445. – Nők a reptéren

Nem, ne nézzétek meglepődve a naptárat, jól emlékeztek: október elseje van és nem március nyolc, úgyhogy szögyi mai posztjának semmiféle különösebb nőnapi apropója nincs. Csak hogy megadjam az alaphangot: minden kolléga tisztában van azzal, hogy az egyenruhásoknál úgy általában, s a repülősöknél különösen (katonáknál és civileknél egyaránt) erőlteljes hímsovinizmus uralkodik. És akkor jöjjön a poszt, amiért a szerző ikszedik alkalommal fog felkerülni a feministák feketelistájára.

Értelmes repülős nőt legfeljebb csak a repülő emlős, azaz stewardess szerepében kíván látni.

Az remélem megvan mindenkinek, amikor a MALÉV-gép leszáll, a kapitány elköszön az utasoktól, aztán bekapcsolva felejti a mikrofonját és odaszól a másodpilótának:

– Na, ha kiszálltunk, akkor megiszok egy kávét, aztán jól megb…m azt az új szőke sztyuvit!

Csaj rongyol előre mint az őrült, hogy szóljon a kapitánynak a malőrről, mikor egy utas utánaszól:

– Kisasszony, ne siessen annyira, nem hallotta, hogy először még kávét fog inni?!

Már az MHSZ-repülőklubban is a százhúszas taglétszámból összesen kettő darab volt, aki csak időlegesen rendelkezett Y kromoszómával. Nőnemű lény általában úgy fordult elő, hogy valakinek a valakije kijött, hogy megrepültessük, és legtöbbször ezeken szórakoztunk a legjobban. Érdekes, hogy komoly barátnő, illetve feleség csak nagyon nagyon előkészítve és óvatosan jöhetett ki; hiába, mindenki tudta, hogy mi vár egy olyan nőre, akit beültetnek egy kis hancúrra.

Hogy ez máshol, illetve mindenhol így van, csak egy apró példa (de rengeteg ilyen fellelhető még). Ez az, amikor az US NAVY bemutatópilótája ficánkolt egyet egy riportercsajjal, 2.30-nál indítja be a mosógépet, és 3.55-nél is érdemes figyelni.

Mindezek mellett idősebb koromra elérkezett az a szomorú pillanat, amikor fiunk önállósította magát, és emiatt a családon belül 2/3-ba kerültek a női nem jeles képviselői. Ilyen felállás mellett nem is tudom milyen csoda folytán sikerült kibulizni, hogy elmenjünk a kecskeméti repülőnapra, pedig a kétharmad az kétharmad.

Még nem messze a keleti kaputól kolbászoltunk, amikor elkezdtek kikocogni a nyitóképhez a MIG-29 esek (igen, ez még akkor volt, amikor ilyen gépeink voltak és repülhettek is), mondtam a családnak, hogy akkor most oda a kerítéshez, mert ez érdekesnek ígérkezik. Az is volt. Odaért a négy gép a zongorára (a pálya végén a zebraszerű felfestés neve), fékek betép, négy balkéz koppig előretolja a gázkarokat – nesztek drágáim, zabáljatok egy kis kerozint –, öt másodperc, hogy stabilizálódjon az égés, aztán rasztocska ki (tudom, van magyar neve is: kiemelő billentyű – de akkor már inkább rasztocska), és harcigáz, teljesen előre a gázkarok. Forszázsszivattyúk elkezdik önteni az utánégetőbe a naftát, láng megjön, kidurran hátul a fúvócsövön olyan öt-hat méteresen, az addig is bömbölő hang átmegy egy olyan dübörgésbe, amit az ember ugyan hall a fülével, de inkább a gyomrában érzi a remegést, az egész szinte katartikus élmény ahogy éppencsakhogy, de még féken tartva remegnek a fenevadak. Aztán fékoldás, a négy duplasvancú mint akit seggberúgtak, ahogy elmennek előttünk, a hangok változása, Doppler bátyónak köszönhetően a dörgés elmélyül, felszökkennek a levegőbe, aztán egy fél perc csönd (vagy legalábbis nagyon annak tűnik).

Pislogunk nagyon hülye képpel, hogy most akkor biztos megsüketültünk, de nem, mert hallom a gyermekkórus sírását: „Apaaaaaa, menjünk hazaaaaa…”

Ekkor volt az, amikor a drága lányomat elkapta a gépszíj, amit addig csak úgy érdeklődve nézett, hogy jééé, repülő, innentől már ő is majdnem olyan hülye lett, mint én.

Végigjártuk az egész repülőteret, meg amit ilyenkor kell, hiénáztunk egyet az angolok Tornádójában, megsimogattuk a Harriert (hiába, aki pofátlan volt fiatalkorában, az minek változzon meg …). Estefelé, amikor már szivárgunk vissza a kapu irányába, akkor újfent belebotlottunk a kiállított MIG-29-esbe, amibe X forintért bele lehetett ülni, és lefényképezték az embert. Ugyan nekem elvem, hogy okos repülős pénzért nem hiénázik (a potya gépbeülés, illetve repülés szakkifejezése), de akkor egy közös fényképet a lányommal egy MIG-ben, na jó, legyen. Gyors szabályismertető, hogy kétüléses gépben az oktató ül hátul, mivel nekem elvileg van C vizsgám (ha megvan még valahol) meg jópár repült órám, neked meg nincs, akkor te ülsz előre, én meg hátra. Mondja ott a hoppmester, hogy az első üléses bal oldalon száll be, a hátsó meg a jobb oldalon, és majd ott kell elhagyni a gépet is. Oké, megkerülöm a gépsárkányt, jobb oldalon felrongyolok a lépcsőn, erre ott van két NŐ egyenruhában.

Oké, tudom, hogy vannak már nálunk olyanok, akik beöltöztek (az ő rendfokozatuk akkor mi? ha nem lehet közlegény, akkor közleány?), de akkor is egy reptéren mit keres egy nő???? Nem hiszem, hogy szakácsok lennének, mert elkezdik nekem magyarázni, hogy hogy üljek be a gépbe, meg mire figyeljek ott bent, meg a kiszállásnál. Nekem! Egy nő! Hát, ha nő, akkor inkább fogjon f….t mint botkormányt (a félreértések elkerülése érdekében a kifütyült szó az nem a fakanál volt), nekem ne magyarázz kisanyám, amikor te még pajzán gondolat sem voltál, én már akkor a levegőben voltam (tudom, az öregkor nem érdem, hanem állapot, de hivatkozni akkor is lehet rá).

Azt azért el kell ismerni, hogy ha nem is a vadászpilótáknál, hanem a helikoptereseknél igenis eredményesen szolgálnak hajózó beosztásban nők a Magyar Honvédségnél. Azon a már lassan legendává vált hadgyakorlaton, amikor az USAF F15-ösei Eger környékén kergetőztek a magyar MI 24-esekkel, és az első napon igencsak hosszú orral szálltak le (ugyanis gyakorlatilag nem sikerült elfogniuk a kopikat, sőt még azok „lőtték le” őket), a magyar fegyverzetkezelők szinte mind kivétel nélkül nők voltak. El lehet képzelni mit kaptak az amcsi pilóták a társaiktól. Igaz, másnapra már felszívták magukat, és egy döntetlent hoztak ki.

Lazán és rutinosan bepattanok a hátsó ülésbe, körülnézek, megint konstatálom, hogy a szovjet/orosz repülőgépeken a hátsó ülésben sok minden van, csak éppen kilátás nincs, gázkar, kormányok rögzítve (vagy csak beragadva, isten tudja mióta áll már a földön ez a gépmadár, fogadjunk, ezt is a Jurassic Parkból hozták át), műszereket végignyálazva itt is ugyanazok vannak mint elöl (együlésesben ültem már egy régebbi keméti repnapon), sztárfotó megvan, lányom bököd felfele, hogy szálljunk ki, mert a következő már ott toporog mellette. Jó, másszunk, megvárom, amíg kikászálódik, na, akkor most figyelj, hogy kell azt szépen és elegánsan, kiemelkedek az ülésből, fél fenékkel fel a kabinperemre, kicsit hátradőlök, lábak átlendít a műszerfal felett, kézzel elnyomom magam a géptől, és addigra pont magam alá kapom a lábam. Tudom, tudom, mit játssza itt az eszét ez a vén ürge, talán azt képzeli magáról, hogy cirkuszi artista, de tagadhatatlanul látványos. Egészen addig, amíg rá nem jövök, hogy hoppá, itt most a hátsó ülésből pattantam ki ilyen elegánsan, és itt azért még (vagy már) tart a szárny előrenyúló része, ami ráadásul igencsak lejtősre lett tervezve. Ebből kifolyólag most vagy egy oltári pofáraesés, vagy elindulok ezerrel lefelé. Még valamivel hangsebesség alatt átrongyolok a két megdöbbent katonanő között (igen, kezitcsókolom, én voltam az, aki legyintett, hogy tudja hogy kell kilépni a gépből), és mint egy száradni kiakasztott törülköző, szépen kétrét ráhajtogatom magam a szerelőlépcső korlátjára. Tekintély? Aha, volt…

Kihajtogatom magam, a nénik érdeklődéssel néznek rezzenéstelen arccal, jól van, ráértek majd akkor röhögni, amikor már elmentem, de a lányom persze ennyire nem tapintatos, a helyzetet kénytelen vagyok úgy jellemezni, hogy ha nem lenne füle, körbeérne a szája. Azért elvileg én vagyok az apja, meg valahogy meg kellene őriznem a repülős böcsületemet is, mit lehet ilyenkor csinálni?

– Kusss… én így szoktam!

18 hozzászólás

 1. pilotax — 2013-10-01 08:58 

Szögyi barátom!
Piszokul gondolatébresztő voltál ezzel a poszttal nálam. Biztosan nagyon hímsovinisztának tartanak majd egyesek, de nekem alapból az a véleményem, hogy a nőknek semmi keresnivalójuk a fegyveres dolgok közelében, legyen az a katonaság, rendőrség stb.. Pláne nem akkor és úgy ahogyan ma a nők társadalmi szerepét sulykolják a közvéleménybe. Nem tudom ki emlékszik rá az első sivatagi háborúban fogságba esett egy amerikai repülős őrnagynő. Az irakiak nem bántak vele kesztyűs kézzel, és amikor végre kiszabadították, teljesen fel volt háborodva, hogy az irakiak nem voltak tekintettel női mivoltára, miután jól a fejükre potyogtatott néhány robbanó cukorkát. Furcsa az a női hozzáállás, hogy tekintsék őket a férfiak egyenrangúnak (értem ezt a fegyveres szolgálatban) de legyenek tekintettel női mivoltukra, ha a lövöldözése után fogságba esik. Bánjanak vele nőként, miután adott esetben bizonyítottan megölte több bajtársukat, barátjukat. Ha felvállalják azt, hogy fegyvert vesznek a kezükbe akkor vállalják fel az azzal járó következményeket is. Az egyjogúság nevében ám legyenek nők is katonák,de ne a harcoló állományban, hanem az egészségügyi szolgálatnál, az adminisztrációban, esetleg a híradóknál és akkor talán az ellenség is figyelembe veszi női mivoltukat.

 2. csbig — 2013-10-01 10:02 

Ritkán szólok, de most a libabőröztető gépstart leírás (imádom a forszázs hangját) és a fergeteges röhögés miatt nagy köszönömöt mondok! :-)
Szögyi, öreg rókaként is bírsz “repülni”, le a kalappal – illetve a haubéval :-)

 3. Rókakígyó — 2013-10-01 10:40 

grat

 4. Wendiii — 2013-10-01 11:01 

Régi szép idők…
Én még szolgáltam is ott, talán ugyanazokkal a nőkkel találkoztál, mint akik akkor is ott voltak, és ez a mondat, azért sokat elárul ám róluk. :)
Az én időmben még csak kettő volt, nem tudom, változott-e a létszámuk, de az biztos, hogy elég sok újoncnak szépítették meg az első napjait. Mármint nem a megjelenésükkel, hanem bizonyos képességeikkel. :D
Én nagyon szerettem a gépeket, ha csak lehetett, mindig figyeltem őket. Sok katonatársam viszont reklamált, hogy éjszakai repülések alkalmával nem hagyják őket aludni. :)

 5. Bigjoe(HUN) — 2013-10-01 12:56 

Herr Szögyi!

A sztorihoz gratula!
Nagyon szépen leírtad a leírhatatlant (a hajtómű dübörgéses részre gondoltam).

A kiszállásról pedig a következőt engedd meg nekem:
“A sas leszállt!”

 6. szogyi — 2013-10-01 14:27 

@Bigjoe(HUN):
Hogy hű maradjak régi szokásomhoz:
Kis lépés az embernek, de egy hosszúlépést nekem!

Egyébként meg mióta a versenysúlyom majdnem eléri az egy mázsát, nem sas volt az, hanem egy szottyadt pulyka

 7. zweitakt — 2013-10-01 14:28 

“- Kusss… én így szoktam!”
Erről már többször meggyőződtünk…. Különös tekintettel napalmtól lángoló falak, ill. köztéri Vénusz szobrok esetében ;-)

De hol maradt a sztoriból a MALIGÁN??????

 8. szogyi — 2013-10-01 15:55 

@zweitakt:
Mivel én voltam a fuvaros……. nem mintha nem fordult volna elő velem az iszik ÉS vezet, de az idősebb korral már egy kis (a feleségem szerint nagyon kis) “bölcsesség” is jár. Akkor csak este, miután már hazaértünk, de a repülős hagyományokat nem felejtve, konyakkal.

 9. zweitakt — 2013-10-01 16:56 

@szogyi:
Iszik és vezet. hm.
Eccer ültem ’94 nyarán, Kaposújlaki reptér környékén piautánpótlás irányában ügyködvén, egy Szu-22 pilóta Opel Asconájában pár pohár után (mármint ő volt utána) és kicsin múlott, hogy nem csusszant be a sportszelet. Hál’ Istennek kiadták a kanyarok, és szembe sem jött IFA. Kiszállás után nekem is konyak kelletett….
Így mindig az ő arca ugrik be, mint mesélő, ha Tőled olvasok… Nagy harcsabajsza volt, és rettentően zengzetesen tudott nevetni… És valami őrült tűz égett a szemében, ha bármiféle jármű kezelőszervei kerültek a kezei közé… Góbé, Pirat, Anbéla, Trabant, Roller, bicikli, neki mindegy volt….;-)

 10. szogyi — 2013-10-01 20:05 

@zweitakt:
Milyenek a vadászpilóták?
Nyilván kölyökkorában mindenki megtanult elengedett kormánnyal biciklizni. A normális emberek is….
Aki ezt a háztető gerincén csinálja…. na, abból lesz a vadászpilóta !!!

Személy szerint nekem is babakocsitól anyahajóig jöhet bármi….

 11. skunkworks — 2013-10-02 08:01 

Taszár ’91, repülőnap. 11 éves voltam és mivel fater katona volt, Jászberényből a laktanyából busszal elmentünk a bemutatóra.Előtte nem is nagyon foglalkoztam a repülőgépekkel, valamiféle érdeklődés volt azért, de nyálcsorgatás nem. Akkor még csehszlovák Mig-29-es bemutató, Vaclav Vasek pilótával. Állok és nézem, a gép kifordult a pálya fölül és kapcsolta a fáklyát. Nakéremszépen, ott, akkor ment el az eszem. Gyerekként azt érezni, hogy remeg a föld a lábad alatt, remeg a gyomrod, majd meg süketülsz valami olyan élmény volt nekem, ami már végigkísér, amíg élek. Valami iszonyat erő volt benne.

A felszállás leírása a posztban zseniális. Mindig eldöntöm ilyenkor, hogy jövőre menni kell minél több repülőnapra.

 12. 68nyara — 2013-10-02 10:03 

Hát szogyi, nem csodálkoznék, ha a feministák vérdíjat tűznének ki a fejedre :-) Mellesleg tényleg necces a nők megszólítása a seregben. Nálunk még nem voltak, de később hallottam, hogy Szfváron is előfordult női százados. Na gondolkodtam is, hogy mi a megszólítása? Hölgy? Hát az olyan hülyén hangzik….százados hölgynek jelentem…Esetleg nő? az meg még marhábban. Az asszony az meg milyen már? Tényleg mi a hivatalos? Gondolom úrnő…és van fekete bőrszerkója, meg korbácsa is?

 13. Bigjoe(HUN) — 2013-10-02 12:04 

@68nyara:
A Hőr-ségben volt nőnemű hivatásos, a megszólításra nem emlékszek csak arra, hogy: “mindenki meg akarta b…
beszélni vele az elmúlt napok történéseit”
(idézet Angyalosi őrmitől)

Igen csinos őrmi/tőrmik voltak, nagyon mosolygósak, főleg a magasabb rangúakra mosolyogtak.
Á igen, a magasabb rangú férfiakra ez fontos.
A sorHőrőkkel nem nagyon foglalkoztak.

 15. cattani — 2013-10-02 22:38 

Elméletileg Úrhölgy a megszólítás. Mi a cégnél nem nagyon használjuk mert elég bárgyún hangzik. Én inkább -rendfokozat- asszony/kisasszony-ozni szoktam, de nem sok női tiszt van nálunk. Bár most van 1-2 új hadnagyocska de nekik csak hellózok egyet :)

 16. lorgerm — 2013-10-05 20:05 

@68nyara: erről a klasszikus vicc jutott az eszembe:
Nyuszika megy az erdőben, meglátja a rókát. Elkezd töprengeni:
– Itt jön a róka, hogyan szólítsam meg? Mondjam neki, hogy Róka úr? Áhh, a róka nem úr, nem jó. Mondjam, hogy Róka koma? Az sem jó, nekem ugyan nem komám. Vagy egyszerűen csak lerókázzam?

 17. scaevola — 2013-10-07 14:04 

@68nyara:

A kiképzőm ment be egyszer a hadműveleti osztályra, ahol egy nőnemű főhadnagy volt.
A párbeszéd az alábbi volt:
– Kezit csókolom! – köszönt a tizedesem. (sorkatona volt, mint én)
– A seggemet. – mondta a nő.
– Erőt egészséget, főhadnagy asszony.
– Mit akar?
stb.

Tehát a megszólítás – legalábbis a ’90-es években – asszony volt.
Ez a hölgy, vélhetőleg azért volt paraszt, mert őt senki nem akarta összef@szozni. :)

 18. jimmy — 2013-11-19 12:19 

Nagyon jót nevettem, köszönöm!

Az említett alakulatnál a ’90-es évek eleje-közepén nagyon kevés nő dolgozott, azok is főleg a személyügyön.

De élénken él bennem Ursula nővér emléke, aki a “Gyengusz” réme volt. Ritka érdes modorú, viszont nagyon rusnya teremtés volt. A rendfokozatára nem nagyon emlékszem, talán főtörzs volt.

Akkoriban jött egy rendkívüli és kötelező védőoltás. A Zónából hívtak be a századszintre, hogy azonnal húzzam le a valagam a gyengélkedőre, és adassam be magamnak a szurit. Nosza, UAZ-ba be, irány a gyengélkedő. Beléptem, és ott állt velem szemben ez a jótét lélek. Köszöntem volna, de rámdörrent:
-Vetkőzzön!
Gondoltam jobb ha az elején tisztázunk dolgokat, mert úgy neveltek, hogy elsőre egy kicsit azért kéressem magam, nehogy könnyű erkölcsűnek tartsanak, ezért részemről válaszképpen eleresztettem egy halovány viccet próbaképpen:
– Csak így, ilyen hirtelen? Se mozi, se vacsora?
A szeme ettől akkora lett, mint egy csészealj, a feje vörös, és fröcskölve suttogta bele az arcomba:
– Ne dumáljon, vetkőzzön!
Nem volt mit tenni. Gyakorló leugrik, de már lökdösött is maga előtt a vizsgáló elé:
-Itt várjon Móka Miki!
Bement, majd kisvártatva kisuttogott a folyosóra, hogy fáradjak be. Beléptem, csukom az ajtót, és még meg sem fordulhattam, amikor gyakorlatilag orvul és kegyetlenül leszúrtak! :D Azt hittem magam alá könnyezek. Majd ezek után (!) megkérdezték, hogy ki vagyok, melyik századtól jöttem, stb…

Fájó karral, vert kutyaként jöttem el, és azon gondolkodtam, hogy mi lett volna, ha csak azért megyek, mert mondjuk fáj a hajam? :)

A “Nagy Vas” indulását nagyon jól leírtad, szinte érzem, hallom, látom…

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.