390. – A büfékocsi

Az eltávok önmagukban is emlékezetesek voltak (pláne ha a katona cimboráival együtt hagyhatta ideiglenesen maga mögött a laktanyát), de ha az ember mondjuk nem a szülői ház melletti utcában katonáskodott, akkor már maga az utazás is nyújthatott maradandó élményeket. BigJoe is vonatozott eleget, s az egyik kapcsolódó élményéről számol be a mai posztjában.

Egy rendkívüli alkalommal a Rőzse-Habi-Atis-Joe kombót egyszerre engedte el a kilós a 2+1-es eltávozásra. Ez ritka eset volt, mert nem mindig voltunk egy fordában. Fel akartunk szállni egy IC-re a Nyugatiban, de nem volt helyjegy. Már le is mondtunk volna a dologról, amikor elénk botorkált egy állni alig tudó, de rendkívül hangosan kurjongató HŐR, aki köszönt és villámgyorsan feltett három kérdést:

– Szevasztok! Merre mentek? Isztok valamit? Egy üccsit?

Próbáltuk csitítani, mert a közelben kolbászolt egy nyúl-VÁP, és azok közmondásosan haraptak a dülöngélő HŐR-ökre

A válasza a következő volt:

– Magasról sz@rok rájuk, majd adok nekik répát – üvöltötte, és a lábközét markolászta. – Hová mentek?

– Debrecenbe.

– Ti is? Én is! Ja nem is, én Hajdúszoboszlóra. Na nem baj, majd szóljatok, hogy szálljak le.

Ebből számunkra teljesen világos lett, hogy itt már minden mindegy…

Közben fel lehetett volna szállni a vonatra, de hát a helyjegy még hibádzott. Ezt meg is említettem új barátunknak, aki a következőt mondta:

– Beülünk a büfékocsiba. Ha jön a kalaj és kötekszik, ledobjuk a p*#ába. Ha meg nem kötekszik, akkor kap tőlem egy üccsit, mert akkor cimbora.

Megszálltuk a büfékocsit, ahol egy kicsit talán hangosan ment a beszélgetés, mert rövid időn belül egyedül maradtunk. Egy szűk óra múlva Atis nem bírt megülni, előszedett egy nyúl-ezres vállapot, felrakta, majd elment „fonódni” a nyulakkal. Mi a távolból lestük, mit csinál. Valami petőfis soroknak osztotta az észt alakiságból: volt hátra arc, meg ilyenek. Aztán elhagyta a nyakkendőjét; indulásnál zsebrevágta, mert az egy ezresnek – részegen legalábbis – úgyse kell. A sorkatonai kimenőruha senkinek sem tűnt fel.

A büfékocsi – hálistennek – igen jól el volt látva, így az ismeretlen HŐR-kolléga állóképessége meredeken csökkent, amikor egyszercsak belépett a kalaj.
 
– Na most mi lesz..? – kérdeztem magamtól. Valószínűleg látszott rajtam a szorongás, mert a bajtárs megnyugtatott:

– Ha helyjegyet kér, kib@szom a vonatból! – nyugtatott meg, természetesen teli torokból.

Azért említette csak a helyjegyet, mert a HŐR-ök minden eltávra kaptak ingyenest, asszem a honvédek nem. Hiába, a csók, az csók…

A kalaj hozzánklépett, s kérte a jegyeket. Rájukfirkált valamit, majd – roppant taktikusan, kiváló pszichológiai érzékről téve tanúbizonyságot – a helyjegy kérdését nem firtatta. Udvariasan további kellemes szórakozást kívánt, majd – a felkínált sört el nem fogadva – továbbment.

Mindenki megúszta.

A HŐR-bajtársat Hajdúszoboszlónál mi „dobtuk” ki a kocsiból, mert még inni akart egy „üccsit”, amíg állt a vonat.

11 hozzászólás

 1. cattani — 2012-12-06 09:03 

Hehe mekkora tag lehetett ez a fickó! “majd adok nekik répát” közben még arra is maradt lélekjelenlét, hogy a nyulakat szívassátok.. :D

 2. szogyi — 2012-12-06 16:22 

Hajdanában, amikor még a nyíregyházi főiskolán Smelákokon képezték a kukacbombázó pilótákat végzés után egyből AN-2-es átképzést kaptak a mi repterünkön. Az átképzés végefelé már egyedül repültek, na akkor lehetett hozzájuk beülni hiénázni.
Egyik reggel párás idő volt, de csak olyan talajmenti vagy tíz méterig, a vízszintes látótávolság nem volt több egy-két kilcsinél. Beülök az éppen soros pilóta mellé, hova megyünk? útvonal van a kettes légtérben. Kicsattogunk, ott aztán mivel a reptér eltűnt a trutyiban, hát volt ott minden, csak szabályos repülés nem. Amikor meg elkezdett pislogni a piros, hogy kevés a nafta, na, akkor ballagjunk vissza. Hol vagyunk? T@k@m se tudja, rágörcsöltünk a szarvra oszt mentünk, saccperkábé amerre a repteret sejtettük. Egészen addig amíg be nem csalinkált alánk egy sínpár, no akkor meg van mentve a haza, csak el kell battyogni egy állomásig és leolvasni hogy hol vagyunk. Állomás meg is jön, sturc zzzuuuummmmm… megvolt, egymásra nézünk, no te mit láttál? UTASELLÁTÓ!

Katonakoromban pedig szinte reflex volt, hogy vonatra csak a büfékocsiba szállunk fel, mert valamivel el kell ütni azt a kevés/sok időt, míg a haza vagy visszaérünk, és erre mi más is volna alkalmasabb tevékenység?

 3. Leon Silver — 2012-12-06 16:35 

Azért az szép, hogy zsebből előkerült a vállap :D. Ha még pizsama is lett volna, meg arany parketta… El sem tudom képzelni!

 4. buksitizedes — 2012-12-06 17:34 

Meg is érdemelték a kopasz nyulak, hogy egy sorállományú ezredes alakiztassa őket a vonaton… :)

 5. szkv — 2012-12-06 18:35 

Jegyvizsgáló csak azért nem kérte a helyjegyet, mert a büfékocsiban nem kellet, de ez hivatalosan nem volt meghirdetve, valamint az IC vonatok bevezetés, forgalomba állításuk kezdetén nem igazán tudtak megfelelő szabályt kialakítani. Ma már más a helyzet, de nem akarok belemélyedni, mivel már nem kell hivatalból vele foglalkozni.
Azok akik a Büfé vagyis az UTASELLÁTÓ kocsiban töltötték el az utazási időt, azok többszörösen megfizették a helyjegy árát.
Sok mindent láttam, tapasztaltam a Büfé kocsikban, hogy mik történtek nem részletezem, mert még valakiknek a személyiségi jogait megsértem.
Azon Honvédek, akik nem ismerték fel hogy nem valós Honvéd ezredessel állnak szemben, hát igen csak “gyenge” nyuszik voltak. További “no comment”
A Vápos jelenet, ahogy le van írva az a 70-es években “begyűjtéssel” végződik.
Ahogy a posztokat olvasgatom, arra jöttem rá, hogy “rossz” katona, HATÁRŐR voltam, mivel egyszer sem voltam fogdában, nem voltam fenyítve, nem vedeltem, igaz most sem.
SZKV BUCSU.

 6. krux — 2012-12-06 18:38 

“…petőfis soroknak osztotta az észt alakiságból…” Jó lehetett a csávó. :-) Egyébként meg: miért nem oszthatta volna? A rendészek meg az őrök nem alakiztak többet, mint egy átlag katona.

 7. Bigjoe(HUN) — 2012-12-06 19:19 

cattani :
A répás résznél nagyon “kúpoltunk”, mert a VÁP bárhol megbújhatott a NY PU -ban.

buksitizedes:
Atis barátom – mint nyúl ezres – akkora arc volt, mi a vagon ajtaján át lestünk befelé, és sírva röhögtünk. A piros barett sapi ekkor még nem volt “rendszerben”, később abban alakított
(Század sorakozók bent a laktanyában, én parancsba kaptam, hogy álljak bele a kukába és onnan jelentsek.)
A mai napig nem értem, hogy miért mentek bele a hv-k a mókába. Az nem létezik, hogy a sor kimenőt nem tudják megkülönböztetni a hivatásos egyenruhától. És persze az ingén ott figyelt a zöld váll lap, csak a kimenő zakó(?) ami persze kigombolva (a nevét nem tom, de nem mikádó volt, hanem az a barna izé)
Az ittas Hőr szintén őrszázadból származott, valami külső ojjektumból.
Talán Ócsa, Csévharaszt, vagy vmi hasonló.

SZKV:
Az a vicces, hogy fenyítve én sem voltam, pedig mi mindent megtettünk.
Igaz a fogdában gyakran előfordultam, de oda önként mentem.
Amikor őrszoliban pihenős voltam (Ady) kinyitottam egy lakatlan cellát és bementem levelet írni, olvasni, aludni. Aztán erre többen is rákaptak, szóval a kiadó cellák tele voltak “önkéntesekkel”.
Akkor volt érdekes, ha nem csak önkéntesek voltak a fogdában.
Ekkor az őrizeteshez kapcsolódó érzelmek domináltak a srácokban.
De ez egy másik történet.

 8. Estván — 2012-12-06 22:53 

Ismertem egy srácot, aki nagyjából akkor lehetett soros, mint ti, határőrködött Budapesten (illetve Ferihegyen), és hajdúszoboszlói volt. A vonatozási szokásai kísértetiesen emlékeztetnek a leírtakra. Pl. egyszer Szoboszlóról elindult Mezőtúrra a rockfesztiválra. Azt mesélte, hogy addig megvolt a fonal, hogy vett sört és felült a vonatra, aztán egyszercsak felébredt egy csempés szobában…

Sajnos pár éve már nincs közöttünk, fiatalon távozott. Hatalmas szívű, jó ember volt és igazi rock n’ roll arc.

 9. szogyi — 2012-12-07 12:16 

OFF
Most találtam egy nem régen indult rokonblogot, határőr tagjaink szerintem élvezettel fogják belevetni magukat;)
http://surrano.blog.hu/
ON

Részemről a kedvezménymegvonási időszakban fordult elő, hogy egy-egy egynapos hazaugrásra kértem kölcsön zászlós hallgatói válllapot. TisztiVÁP-ot talán életemben ha egyszer láttam, a többinek meg olyankor legfeljebb fogadtam a tiszteletadását (ha jókedvem volt – és azért olyankor mindig az volt)

 10. Bigjoe(HUN) — 2012-12-07 12:37 

@szogyi:
THX

Idegen tollak….
Atis komámmal és a többi jómadárral egyszer átrándultunk egy másik szd-ra (KIK?)
a cimborán valami komolyabb HŐR vállap volt, növekedésgátló, piros sapi. Valaki még fotózott is.

Az AEGUH szd sorakozót rendelt el, és elkezdődött a móka.
Hát igen, én ekkor kerültem a folyosói kukába (talán térdig érő fém hordószerűség volt), Atis parancsára.
Valami olyan szöveg hangzott el: Álljon oda, úgy is belevaló legény…vagy hasonló.
Én mint az “adjutánsa” szerepeltem a szd. megszemlélése során, de a részletek elvesztek a múlt ködében….

 11. szkv — 2012-12-07 18:10 

Egyszer az egyik bajtársunk nagyon “erősnek” érezte magát az elfogyasztott nedű hatása végett és a felesleges erejét a jegyvizsgáló (kalauz) “kidobásával” akarta levezetni. Kidobás az nem jött össze, de bajtársunkat a szombathelyi Bal 2-ből hoztuk vissza az őrsre. Haynau elvtárs már fogalmazta a büntetési tételt, hivatalos személy elleni erőszakos cselekedetre való előkészület címén. Lehet hogy az összecsukható bitófát már előkészítette, de az akasztásra azért nem került sor, mert a jegyvizsgáló nem tett feljelentést. Bajtársunk a “kötelet” megúszta, de hat hónapig nem látta a katona igazolványát. Mielőtt bárki azt gondolná hogy a jegyvizsgáló “dobta fel”, téved. A vonaton civilben utazott egy hivatásos, aki szem és fűl tanúja volt az “erejét fitogtató” bajtársunk magatartásának és a jegyvizsgáló védelmére kelt.
SZKV BUCSU

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.