyik katonatársam a beosztásra azt mondta: mesterlövész. Őszinte csodálat a dokinénik részéről: maga olyan jó lő? Hogyne! Egy kilométerről a csecsemő szájából kilövöm a cumisüveget. S mondta mindezt az elmegyógyászaton…

Volt fülvizsgálat. A hallása mindenkinek jó lett, mert segítettünk: aki süket volt mint az ágyú, az ült a kalitkában, a technikus néni meg tekerte a potmétert (vagy mit), mi meg a háta mögül mutogattuk, melyik fülére kell most hallania és meddig. Ezt a mutatványt szüneteltettük egy kifejezetten ellenszenves őrnagynál, meg is bukott. Aztán ott volt a forgószék. Bele kellett ülni, szemet becsukni, aztán jól megpörgettek. A szék ránézésre (a festék állagából ítélve) az 50-es évekből származhatott, de a csapágyazásra nagyon figyelhettek, mert zajtalanul és finoman pörgött. És gyorsan. Mi meg ugye másnaposok voltunk. Arról nem tudok, hogy valaha is bárki kiengedett volna egy rókát, de ha igen, az vicces lehetett… Aztán a széket egyszer csak megállították, ki kellett nyitni a szemet és a dokinénire nézni. Senkinek sem sikerült, de ez állítólag pont jó volt így. Néhányunknak ez pörgetés nélkül is ment volna.

Aztán volt terheléses EKG. Itt szobabicajt kellett tekerni, különböző nehézségi fokozatokban. A baj nem is ezzel volt, hanem azzal, hogy volt olyan év, amikor sikerült az érzékelőket a mellkasomra helyezni, és volt olyan, amikor nem. Ilyenkor egy kedves és fiatal nővér egy ránézésre is kettőforinthúszfilléres eldobható borotvával megritkította a mellszőrzetemet. Nem túlzok, ha azt mondom, az indokoltál nagyobb területen. Ja, és persze semmi cicó, úgy szárazon, hadd sercegjen. Ez amúgy simán elment egy fájdalomküszöb-vizsgálatnak.

Az egyik nagy „kedvencem” a belgyógyászat volt. Belépek, ott ül a doki, vele szemben egy nem igazán szép, de kedves és módfelett csinos fiatal nővérrel. A doki fel sem nézve a papírjaiból határozottan a nadrágom letolására utasít. Aztán oda se nézve hozzáteszi: AZT is. Ami a fehér alapon kis piros szíves boxershortomat jelentette. Én ugye azonnal a csinos nővérre néztem, ő pedig roppant diplomatikusan (és tapintatosan) valami rendkívül fontos adathalmaz elmélyült tanulmányozásába kezdett (és mintha el is pirult volna, de nem jobban mint én). A doki oldalt fordul, és egy határozott mozdulattal a tenyerét a combtövemhez szorította, majd kiadta a parancsot: köhögjön. Köhögtem. Megint! Megint köhögtem. Rendben, felöltözhetek. A felöltözés kettő másodpercet vett igénybe, és a nővérke is pont akkor fejezte be a rendkívül fontos adathalmaz tanulmányozását. Közben a doki felállítja az anamnézist (vagy mit): magának barátom van egy kis herevisszere. Az én arcom a döbbent kérdőjel szobra, a doki jegyzetel és vidáman folytatja: de semmi gond, ez természetes. Nekem is van. Az lenne a furcsa, ha nem volna. Ja, és a boxershort annyira nem egészséges viselet, én a helyében mást hordanék, mondjuk olyat, amiben nem harangoznak folyton… már ha érti. Értettem. Ez a doki a következő évben belenézett a könyvembe: nofene, mit írtam én ide, nézzükcsak, le a nadrággal, AZZAL is, köhögjön, megint, köszönöm, áhá, valóban, de nem vészes, felöltözhet, ühüm, kár is volt beírni, de ha már beírtam, akkor marad.

Aztán volt egy gyors fül-orr-gége, ahol kiderült, hogy orrsövényferdülésem is van, de ez sem vészes, ha tudok gond nélkül egyenlíteni, akkor nem kell műtét. Hát – mondom – mi sem természetesebb, néha még álmomban is egyenlítek, arra szoktam ébredni. Amúgy itt derült ki, hogy az állomány 90%-nak van orrsövényferdülése… Aztán ott volt a mellkasröntgen. Itt a változatosság kedvéért a felsőruházatunktól kellett megszabadulni. Valódi technikatörténeti ritkaságnak tűnt a kissé viseltes röntgengép, és csak reméltem, hogy nem egy szovjet atomkísérleti telep ipari szövetkezete gyártotta melléktermékként még a boldog 60-as években. Aztán ott volt a hasi ultrahang. Mai napig nem tudom, miért kellett zselés takonnyal bekenni a hasamat, és mit kerestek odabenn, mert terhes biztos nem voltam, a májam még az előírt határértékeken belül volt… hacsak nem egy kis alient, de az biztos, hogy értelme nem sok volt a vizsgálatnak. (Aztán persze ki tudja).

Voltak még a szokásos vizsgálatok: vérnyomás, mellkaskerület, súly, magasság. Minden évben. Mikor minden vizsgálattal kész voltunk, várnunk kellett a repülőorvosi bizottság pecsétjére. Ez abból állt, hogy a nagytudású főorvosi plénum mindenki könyvét átnézte, megnézte az adatokat, és esetleg ajánlást téve (például fogkezelés javasolt, stb.) ráütötte a végén az EJE. ALKALMAS pecsétet. Aki alkalmatlant kapott, az mehetett orvostól orvosig egész évben, de lényegében hiába; az ilyen búcsút inthetett az ejtőernyős pályafutásnak.

Tehát ott voltunk a kórházban, és vártunk. A kórházban tétlenkedő katona pedig veszedelmesebb, mint egy bubópestis járvány vagy egy szimpla hastífusz. Eleinte csak cigizgettünk, kólát meg minyont (a csokis mindent visz) vettünk a büfében, aztán kezdtünk elkanászodni. Épületharcászatot imitáltunk a zegzugos folyosókon. Aztán találtunk egy csomó kerekesszéket. Nosza, meg is volt a program: NASCAR-verseny, csikorgó gumik, kisodródás, borulás, vörös fejjel suttogva kiabáló főnővérszerűség…

Végül megkaptuk a könyvünket és mehettünk Isten hírével, a kórházi személyzet és a betegek legnagyobb örömére (és a büfés csaj legnagyobb bánatára).

21 hozzászólás

 1. Bigjoe(HUN) — 2012-11-08 09:59 

Reporvosi…………az nekem is volt, igaz már civilben, jó magyar forintokért:(
(talán ’96-ban 5000Ft volt)

Az öregebBig pedig nemrégen mesélt egy történetet a kekeméti rep.kórházban átélt élményeiből.
röviden: gyenguszra került-Szentesen- gipsz; majd szoliba. Onnan a pol.tiszt elvitette a kek.kórházba – (közben egy Ht.- Clerence- a “szönyegszélén” állt)

Kekeméten kimaradast kapott valami fődokitól (!!!-mert kiderült, hogy szoba-festő), aminek a VÁP vetett véget, kellően nagy port verve.
Aztán elzárták a könyvét főorvosilag, majd valami pizsamás engedte ki, ez nagyon nagy fejű valaki volt, mert elérte a “betegeknél”, hogy átfessék a kórház egyik folyosóját cirka 1 hét alatt.
Aztán az összes doki házát átfestetek, valamelyiknél betonoztak, szóval volt ideje gyógyulni.
Este leírom, mert elég hosszú.

 2. szogyi — 2012-11-08 10:20 

Áááá, köszi ez egészen megfiatalított….
Kecskeméti kocsmatúra, hajjjj… még valami ordas k…-t is összeszedtünk egyszer. Másnap sebészeten a doki felismerte “azt a bizonyos” bal felső hatost az egyikünk testtájékán ;) Úgy látszik közleány volt az illető a városban.

Hóttmásnapos vérvizsgálat… megérdeklődtük hogy találtak-e vért az alkoholunkban…

Az egyszálp.csben történő ácsorgás meg… hogy mindig kellett bent lennie egy-két nővérkének az szinte alap. Idézet: “Fiatalemberek ne fárasszák magukat, a nővérke már egy kilométer f@szt látott…”

 3. szogyi — 2012-11-08 10:54 

Ja, meg még azt felejtettem el, amikor egy esetben vörös fejjel jött a seriff…
“Ki volt az a vadbarom, aki a gyerekbetegségek rovatba beírta, hogy kankó, tripper, gonorrhea ?!!!”

 4. Estván — 2012-11-08 23:49 

Ahhoz képest, hogy a legendák szerint ez a vizsgálat(sorozat) milyen szigorú, a valóságban a körülmények miatt elég nehéz lehetett elbukni :)
Persze azért az sem lehet véletlen, hogy pl. Fodor (századpk.-nk kiejtése szerint: “Álek”) is elkerült tőletek Szolnokról hozzánk Tapolcára alapkiképzőnek…

Érdekes módon ha néha laborra kell menni, mindig rámjön a para, hogy valami végzetes kórság nyomait találják bennem, aztán semmi.
Viszont a visszeres lábszáraimra (még 40 se vagyok) csak legyintett tavaly az üzemorvos. Hajlam, alkat. Ha gondolom szedhetek vagy kenhetek rá valami vénynélküli csodaszert. Műteni csak akkor zavar el, ha fáj is.
Voltam tavaly tüdőszűrésen is, a gondozóban kapott kis fotóért (illetve azért amit ábrázolt) háziorvosi dicséretben részesültem: “Ilyennek kéne lennie mindenki tüdejének!” Ez már csak azért is érdekes, mert oké hogy sose dohányoztam, de az elmúlt évtized nagy részét reggeltől estig csodás fővárosunk utcáin töltöttem, ahol azért nem alpesi minőségű a levegő…

 5. Rókakígyó — 2012-11-09 05:17 

Proletair bajtárs ismét aktiválódott, most már biztos, hogy örökké lesz milstory blog:)

 6. Estván — 2012-11-09 22:39 

Míg el nem felejtem: Proletair bajtárs jó hogy itt vagy, tudnál segíteni egy kicsit? Meddig voltál szerdzsó? Találkoztál pályafutásod során a 93M eje. gyakorló ruházattal? Ez ugyanolyan zipzáras, mint a 87M., csak nem rába mintás hanem a mostani boci.
Illetve arról vannak-e emlékeid, hogy mikor jelent meg a 87M gyakorlón a hímzett név és ország felirat, meg a nemzetiszín pajzs a vállon?

Egy másik téma, ami nem hagy nyugodni: SzVD-vel, PKM-mel is volt ejtőernyős ugrálás?

 7. proletair — 2012-11-10 10:51 

@Estván:

1996-2001-ig voltam szerződéses. A 93M gyakorlót én csak tábornokokon láttam, leszerelésem idején kezdték el kiosztani a legénységi állománynak. Tudtommal az eje gyakorló maradt cipzáros megoldású, és a téli kabát is a régi eje hajózó felső szabású lett.

A rábamintás (három színnyomású) gyakorlóra már asszem 97-ben mentek felvarrók, de akkor még nem volt rendesen egységesítve a dolog. A címert mi akkor a jobb felkaron hordtuk. A ballon az alakulat jelvénye volt (sárga fekete gyakorló változatban) A név és az országjelölés mellett a magyar eje szárnyat, két külföldi eje jelvényt és az osztályos jelvényt hordhattuk, természetesen csak a szolgálati gyakorlón, és csak gyakorló változatban. Tehát fém jelvény helyett a varrott-hímzettet.

SzVD-vel nem volt ugrás, ki se fértünk volna vele a gépajtón, ugyanígy a PKM-mel sem. Bár ez utóbbival lehetett volna ugrani, csak a csövet le kellett volna venni. Ezeket a fegyvereket tudtommal teherernyővel dobták volna ki.

 8. depapa — 2012-11-11 10:28 

Poletár: de jó! Csak ne rövidíts mert semmit sem értek! Üdv. depapa.

 9. Estván — 2012-11-11 16:02 

@proletair: Köszi! Még annyi, hogy arra emlékszel-e, hogy a rába gyakorlón a rf. jelzés meddig volt a bal karra való kemény téglalap, és mikortól hordták a gallérra valót? Láttam fotón ilyen viselési módot, annak ellenére, hogy a gallérhajtókát már a bocihoz találták ki.

 10. Estván — 2012-11-13 00:33 

@depapa: Tolmácsolok :)
eje. = ejtőernyős
SzVD = “Sznájperszkaja Vintovka Dragunova”, távcsöves (mesterlövész) puska
PKM = “Pulemjot Kalasnyikova (Modernizált)” , géppuska villalábas változata, amit egy ember hurcibálhat ide-oda. Ezen kívül pl. van állványra szerelhető típus, meg elektromos elsütésű, amelyet harcjárművekre szerelnek.
Mindkét fegyver része a gépesített lövész meg a felderítő raj felszerelésének is, ezért érdeklődtem, hogy ejtőernyős célba juttatáskor hogy viszik magukkal, mivel hosszuk jócskán meghaladja az ejtőernyős katonára málházható összecsukott AMD vagy AK-63D méretét.

Érdekes egyébként, hogy az AMD eredetileg ejtőernyős és nyuszibuszos felhasználásra készült, de mégse csinált egyik műfajban se karriert :)
Végkifejletként a rendőrségnél kötött ki, illetve a sorkatonaság utolsó évtizedében a kiképzőközpontokba gyűjtötték őket.
Manapság viszont az amerikai fegyverbuzik egyenesen odavannak érte, illetve már elérhető airsoft verzió is.

 11. depapa — 2012-11-13 17:29 

 12. proletair — 2012-11-13 21:43 

@Estván:
2001-ig a rábán csak a karon volt rendfokozati jelzés, sem galléron, sem vállon nem volt. Utána meg szerintem le is cserélték négyszínűre a ruhát. Amit te láttál, az nem határvadász volt? Vagy repműszakis?

 13. Estván — 2012-11-14 00:32 

@proletair: Határőrök is karon hordták, csak zöld posztó anyagút. A repműszakiak meg váll-lapot, csak gomb nélkül és textil csillaggal.

A fotók (ha jól emlékszem 2000 utáni) Regiment magazinban vannak, és valamilyen közelharc-kézitusa oktatáson készültek. A kérdéses zubbonyt Zöllei Zoltán oktató (akkor őrgy.) viselte. Ő amúgy felderítő volt?

 14. proletair — 2012-11-14 06:51 

@Estván:
Zöllei… sosem hallottam róla.

Amúgy a hadseregre eléggé jellemző ez a ezerféle egyenruha viselés. Nem mellesleg a háromszínnyomásos rába mintás gyakorlóért a külföldi katonák odáig voltak, rendszeresen cserélni akartak, és nem hiszem hogy csak a ritkasága miatt.

 15. depapa — 2012-11-14 09:38 

Szia Poletár. Légyszi. írj eje. történeteket. Biztos mást is érdekel. Üdv. depapa.

 16. Estván — 2012-11-15 00:32 

@proletair: A rába terepminta igazi hungarikum :) Meg kellett volna tartani. Én is nagyon kedvelem.

Egyébként igen, a magyar katonának valahogy nehezére esik szabályosan öltözködni. Rég kivont, vagy sose rendszeresített, vagy épp rendszerben lévő, de nem szabályosan viselt ruhadarabok, kiegészítők viselésére gondolok.

 17. proletair — 2012-11-16 20:40 

@depapa:

Ha erre klikkelsz, akkor olvashatsz bőven ilyeneket, ezeket régebben írtam. Ha nem megy, akkor a tegeknél keresd a nevemet, és ott klikk rá!

http://milstory.blogrepublik.eu/tag/proletair/

 18. corclassic — 2012-11-19 20:09 

@Estván
A 93M szabását tekintve megegyezik a 87M gyakorlóval, azt leszámítva hogy a kabát nem vette át a szürke prémgallért. Viselése kizárólag ugró állomány részére engedélyezett, illetve a nagyon öreg katonák (10+ év szolgálat) megengedhetik maguknak hogy felvegyék. :) A gombolása patent, a zsebek zárása zipzár megoldású. (mellékesen megjegyezném, hogy az Öltözködési Szabályzat ma is engedélyezi az eje. és felder. beosztású állomány számára a “kihordás alatt lévő” 87M viselését a 93M kímélése céljából). A sorkatonai időszak végéig a 93M ejekabátokat a váll-lap rendfokozati jelzések rögzítésére alkalmas bújtatóval gyártották, utána ez lekerült. (Pontosabban az addig nem létező, csuklónál lévő szűkítő lett belőle).

SzVD, PKM: A mesterlövészek a Szép M-1 M-2 puskákkal szoktak ugrani, a PKM kiszedett csővel, és tokhoz ducttape-ezve működik, mióta egyszer teherdobáskor a faládában meghajlott az egyik csöve :)

Felvarrók: A 93M felvarrók nélkül jön “tépőzár szöszös felével” varrva, jár hozzá egy vezetéknév-Hungary páros, Kossuth-pajzsból egy nemzetiszín illetve egy fekete-zöld (gyakorló) és egy-egy alakulatjelvény szintén zöld-fekete illetve színes verzióban. A magyar eje-szárnyakat, illetve a @Proletair által is említett további két eje-szimbólumot szokták még viselni rajta.

Zöllei: Neki magasan voltak ismerősei ezért nagyon futtatták mint ilyen meg olyan harcművész instruktor meg oktató.

Háromszínnyomásos: Kevesen tudják, de magyar vonatkozásban ez két terepszínre utal (majdnem mindenki automatikusan a Rábával azonosítja):
Rába http://tinyurl.com/cmzw6a9 , illetve
Hurrikán http://tinyurl.com/hurrikan
Volt egy csapatpróbás kísérletezés téli “3szinnyó”-val is, de feleslegesnek tartották rendszeresíteni, mondván hogy a katonák meg tudják ezt oldani egyéni álcázás keretein belül is.
A várpalotai Ellenerő Századnál a Rába terepszínű háromszínnyomásos hadigyakorló van rendszeresítve, ők bal felkaron hordják az egyenesaljú, egyébként pólóra való rendfokozati jelzést, keresztben, a zubbonyt pedig kitűrve hordják. ( http://tinyurl.com/cbfjxwk ; http://tinyurl.com/d3kbrgj <- Ezen a képen a 3színnyomásos alakzatban álló első sor, szemből jobb legszélső főtörzs pont a régi rf jelzést viseli, de a többieknek az új van fent.)

Gyakorlaton bármi viselhető ami zöld, fekete vagy terepmintás. A laktanyai körülmények közt egyedül a saját bakancs illetve kesztyű az ami felett szemet hunynak, ha fekete színű.

Bár én nem Proletair vagyok, remélem segítettem, az információim első kézből valók :)
Üdv,
Gergő

 19. sirdavegd — 2012-11-20 00:33 

Jó ismét Proletairt olvasni :)
Nekem csak üzemorvosi vizsgálat jutott, bár pár évig legjobb képességeim mentén szolgáltam kedvenc ezredesünket. Node: valamiért mindig az üzemorvosi látogatásra lefoglalt időpont előtt úgy 5 perccel nem találtam a beutalót. Persze heveny régészeti tevékenységet követően csak meglett a papiros, keróra fel, irány a szegedi rókusi állomás vidéke. Meleg is volt, meg az a 2-es busz is ott totyakodott előttem, szóval kissé pihegve értem ki a helyszínre, ámde roppant lelkesen doromboltam az ajtón, miszerint adnám a vizeletmintát, mert indulás előtt megittam vagy két liter vizet. Kisvártatva aztán az ember visszaállít a finom meleg teli szilkével. Ennek további hasznosítására még mindig nem jöttem rá, mert csak valami gyors tesztet szokás belehajítani, de nem hinném, hogy lappangó ebola és dögvész kimutatására is alkalmas a kellék. Szóval, következik a vérnyomásmérés. Hát, ez olyan 130 körül alakul, mire finoman utalok a MAN gyár általam porba alázott termékére (következő alkalommal gyalog veselkedtem neki a távot, ott már csak egy egyszerű klasszikus “pedig én futottaaam”-ra tellett). Munkavégzés során egyébként se sűrűn emelkedik a vérnyomásom efféle magasságokba, még államvizsgán sem feltétlenül. No, távolba látás mérése során sikeresen belemaszrálom a homlokomon gyöngyöző izzadtságot a szemembe, pedig itt már a munkavégzéshez valóban szükséges képességet vizslatják – képes vagyok-e meglátni az általam 16-os betűmérettel írt anyagokat a terem végéről a kivetítőn avagy kiszúrom-e a fekete macskanadrág mellé viselt fehér színű puskát. Ezt követi az alienes élmény: a hasüreg beható átnyomkodása, a doki ujjaihoz képest a borona egy puha és hajlékony dolog. Eme lépések után végül megállapíttatik gombnyomogatásra és távolbanézésre való alkalmasságom – az univerzum valamely paradoxona folytán valamiért épp az összetett mondatok képzését nem vizsgálják behatóan. Pszichomókusok pedig abszolúte nem vizsgálnak minket, bár végül is így is jól érezzük az Erő sötét oldalát :D :D

 20. Estván — 2013-01-08 01:49 

@corclassic: Szia! Bocsánat, de csak most olvastam a hozzászólásodat. Amit írtál, azzal kb. képben voltam, de azért köszi, újdonságokat is láttam benne. Pl. hogy már hivatalból jár a csökkentett láthatóságú (zöld-fekete) pajzs a gyakorlóhoz.
Géppuska ledobáskor gondolom a faláda minden esetben egyből kuka? Legalább “kempingezéskor” a lángjánál lehet kolbit sütni :)
Megtaláltam azóta a kérdéses képet Zölleiről, és ki kell javítanom magam: NEM viselt gallér rf.-jelzést a 87M-en, csak Hungary meg név csíkot. Valahol máshol láthattam azt a dolgot és összekevertem.

Háromszínnyomás: eredetileg valójában a Rába meg a Hurrikán is textil alapanyag “kódnevek”! Vigyázat, most egy kis képzavar következik: a Rába MINTÁT (tehát a barnásabbat) nyomták Tokaj és Hurrikán ANYAGRA is, illetve volt sima zöld Hurrikán anyag, abból gyakorlóinget gyártottak. A hivatásosok ingblúza meg pl. Tornádó nevű textíliából készült.
Egyébként az általad linkelt Hurrikán képen abban a zubbonyban én vagyok található ;)
Az is megvolt, hogy az Ellenerő háromszínnyomásban tevékenykedik, de úgy tudtam, hogy csak a 82M kezeslábast kanyarítják magukra bevetéskor.

Melyik laktanyában lehet saját bakancs? Nemrég olvastam olyat, hogy van ahol a rendész megb@ssza akin nem Haix vagy Tisza van. Egyébként még a surranó is kihordás alatt van, tavaly láttam is egy hivatásost a városban, aki abban volt.

Ha nem vagyok indiszkrét, csak nem Várpalotán szolgálsz? Lenne akkor 1-2 kérdésem. Ha gondolod, válaszolj privátban, Tiboru megmondja az email-címem.

 21. zajec — 2013-03-10 21:30 

70-es évek eleje. Sorozás. Kisnaccsád, tán felcser, vagy orvos, hallásvizsgálata: Ült egy széken, ügyfél hozzáhajlott, kisnaccsád a fülébe súgott valami egyszerű szót, szék-asztal stb. Én a hosszú sor végén tisztán hallottam. Na, gondoltam, biztos tüzérnek visznek… Végül határőr lettem.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.