452. – Lövöldözünk…

“Miben különbözi a katona a normális embertől? Többek között abban is, hogy néha lövöldözik. Nekem az nagyon néha volt… Az elsőt még izgatottan vártam, hogy na, milyen is lesz… a második az már csak olyan volt, hogy tudjuk le megfelelően, a harmadikat meg már a hátam közepére sem kívántam… Igaz, többet sem lőttem a 30 hónapos szolgálatom ideje alatt.”

Fogadjunk, hogy a rutinosabbak kitalálták: szögyi következik.

Ez a harmadik még főiskolás koromban a csobánkai hegyikiképzés idejére esett, de ott már az előkészítő foglalkozás sem tudott magával ragadni. Elegendő volt annyit végighallgatnom belőle, hogy akkor elvtársak ez most rajszintű lövészet lesz, és az egész rajt együttesen fogják értékelni, eddigre már az agysejtjeim megfelelő területei ki is kapcsoltak, és éberkómában vettem részt a felkészítésen. Úgyis vagyunk egy csomóan, valaki majd csak lelövi azt amit kell, nem? A fegyvert meg pucolni amúgy sem nagyon szerettem, majd igyekszem minél kevesebbet puffogtatni, hogy kevesebb melóm legyen.

Reggel átrongyolt az egész század a Kossuth Főiskola lőterére, helyileg nem nagyon tudom hogy hol, valahol Szentendrétől északnyugatnak, de úgysincs jelentősége. Leugrunk a platóról, amíg be nem fut a másik Csepel, addig kicsaptak minket legelni. Mivel mi voltunk az első szakasz, első raj, elkezdtünk érdeklődni a környezet iránt, mutatja a kilós, hogy majd abból a lövészárokból kell lövöldözni. Megsasoltuk, volt vagy ötven méter, kibetonozva, fedezékek, előreugró lőállások kiépítve, na azért ezt már szeressük, nem ám a hideg földön fagyoskodni. Már kezdtük otthonosan érezni magunkat benne, amikor kiparancsoltak, hogy jön a másik Csepel, akkor mindjárt eligazítás. Be is fut, de az abban lévő tisztek elmentek a lőtérüzemeltetőkkel valami megbeszélésre, aha, már megint a szokásos honvédségi „siess és várj”. Ahogy ott csoportosulunk egy csomóban az árok mellett, egyszer csak egy oltári nagy bumm, és a csapaton keresztül elsüvölt valami. Mit mondjak, még a cigit is elfelejtettük szívni, ahogy ott álltunk befosva, csak a kilós röhögése ébresztett rá, hogy itt valószínűleg szívatás áldozata lettünk. Aztán mutogat is egy hanggránátot, ami olyan, mint amit suttyomban bedobott az árokba a közelünkben, lehet, mert a fene se figyelt rá hogy mit csinál. Ahogy kutakodunk az árokban meg is látjuk a műanyag test egyik felét, a másik? Fiúk, az el szokott repülni, aha, szóval akkor az volt az a valami, ami az árokból kijövet a társaság között fütyült át.. Fasza, jópár emberre akkor jött rá a cidri.

Végre becsődül a vezetőség, akkor rendeződjünk, elvtársak majd ott fel fognak bukkanni a célalakok, azokat le kell durrogtatni, a tüzet azt pedig a rajparancsnok hangolja össze. Jó, akkor hangolja csak, azért kapja a pénzét. Ugyanis a főiskolán az volt a szokás, hogy féléves rotációban volt közülünk a rajpk. (meg a szakaszpk. és helyettese) kinevezve, akik emiatt valamivel több zsoldot kaptak. Többször érdeklődtem egyik-másiknál, amikor baxtatás áldozata lettem, hogy fizetnek neked ezért? Igen? No, hát tudd meg, hogy én még akkor sem csinálnám, ha nekem fizetnének érte.

Kiosztják a skulókat, jó vegyesen, van köztük egy rakás zöldhegyű is, egy merő kérdőjel voltam, amikor felvilágosítanak, hogy mondták az előkészítőn, hogy ezek a nyomjelzősök, és úgy kell betárazni, hogy minden harmadik legyen ilyen. Beszuszakoltuk őket a tárba, messze szintidőn kívül (nagyon nem volt gyakorlatunk, amikor már Nyíregyházán őrkatona voltam, a három tárat hamarabb betáraztam, mint ott azt az egyet).

No, akkor harchoz! Beugrunk az árokba, ott aztán egy kupacban előadjuk a Laokoon-csoportot, mert naná, hogy nem volt megbeszélve, ki melyik lőállásba megy, én is találok egy üreset, akkor hadd szóljon. Fel is bukkannak mindenféle piros lemezek, totózok hogy akkor most vajon melyik lehet az enyém, ha már a lőállás sem volt megbeszélve, akkor ez meg naná hogy… A rajparancsnok a fene sem tudja hogy hol van, ahogy meg elkezdenek lövöldözni, hallani sem nagyon lehetne, hogy esetleg üvöltözik-e valamit, akkor keressünk egyet és próbáljunk meg úgy tenni, mintha lőnék. Egy lövés, semmi. Na, akkor még egy, megint semmi. A harmadikra meglepett, hogy jött a nyomjelzős, ahogy láttam hogy száll a fénypont, és földet ér a kinézett cél lábánál. Aha, akkor mostmár tudom hogy alálövök, de az meg hogy a fenébe lehet, amikor én a felső részre céloztam?

Ott az árokban nem jöttem rá, csak utólag amikor már régen ki voltunk mászva belőle. Ugyanis az irányzékom az még három hónapja be volt állítva a második lövészeten a százméteres rovátkára, itt meg vagy három-négyszáz méterre voltak a célok ;)

Az meg külön nagyon megtetszett, ahogy ott égett a nyomjelzőből a magnézium (vagy foszfor? fene sem tudja már, mi volt benne, pedig akkor még tudtam), na, akkor ez most egy jó játék lesz. Gyorsan kilőttem a két „normál” golyót, akkor most megint jön a világítós, erre már fel voltam készülve. Igaz, jóval feljebb vettem az irányt, meg is küldtem, szép látvány volt ahogy átívelt a cél felett (meg egy kicsit/nagyon mellette), aztán ott a távoli domboldalban megpihent. Most gyorsan megint kilőni a két nemjátszósat (a fenének nem adtak mind csak ilyet, hiszen ez egy k…a jó játék!), aztán megint lehet gyönyörködni. Pláne, hogy ezt most meg laposabbra vettem, és egy földhányáson megpattant, és elkacsázott mint a kavics a tó felszínén, huhúúúú, b..meg, buli van, ez még jobb játék! Ahogy ott megörültem, akkor láttam hogy az az alak, ami irányában eddig szórakoztam, már sehol, akkor valamelyik ökör lelőtte, most kereshetek valami mást ami ürügyül szolgál a puffogtatásomhoz.

Még vagy két ilyen 2+1-est kilőttem, amiből az egyik nyomjelzős hármat pattant (még nagyobb öröm!), a másik viszont vagy ötven méterre tőlem fúródott bele a földbe (úgy látszik túl laposra vettem a kacsázás ívét), amikor felállt (na nem az) egy hosszú rácsos tartón valami nagy piros téglalap. Néztem egy jó nagyot, hogy ez akkor most mi akar lenni, talán a STOP-tábla, de nincs semmi ráírva, a többiek meg ugyanúgy lövöldöztek tovább, akkor ugrott be, hogy az eligazításon azt a „jótanácsot” adták, hogy amikor jön a helikopter, akkor mindenki azt lője. El is gondolkodtam rajta, hogy ezek annyira bíznak a tudásunkban, hogy képesek egy igazi helikoptert idehozni, hogy célt repüljön nekünk? És ha valaki véletlenül eltalálja? Ahha, akkor valószínűleg ez lesz az. Na, jó, én is feljebbtámasztottam a csúzlit, de valahogy nem volt túl nagy élmény, mert a nyomjelzős ugyan szép parabolaívet írt le, de az égkék háttéren nem nagyon lehetett követni meg élvezni se. Aztán az is lefeküdt, néztem körül akkor tovább a földön, de nem nagyon találtam már semmit, a többiek is egyre ritkábban puffogtattak, aztán szép lassan csend lett.

Amikor már vagy egy fél perce senki nem lőtt, akkor rászólt a kilós a rajpk-ra, hogy vezényeljen már „Tüzet szüntess”-t, hiszen már lekaszáltuk az összes támadót. Vezényszó oké, ürítés, bazze, nekem meg még maradt vagy egy fél tár lőszerem!!! Ügyesen leejtettem a závárzatból kirepülő töltényt, aztán az árok alján gyorsan kikaptam majd az összes skulót a tárból, ha ezek meglátják, hogy ennyi maradt, akkor még megvádolnak hogy lazsálok (amikor pedig csak takarékos fajta lett belőlem). Töltények gyorsan be a bakancsba ott hátul ahol egy kicsit elállt a lábamtól, árokból sántikálva ki (igen, százados elvtárs egy kicsit el van zsibbadva a lábam, majd mindjárt kigyúrom belőle ott hátul ahol senki nem lát, nem, nem kell a mentőautó, hiába áll ott), fegyverszemle, zsebeket megtapogatják, nem-e lopott valaki töltényt, a „megmaradt” két skulómat meg úgy értékelték, hogy ez még belefér.

Megkaptuk a „jó” értékelést, kitárazok a bakancsból is, aztán amíg a többiek lövöldöznek, egy kis herevere. Azt azért csak megkérdezem, hogy saccperkábé ki hány alakot lőtt le, mondja mindenki az egy-kettő-hármat, aztán elhangzik, hogy a teherautó az ugye kettőt ér, miva???? az is volt. Na jól van,  akkor inkább nézd meg a többieket és számolj. Nos, az jött ki, hogy vagy húsz álló emberalak jött fel, két nagyobb téglalap, ami a teherautó (vagy inkább PSZH) volt, meg a helikopter. Ebből akkor menyit is lőttem le??? Háááát, de legalább az akarat az megvolt ;)

Ráadásul az ötödik hatodik menet után kitört egy kisebb-nagyobb fejetlenség pókafalon konfiguráció, kiderült, hogy valami gellert kapott lövedék lerendezte a helikopter mozgatómechanizmusát. Kár…., de azért arra kíváncsi lettem volna, hogy kire hátékázták rá. Az értékelést pedig onnantól kezdve úgy oldották meg, hogy a többi rajnak automatikusan jóváírták a helikópáter lepuffantását.

10 hozzászólás

 1. janicsar — 2013-10-31 10:39 

A lőtér talán a dömörkapui elágazás előtti lehetett, illetve most is ott van, két hete kirándultunk arra.
Sose tudtam a fényjelző lövedéket rendesen használni. Az AMD-ket (is) időnként be kell lőni, enélkül hiába minden irányzékállítás, pláne háromszáz méter fölött.
S ha már a nagy durranások: alapkiképzőben RPG-snek szemeltek ki, úgyhogy egyet vagy kettőt azzal is sikerült lőnöm. Hatalmas vászon volt a cél, vélhetően nemigen találtam bele, úgyhogy nem lett belőlem páncéltörő bajnok, de az igaz, hogy a gránát suhintó kiröppenése és becsapódása máshoz nem hasonlítható élmény. A századéles, mikor nyolc-kilenc RPG-s megy előre, s hol az egyikük, hol a másikuk ereszt meg egy-egy gránátot, egészen filmszerű élménnyé tud válni.
S még egy nagy durranás: júniusban az egyik alkalommal páran azt a feladatot kaptuk a dörögdi gyakorlótéren, hogy az aszfaltúton gumicsíkokat fektessünk le a lánctalpasoknak az átkeléshez. Javában gurítjuk ki a gumiszőnyegeket, amikor pár száz méterre tőlünk a teljes önjáró tüzérosztály tüzet nyit (azok a bizonyos tarackok, gvozgyikák). Felénk. Szerencsére fölénk. Köpni-nyelni sem tudtunk: most mi van? menjünk harchoz? teregessük tovább a szőnyegeket?…

 2. Bigjoe(HUN) — 2013-10-31 19:12 

Mázlisták, nyomjelzőssel mi nem lőttünk.
Nem futotta…
És mi lett a bakancsba rakott zizikkel?

 3. Estván — 2013-10-31 19:58 

Jól mondja Janicsár, az izbégi lőtér az. Szabad időmben sokat járok (vagy inkább szeretnék járni) arra :)

 4. szogyi — 2013-11-01 10:56 

@Bigjoe(HUN):
A kitárazott bakancsból megmentett skulókat aztán hazavittem, drága öcsém köszönettel fogadta őket. Akkor még áltiskolás volt, hogy mit műveltek vele, mit nem azt nem tudom, meg nem is érdeket, emberhalál/sérülés nem történt. De abban biztos vagyok hogy valami úton-módon jól fel lett használva, elvégre a génállomány adott volt…

 5. krux — 2013-11-02 09:38 

A fegyverpucolást mi is nagyon utáltuk. Ráadásul a temetéseken használt vaktöltény jobban koszolt, mint az éles, így mindannyian törekedtünk arra, hogy az ilyen díszelgésekre ne a saját puskánkat vigyük. A problémát csak az jelentette, hogy a laktanyába visszaérve már nem emlékezett pontosan mindenki, hogy honnan is vette el az idegen fegyvert, ezét a végén már alig volt ember, akinek a saját fegyvere lett volna a saját tárolójában.

 6. scaevola — 2013-11-04 14:48 

3-400 méterre? Gépkarabéllyal?
Persze… tudom, 1000 méterig van beosztva az irányzék, de akkor is.

Jó lövőnek gondolom magam – 100m-re felállított emberalakra 27 pontot lőttem 3 lövésből – de a 200 méterre lévő, mozgó alakot el sem találtam…
hat tölténnyel sem.
Ha az irányzékot és/vagy a célgömböt néztem, akkor a célt nem láttam, ha a célra összpontosítottam, akkor az irányzék vált homállyá.
Ezzel nem azt mondom, hogy lehetetlen, de véleményem szerint ez a 3-400 méter már erősen “Marksman” kategória – nem tudom, ennek mi a magyar megfelelője – nyílt irányzékkal kurvanehéz lehet olyan messzire lőni.

(volt nálunk egy cigány gyerek, hiába rágták a szánkba százszor, hogy első kör, 3 db lőszer, egyes lövés, második kör, 6 db lőszer, sorozatlövés…
Neki a tűzváltókaron először a sorozatlövés volt, így a 3 töltényt kb. 3 tized másodperc alatt szélnek is eresztette, s miután lebaxták, a 6 db-ot képes volt egyesével eldurrogtatni.)

 7. Bigjoe(HUN) — 2013-11-04 16:24 

@szogyi:
lőszert a gyereknek……
Van egy roppant közei ismerősöm – az ÖregebBig – aki egy tarcsis berántás után hozott egy marékkel.
Csak kicsit volt benyomva, de hát ilyen volt a tartalékos élet…..
Eset jött haza, a málháját bedobta a szekrény aljába – mondott egy cifrát a seregre vonatkozólag majd mutatta, hogy mit hozott.
Anyám picit parázott a zizik láttán, hiába csitította az Öregem.
Megnézegettem, majd közösen szétszedtük. A lőport beleöntöttük egy fém hamutálba, az Öreg közölte, hogy ezt meggyújtjuk.
Anyám kiszalad a házból (hálóing, papucs, visítozás, “felrobbantjátokaházatmileszmostnemvagynormális…”)
Az öregem meg: Na figyelj fiam…..
És egy gyufával elindította a lőport.
Szépen égett, csak úgy szálltak a szemcsék a lángban.
A lakás nem égett ki, csak a fém hamutartó deformálódott el.
Hiába, egy marék 7,62-s lőpora égett el a hamutartóban.

 8. zajec — 2013-11-06 11:02 

AK47, RPD golyószóró, PA 63, éles kézigránát. A legemlékezetesebb az éjszakai gázálarcos lövészet. Nagyon látványos, amikor a nyomjelzős becsapódik. A másik, a golyószórós: Két hivatásos harsog mögötted, az egyik hőzöng, hogy rövid sorozat volt a parancs, a másik dicsér, hogy a jó golyószórós egyenként is el tudja engedni a lövedéket. Merthogy az RPD-n nincs egyeslövés. Mindenesetre a géppuskás mellalakon nagyon közel voltak egymáshoz a lyukak. A villaállványt jó mélyen a győrszentiváni homokba mélyesztve, mintha satuban lett volna a cső vége. Pedig jó messze volt a céltábla.
Minden lövészetem kiváló lett, hála az MHSZ-es előéletnek. Még le is fényképeztek a kerület csapatzászlója előtt. Máig őrzöm a képet.

 9. kszabo — 2013-11-08 06:28 

@scaevola: Öreg kocsmatársam szerint: A fatusással 700 méterre bukó alakra, de amikor unatkoztak akkor lőlap:)

 10. szogyi — 2013-11-08 11:51 

@Bigjoe(HUN):
Úgy látom a remek génállomány nálatok is működött ;)

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.