456. – Páncélozott menü

Szinte biztosra veszem, hogy a katonatörténetekben elég nagy százalékban szerepel a kaja (az étel, az ennivaló, stb.), hisz Napóleon óta tudjuk (biztosan) hogy a katona leginkább a gyomrával menetel. Az is elő szokott fordulni a történetekben, hogy XY bevonult honvédnak/határőrnek/folyamőrnek és mire eljött a leszerelés ideje, felszedett 5-10 kilót. Mondjuk a 10 kiló plusz azért nem rossz, de tényleg hallottam már ilyet (ha ezt leosztom kettővel, akkor is 5) – vezeti fel proletair barátunk a mai, leginkább a gasztromilitary (vagy a militarygasztró) műfajához sorolható posztját.

A legénységi étkezdék (találó becenevükön: éhezdék) a tapasztalatom szerint nem törekedtek a híres, magyaros gasztronómiai ínyencségek tálalására. Megfigyeléseim (és azóta folyamatosan kopó emlékeim) szerint például kevés krumpliból készült ételt ettünk, aminek logisztikai és munkaerő-hatékonysági (vagy rondán írva: hatékonytalansági) okai voltak. A krumplipucolás a legrettenetesebb konyhai tevékenységek közé tartozott, inkább egy hét őrség tikk-takkban, mint egy este a stokin ülve, krumplit pucolva. A leleményes és lusta katonák hamar rájöttek, hogy egy szem krumplit méretétől függetlenül 6 egyszerű mozdulattal meg lehet szabadítani a héjától, bár így jelentős mennyiségű ehető rész került a szemétbe, viszont kockaalakú lett a krumpli. Könnyű belátni, hogy ezt a pazarlást kevés laktanyában engedhették meg, a krumplipucoló gép pedig a konyha egy eldugott sarkában pihent, mint a leleményes és krumplit pucolni lusta mérnökök néma emlékműve. A krumplipucoló gép sanyarú sorsának oka egyszerű volt: valaha meghibásodott, és senki sem javíttatta meg. Egyrészt talán azért, mert krumplipucológép-szerelőt jóval nehezebb volt találni, mint mosógépszerelőt (és senkinek sem jutott eszébe, hogy talán a mosógépszerelő is meg tudná javítani), másrészt kopaszokkal krumplit pucoltatni azért mégiscsak hagyományosan katonás feladat. A tojásos ételek is hiányoztak az étrendből, hogy miért, erről is van ötletem, de szerintem mindenki másnak is.

Szolnokon felderítőnek lenni egyet jelentett a szabad levegőn való léttel. Viszonylag sűrűn jártunk gyakorlatokra, és mivel egy felderítő csoport kis létszámmal működött, ráadásul rejtve, ilyen burzsoá luxust, mint gulyáságyú, nem vittünk magunkkal sosem. Vagyis egyszer igen, de abban sem gulyás főtt, hanem tea, a tea meleg vizében meg konzervek melegedtek. Hiába, a katonás lelemény, ugye…

És el is érkeztünk a konzervek kérdésköréhez. Egy-egy kihelyezésen a katona minden napra kapott reggelihez, ebédhez és vacsorához … na mit? Konzervet. A reggeli rendszerint egy kis sertésmájkrém-konzerv volt, az ebéd valamilyen nagykonzerv, a vacsora meg vagy ismét sertésmájkrém, vagy valamilyen vagdalthús-konzerv. Mindehhez járt fél vekni kenyér, de egynapos gyakorlat ritkán volt, így simán egész vekniket kaptunk. A kenyér a hátizsákba begyömöszölve rövid úton elnyerte végleges formáját, s így hivatalosan és büszkén viselhette a „deszantkenyér” címet.

Na de lássuk, hogy 1995 és 2001 között milyen konzervkajákkal kényeztette el mélységi felderítő katonáit a Honvédség.

Kezdjük a kicsikkel: Sertésmájkrém. Ez maga a velünk élő retró. Méretéből adódóan csak jelentős mennyiségű deszantkenyérrel fogyasztva lehetett vele lecsillapítani a hasunk korgását. Természetesen a konzerv nem volt fülecskével nyitható, hogyisne, azért van a kanálgépen a konzervnyitó, tessék azzal molyolni. Más májkrémkonzervre nem is emlékszem, pedig létezett (létezik) szárnyas is, nem csak sertés.

A következő, egy mérettel nagyobb konzerv a vagdalthús-konzervek családja volt, ezt a katonai szakzsargon egységesen „gyíkhús” néven említi, bár én nem ettem gyíkot, meggyőződésem, hogy az finomabb, mint a konzerv. Volt „Tavaszi” vagdalthús, de hogy mitől volt az, máig nem tudom, mert sem ízében, sem illatában (szagában) nem utalt kedvenc évszakomra. Volt „Különleges” vagdalthús, ami semmiben sem különbözött a tavaszitól, talán csak a konzervdobozt díszítő képben. A vagdalthúskonzervek családjának egy rejtőzködő, ritka fajtája volt a „Sonkás” vagdalthús, ami meglepő módon egész ehetőnek bizonyult, bár sokan alapból dobták a kukába, mondván ez se lehet jobb, mint a fajtársai, de én úgy emlékszem, hogy ez tényleg tűrhető volt. Dizájn tekintetében a kimért egyszerűség és az informalitás keveredett, tehát nem volt rajta semmilyen étvágygerjesztő kép retekkel, zöldhagymával, meg petrezselyemmel, csak a beltartalom leírva. Ezekre a konzervekre is jellemző volt, hogy csak jópár kalória elégetésével, kanálgéppel lehetett kinyitni. Viszont mérete kísértetiesen hasonlított a rendszeresített nyeles kézigránát fejrészéhez (ami egyébként a háborús Vécsey kézigránát továbbgyártása).

A nehézpáncélos konzervek a főétkezésekhez lettek kiosztva. Gyakoriságukat tekintve (legalábbis Szolnokon) a prímet a káposztafélék családja viszi. Ha csak pár napra mentünk gyakorlatra, tuti, hogy csak káposztakonzervet kaptunk. Igaz, ezt próbálták variálni: volt Toroskáposzta, Székelykáposzta és Rakottkáposzta. Valójában tökmindegy volt, melyiket bontja fel az ember (természetesen szigorúan kanálgéppel), mert ugyanolyan savanyú volt mind. A toroskáposzta ráadásul a tűzben történő melegítés után agresszíven viselkedett: a kanálgép beleszúrásánál a forró, zsíros lé hajlamos volt kispriccelni, ami rendszerint mások egyenruhájában, és szabadon hagyott bőrfelületében tett kárt. Ez ellen a jelenség ellen aképp lehetett védekezni, hogy a forró konzervet talpával a kemény talajhoz ütögettük, erélyesebbek oda is vágták. A kispriccelés jelenségének esélye ettől nem szűnt meg, de tényleg csökkent. Én személy szerint ősi gyűlölettel viszonyultam mindegyik káposztához, így igazi felüdülést jelentett, ha más is bekerült az étrendbe.

Elöljáróban le kell szögeznem, hogy a következő konzervfajták annyira ritkák voltak, hogy ünnepi menüként ettük. Ilyen volt a Zöldborsófőzelék főtt hússal, ami tényleg azt tartalmazta, amit ráírtak. Finom volt, a hús is elég nagy volt, csak hát az összmennyisége nem volt túl sok. A másik nagy kedvenc a Paradicsomos húsgombóc volt. Ez is jóízű étel volt, két kicsi gombóccal, de sajnos ez is kevés, ráadásul ebben az esetben a konzerv mérete is kisebb volt, legalábbis a magassága nem érte el az eddig felsoroltakét. Az átmérője viszont standard átmérő volt. Egyesek szerint a „nagykonzervek” mérete a GYATA-64 gyalogsági taposóakna méretével volt azonos, ami – mint tudjuk – nem lehetett véletlen. Bár én is telepítettem gyatát, bevallom, sosem jártam utána, hogy igaz-e a feltételezés.

Sokáig csak az eddig felsorolt, a kereskedelmi forgalomban is kapható konzerveket kaptuk, aztán megjelentek a kifejezetten MH konzervek. Ezeket a Kiskőrösi Konzervgyár gyártotta, és egyszerű, fehér papírszalag vette körbe, amin egy nemzetiszín MH-pajzs volt, meg a szűkszavú ismertető, hogy mi van benne. A papírszalag azonnal leázott, ha meleg vízben melegítettük, ha meg tűzben, akkor leégett. Ennek az MH szortimentnek a jellemzője volt, hogy kisebb átmérőjű, de magasabb konzerves dobozokba töltötték a kaját.

Az egyik ilyen finomság a Rizseslecsó volt. A rizsen kívül semmi sem utalt a lecsóra, ellenben jó sűrű volt, és jól lehetett vele lakni. Aztán ott volt a két ikerpár: a Sárgaborsófőzelék füstöltkolbásszal és a Lencsefőzelék lecsókolbásszal. Egyik sem indulhatna sikerrel egy military Michelin-csillagért, de a káposzták után ezek már igazán jó kajának számítottak. Érdekes módon a konzervek királyát, az ilyen-olyan módon elkészített babot sosem osztották ki.

A felületes olvasónak is feltűnhetett, hogy az imént felsorolt nagykonzervek (a rizseslecsó és a paradicsomos húsgombóc) kivételével jelentős… khm… vegyi-harcanyagképzők… Mivel elég gyorsan rájött minden katona, hogy egy egyhetes gyakorlaton érdemes jót is enni, ezeket a konzerveket ritkán vittük magunkkal. Az indulás előtti napon elsétáltunk egy boltba, és vettünk magunknak konzervkaját, meg levesport. Én a zúzapörköltet, csikóstokányt és a pacalt favorizáltam, de paradicsomos hal is becsúszott néha. Amúgy a konzervnek volt létjogosultsága: nem kellett félteni, hogy összenyomódik, kifolyik, megromlik. Aztán ahogy megismerhettük más nemzetek katonáinak tábori étrendjét, kicsit felértékeltük még a káposztát is: az amerikai gyorskaja rettentő íztelen volt, az olaszok meg még a konzervbe is tésztát tettek (lásd a Vendégségben Villáméknál c. sztorit). És akkor ott volt még a magyar legenda, a veteránok által könnyes szemmel emlegetett sonkás-tojás konzerv. Ahol az étel zöld színe még azt jelezte, hogy ehető. Csak ha fekete volt, akkor kellett gyanakodni.

69 hozzászólás

 1. orvezeto — 2013-11-17 20:48 

Hú, ti olyanokat írtok, hogy lassan elbizonytalanodom, hogy sortakona-e voltam. Amit Pilotax írt, az nagyjából nekem is dereng, (kivéve a sonkás-tojás konzervet. CSokikrém? Lekvár? Ananász? Álmunkban sem.

MOndjuk, kanálgépem nekem is van, egy ideig magammal hordtam egy aktatáskában. Aztán egyszer volt egy öltönyös-nyakkendős-aktatáskás szeánsz az egyik kormányzati hivatalban, ahol átvilágítós beléptetés volt. Zavart mosollyal arcomon adtám át megőrzésre, amíg a hivataloskodás tartotott.

Őrvezető

 2. miltreuse — 2013-11-18 08:01 

@zajec:
Lassan ölő, gyenge méreg….(viszont biztos hatású) :-)

 3. kelempajszmadar1 — 2013-11-18 12:26 

Üdv a Bajtársaknak! A poszt remek, épp a lényegről szól. Nem csoda, hogy ennyi hozzászólás érkezett. Most magam is bővítem eggyel.
Nálunk mértékkel osztották a konzerveket. A kiképzésen (Szombathely, Söptei út, Vörös Bika szálló) akkor adtak konzervet, ha a kiképzés/szolgálat miatt a katona kinn volt valahol a terepen. Nem fogjátok elhinni, de az újonckiképzésen kaptunk tízórait is, általában egy pohár tejfölt kiflivel. Nagyon jól esett, mert már 10 óra felé igen megéheztünk kinn a gyakorlótéren.
Hörmannforráson is szinte mindig főtt ételt kaptunk. Még a riadóba is főtt ételt hoztak ki, tányérral, evőeszközökkel. Konzerv leginkább hideg vacsoraként jutott. Volt még löncshús is ebédre, azt kirántották, egészen ehető volt. Én a poszt elején látható Különleges vagdalthúst szerettem, ma is megeszem. Mi is gyíkhúsnak neveztük, nem tudom, miért. A Vas megyei srácok azt mondták, hogy a gyíkhúst nekünk, pestieknek kágyillóból készítik. Tudjátok, mi az a kágyilló? Meztelen csiga, elég randa állat, esős időben sok volt az erdőben.
Hétforráson viszont majdnem mindennap készétel konzerv volt, babfőzelék kolbásszal, meg káposztafélék. Egyszer kaptunk reggelire valami förtelmes halkonzervet, NDK gyártmány volt, amikor kinyitottuk, majdnem kidobtuk a taccsot. Valamelyik bajtársam kitalálta, hogy főzzük bele a kutyakajába. Így is tettünk, és legnagyobb meglepetésünkre aznap mindegyik kutya fényesre nyalta a tányérját. Mi pedig nápolyival, meg Balaton-szelettel vigasztalódtunk. De nem ritkán kaptunk rántottát is. Egyik alkalommal, amikor éjszakai ügyeletes voltam, riadó volt. A vacsoráról maradt még tojás egy fazékban, a riadócsoportnak rezsón sütöttem rántottát belőle, igen hálásak voltak, amikor visszajöttek. Máskor teát főztem nekik. Kijelentem, hogy brómot nem tettem bele!
Egyszer jártam pórul a konzervvel, Hétforráson. Tavaszi vagdalthús nevű izét vittünk ki szolgálatba. Este 8-9 körül meg is ettem, pedig utálom nagyon, de nem volt más. Aztán éjféltában rosszul lettem, meghajtott az az átkozott, alig tudtam magam bevonszolni az őrsre. Szerencsére elég hamar kihevertem, de a tavaszi vagdalthúst azóta látni se bírom.
Összességében mégsem panaszkodhatok a Határőrség kajájára, azt meg kell hagyni, normális volt. Ünnepnapon volt vesevelő tojással, máskor töltött zsemle, aztán fánk, meg palacsinta (lehetett választani). De a hétköznapi kaja se volt rossz.
Kanálgépünk volt: a raktárban. Sose használtuk, mindig a saját bicskával dolgoztunk.
Michaelk Bajtárs! A cigi a 7,62-es kalibere miatt jól belefért a géppisztoly csövébe, nem esett ki, az éjjeli járőrök így csempészték ki magukkal az őrhelyekre (éjjel tilos volt dohányozni).
Maradok továbbra is határőr kézszorítással:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 4. szunditj — 2013-11-18 20:58 

@Rókakígyó:
Azok valami másé lehettek, talán a 122mm-es önjáró lövegé. Például:
http://www.youtube.com/watch?v=s8T1_4PNiPs
1.20 és 10.31-nél
http://www.youtube.com/watch?v=KcmMyCp8N4Y
2.48-nál
http://www.youtube.com/watch?v=sRuNu1y_d9E
6.53-7.21-között
Egyébként -bár nem értek hozzá és ha látnám, meg lehetne győzni, csak valaki mutassa végre meg- én csak urban legend-nek tartom a cigi-lőszer, meg konzerv-akna-gránát, stb. belemagyarázásokat. Például egy konzervdoboz és egy taposóakna (konkrétan a GYATA-66) anyaga, kialakítása, összeszerelési technológiája és sorrendje, alkatrészeinek száma, stb. annyira különböző, hogy pusztán az átmérője alapján azt mondani hogy ugyanazon a gyártósoron pár dolog átállításával gyártható, számomra erősen kétséges. Elhiszem hogy a cigi átmérője 7,62 (bár soha nem dohányoztam és nem mértem meg) és talán még a lőpor betöltése is hasonló lehet mint a dohányé, de ez a méret csak a magra igaz, a hüvely nem akkora, sem hosszra sem átmérőre, sem formára, hogyan kerül bele a gyutacs, meg ilyenek. Ráadásul a súlya is nagyobb egy tölténynek mint egy cigarettának, ha egy gépben tömegével gyártják, az óriási súlykülönbséget jelent a szerkezetére. A szódásszifont pl. lemezből húzással készítik, a tüzérségi lövedék vastag falú öntvény méretre esztergálva, szintén több darabból összeállítva. Tehát nekem fenntartásaim vannak ezekkel kapcsolatban.

 5. proletair — 2013-11-19 08:42 

@zweitakt:

Nem fogalmaztál rosszul, hanem én tudtam rosszul a dolgot. Ugyanis eddig csak olvastam a Vécsey gránátról, azt nem tudtam, hogy néz ki. Erre egyszer pont az általad linkelt oldalon látom ám, hogy a fanyeles IS Vécsey, így erre asszociáltam. Vagyis annyira nem lőttem mellé, de tényleg nem a nyeles a híres(ebbik) Vécsey.

Amúgy volt itt kérdés felém, hogy mi van a HR csomaggal, vagy ahogy nálunk nevezték, a M csomaggal. Nos, én olyat nem láttam, sőt a tartalmát sem ismerem, csak hallomásból. Viszont valaki bugázott belőle egy csomag cigit: Rege márkájú, asszem jugoszláv cigi volt. Az ízére nem emlékszem, de a dizájnja pont tetszett.

 6. miltreuse — 2013-11-19 23:25 

@szunditj:
Az első belinkelt videódban, 9.46-nál nem gyenge látvány a T-55-ös beépített ködösítője működés közben…. :-) (a szaga sem…)
Ilyenkor a gázolajfogyasztás “kicsit” megemelkedik…(kb.10 liter/perc)

 7. miltreuse — 2013-11-19 23:41 

Apropó!Kanálgép…
Volt egy írnokunk,S. Laci, aki bal kézzel, úgy nyitott a konzervnyitóval, hogy nem a nyitót “hajtotta ” előre, hanem a konzervdobozt forgatta a nyitó alatt…Valami végtelenül suta , komikus látvány volt….viszont nagyon gyorsan csinálta!Sokszor kértük meg, hogy nyisson konzervet, csak hogy mulathassunk…Neki ez a módszer teljesen természetes volt, nekünk pedig élményszámba menő furcsaság…..

 8. miltreuse — 2013-11-19 23:49 

Szabadszálláson minden szerdán melegített készételkonzerv volt a vacsora, mert a szakácsok aznap délután voltak “pihisek”.
Ilyenkor az étkezde zengett a pepita kőpadlóhoz vert konzervektől…(elkerülendő a fröcskölést)
Az ellenőrző üti vagy üti.h agybajt kapott tőle….szinte minden alkalommal…
Nem ok nélkül…Nagy hodály étkezde, sok-sok ember, sok-sok konzerv, rohadt nagy csapkodás ….A kis öröm is öröm volt! :-)

 10. kelempajszmadar1 — 2013-11-21 07:52 

A sör különféle módszerekkel történő kinyitását is be kellene mutatni. Azt is igen sokféleképpen lehet csinálni! Én a fogammal nem tudtam soha, de sokszor nyitottam az ajtózárral (ezt manapság is szoktam), asztal/szék/bármilyen bútor peremén, de legtöbbször a derékszíjam csatjával. További érdekes módszerekről is szívesen olvasnék! Mottó: “OLYAN NINCS, HOGY VALAMI NEM SÖRNYITÓ!”
Üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 11. daneel — 2013-11-23 09:09 

@kelempajszmadar1: Én tudok egy módszert, amit nem írtál le. Kényelmes fotelben ülve nézed a meccset ( nem magyar, ahhoz egy doboz andaxin is kell ), lábad az asztalon, majd bekiáltasz a konyhába: Anyukám, bonts fel egy üveg sört!
Üdv. Daneel

 12. szogyi — 2013-11-23 11:03 

@daneel:
Aha, erre tudod mi a zasszony válasza?
– Drágám, mi a varázsszó?
– Odab@sszak?

 13. daneel — 2013-11-23 13:15 

@szogyi: Az a jó ( többek között ) a Katonatörténetekkel, hogy ezt a zasszony biztos hogy nem olvassa, így bátran járhat a pofánk! :-)

 14. tiboru — 2013-11-23 14:25 

@daneel:

Csak óvatosan ezzel a hiedelemmel… Kaptam én már utólag levelet, hogy egy bekezdést távolítsak el a posztból, mert a Zasszony elkezdte olvasni a Milstoryt és hamarosan odaér az ominózus poszthoz, a szerző meg nagyon nem szeretné, ha azt a bizonyos bekezdést is látná :-)))

 15. daneel — 2013-11-23 14:57 

@tiboru: Milyen gyáva emberek vannak!!… Bezzeg én!!! …. Én??? :-)))

 16. kelempajszmadar1 — 2013-11-25 11:35 

Az én feleségem is otthon, a karosszékben töltötte az időt, amíg mi a taccsvonalon álltunk. Mondtam is neki, hogy “Mit károgsz, mint a varjú a jegenyén? Belepisáltam a mosdókagylóba? Na és? Nyolc sör után már kellett. Lettél volna ott, velünk, amikor a körletben az egyik horkol, a másik fingik, arrébb kártyáznak, te pedig aludni akarsz. Megy az, ha az ember a fejére húzza a pokrócot, hogy ne világítson a szemébe a lámpa. Jobb, mint kinn a mínuszokban, húsz-nullanégyen. Rádfért volna!” De sajnos csak annyit értem el, hogy szarvatlan marhának titulált, egyébként minden lepergett róla.
Üdv: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 17. toby1959 — 2014-02-22 21:23 

@kelempajszmadar1: Tizedes Úr!
Csak neked, csak most: http://stuff.twoday.net/
A sörnyitás ezer módja németül, de képekkel ellátva.
Üdv
Toby
tart. fhdgy.

 18. scaevola — 2014-05-26 18:17 

Frankó a poszt, örömmel olvastam, mint ahogy a hozzászólásokat is!

http://www.youtube.com/watch?v=jCpYuePoErs
1:48-nál hangzik el a lényeg.

Voltam gyárlátogatáson az egri dohánygyárban… a papír, amibe a dohányt sodorják, két cigaretta hosszúságú, aminek – a töltést követően – mindkét végére füstszűrő kerül és a művelet végén középen kettévágják… így két szál cigi lesz egy mozdulatsorból.
Hogy ez mennyire összeegyeztethető a lőszergyártással, nem tudom… mindenesetre a fenti video engem meggyőzött. (most találtam én is)

Konzerv emlékek:
Nálunk komplett konzerv-biznisz alakult ki, az alábbi “árfolyamon”.
alsó kategóriába tartoztak a káposzták, mindenféle alakban, ízben. A középkategóriát a hüvelyesek képviselték, míg az abszolút top a paradicsomos húsgombóc volt.
Egy babkonzervért két-három káposztát is adtak a hozzám hasonló finnyások, lencséért, sárgaborsóért kettőt, míg paradicsomos húsért akár négyet is elcseréltem.

Gyíkhússal kapcsolatos emlékem az, hogy télen a körletben lévő kályhán sütöttük ki őket, vajban, amit a konyháról szereztünk.

Finnyás gyerek vagyok, ezért sosem felejtem el a bevonulásom napját.
Az alakulótéren sátor hegyek, ott folyt az állományba vétel, az eligazítás… valamint az ebéd osztás.
Felirat a sátor bejáratánál: “Minden kedves bevonuló fiatalt megvendégelünk egy pár Debrecenivel.”
Mondtam magamban: – Egyétek, vazze.
Két hónap múlva ha Debreceni volt vacsorára, majd’ magam alá piszkítottam örömömben.

Hozzáteszem, amióta leszereltem, nem ettem Debrecenit. :)

 19. bigdewil — 2015-10-19 16:33 

@Wendiii:
Na szoval ez pontosan 1975-ben esett meg és velünk. Nem Kalocsán, hanem Öskün. Hadgyakorlaton a hülye nyulak belelöttek a pszh-bol a harckocsink hátuljába géppuskával. Kiváncsiak voltak, hogy mi fog történni. Azon kivül, hogy a két 200 literes gázolajosnak álcázott, de természetesen finom borocskát tartalmazo hordonk kilukadt, és a finom nedü elfolyt, -nem történt semmi különös.
Persze ki kellett fizetniük a borocskát, és megmondtuk, h meg fogják kapni ök is ami jár.
A következö héten addig ügyeskedtünk, amig mögéjük kerültünk és az elözöleg az ágyuba betöltött két db babkonzervel jol seggbe löttük öket kb 20m-röl. Jol behorpadt a hátulja és csupa guzmák lett a ráégett babtol.
De ez az ö bajuk volt, vakarták is egy hétig.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.