405. – Lövészet

Janicsár kolléga új belépő a Milstoryblog szerzői munkaközösségébe, aki magáról elárult annyit, hogy 1984/85-ben szolgálta fegyveresen a Népköztársaságot, a szombathelyi Hotel Garasinban. Táposként erősítette az MN 3715-öt, annak is a gépesített lövészezredét.

Mai – itteni első – posztja az éleslövészetek hangulatát és atmoszféráját adja vissza teljesen élethűen, dokumentarista stílusban; a szerző által végig használt jelen idő tényleg azt az érzetet kelti, hogy egyenes adásban nézzük az eseményeket.

Helyszín: nyugat-magyarországi lőtér. Program: századéles. Időszak: második, valamikor 1985 késő tavasza.

Töméntelen lőszerünk van. Fogalmunk sincs róla, hogy másutt mi a helyzet, de legalábbis Szombathelyen, legalábbis a mi két időszakunkban soha nem sajnálták a lőszert, lövészet pedig volt bőven. Ehhez egy részletes interjú, képekkel.

Volt rá példa, hogy a délelőtti lövészet után az lőtt, akinek csak kedve volt, ahányszor csak akart. Az ember föltápászkodott, odament az asztalhoz, fölmarkolt egy halom skulót (fényjelzőst, simát vagy amilyet akart), aztán előrement s ellőtte őket. Most ráadásul tudjuk, hogy az ezred nemsokára éleslövészetre megy a Szovjetunióba, nyilván nem akarnak szégyent vallani velünk (a szovjetunióbeli lövészetről majd máskor). Úgyhogy két vagy három táram van tele, s van még két kézigránátom is. Végrehajtás előtt bizalmas utasítás: lehetőleg ne maradjon senkinél lőszer a végére, a visszavételezés nem kívánatos esemény.

Nincsenek harcjárművek, rögtön arcvonalba állunk. A raj négy táposból és két újonc (18 hónapos) bakából áll. Rutinosak vagyunk már, mindenki tudja, hol a helye. Nem vagyok jó céllövő, bár ehhez az is hozzátartozik, hogy a fegyverek többsége nincs rendesen kalibrálva, vagyis belőve. Elvileg a fényjelző lövedékek révén ki lehet tapasztalni, hogy egy-egy géppisztoly merre hord, de a sajátomat sehogy sem bírtam kiismerni. Különösebben persze nem is érdekel, mivel az esetek többségében úgysem céllövészetről szól a lövészet, hanem arcvonalban történő haladás során fölbukkanó célpontok „leküzdéséről”, amelyek hol itt, hol ott „bukkannak föl”, s amelyekre ezért egyszerre többen is lőhetünk – a fene se tudja, ki talál, ha talál. Végső esetben le is lehet rúgni, ha odaérünk.

Lehet lőni néhány lépést előrefutva és letérdelve, lehet lépés közben, vállból (bal láb előrelép, a jobb lassan előrehúz, a kar közben célra tart, ez egyfajta balettmozdulat), sőt csípőből is, de ez a valóságban jóval nehezebb, mint a filmekben. Rendszerint túl közel vertem föl vele a talajt.

Kezdődik. Ötven-hatvan géppisztoly meg géppuska kezd ugatni. A fegyverropogás, a kihulló hüvelyek, a csípős szag és az, hogy mihelyst eldördül az első sorozat, a mögöttünk haladó tisztek és tiszthelyettesek higgadtságukat minden átmenet nélkül hisztérikus ordításra cserélik föl, valami sajátos vadságot ad az efféle lövészetnek. Mintha az egész fölkészülés egyetlen rövid vagy hosszú, de brutális sorozatban kulminálódna. Az ember nem is hallja (a szó szokásos értelmében), hogy mekkorát szól az AMD, csak később cseng a füle. Általában a zaj, a füst és a szag átélése nélkül nehéz elképzelni egy efféle játékot. A tisztek üvöltözése eleinte nagyon zavart. „Katona, nem látja a célt? Mér’ nem látja? Lőjön már, lőjön! Hová lő, maga szerencsétlen? Ne oda, ne oda!”. Szerencsére B. főtörzs a szomszéd szakasz parancsnoka. Szerencsére, mondom, mert megvan az a rossz szokása, hogy előrehaladás közben izgalmában a jelzőzászló nyelével még az előtte haladó katona sisakját is veri, mint valami dobot; az első időszakban az egyik lövészeten eléje kerültem, kész csoda, hogy ijedtemben nem lőttem hátrafelé, mikor verni kezdte a fejemet.

Megyünk előre, cél alig. Időnként megeresztek egy-egy sorozatot, többnyire cél-talanul. Figyelek balra, jobbra – arcvonalat és helyközt tarts! –, előre, ahol a célnak kéne lennie, meg hátra, ahonnan ordítanak és a zászlókat lengetik; no meg lefelé, ahová lépek. Nem is olyan egyszerű a harcászkodás.

– Kézigránát! – ordítják. Lehet, hogy perverz, de azt szeretek dobni, talán azért, mert közelebb robban, valami furcsa, nyögésszerű hanggal, s így valahogy közvetlenebb kapcsolatban van a kéz lendületével, a testi erővel, mint a lőfegyver. S persze a biztosítószegeket gondosan gyűjtöm: bár az első egy-két szeget elhajítottam, de aztán rájöttem, hogy értékes ereklyéről van szó, s majd’ egy tucatot sikerül megmentenem – sajnos a civil élet hányattatásai közben mégis elvesztek. Szóval gránát: előveszek egyet, a géppisztoly mindig akadályoz, meg forró is a cső, közben menni kell, biztosítószeg kitép, az ereklye eltesz – már van rutinom! – , fegyver a balkézben, gránát a jobban, hátratart, üvöltöm: – Kész! Tűz!

Repülnek a gránátok, előrehajolok, haladunk tovább, nincs megállás. Durr! – robbannak, ez a jel: mindenki torkaszakadtából hajrázik és rohan. Jön a lövészárok: ugrás, elfoglaltuk. Ez még a világháborús harcászat, annak is nagyjából az utolsó évei. Valószínűleg soha többé nem lesz ilyen.

Az ellenlökés terepszakasza. Elő a következő gránátot. Még mindig tele vagyok lőszerrel. Tárcsere. Muszáj ellőni mind! – jut eszembe. Balra nézek: B. honvéd, a szomszéd rajból, mínusz hetes szemüveg, több lőszere van még, mint nekem volt. Adj ide egy tárat! – kiáltom neki, elveszem tőle. Jön a parancs: tüzet szüntess! A fenébe! Mindenki kétségbeesetten tüzel, a levegő robajlik.

A „tüzet szüntess!” után még egy percig ropognak a fegyverek. Mert a lényeg a bizalmas utasítás, nem a parancs. Mondanom sem kell, ellenségnek írmagja sem maradt.

22 hozzászólás

 1. kelempajszmadar1 — 2013-02-28 12:53 

Remek poszt, köszönet érte! Eszembe juttatta a lövészversenyt, amiről már régebben beszámoltam. Ott is csípőből lőttünk egy főhadnaggyal, és mi sem találtunk.
Nyomjelzőssel csak télen lőttünk, mert akkor a hó miatt nem gyulladt fel az erdő, nyáron nem engedték a nyomjelzőst.
Bajtársi üdvözlettel:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 2. kelempajszmadar1 — 2013-02-28 13:00 

Jaj, majd elfelejtem, lövészeten történt a következő eset, Szombathelytől nyugatra, a Szünöse majori lőtéren (Szkv Bajtársunk működési területe volt az a környék).
Befeküdtek a lövők, köztük Jani nevű szakasztársam, aztán cél: alsó széle közepe, meg elvágólag. Aztán vezényelt a zászlósunk: TŰZ!
Erre Jani barátom fektében akkorát fingott, mint egy muraközi ló. Kitört a röhögés, Janit a zászlós iszonyúan leb@szta, hogy “nem úgy, maga marha” meg minden. Még most is elfog a röhögés, ahogy írom. Üdv: Kelempájsz

 3. scaevola — 2013-02-28 14:52 

Köszi a sztorit, irigyellek is érte rendesen.
Mi 3+6 db lőszert (egyes- és sorozatlövéshez… vicc!), 1 db kézigránátot és 1db trotillt kaptunk.

@Kelempájsz, besírtam a történeteden. :))

 4. Bigjoe(HUN) — 2013-02-28 16:23 

Jó történet, köszönjük!
Nekünk nem jutott ennyi zizi, az alap lövészeten mi is el küldtük a legendás “3+6”-t.
Az eggyik komám “nyúléknál” összesen 3 zizit kapott, mi pocséklás…

Később a 3.őrben kivittek minket “speciális lőgyakorlatra”.
Tényleg speciális volt. Febukkanó egész alakos cél, még tán mozgó is volt.
A lővészet elején aláírtunk 25db zizit, majd kaptunk 20 db-t.:(
Kicsit sípákoltam, de befogatták a pofikámat (nagyon finoman fogalmaztam).
A 20 zizit úgy kellett beosztani, hogy minden célra jusson.
Nekem nem ez sikerült, minden HT visszatérhetett:)))))
Bocsi magas laszti volt….

Volt viszont egy atom részeg torzőrmi, ez elkérte Dögész ágyúját.
(a lövészet előtt napokig osztották az észt, miszerint a fegyverét nem teheti le; nem adhatja át; nem…nem…)
Persze az elkérem, az olyan volt, hogy a mondat vége előtt már vitte is a vasat.
Aztán a tőrmi beakasztott egy dupla csigatárat az AK-ba, majd veszett módon lött minden felé. Olyan kilengése volt a csávónak, hogy számítani lehetett egy hanyatt esésre. Nem nagyon ment senki a közelébe amikor lőtt.
Miután elengedte az összes zizit vissza támolygott hozzánk, és a csúzlit vissza adta Dögésznek. A saját hivatásos őrmink elkérte, megnézte majd a csővével előre beleszúrta a földbe, miközben ennyit mondott: Ezt meg szívtad! (vagy hasonó)

Ezt követően az őrmik lőttek az AK63-al, majd az oldal fegyverükkel. Előbb a szolgálatival kínlódtak, (Spisák markolta kétkézzel, terpeszben, letérdelt, stb. ment a Rambócopy) majd akinek volt elővette a maszek pisztolyát.
Ez már tetszett.
P.Robi őrmi egy hatalmas 44 vagy 45 -s hosszúcsövű ágyút húzótt elő a felsőjéből és hanyaga eleganciával, lazán félkézzel oda pörkölt a célnak.
Komoly hangja volt.

 5. Bigjoe(HUN) — 2013-02-28 16:24 

@scaevola:
Mi nem kaptunk trotillt, helyette trollokat adtak. Abból viszont volt gazdagon:)

 6. szkv — 2013-02-28 16:38 

@kelempajszmadar1:
Első lövészeten történt: Megkaptuk a “nagy” adag lőszert, (5 db), betárazás, lővonalba feküdj, cél az alsó széle közepe, cél TŰZ. Cél leküzdve maradt még 2 db lőszer.
Elhangzik a parancs: FEGYVERT ÜRÍTENI.
Tár ki ismétlő fogás, jelentés hogy a fegyver üres.
Egyik szakasztársunk a maradék lőszerrel a zászlóalj törzsfőnök (P.J. Ales) előtt 2-3 méterrel a földbe lőtt.
Maga barom nem így értettem, de meg dicsérem az eredményes (Kiváló) lövészetért.
Egy másik alkalommal, mikor már komolyabb fegyverrel (Géppuskával) lőttünk, történt a következő esemény.
Tőlünk jobbra lévők megkapták tűzparancsot és neki láttak a parancsot végrehajtani. Sikeresen. Következtünk mi. Felénk is elhangzott a parancs TŰZ. De mivel még nem igazán sikerült a fegyver tűz kész állapotba hozni, (Hevederrel vacakoltunk) Felhangzott a következő parancs.: TÜZET SZÜNTESS. Oka Illetéktelenek kerültek a tűzvonalba.
Mikor kiderült hogy kik futottak be a lő irányba. Volt olyan megjegyzés, amiért ma rasszista megnyilvánulás bélyegét kapná az illető.
SZKV BUCSU

 7. szunditj — 2013-02-28 18:39 

Szerintem ugyanazt láttuk két irányból.
Ez a gyakorlat Dörögdön lehetett, négy vagy öt napos volt. Én Tatáról voltam ott a hadosztály hírzétől. Nem voltunk sokan, egy fiatal hadnagy vezetésével négy vagy öt kocsi, nem voltunk még húszan sem. A szemledomb mögül néztük végig az egészet mindennap. A végén az éleslövészeten sok volt arrafelé a pizsamás, én meg ügyeletes kezelőként bealudtam a kocsiban amivel többek közt a kihangosítást is csináltuk, a T-55-ösök első sortüzére riadtam fel.
Amúgy jó buli volt, hétfőn mire leértünk a lőtérre Tatáról, már (katonai jó szokás szerint) szinte mindenki részeg volt, az egyik sofőr szinte ájultan borult ki a kocsiból, majdnem minden faluban megálltunk sörért. A mi kocsink utolsónak ment a konvojban, amolyan rádió-biztosításként. Találtunk egy lerobbant Csepelt –szintén Tatáról, ráadásul műhelykocsi volt-, amelyiknek útközben a jobb hátsó kerekén szétszakadtak a felniket tartó csavarok és nem volt náluk tartalék. A parancsnokukkal berobogtunk a devecseri laktanyába, ahol (bár idegenek voltunk) pár sörért villámgyorsan lehetett szerezni alkatrészt, így meg tudták javítani az autójukat és mehettünk tovább.
Mi nem ott táboroztunk ahol az ezred, hanem egy dombon a tábor fölött. Ott lent szigorú szabályosság, sátrak rendezett sorokban, kiépített őrhelyek, murvázott utak, stb. Mi meg ahogy sikerült, a kocsikban aludtunk. Ott lent éjjel szigorú fényálcázás, mi meg egyik éjjel némi dízelért szereztünk két zsáknyi pontyot és hatalmas tábortüzet raktunk, ahol egy vaságyat (hogy ezt honnan szereztük?) használva rostélynak sütöttük a halat.
Ott volt hogy egyik reggel, amikor a T-55-ök felvonultak a szemledomb elé, az egyiknek a lövegét menet közben ráirányították egy UAZ-ra, én tiszteket olyan gyorsan kiugrálni autóból még nem láttam. Szintén ott lőtték oldalba egy tankból zöldborsókonzervvel (konzerv + vaklőszer) a parancsnok BTR-jét. Ott láttuk hogy a lövészek tisztjei, különösen az 1. zászlóalj pk.-ja (valami Ricsi, vagy hasonló gúnynevű százados) hogy kiabál a katonáival, ha nem tetszik valami.
Ukrajnába is kimentünk velük. Először mi három kocsival (12 fő) lementünk Szombathelyre, majd velük vonattal Munkácsra és onnan „lábon” át a Kárpátokon a Lvov melletti lőtérig. A hírzé többi része egyenesen a lőtérre ment. Szombathelyen nem győztünk csodálkozni, modern laktanya, központi fűtés, kétféle menü, stb. Az ottani híradó századnál roppant „szívélyesen” fogadtak minket, egy üres körletet kaptunk ahol csak csupasz ágyak voltak, még matracot sem adtak.

 8. zajec — 2013-02-28 20:08 

Egy ideje olvasom a blogot. Istenem, mennyi pia.
Már pár éve leszereltem, amikor az egyik cimbora hívott, hogy Hajdúhadházon leszerelt katonák önként mehetnek lövészetre. Mivel szerettem , némiképp tudtam is lőni, ráálltam. Ez kb. a hetvenes évek vége. Nos, lőttünk. Legalább az AMD-t is kipróbáltam. Nekünk a Határőrségnél AK-nk volt. Az AK jobb. De, nem ezért böködöm a billentyűket: A lövészetvezető honvéd /?/ tiszt szarrészeg volt. Azzal passziózott, hogy a szintén részeg komájára szórja a hüvelyeket. A lövések pedig 3-4 méterre verték fel a homokot. Elhűlve figyeltük, erőst’ aggódva, nehogy a cimbi hátrébb lépjen, mert akkor a mi térdünk lesz a lőirányban. Nagyon elszomorított, hogy ilyenekre lenne bízva a haza védelme. Komolyan, napokig a hatása alatt voltam, mi lenne velünk egy éles helyzetben? Nekem az akkori Magyarország is a hazám, meg a mostani is.
Zajec, régebben T5H.

 9. zajec — 2013-02-28 20:21 

Érdekes, a Határőrségnél egy-két szórványos esettől eltekintve nem tapasztaltam sík alkoholizmust, mint a hadseregnél, sorállomány, hivatásos, egyre megy.
Remélem, a ma tisztjei kevésbé ivósak. Remélem.

 10. scaevola — 2013-02-28 22:46 

@Bigjoe(HUN):

“…Olyan kilengése volt a csávónak, hogy számítani lehetett egy hanyatt esésre…”

Nálunk a főhadnagy lőtt SZVD-vel, ami hibás volt.
Szépen leguggolt, célra tartott, majd olyan sorozatot tolt az égbe, öröm volt nézni. :)
Pedig még kólás flakonokat is kiagattak a kedvéért.
Természetesen azonnal letette a puskát, mondta, vihetik a fegyvermesterhez.

 11. scaevola — 2013-02-28 22:50 

@Bigjoe(HUN):

A robbantás volt talán a legjobb, ez az amivel a civil életben tuti nem fogok találkozni… mondjuk AK-val sem biztos. :)

Trollok mindenütt vannak/voltak… nálunk volt, aki annyira nem viselte el a katonaéletet, hogy denim arcszeszt ivott, Olympus naranccsal. :)

 12. zweitakt — 2013-03-01 12:01 

@scaevola:
Hehe, Denim!
Nálunk is volt egy srác, az volt a beceneve: Denimszöszi.
Vajon miért? ;-)))

 13. Bigjoe(HUN) — 2013-03-01 15:22 

Az arcszesz az nálunk is fogyott, az öregek között volt egy igen-igen negatív arc a Piti.
Ez a rövidített neve volt, a teljes neve Pitralon.
Mert hogy azt is itta, végig járta a kopaszok (azaz a MI) körleteit, kikuttata a szekrényeket – repült minden a földre- és ha szeszt talált azt megitt. Mindegy volt csak ártson.
Engem nem csipázott, nem volt pia a szekrényemben, villannyal borotválkoztam, amitől még lehettem volna rendes ember, de arcszesz helyett arcbalzsamot használtam.
Amikor nálunkl kuataott halkan javasolta Pitinek Rőzse komám:
Kend kenyérre k….g!
De úgy nem vált be.

 14. tiboru — 2013-03-02 00:30 

Nálunk a bátrabbak mentolos fogkrémet oldottak fel orvosi szeszben, majd kenyéren szűrték át (volt egy városi legenda, hogy a metanol így nem olyan káros). A szeszt a szanitéc szállította a gyenguszról, aki cserébe eltávkor és szabadságolási időre hajózó csizmát és barettet kapott tőlük, amiben lehetett villogni a csajok előtt.

(A nem-hajózó állománynak az egyenruhája majdnem olyan volt, mint a hajózónak, de bakancsuk volt a mi csizmánk és pilotkájuk a mi barettünk helyett).

 15. Estván — 2013-03-02 01:46 

@tiboru: Ööö… bocsánat de azt hiszem, az “orvosi/gyógyszertári” szesz is ugyanúgy etil-alkohol (etanol), mint ami a pálinkában lakik. A metil-alkohol (metanol) pedig mindenféleképp sokkal károsabb annál.

Egyébként mentolos fogkrém + alkohol = román abszint? :)

 16. Bigjoe(HUN) — 2013-03-02 10:17 

@tiboru:
Az orvosi szesz az HU-ban annyiban különbözött a “bótitól”, hogy magasabb alkohol tartalma volt (talán 9..,…%) és nyílván nagyon tiszta. Pár pontosan nem tom, akkora “ínségbe” soha nem kerültem, hogy megigyam.

 17. zweitakt — 2013-03-02 14:26 

@tiboru:

OFF:

régebben igérted, hogy:
6. tiboru — 2011-11-02 09:08

Hehe, nekem van egy hasonló (import) szupermenes rendőrsztorim; egy francia kolléga mesélte pár évvel ezelőtt.

Majd megírom…

a vetítős eksön után nem-e lehetne-e talán-e, hogy-e megírod-e? Naon kíváncsi lennék…

Köszi!
ON

 18. tiboru — 2013-03-03 00:24 

@Estván:

Annó nálunk az “orvosi szesz” néven futó izé kék színű és – ha jól tudom – metilalkohol (metanol) volt.

Jaja, ez volt a román abszint, csak akkor még erről (az abszintról) nem is hallottunk :-)

 19. tiboru — 2013-03-03 00:26 

@Bigjoe(HUN):

Az alkoholtartalma tényleg 93-95% volt, de továbbra is állítom, hogy odaát metanolból készült :-)

Azért is volt élénkkék a színe, hogy figyelmeztesse az alkeszeket (katonákat), hogy gáz van, ha ezt megiszod :-)

 20. tiboru — 2013-03-03 00:27 

@zweitakt:

Basszus, tényleg, ezt még nem írtam meg…

No, március második felében sort kerítünk rá :-)

 21. Rókakígyó — 2013-03-03 07:14 

Látom, hogy a troll szó váratlanul elterjedt. A hadsereg realizmusa bizony gyakran indokolttá tette, hogy elkülönítse az ember a résztvevőket. Sokat gondolkodtam azon, hogy az egyébként jóindulatú, de teljesen alkalmatlan és eszetlen sofőrünket miért választotta a dandárparancsnok a személyes sofőrjének. Szinte biztos vagyok benne, hogy 1989-ben oda kellett, hogy figyeljen arra, hogy mit csinál, így egy Svejk típusú beosztott legalább azt biztosította neki, hogy lefelé ne kelljen aggódnia. Lehet, hogy a troll katonai verzióját kéne használni a hadsereg nagyszámú iq-bajnokára: svejk. így kisbetűvel, mint nemecsek.

 22. janicsar — 2013-06-18 16:35 

@szunditj:
A zljpk “Csibi” volt, persze a mi főnökünk, civil nevén Varga Tibor.
Ukrajna: majd jön erről is egy élménybeszámoló valamikor. Most augusztusban lesz a 28 éves évfordulója.
Dörögd, legalábbis nekünk, két hétig tartott. Ez volt az év során a hatodik nagyobb szabású laktanyán kívüli program (hadgyakorlat, miegymás).

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.