397. – Rémisztő sötétség

Azt már többször megállapítottuk, hogy a határőröknél kevés katona kerül közelebb a természethez. Rendszeres járőrözés tavasztól télig, erdő, hegyek, ösvények, vadcsapások, apró neszek, furcsa fények… És bármennyire is felnőttek vagyunk, bármekkora fegyver is lóg a vállunkon, akárhány skulóval is rendelkezünk, a természet (vagy illene talán nagybetűvel írni: a Természet) mindig képes arra, hogy (minden racionalitáson túl) megérintse bennünk a kisgyereket. Nedecz ma egy hasonló élményéről számol be a tisztelt klubtagoknak. És persze várjuk a félelemmel kapcsolatos katonaélményeket a hozzászólások közé!

Valamikor ’92 decemberében a két ünnep közt – ha jól emlékszem legalábbis – kivezényeltek Kőszegre néhány embert a szombathelyi rendőr-tiszthelyettesi iskoláról, őrsmegerősítésre. Néhány napot voltak nálunk csak, részint azért, hogy az ünnepi eltávok okozta emberhiányt pótolják velük, részint pedig hogy ők is szokták kicsit a jót.

Rájuk is fért kissé… Velünk egyidősek voltak, de sok furcsa alak volt köztük. A mélyen depistől az ordítva komunikálóig a teljes paletta képviselte magát. Felkavarták rendesen az őrs életét. Ekkor adtam az első szolgálatomat járőrparancsnokként (szakács lévén túl sok nem is volt – hála az égnek. Nem szerettem). A sok „friss hús” miatt megerősített – háromfős – járőrök voltak szolgálatban. Eligazításkor megkaptuk az instrukciókat. A cél a Pintér-tető, 20-04-ben, de nem a megszokott útvonalon (Gyöngyös part, SZ-100, híd és fel a púpra), hanem a Kálvária domb – Trianoni kereszt irányában. Visszafelé a megszokott úton kellett jönnünk. Maga a Pintér-tető sem volt megszokott szolgálati hely, amit – tekintve a rettenetesen meredek domboldalt – senki nem bánt. Ezúttal még szerencsém is volt, mert a kivezető út nem tűnt túl nehéznek, időt is a megszokottnál jóval többet kaptunk a sétára. Tulajdonképpen a nyolc órából csak hatot voltunk helyben.

Két embert kaptam magam mellé, mindketten első szolgálatukat adták. Az egyik srác első látásra normális, rendes gyereknek tűnt. Nemigen beszélt, csak ha kérdezték, ellenben figyelt mindenre, mint a sas. Nem kellett kétszer elmondanom semmit. A másik ember az érdekesebb volt… Nagydarab, medve jellegű és medvehangú, aki harsogva ismételgette a – szerinte legalábbis – vicces beszólásokat. Két órája voltak az őrsön, de a hangja alapján már felismertem. Kifelé menet elkezdtem – volna – magyarázni a fontosabb dolgokat (mármint hogyan igazoltatunk, ha elfogás van, akkor ki mit és hogyan csinál, nem csörtetünk az erdőben, nem világítunk, nem ordítunk, satöbbi). A medveember nem igazán vette az adást. Letorkolt, hogy tanulták és hogy ő mindezt már tudja. Ráhagytam, legyen boldog a tudatával, de miheztartás végett azért jeleztem neki, hogy a pk. most én vagyok, és azt teszi, amit én mondok, hiába vagyok csak egyszerű HÖR. Ezt csendes morgással bár, de tudomásul vette.

Elég korán sétáltunk kifelé, ezért a Kálvária domb alján még elég sok járókelővel találkoztunk; nagydarab barátom feszített is a fegyverrel rendesen. Fent a dombon már senki nem volt. Hó, enyhe szél, utcai lámpák halovány fénye… Hangulatos, nagyon nyugodt és szép volt az egész környék. Pihentünk is itt egy keveset, mert rengeteg időnk volt még – több, mint fél óra – kiérni. Összeszedtük magunkat és elindultunk a Trianoni kereszt felé, az ösvényen. Egyszer csak azt hallom, hogy a hátam mögött nagyon csendes lett a hó… Megálltam, megfordultam. Két társam tőlem vagy öt méterre állt. A medveember lecövekelve, a másik srác meg őt noszogatja.

– Mi a baj? – kérdeztem odalépve.

– Oda megyünk? – mutat a sötétség felé a medveember. Olyan vékony és halk hangon szólalt meg, hogy meglepődtem.

– Nem oda, csak arra. Mi a gond? – kérdeztem újra.

– Én… én… nagyon… nagyon félek a sötétben… – nyögte ki.

Leesett az állam… Fél…? Mitől? Próbáltam meggyőzni őt, hogy sem Alien, sem pedig kardfogú tigris nem honos az Alpokalján, nyugodtan jöhet. Természetesnek vettem, hogy az ember tart az ismeretlen sötéttől… De hogy féljen, azt nem tudom megérteni a mai napig.

Némileg sikerült meggyőznöm. Elindultunk, de úgy, hogy ő ment előttem, én pedig irányítottam őt (biztonságosabbnak éreztem, ha látom, hogy mit csinál…). Jól is tettem, mint kiderült. Még el sem értük a keresztet, mikor hangosan zihálni kezdett, lekapta a válláról a fegyvert és egy fához hátrált. Melléléptem és az arcába néztem.

Azt hittem, rosszul látok a halovány fényben, ezért a lámpával bele is világítottam az arcába. Hatalmas, kikerekedett szemek, nyitott és szederjes ajkak…

– Mi a baj? – kérdeztem újra.

– Én nem megyek tovább! – mondta vékony hangon, szinte visítva – Visszamegyek! Én nem megyek tovább!

Első reakcióm az volt, hogy kitéptem a kezéből a fegyvert és kivettem a tárat. Néhányszor csőrehúztam, elsütöttem és visszaadtam neki.

– Miért vetted el? – ordította cérnahangon.

Ez meggyőzött afelől, hogy jól cselekedtem. Valahogy nem éreztem úgy jól magam, hogy egy pánikoló embernél fegyver és lőszer van… A fának támaszkodva lecsúszott és hangosan sírni kezdett. A kezei remegtek.

Leguggoltam és próbáltam megnyugtatni, nem nagy sikerrel. Közben az agyam járt, hogy mit csináljak. Más nem jutott eszembe, csak az, hogy rádión jelentem az eseményt az őrsre a csövesnek. Döntsön ő…

Döntött. Kiküldte az UAZ-t két markosabb ÜCS-sel és bevitték az emberünket. Mi kettesben maradva elmentünk a szolgálati helyre és egy – egyébként teljesen eseménytelen – szolgálatot tettünk magunk mögé.

______________________________________________________________________

Néhány nappal később EJ-társ voltam az egyik hasonló alkatú tisztesünkkel. Az első ilyen szolgálatom volt, akkor jártam először a külső műzáron. Az útvonal: őrs – Ólmódi út – Kethely-külső műzár – Csempészút – Sz-100 – híd – őrs volt. Minderre volt négy óránk. Kényelmes sétatempóban gyalogoltunk, beszélgetve. Az Ólmódi úton és Kethelyben a járőrökkel is dumáltunk egy sort.

A külső műzárra érve szinte tapintható sötétbe kerültünk. Az utat sem nagyon láttam, el is hasaltam párszor és egyszer még egy szederbokorral is nem várt ismeretségbe kerültem. A tisztes lassított, részben a röhögéstől, részben pedig azért, mert ő sem látott valami sokat.

Nagy nehezen botorkálva beszélgettünk. A sötétségre terelődött a szó. Elmeséltem a kalandomat a medveemberrel, és ő is értetlenül állt a hiszti előtt. Amit tudott az egészről, hogy az embert EÜ-szabira küldték. Megkérdezte, nem félek-e a sötétben.

– Nem, miért félnék? Nincs itt semmi olyan, ami ártani akarna nekem, de ha lenne is, itt a fegyver. Egy mamutot is lelövök vele… Miért félnék? – válaszoltam.

Az utolsó szótagot valójában nem mondtam ki, bennem ragadt… Az út mellett a száraz fűben egy őz aludt (jó alvókája volt, hogy addig nem vett észre minket). Felugrott, de olyan közel hozzám, hogy a szelét éreztem magam mellett. Hatalmas csörtetéssel, valami borzasztó furcsa hangot hallatva elrohant. Mi meg kaptuk az infarktust. Életemben annyira még meg nem ijedtem, mint akkor (nem is szeretnék még egyszer…). Meg mernék esküdni, hogy a szívem is megállt egy pillanatra.

Mindketten lihegve álltunk, még csak nem is káromkodtunk. Mindkettőnk lába annyira remegett, hogy alig tudtunk járni, de annyira, hogy befelé menet el is késtünk.

Azóta nem értem azt az embert, aki kitalálta ezt a közmondást: Jobb félni, mint megijedni.

Hát… nem is tudom…

36 hozzászólás

 1. buksitizedes — 2013-01-24 12:34 

Végre újra hallani Rólad. Király volt a poszt! :)
A medveembert nem szerelték le az eset után?

 2. szkv — 2013-01-24 12:57 

Gratulálok ez remek írás és a csatolt képek nagyszerűek.
Az éjszakák és az erdőben lévő állatok tudnak érdekes dolgokat produkálni.
Az őz hangja nagyon hasonlít a gyerek síráshoz, de aki vadász az jobban tudja. A fáknak a suhogása, a vadak lépései, csörtetése, váratlan gyors felugrása tud nagyon nagy meglepetést, szívinfarktus közeli állapotot okozni.
Aki már látta és hallotta, mikor egy vaddisznó falka, vagy szarvas csorda vonul , az tapasztalhatta hogy milyen robajt tudnak alkotni és milyen veszélyes lehet.
1975-ben történt E.j szolgálatba mentem, járőrtárs egy fiatal (1975 Májusi vonulás) alig pár napja volt kint az őrsön. Mivel a menetvonalat még nem ismerte ezért én mentem elől. Nem sokáig voltam “elől járó”. Szép csendes este az időjárás nagyon kedvező volt. Egyszer a Kőszegi hegy felől több lövés hangja szakította meg a csendet, amelyre a járőrtársam hirtelen meg állt, majd közelebb jött és megfogta a derékszíjamat és halkan suttogta hogy rejtőzzünk el, mert valószínű minket akarnak lelőni. Megnyugtattam hogyha minket vesznek célba és lőnek akkor a lövés hangját már nem fogjuk hallani.
Ugyan meg nem nyugodott, de mentünk tovább és baj, esemény nélkül eltelt a szolgálatunk. Ezek után az “elöl járó” posztot parancsban átadtam és inkább mindig mondtam hogy merre megyünk és mikor álljon meg hogy a H 63-as rakétákat indoktalanul ne működtessük.
Ahogy múltak a napok, hetek, hónapok a járőrtársam megszokta az erdő és az éjszaka “rejtelmeit” és az egyik legjobb járőrtárs, majd járőr pk. lett.
Egyszer mindenki átesett az ilyen “tűzkeresztségen”.
No de már befejem mert a “TÉL TÁBORNOK HADAI ÚJRA MEGJELENTEK”. Megyek a ház előtti járdát takarítani.
SZKV BUCSU.

 3. kelempajszmadar1 — 2013-01-24 14:27 

“Bátor vitéz, ki semmitől se fél, csak a szempillája rebben, hogyha zizzen egy levél…”
Üdv, Nedecz Bajtárs! Végre újra itt vagy köztünk! Kiváló a sztori!
A sündisznó szokott még igazi riadalmat okozni, mivel éppen olyan zörgést csap, mintha jönne valaki, de még szuszogni is úgy tud, mint egy ember. Nálunk, Hörmannforráson az éjszakai erdő hangjaihoz hozájárult még egy kis bagolyhuhogás is. Amikor a romos stájerházakra rávilágított a hold, az elhagyatott épületekről mindig az jutott eszünkbe, hogy itt bárki elbújhat, lehet, hogy most is lesben áll odabent egy felfegyverzett határsértő. Olyan volt, mint a kísértetház a Tom Sawyer kalandjai című könyvben.
De volt, aki fényes nappal is összesz@rta magát. Már írtam arról, hogy egy újonc csizmatársam kétszer belelőtt a bokorba, ahonnan felröppent egy veréb.
De nem az a bátorság, hogy valaki nem fél, hanem az, hogy úrrá tud lenni a félelmein.
Köszönet a remek posztért! Határőr kézszorítással:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 4. bcsillag — 2013-01-24 16:32 

Én jómagam már nem voltam katona,de éjszakai félelemmel kapcsolatban nekem is van egy jó sztorim. Még középsikolásként kiránduláson voltunk a Zemplénben, Regéc vára alatt Mogyoróskán.
Ahogy az ilyen kirándulásokon lenni szokott fogyott a gyömölcstartalmú üdítő is, egyre bátrabbak lettünk, valaki kitalálta menjünk fel éjjel a várba. Szellemvadászni…
Na jelentkeztünk is rá vagy hatan. Aztán már csak öten, négyen, majd hárman maradtunk.
Hirtelen egyre többen fáradtak el ugye, mikor tényleg neki kellett indulni.
De nem maradhattunk szégyenben a lányok előtt, meg hát a fiúk bátrak is, megegyeztünk hogy felmegyünk és elemlámpával levilágítunk jelzésképpen. Akkoriban még nem volt mobil ugye.
Elindultunk felfelé. Nálam volt egy “túlélőkés”, igazi Teleshop-os még a 90-es évek legelejéről, biztos van aki tudja milyen volt. A másik két cimbora egy egy méretes husánggal fegyverkezett fel.
Nagyvárosi gyerekek voltunk, a falu széléig nem is volt gond.
De utána olyan sötét lett, amit szerintem még egyikőnk sem látott azelőtt.
TÉNYLEG sehol sem volt egy fényforrás kilométerekre, csak nyilván lent a faluban.

Az erdőben vakláltunk, ráadásul jó felhős éccaka volt. A másik két cimbi is be volt rezelve rendesen, hülye poénokkal ugratták egymást zavarukban. Aztán jöttek a neszek, csörtettek a kisebb nagyobb állatok, rágcsálók, de szerintem vaddisznó is lehetett a közelben, mert törtek az ágak is. Ehhez még jött egy kis szél, susogtak az ágak.

Be voltunk sz…va rendesen, szerintem még azelőtt soha ennyire, de talán azóta sem. Ám egyikőnk sem mondta, hogy forduljunk vissza. Jó sok idő múlva felértünk a várba.

Onnan levilágítottunk. De ezt már a kutya nem látta, sokan lefeküdtek meg ilyesmi. Ellenben ami odafent várt ránk, mindenért kárpótolt. Elvonultak a felhők, világított a Hold, mi meg ott ültünk fennt és néztük az éjjeli panorámát, ahogy kilométerekre el lehetett látni az éjjeli fényben.
Lefeküdtünk egy sziklára, nyár volt, jó meleg, aludtunk egy jót, kora reggel meg visszasétáltunk.
Azt el kell ismerni, hogy ha az ember egy számára addig ismeretlen közegbe kerül, legyen az bármi, az bizony ismeretlen érzéseket, félelmet tud gerjeszteni rendesen. Utólag persze már nevettünk, de bizony akkor, ott fennt csak a kamaszkori dac és büszkeség volt az, ami visszatartott minket.

 5. almoragh — 2013-01-24 17:11 

Szokás szerint kiváló történet volt.

Én se voltam már katona (sajnos vagy hálistennek, ki tudja), az éjszakai erdő viszont félig-meddig ismerős: erdő mellett nőttem föl, bár nem volt jellemző, hogy pont éjjel indultam volna kirándulni. A Balaton-felvidéken voltam két barátommal túrázni tavaly, szerintem életemben először aludtam kinn sátorban az erdő közepén (kempingezni kempingeztem már eleget persze, meg pár éjjeli sétát is tettem, de az valahogy más volt).

Két dolog hagyott bennem nagyon mély nyomokat: az egyik a hideg (valahogy kutya hideg lett pont azon a pár éjszakán, amikor mentünk), a másik pedig az állatok motoszkálása. Vaddisznó törte az ágakat, sün szuszogott, ilyenek… Érdekes volt, amikor felriadtam valami szokatlanul nagy ricsajra, hát én sem voltam egészen nyugodt. A Csobáncon lefeküdni és nézni a hullócsillagokat – na, azért azt sem felejtem el egyhamar.

 6. szkv — 2013-01-24 18:33 

@almoragh:
almoragh: Igazad van nem kell ahhoz katonának lenni hogy embernek “tele legyen a gatyája”, ha mással nem, hát a félelemmel, meglepetéssel.
Már régen túl a katonai vagyis a HATÁRŐR szolgálaton történt velem egy a nyugati határhoz közeli állomáson, ahol váltókezelőként szolgáltam. (Nem pénzváltó). Ahogy közeledett az este egy vonatmentes időben elindultam a jelzőkön lévő lámpákat feltölteni petróleummal és a benne lévő lámpa belet meggyújtani. Már vissza indultam az állomás irányába mikor a kukoricásból egy vaddisznó csorda nagy robajjal törtetett át a vasúton. Nem tagadom nagyon meglepődtem.

Egy másik történet.
Amikor még vasúton szállították az elhunytakat a budapesti hamvasztóba, történt egy majdnem végzetes esemény.
A kocsiadat felvevő nézegette a vagon oldalán lévő kocsibárcát és ahogy olvassa a vagon tartalmát ( Emberi hulla), kiszól a vagonból a kísérő, mondja meddig várunk még és miért nem megyünk. Addig nagyon magabiztos adatfelvevő annyira rosszul lett hogy orvost kellet hívni. Szerencsére komolyabb baja nem lett.
SZKV BUCSU.

 7. krux — 2013-01-24 19:16 

@szkv:
Nem kötekedek, csak pontosítanálak. A vaddisznó az nem falka, hanem konda, a szarvas meg inkább rudli, mint csorda. A borz is tud még hülye hangokat kiadni magából, de minden állat elbújhat a macskabagoly hangja mellett. Egyszer szólalt már meg mellettem. Tényleg majdnem enni adtam a gatyámnak…

 8. Bigjoe(HUN) — 2013-01-24 19:24 

Üdv Nedecz!
Izgalmas dolgok kerülnek itt elő kérem, itt a saját:
A legelső külső ojektumos szoli- NBH- éjjel az őr útvonala szinte nappali fényben a beton kerítésen kívűl korom sötét, cserjékkel, fákkal.
Ősz és nagyon megijedtem, mert egy olyan zajt hallottam, mintha a közeledésemre valaki leugrott volna -talán- egy fáról, vagy kerítésről, aztán csend, majd léptek zörgése.
Megijedtem egy pillanatra, aztán talán fogtam az AK-t és rántottam rajta egyet (de nem bíztosítottam ki, direkt) csak a hanghatás miatt, mint önbizalom növelő.Lassan hátráltam, majd a TBK-n hívtam az őrpk-t. Hozott valami lámpát, – futva egy őrrel- majd mivel nem láttunk semmit, minden ment a maga rendje szerint tovább.
Ezt nem írtam már le valamikor?
Én úgy tapasztaltam, hogy ha az ember nagyon fáradt akkor éjjel több félelmetes dolgot “talál”. Vagy azok találják meg Őt.
Szerintem az éjjeli sünitől, csak egy durvább van: a bagoly.
Nem lehet hallani amikor repül, még akkor sem ha közelvan, a sötét miatt
nem is látni.
Amikor az ember előtt “kilebeg” (úgy lassít a levegőben, mint a forgoszárnyasok) akkor lehet csak észre venni, az ember arca előtt hirtelen ott egy nagy világos izé, egy pillanatra kilebegtett, aztán ahogy jött néma csendben mintha semmi sem történt volna – elrepül.
Csak az élmény örök….

 9. Bigjoe(HUN) — 2013-01-24 19:26 

Figyeltétek a 63D alatt a tárat? Van benne ZIZI!!!
Ritka

 10. krux — 2013-01-24 19:38 

@bcsillag: A regéci vár mogyoróska felőli végén van egy hatalmas szikla. Ma már el van zárva, de régebben még ki lehetett rá menni. Gyönyörű a panoráma. Előtted van jószerivel egész Abaúj, meg Zemplén nagy része. Szabad szemmel látszik a kassai vasmű is.

 11. Estván — 2013-01-24 20:16 

@Bigjoe(HUN): Valószínűleg imitáció/hatástalanított lőszer.
Ugyanis a képen látható fegyver nem valódi, hanem egy airsoft replika (és igazából a szovjet AKMS másolataként kapható, de tkp. a magyar 63D ugyanaz). Gazdája szorgos kétkezi munkával tette ütött-kopott élethűvé :)

 12. cattani — 2013-01-24 21:42 

Jó a sztori, sajnos én is sok ilyen majrés “aktakukac-jelölttel” voltam már kint járőrben. Azt tudni kell, hogy napjainkban az útlevélkezelők és a járőrök között már elég nagy az átjárás, van hogy “FEP-esekkel” vagyunk kint járőrben. Sok 40 kilós lányka és sok “anyucikedvence” akik félnek a sötétben, meg hogy ők nem pipilnek az erdőben… tiszta szégyen!
Egyszer engem is megriasztott két őzike, akik tőlem kb. fél méterrel szaladtak el, ha eltalál az agancsával, akkor könnyen meg is sérülhet, ne adj’ Isten meg is halhat a derék járőr. A mai napig nagyon félek attól hogy egy vaddisznó felöklel, attól tartók a 9 mm-es Makarov lőszer nem sokat ártana nekik..
Azért kíváncsi vagyok mi lett a “medveemberrel”. Vajon leszerelték-e?

 13. Estván — 2013-01-24 22:07 

@cattani: Pedig én azt hinném, hogy határ-/rendőrnek, fináncnak, netán katonának a laza, belevaló (csak hát biológiai okból nem “tökös”) csajok mennek…

 14. cattani — 2013-01-24 23:49 

@Estván: Régebben ez volt, de manapság eluralkodott egy szokás, sok plázacica jön a céghez, gyors összejönnek valami főnökkel aztán “beteszik a picsájukat” (bocsi, de ez a legfrappánsabb szófordulat) az irodába és reszelgetik a körmüket, karriert csinálnak, amíg mi szívunk kint a -20 fokban.

 15. kelempajszmadar1 — 2013-01-25 07:47 

Meg lehet szokni az éjszakai erdőt. Hörmannon néhány hónap után már olyan volt, mintha mindig ezt csináltuk volna. Amikor éjjel hallottam a vaddisznók zörgését, nyugodt voltam: biztos, hogy ember nem jár a közelben, mert előbb észrevették volna, mint én. Ugyanúgy visítoztak, röfögtek, meg csámcsogtak, mint a házi malacok. Gyakran jöttek az őrhelyek közelébe makkolni.
Az erdei vadak csak azért voltak kellemetlenek, mert az elektromos jelzőrendszert is b@sztatták, ami aztán jelzett is rendesen, hogy ne unatkozzunk éjszaka.
Még valami: a lámpázás tilos volt, mert leleplezi a járőrt. Sokszor virtuskodtunk is, hogy lámpa nélkül ki, hova tud elmenni. Amikor már ismertem a környéket, lámpa nélkül mentem toronyiránt az erdőben, keresztül-kasul.
Éjszaka az erdőben úgy kell menni, hogy az ember kb. 30 fokos szögben felfelé néz maga elé. Lent úgyse látni semmit, de fenn, a járőrcsapás fölött nem érnek teljesen össze az ágak, emiatt látni mindig valami halvány derengést, ebből tudjuk, merre kanyarog az ösvény. Ha hozzászokik az ember szeme a sötétséghez, ez a derengés mindig látszik, kivéve, ha köd van. Holdfényes éjszakán pedig nincs gond, teliholdnál még olvasni is lehetett volna, ha lett volna mit.
Még ma is el mernék menni éjszaka akár Hétforrástól Bozsokig, keresztül a hegyeken.
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 16. lorgerm — 2013-01-25 23:25 

@szkv: A sün meg úgy csörtet az avarban, mintha ember mászkálna. :)

 17. nedecz — 2013-01-26 08:54 

Köszöntök Mindenkit!

Köszönöm szépen az elismerő szavakat,jól esett,hogy tetszett a kis irományom. :) Sajnos mostanság kevés az időm de főleg az energiám…(A kor meg az évek… )
Menjünk sorban:
buksitizedes- Nem tudom mi lett a sráccal.Eltűnt,az EÜ szabi híre is csak véletlen jutott el az őrsre.Nem lepődnék meg,ha leszerelték volna.Egy ilyen dologtól a klasszikus pánikroham tüneteit produkálni…Hogy finom legyek,nem fegyveres szolgálatra való.Csókoltatom a pszichológusokat innen is,akik alkalmasnak nyilvánították…

szkv -Jaj…Igen.A vaddisznók… :) “Ők” is okoztak ijedelmet nálam,bár az őzet nem űberelték.(Azt nem nagyon lehet…) A sötétben el nem tudtam képzelni,mi a rák csörtet felénk.Olyan hangja volt annak a pár állatnak,mint egy tanknak.Ahogy a zaj közeledett a fegyvert is levettem hordhelyzetből és ki is biztosítottam.Aztán láttam a műúton a lámpa alatt átkocogó kis családot…Vagy 15 méterre.Nem nagyon izgatták magukat…

kelempajszmadar1-Nekem hasonló “kísértetházas” élményem Keresztkúton volt…Akkor még elhagyottan,szétlopva-verve állt ott minden.Se ajtó,se ablak sehol.Itt-ott fal sem.Az erdészet használt pár épületet takarmánytárolónak.Egy alkalommal valamikor január végén UAZ-zal vittek fel minket kora hajnalban oda.(Nagyon nem megszokott szolgálati hely és időpont volt. Reggel 5-kor indult az autó úgy fél hattól lehettünk ott kb 11-ig.Aztán séta le Hétforráson és a Pintér tetőn az őrsre.)Reggel még sötét volt és hatalmas köd.Sétálgattunk.Lassan világosodott de a köd szinte tejszerű maradt.Nem láttam talán 10 méterre sem.Állunk a romos őrs udvarán,mögöttünk az épület sejlik.Na a bagoly akkor érezte úgy,hogy beszélnie kell.Ez is idegborzoló érzés volt…Az egy évem végére annyit finomodott a hallásom,hogy a sünit meg tudtam jó esélyjel különböztetni az embertől.( De azóta hála a “szép” városi környezetnek és az éveknek ez a képességem sajna elveszett…Vagy két éve egy szentendrei buszmegállóban hittem,hogy valaki rám akarja vetni magát a fűből,mikor a süni kisétált az útra…)Ezt a 30°-os nézés dolgot nem hallottam még,de kipróbálom.Köszi a tippet! :)

almoragh – Itt Bp.-n a Hármashatár-hegyen a volt hasonló élményem egyszer jópár éve.Egy nyári este rámtört kirándulhatnék és felsétáltam oda éjszakára.(Egész pontosan a Virágos nyereghez a sziklákhoz.)Többen mondták másnap,hogy keressek fel orvost… :) Igaz,ott semmi állattal nem találkoztam,kivéve reggel lefelé.De az cigit akart és az erdőben lakott.(A vaddisznó illatosabb lett volna…)

Bigjoe(HUN) -Bagoly reloaded. :) Egy szép tavaszi hajnalban engem majdnem elgázolt egy. :) Lehajtott fejjel gyalogoltam,nyomokat kerestünk a harmatos susnyásban.A hatodik érzékem noszogatására nézhettem fel pont időben,hogy félrekapjam a fejem.Hallani semmit nem hallottam.Nem sokkal mellettünk csapott le valamire.

cattani – Sajnos a Rendőri állományt tekintve nem vagyok nagyon pozitív véleménnyel.(Hogy nőiesen fogalmazzak.) Nagyon sok a személyes negatív tapasztalatom pedig én aztán nem vagyok egy balhés típus.Engem sokszor megtaláltak a járőrök már,mert gyanúsan sétáltam a járdán hazafelé…Egy alkalommal mikor igazoltattak,sérelmezték,hogy nincs nálam a személyim.(Az,hogy egy fél szatyor orvosi papír volt nálam,és egy korzett volt rajtam a fekete bomber alatt felettébb gyanússá tehetett.Hazakísérni valamiért nem akartak,pedig 30 méterre lakok onnan,ahol megtaláltak.Persze egy “kiemelten óvandó” objektum is van ott…Megfenyegettek a 72 órával és akkor lepődött meg a fatörzs,mikor mondtam,hogy mehetünk.)Elment mellettünk egy “színes” kocka Lada ajtó nélkül láthatóan 15 körüli sofőrrel. (Mindez a VII. kerületben,nappal…) Megkérdeztem,hogy őt nem látta-e?Mert szerintem veszélyesebb lehet mint én a gerincműtét után…Utánanézett és azt mondta halovány somolygással,hogy nem látta…De engem persze észrevett…
(Biztos nem mindenki ilyen,de az én kontaktjaim velük-szinte-mind hasonlóak voltak.Lehet,többet kéne szoláriumoznom…)
Szeretem az ilyen papírhuszárokat,bár el kell ismerni az ő kezük is alaposan meg van kötve sajnos e téren.(Valaki(k)nek ez biztosan jó…)
De ez a téma bővebben irreleváns itt,messzire vezetne. :)

 18. bbela — 2013-01-27 19:40 

Üdvözletem a volt Határőröknek BBéla vagyok 1978-80 voltam Hör Csornán Jánossomorján és Biharkeresztesen Feppes de járőrként is sok szolit adtunk
Egy félévig voltam az Osztrák határon majd a Román határon. A Román szakaszon az volt a szar hogy sajnos egy fős járőrbe is sokat jártunk.
Őszintén szólva szívesen végig csinálnám ismét a két évet. Nem tudom hogy ki től ered a mondás de igaz.
Határőrök voltunk Határőrök maradtunk.
Nekem van elég sokk ismerősöm aki a nyulaknál volt. Pld kollégáim , nekem még a mai napi megvan az összes kitüntetésem, oklevelekkel a zöld fehér centi utolsó öt napja, a porcelán csillag a vörös díszdobozban a leszerelő zászló stb..
Nekem ugyan nincs róla igazolásom de az osztrák határról van eredeti szöges drótom, a mai napig megvannak ezek a dolgok.

 19. szogyi — 2013-01-27 19:44 

cattani
Jobb helyeken (pl. MALÉV) az ilyen csajokat csillagásznak „becézik”… vajon miért???? Mert annyit nézik a csillagokat a szárnyon?
Egyébként a hétvégén volt nálunk egy főiskolás haverom, és egy nagyon jó sztorit engedett el, nemsokára posztosítom.
Amúgy meg megint el van állítódva a blognak a motorja… valahogy nem az igazi

 20. kelempajszmadar1 — 2013-01-28 09:48 

@nedecz: Üdv, Nedecz Bajtárs!
A 30 fokos felfelé tekintést a gyakorlat hozta magával. Meredekebben nem jó, mert elzsibbad az ember nyaka, víszintesen meg nem látni semmit. Ezt is szokni kell, de aztán megy, mint a vízfolyás.
Más: meg szeretném kérdezni Tőled, hogy hol vannak sziklák a Virágos-nyeregnél? Óbudán nőttem fel, becsavarogtam az egész környéket, de a Virágos-nyergen nem ismerek sziklákat, csak arrébb, a Tábor-hegyen, a Guckler-úton, meg a Hármashatár-hegyen.
Üdv: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 21. tiboru — 2013-01-28 09:50 

@szogyi:

Kicsit konkrétabban: mi a probléma? Nálam minden rendben lévőnek tűnik, más se jelzett difit…

 22. szkv — 2013-01-28 11:18 

@kelempajszmadar1:
Kelempájsz:
Mi a különbség a repülő és a 18 éves lány között ?.

Ha a repülőt nézzük akkor a nyakunk, merevedik meg.
Ha a 18 éves lányt nézzük akkor a farkunk.
De ahogy múlnak az évek és már Hatvanon túl Miskolc felé, tarunk a korral, már előfordulhat hogy mindkét esetben csak a nyakunk merevedik meg.

 23. szogyi — 2013-01-29 10:21 

@tiboru:
Bocsi a vaklármáért, az én gépem volt félárbocon, azóta már kapott egy szívátültetést…

 24. nedecz — 2013-01-29 15:42 

@kelempajszmadar1: Kedves Kelempájsz bajtárs! A Hármashatár-hegyről az adótornyok előtt-alatt kell az ösvényen elsétálni a kerítés mellett.Kb 10 percnyi séta.
Én úgy tudom,az már nem a Hármashatár-hegy.
Konkrétan erre gondolok:

http://kepfeltoltes.hu/130129/GoogleF_ld_k_p_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/130129/GoogleF_ld_k_p2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 26. szivacs — 2013-02-01 14:52 

Sziasztok!
Regisztráltként új vagyok itt, de élvezettel olvasgattam már régóta a történeteket az oldalon.
Rólam: 1992-1993 Kiképzés: Csorna, Győri kerület.
Majd a kerületnél az egyik ( és szándékosan nem írom le hogy melyik) akciószázadnál őrvezéri rendfokozatban, rajpk. beosztásban bakteroltam az államhatáron.

A kiképzésről van egy sztorim, amit megosztanék veletek és ha tetszik, még követi a többi is.

Novemberi vonulású voltam, tehát az egész tél kiképzéssel telt. Tisztes szakaszban voltam a kik. központban, tehát míg nem lett vége a kiképzésnek, hatványozottan kaptuk szivatás minden formáját elég tömény dózisban.
Az első rajpk.-m különösen kedvelt. Egy este takarodóra felkészülés jegyében tettünk vettünk a putriban ( körlet megnevezése Csornán) . Én pizsamában éppen a szekrényem tartalmát rendezgettem. Egyszer csak harsant az irányomba a vezényszó: X határőr! Hozzám! Odamentem, a tizedesünk az ágyán feküdt, amely az ajtó mellett egy kabrió ( felső ágy nélküli) ágy volt. Feküdt, szigorúan nézett de csak nézett egy darabig. Majd kb. egy fél perc múlva, mikor már kínos volt az egész, intett az ujjával, hogy hajoljak közelebb. Én azt gondoltam, hogy súgni akar valamit és a fejemet félrefordítva hajoltam le.
Nem súgott semmit, viszont a jó kis műtősruhához hasonló spiccelt nyakú katonai pizsamámat elöl, a nyakánál végig szétszakította a derekáig és az mint egy kardigán lengedezett rajtam. Néztem, mint a birka.. kérdezem:
ezt meg most miért kaptam?
Legközelebb tűrje be a felsőt a pizsamanadrágba- jött a válasz.
Ja! És varrja meg, de villámgyorsan!

Közben jött a takarodó, mindenki röhögve lefeküdt, én meg a piros fényű ricslámpa fényénél varrtam a pizsit.
A következő tisztacserénél vadi új pizsamát kaptam, de az sem érte meg a harmadnapot a használatomban, úgy járt mint az első. Ezt már rutinosan csak 4-5 öltéssel varrtam össze és másnak a ruharaktárossal némi anyagi ellenszolgáltatás fejében cseréltettem is.
Innentől kezdve viszont kínosan ügyeltem a pizsamára. Néha hónaljig felhúztam a nadrágot és bele a felsőt. Kaptam is a gyilkos tekinteteket a tizedestől.
Így nevelt meg a tizedes úr, hogy az öltözködési szabályzatnak megfelelően nézzek ki még az ágyban is.

 27. szkv — 2013-02-01 18:01 

@szivacs:
Köszöntelek:
Ha ez Szombathelyen történik, a raj pk Haynautól olyan “dicséretet” kap, amelyet soha az életben nem felejt el.
Kapásból, minden további vizsgálat előtt: Katona megalázása, kincstári holmi (NÉP VAGYONA) rongálása.
Kezdetben Bal 2-es “nyaraló, de még egy csillag levétel sem lett volna kizárva. Haynau kemény ember volt, de a megalázást nem tűrte el.
SZKV BUCSU.

 28. szivacs — 2013-02-01 18:33 

@szkv: Ez a f.sz nagyon benne volt az alázásban, mindenki rettegett tőle. Velem ezen kívül nem nagyon szórakozott ezután, de volt olyan társam, akit szó szerint tönkretett idegileg a 3 hónap alatt. A kiképzés után vagy fél évvel, már tisztesként visszamentem egyszer Csornára és találkoztunk. Csodálkozott, hogy nem komázok vele nagyon.
A szintén a körletünkben lévő másik tizedes viszont nagyon emberi, rendes tag volt. Visszafogta ezt az idiótát is valamelyest.

 29. tiboru — 2013-02-01 23:24 

@szivacs:

Szia, üdv közöttünk!

 30. kelempajszmadar1 — 2013-02-04 09:15 

@nedecz: Üdv, Nedecz Bajtárs!
Azok sziklák a Hármashatár-hegy északnyugati csúcsán vannak. Ahogy elhaladunk a kerítés mentén, az Országos Kék jelzésen, kis kiágazás után, balra vannak a sziklák. Itt, a sziklák előtt, jobbra indul egy alig látható kis ösvény, talán 15-20 métert kell megtenni rajta, és egy kicsi, de hangulatos tisztáson ott van a repülősök emlékhelye is, akik talán 1982-83 környékén nekimentek a Hármashatár-hegynek, és meghaltak. De több más repülősnek is van ott emlékköve.
Ha tovább megyünk a Kék úton, akkor egy kis nyeregbe kell leereszkedni, elég meredeken (Vihar-hegyi nyereg), utána egy púpra kell felmászni, ez a Vihar-hegy. Ezután hosszú, egyenes lejtő vezet le a Virágos-nyeregbe, ahol nincs szikla.
Határőr üdvözlettel:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 31. nedecz — 2013-02-05 17:32 

@kelempajszmadar1: Köszönöm Bajtársam!
Ma is okosabb lettem.Mentségemre szól,hogy itt a város környékén soha nem használtam térképet,csak a túraútvonalak útjelzői alapján tájékozódom. Az emlékhelyeket ismerem.Szép az a szikla,szeretem.Viszonylag közel van a hegyhez,de oda nem sok ember jár már.

 32. tarkanyi — 2013-02-23 20:48 

Az én egyik kedvenc történetem is az éjszakai erdőhöz kötődik. 91-92-ben voltam határőr; Csornán kaptam kiképzést, aztán egy hét FEP Csatáron, másfél hónap őrsön Szentpéterfán (ekkor már zajlott az átállás a sorállományról a HT-kra), végül vissza Csornára kiképzőnek.
A péterfai szép napok idején a karácsonyi ünnepek alatt megerősítést kaptunk a szombathelyi kerpk-ról egy tucatnyi újonc személyében, akik éppen csak túl voltak az eskün, de még bőven kiképzés alatt, hiszen novemberi vonulásról volt szó. Az egyik éjszaka én is kaptam egy ilyen kopter járőrtársat, és bár én is csak kopasz őrvezető voltam, mégis tapasztaltabb, mint a srác, aki amúgy igazi városi gyerek volt.
Erősen fújt a szél, a fák susogtak és recsegtek; a hó kísértetiesen fénylett a telihold fényénél, az égen rongyokban vágtattak a felhők, amikor… Amikor a falu szélén vonyítani kezdtek a kutyák, de olyan igazi idegborzoló hangon. A srác ettől annyira begazolt, hogy nem volt hajlandó továbbmenni, mert hogy nyilvánvalóan farkasok vannak a közelben. Hiába mondtam, hogy ez nem túl valószínű, nem segített. Végül elővettem a hivatalos hangot: mint járőrparancsnok töltést vezényeltem, visszabiztosíttattam a fegyvert, és megparancsoltam, hogy ha a farkasok idejönnek, lője le őket a g#cibe. Ettől aztán rendbe jött a gyerek. Kicsit még erősítgettem, hogy végül is ezek a fegyverek arra készültek, hogy öljenek velük, és ha egy embert le lehet velük puffantani, akkor egy farkast is. Abban nem vagyok persze biztos, hogy a fickónak eszébe jutott-e, hogy a tárban a legfelső skúló ekkor már mindig vaklőszer volt, tehát még így sem volt teljes biztonságban, de végül farkasokkal mégsem találkoztunk. :-)

 33. Bigjoe(HUN) — 2013-02-23 20:57 

@tarkanyi:
Okos húzás.

 34. dafko54 — 2013-02-24 08:38 

@tarkanyi: Szervusz. Az első lőszer ’91-’92-ben nem éles volt ? Nekem ez érdekes, mivel az én “időmben” (’76-’78) ilyen megoldást nem alakalmaztak. Ilyen felállásban a vaklőszer működése után ismételten csőre kellett volna tölteni? Csőszűkítőt kellett használni, hogy a sorozatlövés megvalósuljon a vaklőszernél. Ebben a “vegyes” fellhasználásban ezek szerint még mindig volt mérlegelési lehetőség és idő , hogy a célponttal ne történjen semmi visszafordíthatatlan folyamat. Én a Csorna utáni 21 hónap alatt nem láttam egy darab vaklőszert sem – lehet hogy az őrsön és az átkelőn sem volt belőle. Üdvözlettel.

 35. tarkanyi — 2013-02-24 10:46 

@dafko54: Igen, újra kellett volna tölteni, de gondolom az a kettős megfontolás vezette a rendelkezés meghozóját, hogy így csökkenteni lehet azt a fajta balesetveszélyt, amit egy éles fegyver a viselőjére (vagy társára) is jelenthet (akkoriban volt egy-két ilyen “baleset”), másfelől éles helyzetben először úgy is mindig figyelmeztető lövést kell leadni (legalább is a szabályzat szerint :-), arra meg felesleges éles lőszert pazarolni. Úgy vélem persze, hogy ez az időveszteség (már ti. az újra felhúzásé) igazán komoly helyzetben akár bajba is sodorhatta volna a járőrt, de ilyenről végül is nem hallottam.

 36. zajec — 2013-03-11 20:45 

Parancskihirdetéskor felolvasták nekünk a FEP-en is a kerületnél történt eseményeket: Az ömbölyi őrsön egy fiatal egyszemélyes járőr éjszaka lelőtt egy csomó Romániából áttévedt disznót. Akkor jót mulattunk rajta, de a mostani bejegyzések szerint nem is volt az olyan vicces. Ha belegondolok, 57 éves létemre soha nem voltam még egyedül, vaksötétben, huzamosabb ideig. Az egyik motoros cimborám a biharugrai halastavaknál csőre töltött fegyverrel járőrözött. Szerinte sem vicces.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.