392. – Önkéntes határőrök

Az átkosban a Határőrségnek (az olyan alapfeladatain túl, mint az államhatár közvetlen őrzésével és védelmével összefüggő teendők) bizony komoly társadalmi küldetése is volt. Biztosan sokan emlékeztek még az önkéntes határőrökre, akiket a helyi lakosság köréből verbuváltk, és időnként komoly segítséget nyújtottak a határőröknek. Általában információkkal látták el az őrsöt, pl. ha valami idegen bukkant fel a faluban, és volt olyan ostoba, hogy a kocsmában kezdett érdeklődni a határ iránt. Kelempájsz bajtársunk most egy olyan történettel szórakoztat bennünket, ahol az önkéntes határőrök is szerepet kapnak, noha diszkréten csak a háttérben; a főszerepben egy belevaló százados és három sorállományú határőr tűnik fel.

Az önkénteseknek bizony néha még elfogásuk is volt. Emlékszem, egyik alkalommal elkaptak egy manust az erdőben, és hárman, bottal felfegyverkezve kísérték be az őrsre. Némi pénzjutalmat is kaptak, meg egy szépen hangzó köszönőlevelet.

Az önkéntes határőröknek tisztjeink időnként foglalkozásokat tartottak, hogy politikai és határőrizeti szempontból felkészítsék őket a teendőkre. Ezek a foglalkozások rendesen valamelyik kocsmában vagy pincében történtek, fehér asztal mellett. Egyik ilyen eset kimeneteléről szeretnék beszámolni az alábbiakban.

Már igen öreg katona voltam, a centim biztatóan rövidült napról napra. Egy januári délutánon kimaradást kértünk hárman: Feri és Atamán (akikről már beszéltem a villámcsapás kapcsán), no meg jómagam. Mint említettem, együtt húztunk csizmát (vagyis egyidős katonák voltunk). Hallottuk, hogy Kőszegszerdahelyen a művelődési házban buli lesz, tehát kértük, hadd menjünk le egy keveset vedelni. Éppen nem volt ellenünk semmi különösebb kifogás, így meg is kaptuk az engedélyt.

Századosunk (a parancsnokhelyettes) Cákra készült az önkéntes határőrökhöz, hogy megtartsa nekik a szokásos fejtágítást. Róla már elmondtam, hogy komoly, kimért és csendes ember volt, soha nem káromkodott és nem ordítozott velünk. Az előttünk szolgáló katonák Spillernek nevezték (nem azonos a Cserpák őrmester kapcsán említett Spillerrel), de a becenevet a mi korosztályunk tovább rövidítette, így csak egyszerűen Spínek hívtuk őt. Valódi neve Tóth százados (remélem, nem haragszik meg, hogy a nevét kiírtam, de a továbbiak megértéséhez szükséges).

Spí bácsi felajánlotta, hogy levisznek minket is a GAZ-kocsival, ami jól jött, mert Szerdahely kb. másfél óra járásra van Hörmannforrástól.

Így is történt. Az öreg sofőr vezetett, a fiatal pedig kocsikísérőként jött velünk. Mi Kőszegszerdahelyen kiszálltunk, századosunk pedig Cákra hajtatott, ahol – mint utólag megtudtuk – egy szép, hangulatos pincében megtartotta a foglalkozást az önkénteseknek. Ez a műemlék pincesor mellesleg ma már híres turistalátványosság.

Mi tehát lelkesen célba vettük a művelődési házat (nem géppisztollyal!) és reményekkel eltelve mentünk a bejárathoz. Itt kellemetlen meglepetés fogadott: ki volt írva, hogy a rendezvény elmarad. Mit tehettünk? Hamar eldöntöttük, hogy visszamegyünk Velembe, a Gomba presszóba, ahol Csapos Pistánál (így hívtuk a főnököt, aki szintén önkéntes határőr volt) majd iszogatunk és dumálunk egy kicsit.

Elindultunk tehát gyalog. Kemény hideg volt, de nem fújt a szél. Időközben besötétedett, de mi nem voltunk ijedősek. Az országúton félóra alatt átértünk Velembe, ahol beültünk a jó meleg Gombába. Az asztalon virágváza volt. Elővettük a centit, ráakasztottuk a virágokra, aztán debrői hárslevelűt ittunk, miközben sok mindenről szó esett.

Úgy egy órája lehettünk már ott, amikor váratlanul betoppant a századosunk. Persze meglátta, hogy ott ülünk. Kiszólt az öreg sofőrnek (akit fejformája után Kockának neveztünk), hogy adja át a volánt a fiatalnak, legyen az eddigi kocsikísérő a sofőr, aki majd visszavisz bennünket Hörmannforrásra, Kocka pedig jöjjön be hirtelen. Parancs az parancs, Kocka vonakodás nélkül végrehajtotta.

Így már öten ültünk az asztalnál. Kocka is hozatott egy üveg debrőit, aztán Spí bácsi is talpig úriembernek bizonyult, ő sem maradt ki, szóval teljes gőzzel folyt a mulatság. Néha kinéztünk az ablakon. Szegény fifi sofőr ott gubbasztott a volán mögött, magára tekerve minden rongyot, amit csak talált az autóban. Már azt hittem, jégcsap nő az orrán. De azért barátságosan integettünk neki.

Spí bácsiról kiderült, hogy Cákon már alapozott az önkéntes határőröknél, mert átfogta a mellette ülő két bajtársam vállát, és így szólt:

– Na, fiúk, akkor mit énekelünk?

Mindenekelőtt a kötelezően ismert, tőrőlmetszett hörmannforrási katonadallal indítottunk:

„Hörmannforrás körül van kerítve,
határőrből van a kerítése,
tisztesekből van a kapufája,
barna kislány sírva borul rája!”

Aztán a  „Jegenyefán fészket rak a csóka” dallamára a következő kesergőt is előadtuk:

„Ha meghalok, csak az a kérésem,
a zárócsoport a síromig kísérjen!
Az SZ-100 mellett az összes duda mindig csak azt fújja,
ezt a járőrt a razziariadó vitte el a sötét sírba!”

Nem mondom, igyekeztünk kitenni magunkért, Spí bácsi se akart lemaradni, úgyhogy rezegtek a Gomba ablakai. Ha már elmaradt Szerdahelyen a buli, legalább egy kicsit próbáltuk pótolni valamivel. Csapos Pista időnként nagyokat nevetett rajtunk, mondván, hogy amúgy csendes volt a délután, alig volt vendég, de most legalább felpezsdült egy kicsit az állóvíz. Sok szép nóta követte még egymást. Sajnos tekintettel kellett lenni a körülményekre, így a nyomdafestéket nem tűrő dalokat mellőztük.

Lassacskán eltelt az idő, végére értünk a duhajkodásnak. Befejezésül előadtuk a következő, személyesen Spí bácsinak címzett katonadalt is:

„Isten véled, te hörmanni kaszárnya!
Én már többé nem fekszem a vaságyba,
elbúcsúzom a fűtől, a fától, a vaságytól,
utoljára Tóth százados, magától!”

Éjféltájban aztán egymásba kapaszkodva kimentünk a GAZ-kocsihoz. Szegény koppinger sofőr már egyetlen szilárd jégtömbbé fagyott, de valahogy összeszedte magát és felvitt bennünket Hörmannforrásra.

Fenn az őrsön aztán megártott a meleg. Spí bácsi elindult a tiszti lakások felé, hol a folyosó jobb, hol a bal oldali falát érintve, ami némi derültséget váltott ki a katonák között – de hát „az vesse rá az első követ, aki maga is bűntelen” – ahogy Jézus Krisztus is megmondta volt annó.

Innen kezdve kissé hiányosak az emlékeim. Ledőltem az ágyamra, de a bélésem nem volt igazán rendben. Kimentem a klotyiba, és belekiabáltam a fajanszba. Ez jót tett. Amint visszataláltam a körletbe, ott láttam Ferit, aki már pizsamában volt (mint azt már említettem, az őrsön nem használtunk „buziköntöst”). Végigdőltem az ágyon, Feri odajött, azzal, hogy vetkőzzek le.

– Jó – mondom –, segíts!

Erre elkapta a nadrágomat és megrántotta. Alsógatyával együtt lehúzta rólam, ledobta a földre az ágy lábához, aztán kidőlt az ajtón. Én pedig kimenő ingben, nyakkendőben, gatya nélkül magamra húztam a pokrócot, aztán elszakadt a film.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy hadnagyunk (a politikai tiszt) benyitott a körletbe és megjegyezte, hogy „na, szép kis tivornya lehetett itt tegnap!” aztán elment. Később feltápászkodtam és láttam, hogy a gatyám és a zubbonyom az ágy lábánál a földön hevert egy kupacban. Szédelegtem és igen zúgott a fejem, amíg rendesen felhajtogattam a cuccot. Közben megkérdeztem a bajtársaimat, hogy mi volt velem, nem verekedtem-e, de megnyugtattak, hogy nem, csak hülyeségeket beszéltem, aztán hamar elaludtam.

Amint láttam, Feri és Atamán se volt jobb állapotban, mint én. Később Spí bácsi is előkerült, ő is kissé sápadtan. De az ember fiatalon sokat elbír! Délután kimostam a gatyámat, mert amikor a fajanszba kiabáltam, jutott rá egy kis csanda.

17 órakor letelt a szabadnapom, szolgálatba kellett mennem. Kinn a járőrcsapáson éreztem, hogy a fejem a szívverésem ütemére hasogat, de aztán ez is elmúlt. Estére teljesen rendbe jöttem éppúgy, mint bajtársaim.

Azóta évtizedek teltek el, ma már egy kis szalonspiccet is nehezen heverek ki. De még mindig jól emlékszem arra a téli délutánra, amikor olyan nagyot mulattunk a Gombában. No meg Spí bácsit se felejtettem el, aki lelkiismeretesen megtartotta a foglalkozást az önkéntes határőröknek, és aki komolysága és tartózkodó modora mögött igenis szerette a katonáit. És talán még ma is emlékszik arra a dalra, amivel elköszöntünk tőle:

„Elbúcsúzom a fűtől, a fától, a vaságytól,
utoljára Tóth százados, magától!”

Határőr kézszorítással: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

39 hozzászólás

 1. ikvapatak — 2012-12-13 10:33 

Sok ilyen ht kellett volna, mint Spi bácsi!

 2. Wendiii — 2012-12-13 17:21 

Tényleg ritkaság volt az ilyen. Nekem Kecskeméten volt szerencsém hasonló tiszt mellett szolgálni, az ő nevét már egyszer itt a blogon leírtam: Répás István százados úr. Remélem, ma is jó egészségnek örvend.

 3. zweitakt — 2012-12-13 17:42 

Hejj, azok az emlékezetes tivornyák!
Egyik alkalommal jókat kóstolgattunk nagynéném pincéjében, akadt kalbász, sajt is… Szép nyári este volt, jó meleg, kiskunsági fajta….
Éjfél felé felbotorkáltunk a pincéből, nagy vígan, és mint akit homlokon csaptak egy kétcollos deszkával dőltünk jobbra, balra, és csak röhögtünk egymáson. Kisvártatva azért annyira sikerült feltápászkodni, hogy a hazaútra a faluban a biciklire is sikerült felszállni, -amit állítólag a lelkes közönség tapssal jutalmazott- bár emlékeim szerint a futópályán a felszállásig jelentős távolságon gyorsítottam a vasat, míg a felszállási sebességet elértem , és egy szökkenéssel a nyeregbe pattantam. (annyira azért észnél voltam, hogy a dinamóval terhelt bicikli lassabban gyorsul, és hamarabb lassul, és a felszállás, mint kényes művelet hosszabb ideig fog mostan tartani, tehát nagyobb nekifutás kell…) Az amúgy szabályosan kivilágítottal tovarobogtam a dűlőutakon, és még arra is emlékszem, hogy a főút előtt leszálltam, a velem haladók szerint 15x körülnéztem, és futva toltam át a vasat. Ott megpihentem, hiszen a harcfeladat után pihenő jár, majd előadtam a fenti nehézkes felszállást ismét. A házhoz vezető bekötő útra még emlékszem, mert ott is leszálltam, mert nem volt kedvem a vak sötétben a dzsindzsásban aludni, mert ha beleesem, ott alszom, az tuti. Onnét teleport…;-)))

 4. zweitakt — 2012-12-13 17:48 

No meg Molnár Oszival, a bajuszkirály főtörzzsel a Grinzingi borozóban…. Annyit ittunk, hogy alig győztük, Ő meg csak rendelte, s fizette, már a szomszéd asztalra pakoltuk át a piát, mert nem bírtuk meginni, de ő csak rendelte, fizette, derekasan. A végén azt hazudtam, hogy most mennem kell, mert a kisasszonynak ma van a születésnapja, de ekkor sem eresztett az asztal mellől. Eltünt egy kis időre, és egy szál rózsával tért vissza, hogy most mán mehetsz, ezt meg neki küldöm. Hát mit mondjak… Amilyen állapotban értem én oda, a kisasszonyt a rózsa sem enyhítette meg…. Annyi eszem meg nem volt még akkor, hogy a kisasszonyt most kihagyjam, hiszen rózsát küldtek neki, azt át kell adni…. Ehh… Na mindegy, most már ez is vidám múlt…

 5. cattani — 2012-12-13 18:15 

Relikviagyűjteményem egyik büszkesége egy eredeti “Önkéntes határőr” karszalag, amit egy öreg vízügyi alkalmazottól kaptam, aki a területemen volt szivattyúkezelő. Azt mondta mosolyogva, hogy adjam oda a főnökömnek… Természetesen nem adtam oda, azóta is a polcomon van a Hollóházi porcelánból készült Határőrség címer mellett.

 6. Rókakígyó — 2012-12-13 21:19 

Nekem a debrői rész tetszett a legjobban, mert zsenge és nem annyira zsenge ifjúságomat is Debrőn töltöttem, ott laktam na:)

 7. Estván — 2012-12-13 22:22 

Egyszer én is aludtam ingben-nyakkendőben, mégpedig egy szilveszteri buli után. Elsején délelőtt is úgy mentem be a munkahelyemre, szegény üzletvezetőre a szívbajt hozva, mert a polcok között libegő nyakkendő láttán az hitte, hogy valami felső vezető jött baráti látogatásra.

A záró gondolathoz fűzném hozzá, hogy nálam jó fél évvel idősebb cimborám szólt így, 30 után valamivel: Eddig egy heti vedelés (pl. sziget fesztivál) után elég volt egy pihenőnap a regenerálódáshoz, de mostanság már egy éjszakás fejre állás után egy hétig vagyok beteg.

 8. nedecz — 2012-12-14 05:49 

Köszönöm ezt az írásod is,Bajtársam!
Én az egy évem alatt szinte csak ilyen tisztekkel találkoztam.(A kiképzést nem számítva,de ott is volt Ember a tisztek közt.)Egy olyanra emlékszem,aki tipikusan a “kötözködő köcsög” kategóriába tettem csak.Mindenki más emberséges volt és-ha a maga módján is-de szerette az embereit.
Az én időmben már nem voltak önkéntes határőrök-hivatalosan.Nem hivatalosan mindenki az volt,szinte.
Mindenki segíteni akart,hogy vigyázzunk rá…

 9. szkv — 2012-12-14 06:51 

Ő:H. ÖNKÉNTES HATÁRŐRÖK. Minden tag elvolt látva, egy fényképes igazolvánnyal, karszalaggal, egy kitűzhető jelvénnyel.
Maga az igazolvány hivatalos dokumentum volt. (Szigorúan elszámolandó, sorszámozott). Karszalag zöld alapon, ezüst színű betűkkel feliratozva: ÖNKÉNTES HATÁRŐR. Csoportonként volt egy pk, akinek a karszalagján, egy vízszintes aranycsík volt a felirat alatt.

A tivornyák, mulatozások, minden korban általában egyforma időtartamot vesz igénybe. Fiatalon a helyre jövetelere kell kevesebb idő és emiatt többet lehet vedelni. Egy bizonyos kor után, (személyenként változhat) a magához térésre kell hosszabb idő. Egyik kolléga szokta mondani hogy megyek telefonálni és gyors iramban elhúzott a WC -re.
SZKV BUCSU.

 10. drbumburnyak — 2012-12-14 16:11 

Nem tartozik szigorúan a Határőrség témájához, így előre is elnézést kérek ha off a dolog de eszembe juttatta egy régi, kedves szaktársamat és földimet – azt hiszem azóta már pulmonológussá aljasodott le szerencsétlen -, aki egyszer éjjel egy órakor felhívott azzal, hogy menjek át hozzájuk és valahogyan szerezzem meg az útlevelét, később visszahív de merül a telefonja… Furcsálltam kicsit, de aztán elintéztem azzal, hogy szokás szerint be van b@szva mint az ágyú. Ilyesmi gyakran megesett velünk akkoriban.
Fél öt tájban megint csak csörgött a telefonom, valami főtörzszászlós keresett ha jól emlékszem a kisbéri KMB-ről azzal a kérdéssel, hogy ismerek-e bizonyos P. Gábort, illetve valami olyat tudnék-e mondani amivel őt személyi okmányok hiányában azonosítani lehetne. Mondanom sem kell, komolyan megijedtem de miután megnyugtatott, hogy semmi probléma nincs, elmeséltem neki, hogy az én Gábor barátom kb 180 centi magas, hátközépig érő platinaszőke haja van és állandóan be van rúgva.
Ezek alapján megállapítást nyert, hogy Gábor bizony a rendőrök vendégszeretetét élvezi, a következő okból kifolyólag:
Pápáról az utolsó vonattal akart haza – Csorna felé – utazni, de előtte úgy gondolta, hogy iszik még egy keveset. A végén annyira belemelegedett, hogy éppen csak elért egy induló vonatot… csak éppen Tatabánya felé. Amin el is aludt, majd arra riadt fel, hogy egy állomást hagynak el. Kinézett az ablakon és annyit látott, hogy “ROMÁN..”.
Nos ez a széplélek első ködös gondolatával megállapította, hogy ő bizony Romániában van, bár nem tudja hogy hogyan és miként. Így felhívott engem, majd valami megállóhelyen leszállva hajnalig kuksolt valami bozótban, hogy aztán a hajnali vonatra igyekvő, munkába tartó emberektől a “Hungarian border” és az “Ungarische Grenze” után érdeklődjön kétségbeesve. Hát persze azt hitték, hogy valami menekült – úgy is nézett ki – és ráhívták a rendőröket.

 11. buksitizedes — 2012-12-14 18:49 

@nedecz:
Üdv. Kolléga!
Rég voltál már errefelé… :)

 12. szkv — 2012-12-14 19:10 

@drbumburnyak:
Ez nagyon jó.
Kár hogy előtte nem hívtad fel a figyelmet a “mellékhatásokra”.
Olvasás közbeni nevetés, grimaszok miatt az e.ü állapotom felől érdeklődtek.(Családon belül)
SZKV BUCSU

 13. weelma1 — 2012-12-14 22:06 

@drbumburnyak:
Sírva röhögtem! Ez komoly volt vagy csak az “írói” véna?
kicsit off: miért, mindig – vagy majdnem mindig – csak határőrök? Ennyire kis/zárt közösség? Nem basztatás képpen.

 14. Bigjoe(HUN) — 2012-12-15 00:03 

Nagyon kafa írás. Sajnálom,hogy nem őrsön voltam.
Dr Úr!Írjál már egy történetet.Úgy látom van ott gazdagon.
Szegény nyu… Honvédok nem jutnak szóhoz.
Vagy ahogy mondják:csak a szépre emlékezünk, de az sok Honvédnak nem jutott.

 15. nedecz — 2012-12-15 01:36 

@buksitizedes: Olvasok itt rendszeresen,de mostanság annyi a melóm,hogy kezd az ivás rovására menni. :) Most pár nap táppénz miatt ráérek kicsit.
Tegnap küldtem egy kis írást Tiborunak. :)

 16. nedecz — 2012-12-15 01:37 

@Bigjoe(HUN): Ott a pont! A történetírást támogatom,sőt követelem! Én is sírva röhögtem. :D

 17. kelempajszmadar1 — 2012-12-15 08:39 

@drbumburnyak:Én is olvastam egy P. Gáborról, aki az ÁVH főnöke volt.
No de ez csak vicc. Azt viszont komolyan mondom, hogy a sztori megért volna egy posztot.
Spí bácsiról még annyit, hogy egyszer láttam, amint könnybelábadt szemmel fogott kezet a leszerelő katonákkal. Pedig nem volt olyan, aki mindent elnézett volna. Az ő parancsait is éppúgy végre kellett hajtanunk, mint másokét, ő sem tűrt el több lazaságot. Csak nem ordítozott, nem szórakoztatta a katonákat dührohamokkal, és amit tőlünk elvárt, azt saját magától is elvárta. Bizonyára tudta, hogy kikkel lehet beülni a fehér asztal mellé. Sajnos, a bulinak szomorú aktualitása volt, de ez csak pár nappal később derült ki. Én parancsot kaptam, hogy pakoljak, átvezényeltek Hétforrásra, onnan szereltem le. Spí bácsit pedig áthelyezték a kőszegi határátkelőre. Így aztán szétrobbant az összeszokott kis csapat.
Egyébként az őrsparancsnokunk, aki kiabálós ember volt, és mi Vaddisznónak neveztük, szintén nem volt rossz ember. Esténként nagy szenvedéllyel vetette bele magát a rexasztalnál zajló partikba, ilyenkor viccelődött is a katonáival. A kiabálós természete miatt Spí bácsi és a pol. tisztünk, Tóni is mondta neki, hogy ne ordítozzon, mert miatta szar a hangulat az őrsön. Erre a Vaddisznó olyasmit tett, amit nem fogtok elhinni!
Egy délután összeszedte a szabadnapos katonákat (valami 4-5 darabot), kimenőruhába öltöztek, és a GAZ-kocsival levitte őket Kőszegre, kulturálódni. Azt mondta, hogy ha már itt vannak, az ország egyik nevezetes helyén, lássanak is valamit! Együtt megnézték a Vármúzeumot (a Hörmann-tőrt is), meg egy kicsit megmutatta nekik a műemléki városrészt, aztán beültek egy vendéglőbe, végül este megjöttek.
Egy évvel a leszerelésem után Velemben, a Gombában Pertut ittunk Tónival, a pol. tisztünkkel (akkor főhadnagy volt, sajnos, már nincs közöttünk). Vaddisznóval itthon találkoztam, ő is azt mondta, hogy ezentúl tegeződjünk, és meghívtam a névnapomra. El is jött, a faterommal még dumálgattak is egy kicsit.
Igaz, hogy megkövetelték a szolgálatellátást, de nem ők voltak a rossz emberek.
Üdv: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 18. drbumburnyak — 2012-12-15 12:45 

Köszönöm mindenkinek :) Ez – sajnos – nem a képzelet vagy az írói véna műve, jó is lenne ha ilyesmiket el tudna a képzeletem követni. De az életnél nagyobb mókamester – és sajnálatos módon néha nagyobb szopatómester – nincs.
Gábor barátomról órákig lehetne sztorizni, mikor megnősült, komolyan aggódtunk érte, hogy ha egyszer az asszony mellett kijózanodik, nem fogja tudni, hogy ki az a fehérnép akivel együtt lakik. Igen nagy állatok voltunk mindketten, olyan versenyeket rendeztünk például, hogy ki bír ki több Nitrolingual sprayt – ezt hypertoniás krízis illetve koszorúérgörcs esetén szokás a nyelv alá fújni, baromi vérnyomáscsökkentő hatása van – természetesen mindezt egy kocsmában, ahonnét aztán mindkettőnket egy-egy esetkocsi vitt kórházba.. Állatok voltunk mint mondtam :D
Csak hát ezeknek a sztoriknak semmi katonai vonatkozása nincs. A katonaság alatt történteket meg úgy tudom magamban recitálni, hogy előtte megszívom a púpomat mert józanon nem tudok visszaemlékezni arra az időre mikor végig volt az agyamban. De most, a karácsonyi időszak erre azt hiszem alkalmas lesz, tehát erősen ígérem, hogy össze fogom szedni a legszebb gyöngyszemeket.

 19. drbumburnyak — 2012-12-15 13:39 

Most olvastam át a sztorit és a teljesség kedvéért ki kell egészítenem annyival, hogy az a “ROMÁN” amit látott, egy település állomásának névtáblája volt, nevezetesen egy ROMÁND nevű kis falué…

 20. Bigjoe(HUN) — 2012-12-15 14:16 

@drbumburnyak:
Már ne haragudj meg, de nekem azt mondták a srácok a HŐR-ben: Neked innod sem kell, hogy valami marhaságot csinálj.
Szerintem a Te esetedben is csak fokozta a “nemzetközi helyzetet”:)

 21. drbumburnyak — 2012-12-15 14:55 

@Bigjoe(HUN):
Tökéletes a diagnózis :) Olyannyira, hogy mikor Pécsen összecimbiztem egy egykori rendőrrel – a 2006-os “helytelenkedés” során eltört a combcsontja csípőízületi vápát roncsolva, emiatt leszerelték -, nos ő mesélte, hogy néha mikor egy-egy járőr arra lett figyelmes, hogy a Szigeti úti MOL-kút melletti kisboltnál fiatalok iddogálnak, már előre beszólt az uránvárosi őrsre, hogy tegyenek papírt a nyomtatóba mert hamarosan szükség lesz rá. Az összes elképzelhető baromságot megcsináltuk, velem az élen természetesen.. és ehhez néha be sem kellett rúgni.

 22. ltcolonel — 2012-12-15 17:40 

@kelempajszmadar1: Üdvözöllek Bajtárs. Nagyon jó hely a GombaÉtterem és Panzió.Az idén Februárba voltunk ott a feleségemmel 3 napot.Panzió is van, szuper berendezéssel. A Velemi falu bejáratánál van a Novák Üdüllő falu. Az üdüllő falu tulajdonosa Novák János müködtati a Gomba Panziót is. Velembe 3 akalomal voltunk az Üdüllő Faluba, egy alkalommal a Kossuth L.uti Boróka Villa Panzióba, és Legutóbb a Gombába.Természetesen bejártuk a hegyvidéket és Kőszeget.A szi vissza húz.Mi hegy bolondok vagyunk. 11 alkalommal turáztunk a Magas Tátrába Nyerozomi Madrszku Országba.De ugyan ugy nyerozomi, nyemci, eglicki, csak po szlováku. Én a Főiskolán tanult orosz tudásommal minden hova eljutottunk. Na látod már ezért is érdemes volt elvégeznem. Szia, grat a jó sztorihoz. Bajtársi üdvözlettel : ltcolonel.

 23. ltcolonel — 2012-12-15 18:08 

@szkv: Üdvözöllek Bajtárs. Nekem az önkéntessek közül az Önkénte Rendőrőkkel volt dolgom Balatonföldvári KMB-ként nekem is volt csoportom, meg a többi társaimnak is. Nagyon jó hanguatu oktatási napok, évvégi összejöveteleken vettem részt. Majd tisztként oktatásokat tartotam részükre. Az egyik emlékezetes oktatatás Andocs-on volt. Helyszin a Jóbarátnak nevezett kocsma hivatal volt, minnt annó a Gomba lehetett Velembe.Megteritve, mindenki itta az előtte lévő pohár, vagy üveg tartalmát.Az oktatást rövidre fogtam, mert sokféle iskolába jártam, sokféle tantarembe de még ilyenbe nem volt részem.Jött az ebéd vadisznópörkölt, meg egyébb kaják, inni sajnos nemihattam mert kocsival voltam. A végén értékeltem a foglakozást, ami elérte célját, további jó szórakozást,és munkát kiváva távozni akartam.A csoport vezető őreg tzls. kikisért ,éa a kezembe nyomott egy 5kg csomagot, hogy hadnagy evtárs mivel maga mindig rendes velünk ezt a csoport nevébe adja. Szarvas hús volt.Próbálta tiltakozni de az öreg hogy nagyon megsérteném őket ha ezt nem fogadom el. Lőnek ők helyette még másik vadat is. Meg neféljek ők nem fognak vissza élni , ők mindent ugyan ugy végre hajtanak mint eddig.Tényleg ugy volt, tiszteltem öket a továbbiakban is.Csak én átmentem az Északi Partra Csopakra és utánna már nem találkoztam velük.Nállam ez a kettősség Északi Part, Déli Part mindig a tulsó part az ahol nem vagyok. Mind két parton jól érzem magam .

 24. ltcolonel — 2012-12-15 18:47 

@nedecz: Üdvözöllek Bajtárs.Tetszik az a kifejezésed:Ember a Tisztek között.Sokszor olvasom irásaitokat hogy milyen kaliberü tisztetekkel hozott össze a sors benneteket.Van mikor szégyenlem magam mivel én is tiszt, főtiszt voltam mig nem mentem nyugdijba.Érdekes dolgot figyeltem meg a 30-év alatt.Voltam én is tizede. szkv, örm, törm, majd a Főiskola után hdgy. parancsnok, majd Csopakon Fő-tanár, Kiemelt -Főtanár, Nevelési Parancsnok.De soha sem voltam embertelen, nem űvöltöztem, nem spicliskedtem. Több parancsnokot megéltem. Mindegyik maximálisan elismerte munkámat. Több elismerést kaptam mint azok akik üvöltöztek, spiclik voltak.Érdekes hogy minden feledatot, amit rám és beosztottaimra ki szabtak , mind végra halytottuk minden féle baromság nélkül. Pedig hát volta nagyon komoly biztositási feladatok: pl Siófok-Fradi, Siófok- Ujpest NB I. mérkőzések biztositása. Én mint biztositási pk.és a beosztott állomány mindent meg tetünk hogy nagy zür ne legyen.Mindig mondták a biztositásba részvevők főnők veled a világ végére is elmegyünk, tüzbe, vizbe követünk mert te hülye parancsokat nem adsz ki és megvédsz bennünket ha valami baj van.Amikor átmentem Csopakra tanitani nehéz szivel köszöntem el tőlük.Volt aki sirt ,és mondta hogy elég régen szolgál már de ilyen parancsnoka nem volt, és ha én elmegyek nem is lessz.Na ezeket nem a saját fényetéseért irom. Mikor nyugdijjas lettem utána néztem hogy a 30-év alatt menyi elismerést kaptam.Mindenről van parancsom , 35 elismerés. ebből 6 Belügyminiszteri.Tehát ha valaki tiszt és vannak beosztottai azokkal együtt kel dolgozni, élni. De nemjelenti azt hogy elnéző voltam,ha kelett fenyitést, vagy jutalomra terjesztettem fel őket. Most hogy nyugdijjas vagyok egy sem kerül el, mindig beszélgetek velük. A Facebookon szotunk levelezni volt tanitványaimmal. Üdvözlettel: ltcolonel.

 25. szkv — 2012-12-16 17:28 

@ltcolonel:
Üdvözöllek:
Valamikor, hajdanán voltak településőrök, (Ma polgárőrnek nevezik) akik minden igazolvány nélkül, felváltva őrködtek a település rendjére. A közbiztonság mellet tűzőri feladatot is elláttak. Egyszer még ifjú koromban az egyik nagybátyámmal egy éjszakát eltöltöttem vele, mikor rákerült a településőri szolgálat. Számomra nem volt kötelező, csupán csak kíváncsiságból. (1964 nyarán) Esemény nélkül telt el az éjszaka. Többször végigjártuk a kis falunkat. (Vas , Vazs megye. Kelempájsz már járt ott és meg tapasztalta hogy milyen érzés a Vasi Méhszúrás. Elnézést hogy közzé tettem.) A boltok (Vegyes. Ital) környékét gyakrabban megnéztük, hátha valaki zárás után lett éhes és szomjas.
Olyan házaknál ahol éjszaka valamilyen okból világosság volt, ott rákérdeztünk hogy kell-e valamilyen segítség, vagy csak feledékenységből világított a lámpa.
22 órakor szokták mondani hogy TÍZET ÜTÖTT MÁR AZ ÓRA TÉRJETEK NYUGOVÓRA. Én a szöveg mondással nem kísérleteztem, mivel annak káros következményei lettek volna. (takarodó helyett menekülés, ezért nem vállalkoztam éneklésre)
Mikor véget ért az önként vállalt “szolgálatom” az álmosságtól még nappal is csillagokat láttam.
A településőri szolgálat,valamikor az 1970-es évek elején felszámolásra került.
Kár érte.
SZKV BUCSU.

 26. Tóth Gábor — 2012-12-17 00:44 

Üdvözlök minden régi bajtársamat akik a sorkatonai szolgálatukat a BM Határőrség állományában tudhatták le!
Én 1981 augusztus 26-án vonultam be a HÖR-séghez Székesfehérváron. Innen vonattal vittek le minket Körmendre. Több érdekes történés után, a bevonulást követő 4. napon újra vonatra tereltek jó néhányunkat, és meg sem álltunk Bp. Déli pu.-ig! Ott IFA-ra pakoltak minket és irány Ady-liget! Híradós kiképzés után, ami akkor 3 hónap volt, megint csak vonatozás következett Szombathelyre! A vörös téglás Hőr. kerületből 2. magammal Kőszegre kerültem az őrs KHK-(Kisegítő Hírközpont) ba. Itt töltöttem le az akkorra már 18 hónapra lerövidített sorkatonáskodásból még hátralevő 15 hónapomat! Ekkor az őrsön a pk.: Német örgy, az őrs ellátó Darabos zls, a polh.: Csengődi hdgy. voltak Tehát én 1981 decemberétől 1983 februárjáig voltam Kőszegen határőr! Van jó néhány egyszerű és egy pár vérfagyasztó sztorim az akkori időkből! Bajtársak ha valamelyikőtök rám ismer, szívesen venném a kapcsolatfelvételt. Az akkori becenevem Georgi volt!

 27. nedecz — 2012-12-17 07:24 

@Tóth Gábor: Üdvözöllek,mint Határőrt és mint kőszegi csókát is!Én utánad 11 évvel szolgáltam ott,de a Darabost én is ismertem. :) Az lenne a kérdésem,hogy az őrsön hol volt ez a KHK helyileg pontosan?
A sztorikat írd meg mind Tiborunak kérlek!

 28. nedecz — 2012-12-17 07:25 

Aki a facebook-on fent van:

https://www.facebook.com/groups/453794921351346/

Surranótárs ,valaha voltam sorkatona klub

 29. Bigjoe(HUN) — 2012-12-17 12:40 

@nedecz:
A Milstory látogatottsága jelentősen növekedni fog, főleg ha több linekt belövünk a Surci klubba.
Ahogy nézem HŐR-ből megint több lesz, de hátha a Honvédok is megjelennek a történeteikkel. Buksinak már egy ismerőse is meg lett.

 30. nedecz — 2012-12-17 14:08 

@Bigjoe(HUN):Én is visszajelöltelek. :)
A két dolog egymásra találása… :) Jó lenne,ha még többen lennénk itt.
Én is úgy láttam,hogy sokkal több a HÖR,de ez a korábbi teóriámat látszik megerősíteni.(A Határőröknek sok pozitív élményük volt,a honvédeknek arányaiban jóval kevesebb.)

 32. krux — 2012-12-17 17:10 

@nedecz: Ez jó ötlet volt, gratula.

 33. nedecz — 2012-12-17 17:23 

@krux: Köszönöm,de csak az ötlet oldalvizén evezek. :) Én is megörültem,mikor meghívtak.

 34. ikvapatak — 2012-12-17 20:00 

@Tóth Gábor: Én akkor vonultam,amikor te szereltél.Szolnokról vittek Sopronba, a ki-
képzést én is az Adyn kaptam, mint rádiótávírász majd 15
hónap Sopron,ami szép volt,jó volt bár néha nehéz volt.

 35. Tóth Gábor — 2012-12-19 15:23 

@nedecz:

A bejárat után balra az első ajtó volt a hírkőzpont bejárata. Utánna következett az őrs ügyeletes, oda volt telepítve az sz100 érzékelő központja!

 36. zajec — 2013-01-30 20:06 

Üdvözlök minden határőrt! A többieket is. Amint lesz időm, néhány sztorit én is írok, hátha lesz, aki elolvassa. Egyelőre haladok visszafelé a bejegyzéseket olvasva. Záhony FEP kicsit más volt, mint a többi. Közös határőrizet a szovjetekkel. Vicces helyzetek ott is adódtak. / nem viccesek is / Egy biztos: sose unatkoztunk. Gyorsabban telik úgy az idő. A szovjetekkel jóba’ voltunk, olyan suhancok voltak, mint mi. Mindenféle náció: orosz, ukrán, belorusz, moldován, tatár, baskír, mariec, bocsánat, mari. Tudjátok a rokon nép. Legtöbbjük irtó messziről, a kijevi közelinek számított.
Később többet írok, hajrá obsitos határőrök!

 37. zajec — 2013-01-30 20:14 

Hoppá! Elfelejtettem a nagybecsű olvasók figyelmét felhívni arra, hogy már van egy bejegyzésem, 2010 októberben, a 209. Nem is igazán a sztori, hanem a kommentek. Üdv.

 38. szkv — 2013-01-31 08:49 

@zajec:
2012 Augusztusban egy kőr utazásom alkalmával el jutottam Záhonyba. Az egykor szebb napokat látott állomás környéke egy hold béli tájhoz hasonlít. Ami viszont nem változott, az a vonaton utazók ki be léptetése. Egy személyvonat állt az állomáson indulásra várva, amely Csopra ment. A vonaton “nagy” volt az utas létszám (5 utas). Vonat mellet állt Magyar részről: kettő Rendőr, kettő HATÁRŐR, kettő Vámos, Az Ukrán részéről a létszám kevesebb volt, mivel onnét nem voltak Rendőrök. Haza felé (Vas Vazs megye) egy Szeged környéki kollégával (Vasutas) beszélgettem, aki nagyon megvolt lepődve hogy a nyugati határon már nincs ellenőrzés és elég a személyi igazolvány. Mindig tudtam hogy “kicsi” a világ, de amikor a katona élmények is elő jöttek, akkor egy pár pillanatra én is meglepődtem.
Kérdi hogy hol és mikor voltam katona. Mondom neki hogy a nyugati határon Bucsuba 1974-1976. felcsillant a kolléga szeme. Édesapám is ott volt, csak valamivel korábban 1966–1969. Mindjárt közös ismerősök nevei kerültek szóba. Tetszett ismerni a fegyelmi tisztet M. J. alest (Haynau) és elkezdte mondani azt a szlogent amelyet már nem csak a HATÁRŐRÖK ismernek.
EGY ÉVTŐL ÖT ÉVIG, ÖT ÉVTŐL KÖTÉLIG. és mindjárt elmondta hogy az Édesapja is sokszor mondogatja. Hiába a “népszerűség” az messze eljut.
SZKV BUCSU

 39. zajec — 2013-03-11 19:31 

@drbumburnyak: Combcsonttörés? Ahhoz nagy erő kell. Valamelyik békés járókelő lehetett, minden bizonnyal.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.