406. – Nótafa! Nótát!

A katonák életében (függetlenül a korszaktól és az ideológiától) mindig is jelentős szerepet játszott a nótázás. Egy laktanyai udvar, egy alakulótér, egy kiképzőközpont évszázadok/évezredek óta elképzelhetetlen (volt?) alakizó, menetelő szakaszok és rajok nélkül, akik torkuk szakadtából énekelték az aktuális kurzus által kívánatosnak tartott katonanótákat, amelyek között voltak abszolút felvállalhatóak, s voltak… hát, valljuk be: kevésbé felvállalhatóak is. Kelempájsz barátunk a zenei emlékeiről mesél ma nekünk.

Szombathely, Söptei út, Vörös Bika szálló (hivatalosan: Határőr Kerületparancsnokság). Gyakorlótér, alaki foglalkozás:

– Eggy, kett, eggy, kett, nótát!!!

– Völgyvidéken és hegygerincen át, három, négy!

– Völgyvidéken és hegygerincen át, tör előre a hadsereg, a fehérek partvidékét, hogy csatában nyerje meg!

Ugye, ismerős a szituáció? Így kezdett az alakzat „vidám” éneklésbe. Az Amuri partizánok dala örökzöld sláger volt, szinte minden alaki foglalkozáson kötelező műsorszámként adtuk elő.

De nem ment mindig simán a dalolva menetelés, mert az újonc katonának nemigen volt olyan széles jókedve, hogy a gyakorlatokon nótázzon, mintha semmi gondja sem lenne a világon. Amikor először vezényeltek nótát, bizony mély hallgatásba burkolódzott a szakasz. Mentünk tovább némán, egyszerre dobbanó léptekkel: „eggy, kett, eggy, kett”. De senkinek sem volt kedve énekelni.

Aztán menet közben, ahogy illik, bal lábra jött a vezényszó:

– Vigyázz!!!

Megette a fene, még rosszabb volt a vigyázzmenetet verni! Aszfalton sem volt leányálom, hát még valami poros dűlőúton, a traktornyomokon keresztül. Néhány perc után újabb vezényszó:

– Pihenj! Nótát!

Erre aztán megjött mindenkinek a jókedve. A legöblösebb hangú gyerek beordította, valahogy így:

– Völgyvidéken és hegygerincen át, három, négy!!! – amire aztán a szakasz egyként rázendített a jól ismert dalra. Mutatok egy képet is arról, hogyan festettünk, amint éppen ezt énekeltük. Íme:

Ez a kép Szombathelyen készült. Jómagam is látható vagyok rajta, sőt, a körmendi kocsma egyik kirámolója is feltűnik a háttérben.

Meg kell hagyni, a dalolásra előzetesen felkészítették a bandát. A tantermi foglalkozásokon kiképzőinktől tanultunk néhány határőr nótát, mindenekelőtt azt, hogy „Hideg téli éjszakán a határőr résen áll”, de voltak mozgalmi dalok is, mint a „Fel vörösök, proletárok” stb.

Egy alkalommal a Szombathelyi Művelődési Központból (vagy valami hasonló nevű intézményből) egy hivatásos énektanárnő jött ki hozzánk, és megtanította nekünk a „Guantanamera”-t, meg a „Bella ciao”-t is. Szóval nem maradtunk művelődési lehetőség nélkül.

De nem csak előadásokkal és gyakorlatokkal bővítették ismereteinket, hanem különféle, igazán „tartalmas” oktatófilmekkel is. Ezek a filmek általában buta tanmesék voltak. Leginkább arról szóltak, hogy a kémek milyen rafinált módszerekkel férkőznek a bizalmunkba, aztán már nincs kiút, zsarolástól sem riadnak vissza, hogy fontos katonai titkokat szerezzenek meg tőlünk.

Igaz, már akkor is elgondolkodtam azon, hogy mi, sorkatonák, ugyan miféle roppant fontos hadititkokat tudhatunk, amit még nem ismernek odaát, de hát ha titok, akkor titok. Nem szabad elárulni, hogy hány db. lőszer fér az AK tárjába. Apropó, kémkedés: tudjátok, hogy ki nyerte meg a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” című vetélkedőt? Hát a CIA!

Erről jut eszembe, hogy szigorúan tilos volt megmondani a szülőknek meg a haveroknak, hogy hányadik század, hányadik szakasz, hányadik rajba tartozunk. A fenti képet a papám készítette az eskütételen, aztán amikor elbeszélgethettem vele, azzal indított, hogy „mi az, te az első század első szakaszában szolgálsz?” Meglepődtem, mondtam neki, hogy „de hiszen ez hadititok, Papi!”, mire ő közölte velem, hogy ő is volt katona, tudja, hogyan számozzák az alakulatot. Hát valami ilyen horderejű titkokat bíztak ránk.

No de visszatérve az oktatófilmekre meg a dalokra, volt egy szívhez szóló életrajzi történet, bizonyos Szalvay Mihályról szólt. Erről a szuperemberről nem sokat tudtam kideríteni, még ma, az Internet korában sem. Kevés szó esik róla a világhálón. Lényegében annyit találtam csak, hogy 1889-1955 között élt, és a Tanácsköztársaság idején, Mezőcsáton saját kezűleg hajtott végre kivégzéseket, aztán részt vett a spanyolországi harcokban, no meg hogy ő volt 1948-50 között a Határőrség országos parancsnoka.

Szóval az egyik magvas tanmese róla szólt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy példaképül állítsák elénk a hőst. Nagyon ajnározták a filmben, dúsan cizellált dicsérő jelzőkkel halmozták el. Az egyik jelenetben piros nyakkendős úttörők köszöntötték valami külön erre az alkalomra írt kantátával. Kiállt középre az énektanár néni, szokásos módon, kézzel vezényelve a kórust. A szövegből már csak összefüggéstelen részletekre emlékszem (persze eredetileg se volt sokkal összefüggőbb), de a lényeg érthető. Valahogy így szólt: „Hős Szalvay Mihály elvtárs, Csapajev hős unokája, frontokon ontott vérét értünk, éljen a forradalom!” – meg ilyenek.

No de a dallam… ha azt hallottátok volna! Kár, hogy a leírásból nem csendül ki. Falra másznátok tőle! Szerzőkém (nem tudom, ki lehetett) igencsak kitett magáért. Valami rettenetes, nyekergő, kakofon hangzavar volt, több szólamban, kánonban. Körülbelül úgy szólt, mint amikor otthon rosszul rakom be a kredencbe a lábasokat meg a fedőket, és ha kinyitom az ajtót, az egész kramanc kidől a konyha kövezetére. Nos, akkor lehet ilyen hangokat hallani! Lehet, hogy innen merített ihletet a komponista is. Iszonyú kántálás volt, szegény kis úttörők biztosan sokat gyakorolták. Nem lehettek irigylésre méltó helyzetben.

Ebből a remekműből a fent idézett törmelékek megmaradtak a legénységi állomány fejében. Ebéd után parancskihirdetés, majd szokás szerint alaki foglalkozás. Amint „eggy, kett, eggy, kett” – masíroztunk a nagy alakuló téren, kiképző tisztesünk (Szkv bajtársunk csizmatársa, akit egyből tizedessé léptettek elő a tisztesiskola után) beordította:

– Bal, jobb, bal, jobb, nótát!!!

Mire az öblös hangú nótafa így intonált:

– Hős Szalvay Mihály elvtárs, Csapajev hős unokája, éljen a forradalom!

Persze iszonyú röhögés tört ki. Elöljárónk azonnal megállította a szakaszt, mennydörgés és villámlás dördült el, no meg valami figyelmeztetés, hogy nem kabaré ez, meg minden. De már nem lehetett meg nem történtté tenni az esetet. Valahogy összeszedtük magunkat, utána még néhány percig vertük a vigyázzt, miheztartás kedvéért.

Már azt hittem, hogy vége az egésznek. Csakhogy annak a hülye ricsajnak egy töredéke beleragadt a fülünkbe. Biztosan ti is ismeritek ezt: egész nap nem megy ki az ember fejéből valami dal részlete, és már unjuk is, de minduntalan visszatolakszik. Hát így voltunk vele mi is. Hol itt, hol ott hangzott fel a nap folyamán, hogy „hős Szalvay Mihály elvtárs” stb.

Estefelé a fentebb említett tizedesünk azt mondta a körletben, hogy ha még egyszer meghallja ezt a kántálást, megtanítja kesztyűbe dudálni a tettest. Hát jó, próbáltuk valahogy elkerülni a bajt. Ám alig telt el két-három perc, amikor tizedesünk tűnődve elkezdett dudorászni:

– Hős Szalvay Mihály elvtárs…

Aztán felüvöltött:

– A francba, hogy már én is, a nyavalya essen bele ebbe a hülyeségbe, hát én se tudok szabadulni tőle?!

Hát így jártunk az oktatófilmekkel és a nótaszóval. De most nekem is vigyázni kell, mert miközben ezt a posztot írtam, felidéződött bennem a fülbemászó dallam és a csodás szöveg. Remélem, hogy nem fogom estig dudorászni magamban: „Hős Szalvay Mihály elvtárs, Csapajev hős unokája, éljen a forradalom!” A remény nem alaptalan, mert úgy érzem, ezen inkább röhögnöm kell.

Határőr kézszorítással:

Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

29 hozzászólás

 1. Bigjoe(HUN) — 2013-03-05 09:05 

Nekünk az éneklés kimaradt, valamiért nem sajnálom.
Viszont mintha az rémlene, hogy földúton – azaz terepen- nem megyünk lépés tartással, illetve nem verünk Vmenetet (meg persze hídon sem, mert félünk, hogy összedől).
Bár ez már a demokráciában volt tanítva.
Igazából meg mindenhol lépéstartással mentünk, mert megszoktuk.

 2. ltcolonel — 2013-03-05 12:56 

Ugylátom hogy a Nótafa Nótát vezényszó és a nótázás az ment Szombathelyen is. Nagy hagyománya volt Kőszegen is.Sőtaz ezred pk. Palcsó alez-nek is volt menet nótája. Azt is vágni kelett,cime: Kormos ég alatt lángoló napfény.Kőszegen a tisztesiskolán szakasz,raj alakzatba való közlekedésnél nótázva, futva, vagy vigyázzmenetbe lehetett kötlekedni. Egyedül vagy párosával lődőrögni, csellengeni azt nem lehetett.A képen Fatalin Mikit vélem felismerni a szakasza előtt.

 3. zweitakt — 2013-03-05 16:58 

És melyik vagy a képen, Bajtárs?
Én az első raj jobbról a másodikra tippelnék… Hej, de snájdig voltál tányérsapkában, 25 kilóval fiatalabban;-))

Más:
Fateréket is nótáztatta a “biztonsági” elvaksötétített laktanyában, egy nyári, mezőgazdasági munkával töltött nehéz nap után, vacsora és takarodó között egy tahó gyorstalpalós tiszt. Fel is csendült a nóta:
“Megláthatja mindenki, aki nem akárki:
Nem lehet a gépészekkel kikukoricázni…”

Volt folyomány is, majd egy öregsztoriban leírom.

 4. zweitakt — 2013-03-05 17:01 

Mi is nótáztunk, a törzsőrmestert meg verte a víz. Hogyaszongya:
“Kassán a szél szebb jövőről mesél, lengnek a magyar zászlók….”
Meg:
“Édes Erdély itt vagyunk,
érted élünk és halunk,
győz a szittya fergeteg,
a rohanó sereg!…”
Meg:
…”hogyha egyszer marsot vernek minálunk, Erdélyben mi olyan rendet csinálunk…”

Igaz, ez már a Köztársaság hadereje volt, de még nem nagyon…

 5. kszabo — 2013-03-05 17:23 

A nótázás nem volt a kedvencünk, főleg az utolsó időszakban, . Valami agyament főpesti szerény légvédelmünkre egy korabeli huszárlaktanya rendjét akarta ránk erőltetni: vigyázzmenet minden főnöknek, kürtös a kapuhoz, ha valami főkép érkezik és egyéb marhaságok. Ebből csak annyi hasznunk lett, hogy búcsúként a kürtös állt a naposasztalon és az Il silenciót fújta csak nekünk, csak ott és utoljára – http://www.youtube.com/watch?v=R31FFQPaVzs&feature=related

 6. zolcsi67 — 2013-03-05 19:18 

ad. 1. Végre tudom, ki a fene volt az a Szalvay Mihály, a neve (mint a laktanya névadójáé) kint volt a Kerepesi úti laktanya kapuján, de hogy ki volt…

ad. 2. Amikor már a sokadik kört tettük vigyázzmenetben, torkunk szakadtából énekelve, kedves kiképzőnk elbődült: “mi van, b**ák meg, lopni mennek?”

 7. zajec — 2013-03-05 19:29 

A kép készültének napján én is ugyanezt műveltem Csornán. Sőt, én voltam az előéneklő.
Hanem: Nézzétek meg azokat az arcokat. Bármikor rájuk merném magam bízni.
Nincsenek szétszíva, szétpiálva, Se orrkarika, se zselé, se sápkóros, elhízott kocka – hipszter, izé. Lehet, hogy kár a sorkatonaságért? Pedig én nem pártolom. Kissé meginogtam.
Kelempájsz, te melyik vagy?

 8. borni — 2013-03-05 21:11 

Üdv mindenkinek!
A nótázás nálunk is nagyon ment!
A “Kossuth Lajos azt üzente” népdal első két strófáját üvöltöttük vagy az “Angyalbőrben” című alkotás menetelőjét a “nem a flaszteren csattan a lábunk” éneket!
Ha Valakit érdekelne:
http://www.youtube.com/watch?v=d3uklzIf2sA

Sokszor másnap hangunk sem volt a sok énektől!
Amúgy jó kis edződés volt a levegőt beosztani menetelés közben az üvöltéshez!
Ez volt ’93-ban Szombathelyen a nyulaknál! :)

 9. Estván — 2013-03-06 00:00 

Alapkiképzésen egyik délután egy aranyos idős őrnagy bácsi (Bp.-n volt valami főkarnagy vagy ilyesmi) tanított nekünk nótákat; minden szakasznak mást. A miénk ez volt:

Szél viszi messze a fellegeket,
Felette lángol az ég
Nyújtsd ide édes a kis kezedet,
Ki tudja látlak-e még?

2x
Ki tudja ölel-e a két karom,
Ki tudja csókol-e a szád galambom
Ki tudja melyik napnak melyik hajnalán
Indul a század tovább

Bármerre járok, a csillagos ég
Nevetve tekint le rám,
Bármerre járok a föld kerekén,
Mindenütt te nézel rám!

2x
Járhatok síkon vagy a hegyek tetején,
Süvíthet száz zivatar galambom
Szívemnek te vagy az örök remény,
Te hozzád száll ez a dal!

Szél viszi messze a fellegeket,
Felette lángol az ég
Nyújtsd ide édes a kis kezedet,
Ki tudja látlak-e még?

2x
Ki tudja ölel-e a két karom,
Ki tudja csókol-e a szád galambom
Ki tudja melyik napnak melyik hajnalán
Indul a század tovább

Bármerre járok, a csillagos ég
Nevetve tekint le rám,
Bármerre járok a föld kerekén,
Mindenütt te nézel rám!

2x
Járhatok síkon vagy a hegyek tetején,
Süvíthet száz zivatar galambom
Szívemnek te vagy az örök remény,
Tehozzád száll ez a dal!

Véleményem szerint ezek a katonanóták sokkal szebbek, mint amikor amerikai módra a banda csak gépiesen ismétli, amit a mellettük/előttük masírozó őrmester kiabál…
A “seggvakarós” pihenj állásról meg a sapka nélkül tisztelgésről nem is beszélek.

 10. nedecz — 2013-03-06 03:25 

A magyar katonadalok tényleg szépek.Egy problémám van velük…
Nézzük csak:
(Találomra néhány videó.)
http://www.youtube.com/watch?v=wjkeEgpZiJE

http://www.youtube.com/watch?v=-Xj2HWcwMcE

http://www.youtube.com/watch?v=_IK9xwWNtQ4

http://www.youtube.com/watch?v=3N6n3XeaHAA

Ha a szövegeket megnézzük,nem az a kifejezett optimizmus árad belőlük.Egy katonának harcban el kell tudnia fogadni,hogy meghalhat,tiszta sor.De az,hogy ezt az amúgy sem túl vidám érzést még ilyen dalszövegekkel is fokozzák…
Tudom,a magyar ember sírva vigad,de akkor is.
Szeretem nagyon a világháborús katonanótákat,de a nagy többségük az ilyen sajnos.
(Képzeljük el:hasalunk az első vonalban a géppuska mögött fedezékben.Látjuk,halljuk,hogy készül a támadás.A tűzparancsra várunk és akkor megszólal a gramofonon:
Ha kimegyek a doberdói harctérre,
Feltekintek a csillagos nagy égre,
Csillagos ég, merre van a Magyar hazám?
Merre sirat engem az édesanyám?

Csillagos ég, merre van a Magyar hazám?
Merre sirat engem az édesanyám?

Jaj Istenem, hol fogok én meghalni?
Hol fog az én piros vérem kifolyni?
Messze földön, idegenben lesz a sírom,
Édesanyám, arra kérem ne sírjon!

Messze földön, idegenben lesz a sírom,
Édesanyám, arra kérem ne sírjon!

Hát nem tudom…)
Nem tartom nagyra az amerikai példákat,de ebben mindenképpen pozitívabbak,mint mi.

 11. proletair — 2013-03-06 07:11 

Szolnokon énekeltünk, ha kellett, ha nem. Menetelés közben, de leginkább futás közben. Azt tudtátok, hogy az egyik legjobb futónóta a Süsü a sárkányból a “Mi vagyunk a zsoldosok” kezdetű?

Állandó volt a helyzet, hogy a felderítők már rótták a köröket (3-as oszlop, egyszerre lép, bal lábra taps+ének) amikor is megjöttek a gyorsreagálásúak. Na akkor indult a nótázás, amiben feszt szegény gyéerzéseket oltottuk. Egyszer az egyik tisztjük meg is említette, hogy nem szép dolog ez, így hát a szövegben a gyéerzé szót mindig kihümmögtük:)

 12. proletair — 2013-03-06 07:13 

@Estván:

A futás közbeni nótának inkább erőnléti szerepe van, meg közben eltereli a figyelmedet magáról a futásról.

 13. kelempajszmadar1 — 2013-03-06 08:08 

Üdv, Bajtársak!
LtColonel: valóban, a bal szélen Fatalin főhadnagy látszik, amint éppen belép a képbe a szakaszával. Igen jó fiú volt, kár, hogy már nincs közöttünk.
Zweitakt: én jobbról a harmadik vagyok a képen. Való igaz, 36 évvel fiatalabban sármosabbak voltunk, mint manapság. Május 16-án (utolsó határszolgálatom 34 éves évfordulóján a kerek 60-at töltöm be (remélem).
Zajec Bajtárs: elgondolkodtató, amit írsz: “Nincsenek szétszíva, szétpiálva, Se orrkarika, se zselé, se sápkóros, elhízott kocka – hipszter, izé.” Hát igen! A mai korcsok -tisztelet a kivételnek!!!- a huliganizmuson kívül semmire se jók, még melózni se tudnak. De persze követelik a jogaikat.
No de mára zárom soraimat. Határőr kézszorítással minden Bajtársnak:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 14. zajec — 2013-03-06 09:38 

Nedecz kolléga!
Az egyik legszebb magyar népdal, amit írtál. Menetelni, harcra serkenteni tényleg nem való.
Ellenben mélyen emberi, a háború értelmetlenségét kristálytisztán, végletekig letisztulva énekli meg.
A háborúba hajtott ember keserve. Majd’ minden nemzet harcosa megénekli ezt az érzést.

 15. szkv — 2013-03-06 11:17 

@kelempajszmadar1:
Egyszer nálunk is megjelent egy zenetanár, de nagyon gyorsan távozott, mikor megtapasztalta az ének tehetségünket.
Az én ének tudásom, tehetségem az felér egy nemzetbiztonsági kockázattal.

 16. lajkaa — 2013-03-06 11:32 

@Estván:

Szerintem mi is tőle tanultunk mindenféle nótákat, főként a “Harminckettes baka vagyok én” című örökzöldet. Mi annyira nem szerettük, leginkább a késő délutáni időpontok miatt(a beígért kimaradásból mínusz 1,5 óra énekóra címén nem emelte a harci szellemünket…).
A zászlóaljparancsnok ales viszont kifejezetten utálta. Egyszer volt róla egy írás a Magyar Honvédben(max. negyed oldal), az ales a neki járó számból ollóval eltávolíttatta, mint oda nem illő tartalmat.
Nótázásból a legemlékezetesebb egy susnyásban átszaladgált nap utáni hazafelé kúszva éneklés volt(előtte nem énekeltünk elég lelkesen…).

 17. kelempajszmadar1 — 2013-03-06 13:21 

@szkv: Biztos vagyok benne, hogy az a Szalvay Mihályos nóta a Te előadásodban is megállta volna a helyét, észre se vették volna a hallgatók, hogy nem készültél fel eléggé.
A mi hangunk is kb. olyan volt, mint a rózsaolaj: egy csepp is elég belőle. Először betölti, aztán kiüríti a termet. Üdv: Kelempájsz tizedes

 18. ltcolonel — 2013-03-06 14:14 

@kelempajszmadar1: Űdv Bajtárs.A Googlén találtam:Kávészünet Kiss András határőr századossal Kőszeg.Lehet hogy ismerted Hörmanról. Bajtársi üdvözlettel Ltcolonel.

 19. kelempajszmadar1 — 2013-03-06 14:33 

@ltcolonel: Hogyne ismerném, parancsnokom volt végig Hörmannon. Leszerelésem után találkoztam vele civilben, azóta tegeződünk. Meghívtam a névnapomra, el is jött. Jól eldumáltunk, a faterommal is elbeszélgetett egy kicsit.
Kiabálós volt, de nem volt rossz ember, voltak, akiket kimosott a bajból. Már rég nem láttam, de üdv neki is! Kelempájsz tizedes

 20. Estván — 2013-03-06 21:18 

@lajkaa: Mi csak egyszer találkoztunk vele. Alapkiképzésen meg amúgy is sovány volt a kimaradás. Viszont 4 után lesétálhattunk a kantinba meginni egy igazi SÖRT, ha Bék László tizedes úr, körletpk. is úgy akarta :)

 21. szogyi — 2013-03-07 10:15 

@proletair:
Baszki, süsünótával a szolnoki flaszteron….(legalább a gurulón volt végig?) ez üti a mi “Százados úr sejehaj”-unkat is (a szocialista haza védelmének ideje alatt). Kilós végigbazsalyogta, aztán mondta hogy jólesett, meg minden, de ezt aztán soha többet NEEEE!

 22. szvoboda — 2013-03-08 23:09 

Senkit nem akarok megsérteni, de nem drogozó, fülbevaló nélküli 27 évesként nagyon rosszul esik, amiért egész generációt értékelnek le, csak azért mert nem voltak sorkatonák. Kísértetiesen hasonlít ez arra a hozzáállásra, ahogyan a 70-es években nézték le azokat, akik hosszú hajat merészeltek növeszteni. A ti korosztályotokat.
Tudom, hogy sokszor lefutott és eléggé meddő vita ez, nem is ragozom tovább. A történeteiteket pedig annak ellenére szívesen olvasom, hogy egyáltalán nem lenne kedvem magamnak is kipróbálni.

 23. zajec — 2013-03-09 09:16 

@szvoboda: Igazad van. Az én fiaim 31 és 33 évesek, ők sem voltak katonák. Nem bántam. A beírásokból is látszik a hosszas kényszerkatonáskodás értelmetlensége. Ellenben nem ártana elgondolkozni valami köztes megoldáson, mert a mai állapot sem az igazi.

 24. Estván — 2013-03-09 11:19 

@szvoboda: Szia! A blogon olvasható írások szerzőinek sem a kedvén múlott, hogy ki akarják-e próbálni! :)
Biztos vagyok benne, hogy az érettebb korú többség (akiket kinn a való életben nekem is magázni,bácsizni illene) nem azért értékeli le a generációt, mert nem voltak sorkatonák! Hanem azért, mert úgy tűnik, sokan nem tanultak otthon rendet, fegyelmet, tiszteletet. Ez persze nyilván nem a kizárólag az ő hibájuk, sőt gondolom a Te korosztályodnál is fiatalabbakra vonatkozik inkább.
Egyébként mindenkinél eljön egyszer az “ezek a mai fiatalok!” című fejcsóválgatás ideje. Magamon is kezdem észrevenni :)

A posztok hangulata pedig nagyban függ attól hogy kinek milyen beosztást dobott a gép (egy valami közös volt: a kopaszként szívás, de vigasztalt, hogy minden kezdet nehéz, és ezen az öregeink is túlestek egyszer), illetve hogy belül ki hogyan tudta kezelni a szituációt. Találkoztam olyanokkal, akik észrevehetően a laktanyában aludtak először a saját ágyukon kívül (20 évesen!), és talán meglepő: nem csak 40 kilós, vastag szemüveges programozó matematikusokról van szó. De visszább megyek az időben: előfordult, hogy a valakinek középiskolát kellett váltani, mert “nem bírta” a kollégiumot… és vagány, sportos (sőt talán sportoló) srác volt. De mit nem lehet ott bírni? Hogy napirend van? Hogy anyuci nem mos, vasal, takarít, főz helyette? Meg lehet ám kicsit emberelni magunkat. Ha pedig más a gond, akkor (minden gúny nélkül mondom) irány a pszichológus.

 25. Estván — 2013-03-09 11:41 

@zajec: Tiboru egy másik blogján volt nemrég a köztes megoldásról valami eszmecsere, kár hogy nem vagyunk jogszabályalkotók :) Ez a hosszadalmas szolgálat a rendszerváltással, aztán főleg a NATO csatlakozással valóban értelmét vesztette. Főleg amikor már csak egy nyúlfarknyi kiképzés előzte meg. Én úgy gondolom, hogy 6 hónap alatt rendesen meg lehetne tanítani a dolgokat. Hétvégére meg járjanak csak haza. A végére pedig lenne egy záró gyakorlat, ahol bemutathatnák, mit tanultak, és kapnának egy szép színes oklevelet róla.

 26. szvoboda — 2013-03-10 13:20 

@Estván: Igen, egy komolyan vett hathónapos kiképzés sok mindenre elég lehet. Viszont utána a megszerzett ismereteket szinten is kellene tartani, a tartalékosokat rendszeresen behívni, hogy értelme legyen az egésznek. Valahogy úgy, mint Izraelben vagy Svájcban. De ennek itthon se az anyagi, se a társadalmi feltételei nincsenek meg (munkaadók hozzáállása pl.), szóval esélytelen. Egy 6-12 hónapos sorkatonaság meg magában… hm… ezt már sokan leírták:-)

A generációkról meg annyit, hogy a törtélem során mindegyik lenézte az utána jövőt. Én pont ezért nem akarom elítélni a “mai fiatalokat”, mert én sem voltam szent meg a barátaim sem. Persze a diplomával és a munkahellyel sok mindent megtanul az ember, amit 16-18 évesen nem tudott.
A sztorijaitokban rendszeresen felbukkannak olyan arcok, akik egyszerűen nem tudtak alkalmazkodni, beilleszkedni a seregbe. Valószínűleg ők “nem bírták” volna a kollégiumot. Ilyen emberek egyszerűen mindig is voltak. A sereg válasza pedig annyi volt, hogy erővel és kényszerrel lépett fel és ha nem ment, egyszerűen kilökte magából az illetőt. Hatékony pedagógia:-)

 27. ltcolonel — 2013-03-20 13:34 

@kelempajszmadar1: Üdvözölet.Más téma. Most olvastam el Szamos Rudolf Kántor és Lux cimű könyvét. Több fejezete a Nyugati végeken megtörtént eseményeket ir le. Rá ismertem a Kőszegi hegység, Kőszeg, és Hörmann-forrás környékére.Természetesen a két kutya munkája is nagyon érdekes volt. Ajánlom minden volt határőrnek és természetesen minden volt kutyásnak is ők jobban megértik mint én.

 28. janicsar — 2014-03-22 17:09 

Most vettem észre, hogy históriám idetartozó lapját, a zenei repertoárt még nem írtam meg. Az amuri partizánok valóban nagy kedvenc volt, ezen kívül a “Jártunk lent a kéklő Duna-parton” volt népszerű, továbbá egy virtigli kommunista mozgalmi nóta, a “Fel, kommunista ifjú sereg / hajnal vezesse léptedet” című. Eleinte kínos volt a szöveg, de aztán gyorsan rájöttünk – helyesebben, ahogy akkor mondtuk: rádübörögtünk -, hogy itt nem a szöveg, még csak nem is a dallam a fontos, hanem a hangerő. Alapkiképzőben futottak még: “Kedvesemnek ablakára nem járok ezután / Fegyveremmel, életemmel szolgálom a hazám” (refrén: “Szárnya, szárnya a madárnak / Fegyver kell a katonának….”). Továbbá: “Bimbós tulipán virít a kert oldalán / Virulj te is hazám szép virága / Hívó a szavunk, teéretted dalolunk / Hű elvtársak regimentje vár…” Végül: “Szépen szól a fülemüle hajnalban /lövészlegény az ágyában hallgatja…” (itt a “lövész” tetszés szerint más fegyvernemre cserélhető, ha jól tudom).

 29. Estván — 2014-03-23 19:14 

@janicsar: Én a ma délelőtt folyamán hallottam az “Amuri partizánok”-at BOLGÁRUL élőben :D

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.