424. – Mire jó a szakértelem?

BigJoe édesapjával már találkozhattunk párszor ezeken az oldalakon. Mai története elég hosszú ugyan, de úgy gondoltam, nem lenne célszerű kettőbe vagy háromba tördelni, hiszen a sztori fonalát vétek lenne megszakítani.

Olvassátok tehát az ÖregBig visszaemlékezését az átkosból, amikor bizony elő-előfordult, hogy a katonáknak nem csak a haza és a dolgozó nép védelme volt a feladatuk. A nyitókép logikájára pedig majd a történet végefelé fény derül.

Az egyik poszt olvasása során ugrott be az ÖregebBigtől egy utazás alatt hallott történet.

Szentesen – kopaszként – feladatba kapta az akkor még rettegett Clarence-től, hogy meszeljen. Egy deszkára kellett ülnie, majd leeresztették egy üres medencébe és a medence falát kellett meszelni. Csinálta is az öreg, de a fenti srácok nem figyeltek eléggé és egyszer megindult a kötél, megbillenten a deszka, majd az öreg leesett. Még annyi ideje volt, hogy a falból kiálló létrába „belekapjon” esés közben. Nem esett nagyot, de a bal kezén két ujj nem volt alakias, vagyis rendellenes szögben állt. Fájni nem fájt – innen tudta, hogy baj van.

Elment a gyenguszra, helyrerakták az ujját (érthetőbben: röntgen és érzéstelenítés nélkül addig rángatták, amíg az olyan pozícióba nem került, hogy kezdett hasonlítani egy normális kézre), kapott egy gipszet, a festést hagyta és elment a körletébe.

Előkerült Clarence, aki acsarkodni kezdett, hogy mi ez a lógás? Magának festeni kéne a medence falát! Az öreg előadta a történteket, Clarence lehiggadt, elment, majd másnapra belszolgálatba helyezte apámat, aki gipszes kézzel őrizte az asztalt. Kibírta a dolgot, csak a keze fájdogált.

Ekkor jelent meg a századon a poltiszt. Meglátta apámat és kikérdezte a gipszes keze felől, amjd a beszélgetés végén elzavarta a körletébe, mondván: csomagolja össze a holmiját, mert korházba küldöm.

Az öregem szabódott, hogy jól van, meg látta eü-katona, stb., de a poltiszt nem engedett és megemlítette, hogy Clarence és az eüs is megüti a bokáját a történtek miatt. Nagy kiabálások közepette bement a századpékához, behívatták az érintetteket, majd egy szinttel feljebb mentek – egyenesen az ÜTI-hez.

Az öregemet bevágták egy mentő UAZ(?)-ba és irány a kecskeméti kórház.

Sokkal később, amikor visszavitték Szentesre, megtudta, hogy az EU katonát megfenyítették, és Clarence is kapott a századpékától.

A kórházban rendesen megvizsgálták, szét-, majd összerakták a kezét (volt törött és kificamodott ujja is) és kapott egy új gipszet. Mindamellett bent tartották. Amikor a fődoki kikérdezte egy vizit alkalmával a baleset körülményei felől, annál a résznél, hogy „festettem a medence oldalát”  megakadt a tű.

– Maga festő? – vágott közbe a doki. Majd a választ követően, elgondolkozott és hümmögött.

A harmadik napon az öreget hívatta a fődoki:

– Nagy, itt a könyve, reggelig gyógyuljon a városban, eltávot nem adhatok, de nem tartom bent. Ja, vigye a haverjait is – és odadobott még két könyvet.

(Az öreg kórtermében volt egy helybéli srác, Marci névvel, meg egy hajdúsági srác, a Pista. Mivel civilben mindegyik az építőiparban rontotta a levegőt, ebből adódóan hamar összebarátkoztak.)

Volt meglepetés a kóterben: este kimegyünk!

A kimaradáson történtekből annyit mesélt az öreg, hogy az első – látogatható – kocsmába beültek és ittak…

A következő, amit elmesélt, hogy botorkálnak vissza a korház felé, amikor eléjük pattant egy VÁP-járőr: könyvvizit, ruhavizit. „Mit keresnek maguk itt?” (látták, hogy az egyik Szentesről van átvezényelve, de a többi is kórházban van, legalábbis hivatalosan). Majd jött a szembesítés:

– Szimulálnak? (a gipsz nem ütötte ki a szemüket). Megszöktek, a könyvet meg meghamísítják? Raportra!

Hívtak egy kocsit (az öregem szerint valami Latvija vagy hasonló szörnyűség volt), betuszkolták a dülöngélő „betegeket”, majd elindultak. Útközben a VÁP sorkatonái ültek melletük, a HT meg elől. A sorkatonák megszánták a betegeket, és segíteni akartak:

– Ha bemegyünk a városparancsnok elé (én nem tudom, hogy volt-e ilyen de az öregem így mesélte), a cigit még kint elnyomni, a szőnyegére nem ráállni, csak elé, mert különben elásat benneteket, de különben nem lesz baj.

És úgy is lett – de, hogy ki előtt álltak, azt már nem tudja pontosan, viszont az még megvan, hogy a kecskeméti haverja a szőnyeget alaposan megtaposta – a Föld forgásának káros mellékhatása, vagy a sok alkohol miatt, ki tudja?

Erre az addig nyugodt főtiszt teli torokból üvöltve elzavarta a kompániát a fogdába, és utasította a VÁP ht-t, hogy hívja már fel a katonai kórházat és informálodjon a „betegek” felől, mi a nyavalyát keresnek kint.

Reggel VÁP-ék visszafuvarozták a három beteget a kecskeméti katonai kórházba.

Az első hét végén kiderült, hogy miért volt olyan nagylelkű velük az orvos: épült a háza.

Pénteken a fődoki bement a kóterbe és belekezdett:

– Srácok, építkezek, de kevés a pénzem. Jó dolgotok lesz, ha segítetek, itt tartalak bennetek, amíg kész nincs a házam. Ti kapjátok a legtöbb kaját, még az eltávot is elintézem, pedig a múltkori után… Csak kellene egy kis segítség…

– Na, mondja doki, mit kell csinálni!

A következő napokban kora reggel a három „beteg” ki lett szállítva a doki családi házához, majd este ugyanaz a katonai mentő visszavitte őket a kóterbe.

Az első napon a doki eligazította a csapatot:

– A hűtőben ott van a kaja, egyetek. Ott a szekrényben a konyak, igyatok. A pincében meg ott egy hordó apósom borából; nem túl jó, de talán megteszi.

Hát, megtette.

Az egész lakás ki lett festve, nyílászárók lemázolva, stb. Az első sikerek után jött a kültéri projekt: egy emésztőgödröt kellett csinálni: kiásni, kitéglázni, tetejét lebetonozni, s mindezt némi ácsmunka után.

Komoly nehézségek után kiásták, körberakták téglával, elkészültek a zsaluzással, majd várták a cementet a betonhoz. Ekkor megjelent a már említett Marci apja egy biciklin, mintegy a helyi erők képviseletében, a kormány szarván egy korsóval. Az öregúr már a kaputól kiabált, hogy: anyád küldte a pálinkát, de megkóstoltam útközben… Majd amint Marci beengedte a kapun, az öreg azzal a lendülettel beletolta a biciklit – korsóstól – a félig kész emésztőgödörbe. A zsaluzás szépen összeszakad az öreg alatt.

Volt nagy ijedelem: oda a pálinka!

– Bátyám, hát nem látta a deszkákat? – kérdezte apám, miközben kisegítették az öregurat a gödörből.

– Fiam, nem volt rajtam az okuláré. Ej, de sajnálom azt a jóféle pálinkát – kesergett az áldozat.

– Nemsokára itt a cement, aztán meg jönnek értünk. Nem tudjuk újra bezsaluzni… Most mi legyen? – tanakodtak fejüket vakargatva a katonák. Majd apám kapcsolt:

– Marci, hozzál egy ajtót! – utasította a betegtársat.

Marcinak nem kellett kétszer szólni: bement a házba és hozott egyet. Keresztüldobták a gödör tetején az ajtólapot, csináltak rá egy nyílást. Amint megjött az anyag, szépen lebetonozták: kész az akna, még egy csinos aknafedlapot is öntöttek.

A doki két napig furcsán nézett a brigádra, de semmilyen ajtó hiánya nem tűnt fel neki. A kórházban viszont híre ment az „építőbetegeknek”, úgyhogy kézről kézre adták a kompániát.
Csak aludni jártak be a kórházba,  de eltávozást vagy kimaradást nem kaptak.

Teltek-múltak a napok és hetek, nagyjából elkészültek az osztályos orvosok hétvégi-családi házai (tán még a kutyaházak is át lettek festve), amikor egy komolyabb orvos hívatta apámat.
Munkát ajánlott nekik, a fizetség meg az lett volna, hogy amíg ez tart, nem küldik vissza őket az alakulatukhoz (valljuk be, egy kopasznak ez nem is olyan rossz felállás).

Hát ez már nem tetszett a betegeknek; az öregem meg is jegyezte, hogy se kimaradásban, sem eltávban nem volt része már jó ideje. Majd ha a folyosót kifestik, akkor előkerülnek a könyvek – hangzott az ígéret.

Elkezdték csinálni hétfő reggel, de mivel gyorsítót nem adtak (és kimaradást sem), így nem haladt a munka. Szerda délben már lehetet tudni, hogy „a folyosó nem lesz kész, csak ha már a centit vághatjuk” (idézet ÖregebBigtől a 27 hónapos sorkatonai szolgálata elejéről).

Szerda délután kb. 15.00 óra. A „betegek” ülnek a lépcsőn és cigiznek, amikor jött valami egyenruhás főember, nagy kísérettel, tiszta aranyban meg csíkokkal. A kíséretében hajbókoló fődokik ajtót nyitnak előtte: szinte hasra fekszenek előtte, hogy a hátukon menjen, nehogy koszos legyen a főember talpa. Lesik minden szavát, minden mozdulatát. Nézegeti a falakat, a pizsamás benéz a termekbe, fejét csóválja.

Ekkor ütött be a baj: a főember meglátta a dohányzó betegeket, festékes katonai gyakorlóban, apám kezén gipsz. És ha mindez nem lenne elég: a katonák ÜLNEK!!

Néhány orvos vérnyomása rekordot dönt, amikor a főember odalép a betegekhez.

– Hát maguk?

Talán tisztelgést várt, vagy valami hasonlót… de az orvosok közül senki nem vezényelt vigyázzt, ezért csak ültek tovább.

– Cigiszünet, aztán festünk tovább – magyarázta valamelyikük.

– Azt értem, de mikor lesz kész, mert így egy osztály nem használható – kérdezett rá a kicsit meghökkent pizsamás.

– Hát – és itt apám pici lélektani szünetet tartott – régen voltunk otthon…

– Na, idefigyeljenek – szólt a tábornok – személyesen én írom meg a könyveiket, kapnak hét nap szabadságot, leadom a kapusnak, de azt is kiadom neki, hogy csak péntek délig adhatja át.
És persze akkor, ha kész lesz a folyosó. Vállalják?

Az ÖregBig kérdően nézett a társaira: benne vagytok?

– Csináljuk, Laci!

És az Öreg tisztelegve, ahogy azt kellett:

– Jelentem: vállaljuk! Péntekre kész a folyosó, ha kész a könyvünk.

– Akkor ebben megállapodtunk! – a pizsamás megkapta a neki kijáró tisztelgést és ment a dolgára, körülötte falkában a fehérköpenyes népség.

Talán mondanom sem kell, pénteken, kicsivel 12.00 óra előtt a három „beteg” elment szabadságra.

Amikor visszamentek, levették a gipszet az apám kezéről, majd visszavezényelték Szentesre, de már nem egyedül, hanem Marcival.

Szentesen Clarence fogadta őket:

– Nagy, maga miatt szívtam, úgyhogy mostantól maga is szívni fog. Meg a barátja is.

A Marcit másnap egy épületszigetelésre küldték: kátránypapírt teregetett igen kis elszántsággal, hiszen a szocializmust építette.

Megjelent Clarence:

– Hozzon nekem 4 tekercs kátránypapírt!

– Parancs!

És Marci felvett négy guriga papírt a raktárból.

– Ez hova lesz? – kérdezték a raktárosok.

– Nem t’om, Clarence-nek kell – vont vállat Marci, aki leszállította a cuccot, amit Clarence hazavitt, mert bizony a lakásához kellett.

Másnap – természetesen – kihallgatásra rendelték, ahol kapott egy keveset az arcába, és sürgősen visszavitte a kátránypapírt. Napokig nem szólt Marcihoz, csak annyit mondott:

– A könyve a kátránypapírok alatt van!

Marci ezt csak később értette meg, egészen pontosan úgy 4 hónap múlva. Addig ugyanis nem ment kint a laktanyából. De mint szokták mondani: jön még kutyára teherautó…

Clarence lakásában volt valami fűtés-átalakítás, talán központi fűtésre állította át a rendszert. A csöveket áttolták a falon, a vakolati hibákat ki kellett javítani, utána meg egy szép festés és fel van újítva a kégli.

Szólt apámnak, az öreg meg vitte Marcit segítségnek, aki örömmel vállalkozott a feladatra, mert így törleszthetett.

Clarence és néhány öregebb katona kitelepült egy külső helyszínre felderíteni pár napra; a terve az volt, hogy mire visszajön, kész is a kégli. Marci a laktanyakonyháról (a kukából) kiszedett néhány záptojást, majd a fűtéscső mellé befalazta. Ide is, oda is, jutott minden helyiségbe. A vakolatot vékonyan húzta, még külön ki is emelte az ÖregBignek: itt a tojás, nehogy vastagon gletteld át!

Az ÖregBig összerakta magában a dolgokat: ez bizony bosszú lesz… Hja kérem, 4 hónap bent, az nem rövid idő. Hát igen, engem meg szoliba vágott törött kézzel…

– Marci, van még záptojásod?

– Hát hogyne, még mindig gyűjtik nekem a szakácsok.

– Holnap hozzál…

A glettelés után az öreg enyves festéket kavart (hogy az mire jó, abba ne menjünk bele), amibe záptojásokat is kevert. Majd átfestette háromszor a szobákat (elmondása szerint lehet, hogy amíg festette a szobákat, ő szívott többet és nem Clarence). Marci a festés után a fűtéscsövek melletti záptojásokba nagyon óvatosan beleszúrt egy vékonyabb szeggel.

Megjött Clarence:

– Hú, mi ez az orrfacsaró bűz?

– Csak az enyves festéknek van ilyen szag, szellőztessen gyakran. Ahogy szárad, elmúlik – nyugtatták apámék.

– Hmhmhm… (fejvakarás).

Amint elkezdtek fűteni, a befalazott tojás is elkezdett szagosodni. Ahogy az öregem később elmondta: ha Clarence a közelben volt, nem nagyon mertünk Marcival egymásra nézni, mert alig bírtuk ki röhögés nélkül. Messziről érezni lehetett, amint közeledett…

13 hozzászólás

 1. geza2 — 2013-06-04 09:34 

Ez nagyon jó!

 2. komojtalan — 2013-06-04 13:20 

Végre új poszt. Nem vagyok járatos a festésben, de ez elég horgászos posztnak tűnik. Tudjátok, ekkora halat fogtam. Valaki látott már záptojást? Én 45 év alatt még egyet sem, pedig nem vagyok kitiltva a konyhából. Szóval már a “pár” záptojáson elcsúszik nálam a dolog. A kórházas sztori tábornok nélkül hihető.

 3. zweitakt — 2013-06-04 13:45 

A poszt ötös!
Én voltam kétszer egy hetet a KK-ban, a kórházas sztori tábornokkal együtt, sőt magával Bástya eftással is hihető.
Záptojással én sem találkoztam még, de sok évvel ezelőtt nem volt ritka jelenség. Még a Kukori és Kotkoda mesében is volt, ha nem lett volna gyakori, a gyerekek meg sem értik a mesét…hehe… Külön praktikákat cseréltek a szüleink, hogyan lehet a piacon kiszúrni az egészségesek között a zápot. Mintha bögre vízbe merítették volna, ami úszott, az ok, ami lemerült, az záp. Amúgy a befalazott egészséges tojás is büdös lesz egyszer….

A bosszú….
Sz***hy haverom Rétságon, PSZH toronylövész volt. Egy harcászkodáson az egyik suttyó őrmi leterítette az átizzadt ingét a PSZH páncélra száradni, ő meg leheveredett egy ponyvára az árnyékba szunyálni. A bakák meg kerestek hecsedlit, és a bogyókból kipiszkálgatták kanálgép segedelmével a magok körüli szőröket. Kézzel nemigen pisztergálták, mert ugye, szúrós, mint az üveggyapot. No, ebből kapott az őrmi az ingébe, jól a háta közepére, belevakargatva kanállal. Ha mossa sem jön ki… Jó pár napot elvakarózott, még az eüre is felment…. A dandárdizsi meg különösen élvezetes volt, mert ott állni kellett, nem vakarózni…..

 4. kelempajszmadar1 — 2013-06-04 14:54 

Üdv a Bajtársaságnak! Nagyon tetszett a történet. A záptojással már volt nekem is dolgom, és úgy vettem észre, hogy a belsejében túlnyomás van, mert sokkal jobban fröccsen, mint a rendes tojás. Igaz, hígabb is a bele. Régebben a boltokban volt tojáslámpázó, bele kellett tenni a tojást és átvilágították. Sajnos ma sem tudom, hogyan különböztették meg a jó tojást a záptól.
Igazi jó stingit pálpusztai sajttal is lehet csinálni. Egyszer egy esztergályos haverom gépén a villanykörtét kentem meg pálpusztaival, amíg a srác ebédelt. Visszajött, belkapcsolta a gépet, aztán pár perc múlva, amikor a körte forró lett, a szomszédok is odajöttek, fintorogva keresték a szag forrását. Kipakolták a szerszámos szekrényt is, mire rájöttek az okára és kidobták az izzót a forgácsos bödönbe. Ezután egy darabig nem mertem arra menni.
Határőr kézszorítással:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 5. daneel — 2013-06-04 16:53 

Nekem tetszett a történet. Bár ami a beépített záptojást illeti, elég hihetetlen, hogy valaki ilyen elvetemült legyen. Végül is, akár igaz is lehetett. A záptojást akár szagról is meg lehet különböztetni, szagát a kénhidrogén adja, aki egyszer érezte nem fogja elfelejteni. Ha nagyon „lötyög” a tojás belseje érdemes gyanakodni, bár ekkor nem mindig záp, de legalábbis nem friss. Régebben én sokszor találkoztam záp tojással (50-80 tyúkunk is volt akkoriban). Sőt, én kaptam egyszer piros tojást, amiben egy főtt kiscsibe volt! Jóétvágyat! :)
Erről jutott eszembe az a ’70-es évekbeli történet, ami állítólag MÁV-nál történt. Egyik melós „megviccelve” a kollégáját a rizseshúsába –amit az asszony főzött neki- egy újszülött „csipaszt”, vagyis verebet tett. Az áldozat nem vette észre csak akkor, amikor már leharapta a veréb fejét! Ennek a történetnek a vége egy alapos gyomormosás lett, és két hét infúziós táplálás, mert nem maradt meg a gyomrában semmi. Ha tojás, akkor tyúk, ha tyúk, akkor….. A másik hasonló „gusztusos eset” egy közeli ismerőssel történt meg, így a hitelességéért jót állok. Egy csirketelepen az illető megpróbált rágyújtani, de a szél elfújta a gyufáját. Addig forgolódott, míg belegyalogolt egy 5x5x2m-es híg csirkesz@rt tartalmazó medencébe. Meglepetésében, az elmerülésen kívül, még nyelt is belőle. ( Nem tudom, hányan vannak köztetek vizuális típusok! :) ) Ennek is két hetes infúziós kezelés lett a vége.

 6. szogyi — 2013-06-04 19:46 

Ha már illatok… és egy aprócska kis repülőssztori.
A vadászpilóták felhőszagnak hívták azt az “illatot” ami leszállás után tör ki a szkafanderből. Hogy milyen? Képzeljétek el, hogy ültök egy többrétegű ruhában, és rátok csukják a plexi kabintetőt, és ott süti az embert a nap vagy öt-tíz percig. Jó esetben (időben) vagy egy órán keresztül, plusz még a repülés terhelése is ad hozzá jócskán az izzadáshoz, és a szovjet/orosz repülőgépekben nincs ám beszerelve klíma…
Nem csoda, hogy a leszállás után a magassági állomáson először zuhany. és csak utána lehet menni jelentéstételre.
A gengszterváltás idején amikor kinevezték a tábori püspököket (illetve minden felekezetnek az aktuális főpapját) a légierő parancsnoka meghívta az egész társaságot egy repülőtérlátogatásra, elvégre rokonyszakma… mindkettő azzal foglalkozik ami odafent van.
A díszes társaság bekóborolta a repteret, aztán amikor odaértek “ahhoz” a folyosóhoz, akkor meg is jegyezték hogy itt mintha kicsit erősebb lenne az illat (ippeg csak hogy nem lehetett rákönyökölni). Na, de ami pont akkor jött… Éppen beérkezett egy kisebb kompánia leszállás utáni állapotban, akik ráadásul légiharcot vívtak, megterhelés yesss… Az, hogy lazán csak úgy húzták maguk után a snúrt (kábeleket, sisakot) még csak-csak, elvégre az isten szolgái sem az alakiasságukról híresek, csak éppen közben meg is beszélték hogy mi is történt odafent. Khmmmm…..
Na, az aztán tényleg “témájába vágott” a látogatóknak, akik akkorra már kezdtek volna elhúzni az illatfelhő elől, de aztán a római katolikus tábornok még az ajtóból visszafordult: “Feloldozlak benneteket…”

 7. Estván — 2013-06-04 21:07 

Van olyan, hogy városparancsnok, bár jópár évtizede úgy hívják, hogy helyőrségkomendáns. Többek között ő a katonai rendészek szolgálati előljárója. Pontosan nem tudom, hogy milyen funkciói vannak még, de azt hiszem, ő fogja össze az adott városban/településen (katonai kifejezéssel ez a helyőrség) települt honvédségi objektumok működését, vagy mi.
Nálunk Lajos bácsiként emlegettük, egy magas, sovány százados volt. Például ő intézte a városi önkormányzattal közös rendezvényeket (koszorúzás, díszelgés…) meg a katonai tiszteletadással zajló temetéseket.

 8. Bigjoe(HUN) — 2013-06-05 13:46 

@komojtalan:
Régebben a festés nem úgy ment, mint most.
Most betipeg az ember bárhová és nyakon öntik a készrekevert színes festékekkel, vagy leemeli egy multi pocáról a festéknek csúfolt löttyöt.
Régebben a festők kicsit vegyészek voltak, emlékszek rá, hogy a nagymutinál pingált az ÖregBig és a mészbe(fehér volt ez tuti) rakott bécsi+budai földet, vasoxidot, étolajat, tejet, rézgálicot (ezzel elmagyarázat:a penészedést akadályoza meg),stb.
Persze ezeket nem mind egyszerre, hanem mikor melyiket.
Ha fontos rákérdezek az enyves festékre.

Záptojás.
Régebben sokkal gyakrabb volt, mint most.
Boltban én még csak egyszer vettem.
Én nyitottam fel, sokadiknak,egy tálba, repült az egész rántottának való.
Viszont az ATEV-nél pár m-re tőlünk borítottak egy konténernyit a “gödörbe”, még a helyi “sokat szagolt” emberek is eltüntek..

Tábornok
Az ÖregBig bizony többel találkozott,mint amennyivel szeretett volna. Egy Czinegés történetet is mesélt.

Ja, én is találkoztam néhány pizsamással, nekem túl sok volt, pedig fényévekkel normálisabbak voltak, mint más alacsonyabb rangú tisztek. (BM, Határőrség napja)

 9. Bigjoe(HUN) — 2013-06-05 13:47 

@kelempajszmadar1:
Nyitott olajoshal a szekrény távolabbai sarkába, nyáron.

 10. kelempajszmadar1 — 2013-06-06 07:47 

@Bigjoe(HUN): Nem lehet rossz!
Egyik jó barátom egy utazási irodánál dolgozik, ő mesélte nekem, hogy Kínában lehet enni csirkés tojást: a kínaiak tudják, mikor elég fejlett az embrió, és akkor ínyencfalat.
Üdv: Kelempájsz tizedes

 11. Bigjoe(HUN) — 2013-06-06 13:39 

@komojtalan:

Javítom magamat:
A bécsi és budai föld volt az alap a festékben, a kötöanyag az enyv (csontenyv), színezőnek meg a többi, tehát ez egy nem mész alapon készült matéria, mondá az ÖregBig.
Az olajat meg azért rakott a festékbe, hogy “ne szívja be” annyira a fal.
És a szolg. idejét is igen elírtam, szerintem csak 24 hónap és nem 27, bocs.

 12. kelempajszmadar1 — 2013-06-07 08:14 

A budai földet Budaörs környékén bányászták, a tárók egy része ma is látható:
http://budaors.varosom.hu/latnivalok/kirandulas/Piktortegla-uregek.html
vagy:
http://www.femina.hu/utazas/mik_ezek_a_furcsa_uregek_a_budai_hegyekben
A piktortégla tulajdonképpen elkovásodott kaolin.
Én is jártam arrafelé több alkalommal. Igen érdekes helyek!
Üdv: Kelempájsz tizedes

 13. kszabo — 2013-10-25 14:07 

A sorállományú közreműködés nálunk is előfordult néha favágástól a költöztetésig. De mivel a tiszti kantin útba esett jövet-menet, így senki sem tiltakozott:) http://images1-hu.gs-static.com/products/800×600/2013_07/2013_07_22/51ecc3cf8ec7e.jpg Bocs, de a link nélkül sok lenne a mese. Mint egyszerű hidroforos, év voltam az ügyeletes villanyszerelő is. Főtisztfeleség telefonál hétvégén: gond van a szoba csillárral. Mivel a lakótelep a laktanya belső része volt, így átléptem és mit látok: Az asztalon gatyában-trikóban áll szigorú főnökünk és a majomfogó burában benne szorulva a keze. Gondolom a buratisztítást kapta hf.
Mivel a kezének nem lehetett gyereki, eltörni meg veszélyes lett volna a burát, így leszereltem a csillárt, levezényeltem a heverőig. Ott valahogy kiszabadítottuk a kezét és kellő karbantartás után visszaszereltük a csillárt.
De a pályacsúcs hat darab egységes aluvázas sátorból lakodalmas sátor építése bortermelő bányásztelepülésen. Az L-alak hamar készen lett, de villamosítani is kellett Gerinckábel, két égő per/sátor, a zenekarnál dugalj is. A gond az volt, hogy ahányszor lejöttem a stokiról egy-egy égő után az örömapa egy pohár borral fogadott. Szerencsére első felkapcsolásra működött minden. Üdv

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.