404. – Őrségben

Szeretnék magam is megosztani veletek egy újabb katonasztorit. Ezek tipikusan olyanok, amin katonaviselt cimboráim jókat röhögnek, aki meg nem volt a seregben, az csak bólogat, de nem nagyon érzi és érti, hogy miről is van szó – vezeti fel malahide barátunk a mai (elég élesnek tűnő) történetet, majd így folytatja:

Én már a Köztársaság katonája voltam. A ’90-es évek nagy átszervezései közben – tüke pécsiként – a TÁVKEI-be vonultam Budakeszire, majd innen (a teljesen logikus és ugyanakkor a legrövidebb utat követve) Eger érintésével Nagykanizsán keresztül kerültem, öreg iszapszemű rája tizedesként vissza Pécsre. Így az utolsó hat hónapomat már hazai pályán, ráadásul tisztesként szolgáltam le. Így azért biztosan könnyebb volt. Néhány korábbi posztolóval szemben nekem nagy élmény volt a sereg; persze voltak negatív dolgok, de összességében ki merem jelenteni, hogy katonáéknál értem fiúból férfivé.

A délszláv háború idején járunk, ráadásul a déli határ közvetlen közelében, úgyhogy elhihetitek, hogy volt feszültség a tisztjeinkben. Nem lehettek biztosak benne, hogy nem leszünk-e mi is hadviselő fél, mondjuk a jövő hét kedden.

Az egyik feladatunk az IFOR erők lőszerraktárának őrzése volt. Ez a laktanyánktól talán 15 km-re, a város túlsó határán túl, még az ’50-es évekből ittmaradt, félig földbe ásott silókat jelentette. Öt darab torony védte az objektumot. Nehéz megmondani, melyik volt a legrosszabb állapotban; amelyiknek a négyből két üvege megvolt, az már valódi luxusnak számított.

Ennek a részletnek azért van jelentősége, mert a sztorim februárban, egy igencsak combos hóviharban esett meg. Egy hivatásos őrmester őrparancsnokkal, én mint helyettes, no meg a honvédek nagy büszkén megjelentünk egy, Tuskó Hopkins által a Közlekedési Múzeumból lopott teherautón (csak erre tudok gondolni, mert az kizárt, hogy ekkoriban még hivatalosan állományban lehetett az a matuzsálem, amit használtunk).

Az őrparancsnok tényleg profi volt, mert ahogy kiértünk, egyből közölte, hogy érdemeimre való tekintettel én vezénylem le a szolgálatot, ő meg – egy komolyabb méretű pálinkásüveg társaságában – el is vonult PIHENNI.

Nagyon nem vettem a szívemre, szépen mentek a váltások, hoztam-vittem a honvédeket, a hóvihar meg csak egyre erősebb lett.  Éjfél után aztán már én is lefeküdtem egy kicsit, megbíztam egy koptert, hogy a soron következő váltás előtt ébresszen fel.

És ébresztett is. Csak nem a kopasz…

Isten csodája, hogy felriadtam egyáltalán; talán az ablakon betűző fényszórók estek pont a szememre, talán a sebzett vadkan utolsó halálhörgését hallató parancsnoki UAZ motorja riasztott meg, ma sem tudom igazán. A lényeg: még pont annyi időm volt, hogy felugrottam és kirohantam. Az üti volt a laktanyából, aki valamiért kitalálta, hogy neki pont ebben az ítéletidőben kell kihozatnia magát egy baráti ellenőrzésre.

Persze köpni-nyelni nem tudtam. Úgy döntöttem, az a legjobb taktika, ha csak akkor nyikkanok meg, ha konkrétan kérdez valamit. Bevezettette magát a kis melegedő szobába, csináltatott velem egy teát, beleborított egy adag rumot a zubbonyában rejtező flaskából, kicsit beszéltetett. Amikor látta, hogy teljesen józan vagyok és hogy nincs semmi jelentenivalóm, pár perc után el is köszönt. Külön szerencse volt, hogy nem kereste az őrmestert, mert a pálinkásüveg méretéből ítélve nem hiszem, hogy sikerült volna felkeltenem.

Szó mi szó, incidens nélkül lezajlott az ügy. Az üti szemmel láthatóan megelégedett annyival, hogy tiszteletét tette az objektumnál, a tornyokhoz már nem akaródzott kimennie a méteres hóban.

Miután elment, megvártam, hogy eltűnjenek a fényszórók, aztán rohantam be a pihenőbe, hogy megskalpoljam a kopaszt, akinek fel kellett volna keltenie. A nyomorult előző váltás odakünn a – gyakorlatilag nyitott – tornyokban már több mint egy órát ráhúzott a szolgálatára… gondoltam én.

Ugyanis ahogy belépek a pihenőbe, körbenézek, és konstatálom, hogy gyanúsan sok katona horkol szerteszéjjel… Elkezdem számolni őket. Naná hogy MIND BENT VOLTAK, a tornyokban meg senki…

Mint utólag kiderült, vártak, vártak, a váltás nem jött, ők meg mind ugyanarra jutottak: szépen bejöttek megnézni, hogy mégis mi újság, s amikor látták, hogy mind alszunk, hát leheveredtek ők is…

Mindeközben többszázezer (vagy akármennyi, természetesen nem tudom a pontos számokat) kitudja miféle fokozottan tűz- és robbanásveszélyes IFOR-lőszer (egy konkrét háborús övezettől alig húsz kilométerre) teljesen őrizetlenül maradt.

Nem voltunk beleélősek, na!

Az már csak hab a tortán, hogy az üti személyesen is kint volt, de mindebből semmit sem vett észre. Azt viszont meg kell adni, hogy a tea minőségét viszont becsülettel lecsekkolta.

Na így NEM lettem lefokozva/futkosóra küldve ötvenkilenc hónapra.

21 hozzászólás

 1. Wendiii — 2013-02-26 08:54 

Azt ugye tudod, hogy életed legnagyobb szerencséjét ezzel letudtad? :D
Komolyra fordítva, tényleg piszok nagy mázlitok volt (csak tudnám, mit tárolnak a mázlitokban, hehe).
Eszembe jutott, hogy (a legendárium szerint) egyszer Kecskeméten megbukott a teljes aznapi őrség, mert a sok barom az egyik torony alatt gyűlt össze kártyázni, a váltást pedig még az ÜTI is meg akarta nézni. Nem azt kapta, amire számított, na! :)

 2. Bigjoe(HUN) — 2013-02-26 09:04 

Hoppá! Szóval nem csak mi voltunk lazák.

 3. komojtalan — 2013-02-26 10:34 

Ez azért elég kemény, mint már párszor írtam nálunk igen laza volt az őrség, de ezt még mi sem csináltuk meg :-). Azért a hivatásos ŐPK sem volt semmi, nálunk ők voltak a legjobban beszarva, a sorállomány elég lazára vette a figurát. Meg persze nem is voltak ilyen szemetek, mert legalább nappal ők vitték a váltást. A 30 -as objektumban volt csak hivatásos ŐPK. Elég közel voltunk Pesthez (Nagytarcsa), mozgó őr, rádiós kapcsolat volt. A rádióval lehetett fogni a közeli taxisokat, unalom ellen sűrűn átkapcsoltam oda, persze ez ette az aksit, így 1 nem nagyon bírt ki 2 órát. Kivittem 2 akksit, erre félidőben jön az ellenőrzés nincs e nálam 2 akksi, mert 1 hiányzik a töltőből. Képes volt megszámolni mennyi akksi van és amikor látta a hiányt egyből HTK, hadbíróság rémlett fel neki (a bentiek mesélték).

 4. nedecz — 2013-02-26 13:46 

Hát barátom,ha eddig lottóztál akkor hagyd abba.
Kétszer nem lesz ekkora szerencséd. :)

 5. kelempajszmadar1 — 2013-02-26 14:47 

Hát ez nem semmi! Qrva nagy mákotok volt, annyi szent.
Meggyőződésem, hogy Haynau ezért megtette volna az “adminisztratív intézkedést” -hogy az ő szavaival éljek. Minimum zendülésnek tekintette volna, aminek a korifeusa az őrmi. Őt kötélre ítélte volna (kegyelem esetén főbelövés). Nem vicc! Az én időmben még volt kötél.
Haynaunál az ilyesmi szándékos szolgálat- és parancsmegtagadás, esküszegés, hazaárulás, kémkedés, az ellenséggel való lepaktálás, meg mittomén még mi minden lett volna. Azt szokta mondani, hogy a részegség nem enyhítő, hanem súlyosbító körülmény, mert senki sem rúg be véletlenül. A szándékosság és az előre kiterveltség pedig teljesen nyilvánvaló: csoportosan követték el, tehát szervezkedtek.
Emlékeztek még a törökbálinti zendülőkre? Volt vagy 20 éve már, jó pár évvel azután, hogy én leszereltem. Törökbálinton valami ojjektumban nem ment ki az őrség, beintettek az elöljáróknak. Az őrpók -ha jól emlékszem- végül két évet kapott zendülésért, amit -nem tudom, miért- Baracskán nyomattak le vele. Még riportot is láttam róla az újságban. Nálunk nem két évet kapott volna, és nem Baracskán. No de mára ennyit.
Üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 6. kszabo — 2013-02-26 16:46 

@kelempajszmadar1: Ti még 1988-ban is az 1947-es mantrával és élvezettel baszogattátok határőrizet ürügyén a Sopron-Győri vonaton az embereket. A hadseregben, alias MN http://www.facebook.com/Nephadsereg pedig kicsit mást követelt ebben időben már az embereitől Üdv mint egy helyi vörsborivó!

 7. Bigjoe(HUN) — 2013-02-26 17:16 

@kelempajszmadar1:
Megmondta Kölcsey:
romlanak a köz erkölcsei:)

 8. kelempajszmadar1 — 2013-02-27 08:23 

@kszabo: A vasúti járőrök nem AK47-tel jártak, hanem PA63 pisztollyal. Nem élvezettel baszogatták az utasokat, hanem parancsot hajtottak végre -mint ahogy te is végrehajtottad volna.
Amit tényleg élvezettel csináltunk, az a lovasportya volt. Nekem nagyon tetszett, majd egy kis posztban szólok róla.
Határőr üdvözlettel:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 9. scaevola — 2013-02-27 12:30 

Hatalmas! :)
Én is a köztársaság katonájaként tekertem le egy évet Baján, ’92. augusztusától… nálunk is iszonyú para volt a Jugoszláv háború.
Négy alkalommal volt szerencsém őrséget adni az egy év alatt, ami a többiek őrszolgálatához képest kevés volt, lévén megbízott írnok voltam az ütegnél, annak minden előnye nélkül.
(Sokáig el sem akartam hinni, hogy más írnokok mitől akkora királyok. Nálunk nem én, hanem a főhadnagyom döntötte el, ki megy eltávra, szabira… kvázi nulla kiváltságom volt.)
A négy őrségből kétszer sikerült “esemény”-t megélnem, egyszer saját hülyeségemből, másodjára városlakó természetem űzött velem tréfát.
Az első sztori nem is sztori, unalmamban játszottam a gépkarabéllyal, rángattam a felhúzókart, így tárazva ki a 30 db lőszert…
jó is volt, egészen addig, míg az egyik lőszert nem találtam meg a sötétben.
Onnantól nem aludtam… reggel adta vissza a váltótársam. (megtanultam a leckét. :)
A másik sztori érdekesebb volt.
Lőszerraktár, Jugó háború, állítólagos szerb csapatok járnak át a határon lőszerraktárakat fosztogatni, eső… tehát az alaphangulat megvolt.
A raktárat két torony, egy kutya és egy őrgomba fogta négy sarokra… természetesen az őrgomba alá kerültem. Két oldalról kerítés, bent mozgásérzékelő, kívülről baszom nagy nádas.
Két óránként váltottuk egymást, s míg bent voltam vagy 3x ment ki az őrpk. mert állandóan riasztott a mozgásérzékelő.
Ezt követoen halált megvető bátorsággal jelentettem ki kifelé menet, hogy ha valakit meglátok, az megdöglik. El is telt az első fél óra, aminek egy pozitív hozadéka volt, elállt az eső.
Pár perc múlva lépteket hallok, de nem ám kintről, a nádasból, hanem bentről, a raktár felől.
Hát gyerekek – tudom, háttal nem kezdünk mondatot, hacsak nem azt akarjuk mondani, hogy háttal álljatok a bordásfalnak – én úgy beszartam, ahogy azóta sem.
Szartam a szolg.szab-ra, az őr kötelmeire, ott és akkor, abban a szent minutumban csőre rántottam a gépfegyveremet és mint valami számítógépjáték katonája, le sem engedtem a vállamtól.
Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy éjjel kettokor vállhoz emelt fegyverrel fogok az őrsávban állni, háttal annak a büdös nagy nádasnak… kiröhögöm. Mindezt azért mondom, mert a raktár kb. úgy nézett ki, mint egy lepusztult balatoni nyaraló, kurvanagy telekkel. (értsd, pár fa és egy épület.)
Ehhez képest az a nád… ezerszer rémisztőbb volt, a körülmények tekintetében meg méginkább.
Egy szó, mint száz… ott állok a semmi közepén, remegek, mint a nyárfalevél, mikor megcsörren a TBK-m. Szerintem ott vesztettem tíz évet az életemből. Felvettem, az egyik surranótársam volt, azt mondta, figyeljek, mert jön ki az őrpk a riasztó miatt. Sejthetitek mennyire megnyugtatott a dolog. Mondtam is a srácnak, hogy szóljon be a toronyba, jöjjön le a másik srác, mert kurvára fosok.
Le is jött, mondom neki, hogy vannak bent, hallani lehet a lépteket és már jön az erősítés. Hallgatóztunk, majd a srác felvihogott. Nem értettem, minek örül, mire kijelentette, hogy sündisznót hallok az avarban járni.
Mire kiért az őrpk – mert ugye egy fegyverraktárat a laktanyán kívülre kell tenni, persze! – addigra kicsit kiengedtem, de a lőszer a csőben maradt, arra a napra végig.
Ezt követően már csak két őrséget adtam, s egy dolog, amit ki tudtam magamnak puncsolni, az volt… hogy élelmiszerraktárhoz kerüljek.
Ennyi a történet, büszke nem vagyok rá, de mindezt most már felszabadult mosollyal élem meg.

 10. zweitakt — 2013-02-27 13:39 

@scaevola:
És a váltáskor az ürítés, fesztelenítés elmaradt??? Ezért az őrpókot/felvezetőt igencsak megcincálták volna, ha a csúzli beugat az őrszobán…..
Amúgy nálunk a lőszerleadáskor az ÜTI megnézte a tölténytáblában az összes lőszert, és ha csőrehúzás-nyomot talált, akkor az őrpóknak reszeltek. Ezért az őrpók (én is) mindenkiét egyenként átvizsgálta….

 11. zweitakt — 2013-02-27 13:45 

Az eredeti sztorira meg csak annyit tudok mondani:
B@ZMEG. Pont.
Ez asszem a “Kummantani akartam, de nem ekkorát!” esete…
Egy cimbim Rétságon volt hatásvadász, és az őrségban mindig volt nála 100m jóféle (nem műszaki) cérna. A toronyból lelépett váltás után, hogy a felvez úton keresztbe húzza két oszlop között, majd felvezette a toronyba a cérnát, a tetőreflektor (becenevén periszkóp) karján átvetette, s rákötötte a kulccsomóját. Ha jött a Löket, észre sem vették, hogy elszakították a cérnát, még jó messze. Cimbi éber, kilép, cérna behúz, ellen feltartóztat, miazmás. Sose bukott meg…

 12. Rókakígyó — 2013-02-27 14:27 

Végre egy hosszú bajai történet volt, nem csak az én kétmondatosaim. A leírás alapján a vaskúti laktanyában történtek az események, én még a boldog 80-as években őrködtem a lőszerraktárnál, de tényleg voltak félelmetes dolgok időnként, mondjuk a walkman hallgatás a zajokat erősen redukálta. A mi időnkben még atomvillanás-figyelés is zajlott és szerencsére akkoriban a tornyok állapotára nagyon odafigyeltek, ezzel sosem volt probléma. A fűtés tökéletesen működött és a villanásfigyelőknek ráadásul járőrözni sem kellett, ezért a 8-as torony volt a legkirályabb hely, főleg télen. Az atomvillanásos őröknek külön estra felkészítésük volt és ezt egy egyszerűbb katonára rá sem bízták, no nem azért, mert nem tudott volna egy villanást észrevenni, hanem azért, mert elméletileg a logarlécet, iránytűt és távcsövet is kellett volna a kritikus pillanatokban használni, mondjuk ez elég sci-fi történetnek tűnt, de arra jó volt, hogy ne egy trollt ültessenek erre a helyre.

 13. kelempajszmadar1 — 2013-02-27 14:31 

@scaevola:A neszezést ki kellett volna vizsgálni. Aztán egész nap csőre töltött géppisztollyal mászkáltál? Ez azért húzós!
A bátorság nem az, hogy nem fél az ember, hanem az, hogy uralkodni tud a félelmein.
Üdv: Kelempájsz

 14. Bigjoe(HUN) — 2013-02-27 16:30 

@zweitakt:
“csőrehúzás-nyomot” Tiszta NCIS,JAG, stb..
Hogy mire nem értek ezek a HT-k rá.
Emlékeim szerint szabályos töltés-ürítést csak akkor csináltunk, ha a löket is ott volt.
Még bent a laktanyában a LAKU-vel szemközt is menet közben kaptuk ki a tárat a vasból. A felvez hátra szólt: Most akaszátok ki a tárat és surranjuk be gyorsan az őrszobába.
A kint ojjektumoknál olyan “ostobaság”, hogy egy normális váltás (Szog sz. szerint) szintén csak ha Löket volt.
A kedvenc NBH-s szoliban meg csak kisétáltam a csúzlival, utána meg vissza.
Volt, hogy egész nap benn figyelt a csúzliban a tár, a csúzli meg a folyosón a sarokban – egyedileg ledobva a máséval össze nem téveszthető módon.

Volt olyan, hogy a fegyverszobából kivittük a PKM-t és apróra szedtük, majd megpróbáltuk az AK-val házasítani.
pl: a lábát, tust, stb.
Hát volt amit sikerült ősszeilleszteni (az AK-ra a PKM belenyúlós tusát fel lehet rakni, bár az AK-n maradandó alakváltozást kell elő idézni)
Idéztem.

Másik nagy kedvencünk (én&Rőzse) a TBK.
Hogy mennyi apró kütyüből rakták össze..
Már nem a bódéban lévőt, hanem azt a nyagobbat ami az őrpók asztalán figyelt.
Na abban aztán vót anyag testvírem!!! MirÍzlehetettabban!!!!
A kanálgéppel (az univerzális késsel) aprítottuk fel, aztán előkerült az őrpk.

Hétvégéken meg ökörködtünk, főleg amikor jobb idő lett – emlékszem, hogy azon versenyeztünk ki tud magasabbra mászi az egyik irodaház falán.
(NBH) A fal termésköböl volt, a villámhárítóba kapszkodtunk és kb. az első emeletig fel mertünk/tudtunk mászni.
Rőzse komám az erkélyre is be akart mászni, de addig lett fenyegetve, hogy inkább lejött.
Az őrpk-t meg ette az ideg.
Hát igen szerettük nyúzni az idegeiket…….

 15. scaevola — 2013-02-27 19:04 

@zweitakt:

Neem, szó nincs róla, természetesen kiürítettem a fegyvert minden váltáskor… azt komolyan ellenőrizték. Őrszobába gépfegyver, behelyezett tárral nem kerülhetett be… gondolom volt már belőle baj.

Szolgálat végén – reggel 9-kor volt váltás – természetesen mi is elszámoltunk a lőszerrel, addigra vissza is kaptam. :)

 16. zolcsi67 — 2013-02-27 19:08 

Szintén az alapsztorihoz: nálunk ez megoldhatatlan volt, az őrszobán pont annyi ágy volt, mint a pihenőszolgálat létszáma (belső őrségben ez három, plusz az őrpk. fekhelye külön). Az őrök csak az őrhelyen tudtak volna aludni, a készenlétes meg max. a fogdán.

 17. scaevola — 2013-02-27 19:29 

@Rókakígyó:

Igen, a vaskúti volt, bár én már Mészáros Lázár laktanyának ismertem meg.
Volt, hogy szopattak – vonatindulás előtt öt perccel engedtek el – de összességében én kurvára élveztem minden, ott eltöltött percet. Persze ha az alakulótérre felvonult m-zárolt eszközök megindultak volna – a Jugók miatt – akkor lehet, ma nem ezt mondanám.

Az őrtornyokat nem ismertem, egyről hallottam… októberben bekapcsolták a fűtőtestet, és márciusban ki. Ennek folyományaként a konnektor egy az egyben megfolyt, zárlat keletkezett és tönkrement a hősugárzó. Egyik öreg katonámmal kifizettették, aki mondta – volt 10 napja hátra – hogy bár nem ő tehet a dologról, leszarja, engedjék ki és vesz másikat.
Meg is történt, kérte vissza a másikat, hogy majd megjavítja, de egy régi szart kapott, ami nem az ő szolija alatt ment tönkre. Nem szólt egy szót sem – pedig eléggé tudott ugatni – de aztán kiderült miért.
Leszereléskor, amint kiment a kapun, visszahajította a hősugárzót, hangos káromkodások közepette. :)
Ezért bennünket nem is ott bocsátottak el leszereléskor, hanem oldalt, ahol a harckocsik jártak ki…

 18. scaevola — 2013-02-27 19:36 

@kelempajszmadar1:

Ki is vizsgálták, azért szólt ki a társam, mert jött az őrpk.
Ugyan sosem láttam, de állítólag olyan volt a riasztó, hogy volt egy érzékelője boka- és egy derékmagasságban és nem szólt, csak egy kis zsebrádió-szerűséget kellett bekapcsolni és a hallható sípolás tónusából lehetett következtetni a riasztásra.

Nekem utólag úgy tűnik, sikerült uralkodnom magamon. Apámnak nem, ő szétlőtt egy nyulat őrségben. :)
Két hétig futkosott érdemei elismeréseként és ezért nem ment ki az oroszokhoz éleslövészetre.

 19. dafko54 — 2013-02-28 00:13 

Szervusztok . Mint “főpecsételő” – az átkelőn – , mikor nem volt forgalom , rendszeresen kiraktak bakterolni a betonra, a lámpafényre , mint alsó széle közepe, mivel minden esetben ezt éreztem , ami valóság is volt. Az akkori “főnökünk” ( szegény már nincs közöttünk ) redszeresen próbálkozott a sorompóőr és a sorompó kezelő megbuktatásával . Civilben “joggingban” bement a kerülethez és úgy “szerezte” meg a Latvijá-t ( később a Roburt) , hogy szegény sofőrünk nem tudott értesíteni a löketről. A megszakadásra ( Narda – Bucsu ,SZKV tudod miről beszélek ) leoltott lámpákkal érkezett az autóval , valamelyik hivatásos kiséretében. Szerencsétlen okmányos tehetetlen volt , nem tudta értesíteni az illetékeseket a sunnyogó ellenőrzésről. Mindig észrevették mikor jött , ebben nem volt hiba , bár sokszor a szerencsének volt köszönhető , hogy nem volt bukás. Kreatív ember voltam mindíg . Az őrsön összeszedtem egy csomó üres konzerves dobozt és lógatva felfűztem egy H 63 – as drótra. Ezt a kollekciót a sorompó és a hivatalosan telepített botlódrótos jelzőrakétát is átfedve “telepítettük” esténként. Egyszer eljött a megérdemelt munka jutalma. Békés nyári este volt. Nagy csörömpölés és k…a anyázás. Főnökünk fennakadt a pótlólag telepített jelzőrendszeren és csupa gané lett az árokban , mivel a drót fixen volt rögzítve. Én erre már nem is emlékeztem. 2011 szeptemberében a 33 éves talákozó alkalmával mondták a társaim , hogy milyen jó volt a D 63 -as jelzőkészülék , ami után a FEP parancsnok nem próbált megbuktatni minket. Hülyén néztem rájuk ( azért a megivott alkohol nem javított az emlékezetemen ), de mivel részletezték a dolgot , derengeni kezdett a dolog, majd teljesen kitisztult. A D – 63 az én nevem kezdő betűjéből alakult ki. Más, de a helyszín ugyanaz. Bucsu oldalzárását – ha szükség volt rá – Narda adta. Ilyen esetben jöttek a teherautóval és ugráltak le a platóról. Volt aki a tárat már beakasztotta a platón , ez viszont néha azzal járt, hogy a leugrás alkalmával csőre töltöttek. Ezt onnan gondolom , mikor a riadót lefujták és felszállás előtt szabályos ürítést végeztek , néha koppant a lőszer valahol az aszfalton. Mi akik ott maradtunk , volt időnk megkeresni és szolgálatunk leteltekor az örsön a sorállományú ügyésznek visszaszolgáltatni. Nálunk – legalábbis így emlékszem – senki nem gyüjtögetett “tiltott” ilyen jellegű tárgyat. Én talán kétszer táraztam ki ültetöfára a 21 hónap alatt. Ennek ellenére soha nem hiányzott egyetlen lőszerem sem. Hallomásból tudtuk , hogy a véletlen lőszerhiányt minden további nélkül pótólták halgatólagosan. Az viszont rendszeresen előfordult , hogy az “őrsiek” – főleg esős időben – riadókor elvitték a fegyveremet, azon meggondolásból, hogy én majd megtakarítom. Egyszer erre majdnem ráfizettem egy szombati körletszemle alkalmából. Szerencsém volt. A “főnök” kezdte nézegetni az ívtárasokat – az enyém olyan rozsdás volt , hogy virított a sorban -, de telefonon keresték, így abbamaradt az ominózus szemle. Ehez is kell szerencse. ( Olyan k…a rozsdás volt, hogy utána alig lehett megtakarítani . Üdvözlettel.

 20. szkv — 2013-02-28 09:56 

@dafko54:
“Megszakadást”: Ismerem. Szabad erdő alján, a határátkelőre vezető úton volt. Megnevezés eredete: Az SZ100 folytonossága a FEP-re vezető út végett megvolt szakítva. Helyette sorompó volt telepítve. Civilben párszor utaztam arra. Lehet hogy te is “pecsételte” az útlevelembe. Volt olyan eset hogy a szolgálatban lévő vámos megjegyezte, mi van SZKV, hogy tetszik a “civil” élet. Rövid válasz: Remekül. Narda-Bucsu csatlakozást sokszor megjártam mint nyomos járőr és üldözőcsoport parancsnokként is.
Tetszik a D63 megnevezés. Nálunk is alkalmazták a járőrök, de a megnevezése “löketfogó” néven volt közismert. Bár nem minden “löket” ellen volt hatásos. Vadmozgás alkalmával sok előnye volt. Pl nem a H63-ast húzták el.
Fegyver tisztításkor gyakran alkalmaztuk, nem hivatalos “meleg vizes” pucolást. Fegyvert (szétszedés után) meleg vizes zuhanyban részesítettük, majd szárazra törültük és be lett olajozva.
SZKV BUCSU

 21. kszabo — 2013-03-21 14:14 

@kelempajszmadar1 AK-ról szó sem volt. Még vettem azt a fáradtságot is, hogy nem a szokott fegyvernemközti stílusban írtam, lévén ez felnőtt, majdnem nagyapa koromban történt. Igen is, vagy élvezték, vagy nem igazították el őket rendesen, hogy néz ki egy tisztességes magyar állampolgár. Azt már el sem merem képzelni, hogyan viselkedtek volna ha valami kifogásolni valóra akadnak velem kapcsolatban. OLP-s üdvözlettel:)

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.