422. – Túlélés 1.0

Janicsár egy minimalista túlélőgyakorlatról számol be mai írásában, melynek során ismét bepillanthatunk a szombathelyi bázisú MN 3715 gépesített lövészezred dolgos hétköznapjaiba. Az írás roppant szuggesztív: most, a nyárba hajló április végén szinte mi is a csontjainkban érezzük 1985 legelejének hidegét.

1984/85 fordulóján voltam otthon másodszor. A szilveszterre nem nagyon emlékszem – nyilván nem is nagyon van mire –, annál inkább január másodikára.

Valamikor elsején késő este jövök vissza, másokkal együtt. Leadom a könyvem, a körletben rossz hírekkel fogadnak: másnap túlélő gyakorlatra megyünk a szöcskére. Tudnivaló, hogy az a tél – csakúgy, mint az 1986/87-es – tényleg nagyon hideg volt és havas, éjszaka a szabadban mínusz tíz fokra is lehűlt a levegő, ezért kissé aggódva nézünk a következő nap elé. Nem egészen világos ugyanis, hogy bejövünk-e estére.

A szilveszteri hangulatot mindenesetre gyorsan elverték. A téli öltözék ugyan elég meleg: molinóalsó, bükkfanadrág, gyakorlópantalló, ing, molinófelső, zubbony, télikabát, arcmaszk (plusz nálam egy civil mellény, ami elvileg szigorúan tilos), de mindez édeskevés, ha az ember egyszer már átfagyott. Persze az ember lába fagy át először, hiszen azzal tapossa a jéghideg havat. Kint vagyunk, ragyogóan süt a nap, vakít a hó. Telnek-múlnak az órák, némi harcászkodáson kívül semmit nem csinálunk. S kezd leszállni a nap. Fáradtak vagyunk már és elgémberedtünk. Szerencsére a rajnak jut egy fedezék: néhány szál fa keresztbe fektetve egy futóárkon. Tüzet gyújtunk valahogy, dühöngve gyűjtve a kevés vizes tüzelőanyagot. A kis fedezékben a tűz meleget nem ad, de a surranót megégeti, s persze akkora füstöt csinál, hogy alig lehetett megmaradni mellette. K honvéd hosszú lábát szinte a tűzbe teszi, arcán a gázálarc, s közben horkol. Én nem tudok elaludni.

Egyenesen örülök, hogy feladatot kapok: aprítsak fát a tiszti sátorban (ilyen persze volt, tábori ágyakkal) égő tűzhöz. Valamelyest átmelegszem, igyekszem minél többet sündörögni a sátorban, ahol a melegtől már lucskos a talaj, de ez sem tart örökké. Körbenézek a harcmezőn: az egyik raj valami gumikat talált, azt égeti. Elég büdös van.

Valamikor az éjszaka közepén a szakasz parancsot kap, hogy menjen a pihenősátorba másfél órára. Alig várjuk. A sátorban azonban nincs tűz, a vászon nincs rögzítve, az egészet átjárja a szél, az alján pedig a hátizsákjaink és a szimatszatyrok tömkelege. Feküdjünk rájuk? Megpróbálom: fél órát, háromnegyedet fekszem rajtuk, balról a szél süvít, alattam meghatározhatatlan tárgyak, jobboldalon a fegyver. Elaludni nem bírok, tiszta kínlódás az egész. Csöndben nyöszörgök. Fölállok, helyesebben csak próbálok: a lábaim nem tartanak meg. Szép lassan sikerül kibotorkálnom a sátor elé, ahol már többen vadul cigarettáznak és a pokolba kívánják az egészet.

Aztán megvirrad. Egy kis mozgás a hadtáppal, reggelivel, ebéddel, alig van étvágyunk. Délután pedig rohamozunk, bőven lövöldözve a vaklőszert. Valamikor négy óra körül vánszorgunk vissza a laktanyába. Nem tudom, hogy pontosan milyen lehetett a Don-kanyar az ütközet után, de hogy ízelítőt kaptunk belőle, az egészen biztos.

Pár nappal később a KISZ-taggyűlésen (mert mindenki KISZ-tag, kivéve az egyházi iskolából jötteket) a titkár, érdekvédelmi szerepkörben, fölteszi a kérdést a századparancsnoknak: szép, hogy volt pihenősátor, de nem lehetett volna tüzet rakni benne?

A főhadnagy ránéz, s így szól: „Ha rajtam múlik, sátor sincs.

11 hozzászólás

 1. orvezeto — 2013-04-30 09:50 

Bemutató harcászati gyakorlat a 80-as évek közepén.
Szinte senki nem azt csinálta, ami a dolga lenne, a híradós katonák egy részét pl. tűzoltónak osztották be. ( Egy DAC platóján ültünk és egy lapáttal a kezünkben vártuk a bevetést – elásandó az égő céltárgyat.)
Sátortábor, elvágólag tervezett “utcákkal”, de az már nem érdekes, hogy a sátorban egy dombocska van, így aztán a katona jóformán kigurult belőle. WC, tisztálkodási lehetőség nincs. Kora tavasz, de még a téli ruházatot kell hordani. Minden nap esik egy kicsit az eső, sár, latyak. Mindez kb. két hétig.
Egyszer csak népes csoport érkezik a központi szervtől Budapestről, tekintendő, hogy állnak a bemutató előkészületei.
Hozzátartozóm tagja ennek a kompániának, magához rendel, majd nem kis nyilvánosság mellett megkérdezi: Hogy nézel te ki?
Ez kicsit váratlanul ért, először azt hittem, hogy a 65M gyakorlóval van a gond. ( A kortársak tán emlékeznek, a gyakorló mikádót a gyakorló nadrág derékszíjjával kellett “rögzíteni”, a gyakorló nadrágot meg a kimenő nadrághoz rendszeresített övvel tartottuk magunkon. Mindehhez a füles usánkára hajazó téli sapka dukált. Divatos nem volt, az biztos és a latyakos időjárás sem tett jót az “imázsnak”.)
Szólni persze nem mertem, inkább vártam a kifejletet.
– Neked hosszú a hajad – hangzott a megfellebezhetetlen ítélet.
No, itt végleg elakadt az addig sem túl gördülékeny társalgás, lévén erre azért nem lehetett felkészülni, és kiváltképp nem lehetett felvázolni azokat a körülményeket, amiket a bevezetőben írtam, és amihez képest a hajviselet problematikája a legszőrőzőbb raj-, szakasz-, század pk. ingerküszöbét sem érte el. Eddig. Merthogy természetesen parancsba adódott, hogy hajviseletemet azonnal hozzá kell igazítani az elvárásokhoz. Ez egy háztartási olló és egy erre kijelölt – legkevésbé sem fodrász képzettségű – katonatársam közös szerepvállalása nyomán sikerült is, és csak anyám hüledezett utóbb, mikor – hetekkel később(!) – meglátta újkeletű frizurámat.
őrvezető

 2. Rókakígyó — 2013-04-30 10:45 

A hadgyakorlatokon pl a két legnagyobb mindennapos szívatás szünetelt: a surcitakarítás meg a reggeli torna. Körlettakarítás sem volt. A surcit csak akkor kellett ápolni, ha már nem látszott a bőrből semmi.

Az egy érdekes dolog volt, hogy vagy újév után közvetlen vagy karácsony és újév között volt egy lőgyakorlat. De mindenkinek a dandárban. Ennek mi értelme volt, az nem derült ki. Valszeg a hivatásosokat is szívatni akarták valamilyen szinten, mert egy egynapos lövészet valójában 3 napig tartott összesen, az elő és utómunkálatokkal együtt. A stresszfaktorról nem is beszélve. Nálunk karácsony után volt megrendezve, amikor én szabin voltam, de akik részt vettek nemigen élvezték.

 3. kelempajszmadar1 — 2013-04-30 15:11 

Azt hiszem, megvan! Ezek után már biztos, hogy az a főhadnagy volt nálunk is valami főnök a háttérben, mert nekünk nem volt sátrunk, pedig a igencsak cúgos idők jártak a Kőszegi-hegységben! Tüzet ugyan raktak, és gesztenyét is sütöttek az őrhelyen, de végül Haynau fűtött be nekik igazán, hogy ne fázzanak szolgálatban.
Üdv: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 4. Bigjoe(HUN) — 2013-04-30 16:11 

@orvezeto:
Egyszer én is fodrászkodtam (bocs, kétszer, aztán meggyőztek, hogy nekem jobb – egészségügyileg- ha nem praktizálok).

A laktanyában a fodrászok pénteken igen hamar eltüntek, nekünk a könyvünk meg csak du.-tól indult.
Az eltávot a kapun a Beatles frizura miatt nem jutott át.
Rőzse komámnak indiános haja volt, és meg írt könyve.
Fodrász meg már nem volt a laktanyában, maradt hát a bajtársi segítség, azaz Bigjoe.
Volt egy márkás vborotvám, szakáll vágóval.
Probáltam a komám hajzatát a kor divatának megfelelően alakítani, de a fodrász művészet oly mélyen veszett el bennem, hogy minden kutatás ellenére nem akart elő jönnni.
Próbáltam én a centi vágó összecsukhatós ollóval is, de az csak hajtogatta a Rőzse haját, meg tépte. Az óra közben ketyegett.
Rőzse gyors munkát és eredményeket kért.
Leturtam a haját a szakáll vágóval kopaszra, majd a borotvával mentem rá.
Ezt követően kézbalzsammal és arcszesszel kezeltem a koponyát, majd törölközővel kifényesítettem.
Úgy csillogott Rőzse feje a szd fürdő lámpáinak fényében mint egy rendes tekegolyó, de legalábbis mint egy rosszul megmunkált szilvásgombóc.
Amikor a komám felkelt a stokiról és a tükörbe nézett (alacsony termete miatt, nem láthatta magát a stokiról)
igen-igen megdöbbent.
A folyosóról beüvöltötték, hogy a teljes kopaszság nem megengedett, szóval lehet, hogy így sem megy ki.
Szerencsémre kiengedték.
A másik “alkotásom” Atis barátom feje volt, de ez egy másik történet.

 5. orvezeto — 2013-04-30 16:34 

@Bigjoe(HUN):
Igen, sehogy se volt jó a hajviselet. Ha kopasz volt, az volt a baj, hogy az olyan tengerészgyalogos dolog, ami, ugye a NATO sajátja, ha meg nem, mindig akadt valami kapus, vagy VÁP-os, aki belekötött. Egyszer a VÁP-ok azért tépkedték a betétlapot a könyvemből, mert szerintük szőrös voltam. Hiába mondtam, hogy reggel borotválkoztam, ami van borosta késő délutánra, az azóta nőtt.

 6. szkv — 2013-04-30 19:28 

“Túlélési gyakorlat” minden napos volt a HATÁRŐRSÉGNÉL, amelyről az időjárás gondoskodott. Annyi “előnyünk” volt hogy “csak” 8 órás szolgálat volt, de a sz@r időben az is elég. A 8.óra, határesemény idején meghosszabodott.
Hozzánk Szombathelyről járt ki egy fodrász, aki úgy mutatkozott be, Feri bácsi vagyok a szalon fodrász.
Feri bácsi gyakran megjelent és igyekezett olyan fizurát kialakítani amely nem minden esetben felelt meg az elvárásoknak és a paciens ülhetett vissza a “fodrász stokira”. Feri bácsi részéről természetes volt hogy újra fizetni kellet.
Egy idő után “szabotás” akcióba kezdtünk. Kimaradás kérés Szombathelyre és a hajvágást ott rendeztük, így Feri bácsi nálunk “munkanélküli lett” .

 7. Estván — 2013-04-30 19:32 

@orvezeto: A tök kopasz az pont nem a jellemző tengerészgyalogos rőzse :) http://combatgear.blog.hu/2010/09/24/united_states_marine_corps

Egy ismerősöm a ’80-as években volt sor határőr illetve egy kis ideig a flottillához vezényelt (kisgéphajó-vezető szakkiképzés). Az ő elmondása szerint az ejtőernyős/felderítőknek és a hadihajósoknak nem szóltak annak idején a golyófejért, mindenki más a laktanyában várta meg, míg előírásszerűre nől (akárcsak a szakállukat levágók a hardcore iszlám országok börtöneiben).

 8. Bigjoe(HUN) — 2013-04-30 21:26 

Nem rég az ÖregebBiggel utaztunk pár km-t, akkor mesélte.
Az öregem is fodrászkodott egyszer:
Már őreg volt amikor a frissen érkező kopaszokkal kínlódtak.
Kínlódtak, mert semmit nem tudtak, de volt amelyik szövegelt.
Elbízták magukat.

(Merülési gyakorlaton, az egyik kopasznak kellett a palckokat ellenőrízni, amit elfelejtett. Lement egy srác- biztosító kötéllel, még alig merült el, már rángatja a kötelet – vészjelet adott- kitépték a vízből. A vétkesnek meg jaj volt.)

Egy szövegelős pont az ÖregebBignek osztotta az észt, a beszélgetés tárgya: Én már nem vagyok kopasz c. előadás volt.
Apám szerint az volt, aztán tovább cívodtak, majd elhangzott az ÖregebBigtől: Na fogadjunk!
Fogadtak.
A srác kopasz lett.
Apám leborotválta a fejét (nem vb-vel, Barbon+pamacs+ kaparó).
Majd 30 napig belülről nézte az eget, amig a srác haja rendesen meg nem nött.
Rá kérdeztem: Meg érte?
Meg! Utána csend lett, és nem halt meg senki.

 9. Bigjoe(HUN) — 2013-04-30 21:30 

@orvezeto:
Hogy is volt a haj viselet?
A fület nem “égethette”, nem lóghatott ki a sapka alól, és sehol sem lehetett “lógós”.
Mert beindult a szöveg: Mi az maga a Winetou?
Vagy a borostánál: Zizi Top? MOnte Cristónak érzi magát…

Néhány fodrász még tudja milyen a bevonulós frizura.

 10. Estván — 2013-04-30 22:48 

@szkv: Nálunk is volt Feri fodrász! Ő ugyanolyan sorkatona volt, mint mi, és nem is volt fodrász a szakmája, csak ügyesen bánt a nyírógéppel meg az ollóval. Árban a (ht.-k által is látogatott!) laktanyai fodrász pár száz forintja alá tudott menni; mindössze egy szál cigarettát és egy cappuccino-t kért egy beavatkozásért :) Elég gyakran őt vettük igénybe.

Nálunk azért is leüvöltés járt, ha “sárhányós” sérót csináltatott valaki, azaz oldalt 0-s volt, feljebb éles határral néhány cm. Mindenképp kellett lenni átmenetnek.

 11. dacas — 2013-05-03 14:27 

A századunkban kb. 2 tucat ember egyforma körbeborotválós frizurát nyíratott magának, lett is belőle akkora “zendülés”, hogy a századpk. a lelkünkre kötötte, ilyet többet NE… A seregben nekem nem voltak hajgondjaim. Utána viszont kb. másfél évig nem nyírattam hajat, egyszer még “Kezit csókolom!”-mal is köszöntek :-)

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.