412. – Búvársztorik

Elöljáróban el kell mondanom, hogy mivel a búvár egészen jól elvan a víz alatt, ezért a Rendőrség egyes víz alatti kutatásokhoz a katonai búvárok segítségét szokta kérni.

A mai két sztorink is ilyen esetekhez kapcsolódik – így indítja mai búváros történeteit BigJoe kolléga, akinek édesapjáról már tudjuk, hogy ennél a szakcsapatnál töltötte katonaideje jó részét.

A túrós csusza

Egy bányatóban eltűnt egy férfi; keresték a rendőrök, de nem találták. Ekkor hívták a búvárokat, akik egy úgynevezett keszonkocsival települtek ki, a már bemutatott Clarence vezetése alatt. Megtörténtek a szokásos cserék (páncélost szeszre, halat sörre, mindent mindenre), így a kutatás utolsó napjaiban a második fogás túrós csusza volt, töpörtyűvel, stb-vel. Az öregBig rendesen bekajált belőle, majd készült a víz alá kutatni.

Clarence felhívta az öregBig figyelmét, hogy ez (mármint a valószínűsíthető tetem) elég régen a vízben van, ne nyúljon hozzá, ha megtalálta. Lassan jöjjön fel és jelentse, aztán majd kiszedik egy hálóval.

Az öreg lement a fenékig, majd a megadott irányban kutatott. Nézegette a halakat – itt nagyszerűen látszottak a szép tiszta vízben –, közben húzta maga után a biztosító kötelét. A part felé fordult és felnézett: a parti fák gyökerei között valami világosabb foltot látott, ezért odaindult, még mindig a fenéken. Amint közelebb ért, meglátta, hogy ez bizony egy ember teteme. Nézegette és látta, hogy beleakadt a fa gyökereibe. Megfogta a testet a váll környékén. És amit megfogott, az a kezében is maradt.

Viszont az ebéd nem akart lent maradni. Elindult felfelé, bele a csutorába, majd az orrán át a maszkba. Az öreg felrúgta magát a felszínre (ez hatalmas hiba, a búvár életébe kerülhet, persze mélyebb vizek esetén), csutora és maszk le, majd mindent kiadott magából.

Clarence az első körben leüvöltötte, mondván:

– Mondtam, hogy ne nyúlj hozzá! Így kell feljönni a víz alól? És ha mélyről jöttél volna…

Aztán rájött, hogy az öregBig még éppen „kitáraz”, és félig-meddig fuldoklik. Kihúzták a kötelénél fogva, aztán békén hagyták.

A mai napig nem bírja a túrós csuszát, még a látványát sem.

Segítség a lakosságnak

Egy Észak-Tisza menti falunál történt. A falu egyik vezető emberének rokona egy csónakkal átlibbent a Tisza túl partjára almát szedni. Igaz, nem egyedül és nem a sajátját: a fia elkísérte a betakarításra. Picit mohók voltak, mert a csónak pereméig merült; gondolom, kellett a cefréhez a gyümölcs.

Aztán megtörtént a baj: elmerültek, belefúltak.

Kirendelték hát kutatni az öregBiget és csapatát. A keszonkocsiban aludtak, illetve nem mindenki, mert Clarence bent a faluban valami hölgynél múlatta az időt: a pletyka szerint az özvegyet vigasztalta, de – hangsúlyozom – ez csak pletyka volt.

Az özvegy – talán cserébe a kapott élményekért – minden napon ellátta a katonákat friss élelemmel. A menü egyszerű volt: falusi sültcsirke és sültcsirke, meg rántott csirke, meg rántott csirke, aztán meg sült csirke, az egészre egy kevés házipálinka.

Az első napokban rendesen kutattak, aztán már csak lógásból tették a dolgukat.

Clarence azt mondta: Ereszkedjetek lejjebb, hogy ne lássák a buborékotokat. A víz alatt üljél meg valamin, oszt húzzad a kötelet, mintha kutatnál. Ezek már régen lesodródtak innen.

A csapat így is tett. S így pihentek egy kerek hétig a Tisza partján.

„Fiam, én úgy a csirkét még soha nem untam…” – mondogatja azóta is.

13 hozzászólás

 1. szogyi — 2013-03-26 09:24 

Szegény öregBiG, addig unta a falusi csirkét, amíg Clarence meg nem unta a falusi tyúkot….

 2. krux — 2013-03-26 11:56 

Csirke nem… túróscsusza megint nem… Édesanyád mit főzött az öregnek?

 3. Bigjoe(HUN) — 2013-03-26 12:40 

@krux:
Pálinkát!

 4. Bigjoe(HUN) — 2013-03-26 12:43 

@szogyi:
Hogy erre nem jöttem rá magamtól!!!!!!!!!!!!!
Miszígyenezfijjam!!!!

 5. Bigjoe(HUN) — 2013-03-26 12:53 

@krux:
Ha meg látja a tcsuszát, akkor kimegy a helységből – mindegy hogy hol vagyunk- mehetnéke támad.
Ha halászlé projekt van (tiszait főz, a bajait a családnak nem jött át) – ez gyakran van, minden ünnepen szinte (most az időjárás miatt elmarad :(, pedig már nagyon kellene, Karácsonykor volt utoljára) mert nagyon tudja az Öreg – másoknál szokásos halászlé utáni tcsuszát említeni sem lehet.

Szerencsére igazán “érett” vizihullát csak a neten láttam, szóval megértem az öreget.

 6. zajec — 2013-03-26 19:59 

Sssszátok meg, szar napom volt, mégis olvasva titeket, vigyorgok, mint a tejbetök.

 7. Estván — 2013-03-26 20:00 

Kicsit morbid vicc, de ide vág:
A Balatonnál riasztják a vízirendészeket, hogy egy szörfös a vízbe esett és eltűnt a nádas közelében.
Az öreg főtörzs és a kopter őrmester bepattannak a rocsóba, irány a helyszín, annak rendje és módja szerint elkezdik a kutatást. A nádasban hamarosan rábukkannak a testre. Beemelik a csónakba, az idősebb elkezd mellkasi pressziót alkalmazni, és ráparancsol a fiatalra, hogy lélegeztesse. A fiatal lélegezteti egy darabig, majd megjegyzi:
– Főtörzs elvtárs jelentem nagyon büdös a szája, nem bírom!
Az öreg válaszol:
– Márpedig a mentő megérkezéséig meg kell tennünk mindent ami tőlünk telik. Lélegeztesd!
Az újonc még egy darabig próbálkozik, majd ismét megszólal:
– Főtörzs elvtárs jelentem szerintem ez nem is a mi emberünk.
– Miből gondolod?
– A szörfösöknek nem szokott korcsolya lenni a lábán…

 8. kszabo — 2013-03-26 20:49 

Az eddig általam hallott legeredetibb búvár- vízhőmérséklet jelentés: Arra a kérdésre, hogy hideg-e a víz, közölte: ha még maradok két percig, lány leszek.
Maga történet igazándiból barlangi – http://szkaresz.blog.hu/2009/01/15/buvarvizes Üdv

 9. chph — 2013-03-26 21:42 

Egyszer volt “szerencsém” vízi hullához. Nem volt szép látvány, pedig csak pár órás volt…

 10. Bigjoe(HUN) — 2013-03-28 18:05 

@Estván:
Köszi. Ez át jött.:)

 11. cattani — 2013-04-02 18:14 

Nagyon jók ezek a búváros posztok, igazi hiánypótló írások! Honvédségi tűzszerészektől olvasnék még szívesen sztorikat, biztos lenne egy-két érdekesség.

 12. Bigjoe(HUN) — 2013-06-12 17:34 

Az árvíznél is ott voltak a búvárok.
Az ÖregBig unalmas nyugdíjas óráit elütendő elment a régi főnőkéhez tippancsolni.
Azok meg beoltották (fiatalok zömében), hogy a Dunánál akkora a baj, hogy minden tarcsit előszednek és behívnak. A duma szerint főleg a búvárokra bukik a rendszer, mert azokból kevés van.
Mivel a papi tarcsis volt sokáig ezért addig dumáltak neki, hogy a papi előszedte a régi kat.papírjait, ( még az Obsitját is) és hurcolta magával hátha tényleg berántják.
Ősszecsomagolt egy kistáskába, mindenhova vitte magával és szószerint várta a postást a behívóval.
Csak pár napja nem viszi magával a “bevonuló csomagot”
Most nem tom, hogy sírjak vagy nevessek.

 13. tiboru — 2013-06-12 20:59 

@Bigjoe(HUN):

Szerintem elismerést érdemel! Az öregekben még van felelősségérzet, s – szerencsére – nem érzik, hogy a Cég (BM, HM, stb.) bizony szarik a fejükre :-(

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.