384. – Papám haptákban

A Katonatörténetek hasábjain több ízben kaptak helyet elődeink visszaemlékezései, ezekhez szeretnék hozzájárulni magam is. Az én Papám is volt katona, s időnként mesélt nekem érdekes dolgokat azokról az időkről. Történetei tanulságosak, és akár hiteles beszámolónak is tekinthetők. Remélem, tetszeni fog olvasóimnak – vezeti fel Kelempájsz bajtársunk a mai posztot, amely blogunk oral history részlegét erősíti, idősebb Kelempájsznak pedig további jó egészséget kívánunk!

Néhány évvel a háború után elérkezett az ideje, hogy szerető Atyámat (aki akkor még nem volt atya) is behívják katonának. Ő azonban úgy gondolta, hogy ha már így is, úgy is mennie kell, hát legyen valami jó is benne, s önként jelentkezik, mindjárt a katonai főiskolára. Úgy gondolta, hogy legszívesebben műszaki tiszt lenne. Be is vonult annak rendje-módja szerint.

A tiszti iskolán igen jó dolguk volt. Az asztal megterítve, a kaját sorállományú legénység szolgálta fel, szóval urak voltak.

Sok érdekes dolgot tanultak. Mesélte, hogyan kellett kiszámítani egy fatuskó kirobbantásához szükséges töltet nagyságát, hogyan demonstrálták nekik a detonátor működését és hatását, hogyan kellett kettérobbantani egy vasúti sínt vagy egy drótkötelet. Akkoriban építették a Budai-hegységben az Úttörővasutat; ők mentek ki a terepet előkészíteni a földmunkákhoz. Nyáron a Háros-szigeten ütöttek tábort. Itt mindenféle folyami átkeléssel meg utászkodással foglalkoztak.

Egyik alkalommal az iskolaparancsnokuk, Révay Kálmán vezérőrnagy tartott nekik valami dumát. E célból odaállítottak egy tankot, a tábornok felállt annak a tetejére és onnan nyomta gőzerővel. Csodálkoztam is rajta, hogy emiatt képesek voltak odaküldeni egy harckocsit! Szerintem a tábornok egy emelvényről is lökhette volna a rizsát. Faterkám erre azt mondta, hogy – különösen abban az időben – meg kellett adni a módját. Egy vezérőrnagyhoz mégiscsak jobban illett a harckocsi, mint az olajoshordó.

Itt említem meg, hogy Révay Kálmánt a hírhedt „tábornokok pere” során koholt vádak alapján halálra ítélték és kivégezték. Még az sem mentette meg, hogy korábban ő vezényelte barátja és bajtársa, Pálffy György altábornagy színpadias körülmények között történő akasztását a Margit körúti fegyház udvarán.

De visszatérve a történetre: már a bevonulás után nem sokkal elkezdődtek a bajok. A politikai éberség nagyon fontos szempont volt. Mindenhol spiclik működtek, különösen a katonai főiskolán. Mesélte a Papi, hogy egyszer egyik bajtársával moziba mentek. A bajtárs elhozta a húgát is. Az utcán a lány egyszer csak titkon oldalba bökte a Papámat és felhajtotta a gallérja csücskét. Alatta valami kereszt volt. A Papám ügyet sem vetett rá, de ma azt mondja, hogy biztosan provokáció volt. Ez nagyon is valószínű, mint az a későbbiekben ki is derült.

Nem sokkal a mondott eset után kezdődött a Mindszenty-per. Az alakulatoknál valami ívet hordoztak körbe, amit mindenkinek alá kellett írnia, miszerint „a dolgozó nép követeli, hogy Mindszentyt ítéljék el”. A Papi azt mondta erre, hogy „tökmindegy, aláírják-e, vagy sem, így is, úgy is el fogják ítélni.

Erre aztán betelt a pohár! Valami tíz-egynéhány renitenssel együtt a Papit is kiállították az alakulat színe elé. Révay vezérőrnagy nyilvánosan kihirdette (ezúttal harckocsi nélkül), hogy az „ellenség jámbor köntösben befurakodott közénk, de mi kivágjuk magunk közül a mételyt!” (így!). A Papira rásütötték a bélyeget, hogy „mindszentysta klerikális, politikailag megbízhatatlan” – s ezzel jó Atyám fényes katonai pályafutása hirtelenül és dicstelenül véget ért.

A jámbor köntösben befurakodott Papit tehát kigyomlálták a tiszti iskoláról, pontosabban mint mételyt, kivágták maguk közül, így aztán visszament a korábbi munkahelyére dolgozni. Szerencsére ez a kaland nem viselte meg. Pár hónapig dolgozott, amikor utánanyúltak és behívták, hogy a hátralevő idejét szolgálja le. Csakhogy politikailag sáros volt, nem tehették olyan helyre, ahol megbízható katonákra volt szükség (nem is lett határőr, mint a fia!). Így került Pécsre, az őrszázadba.

Az őrszázad afféle büntetőalakulatnak számított, azok a tisztek is sárosak voltak, akik odakerültek. Sűrűn váltották is egymást. A jámbor köntösű Papi itt szembesülhetett az akkori idők mocskával.

Pécsett a katpol (Katonapolitikai Osztály) őrizetét látták el. Ez a katpol méltó párja volt az ÁVH-nak. Akkoriban az ávósok sűrűn fogdostak össze embereket a „Tito láncos kutyája”-ügy kapcsán (legtöbbjük egyszerű csempész volt a jugó határon). Ezeket az elfogottakat aztán bevitték a katpolra, ahol kihallgatták őket. A Papi mesélte, hogy a folyosóra kihallatszott a delikvens ordítása és a kihallgatótisztek harsány röhögése. Rá is kérdeztem, hogy sorkatona is volt-e a verőlegények között, amire az volt a válasz, hogy nem, csak tisztek voltak benn a szobában. Elmondta, hogy életerős embert kísértek fel a fogdából, és összevert roncsot támogattak vissza. Egyszer valami vadbarom elkezdett üvöltözni az őrszolgálattal, hogy „ezeket a gazembereket nem támogatni kell, hanem szuronnyal letaszigálni a lépcsőn!!!”, fenyegetőzött és elmondta az őröket mindennek. Ezek után az egész őrség direkt nagyon rendesen viselkedett az „osztályellenséggel”: a kondér legsűrűbb részeiből merítettek nekik, a csajkájukat jól megpúpozták, cigit csempésztek be nekik, és ahol lehetett, próbáltak segíteni rajtuk.

Ekkor történt, hogy Papi találkozott egy volt tisztiiskolás társával, aki egy évvel előbb még újonc volt, most pedig már alezredesként járkált a folyosón. Papi rá is kérdezett: hogy lehet valaki ilyen rövid idő alatt alezredes? Mire a tag azt válaszolta, hogy azért, mert a Szovjetunióban volt tanfolyamon. A Papámmal egyetértünk abban, hogy ez az ürge besúgó volt: hivatásos ávós tisztként együtt vonult be az újoncokkal, és közéjük vegyülve spicliskedett.

Néhány héttel később a Papi Pápára került át, ahol a repülőteret őrizték. Itt jó dolguk volt. Az elöljárók messze voltak, nem b*szogatták őket. A kaját is maguk intézték bevásárlással, sőt, néha nyulat is lőttek ebédre. Éjszaka szórakozásból nyomjelzőssel lövöldöztek a levegőbe, rengeteg lőszer hevert még akkor a fűben szanaszét, és a karabélyba éppen jó volt.

Itt, Pápán történt egy ijesztő eset. Papi a repülőtérre vezető út mellett állt éjszakai őrségben, amikor megjelent egy tag, és jött feléje egyenesen. A Papi felszólította, de semmi válasz. Másodszor is rákiabált, de az ürge csak jött feléje rendületlenül. Végül a Fater kiállt elé az útra, és a puska csövét nekinyomta a manus hasának. No, az majdnem összecsinálta magát, úgy megrémült. Kiderült, hogy süketnéma volt! A reptéren dolgozott, és éjjel ment hazafelé, ekkor történt ez a kaland.

Aztán a Papámnak innen is tovább kellett mennie. Fűzfőre helyezték, ahol a Nitrokémia ipartelepeit őrizték. Telt az idő, öreg katonaként már lazán kezelte a szolgálatot, éjjel rendesen aludni szokott az őrhelyen. Leszerelése előtt néhány héttel azonban pórul járt. Az ügyeletes tiszt kiment ellenőrizni az őrséget, persze a Papit mély álomban találta. Irtó ricsajt csinált, ordítozott és fenyegetőzött, így verte fel szegény jámbor Papámat. A Papinak nem tetszett a stílus, megmondta az őrnagynak, hogy ő nem süket, ne kiabáljon vele. Erre elsötétedett az őrnagy ábrázata. Kihívta a készültséget, a Fatert lefegyverezték, leváltották a szolgálatból, és az őrnagy nyitott pisztolytáskával kísérte be a fogdába. A futkosó ott lógott a levegőben.

A Papinak azonban óriási szerencséje volt. Még tisztiiskolás korából ismert egy parancsnokot, aki a pártját fogta, és mint kiderült, azt az őrnagyot a többi tiszt jobban utálta, mint Papit. Állítólag még a tiszttársait is bemószerolta, ezért voltak, akik nem csupán utálták, hanem kifejezetten gyűlölték. Így aztán különféle kifogásokkal húzták-halasztották a fegyelmi vizsgálatot, ahogy csak tudták. Mondták többször is a Papinak, hogy igyekezzen leszerelni minél előbb, mert naponta telefonálnak, hogy mit intéztek vele kapcsolatban, és már nagyon nehezen tudják tovább halogatni a dolgot. Végül aztán éppen amikorra kifogytak volna a lehetőségekből, letelt a Papi ideje, és megszabadult a katonaságtól – vagy inkább a katonaság tőle. Így ért véget jámbor köntösbe bújt Atyám dicsőségteljes vitézi pályafutása.

Egyszer megemlítettem neki, hogy szerintem igen méltánytalanok voltak vele szemben, mert ha a katonai hivatást életcéljának tekintette volna, akkor mondhatnánk, hogy jól kitoltak vele. Erre azt felelte, hogy annyira azért nem ragaszkodott ahhoz, hogy katona legyen. Nincs is benne annyi nosztalgia, mint bennem, és azt is mondta, hogy neki nem volt annyira pozitív élmény, mint nekem a Határőrség.

Megjegyzem, nála kevésbé katonás embert nem sokat láttam, el sem tudnám képzelni őt, amint egy alakulatnak vezényel. A nyáron szerencsésen és elég jó egészségben betöltötte a 84-ik életévét. Remélem, még sokáig köztünk marad, és még alaposabban kibeszélhetjük katonaélményeinket.

Határőr üdvözlettel:

Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

15 hozzászólás

 1. kettleb — 2012-11-15 08:11 

Isten éltesses sokáig a jó öreget (is)!

 2. krux — 2012-11-15 10:01 

Ezek szerint egyívásúak az öregjeink. Az enyém is a nyáron töltötte be a 84.-et. Ő ’49-ben vonult be, viszonylag szép karriert futott be két év alatt, de amikor közölték velük, hogy rá kell húzniuk egy évet, akkor – nem örömükben – sikeresen berúgtak, és seprűvel verték le Rékosi eeftás képét a falról. Ez nagy hőstett lehetett akkoriban.Tollba kellene mondatnom nekem is néhány sztorit az öreggel.

 3. vadlab — 2012-11-15 10:39 

Erőt egészséget kívánok neki innen is. Jó volt olvasni, szeretem az ilyen “régebbi” történeteket is…

 4. szkv — 2012-11-15 11:15 

Kelempájsz barátom: Papádnak további jó erőt egészséget kívánok, sokáig tudja az emléket felidézni és a birtokon lévő almafát sokáig tudja gondozni, amelyet amelyet általunk oly sokszor megemlegetett személyről neveztetek el.
Mikor Haynau elvtárs látogatást tett nálatok és a fent leírtak, valamilyen formában a tudomására jut, a te HATÁRŐR pályafutásod is véget ért volna még az előtt hogy elkezdődött volna.
Bár az enyém is hasonlóan végződött volna, ha édesapám beszámol arról hogy, önként feloszlatták az alakulatukat, igaz hogy már a háború vége felé.
Baráti tisztelettel. Szkv Bucsu.

 5. szkv — 2012-11-15 13:31 

A történetről jutott eszembe. amit még a Vasutas pályám kezdetén mesélt az egyik forgalmi oktatónk. még a háború idején egy valaki “piszkos kommunistának” nevezte, attól függetlenül hogy egyetlen pártnak nem volt tagja, akkor és később sem. Véget ért a háború, más politikai szelek fújdogáltak és ugyan azon személy, akkor meg “piszkos reakciósnak” kapitalistának nevezte. hát így változik a világnézet. Na de jobban nem mélyedek bele.

 6. Estván — 2012-11-15 19:23 

Kelempájsz bajtárs, innen is jó egészséget édesapádnak!

Érdekes véletlen, hogy Kelempájsz és Krux apukája egyidősek. Ráadásul nekem pedig nagypapám (a Lajos nevezetű, akiről posztot is írtam) lett volna idén 84, de ő már sajnos rég nincs közöttünk.

Erről a spicli dologról jut eszembe, hogy olvastam valahol (talán épp itt?) olyat, hogy egy máshonnan vezényelt, picit túlkorosnak tűnő új körlettársról derült ki, hogy “szimat”.

 7. kelempajszmadar1 — 2012-11-16 08:43 

@szkv: No igen, ha akkor beleírtam volna az önéletrajzba, hogy a Fater mindszenthysta klerikális, akkor biztosan nem kellett volna éjjel, mínusz 10 fokban, 100 km-es szélviharban kimennem járőrbe. De akkor most miről írthatnék?

Mindenkinek:
Ma reggel kaptam Szkv Bajtárstól az alábbi levelet. Őhelyette én teszem ki ide, remélem, megbocsátja nekem, de annyira tetszett, hogy szétröhögtem magam rajta. Íme:

“Szevasz tizedes elvtárs.
Köszönöm az egészségem javulását szolgáló jó kívánságokat. (másban már úgysem javulok). [influenza gyötri szegényt -Kelempájsz]
Apai ágon az egyik unokabátyám Tüzér tisztire járt, még az 50-es évek elején.
Számára is hamar véget ért a katonai pálya, mivel “vadhajtásnak” tekintették és gyorsan “levágták” mint vadhajtást.
Hogy miért tekintették vadhajtásnak ? Azon egyszerű oknál fogva, politikai előadáson elaludt és álmában imádkozott. (Nálunk ez családi hagyomány már mint az elalvás)
Az előadó észre vette hogy alszik és rákiáltott B. hallgató, magát nem érdekli az előadás hogy alszik, közben az egyik pad társa oldalba bökte és csak a kérdés végét hallotta meg. Gyorsan fel állt és határozottan jelentette hogy nem. A másik ami nagyon súlyos hiba volt hogy nem volt hajlandó belépni a pártba és ekkor betelt az a bizonyos pohár és leszereltették, mint politikailag megbízhatatlant.
Bajtársi baráti tisztelettel: A visszaeső.”

Hát ez qrvajó volt, köszönet érte! De bizony Szkv Bajtársat is kiselejtezte volna a Határőrség, ha ezt a kényes információt nem hallgatja el!
Ami pedig az elhárítósokat illeti, soha nem láttam még szemetebb, mocskosabb ótvar férgeket náluk. Az ÁVH-ról keringő legocsmányabb híresztelésekre sem cáfolnak rá a tapasztalataim, sőt, inkább megerősítik a véleményemet. Már említettem, hogy nálunk miket csináltak, de majd leírom részletesebben is.
A Papinak küldött jókívánságokat pedig köszönöm az ő nevében is minden Bajtársamnak!
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 8. almoragh — 2012-11-16 14:12 

Csatlakozom: jó egészséget az öregnek!

“A jámbor köntösben befurakodott Papit tehát kigyomlálták a tiszti iskoláról” – már ezért az egy mondatért érdemes volt ma felkelnem…:)

 9. drbumburnyak — 2012-11-16 19:14 

Erőt, egészséget az idősebb Kelempájsznak!
A mai ésszel elképesztő, hogy miféle világ lehetett akkoriban. A bozsoki szűzmária lett volna katona az… a sok elmebeteg, gyanakvó, vamzerkodó közt aki nem fújta be a másikat, vagy csak tette a dolgát azt azért vágták el, aki meg dalolt mint a madár azt ha kicsit később is, de más nyomta fel. AGYRÉM..
Erről az időről szól Moldova egyik írása, az “Árnyék az égen”. Ha valaki szeretné elolvasni – vagy mert nem ismeri, vagy mert régen olvasta – az itt megtalálja:

http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=21&secId=1800&limit=50&pageSet=1

Érdekes lehetett akkoriban az élet az hótziher.

 10. Estván — 2012-11-16 19:48 

@drbumburnyak: Nem tudom, olvastad-e, de én is említettem, hogy nagyapámékat (ugyanebben az időszakban) leszerelés előtt mindenáron be akarták szervezni, mondjuk én csak annyit tudok, hogy továbbszolgálónak, meg rendőrnek, bv-snek, ilyesmiknek, de az is épp elég lett volna. Ezekhez sem éreztek túl sok motivációt.

 11. drbumburnyak — 2012-11-17 16:10 

@Estván: Fateromat is rá akarták tenni a szopórollerre, ő Miklósmajorban – ez Kapuvár fölött van valahol, Kistölgyfapuszta meg ilyesmi neveket szokott emlegetni, meg valami patakot ami alatt átfolyik egy másik patak (?) – volt határőr. Őt az akkori parancsnoka, 1969-ben kérte meg arra, hogy néha mesélje el, hogy “miről beszélgetnek a többiek”. Nagyfater akkoriban már nagyon beteg volt, nem volt mindegy az öregemnek, hogy mikor és mennyit van itthon, szóval optimális vamzerjelölt lett volna, az öregemből de… és most öreganyámat idézem “hála Istennek, Lajos bátyám nagy ávós volt”… aztán itt meg is akadt a dolog, mert ha nem is ávós volt Lajos bácsi, csak valami operatív kutyafasza a BM III./IV. -nél, de annyit minden esetre le tudott zsírozni, hogy fatert azért mégse kellene nagyon baszogatni… hát szóval nehéz idők lehettek azok annyi bizonyos.

 12. ltcolonel — 2012-11-18 14:23 

Üdvözöllek Kelempájsz Bajtárs. Apukádnak jó egézséget kivánok. Gratulálok neki hogy ember tudott maradni azokban az embertelen időkben. Ez emberi nagyságát mutatja. Emberi nagyságot meg nemlehet külömbőző mérték egységekkel mérni, és nem lehet kilóra vagy darabra venni.A hozzászólásokban felmerült Haynau alez neve is.Egyik posztodban irtad hogy ő végezte el előzetes priorálás után a környezet tanulmányt róllad,hogy alkalmas vagy e- a haza határának őrzésére. Egy olyan nagy tapasztalatokkal rendelkező főtiszt mint ő volt mindennek utánna nézett. Ugy döntött hogy alkalmas vagy .Az a véleményem hogy jól döntött. A jó döntését magad is igazoltad hogy becsülettel, tisztességesen láttad el a haza határának örzését. Irásaidból arra lehet következtetni hogy büszke vagy hogy határőrként szolgáltad a hazát. Sok élményel gazdagodtál, olyan helyeken fordultál meg ahová földi halandó abban az időben be sem tehette a lábát. Üdvözlettel: ltcolonel .

 13. kelempajszmadar1 — 2012-11-19 13:43 

@ltcolonel: Valóban Haynau volt kinn nálunk, a lakáson is, meg a munkahelyemen is. Gondolod, annyira utánanézett a dolgoknak, hogy a Fater esetével is tisztában volt? Nem lehetetlen!
Az igaz, hogy büszke vagyok arra, hogy határőrként szolgáltam, kinn a vadonban, ahol minden riadó éles volt. Való igaz az is, hogy rengeteg olyan élményben volt részem, amit más még elképzelni is alig tud.
De ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy mindez nem kizárólag az én érdemem: nem én intéztem el magamnak, hogy odakerüljek. Parancs az parancs: ott kellett szolgálnom!
Amire leginkább büszke vagyok, az túlmutat a Határőrségen: arra vagyok büszke, hogy helytálltam, nem kellett engem pátyolgatni, nem babusgatott a sors (vagy valami csókos a háttérben), én megtettem a kötelességemet. Úgy, ahogy írod: becsülettel.
És a bajtársaim is.
Köszönöm a Papi nevében is a jókívánságokat!
Üdvözlettel: Kelempájsz tizedes

 14. dafko54 — 2012-11-20 18:03 

A “felmenők” ellenőrzése viszonylag egyszerű volt, mivel minden katonának alkalmas személyről kartont állítottak ki . Ezen minden információ ( a változható adatok ceruzával ) , megtalálható volt, aki valamilyen szorosabb kapcsolatban volt valamikor a katonasággal . Így a szolgálati lefolyások , intézkedések , kitüntetések egészségi állapot stb. szerepelt a nyilvántartásban. Én például így tudtam meg valamit, amikor (a 24 hónapos / ’76-’78 / Határőrségnél leszolgált időm után ) ’82 – ben további 3 hónap szolgálattal “ajándékozott meg a Néphadsereg. A KIEG személyi nyilvántartásánál töltöttem időmet . Apám kartonját természetesen előszedtem ( ő kisebb nagyobb megszakítással vigigjárta a II. világháborút és 1944-ben olyan súlyosan megsebesült, hogy másfél évig mankóval járt és élete végéig sántikált – határvadász, géppuskás és ha jól emlékszem karpaszományos őrvezető volt ) és az első oldalon mit látok : tintaceruzával ákom-bákom betűkkel ráírva – A NÉP ELLENSÉGE !!! . A magyarázatot is természetesen elolvastam : 6 ( ! ) hónap börtön feketevágásért ( hentes volt a foglalkozása ), amit le is ült , majd utána egy öntödében talicskázta 3 évig a homokot a rossz lábaival. Bástya elvtárs keze messzire elért ! Ezt már a szüleim mesélték – belesápadva, mikor rákérdeztem a tényállásra. A mi kartonjainkat ( 52,53, 54 es születésűek) átadták már a Hadörténeti Archívumnak ahol megsemmisítésre került – 2011-es információ . Más. Kelempájsz tizedes. Volna néhány fényképem : Dunakeszi repülőtér azon V 10G kapcsolóiról , ami a riasztórendszert indította annak idején a hangároknál. Egy orriginál használható TBK , amit annak idején a “legszélső” oszlopon is használni tudtunk. Talán a múlt hónapban némi harc és jelentős anyagi áldozattal ( VA…A ) hozzájutottam egy Határőrség kitüntetés gyűjteményhez – aminek képeit megosztanám az érdeklődőkkel. Nem tudok képet ide feltenni ( bár kaptam már segítséget, de nem boldogultam sekélyes ismereteimmel ) . A nevem alapján megtalálsz és , ha kapok egy email címet, elküldöm a felvételeket. Üdvözlettel.

 15. kelempajszmadar1 — 2012-11-21 11:04 

@dafko54: Kedves Dafko Bajtárs! A képeket úgy lehet itt megjelentetni, hogy elküldöd Tiborunak, ő kiteszi. De engem is nagyon érdekelnek a képek, Tiborut megkérem, el fogja küldeni Neked a címemet.
A Dunakeszi Reptér hangárjának riasztója hozzánk volt bekötve, a kutyás iskola őrszobájára. Egy viharos éjszakán ugrottunk is miatta, mert a szél megrázta a kaput, és a pihenős őrség -kitörő örömmel- rongyolt ki, megnézni, mi volt az.
Továbbra is maradok határőr kézszorítással és bajtársi üdvözlettel:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.