431. – Rémisztő világosság

Szerintem abban minden katonaviselt ember egyetért, hogy micsoda nagy különbség van fegyverdörrenés és fegyverdörrenés között. Egészen másként szól teszem azt egy lövészeten, megint másként egy figyelmetlen fegyvertisztogatás közben, bent a körletben, s ismét másként egy éles őrszolgálatban. Arról pedig, hogy hogy szól egy ilyen éles harci feladat végrehajtása közben, ráadásul a nyugati határon, ahol – akárhogy is nézzük – mégiscsak két ellenséges világrendszer nézett farkasszemet az átkosban… nos, erről ki is lenne kompetensebb beszámolni, mint Kelempájsz barátunk.

Ha már van rémisztő sötétség – amint Nedecz bajtárs írta –, akkor legyen rémisztő világosság is! A következőkben elmesélem, hogy egy majrés katona nem csak éjjel kakil bele a nadrágjába, hanem nappal, sőt, csodálatos, verőfényes időben is.

Az eset 1975 szeptemberének elején történt. Csodálatos nyárvégi idő volt, a nap melegen sütött, madárdal, meg minden. Aznap kerültünk ki az őrsre, újonc – vagy ha úgy tetszik: kopasz – határőrként. Ahogy az hagyományosan történni szokott, az őrsön ünnepélyes fogadtatásban volt részünk. A társaság oktatási alakzatban sorakozott fel az ebédlőben. Aki nem ismeri, annak elmondom, hogy az oktatási alakzat egy szögletes U-betűhöz hasonló forma volt. Egyik szárában a leszerelők sorakoztak, immár civilben, velük szemben, tehát az U-betű másik szárában pedig mi, kopaszok álltunk fel, kimenő ruhában. Az U-alakzat öblét a már ott levő, de még maradó katonák sora zárta le.

Szemben az oktatási alakzattal a hivatásosok álltak egysoros vonalban, köztük volt a Kőszegi Városi Tanács képviseletében valami fontos elvtárs is. Elhangzottak a rövid ünnepi beszédek, megköszönték a katonák helytállását, majd az egyik leszerelő átadott egy újoncnak egy üres géppisztolyt. Eme szimbolikus gesztus után a leszerelő katonák nagy sírás-rívás közben ölelgették az ottmaradó bajtársaikat, végül rettentő ordítozások és különféle (néhol elég recézett szövegű) katonadalok üvöltése közben felszálltak az öreg Csepel teherautóra, ami aztán elindult velük Szombathely felé.

Bennünket, újoncokat disznótoros ebéddel fogadtak. Elég vegyes érzelmekkel ültünk asztalhoz, hiszen nem tudtuk, mi vár ránk Hörmannon, csak az vigasztalt, hogy lám, azok is kibírták, akikkel az előbb indult el az autó.

Így fogtunk hozzá az ebédhez, még kimenő ruhában. Alig jutottam a kaja feléig, amikor megszólalt mindannyiunk kedvence, a „kakukk”, vagyis hivatalosan szólva: jelzett az SZ-100-as elektromos jelzőrendszer. Ennél jobbkor csak éjjel csinálta, amint arról nem sokkal később meggyőződtünk.

Tehát:

– RAZZIARIADÓ!!! – üvöltötte az ügyeletes. Még át sem öltöztünk, a kajának a felét se tudtuk megenni, máris élesben kellett ugrani. Otthagytunk csapot-papot, vagyis inkább hurkát-kolbászt, kaptuk a fegyvereinket és – teherautó éppen nem lévén – gyalogszerrel vágtunk neki a hegyeknek, lezárni a határt. Mint később bőven volt alkalmam meggyőződni róla, a Szénégető gerinc és az Írottkő felé vezető, legrövidebb úton is 6 kilométerre volt a zárás végpontja, a Bozsok felé néző oldalon, mélyen lenn a Sötét-völgyben. Mert hát ne csak távolság legyen, hanem szintkülönbség is.

Az én helyemet a Gyilkos-sziklánál jelölték ki. A tetején húzódik az országhatár (ma a zöld sávval jelzett Vasfüggöny Túraút). Erről a szikláról már megemlítettem, hogy baljós nevét egy, az ’50-es években itt történt tragikus eseményről kapta. Állítólag az osztrákok lesben álltak rajta, s az odaérkező magyar járőrt golyószóróval lekaszálták. Mások szerint viszont egy határsértőt lőttek le ezen a helyen. Azt, hogy mi az igazság, máig sem tudtam kideríteni.

Tehát szépen helyet foglaltam a Gyilkos-szikla lábánál, a többiek pedig továbbmentek. Jó ideig üldögéltem egy kövön, aztán a kíváncsiság erőt vett rajtam: felkapaszkodtam a külső műszaki zárhoz, megnézni, hogy milyen is egy igazi államhatár. Fehérre meszelt követ láttam, felém néző oldalán „M” betű és számok. Majd egy másik posztban elmondom, hogy mit jelentettek a határköveken levő feliratok, most csak annyit, hogy elégedetten másztam vissza előbbi helyemre. Végre láthattam, hogy milyen az a határ, amit annyira őriznem kellett.

Csendben bambultam és unatkoztam az őrhelyen, élveztem a búcsúzó nyár melegét. Odaát az osztrákoknál valami erdei munkák folyhattak, mert egy motoros fűrész berregése is idehallatszott.

Már vagy húsz perce merengtem, amikor hirtelen vége szakadt az idillnek. Mélyen alattam, a Sötét-völgyben kiáltás hangzott:

– Állj, ki az?!

És rögtön utána: BUMM! Egy lövés! Aztán ismét kiáltás:

– Fel a kezekkel!!!

És megint: BUMM! Még egy lövés!

A motoros fűrész rögtön elhallgatott, nekem pedig a szívem felszaladt a torkomba. Mi következik ezek után? Sorozatlövés? Atyaúristen, hát hova kerültem én? Megérem egyáltalán a leszerelést? Még engem is eltalálhat, ha ez itt elkezdi megszórni az erdőt! Leugrottam a kőről, amin ültem, és lehasaltam mögötte. Kibiztosítottam a fegyveremet, de nem töltöttem csőre, csak vártam, hogy ha valami történik, ne érjen felkészületlenül.

De nem történt semmi. Eltelt vagy félóra, lassan megnyugodtak az idegeim, aztán láttam, hogy a zárócsoport tagjai izzadtan, lihegve kapaszkodnak felfelé a Sötét-völgy irányából. Az egyik idősebb katona – később kiderült, hogy Kulhanek művésznévre hallgatott – hevesen gesztikulálva magyarázott valamit a mellette lihegő újonctársamnak.

Lassan összegyűlt a zárócsoport az Asztal-kő mellett. Persze mindannyian kérdésekkel ostromoltuk a két bajtársat. Kiderült az igazság. Az újonc katona Kulhanek közelében állt, amikor észrevette, hogy megmozdul az egyik bokor. Ahogy tanulta, felszólította, hogy „állj, ki az?” –, aztán a nyomaték kedvéért oda is pörkölt egyet. Kulhanek, aki éppen másfelé nézett, rögtön odafordult. Azt hitte, hogy a kopasz tényleg látott valakit, mert ő is ordított, hogy „fel a kezekkel!” – mire az újonc durr, még egyet belelőtt a bokorba! Ott persze nem lapult senki (szerencsére), mindössze egy kismadár rebbent fel a lövésre.

Odabent, az őrsön aztán lett olyan haddelhadd, amilyet még nem látott a világ!

Említettem, hogy parancsnokunk kiabálós ember volt, emiatt Vaddisznónak neveztük. Valójában pedig nem volt rossz fiú, néhány évvel később össze is tegeződtünk, sőt, egyszer el is jött hozzánk névnapomra.

De most iszonyú ordítozást csapott. Talán még Kőszegen is hallatszott, ahogy leteremtette a szerencsétlen bajtársamat. Indokolatlan fegyverhasználat, ebből eredő súlyos kimenetelű baleset, sőt, a helyszínre való tekintettel átlövés, mi több, határincidens, hadbíróság, futkosó, az őr kötelmei, meg a fegyverhasználati szabályzat pontjai röpködtek a levegőben jobbra-balra. Még Kulhaneknek is – aki ráadásul részegeskedés miatt már cinkes volt – bőven kijutott belőle, amiért nem nézett jobban a körmére az újoncnak.

De minden csoda három napig tart. A por lassan leülepedett, vagy (hogy stílszerű legyek) a lőporfüst eloszlott, a kedélyek lassan megnyugodtak. Végülis nem tört ki a harmadik világháború.

Aztán vissza akartam térni az asztalhoz, hogy a disznótoros ebéd maradékát, ha hidegen is, de megegyem. Nos, nem jött be: az ünnepi ebédnek nyoma sem maradt, meg kellett várni a vacsorát.

Határőr kézszorítással:

Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

16 hozzászólás

 1. szkv — 2013-06-27 08:42 

Kelempájsz barátom: Olvasói dicséretben részesítelek, de mielőtt magadban kimondanád: A DOLGOZÓ NÉPET SZOLGÁLOM, mindjárt egy fenyítést is kilátásba helyezek, mert a szolgálati helyedet elhagytad és nem a meghatározott feladatra figyeltél.
Tisztelettel: A visszaeső barátod.

 2. nedecz — 2013-06-27 08:49 

Ez tetszett,bajtársam,köszönöm! :)
Mi már nem lövöldözhettünk annó,nappal nem is volt para nagyon.Meg aztán a város környékén más is volt,mint Nektek lehetett a “vadonban”. :)

 3. Bigjoe(HUN) — 2013-06-27 11:00 

A kopasznak “hamar eljárt a keze”.
Szerencsére nem kapott el senkit.
Az öregek (élen Kulhanekkel) nem torolták meg a sérelmeket?

Kimenőben felszaladni a felállítási helyig nem gyenge mulatság, gondolom kimenőcipőben kellett helyt állni, nem lehetett lecserélni..
Az nem tipikusan erre készült – legalábbis az enyém az papírtalpú, műanyag szörnyedény volt, túrázáshoz alkalmatlan.

Mi gyanús esetekben a csúzlin előbb a célzóval csattintottunk egyet, majd kibiztosítás nélkül rántottunk egyet a záron, tök olyan hang hatása volt, mintha csőre húztam volna.Közben felszólítás, stb.
Sötétben bevált – nyugtatólag hatott.

 4. daneel — 2013-06-27 12:33 

Jó ki történet, köszönöm!
A csőre húzásról jutott eszembe, hogy Nagytarcsán, a másik alakulathoz a mi kerítésünk mellett vezetett el az út. Rendszeresen előfordult, hogy éjjel a szomszéd alakulat részeg katonái kővel dobálták meg az őreinket. A laktanyaparancsnok többször figyelmeztette a szomszéd alakulatot, tegyen valamit az embereivel. Ha jól emlékszem, valami építő alakulat volt tele sötét alakokkal. Bocsánatot kérek, ha valaki épp ott szolgált! Egyik éjjel, az őr nem bírta cérnával és szabályos felszólítás után leadott egy sorozatot a betonkerítésbe. Lett is belőle cirkusz jött a vizsgálóbizottság, egész nap kihallgatások voltak. Valószínűleg az építő alakulatnál is nagy balhé lehetett, hiszen a vizsgálat rájuk is kiterjedt és gondolom kiderült, hogy merevrészeg katonák térnek vissza eltávról rendszeresen. Ettől kezdve, ha bármi incidens volt a kerítésnél egy csőre töltés mindjárt megkapta a neki járó tiszteletet.

 5. kelempajszmadar1 — 2013-06-27 13:00 

Szkv Bajtársam! Nem hagytam el a szolgálati helyet, mert csak 15-20 méternyit kellett mennem a határvonalhoz. De az osztrákok is megijedhettek a lövésekre, mert a motoros fűrész azonnal elhallgatott. Biztosan azt gondolták, hogy “na, odaát a vörösök megint kinyírtak valakit”.
Big Joe Bajtárs! Igen, Kulhanek is adott a hülyének, de ez inkább csak szóban történt, tevőlegesen nem ártott neki. Kulhanek őrvezető volt, akkoriban éppen fenyítés alatt állt “botrányos lerészegedés miatt” -így mondta Haynau. Nem sokkal előbb jött vissza Szombathelyről, a fogdából. De hamar visszazökkent az élet a megszokott kerékvágásba. Vaddisznó dörzsölt vagány volt, gyorsan túladott azon a balf*sz katonán: amikor öt hónappal később visszatértem Dunakesziről, a csóka már nem volt Hörmannon. Később Kulhanek is megjavult, Haynau megbocsátott neki, tizedes, majd szakszi lett, meg valami élenjáró címet is elért.
Valóban úgy van, ahogy írod: a kimenőcipő nem igazán volt alkalmas túrázásra, néha mégis felvettük ilyen célra. A cipő könnyebb volt, mint a csizma, viszont a talpa csúszós volt. Előfordult, hogy kimaradást kértek a szabadnapos katonák Hörmannforrásra (minden 9 nap után kaptunk egy szabadnapot is). Engedélyt kértek egy kirándulásra a környékre (jelzőrendszeren belül is!). Ilyenkor kimenőbe öltöztek, a szakács összeállított nekik egy kis elemózsiás batyut, aztán fogtak egy géppisztolyt egy tár lőszerrel, amit felváltva vittek, és elbóklásztak délutánig. Lepihentek a tisztásokon, ittak a forrásokból, és ha úgy adódott, az erdészekkel elintéztek egy kis tütükét is, szóval elvoltak szépen. Persze akkor, ha szép volt az idő. Még virágot is szedtek, emlékszem, gyöngyvirággal és erdei ciklámennel dekorálták ki a körleteket. No meg a Stájer-házaknál volt egy hatalmas cseresznyefa, igazi nagyszemű ropogós csemcsi termett rajta. Amikor érett, két-három katona lement kosarakkal (nem kimenőben), aztán napokig ettük a cseresznyét, volt is olyan fingás utána, mint a géppuskaropogás.
Ma már nem kell fegyverrel kirándulni arrafelé, ajánlom mindenkinek: csodaszép környék!
Határőr kézszorítással: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 6. daneel — 2013-06-27 13:57 

@kelempajszmadar1: Tisztelt Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás!

Kár volt emlegetned a kimenőben történő kirándulást a vékonytalpú félcipővel! :-) Erről is eszembe jutott valami.

’85 telén én is tettem egy kis kirándulást kimenőben, de ezt nem fogja tőlem senki sem irigyelni. Szüleimhez mentem haza Szolnok megyébe, és késett a vonat. A busz nem várta meg a vonatot, így kb. 10 körül pénteken ott álltam a megállóban, a falu 8 kilométer, jármű semmi. Ja, még egy apróság! A vonat hófúvás miatt késett majdnem egy órát. Toporogtam még egy fél órát, hátha erre téved valaki, de egy teremtett lélek sem mozdult. Két lehetőségem volt: Megvárom a reggel buszt és azzal megyek haza, vagy útra kelek a hófúvásban. Most biztos hogy az előbbit választanám, de akkor elindultam haza. Leküzdve a 8 kilométeres „menetgyakorlatot”, ilyen mocskosul nem fagytam még át, abban a vékony nadrágban.

Üdvözlettel: Daneel szakaszvezető, Budaörs-Nagytarcsa, 3x kiváló katona, 2x élenjáró rajparancsnok, első osztályú géptávíró műszerész. :-)

 7. kelempajszmadar1 — 2013-06-27 14:46 

@daneel: Hasonló szitu: Velemben voltunk egy bajtársammal kimarcsin, januárban, bokán felül érő hóban, ami fenn a hegyekben már térdig ért. Nem szóltak, hogy értünk jön a GAZ-kocsi, ezért este 8 körül gyalog elindultunk vissza Hörmannra, mert 10-re fenn kellett lennünk. Velem úgy 6 km-re van Hörmanntól, nekiláttunk a szerpentinnek, kimenőruhában. Sehol egy teremtett lélek, körben töksötét erdő, szerencsére a szél nagyját felfogták a fák. A cipőnk már az első métereknél tele lett hóval. Bő egyórányi küzdelem után már csak 1 km-re voltunk az őrstől, éppen elértük a Delta nevű kaput, ahol persze hogy éppen ilyenkor nem volt járőr. Azon tűnődtünk, hogyan megyünk be rajta, amikor feltűntek a kocsi lámpái. A srácok (sofőr meg a kocsikísérő) csodálkoztak, mondták, hogy értünk indultak Velembe, meg hogyan kerültünk mi ide fel. Mondtuk, hogy gyalog, B+!!! Nem tudtuk, hogy jöttök! Persze mindenünk cefetté volt ázva, a cipő cuppogott, tele volt hólével, a vékony gatyában megfagytunk volna, ha nincs az a kis 600 méternyi emelkedő. De semmi bajunk se lett! Ahogyan a jó öreg Uhogy őrnagyunk mondta: “kibírják az elvtársak, nincsenek csokoládéból!!!”
Üdv: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 8. 68nyara — 2013-06-27 15:56 

Elnézést nagyon OFF:

Ezt a borzalmat tudta ma kirakni az Index a címlapra: http://index.hu/tudomany/tortenelem/2013/06/27/megdolt_a_washington_a_fehar_hazzal_osszekoto_piros_telefon_mitosza/

Nem tudom, ki és mikor állított ilyesmit, az viszont igaz, hogy volt telex összeköttetés. Aztán mi az, hogy mekkora távolságot kell megtennie az üzenetnek?
Na mindegy, ez van…

ON

 9. daneel — 2013-06-27 18:21 

@kelempajszmadar1: Olyan kedvet csináltál a Hörmannforráshoz, hogy biz isten, elviszem a családot egy két napra a nyáron. Ha majd van időd, légy szíves javasolj egy útvonaltervet és egy helyet, ahol jó gombapaprikást lehet enni. :-)
Üdv. Daneel szakaszvezető, Budaörs-Nagytarcsa.

 10. kelempajszmadar1 — 2013-06-28 11:18 

@daneel: Üdv, kedves Bajtársam!
Hörmann kissé messze van Kőszegtől, kb. 12 km-nyi túra kell oda, vissza dettó, tehát annak ajánlom, aki 24-25 km-t meg tud tenni egy nap alatt. De Velem felől közelebb van. Velembe busszal kell menni, de rohadt ritkán jár.
Javaslom a Kőszegi-hegység turistatérképét, azon bőven van útvonal. Pl.: Kőszeg-Kálvária-Hétforrás-Vörös-kereszt-Enikő-forrás-Kőszeg.
Vagy: Kőszeg-Vasfüggöny-túraút-Ördögtányér-szikla-Zeiger-nyereg-Stájer-házak-Hörmann-forrás-Velem.
Vagy: Velem-Hörmann-forrás-Írottkő-Gyilkos-szikla.-Bozsok-Velem.
Szóval töméntelen a lehetőség!
Bajtársi kézszorítással:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 11. daneel — 2013-06-28 12:22 

@kelempajszmadar1:
Kedves Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás! :-)
Nagyon szépen köszönöm, választani fogunk az ajánlott útvonalakból.
Üdvözlettel: Daneel szakaszvezető, Budaörs-Nagytarcsa.

 12. szunditj — 2013-06-28 20:54 

’85 telén én is trappoltam egy jót kimenőben. ’85-86 tele (és az utána következő is) amúgy is keményebb volt az átlagnál, beállt az egész ország, tankok mentették az autókat, helikopterek hordták a betegeket, stb. Nálunk Dobogókőn pláne rengeteg hó volt. Mivel a bázison nem volt gyengusz, le kellett mennem Esztergomba az SZTK-ba. Visszafelé déltájban indult a busz. Szakadt a hó, ez már gyanús volt, de hát mindenképpen vissza kellett mennem. A jó öreg Ikarus el is küszködte magát Pilisszentlélekig, ez egy kis zsákfalu kb. félúton Dobkő felé. Ott a sofőr közölte hogy ő innen nem megy tovább, aki akar menjen gyalog. Voltunk egy páran (idegenek, katona én egyedül) akik úgy gondoltuk hogy nekivágunk az erdőn át a hegynek. Csodálatos egy séta volt. Akkora pelyhekben esett a hó, hogy akit eltalál azt leüti, jóval térden felül ért a földön, mi meg ebben baktattunk hegynek felfelé az erdőben. A hóval belepett erdő fantasztikus látvány volt, mi meg dumáltunk, jókat nevettünk, tulajdonképpen mindannyian élveztük a „túrát”. Aztán kiértünk az útra, ahol egy idő után utolért egy dobozos UAZ ami felvett minket, de utána nem sokkal elakadt az is. Nekiálltunk tolni, akkor meg már azon röhögtünk, hogy azért stoppoltuk le hogy tolhassuk fel az úton. Egy kis reménysugár volt amikor megláttunk egy hótoló KRAZ-t közeledni, de az elfordult. A szomszéd hegyen levő rakétásoké volt, ami az ő laktanyájuktól a hegytetőn telepített kilövőkig kotorta le az utat, de semmi mást. Úgyhogy toltuk tovább, én a bázisnál elköszöntem tőlük és végül több órás késéssel jelentkeztem a pk.-nál. Nem vette zokon, inkább nevetett a sztorin, mi meg azon aggódtunk, hogy ő hogyan fog hazamenni Esztergomba. Mert nehogy ott ragadjon a nyakunkon a bázison, mert abból semmi jó nem lesz. Végül mire elette a rosseb addigra már nekiálltak kotorni az utakat, de a sofőr mikor visszaért mesélte, hogy azért voltak kalandjai az úton. Nekünk akkor már az un. 82M kimenőruhánk volt, ami nekem tetszett, kényelmes is volt és főleg még egy ilyen túrán sem fáztam benne. Pedig belepett a hó mire felértem. De a kabát nem ázott át és a cipő is elég jól kibírta. Máig emlékezetes, kellemes emlékem maradt ez az erdei „séta”.

 13. cattani — 2013-07-12 13:23 

Üdv Kelempájsz! Úgy néz ki jövő hónapban végre a Hörmann- forráshoz is sikerül eljutnom, amihez a te írásaidnak köszönhetően kaptam kedvet. Márciusban még a nagy hóban egy nagyon szép túrát teljesítettem a Hétforráshoz a barátaimmal, még a régi őrsöt is körbejártam.
Mindig érdeklődéssel olvasom a régi határőr sztorikat én már csak a mai modern határőrizetről tudok mesélni. Bár lőfegyverhasználatom szerencsére még nem volt, de azért voltak már érdekes szituációk így a határ közelében, ahol a kollégának (nem határőr) azért inába szállt a bátorsága. Kb. 2 éve történt, hogy a szerb határon igencsak elszaporodtak a határsértők, emiatt készenléti rendőröket vezényeltek a térségbe, hogy segítsenek nekünk. Nem is volt semmi baj, jöttek, lelkesek is voltak, de többségüknek nem sok rutinjuk volt a határőrizet tekintetében, sokuk nem is tudta mire számítson majd. Egy éjszaka egy pár hónapos rendőr cigánygyerekkel voltam járőrben, amikor az éjszaka közepén szólt a stabil hőkamera kezelője (ez egy nagyon spéci és drága kamera, ami egy magas torony tetején van és pásztázza a határterületet), hogy szerb területen egy kisebb csoport tart hazánk felé. A protokoll szerint ilyenkor telefonálunk a szerb rendőröknek hogy fogják meg a csoportot mielőtt átjönnének, ők azonban-érthető okokból- inkább elkezdenek világítgatni esetleg lövöldözni (!) hogy a csoport inkább átrohanjon hozzánk. Mi már a határ melletti erdőben bujkáltunk, mikor hallottuk a lövések zaját és az üvöltözést. Járőrtársam már az erdő sötétjétől is félt, de a lövésektől látványosan megrettent, ekkor egyszer csak felzúgott a fejünk felett a Készenléti Rendőrség hőkamerával felszerelt MI-2-es helikoptere, ami szintén hozzánk volt vezényelve a migráció visszaszorítása miatt. Ennél a srác csak annyit tudott mondani, hogy: “basszus ez tisztára olyan mint a Sólyom végveszélyben című film”.. Hát ennyit változott a határőrizet az utóbbi évtizedekben :D

 14. haltalanhallatlan — 2013-08-02 21:48 

Újonc vagyok itt, csak most kezdtem szemezgetni a történetek között – mondhatom, remek olvasnivalót szolgáltatnak.
Egykori határőrként ( Rábafüzes FEP) elsősorban “hazai” terepen cseperedett eseteket keresek, határőr történeteket, mert hát valljuk meg, itt is igaz a mondás: minden szentnek maga felé hajlik az állományjelzője.
A Kelempájsz kolléga által elmesélt történet igazán érdekfeszítő, nagyszerűen megírt darab, nem túlzok: élvezet olvasni!
Ami további érdekesség számomra: Velemben nyaralunk minden évben, s a sztoriban megemlített helyszínek kedvelt kirándulóhelyeink – rengetegszer kerestük már fel őket. A Hörmann laktanyát 2 éve látogattuk meg, készítettünk jó néhány felvételt – kísérteties látványt nyújtanak az elhagyott, málló vakolatú falak. Nagyon megérintett a hely hangulata. Ott, akkor, próbáltam elképzelni, hogy milyen lehetett fénykorában, mikor még zajos élet folyt a folyosókon, körletekben. Miközben olvastam a történetet, megelevenedett minden, benépesültek a rég elhagyott helyiségek. Köszönet érte!

 15. szkv — 2013-09-18 17:47 

Budapest és vonzás körzete “FIGYELEM”.:
Szeptember 21-én egy kis csapattal (Vén bakterok) villám látogatásra érkezünk a “Füstibe”, GŐZMOZDONY VERSENY megtekintésére.
Utazásunk lehet hogy fel ér egy N:B: kockázattal.

 16. kszabo — 2013-10-12 18:51 

@haltalanhallatlan:
Legalább Brennbergben még megvan a harangláb és virul a kocsma templom alatt. Ma voltunk fennt – https://picasaweb.google.com/lh/photo/3U9wpEdxC468pITf5AswNJtIm4Wwy6Gubn268xQBScU?feat=directlink Üdv!

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.