433. – A tájékozódás legfontosabb kelléke

Számos olvasónkhoz és szerzőnkhöz hasonlóan pilotax barátunk a brezsnyevi éra kellős közepén volt sorállományú katona, s tudvalevő, hogy annak a korszaknak a szellemisége erősen rányomta a bélyegét az élet minden területére. És miért ne lett volna így a katonai kiképzés területén is? Teljesen értelmetlen és fölösleges dolgokat tettek ”Rettenetesen titkos!” minősítésűvé. Persze a katonaság mindig is szeretett titkolózni (ez azért érthető), de az értelmetlen titkolózás igencsak csökkentette a megfelelő kiképzési hatékonyságot. Persze ez éles helyzetben erősen a túlélés lehetőségét vette el  a katonától.

Nem valamilyen hű de nagyon csúcstechnikáról, vagy szervezési kérdésről beszélek, hanem olyan egyszerű dologról, mint a felderítő katona alapkiképzését jelentő tereptan tanításáról, még egyszerűbben: a tájékozódásról.

Felderítőknél alapkérdés, hogy terepen a katona megfelelően képes legyen a tájékozódásra, a terep elemeinek a felhasználásara. Sajnos a tereptani kiképzést a mai napig nem tudtam megemészteni. Gyakorlatilag a sorállomány részére adott képzést teljesen elégtelennek tartottam és tartom a mai napig is. Lehet, hogy ma már másképpen van, azt nem tudom, de hogy az akkori katonák 90 %-a mai napig nem tud térképet olvasni, vagy koordinátákat jól megadni, hacsak önszorgalomból meg nem tanulta, az biztos.

Akkoriban a behívottak esetében nem volt feltétel az érettségi, csak a minimum 8 osztály, úgyhogy az állomány kb. 85-90 %-nak csak nyolc osztálya volt. Értem én ez alatt a mélységi felderítőket. Azzal, hogy pedagógiailag is helytelen módszerekkel, nem a társaság képzettségének színvonalán oktatták a tereptant és térképi ismerteket, ráadásul titkolózva, azt érték el, hogy a nem kellően motivált emberek csak végigunatkozták az órákat és a terepen teljesen rábízták magukat arra, akiről úgy gondolták, hogy ért a terepi tájékozódáshoz, legtöbbször a cspk-ra. Ilyen körülmények között kockázatos volt hivatásos nélkül kiküldeni egy csoportot.

Abban az időben Szolnokra az ország három régiójából hívtak be embereket, úgymint Budapest, Somogy-Zala és Szabolcs. Egyik területen élőknek sem volt hegyi előélete (na jó, a somogyi és zalai fiúknak volt dombos terepi gyakorlata), alapvetően síkvidékiek voltak. Abban azt hiszem, mindenki egyetért velem, hogy ha idegen terepen mozgunk, akkor tájékozódási szempontból a legnehezebb a hegyi terepen történő tájékozódás.

 A terepen történő mozgás céljára a sorállomány a legritkábban kapott valódi térképet – merthogy ugye az „rettenetesen titkos”, és ezért nem lehet sorállományúra bízni –  legtöbbször  a  cspk. kézzel rajzolt azimut-vázlatai  alapján kellett  mozogni. Ha a felderítő katona talált valami célt, a cspk. nélkül nem tudta megadni a célpont helyzetét. Az azimut-vázlat alkalmatlan a terepi tájékozódásra, az csak menetvázlat. A cspk. jóindulatától vagy hozzáértésétől függött, hogy jelölt-e meg a vázlaton olyan terepi azonosításra alkalmas tájékozódási pontokat, amik segítségével helyre lehetett állítani az elvesztett tájékozódást. Ezért fordult olyan gyakran elő, hogy – főleg bonyolult hegyi terepen – gyakran tévedtek el a katonák. A kiképzésen is csak a SZEGVÁR gyakorló térképet használtuk; ez olyan, mintha könyvből tanulnánk a szexet, hiszen ezen nem lehetett a gyakorlatban ellenőrizni az elvégzett műveletet, mint pl. oldalmetszés, álláspont meghatározása, vagy láthatósági szerkesztés, stb.

Röviden összefoglalva: a tereptan méltánytalanul és a szükségleteknek nem megfelelően lett tanítva, annak minden következményével együtt. Hol volt még ekkor GPS? Miután a gyakorlatok Magyarország területén történtek, legalább a nyelvtudás hiánya nem jelentett problémát.

A következő kis sztoriban azonban nem a kiképzés és nem is a felderítő volt a hibás.

Több napos gyakorlatra készülünk fel. A Kiliánról indulunk esti riadó után, kb. éjfél körül, akkor még nem tudjuk, hogy a Bakonyba megyünk, még a cspk. sem tudja. A parancs szerint csak a Duna vonalát átlépve bonthatjuk fel a borítékot, ami a feladatra vonatkozó parancsot, a rádiózásra vonatkozó szabályokat, a működési terület 50.000-es térképét, az egyéb szükséges kellékeket tartalmazza.  Takarékossági okokból, három csoportot visz a Mi-8-as, de mindenkinek más-más a kirakási területe. A pilóta egy nagyon fiatal hadnagy, a másodpilóta egy őrnagy (hogy ennek mi a jelentősége, csak a kirakást követően jövünk rá). A kirakási pontig nem nekünk kell navigálni, az a gép személyzetének a feladata.

A kirakás deszantolással történik. A gép lassan, 2-3 méter magasan halad a szántás fölött, mi meg teljes menetfelszerelésben gyorsan egymás után kiugrálunk – koromsötétben, egy kb. 50 hektáros szántás fölött, amit a helikopter egy kis spotlámpa-szerűséggel világít meg, hogy legalább azt lássuk, hová pottyanunk. Ahogy az utolsó ember kiugrott, a lámpát már le is kapcsolják. Kiugrás után igyekszünk elérni a szántás szélét, hogy el tudjunk rejtőzni. Ahogy kiugráltunk, a helikopter villámgyorsan elhúz, egy perc múlva már csak az egyre jobban halkuló kelepelését halljuk.

Mivel kb. hajnali két óra van, nem látunk semmit, szóval nincs esély rá, hogy megállapíthassuk, hol is vagyunk. Késő ősz van, úgyhogy napkeltéig (ami kb. 06.30 körül várható) még több óránk van. Egy rövid slukk a pálinkás butykosból – fagypont közeli a hőmérséklet, a negatív végéről, merthogy dér is van –, de nincs gond, mert úgy fel vagyunk öltözve, hogy ha egy oroszlán megenné valamelyikünket, egy hétig rongyot szarna. A rétegek a következők: 

1. réteg: zokni, alsógatya, trikó, ing

2. réteg:  molinó alsó, molinó felső

3. réteg: gyakorló alsó, gyakorló felső

4. réteg: hajózó alsó, hajózó felső

5. réteg: gombos, overall-rendszerű álcaruha.

No és volt olyan is, aki még alattomban civil pulóvert meg jégergatyát is felvett. Ezt azért írtam le, mert egy másik sztoriban jelentősége lesz az öltözködésnek.

Keresünk a szántás széli susnyásban egy védettebb zugot, magunkra tekerjük a sátorlapot [6. réteg :-)], össze is bújunk, és már alszunk is reggel hétig, amikor is már teljes világosság van. Jó és hatékony is volt az altató slukk, no meg azért elég keveset aludtunk az éjszaka.

Felkelés és a konzerv-reggeli után első dolgunk megállapítani, hol a fenébe is vagyunk. A cspk. elmerülten szuggerálja a térképet és megpróbálja azonosítani a tereppel. Húsz perc után sem sikerül, pedig ő biztosan tud térkép után mozogni, hiszen nincs egy fél éve, hogy kijött a főiskoláról, még igen friss és élő a tudása. Felderítés indul. A cspk. kiküld 3 felderítő katonát 3 különböző irányba, hogy hozzanak infót a környékről, főleg a jól azonosítható műtárgyakról, úgymint településnév, patak, esetleg híd, háromszögelési pont, önálló épület és egyéb olyan jellegzetességekkel bíró dolgok, amik alkalmasak a térkép szerinti azonosításra. Mivel sürget az idő, erre legfeljebb egy órát kaphatnak. Szóval legfeljebb olyan két kilométer sugarú körben tudjuk elvégezni a terepfelderítést. Eltelik az egy óra, a fiúk visszajönnek, de egyetlen olyan adat sincs, amivel tudnánk, hol a jó fenébe vagyunk. Hegyet mászni nem igen van andungunk, főleg feleslegesen nem.

Némi kupaktanács után úgy döntünk, hogy elindulunk a legígéretesebbnek tűnő irányba azzal, hogy majdcsak találunk valamit. Egy dombot megkerülve kutyaugatást, tehénbőgést hallunk; ahol kutya meg marha van, ott emberek is vannak. A fák és a dombok takarásából kijőve olyan 3-400 méterre megpillantunk egy kicsi települést, s egy odavezető, eléggé keskeny és igen rossz állapotú műutat. A település első épülete előtt a jobb szeműek meglátják a helységnévtáblát. Mivel nem ildomos felvenni a kapcsolatot a helyiekkel, távcsővel elolvassuk a helységnévtáblát. HURRÁ, tudjuk, hol vagyunk. A frászt. A település – mit tesz isten – nincs rajta az 50.000-es térképszelvényünkön, ami kb. 20×20 km-es területet ábrázol. Senki nem volt közöttünk, aki valaha is járt volna ezen a környéken, a település neve sem ismerős senkinek. Egy kb. 200 lelkes kis falucska lehetett. Most mit csináljunk? Azt tanultuk, hogy a tájékozódáshoz kell egy térkép meg egy tájoló, megvan mindkettő, de ezzel most nem sokra megyünk.

Bemenni nem merünk a településre, mert az előzetes eligazítás szerint szigorú ellenőrzésekre kell számítanunk, és fenyegetést kapunk, hogy „nem kapunk rétest estére”, ha nem tartjuk be a játékszabályokat, miszerint nem lehet felvenni a kapcsolatot a helyiekkel.

Leülünk az útszéli bokrok alá és várunk. Az ugyanis nincs megtiltva, hogy egy esetleg arra járó emberrel beszéljünk, na meg ahol vagyunk, ott elég kicsi az esélye, hogy ellenőrző személlyel találkozzunk. Ha meg jönne, a bokrokban gyorsan el tudunk rejtőzni. Fél óra után egy biciklis jön a falu felől. Idős bácsi, ködmönben, kucsmában, gumicsizmában, igazi pödört magyaros bajusszal, rézvörös orral, olyan csikorgó biciklivel, amelynek a kerekeiben nyolcvannyolcas van. Amikor közelünkbe ér, kiugrik elé az egyik srác és int neki, hogy álljon már meg. Láthatóan megszeppen az öreg a fegyveres katona láttán. Hamarjában megnyugtatja a katona, hogy csak azt szeretné tudni, hogy merre van X település – aminek a nevét a térképünkön olvastuk.

Hű-ha – mondja az öreg –, az bizony jó messze van innen, majd megpróbálja elmagyarázni, merre is kellene mennünk, hogy odataláljunk. Mutatja az irányt, magyarázza a környék tájékozódásra alkalmas pontjait. Ennek alapján elindulunk és némi tekergés után, de sikerül a kérdéses település közelébe jutnunk, nekiláthatunk a feladatok végrehajtásának.

Helytelenül oktattak bennünket, mert a térkép és a tájoló nem elég a tájékozódáshoz, ehhez szükséges egy helybeli parasztember is. Ebben az esetben ez volt a tájékozódás legfontosabb és leghasznosabb „kelléke”.

Némi tanácskozás után rájövünk mi történt. Mint említettem, a pilóta fiatal hadnagy, a másodpilóta őrnagy, itt bizony a pilóta vizsgáztatásának fennforgása a helyzet. Szóval a csoport kirakásakor a pilóta kissé elnavigálta magát és kb. 7-8 kilométerrel lerakott minket a kapott térképszelvényünkről, ember legyen a talpán, aki ilyenkor képes helyreállítani a tájékozódását az engedélyezett eszközökkel, netalán az ellenség mélységében.

23 hozzászólás

 1. Bigjoe(HUN) — 2013-07-04 11:30 

De legalább az ország stimmelt!

 2. kelempajszmadar1 — 2013-07-04 11:32 

Remek történet, köszönöm, sok szép emléket felébresztett bennem! Nálunk a harcászati térképek 1:25000 méretarányúak voltak, szintén szigorúan titkosak. Ennek ellenére odaadták a sorkatonáknak is. Így pl. Hörmannforrás működési területét ebből nagyította ki egyik bajtársam, kb. négyzetméternyi méretben, vaslemezre, olajfestékkel. Az eligazító szoba falán függött. Erre tették ki mágnessel a járőrök tartózkodási helyeit, és ezen mutatták meg, hogy merre kell menni szoliba -egy darabig, mert aztán már tudtuk fejből, éjjel, ködben is. Jómagam is használtam a titkos térképet: a gyakorlóterek vázlatát készítettem el, kinagyítva a harcászati térkép vonatkozó részeit. A határőrizeti naplóban levő térkép is ebből volt kinagyítva.
Volt az őrs udvarán egy kb. 5mx5m nagyságú terepmodell, cementes homokból, az épületeket fából készült makettek jelképezték, a domborzat a szintvonalak alapján készült. Amíg az idő vasfoga ki nem kezdte, ezen mutattuk be a kopaszoknak a “birtokot”.
Ja, és a jó öreg Bézárd-tájoló, azon a képen! Mi is kaptunk a kiképzésen egy azimuttáblázatot, meg a tájolót, aztán Szombathely és Söpte között számolgattuk a lépéseket, és csodák csodája, a “foglalkozás elérte a célját” -visszataláltunk a Vörös Bika Szálló kapujához.
Bajtársi üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 3. szkv — 2013-07-04 14:06 

pilotax: Olvasói dicséretben részesítelek.
Engem mindig is érdekelt a térképek “világa”, még általános iskolás koromban minden nyári szünet előtt térképes tájékozási versenyeken vettünk részt.
Kaptunk egy térképet, amelyen meg volt jelölve a cél és a köztes ellenőrző pontok. Az ellenőrző pontokat nem volt” célszerű” kihagyni, mert ott kaptuk a következő szakasz “próba tételeit”. Mielőtt bárki azt gondolja hogy sík terepen nem lehet eltévedni az egy kicsit téved. Síik terepnek megvan az az előnye hogy valamivel könnyebb tájékozódni.
Újonc (kopasz) kiképzésen elég sokat voltunk terepfoglalkozáson, (Sötétben is). Tanultuk hogyan kell tájolóval, iránytűvel,térképpel, karórával (Számlapos, mutatós) tájékozódni.
Magának a tájékozódásnak fontos szerepe van, nem csak a katonaságnál hanem a civil életben is. Főleg akkor van nagy szerepe amikor csehóból való kilépés után, maga a járás is bizonytalanná válik.
Nekem volt “szerencsém” HATÁRŐR koromban is foglalkozni a térképekkel.
Negyed évente terveztük a járőr menetvonalakat, melyeket kis betűkkel jelöltünk meg. Pl Akácos :a, határtörés: h
Minden nap az előző nap eseményei a HŐR naplóba be lett írva illetve rajzolva.
Mielőtt a járőr kivonult a szolgálati helyére “csövestől” megkapta az eligazítást, hogy mely szolgálati helyre és melyik menetvonalon megy ki és melyiken vonul be az őrsre. Az eligazításban nem a menetvonal betűi lettek elmondva, szóban és az eligazító táblán lett meg mutatva. A járőr pk-ák fejből tudták már az első szóból, hogy merre kell.menni.
Maga az eligazítás egy külön szobában történt, ahova hivatalosan “csak” a csöves (Eligazító) és az eligazítást kapó járőr tartózkodhatott.

Hajdanán a vasútállomásokon volt egy kb egy méter magas vascső amelyen volt egy nyíl (Nem Robin Hód nyila) az északi irányt mutatva. Szerepe főleg a háború alatt volt jelentős, mivel a repülők repülési irányát határolták be az akkor szolgáló vasutasok és jelentették hivatalos helyre, ha csak nem azt az állomást bombázták.
Valamikor az 1970-es évek második felében felszámolták az északi irányt mutató nyilakat. Indok: Hogy az ellenséges repülők ne tudják hogy merre van észak. Na ezzel egy igen komoly “csapást mértünk” a gaz kapitalistákra.

A tájékozódási képesség hiányosságából történt már számtalan tragédia.
Pl: 1945-ben az amcsik Szombathelyt bombázták meg, abban a tudatban hogy már Grác felett vannak. (pedig akkor még léteztek az északi irányt jelző nyilak)

 4. pilotax — 2013-07-04 19:34 

@szkv: Köszönöm a dicséretet és eltettem a számomra kedves emlékek közé. Természetesen nagyon érintőleges az egész írás a tájékozódás szempontjából. Nagyon sok fontos kérdés érintését nyilván az írás terjedelme nem enged meg. Azért arra hadd hívjam fel a figyelmet, hogy a felderítők szinte minden esetben számukra ismeretlen terepen kell, hogy működjenek, míg a határőrök esetében egy viszonylag kis területen működtek, szinte a teljes működésük alatt. Sőt náluk szempont volt az, hogy minél jobban ismerjék fejből, ne csak térképről a saját körzetüket, az pedig úgy nemigen volt lehetséges ha két három havonta átvezényelték volna őket másik őrsre, a határőrök többsége a szolgálati idejét egyetlen őrsön szolgálta le..
Egyébként meg a paraszt bácsi mint “kellék” csak a gyakorlatokon használható, éles helyzetben sajnos nem áll rendelkezésre.
A felderítőknek nem voltak állandó kijelölt útvonalaik, mint a határőröknek a járőrútvonalak, sőt fontos volt a kiszámíthatatlanság, a feladatok megoldásának kreatív meglepetésekkel tarkított megoldása. Talán ez is oka lehetett annak, hogy a felderítők általában kevésbé voltak alakiasak, (nemcsak az alaki szabályzat szerinti értelemben), mert a merevség akadályozta az önálló gondolkodást.
Még egyszer köszi a dicséretet.

 5. mico — 2013-07-04 20:49 

helló!

Tapasztalataim szerint a tájékozódás, vagy annak oktatása a későbbiekben sem tartozott a fegyveres erők tiszti állományának az erősségei közé.
Ez a tapasztalat szerzés úgy esett, hogy az elmúlt évtizedben erőst belemerültünk a panit ball játékba. Itt a szűkebb környezetben alkalmanként összeverődött jobb esetben 30 ember is . Több helyszínt kipróbáltunk “játszótérként” de leginkább a szegedi orosz domb vált be. Ez a helyszín azért kapta az “oroszdomb” nevet mert a szegedi Orosz laktanya területének legszélső zugában, mint gyalogsági kiképző terület szerepelt fénykorában. A hazánkban ideiglenesen állomásozó Szovjet Déli Hadseregcsoport használta.Szovjet fegyverbarátaink időt, pénzt, és emberi erőt nem kímélve professzionális módon átalakították az évezredes löszdombot, a kései utókor paint ballosainak legnagyobb örömére. (legalább ennyi hasznunk volt belőlük) Nem sok idő elteltével híre ment a környéken, hogy élénk terep harcászat folyik eme kies környéken és egyre, másra jelentkeztek ellenfelek, akik ki szerették volna próbálni a saját harci jártasságukat. Ezen próbálkozók közé tartozott az orosházi határőrség egyik felderítő szakaszának néhány hivatásos tagja is ,élükön a szakasz.pk-val aki szerényen levette a csillagokat a gyakorlójáról, mondván …nem akarja “zavarba hozni” a jelen lévő civileket. A csata megkezdése előtt részletesen bemutattuk nekik a helyszínt, amit látszólag fel is fogtak, igaz elég bonyolult volt a terep. A meglepetés akkor ért minket, és őket is, mikor az első fordulóban nem egészen öt perc alatt rommá lőttük az egész kompániát. Na jó…… első alkalom, ismeretlen terep, játék fegyverek, stb….. majd a következő alkalommal sikerülni fog! Nem sikerült! Nem elég, hogy taktikai szarvas hibákat vétettek, még rendszeresen el is tévedtek, amivel kitették magukat a sorozatos megalázó vereségnek. Igaz,…. mentségükre legyen mondva ami csapatunkban volt honvéd százados, B.v. hadnagy, meg ilyesmik, de ezekkel a határőr fiúkkal mi történt volna ,ha mi mondjuk “rossz fiúk” vagyunk és élesben próbálkozunk ? Szerencsére csak játék volt… viszont igen tanulságos!!!

 6. sirdavegd — 2013-07-05 00:49 

Imádom a térképes posztokat, úgyhogy köszönöm :) Ami számomra érdekes, hogy éjszaka ennyire nem mozogtatok. Illetve az, hogy meg kellett várni a napkeltét, holott már jóval előtte van annyi derengés, hogy vígan elmászkál benne az ember télen-nyáron.
Április vége óta a sors úgy hozta, hogy gyakorlatilag minden hétvégén tekerünk egy száz-kétszáz km közötti távot, többnyire csapatban. És Alföldön, mert Szeged körül jobbára az van :) . Térképet nem igazán szoktam vinni, mert épp eleget tanulmányozom a klotyón ülve (Fehérvárra menet ezért kötöttem már ki Nagykarácsonyon és egyéb vidám helyeken :D ). Amit az alföldi navigációt némileg színesebbé teszi, az az időjárás. Mert hegyvidéken az eső átpluttyan a gerincen és ömlik a lé oszt pont. Node az “Álfőd”: éjjeli tekerésnél nyáron totál természetes látvány, ha a horizonton valamerre szépen villámlik és az időkép (vannak efféle modernizált kollégák…) szerint a puffogás jó 20-30km távolságban zajlik. Ez főleg Makó-Tótkomlós viszonylaton mókás, ahol a 10km-re pislogó településekhez lehet viszonyítani a felhő irányát, de a távolságát már nem. 3 után meg már szépen pirkad. Egy ilyen túrán fordult elő, hogy 5 órási napkeltét követően fordultunk Hódmezővásárhely irányába. Városig még 28km, nyugati égbolton faltól-falig naagy sötétkék felhő, oldalán tenyérnyi szivárvánnyal. Modern technikával felszerelt kolléga szerint nincs semmi az időképen. Később aztán lett :)
Ez mondjuk ilyen egyszerű, frontális zuhé volt. Az ember arcoskodik is, mert egy felhőt még valahogy ki lehet kerülni. Node: pénteken szépen elindultam annak rendje és módja szerint Fehérvárra. Időképet indulás előtt megnézem, radar tiszta, kis bogyó Majsa mellett, szél szembe. Odakint már látszik, hogy mintha a kelleténél több gomolyfelhő lenne. Zsombó után a gomolyodás mind határozottabbá vált északkelet felé, és a következő 30km-en át megállás nélkül kellett kotornom, hogy a felhő szélén el tudjak osonni, mielőtt odaérne. Öröm és boldogság, míg be nem érek Soltvadkertre, ahol a városka mögött parkolt egy még sötétebb felhő. Navigációs készségek ilyenkor jönnek jól, mert bár az út erre-arra kanyarog, ha az eső az északnyugati égen kopog, és nekem is arra kell menni, akkor várható valamiféle közös metszet. A Kiskőrös után 30km-en keresztül tusolgattam kétszer is, ámde mire kibújtam ez alól is, találtam egy még szaftosabbat épp a Solt-Dunaföldvár híd fölött. Ezek után még volt egy apróbb szöttyögés Földvár után is, de összességében kellemes, már-már meleg időm volt. A csukám mondjuk egy napig száradt, anyós meg nem értette, miért viseltetek oly utálattal a hüttőben hűtött víz irányába :D

 7. szkv — 2013-07-05 06:41 

@pilotax:
Örülök hogy örömet szerezhettem.
Teljes mértékben egyet értek veled.
HATÁRŐRNEK álmából felkeltve (Az SZ100-as jelzése gondoskodott a gyakoriságról) is tudni kellet hogy mikor hova kell menni, melyik zárási helyre.
Felderítőknek, hiszen a megnevezésben is benne van , hogy ismeretlen helyeket derítsenek fel és szerezzenek
információkat .
Az elmúlt évben az egykori őrs Pk helyettes jóvoltából meg nézhettem (Lefényképezhettem) azt a táblát, térképet amely előtt kezdetben mint eligazítást hallgató, majd a “csöves” vizsga után, mint eligazító álltam.
SZKV BUCSU.

 8. kelempajszmadar1 — 2013-07-05 07:46 

Említettem, hogy Kulhanek bajtársam éjjel, részegen eltévedt az erdőben. Talán tájolót, meg térképet kellett volna vinnie a kimaradásra?
Aprópopó, tájoló, meg térkép, jut eszembe a történet, amit máshol már említettem. Egyik bajtársam, Koki egyfős szoliban volt kinn a Vörös-keresztnél. Esett az eső már a második napja. Koki ott unatkozott, amikor hirtelen kilépett egy fószer az erdőből, kezében térkép meg tájoló. Mindössze 30 méterre az elektromos jelzőrendszertől! Persze hogy gyanús lett, Koki felszólította, hogy álljon meg. Az ürge nem állt meg, hanem elindult Koki felé, mire a bajtársam lőtt egy figyelmeztetőt, de ez sem használt. Végül Koki a tag lába elé lőtt a földbe. Hasrafektette a manust, úgy várták meg az üldözőcsoportot. Aztán kiderült, hogy tájékozódási verseny volt Kőszegen.
Még jó, hogy nem lett nagyobb baj belőle.
Határőr üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 9. pilotax — 2013-07-05 09:27 

@sirdavegd: Számomra meg az volt érdekes, hogy mit nem értesz azon, hogy az első éjszaka nem mozogtunk,. benne van a magyarázat a történetben. Egyrészt akkorra már jó régen talpon voltunk és igen elfoglaltak voltunk, következésképpen kutya fáradtak. Az ilyenkor működő plusz adrenalin pedig hihetetlenül fáradttá tesz akkor, amikor visszaáll a normális szintre. Másrészt mint írtam leraktak bennünket a térképről és éjszaka tök sötétben anélkül, hogy valamilyen tájékozódási pontot láthatnánk nincs lehetőség az álláspontunk meghatározására, anélkül meg legfeljebb az ellenséges őrjáratba szaladhatunk bele. Éjszakai távcsövünk nem volt, az akkoriban rendszeresített MI-8 passzív infratávcső talán az egész alakulatnál is csak egy darab volt, GPS-ről meg ne is beszéljünk. Sokkal többet lehetett azzal veszíteni, ha elindulunk a vakvilágba, mintha vesztünk egy két órát. Még valami, az ember a külvilágról szerzett információinak 80 %-t a látásával szerzi, az meg ugye nappal jobban működik. Amikor már helyreállítottuk a tájékozódásunkat természetesen éjszaka is működtünk.

 10. szogyi — 2013-07-05 15:22 

Tájékozódás yessssss…..
A nyíregyházi főiskolán a pilóták régebben nem anbélán kaptak kiképzést, ezért a friss diplomás pilcsik azzal kezdték, hogy pont minálunk AN-2-es átképzés, akkor meg minekünk hiénahegyek…
Egy szép reggel valami ködfátyolszerűség borította be a repteret meg a környékét, de csak olyan öt-hat méter magasan, a vízszintes látás vagy egy jó kilométer, szóval nem zavar, attól még lehet repülni. Beülök a hiénahelyre, mit csinálunk ma? Útvonal a kettes légtérbe, az jó, szeretem. Motor bedörrent, kicsattogunk a kettesbe, te, látnak minket a reptérről, ááá, az ki van zárva, na akkor volt ott minden földi és égi jóság, bohóckodás, csak útvonalrepülés nem. Aztán kigyullad a tablón a piros, fogytán a benya, oké, sóhajtsunk vissza a reptérre. Te tudod hogy hol vagyunk? Nem! Oké, mert én sem, saccperkábé beállunk egy irányba amerre a repteret sejtjük. Aztán megjön a megmentünk, vasútvonal! Ahol vasút van, ott állomás is van, ott meg ki van írva a falu neve. Állomás megjön, sturc indul, zuuuummmmmm, felvesz, srác rámnéz, na, mit láttál? UTASELLÁTÓ!
A harmadik rácsapásnál már sikerült elolvasni a falu nevét is….

 11. kszabo — 2013-07-06 15:18 

A tájékozódás legfontosabb kelléke a kocsmaaffinitás:) Öt kilométerről illik ráérezni, és mivel a falu is ott van így sokat érő tehetség.
Hegyi és barlangi múltam sok humoros és sok szerencsésen túlélt leckét adott a témában. Térképben a hegyekben a völgyosztályozási ért igazán valamit. Ebben öt osztályba sorolta a völgyeket, szélesség szerint és annyi v jel volt a völgyközép vonalon amelyik kategóriába tartozott az öt v volt a legkeskenyebb. A meredekséget a v jelek sűrűsége adta. Egy ismert pontból akár egy fél napig lehetett követni a térképen merre járunk. Ha valakinek van otthon ilyen lezsírozva megoszthatná:)

 12. zweitakt — 2013-07-06 17:46 

Tájékozódás… A honvédségnél inkább játékozódásnak hívtuk…
Sosem áldottam jobban jó atyám szorgalmát, hogy megtanított a térképre… Nohiszen, tájékozódási futó volt, magyar bajnok, bíró, térképhelyesbítő… Mindenféle tájoló használatára megtanított, a 65M bézardra is.. Azimut menetben a hivatásos még piszmogott, amikor én már mondtam az irányt a rajnak… A vázlat meg el volt b@&va, a cél a patak túloldalára volt rajzolva, pedig az innensőn volt. Mert az ellen elterelte a folyamot!!!
Titkolózás: Édesapám mesélte, hogy a helyesbített tájfutó térképekből példányokat kellett beadni a MH Térképészeti Intézetbe. Két tájfutó térkép egymás mellett nem lehetett azonos léptékben, vagy a lépték egész számú többszöröse egymásnak nem lehetett. Két térképrészlet között kellett legyen 1-5km hézag, attól függően, hol volt a helyszín.
Mondta is, hogy volt érdekes rész, amikor a Bakonyban helyesbített, és más híján turista térképet használt alapul, hogy biza, a térképből visszametszés szerint hiányzott egy pár km széles, és vagy 5-8 km hosszú punci, amit összeróttak utóbb… Bakony művek gyakorlati telepe… Ott pufogtatták a biztosítékokat, meg a biciklilámpákat. Megnézte, volt szögesdrót es, nyomsáv es. Kikerülte nagy ívben…
Az Őrségben, Kőszegi-hegységban sokszor találkozott határőrökkel, de annyi esze mindig volt, hogy a PKságtól kért papirost, és a helyi őrsöt is felkereste. Ismerte az információáramlás sebességét… Feküdni meg nem szeretett a földön… Nem is volt soha gondja ebből. (Kelempájsz, veled akár még össze is futhatott volna…)
Később a MHTI-től vett térképek szolgáltak alapul, azokat helyesbítette. Ha kérték, gond nélkül lelépte a 83 métert akár, +- 1méterre…

 13. zolcsi67 — 2013-07-06 17:59 

@kelempajszmadar1: Most meg besétálsz a Fillér utcába, és megveszed az 1:25 000-est :) Tegnap vettem, Bükk, Keleti-fennsík környékéről. Bagóért = 700 Ft/szelvény. Mondjuk ha az egész országot vennéd, az már húzós.

 14. 68nyara — 2013-07-06 20:36 

A szupertitkos térképek, hm. Anno a geológusok is ilyeneket használtak, volt is belőle rumli mikor az egyik kolléga elhagyott egy ilyet. Konkrétan fenn hagyta a vonaton. A gaz imperialista kémek meg biztosan jól megszerezték….rögtön megtudhatták, hogy a Vértes déli elvégződésében vannak triász kőzetek. No ezzel aztán biztosan rohantak is a NATO-hoz, hogy micsoda stratégiai jelentőségű információ…
Sok teteje nem volt ezek titkosításának, legalább is a huszadik század 70-es éveitől biztosan nem. De legalább elszórakoztunk ezzel is.

Ami meg a térképhasználatot illeti: Anno, még a sereg előtt történt, hogy az ifjúgárdista csapat (jaja bezony, olyan is volt…azért kerültünk bele, mert abban az évben a városi vezetőség eldöntötte,hogy megnyerik az országos ifjúgárdista járőrversenyt. Ezért aztán az összes hosszútávfutó, meg tájfutó fiatalt belepakolták a csapatba. De ez egy másik történet, majd leírom azt is, meg azt is, hogy hogyan nem lettünk elsők.) odakerült a sereg egyik járőrversenyére. A Pilisben bonyolították abban az évben, ráadásul jó esős idő volt, néhol vádliig érő sárral. Na, kiosztották a térképeket, de ahogy pilotax is írta, nem kaptuk ám meg azokat a szupertitkos térképeket, hanem rajzolhattunk. A baj az volt, hogy hiába tudtuk, hogy hol vannak a pontok, sehogy sem találtuk azokat. Pedig a csapat nagy része pilisi gyerek volt, eléggé fejünkben volt úgy nagyjából az egész hegység. Mi nem gondolkodtunk ezen sokat, szépen végigfutottuk az egészet, nem foglalkoztunk az olyan mellékes dolgokkal, mint, hogy “ha ellenséges alakulattal találkoznak” mit kell tenni. Jelzem annyira jó álcánk volt, hogy a kutya nem gondolta volna rólunk, hogy mi egy ellenséges csapat vagyunk. Egyrészt nekünk fegyverünk nem volt, másrészt nagyjából mindenki melegítőben, vagy egyesületi anorákban volt.
Mi indultunk utolsónak de mire visszaértünk a csapatok fele még a terepen volt, csodálkoztunk is, hogy ennyire gyorsak lettünk volna? Aztán megoldódott a rejtély: a normál csapatok tényleg próbálták megtalálni azokat a pontokat, kisebb helyismerettel mint mi, csakhogy eleve rossz térképeket osztottak ki. Nem ott voltak a pontok, ahol a térképen jelölték. Hogy ki nézte be a térképet, az akinek a versenytérképeket kellett csinálnia, vagy az aki felállította a pontokat nem tudom.

 15. pilotax — 2013-07-07 09:17 

@68nyara: Sajnos a nem létező tájékozódási pontokra vonatkozó megállapításoddal kénytelen vagyok teljes mértékben egyetérteni.
Egy későbbiekben várhatóan megjelenő kis történetemben – ha a magasságos Tiboru is úgy akarja – írom meg, hogy egy eltévedt felderítő csoportot fél éjszakán keresztül kereste az ejtőernyős század, hegyi kiképzés közben. Nos ők is azért tévedtek el, mert nem a szemüknek hittek, hanem a térképnek, és órákon keresztül kerestek egy olyan a térképen jelzett forrást, ami a helyiek szerint már jó néhány évvel azelőtt elapadt. Keringtek körbe körbe a srácok és amikor többedszerre is ugyanarra a pontra értek sem esett le nekik a tantusz, hogy a térképpel van a gond.

 16. szkv — 2013-07-07 12:53 

1975 Szeptember. Egy orosz katona “jelentkezett kilépésre” a zöld határon.
Útlevele nem volt, helyette hozott magával egy harcászati-hadműveleti térképet.
Mivel érvényes útlevele nem volt ezért a “kiléptetése” meg lett tagadva. Hogy az elfogása után Brezsnyev elvtárs milyen “jutalomba” részesítette azt velünk nem közölték.

 17. szunditj — 2013-07-07 13:35 

Még bevonulás előtt vitorlázórepülőzgettem egy kicsit a hajdani MHSZ kötelékében. Ott télen, amikor nem lehetett repülni, kemény elméleti képzés folyt mindenféle repüléssel kapcsolatos témából (aerodinamika, szerkezettan, műszertan, stb.). Az egyik ilyen fontos téma a politikai oktatás volt, nyilván azért, nehogy Dunakesziről egy Góbéval kiszökjünk nyugatra. Az egyik ilyen oktatási nap pont dec. 31-re esett, amin kötelező volt résztvenni, de hogy oldják némiképp a hallgatókban emiatt felgyűlt feszültséget, meghívtak valami fő-fő elvtársat a BM-ből előadást tartani. A végén kérdezhettünk tőle, na ezt nem kellett volna. Mi nagy naivan az iránt kezdtünk érdeklődni, hogy Magyarországon magyar repülősöknek miért nem lehet pontos, minden szükséges adatot mutató légi-térképet szerezni. Amin rajta van minden szükséges tájékozódási pont, tereptárgy, távvezeték, templomtorony, vasútvonal, stb. Ráadásul egyikünk volt kint NSZK-ban és hozott magának egyet, amin minden polgári, katonai és sportrepülőtér rajta volt, felszállóirányokkal, légifolyosókkal, légterekkel (még a tiltottakkal is!!!), tereppontokkal, egyszóval mindennel együtt, ami a légi navigációhoz szükséges lehetett. Ha ott kint ilyet minden gond nélkül boltban lehetett kapni, akkor ez nálunk miért nem hozzáférhető, ha pedig mégis, akkor szigorúan titkos. A krapek hímelt-hámolt, vakerált, szemlátomást nem tudott mit válaszolni. Mi meg adtuk a hülyét, kérdezgettük szorgalmasan, minden mondatába belekötöttünk. Végén előállt a hitelességgel, mármint hogy (szerinte) hiába látják műholdról pontosan a szükséges dolgokat és abból jó térképeket tudnak maguknak készíteni, az a hiteles ami hazai forrásból van és a nyugati hírszerzők is azokat vadásszák, éppen a hitelességük miatt. Úgyhogy hiába pontatlanabbak és kevesebb adatot tartalmaznak a mi térképeink, mindenki számára azok a hitelesek és ezért is kell nekünk úgy vigyáznunk rájuk mint a szemünk fényére, nehogy a gaz és mindenhol jelenlevő imperialista kémek kezére kerüljenek. Mert akkor azok ezen térképek alapján biztosan felülírják a sajátjaikat és egy csomó titkot megtudhatnak. Aha! Megpróbáltunk nem a „szegény hülye” stílusban nézni rá, de ő is nagyon hamar észrevette magát (szerintem tudta jól hogy hülyeségeket vakerál, csak hát a mundér….) és a szilveszterre hivatkozva gyorsan véget is vetett a foglalkozásnak. Az volt az egyetlen értelmes mondata.

 18. kszabo — 2013-07-07 16:03 

http://youtu.be/5ta5woeeQEE – minden lehet térkép:) De volt egy ejtőernyős felderítő bulija is, de nem találom:) Üdv

 19. leszerelo91 — 2013-07-07 20:14 

Időszakzáró szakharcászati gyakorlat (asszem így híták) után este gyalogmenent be a laktanyába málhagyíkkal, géppityuval. A HT. állomány már szerintem többszörösen túl volt a 0.8-on. Az alakzat szétszakadt, a HT.-k mindig új irányt szabtak nekünk, aminek köszönhetően mi szimplán keringtünk, mint gólyafos a levegőben és a laktanya fénye valahogy csak nem akartak megjelenni a horizonton. Ekkor az egyik kevésbé 0.8-on álló tth.-nak eszébe jutott, hogy rendezni kellene a sorokkat és egy létszámellenőrzés sem ártana. Kiderült, hogy az egyik hdgy. hiányzik. Az egyik surcitársam és én kaptuk a megtisztelő feladatot, hogy előkerítsük a hdgy.-t. Sötét erdő, az orrunkig sem láttunk, de szerencsére a sötét erdőnek van egy olyan tulajdonsága, hogy az ágreccsenés is elégnagyot tud szólni, nem is beszélve, arról, hogy, ha az ember a róka főnév nem hagyományos jelentéstartalmával küzd az erdőben. Ennek a hangnak hála, sikerült megtalálni a hdgy.-t, aki éppen az egyik fa tövében négykézláb könnyített magán és szemmel láthatólag kordinációs problémákkal küzdött. Egy kulacs víz elfogyasztása után a nevezettet sikerült visszatámogatni az alakzathoz, ahol már azért valamelyest tudott önállóan közlekedni, bár a cuccát azt megnyertük és cipelhettük. Valahogy a végén hálát adtam az istennek, hogy két hét múlva szerelünk és ezt a produkciót többet nem kell előadni.

 20. snake — 2013-07-07 20:43 

Ha már a térképek mellett szóba került a repülés is, ajánlanék 2 sztorit:

http://iho.hu/blogpost/magyarorszag-titkai-avagy-berger-ur-mar-repult-folottunk-120602

http://iho.hu/blogpost/a-pajtas-es-a-titkos-terkep-a-fuggony-mogott-120819

Az úriembernek elemző írásai közt akad még 1-2 története itten: http://iho.hu/hirek/blog/szarnyak%20es%20gondolatok

 21. kelempajszmadar1 — 2013-07-08 08:04 

@zolcsi67: Úgy van! Manapság meg lehet venni a régente titkos harcászati térképeket, jómagam is megvettem már Hörmannforrás és Hétforrás környékét (nem egy lapon van a kettő). De tapasztalataim szerint nem túl jók ezek a térképek, olyan dolgokat is ábrázolnak, amik már rég nincsenek a valóságban, no meg olyanok nincsenek ábrázolva, amik már rég ott vannak a terepen, szóval: eladják a régi szarokat is. Így pl. a Börzsönyben a Magas-Tax környékén találtam nagy eltéréseket. Van már róla 25000-es turistatérkép is, ez sokkal jobbnak bizonyult, mint a katonai. Továbbra is permanens üdvözlettel: Kelempájsz tizedes

 22. daneel — 2013-07-08 10:02 

Üdv. Mindenkinek!
Engem leszerelés után 2 év múlva hívtak be 1 hónapra, mint tartalékost Kiskunfélegyházára. Ott kiderült, tévedés az egész – műszerészre nem volt szükség- , de ha már itt vagyok kineveztek felderítő rajparancsnoknak. Kérdeztem, mi a fenét kell csinálnom? Azt mondták, hogy a tüzérekkel együtt menjünk, – ha hívnak, ha nem – , lehetőleg ne üres kézzel! Így aztán a három fős felderítő alakulatommal egy bazi nagy katonai távcsővel, egy állvánnyal, és egy ládával – hogy mindenkinél legyen valami- loholtunk a tüzérek után, akik bőszen egymás után „szedték le a támadó F-16-okat”. A mai napig nem tudom mi lett volna a valódi feladatunk, de a katonakönyvemben szerepel a felderítő végzettség is.

Két kis történet a mai tájékozódás (GPS) használatával kapcsolatban. Egyik ismerősöm, nem ismerve a műholdas kütyü beállításait, indult neki az osztrák vidéknek. Feltűnt nekik, egyre keskenyebb lett az út, majd az utat szorosan mindkét oldalról kerítés vette közre. A kerítés túloldalán „Milka tehenek”, és birkák legelésztek. A vezető még meg is jegyezte, mennyivel jobb ezen a tájon autózni, mint az autópályán, ahonnan semmit sem lehet látni . Egyszer csak véget ért az a beton út és zúzottkövesre váltott. A közelben feltűnt egy tanya, ők mentek tovább. Mire feleszméltek, már késő volt, keresztülmentek a tanya szérűjén.
A másik eset Franciaországban történt. Az alaphelyzet, ugyanaz mint az előbbi történetnél. A különbség csupán annyi volt, hogy a gazda a családjával már messziről üdvözölte a GPS-es turistákat, és elmondta nekik, a héten már ők a harmadik eltévedt csoport.
Üdv. Daneel.

 23. szkv — 2013-07-11 18:29 

1974 október végén a terep foglalkozáson a következő feladatot kaptuk. Induljanak el a térképen megjelölt helyről és haladjanak Pl.1200 métert egy meghatározott irányba Pl: Észak felé. Majd az elért töréspontól egy másik irányba, melyből három volt meghatározva. Segédlet egy tájoló és darab papír melyre felírhattuk, mikor merre hány méter. Fontos figyelmeztetés: A feladat vagyis a parancs végre után a papírt a Szakasz pk-nak leadni, nehogy illetéktelenek kezébe kerüljön.
Hogy mennyit kell lépni a kijelölt helytől az első tájékozódási pontig, azt nekünk kellet kiszámolni. Pl 1200 / 0.75= 1600 Vagy 1200 X 4 = 4800 / 3 = 1600. Szakasz pk megkérdezte a feladatot megértették ?. Kórusban feleltünk Igen megértettük. Feladatot végre hajtani, hangzott a szakasz pk parancsa.
Kelempájsz te ismered a terepet ( J 1 ) gyakorló tér.
Elindultunk és innentől a tájolóra vagyis annak aránylag pontos beállítására, valamint a lépések számolásán múlott a feladat sikeres végre hajtása.
Mikor már úgy gondoltuk, illetve számoltuk hogy már a célközlében vagyunk , kezdtük lazára fogni a feladatot és így a végleges céltól eltértünk Kb 300 métert. A szakasz pk L.J. Zászlós olyan ordításba kezdett hogy bizonyára a “piszkos kapitalisták” is meghallották.
SZKV BUCSU

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.