439. – A bika újonc

Az már többször bebizonyosodott, hogy a Milstoryblog szerzői, olvasói és kommentelői számtalan dologban egyetértenek, s most is biztos vagyok abban, hogy kevesen fognak ellenkezni azzal a kijelentéssel, hogy vannak (voltak, és lesznek) olyan emberek, akik személyiségük, habitusuk és a világhoz való hozzáállásuk miatt egyszerűen alkalmatlanok arra, hogy surranót húzzanak. Egy ilyen esetről számol most be daneel kolléga.

Az ebben a történetben leírtak már a katonai szolgálatom utolsó három hónapjában estek meg velem Nagytarcsán. Tizedesként, szobaparancsnokként (és mindenki által ismert laktanya-műszerészként), már igen csak biztonságban éreztem magam. Jöttek az újoncok, szórták szét őket a szobákba, nekem is jutott belőlük. Az egyik ilyen újoncról szól ez a sztori.

Mint már az elején kiderült, nem véletlenül kaptam én a fiút, mert a század-írnok szólt, hogy figyeljek rá, mert egy kicsit „furcsa”. Szokásom szerint meg szerettem volna ismerni, így kérdezősködni kezdtem: honnan jött, van-e barátnője (ez az eltávok miatt tartottam fontosnak), mi a szakmája, és egyébként is beszéljen magáról. Ez általában kicsit oldottabbá tette a riadt újoncokat.

Elmesélte, hogy telefonszerelőként dolgozik a postánál, és ők telepítik a városok közti több tíz km. hosszú telefonkábeleket. Egy kábelben több száz ér-pár található, ezeket kötik össze, többnyire a pusztában – hóban,sárban,napsütésben – színkódok szerint. Szóval nem egy könnyű munka! Elmesélte: volt eset, hogy a világvégén 40 fokos hőségben végre befejezték a munkát, mikor másnap szóltak nekik, hogy egy munkagép átvágta a kábelt ott, ahol dolgoztak. Így több méteren ki kell cserélni a sérült részt. Vagyis két helyen kell újra kötni.

Együttérzően megkérdeztem tőle, hogy mit szólt ehhez?

– Hát fogtam a baltát és mérgemben a sérült szakaszt centis darabokra vagdaltam! Egyébként sem bírom, ha értelmetlen dolgot kell végeznem, azt meg pláne nem, ha kiabálnak velem!

OK – gondoltam –, megvan a „furcsaság”!

– És mit teszel akkor, ha elönt a méreg? – kérdeztem.

– Hát, nem mindig tudom, hogy akkor mit fogok csinálni… – felelte elmélázva az újonc.

Ebből a beszélgetésből egyértelműen kiderült számomra, hogy nem tudni hogyan mehetett át az orvosin, de azt észre kellett volna venni, hogy ez a srác nem alkalmas katonai szolgálatra. Elmondtam neki, én annyiban tudok segíteni, hogy bizonyos feladatokat majd én adom ki neki, nem lesz sem parancsolgatás, sem kiabálás, de kérem, hogy amit meg kell csinálni, azt viszont végezze el tisztességesen.

Ebben maradtunk, s nem is volt baj egy jó darabig. Egyszer viszont a századügyeletes egy olyan katonatársam volt, akit jócskán megcsapott a hatalom füstje. Mivel a századnál alapban is igen kevesen voltunk – nagyrészük szolgálatban –, könnyű volt megtalálni azt a 4-5 „lézengőt”, akin gyakorolhatta hatalmát. Amikor átvette a szolgálatot, előre figyelmeztettem, hagyja a fiút rám, majd én szólok neki, mikor mit kell csinálnia. Látszólag beleegyezett, így én is megnyugodtam.

Az ügyeletes azonban nem bírt magával, és mielőtt beavatkozhattam volna, már üvöltött is a szokott módján a fiúra. Vártam, mi fog történni. Reméltem, hogy semmi, elvégre a srác már „betört”, nem lesz semmi baj. Hát nem így lett!

Épp a folyosón, az ügyeletes asztala mellett álltam, amikor elindult a „bika”. Nehéz megfogalmazni a látványt, de nem véletlenül írtam bikát. A szemei kidülledtek, a fejét meg fenyegetően forgatta jobbra-balra. Mint kiderült, alkalmas eszközt keresett. Az ügyeletes pechjére ott, ahol a „bika” állt, egy szekrény volt tele kerti szerszámokkal. A srác kikapott egy ásót és mindenre elszántan üvöltve megindult futva a „nagyhatalmú” őrvezető felé, akit igencsak meglepett a dolog, mert egy pillanatig állt, és nem csinált semmit. Ekkor talán még bízott a krumplivirágjában, ami majd megvédi őt. Amikor kb. 5 méterre ért, már én sem hittem, hogy amikor ideér, nevetve leteszi az ásót és azt mondja: Csak vicceltem!

Az ügyeletes rám nézett, én őrá, és azt kiáltottam: Futás!

Ezt vehette volna akár parancsnak is, de nem igazán kellett noszogatni, mert üvöltve rohant le a lépcsőn, miközben azt kiáltozta: Segítség! Segítség!

Ekkor villant csak belém, hogy én itt állok egyedül egy feldühödött bikával, az esélyem a nullával egyenlő. Szerencsére a célpont eltűnt és a bika megszelídült. Elkértem tőle az ásót, kicsit kényszeredetten mosolyogva mondtam neki, hogy ne szóljon senkinek semmit, majd én elintézem a dolgot.

Miután a „matador” feljött, hadbírósággal fenyegetőzött, hogy ezt nem hagyja annyiban, őt életveszélyesen megfenyegették, ő a felettese …stb…stb. Mondtam neki ebben igaza van, de jó-e az neki, ha a hátralévő idejét úgy tölti le, hogy rajta röhög majd az egész laktanya. Ez hatott, így hármunk közt maradt az ügy és nem lett semmi folytatása.

4 hozzászólás

 1. zweitakt — 2013-09-05 17:22 

Egy cimborám hasonlóan járt a Flottillánál. Neki azt a parancsot adta a krumplivirágos, hogy tisztacsere címén ossza vissza a koszos törölközőket… De facto megtagadta a parancsot, mindezt úgy, hogy csak egy törölköző volt a derekára kötve. A tisztes meg vészjósló hangon közölte, hogy akkor most irány a feketemosó. Haverom a mai napig nem érti, mi történt vele, de amint belépett, felkapott egy gereblyét, és fordulásból ütött. Csempe, piszoár, mosdó repült, a csillagos meg kivágódott az ajtón, mielőtt sikerül bevinni az első találatot. Ekkor lépett be az ÜTI a folyosóra. A következő látvány fogadta: Vizesblokk ajtaja kivágódik, kirohan egy örv. , utána egy szederjes fejjel üvöltő, gereblyével csapkodó tag egy szál f***ban iramodik utána…… Rövid vágta a folyosó végéig, ahol a KISZklubba menekült a szerencsétlen üldözött, és magára csapta az ajtót. Gereblye meg beleállt az ajtóba.
Az ügyet elsikálták, mivel a haverom akkor még nem tett esküt…. Leszereléskor meg volt egy kis HTK, oszt passz… Illetve volt még egy következmény:
Öregként a HM-ben computerizált egész nap, a körletben csak kora reggel, meg késő este járt, de a kopaszok rettentően kitértek előle. Nem is értette, miért. Aztán az egyik riadtszemű felsőágyas rüszü bátortalanul elrebegte a kérdést, hogy szabad-e kérdeznie-e valamit-e a tizedes-e eftástól-e esetleg-e?
-Nos?
-Igaz, hogy a Tizedeseftás kop..izé…. elsőidőszakosként megölt egy tizedest és megúszta mert olyan… izé… beosztában van, hogy…izé… ügynök, vagymi… Jamesbond…..
-….Ja, igaz. És kiment a körletből, mert nem bírta a röhögést visszatartani…..

 2. Bigjoe(HUN) — 2013-09-05 17:39 

A poszt 5-s.
Nálunk is volt egy Bika, a századon csak “Cápaszájúnak” hívták, mert mindenért harapott. Borzalmasan hamar dühbe gurult, elég volt egy rossz szó és már harapott, vagy ami sikerült.
Engem főleg Ő akart megfenyíteni amikor találtam egy gránátot a hírbarakk tetején, meg persze mások is…
JA!
A hatásvadászok egyszer beszédbe elegyedtek vele, a vége tömegverekedés lett.
Szó szerint.
Igaz akkor én már HE-MAN- nek hívtam és jó barátok voltunk.
Sajnos segíteni nem tudtam tevőlegesen a bajban, mert a laktanyán kívül voltam.

A poszt Tiborunál van az esetről.
Most pont ide vágna….

 3. daneel — 2013-09-05 17:46 

@zweitakt: Most hogy írod, valóban ha jól emlékszem még ő sem tette le az esküt, amikor az eset történt. Ő is szerzett ezzel némi “tekintélyt”, mert nem ismétlődött meg az eset. Ja, és “besúgó” is voltam! De ezt majd egy másik történetben mesélem el ( ha Tiboru is úgy akarja. :-) )

 4. 68nyara — 2013-09-09 10:08 

Nálunk is volt egy ilyen srác. Eredetileg súlyemelő volt, elég szép darab emberke. Együtt vonultunk, de akkor még nem tűnt különösebben problémásnak. Amikor úgy a második-harmadik héten odajött, hogy segítsek neki telefonálni, mert ő még olyat nem csinált, akkor már kezdtem gyanakodni, de hát akkor még ugye hiánycikk volt a telefonvonal, lehet, hogy náluk a faluban nem volt, mit lehet azt tudni. Aztán volt egy kis vita a körletben, egy öreg, aki szintén nem volt piskóta, főleg ha ivott, csinálta a fesztivált, az összes kopasz meg megszeppenve álldogált az ágyak mellett, a kis barátunk meg megfogta a nyakánál és kivitte a körletből a betépett öreg elvtársat. :-) Nem vicc, felemelte a nyakánál fogva az egyébként szintén mázsa körüli (és nem zsírból) srácot és kirakta a folyosóra. Na onnantól nem nagyon vitatkozott senki vele. Sajnos engem elvezényeltek Füredre, aztán hallottam, hogy a századparancsnokkal úgy végződött a vitája az eltávról, hogy mérgében egy stokival nyitott utat magának a folyosó ajtón keresztül a szabadba. Na ezek után leszerelték a srácot. Ami érdekes, hogy nem futkosó lett belőle, de valószínűleg a század pk is látta, hogy szegény nem oda való. Sajnáltam a gyereket, mert egyébként kenyérre lehetett kenni, csak ha felmérgelte magát akkor volt életveszélyes. Nekem minden vackot elmondott magáról, igaz mással nem nagyon állt szóba.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.