467. – Őrség

Vannak ezen a blogon olyan témacsoportok, amelyek egyszerűen megunhatatlanok és bármennyit is beszélünk/írunk róluk, mindig marad egy kis hiányérzet az olvasóban, mert mindenkinek vannak vonatkozó emlékei és történetei, amelyek megosztásra várnak. Ilyen örökzöldek az őrséggel, őrszolgálattal kapcsolatos sztorik, amelyek janicsár barátunk  mai posztjában is felbukkannak. Helyszínünk a szombathelyi Garasin Laktanya.

Az őrség mindig hálás téma. Magánhasználatra négy fajtáját különböztettem meg, mindegyikből volt részem bőven: laktanyaőrség (belső és külső), tábori őrség (telephely-őrség, tűzőrség), vonatőrség és a lőtérbiztosítás. A továbbiakban először két rövid laktanyaőrség-élmény következik, majd két lőtérbiztosítási sztori (vonatőrség egy másik posztban szerepel).

Az előbbiek közös motívuma az alvás. Mindkettő belső őrségben történt. A Garasin Hotelben hét őrhely volt, három eléggé szem előtt, négy kevésbé; váltásnál volt egy kiskör meg egy nagykör. Az őrségváltásnál a hivatalos forgatókönyvet soha senki nem tartotta be, közmegegyezés szerint a váltás megpillantásakor az őr egyszerűen le-, a váltás meg fölmászott. Ebbe csak az kavart be, ha az őr éppen aludt. Ilyenkor a váltásnak kellett kockáztatnia, azaz szép csöndben fölmásznia és rányitnia az ajtót (kiabálni csak halkan volt ildomos, belső őrségről van szó…). Kétszer volt benne részem, ajtónyitóként. Mindkét reakció jellegzetesen katonás, de finoman szólva is igen eltérő volt. Z. honvéd a kettes kapunál álló toronyban az ajtónyitásra úgy riadt föl, ahogy az ilyen esetekre a szolgálati szabályzat szelleme előírná: azonnal a fegyverhez kapva. Alig bírtam lebeszélni róla, hogy kibiztosítson. G. honvéd ellenben takarosan megágyazott magának, s hiába rángattam, nem akart lejönni. Meglehetősen kínos helyzet, a váltás várakozik, bennem egy pillanatra megfordul a gondolat, mi lenne, ha hagynám, a fene se akar itt erőlködni, vicces volna, ha fegyverrel kéne kényszerítenem az őrt, hogy hagyja el az őrhelyét végre… Végül persze sikerült rábeszélnem, hogy van jobb hely is az alvásra.

A lőtérbiztosítás szintén őrködés. Előfordult, kétszer is, hogy nem lőttem (helyesebben nem csak lőttem), hanem kiraktak biztosítónak. Kettesével állítottak minket a lőtért övező erdő különböző pontjaira, azzal, hogy senkit be nem engedhetünk. Mindkét alkalom emlékezetes maradt. Ősszel az történt, hogy az útkereszteződésbe, ahol K. honvéddal strázsáltunk, osztrák vadászok érkeztek. Táposok lévén annak rendje és módja szerint udvarias beszélgetésbe kezdtünk velük, mindketten tudtunk ugyanis németül. A vadászok közölték, hogy tisztában vannak vele, mi a dolgunk, nincs is semmi problémájuk vele, de egy kicsit, ha lehet, most álljunk arrébb, mert valami vaddisznóra akarnak lőni; s valóban, már korábban észleltünk mindenféle csörtető hangokat. Már nem emlékszem, ejtettek-e valamit vagy sem, mindenesetre bizarr szituáció volt. Nálunk, a biztosítást végző katonáknál ugyanis nem volt lőszer…

A másik alkalommal izgalmasabb helyzet állt elő. F. honvéddel éppen készülünk az erdő szélén nyugovóra dőlni. Abszolút szabálytalanul persze, de teljesen érthető módon: késő este van már, látni sem lehet semmit. Ekkor váratlanul föltűnik két fényszóró az úton, s mielőtt eszmélhetnénk, az autó elvágtat mellettünk. Fő a fejünk, hogy mitévők legyünk; ilyen esetre az az előírás, hogy a nálunk lévő jelzőrakéták egyikét lőjük ki. Van ennek értelme? Ha nem lőjük ki, s baleset történik, mi felelünk; ha kilőjük, magunkat buktatjuk le. Végül némi habozás után úgy döntünk, hogy az a kisebbik rossz, ha kilőjük. Én kezdem, a rakéta a fák közé csapódik. Még ez is! Tanulva a rossz tartásomból, a másodikat F. jól, megfelelően fölfelé irányítva lövi ki. Vörös fény borítja el az eget. Várunk. Várunk. Semmi sem történik, aztán jön a Rába, begyűjti a biztosítókat. Aggódva számolunk be a történtekről; szerencsére senkit sem érdekel. Valószínűleg senki se vette észre.

13 hozzászólás

 1. pilotax — 2014-01-28 09:18 

Az őrségről nagyon kevés emlékem maradt. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor voltam őrségben. Felállított őr összesen talán kétszer voltam, utána felvezető meg őrparancsnok egyszer-kétszer. Nálunk eléggé huszadrangú kérdésként kezelték az őrszolgálatot, ezért is volt külön őrszakasz, akik szegények orrba szájba adták az őrszolgálatot. Nem irigyeltem őket. Ez a laktanyára vonatkozott. Terepen persze már más volt a helyzet ott nem volt jelen az őrszakasz.

 2. komojtalan — 2014-01-28 12:16 

Hogy lehettetek ennyire rutintalanok, mire való telefon? Az őrt felébreszteni váltás előtt :-).

 3. Bigjoe(HUN) — 2014-01-28 14:50 

@komojtalan:
Ja, aa elérhető volt telfonon/TBK-n.

De olyan is volt, hogy elveszett az őr:
A Hőr OPK-n egy alkalommal Rőzse az éjszakai válltásra a következő módon ment ki (jött utánam):
A hóna alatt a fejék (párna helyett egy szivacs éket kaptunk), és egy pokróc.
A felvezető induláskor érdeklődve nézte, hogy ezzel mit akar a szoliban.
Még talán szóváltás is volt, de ez érdemben nem sokat jelentett.
Azért elindultunk.
Rőzse közölte velem, hogy most nem dumálunk Ő alszik.
Úgy is lett.
Leváltotta az őrt, mi tovább mentünk.

Aztán amikor letelt a mi 2 óránk jött a válltás.
Felszedtek engem, majd mentünk Rőzse komámért.
Nézzük a bódéba, az útvonalán, az égen a csillagok között, elveszett.
A teljes váltás kereste, aztán én szurtam ki egy sötét kupacot-fűcsomót-dombot-teknőst. Az nem volt ott amikor kijöttünk.
Megnézem közelről, megbököm, megmozdul.
Na ez volt Rőzse.
Szó szerint: elment aludni.
Amikor összeszedte magát (fejék, pokróc) indulhattunk az őrszobára. Ekkor rákérdeztünk, hogy hol a csúzli?
Majd egy bokor alatt azt is megtaláltuk.

 4. daneel — 2014-01-30 21:01 

Egy rendkivüli kérés!
Mivel úgy ísmertem meg az itt kommentelő csapatot, mint igazi Jó Embereket, kérlek titeket, drukkoljatok nekünk! A 10 éves lányunkat agydaganattal műtötték a napokban, mely életmentő műtétnek minősült és sikeres is lett, de további kemo-sugár kezelésre van szükségünk. Gondolom, mindenki tudja, ez mit jelent!
Köszönettel: Daneel

 5. borni — 2014-01-30 22:12 

@daneel:
Drukkolunk Nektek teljes szívből! Ez egy szörnyű betegség de legyőzhető! Kitartás! Fiatal szervezet könnyen legyőzi a betegséget!

 6. marder — 2014-01-30 22:35 

Szoritok a kiscsajnak.

 7. borni — 2014-01-30 22:41 

A történethez pedig annyit, hogy én is a fent nevezett szanatóriumban pihentem egy keveset és sikerült is kopaszon adni tíz őrséget. A tornyokban levő telefont ORIFON-nak hívták és rendszeresen bejelentették rajta ha ellenőrző “elöljáróval “jött a váltás! Többnyire a kis körön voltam a 2-es őrhelyen a lőszerraktárnál. Itt másfél óránként volt váltás és három őr adta.
Történt is egyszer, hogy az orifon üvöltésére ébredtem meg. Mármint az ör PK üvöltözött az orifonba, hogy ketteeeees őőőőr jeeeeeeleeeeeentkeeeezzzz máááár baaaaz+ (sok e-vel ezt is persze). Tyhű mondom magamba annyi! Hát azért jelentkeztem már ahogy kómás fejemtől kitellett. Aztán jött váltás, bementünk és semmi utóhang. Pedig a többiek szerint ezt percekig üvöltözte a fatörzsünk mire felébredtem. Közben persze kitaláltam, hogy majd azt mondom neki ha rákérdez miért nem reagáltam hamarabb, hogy éppen járőröztem a kerítés melletti járőrúton. Ami aztán lehetett is volna éppen.

 8. Bigjoe(HUN) — 2014-01-31 07:26 

@daneel:
Veletek vagyunk!Támogatunk.
Meg fog gyógyulni a kis virágszál!
Erőt,egészséget!

 9. pilotax — 2014-01-31 07:38 

@daneel: Mint háromgyermekes családapa el tudom képzelni milyen érzések kavaroghatnak benned meg a feleségedben. Hasonló helyzetet átéltem én is kb. 25 évvel ezelőtt amikor is az unokaöcsémről 4 évesen kiderült, hogy leukémiás. Szilárd családi összefogással a szülőkben – nem volt szükség külső véradóra mert a szűkebb és tágabb család minden tagja egy emberként jelentkezett véradásra – erősen a lelket tartva sikerült legyűrni kb. két év alatt. Azóta teljesen egészséges a fiatalember, jogász lett és hála istennek a rendszeres ellenőrzésekkor sem találnak problémát.
Sok lelkierőt, szilárdságot, erőt és kitartást kívánok mélységes együttérzéssel, és a családi példámon igazolva látom, hogy legyőzhető az ami reménytelennek látszik. Az, hogy drukkolok az a minimum.
Az itt megismert megnyilvánulások alapján ki merem jelenteni, hogy ha szükségetek van külső segítségre bátran fordulhattok ehhez a kis közösséghez és mindenki a tehetségéhez és a lehetőségeihez képest fog segíteni.

 10. kelempajszmadar1 — 2014-01-31 09:45 

@daneel: Kedves Daneel!
A magam részéről én is mielőbbi gyógyulást kívánok a lánykának!
Egy régi kedves barátomnak rosszindulatú daganata volt (melanóma), amiről azt mondták, hogy a legveszedelmesebb áttétképzők egyike. Megműtötték, sugarazták, kemózták is, aztán öt évet adtak neki, hogy ezalatt kiderül, túléli-e az egészet. Immár 25 éve semmi baja sincs. Reméljük a legjobbakat!
Határőr kézszorítással: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 11. janicsar — 2014-01-31 09:58 

@daneel:
Sikerülni fog! Az összes katonaszentek veletek vannak.

 12. daneel — 2014-01-31 10:09 

Mindenkinek nagyon köszönöm!

 13. krux — 2014-01-31 12:05 

@daneel: A közvetlen hozzátartozóim körében sajnos több ízben is előfrodult hasonló eset. Nehéz lesz, de nincs más választás, mint összeszorított foggal küzdeni. Ehhez kívánok erőt mindnyájatoknak.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.