408. – Menetgyakorlat

“Emlékeim szerint 2000 meleg augusztusában pattant ki az akkori századparancsnokunk fejéből a (szerinte) remek gondolat, miszerint kellene csinálni egy kis harcászkodással egybekötött menetgyakorlatot. A századpéká nem volt szívbajos ember, a távot 100 (száz) kilométerben határozta meg, a gyakorlat időtartamát négy napra. Ez így nem hangzik olyan szörnyűnek, hiszen így 25km/nap átlag jön ki, ezt meg egy mélységi felderítőnek meg ugye fél lábon hahotázva is végig illene csinálnia…”

Láthatjuk, hogy Proletair mai történetének első bekezdése megint alkalmas arra, hogy felhívja magára az olvasó figyelmét. Lássuk, hogyan folytatódik.

A századpéká azon túl, hogy mert nagyot álmodni, még ravasznak is képzelte magát, és a harcászati gyakorlatok helyszínéhez időpontokat is rendelt, vagyis hogy mely ponthoz mikor kell érkezni. Így aztán nem is lett olyan egyszerű és kényelmes a dolog.

Kezdjük tehát az elején:

A század végrehajtó állománya a szolnoki légibázisról indult el, két Mi-8 helikopter fedélzetén. Reggel volt, kellemes meleg, eseménytelen repülésnek néztünk elébe, ráadásul most se rádiót, se géppuskát nem kellett cipelnem, elég volt egy karabély, meg a pár napi elemózsia. Meg a sátorlap. Meg a gyalásó. Meg a váltás cucc, meg a vévégúnya, meg öt tárnyi vaklőszer. Szóval így is kikerekedett az eje-zsák.

Én rajongok a repülésért, de azt tudtam (vagyis sejtettem), hogy ebből sokat nem fogok tudni élvezni, hiszen a gépek dugig voltak tömve emberanyaggal, és eleve háttal ültünk az ablaknak. Így fogtam egy HVG-t, és (mint egy kedélyes utazáson) hozzáfogtam olvasni. A két gép egyhangú zajjal szelte az egyre melegebb levegőt, és már én is unni kezdtem az olvasást. Nagy nehezen megfordultam, hogy kinézzek az ablakon, és arra számítottam hogy térképszerű makett-tájat látok majd, H0-s méretű traktorokkal a földeken, fasorokkal szegélyezett útcsíkokat és a messzeségben kékes halványságba vesző horizontot.

Nos, a látványon ugyancsak meglepődtem, mert valóban fákat láttam, de egészen közel, hovatovább alacsonyabban repültünk, mint a jegenyék teteje. Visszanéztem a tehertérbe, de senki sem foglalkozott a rendkívüli látvánnyal, szerintem nem is sejtették. A két helikopter ugyanis szorosan a föld közelében repült, szakszóval terepkövetésben, és csak a magasabb dolgokat kerülte ki, úgyismint távvezetékek oszlopai, templomtorony. Mivel kicsit be is lehetett látni a pilótafülkébe, és azon keresztül is lehetett látni a mulatságot, egyre jobban élveztem a dolgot. Ahogy beértünk a hegyek közé, még vadabb lett a dolog, ott már a völgyeket követte a két gép, a falvakban az utcákon megállt az élet, mindenki felfelé bámult. A kirakás helye is egy nagy domboldal lett, Recsk határában. Innen a nyolcfős csoportok egyéni menetben indultak meg a meghatározott pontok felé. Amúgy a végcél Szolnok volt, amit azért többre saccoltunk, mint 100 km.

Először nem is volt rossz a dolog. Erdőkben mentünk, árnyékban, egészen olyan volt, mint egy természetjáró szakosztályi kirándulás. Ráadásul ugye épp az Alföld felé haladtunk, így rendszerint lefelé kellett menni, nem volt megterhelő a dolog. Az első éjszakázás sem volt kellemetlen, egy kis ligetes helyen vertünk tábort, konzervvacsora, plusszosvíz a kulacsból, jóéjtcigi, és már aludtunk is.

Másnap reggel ismét gyaloglás, egy kis harcászkodás a megadott terepszakaszon, amit a századtörzs ellenőrzött. Ők természetesen géperejű járművekkel közlekedtek, így nem törte fel a lábukat a bakancs. A problémát az okozta, hogy időre kellett a következő ponton megjelenni, tehát kapkodni kellett. Meg is lett az eredménye, a surranó mindenki lábát derekasan feltörte. Késő délután az utunk egy paradicsomföld mellett vitt. Én imádom a paradicsomot, főleg a hatalmas, nagy alaktalan léparadicsomot. Ott a földút mellett meg számtalan ládában ott volt több mázsa (tonna?) paradicsom, meg még ami a földeken maradt. Ember viszont sehol sem volt, akitől szépen kérhettem volna pár kilócskával. Így rekvirálásra kényszerültem. Az összes zsebemet megtömtem paradicsommal, de még a zubbonyom alá is tettem. Kilométereken keresztül eszegettem a paradicsomot, vigyorogva, a lé csorgott a szám szélén, nem érdekelt a gyaloglás, kerek volt a világ. Este felé a paradicsom megtette kacskaringós útját a szervezetemben, így kénytelen voltam riadóstarttal a közeli erdőbe csörtetni. A helyzet komoly volt, már menet közben a felszerelésem lazításával foglalkoztam. A megfelelő aknarakási körletben hozzáfogtam a feladat szagszerű végrehajtásához…

De szinte azon nyomban elleptek a szúnyogok. Eszméletlen, mennyi volt belőlük, és gyötörtek is rendesen. Én meg ott guggolok kibadacsiban, és nem tudok hatékonyan védekezni. Most értettem meg, hogy érezheti magát egy zsiráf ivás közben, ha rátámad egy falka hiéna. Szarul. Az éjszakát egy szántásban vészeltük át, két barázda közé „kényelmesen” bevakoltam magamat, fejem alá tettem a hátizsákot és betakaróztam. Nem vittem hálózsákot, mert nyár lévén azt egyrészt túl melegnek ítéltem meg, másrészt túl nehéznek. Az egyik szabadságon lévő (rohadt mázlista) katonatársam nekem adott egy terepszínű (vélhetőleg amerikai) vékony takarót. Ez igen nagy szolgálatot tett. A következő napon dél előtt érkeztünk meg egy elég széles öntözőcsatornához. Itt a vízi átkelést kellett gyakorolni, ami a kellemes vízben kész felüdülés volt. Mint kiderült, csak este megyünk tovább, így itt fogunk a víz partján semmit tenni.

Persze így is el lehetett tölteni az időt hasznosan. Volt nagy strandolás a vízben, mígnem valaki a távolban felfedezet egy dinnyékkel megrakott IFÁ-t. Engedélyt kaptunk a dinnyevásárlásra: az IFA pilótája lényegében gombokért adott egy UAZ-nyi dinnyét. Mindenkinek jutott egy fél. Végre úgy ehettem dinnyét, ahogy mindig is szerettem volna: két pofával, de úgy, hogy még a szemöldököm is dinnyés volt, és akkor nem füllentek. Szóval idilli hangulatban, nyári verőfényben és hőségben strandoltunk meg napoztunk. Este el kellett indulni. Az idő hőmérséklet már ideális volt. Az út halastavak között vezetett, amikből a nádasok miatt nem láttunk semmit. Viszont borzasztó mennyiségű szúnyog  volt. A zubbonyainkat csuklóig lehúztuk, a gallért felhajtottuk, és folyamatosan csapkodtunk, meg cigiztünk. A tavakat elhagyva ott gyalogoltunk a nagy síkságon, és olyat tapasztaltam, amit azóta se. Bármerre néztem, sehol sem volt mesterséges fényforrás, lámpa, ház ablaka, vagy ilyesmi. Mivel fák sem voltak a környéken, jó messzire el lehetet látni. Az égen nem volt fent a Hold, viszont a fényszennyezés hiánya miatt sosem látott mennyiségű csillag látszott, és a Tejút hatalmas fehér foltja. Sosem gondoltam volna, hogy csak a csillagok és a Tejút fénye képes megvilágítani a tájat.

Aztán ott voltak a hullócsillagok. Nem győztünk álmélkodni, egymásnak szólni, hogy „láttad vazze?” . Olyan sűrűn potyogtak, hogy nem győztem kívánságokkal.

Ha csak 1%-a megvalósult volna, akkor most a Fidzsi-szigetekről olvasnám a BlogRepublikot.

Mivel éjjel gyalogoltunk, hajnalban értünk Besenyszög határába. Itt tudtunk valamicskét aludni, szerencsére már szúnyogmentesen. Helikopterrel történt a kiemelés, és bár Besenyszögtől talán már bekocogtunk volna Szolnokra, azért örültünk a forgószárnyas segítségnek.

Ez a gyakorlat, bár menetgyakorlatnak volt nevezve, inkább volt egy hosszúra nyúlt teljesítménytúra. Senki nem esett ki, a vízhólyagok ellenére mindenki végigcsinálta. Mondjuk azóta sem gyalogoltam egyvégtében ennyit.

19 hozzászólás

 1. szogyi — 2013-03-12 08:40 

A stílus….. ami maga az ember. Nagyon tetszett.
A Perseidák egy holdmentes éjszakán viszont tényleg rettentő ütős tudnak lenni.

 2. daneel — 2013-03-12 09:30 

Kellemes, átélhető történet! Kösz!
A szúnyogos résszel kapcsolatban is könnyen át tudom élni a helyzetet. Egyszer egy nyári meleg napon kibicikliztem a Tiszához, és az árterületi fás-bozótoson keresztül szerettem volna a partra lejutni. Amint beértem a bozótosba elképesztő mennyiségű szúnyogot zavartam fel, melyek dühösen rám támadtak. Ennyi szúnyogot légköbméterenként még életemben nem láttam! Ki is menekültem a bozótosból. A csillagokról pedig annyit, hogy még most is ha lehetőségem van rá (távol a városoktól) órákig tudom hanyatt fekve bámulni őket. Érdekes, hogy a gyerekeket ez nem igazán “üti meg”! Egy csoporttal voltam a Szlovák hegyek között, és amikor mutattam a tejutat, nem igazán érdekelte őket. Igaz, valamennyi városi gyerek volt, már most eltávolodtak a természettől.

 3. kelempajszmadar1 — 2013-03-12 10:03 

Köszönöm a történetet, nagyon tetszett! A határon is tapasztaltuk, hogy a holdtalan éjszakákon, ha nincs köd, elég világos van ahhoz, hogy lámpa nélkül is menni tudjunk. Az erdőben lent sötét van, de az ösvény fölött nem érnek össze teljesen a fák, legalábbis helyenként átviláglik köztük az ég. Emiatt kb. 30 fokos szögben felfelé nézve mentünk éjszaka, lehetett látni, hogy merre kanyarog a járőrcsapás.
Láttunk mi is meteorokat, meg érdekes halo-jelenségeket, amilyeneket civilben az ember nem lát, mert éjjel nemigen bolyong a vadonban.
Bajtársi üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 4. tiboru — 2013-03-12 11:06 

Proletair barátunk ma a Lemilen is megjelentetett egy szuper írást!

http://lemil.blog.hu/2013/03/12/kipusztult_haditechnikai_eszkozok

 5. Bigjoe(HUN) — 2013-03-12 19:22 

Ez tetszett. Sajnos nekünk ilyen mókák nem jutottak:(
Emlegették a keltetőben a menet gyakszit, de elmaradt. Ott annyira nem sajnáltuk, mert láttuk a hatáSvadászokat “sétálni” a hegyek felé.

Ha elkezdett volna esni az eső/hó/Ft-Eu árfolyam/ életszinvonal gondolom nem maradt volna félbe a gyakorlat.

 6. szkv — 2013-03-12 19:23 

Olvasás közben eszembe jutott a mi “nagy menetgyakorlatunk”, mely csak nekünk tűnt nagynak. Az egész kiképzés alatt háromszor vettünk részt menetgyakorlaton. 5-15-30 km távolságú elosztásban. A 15 km-es távot megismételtették. Oka: sok volt a lazsáló, ( Magam is ezek közé tartoztam) akik valamilyen űr ügyet színlelve ( Fáradtság, napszúrás) nem gyalog, hanem a Csepel platóján tették meg a hátralévő távot.
Második alkalommal nem jöttek utánunk autók, így mindenki a saját lábán ért célba. A 30 km-es távot tettük meg a legkönnyebben, mivel addigra már megszoktuk a gyaloglást, aminek az őrsön vettük a legnagyobb hasznát, mivel ott elég sokat kellet gyalog járni, főleg a nyomos járőrnek.
SZKV BUCSU

 7. cattani — 2013-03-12 19:44 

Ismét egy jó kis írás! Múltkor átvezényeltek egy másik faluba, ahol nem nagyon szoktam járőrözni és véletlenül összetalálkoztam a helyi KMB-vel. Elkezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy Szolnokon volt felderítő, ráadásul szerdzsó volt. Kérdeztem hogy akkor szolgált-e Furkó ezredes alatt, tud-e róla valami jó sztorit. Mondta, hogy az öreg egyszer pár emberével elfoglalt valami laktanyát, mert a fejesek nem hittek neki, hogy szarul van megszervezve az őrség. Állítólag az ilyen akciói miatt néha elvették egy-egy csillagját is. Nem tudom igaz-e a sztori vagy csak legenda. Proletair, te hallottál ilyenről?

 8. chph — 2013-03-12 20:14 

A dinnyeevés a rulz úgy tényleg.

Hál égnek én valahogy nem túráztam a seregben, valahogy kimaradt :D

 9. zajec — 2013-03-12 22:01 

A határőr járőrök a két évük alatt biztos megtették párszor a Záhony-Sopron távot oda-vissza. Eleinte bizony szokni kellett nekik is. Az egyik sofőrünk valami hunczutság miatt pár napra büntiből átkerült az őrsre. Rögtön megdobták nyolc kampó sétával. Szegénykém, úgy jött be, mint Só Mihály uram, a csizma a vállán volt.

 10. zweitakt — 2013-03-13 09:45 

Szép kis menet lehetett, nekünk csak 2x adatott meg, egyszer azimut mintájú játékozódási haladás, máskor 15km. Sok kummancs befeküdt a rokibuszba….
De a dinnye! Arról eszembe jut, amikor a cimborák valamelyik balatoni strandon vettek 4 súlyra lényegileg egyforma dinnyét, és nyolcan megették “csak fejjel!” Ez úgy nézett ki, hogy letérdeltek, az egyik tag élőre hajolva a földig vállal-nyakkal kitámasztotta a dinnyét, a másik meg addig fejelte, amíg széttört, utána habzsi-dőzsi. És persze versenyre ment az egész. Haverék meg is nyerték volna, mert volt annyi eszük, hogy a feltörés előtt a dinnyét egy beton járólapra tették. De ez is lett a vesztük, mert a cimbora foga egy óvatlan, és heves harapásnál megcsikordult a betonon, és ez olyan hatással volt rá, hogy nem tudta folytatni teljes lelkesedéssel… De a strand úri közönsége remekül szórakozott…

 11. safranek50 — 2013-03-13 13:09 

Amúgy nem járőr, de gyümölcs.
Lovaztam, s egyszer egy csapattal terepen “betévedtünk” egy őszibarackosba. Alacsonyra metszett fák, már bőveb érett, naná, hogy nekiálltunk enni, csak úgy a’la natúr.
Én, gondolva a későbbre is , az ing alá bespájzoltam.
Meglátta ezt egy igen golyóérett, ám lovazásban kezdő gyönyörűség, s szintén tevé amit tenni látott.
Végigvágtázva a sorok között, a végén egy kb méteres fakorlát-kerítés “zárta el” a továbbot, de ezek a lúk oda se fütyültek, s egymás után lépték meg a gátat.
Gyönyörüséges leánykánké is……
aki lazán egyenesvonalú egyenletes mozgással hagyta el a nyerget, s vizirányos placcsanással tette tönkre az összes felhalmozott gyümölcsét, a’kettőt leszámítva, mivel a természet áldotta megfele.
Többen azonnali tisztogatási ajánlatokkal lepték meg. Nem is értem, mitől lett oly piros.
A későbbi, permetezőszer okozta fosás érdekesmód elkerülte. Debezzeg….

 12. daneel — 2013-03-13 13:38 

@cattani: Üdv. cattani!
Ha a “karatés” Furkó Kálmánra gondolsz, nekem van róla egy történetem. Középiskolába jártam Szolnokon és egy osztálytársam járt hozzá edzésre. Egyszer én is elmentem vele, mint néző. Épp ekkor rúgták be a tornaterem egyik felső ablakát (labdával kintről). Az edzés előtt fel kellett takarítani az üvegszilánkokat. A MEO-zás úgy történt, hogy “végigcsoszogott” a fal tövében, majd felháborodva mondta.
-Ez nektek fel van takarítva! És faarccal húzogatta ki a talpából a több centis üvegdarabokat.

 13. daneel — 2013-03-13 14:05 

Eszembe jutott, egy jópofa történet. A budaörsi laktanyából mentünk még az eskü előtt egy kis „harcászati gyakorlatra”. Nem volt nagy a táv, kb. 3-3 kilométer. Mivel nem sikerült a sziklás talajba fedezéket ásnunk, már visszafelé tartottunk. Egy őrmester és egy krumplivirágos kísért minket, és szorgosan szedték össze az „elpotyogtatott” dolgokat, úgymint 1 db AMD-65, 1db szimatszatyor, 1db vegyvédelmi köpeny. Egyszer csak az egyik társunk összeesett. Az őrmester igencsak ijedt képet vágott, nem igazán tudta mit kellene tennie. Az elájult társunk barátja mondta, nincs semmi baj, csak a katona nem ivott piát már két hete. Nem messze volt egy kocsma, vagy bolt, ott vettek egy felest. Betöltve az ájult társunkba, az szinte azonnal felpattant mint egy órarugó, és mintha mi sem történt volna mentünk tovább.

 14. Bigjoe(HUN) — 2013-03-13 20:23 

Átvettük a történetet az ÖregBiggel és a következőt mesélte:
– Szentesről Szarvasra “sétáltak”, mindent vittek magukkal ami mozdítható volt.
A zsákjukban mindig volt a legendás “M zárolt” készlet azaz: 1 garnitura gyakorló, zoknik, alsógatya, ing. Erre jött még a szakfelszerelés, amit szintén “sétáltattak”.
A szdpk.+a slep az elejétől a végéig velük “sétált”.

2 garnitura gyakorlójuk volt!!!! Nekünk 1.
Ja nekik minden héten tisztacsere volt, nekünk egyszer sem az egész évben.
A kor vívmánya.

 15. cattani — 2013-03-13 20:34 

Jók ezek a Furkó-s sztorik, kíváncsi vagyok hogy ő is olvassa-e a blogot :D

 16. sirdavegd — 2013-03-13 22:46 

Hú, egy ilyenben de benne lennék :) (mármint helikopáter, 100km séta, hegy meg lapos :) ).
November végén volt szerencsém éjjel érkezni a finn Ouluba, ahol vasárnap reggel nem volt busz a városba, taxira meg minek adjak ki pénzt. A miheztartás végett kilencig vártam a reggelre. Ennek hiányában csak elindultam a köllemes hűs levegőben. a 15 km-t egy heti cumóval a hátamon le is nyomtam 11-re, amikor kiderült, hogy csak délután 4-től lesz szállás XD Utána persze kiderült, hogy arrafelé ennél csak hidegebb van, visszafelé már volt -15 fok, Helsinkiben hóvihar… Ennyire még sosem értékeltem Ferihegyen a napsütést (van Nap, a helyén és a hőmérsékletet pluszban mérik :D ).
Egyébként minden év őszén van az Ember a Gáton túra Csongrád és Szeged között (kb. 70 km), azon keróval szoktunk menni csapatban, mert a gyalogos az mégis csak olyan félállat-fajta :) De azért elég durva tud lenni, amikor kezdjük utólérni a népeket Mártély után és csak mennek-mendegélnek még akkor is, amikor én már a puha ágyikómban alszom :) . Oké, egyik évben utolsó indulóként szakadó esőt kaptam az oldalamba és jó órába tellett mire ember nyomára akadtam (összes luxus: fotonágyú elől, erőskabát és kamásli rajtam, Belga: Dal a madártani egyletnek meg énekben), Mártély után el is ásódtunk, vihettük a nyakunkban a lovat :D :D .
Az éjjeli kerózások kapcsán két dolog aggaszt: ne kerüljön az oldalamba őz/szarvas, illetve fekete komondorok kíméljenek. Utóbbiból mintha kedesebb lenne az elmúlt években, de ritka nehéz időben észrevenni őket.

 17. sirdavegd — 2013-03-13 22:49 

@Bigjoe(HUN): Hú, az egy nagyon kellemes útvonal :) Az elején szép lapos, szikes puszta felesleges vegetáció nélkül, majd megjelennek az erdők. Hangulatos kis hely.

 18. Estván — 2013-03-24 01:39 

A magam részéről engem a menetgyakorlat szótól kiráz a hideg. Pedig általános iskolás tacskó koromban mondjuk úgy “aktív természetjáró” voltam, asszem 5-7. oszt, környékén. Sőt ilyen idős koromban kétszer is végrehajtottam egy-egy 10 napos “mindent a hátunkon viszünk” vándortáborozós nyaralást.
Manapság pedig szívesen húzok bakancsot, veszek fel hátizsákot, ha geocacher (tudjátok, akik fura dobozkákat keresgélnek fura helyeken GPS segítségével) cimboráékat alkalmam nyílik elkísérni ládavadászatra és csatolt programként egy kis sütögetésre.
Hogy képzavarral éljek, a hidegrázás oka a meleg :)
Amikor minket vittek kiképzésen menetgyakszira, akkor tuti megdőlt valami hőségrekord: izzott a levegő, a föld, meg az AMD. Ellenőrizték, hogy senkinek ne legyen a válla kitömve törölközővel vagy egy összehajtott atlétával; hadd vágjon a málhagyík spagettipántja. Azon viszont rendesen csodálkoztunk, hogy akinél volt napszemüveg, annak engedélyezték a viselést. Ettől függetlenül izzadtunk mint a muraközi ló, még jó hogy nem csak a gömböc kulacsba töltöttünk vizet, hanem másfél meg kétliteres üdítős palackokba is, ki milyenhez jutott hozzá. Nekem viszont a víz sem segített, vagy napszúrást kaptam, vagy a sóháztartásom, esetleg a vércukorszintem borult meg, de gyakran kiment az erő a lábamból, meg néha elkezdett leereszkedni körülöttem a homályfüggöny. A vége felé (ahogy láttam, nem lehettem a problémakörrel egyedül) párszor le is dobtam a motyóm az “út” szélére, és mellé huppantam, hogy köszi, én eddig bírtam, és nem tovább. Szerencsére ilyenkor a körlettársaim felkapták vagy a málhámat, vagy az AMD-met, és utánuk kellett indulnom, mielőtt szem elől tévesztem őket a távolban…
Persze a célban nem kellett túl sokáig győzködni a felüljáróinkat, hogy ebben az állapotban mi nem igazán leszünk képesek még hazamenni se, nem hogy harcászkodni, így némi pihenő és az odakészített vízkészlet elfogyasztása után a korlátozott számban rendelkezésre álló, emiatt “kissé” túlzsúfolt Ural gépkocsikkal indultunk vissza Tapolcára.

Ez a mozzanat annyira nyomot hagyott bennem, hogy 9 hónap múlva a leszerelőzászlómra is rárajzoltam egy tömött málhazsákot cipelő, izzadó figurát, akire gonoszul vicsorogva tekint le a napocska…

 19. Wendiii — 2013-04-01 09:29 

Ehh, menetgyakorlat…
Nekem kettő jutott, mindkettő 16 kilométeresre beharangozva. Az elsőből mindössze két kilométer lett, a másodiknál már olyan öreg voltam, hogy én magam csíptem le belőle 14-et. :D
Persze egy hét helybetopi lett a vége, de végülis a kilósnak igaza volt: kipihentem magam. :)

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.