385. – Siófok

Mai posztunkban Lensver barátunk még mindig a főiskolai élményeiről mesél, de már egy kicsit idősebben s tapasztaltabban, mint a múltkori, bemutatkozó írásában. A történetben – micsoda meglepetés! – jelentős szerepet kap az alkohol, a Balaton, valamint a végzős bolyais tiszthallgatók állóképessége és találékonysága. Márpedig mindannyian tudjuk, hogy eme két alaptulajdonság nélkül nem hallgató a hallgató, s nem katona a katona…  

Negyedéves hallgatóként megszereztük azt az előjogot, hogy délután kettőtől másnap reggel hatig volt állandó kimaradásunk, mármint annak, aki nem tett rossz fát a tűzre. Mi ezt a lehetőséget ki is használtuk, hisz ki az, aki nem szeretne minél több időt szeretett iskolájától távol tölteni. Jó, ha nem is távol, de a kerítésen kívül, ugyanis a piaci rést – valamint a fizetőképes keresletet – felismerő vendéglátóipari szakemberek üzemegységüket a főiskolához igen közel helyezték el, többen is. Volt nekünk Gomba, Manó, Fradi söröző, miegymás. Aki többre vágyott, annak ott volt az E-klub, ahol az ellenkező nem képviselőivel is lehetett ismerkedni. Egy-egy ilyen (mondjuk heti rendszerességű) kimaradás  alkalmával elgondolkoztam azon, hogy a sok kocsmáros a tőlünk származó bevételből kacsalábas palotát építtet valahol Budán, mert bizony minden alkalommal ott tudtunk hagyni egy négyzetméter márványra való konvertibilis forintot, annak ellenére, hogy akkor inkább a mennyiségre mentünk rá, mintsem a minőségre.

Nos, azért ebbe a tevékenységbe is bele lehetett unni, ráadásul már javában tombolt a nyár, s a Dagály fürdő nem volt megfelelő alternatíva, illetve az is kezdett unalmassá válni. Kitaláltuk hát páran, hogy menjünk Siófokra, ott mégis több a víz/sör/lány, mint a Dagályon.

A gondolatot tett követte. Megfelelő felkészülés és alapozást követően irány a Déli pályaudvar, vontra fel. Természetesen a felkészülés jegyében vittünk magunkkal folyékony kenyeret is, aminek az lett az eredménye, hogy az egyik társunk majdnem Érden maradt, mert jó ötletnek tartotta, hogy az állomáson álló vonatról a peron átellenes oldalán leszálljon, elmenjen almát szedni, és komótosan visszaballagjon almával jól megrakottan. Mindebből csak a ballagást nem sikerült megvalósítani, mert az éles füttyszó hallatán szegény Bazsinak kicsit szaporáznia kellett a lépteit, hogy folytatni tudja az útját velünk, a Balaton irányába.

Nem mondhatom, hogy az út eseménytelenül telt, elvesztettünk egy baseball-sapkát, idejekorán elfogytak a söreink, ráadásul a – nem éppen szalonképes – viselkedésünkkel közfelháborodást váltottunk ki a békés utazóközönségben. Ez utóbbiért most kérek elnézést.

Siófokra megérkezvén először is a készletek feltöltését intéztük, mert már akkor is köztudomású volt, hogy a sarki ABC-ben olcsóbb a sör, mint a strandon. Ezek a boltosok is fel voltak készülve a mulatozó ifjúság látogatására, hisz Siófok nem éppen a nyugdíjas otthonairól híres. Meglehet, hogy mi időzítettük rosszul a bevásárló körutat, de a boltot úgy leraboltuk (illetve csak bizonyos termékcsoportokat), hogy alkoholt még szájvízben sem tudott már adni szegény eladó. Ilyen felkészülések után mentünk a híres Aranypart irányába, ahol nemcsak magunkat, hanem a vásárfiát is sikeresen becsempésztük, és elkezdtük az önfeledt pihenést. Egy darabig labdáztunk, a lányokat kergettük, majd mindezt megunva bementünk a vízbe, ástunk magunknak fotelt a sekély vízbe, és ott fogyasztottuk az aranyló nedűt.

Különösebb rendbontás nélkül telt, múlt az idő, míg a társaság egyik fele úgy nem döntött, hogy kész vannak, mennek vissza Pestre, mert hiányzik a pihe-puha ágy. Ennyi megpróbáltatás után persze mindez érthető, de páran úgy gondoltuk, hogy mi a siófoki éjszakai életre is kíváncsiak vagyunk és maradnánk. Megbeszéltük a srácokkal, hogy a mi csomagjainkat is vigyék vissza, mert hülyén néznénk ki a diszkóban málhazsákkal, és mi maradunk tovább. Így is lett: érzékeny búcsú, a maradék készletek igazságos – khm, testvéries – elosztása, a fiúk balra el.

Mi páran maradtunk még a vízben, élveztük a lemenő nap simogatását, és lélekben arra készültünk, hogy este milyen jól fogjuk magunkat érezni. Amikor megfelelőnek ítéltük meg az időt a távozásra, kimásztunk a partra, hogy megkezdjük felkészülésünket az esti műszakra.

A parton ért az a meglepetés, hogy a csomagommal együtt a ruháimat is visszaküldtem a srácokkal, maradt nálam egy papucs, a fürdőgatyám és egy törölköző. Ha Douglas Adamsnak igaza van, akkor a törölköző hasznos dolog, de kevésbé öltöztet, mint mondjuk egy nadrág, ám nem volt mit tenni, a kialakult helyzetből kellett kihozni a lehető legjobbat. A srácok – roppant bajtársiasan – szolidaritást vállaltak velem, és felismerve az, hogy jelen öltözetemben nemhogy új éjszakai divatot nem fogok teremteni, de esélyünk sincs arra, hogy egy diszkóba bejussunk, alternatív megoldásokon kezdtük el törni a fejünket. Mindenekelőtt egy kis szilárd tápanyag beszerzését tűztük ki célul, és mivel táplálkozás közben, illetve azt követően jobban fog az agy, a döntés meghozatalát elhalasztottuk későbbre.

Jóllakottan valóban másabb lett a világ, ezért úgy döntöttünk, hogy ez a kis intermezzo a ruházattal nem veszi el a kedvünket az éjszaki élettől, és megtesszük, amit egy főiskolai hallgatónak ilyenkor meg kell tennie.

Nem egy olyan társasággal találkoztunk az este folyamán, akik olyan jóllakottak voltak, hogy őket sem engedték be a szórakozó helyekre, így hozzájuk csapódva szórakoztunk, beszélgettünk, s kívülről hallgattuk a zenét. Jól éreztük magunkat, majd a hajnal közeledtével nyugovóra tértünk a parkban, ki-ki egy-egy padon. Nekem volt takaróm is, tehát valahol mégis igaza volt a méltán híres, fent említett szerzőnek a törölközővel kapcsolatban, bár a hiányos öltözet miatt piszkosul fáztam, ugyanos nem volt még igazi nyár, csak nyárelő, és az éjszakák még igencsak hűvösek voltak.

Korán keltünk, hogy elérjük a hajnali postavonatot, amivel eljutunk a Délibe, amit sikeresen abszolváltunk is. A vonat kellemes melegében, a rázkódás édes álomba ringatott mindannyinkat. Arra ébredek, hogy egy jegyellenőr érdeklődik az utazási jogosultságaink iránt. Mivel a jegyeket a legmegbízhatóbb, legjózanabb (?) kollégára, Ballyra bíztuk, így őt kezdtük faggatni, hogy hol vannak a jegyek. Valamit álmodhatott szegény, mert mindig azt válaszolta, hogy a csizmámban. Így: “A csimmámbaa..!” Ez csak azért furcsa, mert nemhogy csizmája, de rendes zárt cipője sem igen volt szegénynek. A jegyellenőr végül feladta, és bemondásra elhitte, hogy van jegyünk (tényleg volt!), és mi aludhattunk tovább.

A Délibe megérkezvén, a suli irányába tartva igen furcsa látványt nyújtottam a nem túl hétköznapi szerelésemben a munkába induló, s a BKV szolgáltatásait igénybe vevő utazó közönség között, voltam is látványosság, szerencsére a kamerás mobilok nem voltak annyira elterjedve, mint manapság. A kapuszolgálaton simán átjutva már mondhattam, hogy az uszodából jövök, így az esetleges kínos kérdéseket már el lehetett kerülni, de mivel még igen korán volt, ember nem látott minket, miközben szellem módjára beosontunk a hálókörletbe, és békésen álomba szenderedtünk.

Így zajlott a mi kis kiruccanásunk, szerencsére happy lett az end, és mindenki boldogan él azóta is, de senki sem felejti azt a nyarat és azt az estét. Pláne, hogy remélem, most jól elolvassák és a homlokukra csapnak egy nagyot, hogy: “Jéé, tényleg!”.

7 hozzászólás

 1. szogyi — 2012-11-20 09:41 

Uff, ez jólesett…. ki gondolta volna, hogy katonai főiskolások is tudnak ennyire emberek lenni ;)
Életem egyik szakaszában a “szaladjunk le hétvégére a Balcsira” kifejezés megvalósítását követően a hétfő a “mégis mi a jó fenét csinálhattunk mi ott?” össznemzeti totózás napja volt.

 2. Rókakígyó — 2012-11-20 20:27 

@szogyi: a jó öreg Balcsi:) Szeressem nagyon.

 3. Leon Silver — 2012-11-20 20:58 

@szogyi:
Az írásaidat olvasgatva, neked sincs okod a panaszra…
Az ilyen jellegű totózás pedig mondhatni minden héten egyszer előfordult nálunk (nem vagyok rá annyira büszke), nemcsak nyár időszakban…

 4. krux — 2012-11-21 10:13 

Hát igen. Tisztességesebb tanszékeken mindig a legfiatalabb tanársegédnek jut a közös bulizások után a krónikási szerep. Neki kell másnap elmondania, hogy miket csináltunk…

 5. szogyi — 2012-11-21 11:45 

Egy legendás hétfői lego avagy puzzle eredménye:
– Leérünk Fonyódra baj nélkül (csak egy traffipax volt)
– Strand, sör, fürdés, sör, fürdés, sör, sör, sör…. bealvás
– Este a hűsben felébredés, indulás az éjszakai életbe
– Hogy, hogy nem, valamikor éjszaka séta a mólón, csak olyan hirtelen lett vége, hogy nem vettük észre… potty és megint fürdés
– Egymás röhögve kihúzása, közben megjelenik a yard, mert bejelentést kaptak
– Az igazoltató rendőr már majdnem aranycimbije lett Aladárnak, amikor fent nevezett egyén inzultálja az intézkedő közeget (telibehányta)
– Őrszoba, előállítás, hatósági személy elleni… jegyzőkönyv aláírva, társaság elhajtva a halálf@szára
– Cimbi víkendházának megtalálása valamikor pitymallatkor, alvás
– Reggel kocsi keresése, strand mellett megtalálása. Valami gyanús, mert úgy áll ott, mint ahogy a részeg kóvboj köti be a kocsma elé a lovát, és akkor még a csomagtartóban kószáló 30-as tábláról ne is beszéljünk (szerencse hogy nem az oszloppal együtt hoztuk el)
– Irategyeztetés, rendőrségi jegyzőkönyv elő, keltezés helye Fonyód, aha, erre emlékeztünk mi is, akkor meg mit keres a hátunk mögött a balatonboglároni kilátó ????!!!!!
– Hogy ki vezetett aznap éjjel, és mi a jófrancért parkolt le a strand mellett hogy kutyagolni kelljen a házhoz, az soha nem derült ki

Igaz, ez még a bevonulásom előtt történt

 6. Leon Cor Leoni — 2012-11-21 20:28 

Ez nem passzol a témához, de nem tudom hol írhatnék közvetlenül Tiborunak:
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=XXr4Wq4HX-g#!
Jó látni végre, hogy kis hazánkban is mernek újítani a katonazenekarok :)

 7. tiboru — 2012-11-21 21:51 

@Leon Cor Leoni:

A BlogRepublik nyitóoldalának alján van egy “kapcsolat” link, ott megtalálod az emailcímem:

http://blogrepublik.eu/kapcsolat/

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.