447. – Konyhai történetek

A seregben konyhásnak lenni egyesek szerint maga a megváltás: a mennyország és egy velnesz-szálló kombinációja, elvégre annyit és akkor eszel, amennyit és amikor akarsz, nem csesztetnek az alakizással, megúszol egy csomó hülye elfoglaltságot. Mások szerint ez maga a pokol, mert az, amit egy laktanyai konyhán lát az ember, egy életre elveszi a kedvét minden olyan tevékenységtől, ami a gasztronómiával akárcsak a legtávolabbi kapcsolatban van. Nos, talán nem meglepő: daneel barátunk inkább kettes, mint egyes.

Hát én személy szerint rettenetesen utáltam  a konyhai szolgálatot. Mint minden kopasznak, nekem is rendszeresen kijutott belőle. Itt hallottam a következő történetet.

Jó katonai szokás szerint egy olyan katonát neveztek ki szakácsnak, aki – saját bevallása szerint – esetleg egy teát még meg tudna főzni, de többre ne számítsanak. De ugye a parancs az parancs! Megkezdte hát áldásos tevékenységét, közben megfogadta, hogy nem lesz ő sokáig szakács. Az ellenállása azért volt ilyen nagy, mert mindenki tudta: itt a szakácsok többet vannak sitten, mint szabadlábon (vagy legalábbis haza nem igazán fog menni), ugyanis rendszeres volt az alapanyagok megdézsmálása. A rovancskor hiányként jelentkeztek az eltűnt alapanyagok, amiért persze a szakács felelt.

Hülyének lenni a katonaságnál bocsánatos bűn, s ő erre alapozta a tervét. Az volt a szokás, hogy a hétfő reggeli vételezéskor az egész heti olyan alapanyagot kiadták, ami nem romló, vagy nem kell feldolgozni: fűszerek, liszt, só, stb. Gondolt tehát egyet, és az ebédhez készült levesbe beöntötte az egész heti sómennyiséget! Ezzel (én már ezt csak elmondásokból hallottam) igazán fergeteges lehetett a sikere. Le is váltották azonnal, így a foglalkozás elérte célját.

Egy másik eset szintén a konyhán történt, de ez már a mi időnkben. Mentünk ebédelni, éhesen (mint mindig). Ekkor odajött hozzánk az egyik, épp konyhai szolgálaton lévő társunk, és azt javasolta, hogy ne együnk a levesből. Már pár hónapja ettük az ottani kosztot, így nem értettük a figyelmeztetést (hiszen  nem tudnak olyan rossz kaját főzni, amit egy éhes katona meg ne evett volna)! Edzettek voltunk már, hisz meg tudtuk inni a zsíros műanyag pohárban lévő brómos teát is, hiába volt 80 fokos, és hiába úszott zsírban a tetején több szem tarhonya. Kérdésünkre a társunk elmondta, hogy a levessel konkrétan nincs semmi baj, de ő látta, hogy délelőtt az üstben a szakács lubickolt, és senki sem látta, hogy kicserélte volna a vizet. Nem voltunk egy kifejezetten finnyás társaság, de ezzel meggyőzött bennünket: lehet, hogy jó az a leves, de ma inkább kihagynánk.

49 hozzászólás

 1. pilotax — 2013-10-10 08:35 

daneel barátom! Olyan kérdést feszegetsz ami az én kőkori szolgálati időmben is állandó témája volt a katonaembereknek. Már az alapfelállás is hibás volt. Konyhaügyeletesnek sorállományú tisztest vezényeltek. Nos ez a tisztes másnap a mezei sorállománnyal együtt állt sorba a konyhaügyeletesi szolgálatban ellenőrzött (baszogatott) szakács merőkanala elé. Mivel több nap mint szolgálat, nem kérdés, hogy ki húzta a rövidebbet. Persze erre is volt orvosság, bár csak ideiglenes orvosság. Egy ilyen velem kibabráló szakács miatt egyszer egy hónapon keresztül saját kérelmemre osztottak be minden második nap konyhaügyeletesnek. Volt is rendes adok-kapok de végül sikerült megszelídíteni a szakácsot, pláne, hogy a többi sorállományú is észrevéve a helyzetet be be segítettek. Lehet érdemes lenne ez irányú emlékeimből egy posztot rittyenteni? Kösz a gondolatébresztő sorokat, és főzzünk egy jó gulyáságyúban készült babgulyást! Nyam-nyam

 2. zweitakt — 2013-10-10 09:46 

Óh, a konyhát én megúsztam. Nálunk a komplett konyhát a Flottilla adta, ebből kifolyólag a tűzszerészek adagja kisebb, sűrűsége khm.. ritkásabb volt. Aztán érkezett hozzánk egy kopasz, aki szakács volt, és szerette is a melóját. Jó gyerek volt, áldottuk is utána az étkezdében a nevét. Nem is csesztette senki, de nem azért, mert előnyhöz akartunk jutni, épp azért, mert ő helyből mélyebbet merített nekünk a kondérból… Talán az egyetlen kopasz, akinek a nevére is emlékszem. Diczházy volt ő, most is áldassék a keze! Miatta lett jobb a koszt!
Arról nem is beszélve, hogy az éjszakai pótlékot az őrségnek mindig megtoldotta valamivel….;-))

 3. komojtalan — 2013-10-10 10:26 

Ez mikori történet? Emlékeim szerint már 1988 -ban (akkor vonultam) is posztra hívták be az embereket, tehát elvileg nem fordulhatott elő, hogy egy cipész főzzön. Nálunk talán 4-5 szakács is volt a fene sem emlékszik a számukra :-). Az élelem is 2 féle menü volt, jó ha az egyik durván jobb volt, esetleg a másik nagyon rossz, akkor az elsőből nem nagyon jutott az aktuális szolgálaton kívülieknek. Konyhára első időszakban oszthattak be, mert akkor a törzsszázadnál voltam, fél év alatt talán 5-6x voltam. Nem volt vészes, még a fekete mosogató sem, pedig az volt a legrosszabb, a fehér meg egyenesen Hawaai. Őrszázad nem adott konyhást, elég volt így is 24/24 -ben szívni őrségben. A legemlékezetesebb “élményem” mégsem egy beosztáshoz, hanem egy cseréhez kötődik: Kovács ales volt az ÜTI, akiről köztudott volt, hogy soha nem ellenőriz létszámot, sőt ha valaki lemegy hozzá bárkit kienged a kapun könyv nélkül. Állítólag régen könyvet is írt, de erről lebeszélték :-). Szóval konyhaszolgálat, de haza kellene menni, elcseréltem a délutánom egy másik sráccal, én meg haza: kapun, könyv nélkül. Másnap visszacsere, csak apró hibával. Aznapi kaja valami tészta szerűség volt -> előkészítési igény 0, este 7 -re végeztek. Másnapra viszont krumpli és gomba -> este 8 -kor kisegítőket vezényeltek le és még így is éjfélig pucoltuk. Szerintem másfél év alatt egyszer volt gomba, pont akkor …

 4. janicsar — 2013-10-10 10:36 

A brómozás tudtommal városi legenda.
A tisztaság – hm, elég, ha a kenyér kezelésére gondolok. A szállítás (mondjuk uzsonnához, a századszintre) a soha nem mosott pokrócokban történt. Harcászkodni sem mentünk egy-két karéj nélkül (persze üresen), amit ugyancsak az ótvaros szimatszatyorban vittünk magunkkal. De a katonagyomor ezt is bírta.
Viszont tényleg nagyon sokszor voltunk éhesek. Úgyhogy nálam rendszeresítve volt egy kis szénhidrát-dopping, egy tubus méz vagy sűrített tej, ami kis helyen is elfért: tömény (részben undorító), de elég hatékony. S olykor, végső esetben valóban jött a tápostorta, azaz a zsíroskenyér cukorral.
Valamikor volt egy poszt itt, amelyben a konzervmelegítés trükkjeiről volt szó, ahogy mi csináltuk, azt ott nem olvastam, leírom az örökkévalóságnak: végy egy üres HK-konzervet, tegyél bele összegyűrt papírzsebkendőket, öntsd le némi arcszesszel, gyújtsd meg, s helyezd rá a melegítendő konzervet. Működni fog.

 5. kelempajszmadar1 — 2013-10-10 12:19 

Nálunk, Szombathelyen is sorállományú tisztes volt a konyhaügyész. Sajnos csak egy raj (9 fő) adta a konyhamalac szolit, ezért hajnali háromtól éjfélig meg se tudtunk állni, annyi meló volt. De azt azért hagyták, hogy megebédeljünk. A kaja minőségéről csak azt mondhatom, hogy kalapot le előtte. Volt fánk, töltött zsemle, kakaó buktával, vesevelő tojással, no meg a levesek is jók voltak. Az igaz, hogy nem mindennap volt szuperkaja, de az átlag is toronymagasan verte bármelyik üzemi kosztot. Pedig Szombathelyen több, mint 1000 emberre főztek: három század volt a kiképző zászlóalj, ezen kívül volt a szállító- a műszaki- törzs- és a hírszázad, aztán a szombathelyi tartalék őrs. Egyetlen negatív esetet tudnék csak említeni, azt, amikor a mákos tészta megfosatta a bandát, erről a latrinák kapcsán már beszámoltam.
Az őrsön a tisztjeink is gyakran azt ették, amit a legénység, de néha még mi is feljavítottuk a kaját. Még palacsinta is volt időnként, több ízben jómagam is besegítettem a szakácsnak a sütögetésbe.
Báró Hans von Spaxer, az én örökös barátom és bajtársam a Sáros-forrásnál homlokon lőtt egy őzet, utána mindenki három lyukkal bővebbre vette a derékszíját, és reggelre minden edény, tányér és evőeszköz kristálytisztán ragyogott a helyére téve. A gombákról is meséltem már.
Dunakeszin, a kutyás iskolán is igen jó kajákat főztek, sok velőscsontot is kibeleztünk.
Hétforráson viszont majdnem mindennap készétel konzerveket kaptunk, és ámbár azok többsége nem volt rossz, mégis kissé monoton volt. Hörmannon egy héten két-három alkalommal volt csontleves, ez is jó volt, de olyan gyakran kaptuk, hogy Hörmann-levesnek hívtuk. Egy kis borssal, vagy csípős paprikával fel lehetett javítani. No de summa summárum, duma dumárum: nem panaszkodhatok a Határőrség kajájára.
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 6. daneel — 2013-10-10 14:42 

@janicsar:
Üdv. Janicsár!
“A brómozás tudtommal városi legenda.” Jó lenne, ha jelezné valaki aki biztosan tudja, tettek-e akkoriban (’84 előtt) bróbot a teába? Én csak arra emlékszem, hogy középiskolában is emlegették a prómos teát, és emlékeim szerint a seregbe is lehetett egy bizonyos illatot(szagot) érezni benne. Persze ez lehetett valami más is.
Üdv. Daneel

 7. daneel — 2013-10-10 14:51 

@komojtalan:
Üdv. Komojtalan!
“Ez mikori történet?” A sóleves ’84 elején, vagy ’83-ban történhetett, a pancsoló szakács, ’85 elején.
A kaja minőségére nem tudok visszaemlékezni, csak arra emlékszem mindíg éhes voltam, de ha nem csalnak meg a szinapszisaim nem volt rossz kaja Nagytarcsán. Egyébként mindenevő vagyok ( a feleségem legnagyobb örömére. :-) ).
Nekem mindegy hogy mi a kaja, csak sok legyen!
Üdv. Daneel

 8. daneel — 2013-10-10 14:56 

@kelempajszmadar1:
Üdv. Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás!
“Báró Hans von Spaxer, az én örökös barátom és bajtársam a Sáros-forrásnál homlokon lőtt egy őzet.”
Mi csak egy gombászt lőttünk Érden a lőgyakorlaton!
Bocs, tudom rossz vicc volt, de nem tudtam kihagyni. Egyébként, tényleg így történt.
Üdv. Daneel szakaszvezető, Budaörs-Nagytarcsa

 9. pilotax — 2013-10-10 16:15 

@daneel: Szerintem is urbanlegendnek tekinthető az egész. A hetvenes években személyesen ismertem a néphadsereg akkori hadtápfőnökét, és akkor már nem katonaként rákérdeztem a brómos tea kérdésre, már csak azért is mert a seregben kapott teának tényleg mindig volt egy azonosíthatatlan mellékíze. A válasz egyértelműen legendának minősítette a dolgot. Szerintem autentikus személy adta a tagadó választ, úgyhogy elhittem neki.

 10. Bigjoe(HUN) — 2013-10-10 17:22 

Én a cimborámmal szerettem a konyhát.
Igaz sokat kellet melózni, de az a rengeteg röhögés….
Az laktanyában volt ezred, és őrkonyha is.
Az ezred konyhára küldtek “konyhabugizni”, az őrkonyha csak osztotta a tápot.
De sokszor nagyon durva dolgok történtek a kajával.
Nálunk gyakran adtak pizzát reggelre, bár amit mi kaptunk…….
Szóval nem volt a tetején semmi, össze is kaptunk a szakáccsal.
Illetve azzal aki osztotta a tápot.

A tea mellék íze szerintem abból az egyszerű dologból adódott, hogy a tea (azaz: meleg víz) + cipőkrém ezt az ízvilágot hozta.
Mert, az átlag konyhás a teafőzéshez használt több száz literes kondér alján lévő cc1″ golyós csapot mindig lábbal nyitotta (így töltötték meg tea hordó kannát, láttam).
A forró teasugár szépen lemosta a surciról a cipő ápolót, ez adta a tea bukéját.Meg persze mindent lemosott, de ez nem fontos…..
Eleinte a kanna alján a teában úszó “izékre” azt gondoltam teafű, aztán rájöttem, hogy nem az.

 11. kszabo — 2013-10-10 18:22 

A szakács emlékeim szerint 6 hetes bázison képzett katona volt. A legjobb szakácsunk mozdonyvezető volt:) De az aranyidőben két a Gundelben végzett és egy több szezonos balatoni pincér volt a csapat. A tea mellékíze a zsír volt. A sózó gyereket nálunk a vételező csepel után kötötték volna, ha le nem lövi előtte a töf:) Az alap terrorencia a kaja ki nem oszthatóság esetén a konyhaügyeletesnek és a beosztott szakácsnak két hét fogda idegen laktanyában.

 12. daneel — 2013-10-10 18:37 

@Bigjoe(HUN):
Kedves Bigjoe(HUN)!
Nagyon köszönöm a tudományos, életszagú (életízű) magyarázatodat a tea ízével kapcsolatban. Nosztalgiából szívesen kipróbálnám, de nem tudom hol kaphatnék fókazsirt. :-) Bár egy kicsit sántít a verziód, mivel mint korábban már írtam, ezt az ízt mintha már középiskolában is éreztem volna. Egyébbként, lehet hogy ez a teakeverék volt a bevonuláskor adott lószérum emlékeztetője, úgy mint egyébb oltásoknál. :-)
Üdv. Daneel

 13. daneel — 2013-10-10 18:47 

@daneel:
Az egyéb szót egy b-vel írják, egyébként….! Elnézést! Egy doktori disszertációt olvastam épp, ott láttam így leírva. :-)

 14. mrbaribal — 2013-10-10 19:05 

Boldog emberekkel vagyok egy topicban:)
A 90-es évek elején Budakeszin kiemelten sz@r kaját adtak. Gyakorlatilag mindent elloptak, és a hulladékból csináltak a sorállománynak tápot. Az egyik “kedvenc” a hambi nevű borzalom volt. Elkészítése: végy egy óriás kifli méretű vályù formájù fagyasztott kelt tésztát, ebbe tegyél francia salátát, majd 200 fokon süsd egy órát, ezután tálald forrón. Ennek testvére, amikor a töltelék pacal volt, és hidegen adták. Volt, hogy egyet sem adtak ki. Állìtólag az őrkutyák sem ették. De volt olyan birka pőrkőlt is, amiben nem hogy a faggyú, de a bőre is benne volt. Életemben nem ettem annyi gyíkhùst, mint akkor:)

 15. orvezeto — 2013-10-10 19:24 

A bróm szerintem is urban legend; tudnánk róla, mert mi raktuk volna bele, amikor konyhai szolgálatra (csellóra) voltunk vezényelve. Egy gl.e. laktanyában legalább 1000 főnyi sorállomány látta el ezt a szolgálatot rotációs alapon. Valaki csak látta volna, hacsak nem a konyha ÜTI-k settenkedtek vele kora hajnalban.

Csatlakozom daneel-hez, ez az íz mindenhol jelen volt, ahol közétkeztetésileg – nagy mennyiségben – főzték a teát. Otthon képtelenség előállítani ezt az ízt.

Üdv: őrvezető

 16. daneel — 2013-10-10 19:36 

@mrbaribal:
Kösz szépen a “recepteket”. Elmentem, hátha olyan idők jönnek, hogy még hasznát vehetem. :-) Bár, szerintem Kelempájsz tizedes Kolléga egy kis gombával ezeket is fel tudta volna javítani. :-)
Hogy erről is eszembe jusson valami…. Görögországban ettem olyan fagyit, amiben grimmlámpa volt előtét ellenállással. Nem akartam tudni, hogyan került bele.

 17. Bigjoe(HUN) — 2013-10-10 19:48 

@daneel:
uff.
Fókazsír: most használom el a “konzerves” kiszerelésűt (narancssárgára van festve), a tubusosból még van egy bontatlan a 94/95. Hőr szezonból. Leszerelés után Apósomnak adtam, aztán tavaly visszakuncsorogtam.
Az meg szívesen nemek adta- vagy vissza adta.
Abból az apropóból, hogy vettem egy eredeti, betöretlen, sosem hordott 43-as surranót (szánkózni, dzsindzsázni a fiammal).
Tavaly be is törtem szépen – és a lábamat nem törte össze – mert az ÖregebBig javaslatára vastagon bekentem olajjal.
Olyan puha lett és kényelmes, hogy megdöbbentem.
Hallottam történeteket a stokis puhításról, Krazzal való törésről, de az olajozásnál nincs jobb.

Ja, a szentesi búvár faterkám, ha szóba kerül a sereg mindig kihangsúlyozza, hogy a kedvenc helye a konyha volt.
Disznót öltek, halat pucoltak, és sokat főzött,főként maguknak.
ja:
Öreg katona korában kizavarták kaszálni, egy őskövület tzl. szárnyai alatt.
Az öregem esküdözött, hogy nem tud kaszálni, inkább bármit csak ezt ne…
Az öreg tzl a nyakára járt, nem hagyta békében. Addig, addig lóbálta a kaszát a réten amíg csak talált egy nagyobb követ amin eltörhette.
Le dobta a földre – HTK-zák rám!
Majd elment a nádasba (wc).
Az öreg tzl. addig káromkodott, mint egy kocsis.
A wc-z végén az Öregem észre vette a nádasban a kacsafészkeket, ki is szedte a tojásokat.
A nádasból kiabált, hogy hozzanak egy vödröt mert “kapás van”.
Egy fém vödröt teleszedett tojással. (a vödörből töltögették volna a kulacsot)
A tzl. szeme felderült: Na Lacikám bemész oszt megsütöd, kiküldesz egy kopaszt….és megesszük reggelire.
Na lényeg ami lényeg, elég sok tojás nem volt ehető, de azok sem vesztek kárba.
A bázison csináltak egy kezdetleges keltetőt (talán 100W-s égőből) és kikeltetek a kacsákat, Apám lett az anyjuk:) a kacsák apámat követték, ami problémákat vezetett fel,hiszen titokban kellett tartani a dolgot, mert azért ez csak a hadsereg vagy valami hasonló.

Aztán egy este Clarence elvitte haza a kacsa családot talán vacsorázni…

 18. daneel — 2013-10-10 20:02 

@Bigjoe(HUN):
Boldog ember! Akkor, akár azonnal kipróbálhatod a tea receptedet. Gondolom, a cc1-es golyóscsap csak nem okoz problémát? :-)
Üdv. Daneel

 19. janicsar — 2013-10-10 21:27 

Itt egy link a bróm-ügyhöz:
http://www.urbanlegends.hu/2009/04/bromos-tea-kave-katonasag-kollegium/
A dolog nyilván onnan jött és jön, hogy sokan észlelték a libidó csökkenését. A legegyszerűbb magyarázat mindig egy szer. A valóság vélhetően bonyolultabb, a szervezet sajátos módon reagál a rendkívüli körülményekre. Ez konkrétan jót is jelenthet: mi minden viszontagság és próbatétel ellenére (ideértve a gyenge és szar kaját is) gyakorlatilag nem voltunk betegek, egy-két hivatásos gyenguszost leszámítva s persze nem tekintve a sérüléseket vagy mondjuk egy akut fogfájást.
Más: öcsém is határőr volt, ráadásul hivatásos szakács. Az ő legrosszabb élménye, ha jól emlékszem, nem az elütött őzek trancsírozása volt, hanem a Fertőből horgászott angolnák meghámozása…

 20. daneel — 2013-10-10 23:39 

@janicsar:
Meghajlok az érveid és a bizonyítékok súlya előtt.
Én sem tudok senkiről, aki brómot tett volna a teába.
Mindenki csak beszélt róla, én is csak azért írtam a történetbe, inkább jelzőként, nem pedig meggyőződésből.
A betegségek (beleértve a megfázást is) elmaradása, lehet hogy a bevonuláskor kapott lószérumnak volt köszönhető.
Üdv. Daneel

 21. zweitakt — 2013-10-11 00:15 

@daneel:
Ha kedved támad, szólj, adok egy tubussal a “KATONA aversines cipőápoló szer” Gyűjteményemből…

Amúgy a surranó hasonszőrű blogon
http://surrano.blog.hu/
érdekes részletek olvashatók a konyháról…

Mi az “igénytelenolaszfelvágottat” minivajon pirítgattuk az őrszobán, úgy már ehető volt….

A káposztakonzervet meg ahogy forrón beleb@xták a csajkába, úgy vettük kezelésbe, hogy köré tekertük a derékszíjat, a bújtatóval megszorítottuk úgy, hogy a két szál egymás mellé feküdjön, mint egy nyél, és odacsapkodtuk az asztalhoz. Így nyitásnál jó eséllyel csak a gőz távozott, és nem a káposzta….

Egy cimbi mesélte, hogy Szentendrén, ha szar volt a kaja, vissza b@xták a szakácsokra, századilag, tálcástul-küblistül a kiadóablakon keresztül. PLACCCSSSS! És erre többször volt példa.. A Konyü meg nem engedte elbújni a szakácsokat, “Egyék meg, amit főztek!”…

 22. daneel — 2013-10-11 06:53 

@zweitakt: A káposztakonzervről jut eszembe…. Egy kopasz katona, nem tudni honnan szerezte, de valószínűleg talált egy “néhány napja” lejárt bab vagy káposzta konzervet. Gyanútlanul belenyomta a konzervnyitóját. A doboz, elmondása szerint kiugrott a kezéből, majd a földön pörögve beterítette az egész szobát. Én már csak az eredményt láttam. Újra kellett festeni a hálót.
Üdv. Daneel

 23. kelempajszmadar1 — 2013-10-11 08:25 

@daneel: Üdv, kedves Daneel Bajtárs! Lehet, hogy a gombásszal nagy jót tettek, hogy kilőtték, mert a gyilkos galócától megdögleni sokkal kínosabb, mint a golyótól.
A brómos tea legendájáról én is hallottam, de nálunk holtbiztosan nem került bele bróm. Tudom, mert több alkalommal magam főztem a teát. Razziariadó esetén a szakács is kiugrott, ilyenkor az őrsügyeletes -vagy valaki a belszolgálatból- feldobott egy nagy fazékkal, hogy a kint didergő srácoknak legyen meleg tea, ha vége a riadónak.
Az is előfordult ilyenkor, hogy rántottát sütöttem a kint levőknek (!), hálásak is voltak érte. Maradok határőr kézszorítással:
Kelempájsz tizedes

 24. janicsar — 2013-10-11 08:54 

A forró konzerv földhöz vagdosását nekünk is javasolták, csináltuk is, de aztán még biztonságosabbnak bizonyult egyszerűen csak lefojtani kenyérbéllel.
Amúgy ezek a konzervek nem voltak rosszak, még egyetem alatt is vettem magamnak néha-néha. Két kivétellel: a sárgaborsó-főzelék és valami rizses cucc (nem a lecsó, az jó volt).
No meg az M-zárolt nugátkonzerv….

 25. komojtalan — 2013-10-11 09:54 

@daneel: Beugrott, te is Nagytarcsán voltál, ezért még jobban csodálkozom. Persze az én időszakom előtt kettővel megszüntették a vidéki (főleg Borsod) vonulást, ezzel nyilván sokat javult az állomány színvonala. Akkor már gondolom megvolt és üzemelt is a 30 -as objektum ami miatt az egész laktanyát létrehozták, de pont emiatt is csak az átlagnál nívósabbak kerülhettek oda. Persze a laktanya hátsósarkában disznók voltak, üzemi konyhán alap a moslék, kellett traktoros is, ezért írtam hogy szakképzettség alapján hívták az embereket, velem együtt vonult egy kanász, meg egy traktoros is. Hogy az itteni érdeklődésnek eleget tegyek: A traktoros hozta be rendszeresen a piát :-), bár nem igazán szorultunk rá, mert heti 2-3 kimaradás még kopaszként is megvolt a törzsnél.

 26. daneel — 2013-10-11 10:34 

@komojtalan:
“Akkor már gondolom megvolt és üzemelt is a 30 -as objektum ami miatt az egész laktanyát létrehozták.” Igen. Épp ezért költöztünk Nagytarcsára Budaörsről, mivel akkor lett kész. Gyakorlatilag mi üzemeltük be. A szikla után felüdülés volt ott szolgálatot teljesíteni.
Janicsár (24) említette a májkrémes dobozba csomagolt nugát krémet. Nálunk, több katonának (többek között nekem is) egy lépésben kikapta a tömést a fogból, a fogorvos legnagyobb örömére.
Üdv. Daneel

 27. michaelk — 2013-10-11 16:48 

Sokan feszegettétek, volt e bróm a teában, és mitől volt olyan “egységesen” fura íze.

Tudomásom szerint nem volt bróm. Jó pár konyhaszolit lehúztam.Úgy mint ügyeletes és mint csellós is.

A libidó csökkenése pedig szintén egyszer. Egy időben igencsak kevés másnemű volt a laktanyában, jó esetben pedig nem egymást nézegették a katonák. A látogatások után igencsak megváltozott a helyzet.

A furcsa íz? Véleményem szerint egyszerű a válasz. Az alapanyag. Én 1990-ben kerültem a rendszerbe, és akkor (és még évekkel később is) 1953! évjáratú tealeveleket öntöttek a vízbe szép nagy papírzacskóból. Nem elírtam a dátumot! Ráadásul citromként lévén nagyüzemi mennyiség, NEM a gyümölcsöt, vagy esetleg pótlót, ne adj isten citromlevet használtak, hanem citromsavat. Ezt pedig szép fehér műanyag dobozokban tárolták. Az évjárata hasonló lehetett a teafűéhez

A zsír a tea tetején pedig a hanyagul elmosott kondérok mellékhatása. Így kaphatott az ember “plusszként” tarhonyát, hagymát, babszemeket stb

Ráadásul, agyon volt cukrzozva. Egy kolléga fogyókúrázni akart, két hétig csak c.teát ivott, azt viszont rengeteget, hogy ne legyen éhes. Eredmény + 2 kiló

 28. kszabo — 2013-10-11 20:17 

@komojtalan: A borsodiak nevében tiltakozom.

 29. daneel — 2013-10-11 21:37 

@kszabo: Üdv. kszabo!
Hidd el semmi szükség a tiltakozásra!
Had idézzek egy örök igazságot az egyik legbölcsebb embertől. ” Hogy ki mennyire hülye, annak a lakóhelyhez semmi köze!” ( Hofi Géza)

 30. daneel — 2013-10-11 21:44 

@michaelk:
Hát igen! Régi szép idők! Akkoriban egy sorkatona ingyen kapta tea formájában a legerősebb immun erősítő-antibiotikum kombinációt. Manapság ezekért a szerekért egy vagyont kell kifizetni. :-)

 31. szunditj — 2013-10-12 21:18 

Tatán nagy konyha volt, hiszen kb. 1800 sorállományúra és 600 hivatásosra kellett főzni. A létszámra már nem emlékszem, de sok szakács volt és a konyhaszolgálat létszáma is húsz fő körül lehetett. Minden alakulat a létszámától függően küldött –egyértelműen kopaszokat- a szolgálatba, a Hírzé öt embert delegált. Egy gyakorlaton tudtam meg az egyik szakácstól, hogy ők is be vannak osztva alakulatonként, de nekik csak ritkán kellett így elhagyniuk a laktanyát.
Nem volt népszerű dolog szakácsnak lenni. Hajnaltól estig minden nap dolgoztak (persze voltak váltások náluk is), mivel mindenki utálta a konyhaszolgálatot, ezért őket is, annak ellenére hogy nem igazán szolgáltak rá. Viszont az öregek, akikben még éltek a konyhás emlékek, adták a kapuügyeleteket, az őrszolgálatokat, stb., úgyhogy a szakácsokat mindig szívatták pl. a kapunál. Az egyik ilyen öreg dicsekedett vele hogy ő kiszámította, hogy meddig kell egrecíroztatni az embert, hogy utána ha lélekszakadva is rohan, még éppen lekésse a vonatát.
Kopaszkorban, ha éppen nem voltunk valamilyen gyakorlaton, gyakran adtam „konyhát”. Mindig csodálkoztam azon, amikor elmentünk teherautóval vételezni és több mázsányi krumpli, hagyma, zöldség, miegymás mellé felvettünk húsz tojást, egy zacskó fűszert, egy kiló lisztet, ilyesmit. A szakácsok szinte mindig külön főztek maguknak, amit az állománynak kiosztottak azt közülük csak a kopaszok ették.
Eredetileg a konyha jól fel volt szerelve, volt mosogatógép, krumplipucoló, stb. De ezek szinte soha nem működtek, csak ha valami nagyon magas szintű ellenőrzés jött. (Ilyen az én időmben csak egyszer volt, amikor az orosz hadsereg hadtápfőnöke jött szemlére, előtte egy héttel már suvickoltak mindent a konyhán, aztán be sem nézett, egyenesen a hadosztálypk.-hoz ment berúgni.) A krumplipucolás mindig öt-hat ember többórás munkája volt, de őket „szabadidőben” rendelték ki, nem a konyhaszolgálathoz tartoztak. A mosogatók tocsogtak a zsírban, mert elég mosószert soha nem adtak, ebédek után több volt bennük a zsír mint a víz. Elvileg meg volt határozva hogy mit hogyan kell elmosni, valójában minden tányér meg lett löbbölve az ultrás vízben, utána leöblítve és kész. (ott szedtem össze a kezeimre egy olyan excémát, amivel leszerelés után is még több mint tíz évig küszködtem) Az un. fehérmosogatóban öt ember mosogatott 1800 után naponta háromszor. El lehet képzelni, hogy milyen minőségben. Igaz hogy csak a (műanyag) tányérokat, mert evőeszközök nem voltak, mindenkinek a saját kanálgépét kellett használnia. (Ennek is meg volt az oka, Szekeres ezredes, a laktanyaparancsnok panaszkodott egyszer egy eligazításon, hogy amikor próbálkoztak evőeszközt is adni, volt olyan nap hogy 800 készlet tűnt el.) A konyhaszolgálat egyébként kemény meló volt, du. négykor volt a szolgálatváltás, onnan este tízig, majd másnap hajnal négytől odáig folyamatos munkát jelentett. De legalább többet lehetett enni és ami maradt, abból vihettünk a körletbe. És mindig rengeteg adag maradt, főleg a készételekből, konzervekből, zacskóstejből, süteményekből, felvágottakból, ezekből vihettünk, de hogy a többinek mi lett a sorsa…… Hihetetlen pocsékolás volt. Minden nap tonnányi friss, ropogós, illatos kenyeret hoztak, amit felraktunk a polcokra, az állomány pedig a háromnapos szikkadtakat kapta. Ami megmaradt –több tucatnyi- az ment a malacoknak. Mint ahogy az ebéd után maradt több száz liternyi leves és egyéb étel. Valahol volt a laktanyának egy sertéstelepe, onnan jött egy szekér és mi több kondérral hordtuk ki bele a mosléknak szánt maradékot.
Gyakorlaton egészen más volt, ott –Ukrajnát kivéve- konzerveket kaptunk. Napi egy félkilós cipó, a reggeli-tízórai-uzsonna-vacsora egy-egy májkrém, az ebéd többnyire valamilyen káposzta. Ezt odaadták néha egy hétre előre, aztán menjen a harcos. Úgyhogy gyakszik előtt gondosan bevásároltunk mindenféle konzervekből a kantinban vagy eltávon. Viszont Ukrajnában presztizst csináltak a kajából, oda jött velünk tábori konyha és valóban nagyon jókat főztek. Többször megcsináltuk hogy mindenki elment ebédelni, utána egyvalaki elvitte a csajkákat és azzal az indokkal hogy a többiek szolgálatban vannak, elhozta mégegyszer az ebédet. Néha orosz katonák is beálltak a sorba, pislogtak körbe, de senki sem piszkálta őket. Az ő ellátmányukhoz képest nekik a mi tábori konyhánk maga volt a csoda.
Dobogókőn csak húszan voltunk, oda egy szakács érkezett, éppen velünk együtt. Ő civilben pék volt, ezért osztották be oda. A laktanyában ahol sokan voltak, a többiek között nem látszott hogy nem ért hozzá, viszont a bázison rögtön kiderült. Egyáltalán nem tudott főzni, csinált olyan rizst ami szürke volt és fennmaradt a falon. Folyt a vér a sült csirkéből, nyers maradt a krumpli, stb. Gyakran inkább magunknak főzőcskéztünk, miután a pk. elment. Ez persze bántotta az önérzetét. És ezt tetézte azzal, hogy szenvedélyesen hadilábon állt a higiéniával. Hetekig nem mosakodott, nem váltott még zoknit sem, alváshoz sem vetkőzött le, büdös volt mint a kolera. A dolog odáig fajult, hogy a bázisparancsnok napiparancsban benaplózta hogy köteles megfürdeni és az ügyeletesnek ezt ellenőrizni kell. Végül lecserélték, hoztak Tatáról egy igazi szakácsot, aki profi volt. Ő is örült hogy kiszabadult a laktanyából, mert a bázison csak napi pár órányi munkája volt, mást nem csinált, a mosogatást intézte a konyhás, volt szabadideje, gyakrabban mehetett haza és nem piszkálta senki.

 32. komojtalan — 2013-10-13 08:11 

@kszabo: Tudtam, hogy lesz aki félreérti, csak csodálkozom hogy ilyen sokára :-), ebből látszik nem sok borsodi olvasó lehet. Az általánosításnak mindig van alapja, ezt hiába is tagadják. Amikor azt mondják a cigányokról – elárulom utálják a roma szót – hogy bűnözők, nem arra gondolunk hogy minden egyes cigány bűnöző, hanem nagyobb a számuk az átlagnál. Ezt kár is tagadni, ők sem tagadják, pedig nekik a legrosszabb. Tehát a borsodiak között is voltak értelmes emberek, de azért többen voltak vadparasztok, ahogy a pestiek közül sem volt mindenki atomfizikus vagy/és illemtanár. Akinek nem inge, nem veszi magára.

 33. szkv — 2013-10-14 07:21 

@kelempajszmadar1:
A posztban leírt esemény (A szakács megfürdött az üstben és nem látták hogy leeresztette volna a vizet) számomra hihetetlenek tűnik, de ettől még megtörténhetett.
Nekem személyesen nem sok konyhai “élményem” van.
“Kopasz” koromban egyszer voltam konyhai szolgálatban, de az is csak délután vacsora előtt és az egész kb kettő órát “rabolt” el a szabadidőnkből.
Önként jelentkezőket kértek a burgonya (krumpli) pucoláshoz.
Eszembe jutott a bevonulásom előtti “intelem”, ha krumpli pucoláshoz kérnek jelentkezőket akkor jelentkezz és biztos hogy más feladatot kapsz. Jelentkeztem, bár engem nem zavart ha tényleg krumplit kell pucolni. Mivel a jelentkezők létszámával nem voltak megelégedve (Ketten jelentkeztünk), ezért önként kijelölés (a tisztes önként kijelölte) alapján lett meg a létszám. Az önként jelentkezőknek (Ketten voltunk) nem kellett krumplit pucolni. Mosogatási feladatot kaptunk.
Mivel a ránk bízott feladatokat kifogás nyafogás nélkül elvégeztük, vacsora előzetest kaptunk. Mákos gubát, de nem avas mákkal.
Magával a kaja ellátással nem tapasztaltam hogy bármiféle gond lett volna akár a kerületnél vagy az őrsön. Ez az én személyes tapasztalatom, de ez nem jelenti hogy nem volt olyan személy akinek ne lett volna kifogása, nyafogása. Válogatós ember mindig is volt, van és lenni fog.
Nálunk az őrsön a napi ellátmány mellet járőrpótlékot kaptak azok akiknek a szolgálatából, négy óra a 22–06 közötti időszakra esett. Maga a járőrpótlék “hideg” élelem (Téliszalámi, gyulai kolbász) formájában került kiadásra.
Időnkét nálunk is volt konzerv (Páncélos) kaja, de az nagyon ritkán fordult elő.Megüresedett dobozok is fel lettek használva (nem étkezésre) a hivatalos jelző eszközök kiegészítésére. Maga a dobozok fel lettek fűzve, madzagra, vagy drótra és két fa között ki lett kötve.
Szakácsaink mindig is igyekeztek a lehető legjobban ellátni a feladatukat. Egyszer volt hogy az egyik szakácsunk már unta a szakácskodást, de ő kérte hogy váltsák le, ami meg is történt és nem minket “szívatott”.
SZKV BUCSU.

 34. kelempajszmadar1 — 2013-10-14 09:02 

Volt egy haverom, aki a légierőnél szolgált, Nagyorosziban. Azt mesélte, hogy a teát még hajnalban megfőzték, aztán nyitva hagyták a kondér tetejét, hadd hűljön, mire jön a banda reggelizni. Egy patkány mászott a fűtéscsövön, és a nyomorult beleesett a forró teába, ott úszott a tetején, döglötten. Megfogták, kidobták, aztán szétmérték a teát. Akinek nem tetszett, nem kellett meginnia, de másik teát nem kapott helyette.
Az én újonckorom elején még működött a konyhán a krumplikoptató gép. Beleba… borítottunk egy zsák krumplit, aztán addig smirgliztük, amíg szép fehér golyók lettek (igaz, akkorák, mint egy pingponglabda). Elvileg csak meg kellett volna koptatni egy kicsit, aztán a csíraszemeknél bicskával kiásni, de ha már benne volt a koptatóban, akkor ne kínlódjunk kézi erővel.
De aztán egyszer megszakadt az idill: kipurcant a koptatógép. Egyik őrvezető kiválaszott húsz embert (köztük engem is), és azt mondta az egysoros vonalban álló alakzatnak:
-Magukbazmeg, lemennek a konyhára és önként jelentkeznek krumplit pucolnibazmeg!
Lementünk. A konyha és a kerítés között volt egy kis udvar. Padokat meg kondérokat tettünk ki, aztán nekiláttunk. A húsz főből négyet káposztatisztításra vezényeltek (ezek között voltam jómagam is), a többi tizenhat pedig tényleg krumplit pucolt. De hogy! A krumpli négy oldalát és a két végét levágva, pillanatok alatt szép kis hasábot csináltak belőle, míg mi a káposztával küzdöttünk. Azóta se ettem annyi káposztatorzsát…
Egyszercsak valamelyik észkombájn dobálózni kezdett a krumplival, amire mi káposztatorzsával válaszoltunk. Lett is nagy csata! Pár perc múlva a kisudvar fehérlett a sok szétdobált krumplitól, meg torzsától. Amikor a konyhaügyeletes meglátta, először lángot okádott, aztán üvöltött, végül felszedette velünk az egészet. Megettük!
Bajtársi és konyhamalac kézszorítással:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 35. scaevola — 2013-10-14 13:22 

@kelempajszmadar1:
“…Magukbazmeg, lemennek a konyhára és önként jelentkeznek krumplit pucolnibazmeg!”
Ezen besírtam. :)

A konyhamalac azé’ ne szorítsa meg a kezet, mert abból befosás lesz.

Egy dolgot hagytatok ki a tea ízének meghatározásakor, mégpedig az ipari méretű aluminium edényt… és itt az aluminiumon van a hangsúly.
szvsz az aluminiumnak is köze lehet a tea ízéhez, amit már a suliban is megtapasztaltunk a menzán.

Nálunk 15 centis résen adták ki a konyhások a kaját – hogy kizárják a pofára történő kajaosztás lehetőségét, gondolom. Dinnyeszezon alatt történt egy eset, amire a mai napig jól emlékszem.
Egy baka tök kultúráltan lehajolt a réshez és megkérdezte, hogy – idézem, mert szó szerint emlékszem rá:
“Ne haragudj! Tudnál adni egy nagyobb szelet dinnyét?”
A jószívű konyhás lecserélte a csávókám dinnyéjét… egy fele akkorára.
Mindezt képzeljük el úgy, hogy az eredetileg kiadott dinnye is akkora volt, amit a két éves unokahúgom együltében szemrebbenés nélkül bepusszant. (nüanysznyi hatalom is mekkora ge*it csinál, szinte mindenkiből, nem? :)
A baka gondolata, amit nem feledett fokozott hangerővel a konyhás tudtára adni, a következő volt:
“Köszi szépen, hogy a !” – és ezzel együtt a komplett tálcát, mint egy frizbit, bevágta a nyíláson, levesestül, dinnyéstül.
Azonnal lett belőle “gyerebe-gyereki” szájkarate, de végül nem csattant pofon.

 36. scaevola — 2013-10-14 13:26 

@scaevola:

Bocsánat… a fórummotor felfalta a mondanivalóm egy részét. :)
Tehát a mondat, így szólt:
“Köszi szépen, hogy [állítmány] [határozó] a [jelző] [jelző] [alany] !”

 37. daneel — 2013-10-14 16:23 

@szkv: Üdv. szkv!
Hogy valóban pancsikolt-e a szakács, bizonyítani azzal, hogy saját szememmel láttam nem tudom. Egy velünk vonuló társunk jelezte, hogy ő nem látta a vízcserét. A korábbi, akár saját akár mások élményei alapján, senki sem kételkedett, hogy megtörténhetett a dolog. Egyébként nem rég kerültünk Nagytarcsára, azelőtt elég laza volt ott a hadi élet. Mivel azzal, hogy mi odakerültünk, és ezzel elsőlépcsős laktanyává vált, sok minden megszigorodott, többek között a kaja is jobb minőségűvé vált,(már csak a rendszeres tábornoki látogatások Stock, Oláh, Kulikov miatt is) bár az igaz, hogy a tiszteknek itt is külön főztek, és külön tiszti éttermük is volt.
Üdv. Daneel

 38. daneel — 2013-10-14 16:41 

@kelempajszmadar1: Üdv. Kelempájsz Bajtárs!
A Vasváriban kb. 1.200-1.400 főre főztek (laktanya, szolgálati helyek, adóházak). Nálunk is volt abból a bizonyos krumpli hámozóból. A pucoláshoz egy nagy edényt ültünk körül 4-en 5-en. Kb. 4-5 zsák krumpli volt a napi mennyiség. Egyszer, mi is beöntöttük a zsák krumplit, és tisztítás közben olyan jól elbeszélgettünk, hogy “eltünt” a “mosógépből” a krumpli. Mire észrevettük, már csak a lefolyórácsnál megakadt, kb. 2 maréknyi maradt, a többi lefolyt a vízzel együtt. A hagyma még érdekesebb volt. a napi mennyiség 2×25 kg-os faláda. A tisztítást az “áldozat” vagy gázálarcban egy külön kis szobában végezte, vagy mindenki bevállalta, és csukott szemmel, kínunkban röhögve, víz alatt, emlékezetből pucoltuk meg. Mivel saját késeinket használtuk, a sérülés veszénye minimális volt. De másnapra az alapos fürdés után kötelező volt a gyakorló csere, mert mindenki bűzlött a vöröshagymától.
Üdv. Daneel Szkv. Budaörs-Nagytarcsa

 39. daneel — 2013-10-14 17:05 

@kelempajszmadar1: Ja, igen! A patkányról jut eszembe! Nem katonai történet, de akkor is megosztom veletek. :-) Gondolom sokan vannak akik szeretik (szerették) a Kőbányait. Mivel az Orionban dolgoztam a ’80-as évek elején kapcsolatban voltunk a porcelángyárral ( ott meséltek Hoffman Gézáról történeteket), és a másik oldalon lévő Kőbányai sörgyári történeteket. Nem egyszer fordult elő, hogy az erjesztő kádban patkányok úszkáltak, és a melósok fogadásokat tettek, melyik patkány fog “győzni”. Mielőtt bárki jelezné, ezt nem hiszi, az ott dolgozók mesélték otthon a “verseny eredményét” a családtagjaiknak, akik speciel az Orionban dolgoztak, így jutott hozzánk az információ. Mindenki Kedves Egészségére! :-) Egyébként, a patkány nem is gusztustalan állat, bár én egyszer láttam kb. 120-150 db-ot döglötten egy kupacban, na az csúnya látvány volt. A vadgörény (fekete), meg kimondottan gyönyörű állat, persze nem az állatkerti példányokra gondolok.
Üdv. Daneel

 40. Bigjoe(HUN) — 2013-10-14 20:29 

Némely esetben mi is torzsalkodtunk a szakácsnak titulált étel kiadóval.
Az első eset esetemben nem az “Adjál még” vonalon indult, hanem a “Nem kérek” esete forgott fenn.
vagyis:
Disznótoros volt a menü azaz, májas és véres hurka darab burgonyával.
Amikor sorra kerültem udvariasan kértem a szakácsot, hogy “A véres hurkából ne adjál!”
Csak oda dobta a tányéromba a májas mellé, és kipenderítette elém.
Én nagyon udvariasan kivettem a véres hurkát (két újjal úriasan) és vissza dobtam neki az étel kiadón át. (A Brigantik meg ott röhögtek mögöttem.)
Hát nem lettünk barátok a sráccal.

Aztán egyszer meg a Pizzán kaptunk össze ugyan ezzel a szakáccsal.
Ekkor már durvábban alakultak a dolgok.

 41. scaevola — 2013-10-15 12:41 

@Bigjoe(HUN):
“…Aztán egyszer meg a Pizzán kaptunk össze ugyan ezzel a szakáccsal. Ekkor már durvábban alakultak a dolgok.”

Ne már!
Hogy hagyhatsz itt bennünket – de legalábbis engem – saját levünkben főni?
Itt ülök és szórom a homokot a fejemre, de komolyan. :)

Kérjük szépen a folytatást!
Léces! :)

 42. zajec — 2013-10-15 15:19 

75-ben voltam katona. Bizony, brómozták a teát. Már kezd hatni…

 43. zajec — 2013-10-15 15:28 

A Határőrség az aktuális bevonulók közül válogatott szakácsjelölteket. Ha épp nem volt vendéglátós előéletű, akkor pl. pár hetes kiképzés után kovács főzött 120 emberre. A macska megveszett volna tőle. Egyszer megkérdeztem,
evett-e a főztjéből, azt válaszolta, hogy csak nem képzeled? Száraz volt a grízgaluska közepe, nem kelt meg a fánk, feleakkora volt mint az itthoni. Hétfő reggelente keserű BM kóla. / cikóriakávé, amiből kilopták a cukrot /

 44. daneel — 2013-10-15 21:58 

@zajec: Ugye megmondtam! :-) Késleltetett hatás! Imperalista összeesküvés!!! Tiboru könyvébe való! :-)

 45. kelempajszmadar1 — 2013-10-16 08:32 

@daneel: Határőr üdvözletem, kedves Daneel Bajtárs!
Én 15 évet húztam le a Kőbányai Sörgyárban. Rengetegszer voltam lenn a pincékben is, mivel a csővezetékeket gyakran kellett ellenőrizni, no meg javítani/újat építeni, tehát van fogalmam róla. A 15 év alatt én sehol, soha egyetlen patkányt se láttam, még nyomokban se. A nyitott kádas erjeszés során biztosan belefulladna a sörlébe, vagy a sörhabba, de a legvalószínűbb, hogy az erjedés során keletkező CO2 végezne vele. Egy krapek meg is halt úgy, hogy a kádból leeresztették a sört, ő meg belemászott, hogy kitakarítsa. A levegőnél nehezebb szénsavgáz megült a kádban, pesze láthatatlanul. A manust kihúzták, de már későn. Ezután mindig ott állt készenlétben egy hosszú nyélre szerelt gyertya, azt égve engedték bele a kádba, ha elaludt, akkor nem mentek le. Ezért nem hiszem el azt az úszóversenyt. A nyitott kádas erjesztést csak akkor alkalmazták, amikor a zárt tartályos, úgynevezett Wellhoener-féle erjesztésre szolgáló tankok tele voltak, leginkább nyáron, amikor sokkal több sört kellett gyártani, mint télen. A zárt edényekben 0,8 bar túlnyomás van, ott kizárt a patkány előfordulása. A nyitott kádakban a CO2 mellett hideg is van, mert a sörlevet erjesztés közben hűteni kell (én számoltam ki a hűtőkígyók méreteit, és a rajzokat is én csináltam meg, még 1992 nyarán). Nem tudom, meddig bírná egy patkány azon a hőmérsékleten, ami az élesztőgombáknak optimális. A pincékben pedig nincs kaja, csak nem ehető hulladék van: sitt, meg egy csomó egyéb, már ahol nem volt kitakarítva rendesen. Egyébként pedig az élelmiszeriparban szokásos higiéniai előírásoknak meg kellett felelni, irgalmatlanul. Csúnya balhé lett volna, ha a sörlében patkányt találtak volna! Summa summárum: én a 15 év alatt soha nem láttam egyetlen patkányt sem, se élőt, se holtat. Ittam is a friss sörből, sokkal jobb volt, mint amit a boltban lehet kapni.
Bajtársi kézszorítással:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 46. daneel — 2013-10-16 12:27 

@kelempajszmadar1: Kedves Kelempájsz Bajtárs! Egy poszton belül ez már a második melléfogásom! Az előbbi a brómos tea, most meg az úszóverseny! Így higgyen az ember a kollégáinak. Ígérem, ezek után csak olyan történetet mesélek el, ami velem történt meg. A végén még notórius hazudozónak minősítetek. Bár…az sem lenne olyan nagy baj, legföljebb indulok a választásokon! :-)
Üdvözlettel: Daneel

 47. kelempajszmadar1 — 2013-10-16 13:18 

@daneel: Nyugodtan indulj a választásokon, én máris Rád szavaztam! Látatlanban is biztos vagyok benne, hogy hazudozásban tehetségtelen kezdő vagy napjaink politikusaihoz képest. Persze azok katonák se voltak, ha meg mégis akad egy-két kivétel köztük, akkor azok levelezőn végezték a honvédséget, legfeljebb a parancsnoki irodában henteregtek.
A sörgyári patkányok ügyében többszáz kérdést kaptam már, hogy igaz-e, de csak a fent említett tapasztalataimra hivatkozhattam.
Üdv: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 48. pilotax — 2013-10-17 09:14 

@zajec: Mifelénk a BM kólát – ahogyan Te nevezted, így még nem hallottam – TÖPFE-nek neveztük. ( A gyengébbek kedvéért: TÖmegPusztító FEgyver) Hála istennek mifelénk nagyon ritka vendég volt, talán havonta egyszer esetleg kétszer fordult elő. Mifelénk inkább a kakaó, tejeskávé, karamell, tej, tea dívott.

 49. zajec — 2013-10-17 19:00 

BM = Belügyminisztérium. Mi nem a Honvédelmi minisztériumhoz tartoztunk. / ha esetleg valaki nem tudta volna /
A béna szakács ellenére mindenki nehezebb volt leszereléskor. 42-en voltunk a FEP-en. Szinte minden napra jutott egy eltávról teleszatyorral érkező. Volt olyan, hogy az anyám legendás kókuszos kockájából épp a kisfia nem evett.
Az érkezőt a bentlévők körbeülték, oszt’ kiürítették a táskáját. A tartósakat be az ablak közé, később rájártunk. Pl. szalonnánk mindig volt.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.