465. – Katonai gasztronyelvészet

A közismert, gondolom főként a szakácsnők és a fiús anyák által előszeretettel terjesztett mondás szerint a férfiak szívéhez a gyomrukon keresztül vezet az út. Nos, ha ez így van, akkor a katonákra (mint a férfitársadalom mindenkori, egyik legjellemzőbb és legkarakteresebb alcsoportjára) hatványozottan igaz ennek érvényessége. Miklós, (akit zsurnalisztaként is ismerhetünk) aki ezt a nosztalgianyelvészeti posztot ma asztalunkra, akarom mondani képernyőnkre teszi, régi olvasónk, de csak most lépett be a szerzők kasztjába. Innen is üdvözöljük és biztatjuk további visszaemlékezős megnyilvánulásokra!

Eleve elvetélt vállalkozás volt lebeszélni laktanyai szakácsainkat a rövidítésekről. A három kukta egymást túlszárnyaló „szellemességgel” igyekezett újabb és újabb ötletekkel megörvendeztetni a 65M mintájú gyakorlóba öltözött nagyérdeműt, s ha egy-egy találmányuk percekre elakasztotta a sor elején álló delikvens, elégedetten kongatták edényeik fedőit. Természetesen minderre csak úgy volt módjuk, ha folyamatosan figyelték a népet – s ezt annak ellenére is űzték, hogy ez a tevékenység folyamatosan a kiszolgálás rovására ment, amelyet a felsőbbség nem győzött „díjazni”.

Repertoárjuk a csiripörivel (csirkepörkölt) indult, amelyet utóbb az ubisalival (uborkasaláta) és ennek tejfölös változatával, a tubisalival egészítettek ki. Aztán megjelent a színen a ctea (citromos tea), a lim (limonádé), a bájas (bácskai májas), a piribur (pirított burgonya), a párkáp (párolt káposzta), az alaf (zala felvágott), a jógi (joghurt), az efírem (kefír – ez utóbbi vélhetően az 1985-ös nagy sikerű, Koltai Róbert főszereplésével játszódó Egészséges erotika című film nyomán), a zsömfel (zsemlye), a befli (kifli) és a rények (kenyér). A felsorolás nem lenne teljes, ha kihagynánk a ráhúst (rántott hús), a tottát (rántotta), a gránátot (bármilyen húskonzerv), a húslét (húsleves), az alázólét (halászlé), a csíkmákot (mákos tészta), ápolt gubát (mákos guba).

S ha már így belejöttem, emléket állítok még néhány elméncségüknek: vinszal (egyikük sváb volt, így ez lett a téliszalámiból), sárborsó (sárgaborsó), töliköp (töltött káposzta), tölicsiri (töltött csirke), parikáp (paradicsomos káposzta), székelypák (székelykáposzta), ácsrizs (bácskai rizseshús), izobizi (rizibizi), tőttdög (töltött dagadó), szarmalád (marmalád), versli (főtt virsli), iza (rizs), *ingató (tekintettel a szerény számú női személyzetre így, *-gal írták ki a krétával – ez volt a babfőzelék) és a csuhahalló (barátfüle).

Akad természetesen néhány, amelynek tudom a jelentését, ám már képtelen vagyok rájönni, miért pont ezt a titkosítási verziót választották, s van olyan is, amelynek értelme már elveszett. Ideiktatok egy csokorral ezekből, hátha olvasóink közül valaki magyarázattal tud szolgálni (ha igen, kérem, mihamar kommentelje be): szemeslé (betűtésztás leves), alkaó (kakaó?), kofi (nem a kézenfekvő kávé volt, erre határozottan emlékszem), öntötthús (?), dipör (disznópörkölt?), ójapé (?), kányalé (?), tőpöri (tőgypörkölt?), pacola (hitem szerint ez a pacal), árpalé (mivel sört nem mértek a laktanyában, biztos nem e szeszes italról volt szó), álmalé (?), lóposszum (?), májbaj és díjbaj (mákos és diós bejgli?), romospecsenye (talán cigánypecsenye), köripöri (?) és végül gánykaja, porolt, lopott gombóc, écsiszalmonella és gabcsók.

A nagykanizsai Thury György Lövészdandár konyháján amúgy nem főztek rosszul. Bár az is lehet, csaknem húsz esztendő távlatából az emlékezetemben már másként élnek az ízek, mint akkor ott, a nagy ebédlőben ülve.

16 hozzászólás

 1. zweitakt — 2014-01-21 09:11 

Remek! Hiába, no, vidám élet lehetett a konyhán. Érdekes a szavak népi etimológiáján elcsámcsogni, hogyan nyerhették el a végső formájukat. Nyílván többszörös átkeresztelés történt nem egy esetben is.
De micsoda változatos egy étketek volt nektek! Ha mi 94-ben ennyi félét ehettünk vón’…. És ki sem írták, csak láttad a csajkában a Zilahy-levest é s a Petőfis tésztát.
“Talán” megfejtések:
köripöri=körömpörkölt
kányalé= talán tyúkhúsleves (a tyúkot megfogta a kánya, de a gazda meglátta, lelőtte, a kányát is belefőzte…)
écsiszalmonella= csécsi szalonna
árpalé= zöldségleves (más zöldség, mint sárgarépa, nem nagyon volt benne…)
kofi= koviubi?

És ha magyarázatra szorul:
Zilahy: Valamit visz a víz
Petőfi: Minek nevezzelek?

 2. zajec — 2014-01-21 10:55 

Gyíkhús-kutyaszalonna-bmkóla-hitlerszalonna.
Megfejtésekért széles mosoly a jutalom.

 3. buksitizedes — 2014-01-21 15:32 

Stílszerűen: éljen az Új Hús! :) Gratulálok az íráshoz!
Tiboru bevezetőjéhez még annyit hozzátennék, hogy a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út és egy arasszal lejjebb… :-)

 4. Bigjoe(HUN) — 2014-01-21 16:40 

Üdv Miklós!

Ezeket a nevekkel én is találkoztam a pályafutásom során pl:
csiripöri nokival, ubisalival= csirkepörkölt nokedlivel, uborka salátával.

Vagy dzsuvás- dzsuva szalámi, ez valami mócsingos felvágott utánzat volt, bár a dzsuva szó minden mocskos dolog köznyelvi neve volt.

 5. zajec — 2014-01-21 18:57 

Robbantott csirke. Jőrpótlék.
Ez az izé meg aláhúzza. Biztos nem tud határőrül.

 6. zolcsi67 — 2014-01-21 22:36 

@Bigjoe(HUN): Dzsuvaszalámi: gyakorlatilag minden, ami a parizernél csúnyábban nézett ki. Épp ennek következtében (bár Mezőfalván jól főztek) a kaját általában dzsuvának hívtuk: “menjünk dzsuvázni – vonuljunk le az étkezdébe”. Egyik katonatársam eltávról visszaérve mesélte, hogy azzal rontott be az ajtón (éhes katonafiának ebédet főző édesanyja felé intézve a kérdést), hogy “mi a dzsuva, g*ci?”

 7. Estván — 2014-01-21 23:16 

Szia Miklós! Remek belépő poszt! :)
Nálunk nem szárnyalhatott szabadon a konyhanép kreativitása. A “fogások” neve kartoncsíkokra volt szabványbetűvel gondosan felírogatva, ezeket cserélgették a menütáblán. A kedvenc fehérvári kajanevem a KÉK volt. Robbantott csirkét (bár szerintem varjú volt) mi is gyakran kaptunk, de ezeket már megénekeltem régebben :)

@zajec: a gyíkhús természetesen a különböző egzotikus eredetű vagdalthúsok gyűjtőneve, amelyek a 48M kézigránát fejméretével megegyező méretű “páncélban” kerültek forgalomba.

A hitlerszalonna pedig a vegyes gyümölcsíz, alias tömblekvár.
Esetleg ez: http://images.postr.hu/uploads/blogs/4562/53011/post_53011_20110712171020.jpg amit itt készítenek: http://31.media.tumblr.com/tumblr_mcte2bgGN41qcw6aoo1_500.jpg

 8. Rókakígyó — 2014-01-22 22:15 

Jó történet és két kínzó kérdésre választ kaptam. Az “Idő van” c. örökértékű filmben hangzik el mindig a személyes adatok felsorolásával együtt a pirbur, párkáp kifejezés valahogy így: neve? anyja neve? pirbur? párkáp?

Na, most már tudom miért

 9. optikazegg — 2014-01-22 22:35 

Zalaegerszegen nem voltak ilyen kreatívek a szakácsok.

 10. chomsky — 2014-01-23 13:04 

Buvár leves lemaradt (lemegy, körbenéz es feljön).

 11. orvezeto — 2014-01-23 20:40 

@optikazegg:

Hát, Zalaegerszegen olyan nagyon mások sem voltak kreatívok.
Örv.

 12. bem84 — 2014-01-28 09:25 

Egy ritka rövidites kimaradt: tgpt-tejszinesgombas pulykatokany :D amugy szinte mindegyik rövidites tipikus konyhai szleng.

 13. kelempajszmadar1 — 2014-01-28 11:41 

Nálunk volt Hörmann-leves is. Ez tulképpen húsleves volt, általában galuskával, nem mondhatok rá semmi rosszat. De mivel gyakran adták (hetente minimum kétszer), ráragadt a Hörmann-leves név.
A feketekávét bivalytejnek neveztük, a lecsókolbászt pedig fűrészporosnak.
Bajtársi üdvözlettel:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 14. sargarigo — 2014-01-28 11:57 

Kétféle rendszert volt szerencsém megismerni a hadseregben, az egyik, amikor a legénységi és tiszti étkezde és konyha teljesen külön világ volt. Ilyen helyeken jó eséllyel magasról leszarták a legénységi ellátás minőségét.
Viszont egy eldugott dunántúli kis RT század préri közepén megbúvó laktanyájában csak egy konyhát tartottak, és ugyanazt a kaját adták a legénységi meg a tiszti étkezdében is. Itt ráadásul a nagyfőnök mániája volt a kaja minősége, így addig a pár hónapig volt alkalmam ezt a jót is megtapasztalni, igaz, konyhamalacként is szerepelhettem jópárszor, ami a vegyestüzelésű (fa-tojásszén) kondérok, tűzhelyek miatt eléggé melós a napi 3-szori kihamuzás, bekészítés, tűzgyújtás révén.
Egyszer reggel már késésben voltunk, és a tűz az istennek se akart meggyulladni a teás üst alatt, a szakács idegesen locsolgatta gázolajjal a csak füstölgő szénkupacot. Végül beleloccsantott még egy nagy pohár gázolajat, és utána dobta az égő gyufát. A kályhaajtót rávágta, de (szerencsére) bereteszelni már nem volt ideje. Az ajtó hatalmas durranással kivágódott, és vagy 3 méteres láng vágott ki belőle keresztül a konyhán. Nagy mázli, hogy senki nem állt az útjában. Kintről is berohantak páran, hogy nagy füstcsóva vágott ki a kéményen. Végül semminek és senkinek nem lett komolyabb baja, és legalább a kémény kikormolását is megejtettük.

 15. lucky — 2014-02-09 17:55 

@zajec:
gyíkhús = vagdalthús konzerv
hitlerszalonna = tömbös kemény lekvár

 16. lomposfarkas — 2014-02-13 21:58 

Szevasztok! 88-89 táján Baján a vaskúti úti laktanyában, ahol lokátoros voltam, ott kaptunk időnként légycsapót reggelire. Ez egy megpaprikázott, abált, ízlés szerint szőrős malacfül volt, gyakorlatilag kutyaeledel. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy páran bele is nyammogtak :) De az egész etetési színvonalat jelzi, hogy mikor híre ment, hogy zacskós tej van reggelire, a századok rohamvágtával vették be a kajáldát, persze sose jutott mindenkinek. Viszont az Újszentiváni lokátornál rohadt jó kaját adtak, amíg ott voltunk tökösnővér tanfolyamon :)

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.