473. – Repülősök hétköznap

Szögyi katonatörténeteit úgy három és fél éve kedvtelve olvasgatjuk (az eddigi 47 történetével messze ő a legtermékenyebb szerzőnk itt a Milstoryn), s eljött az idő, hogy visszanyúljunk a gyökerekhez. Lássuk, honnan jött ez az arc és mik voltak az első tétova lépései a repülési mánia felé vezető kanyargós ösvényen, hogy költőien fejezzem ki magam. Ha majd megjelenik a Szögyi Összes, majdnem biztos vagyok abban, hogy ezzel a poszttal fog kezdődni, miként abban is, hogy ha a MÉM Repülőgépes Szolgálatnak lesz egy dokumentum-kötete, ennek az írásnak feltétlenül szerepelnie kell benne.

Ha már Vérnűsző Barom alias stüszi vadász kollégának volt lehetősége egy (igaz, nemzetközi) repülőtér életébe bepillantást adni a nagyérdeműnek, így a végén nekem is illene felhomályosítani a jelenlévőket, hogy az a rengeteg marhaság, amit a katonaidőmben megcsináltam, miből is ered…

Bevonulásom előtt a kaposújlaki repülőtéren ténykedtem, ami az RSZ (MÉM Repülőgépes Szolgálat) akkor legújabb és felfutóban lévő bázisa volt. A másik két bázis közül a budaőrsiről (igen, RSZ-tájszólásban szigorúan hosszú ő-vel) már csak nem jön le akárki is vidékre, a nyíregyházi meg messze volt (azért mentem én a Dunántúlra). A felfuttatás úgy történt, hogy a meglévő pár „nagy öreg” mellé gyorsan képeztek néhány autószerelőből repcsiszercsit, a többieket meg (mint engem) már ők képezték ki. Emiatt a reptér 90 %-a 25 év alattiakból állt, a jó hangulat az elmeroggyantak magas száma miatt pedig garantált volt.

Elvileg mi is valami MN-akármennyi tartalékos repülőezred (vagy csak század?) voltunk, de az erre vonatkozó dokumentációt Csaszi bácsi jó mélyen elsüllyesztette a páncélszekrény legmélyére. Ugyanis ő maga is sztálini sólyomnak készült, csak pont a tisztté avatása előtt rúgták ki a hadseregből.

Fejétől a hal, kezdjük Csaszi bácsival, aki a magyar mezőgazdasági repülés egyik első pilótája volt, még PO-2-esen kezdte az ipart. Egyik hétfő reggel a használaton kívüli kishangárban egyszer csak szembe jött velünk egy ilyen gép (igen, ez volt a HA-PAO). Kávé után jön az öreg, hogy srácok, ezt a gépet rendbevágjuk, hogy lehessen vele repülni. Ahogy megszemléltük a szárnybekötést, az nem úgy nézett ki, mint amit tíz éven belül megbontottak, a reptéri út az egysávos (volt még akkor), gallyazva nem voltak a fák, akkor ez most hogy került vajon ide? Azzal ti ne törődjetek, csak csináljuk meg, hogy megkapja a légialkalmasságit. Akkor kezdődött el az a sokéves harc és küzdelem a hatóságokkal, aminek nagyon de nagyon sokára lett az a vége hogy Csaszi hivatalosan is felszállhatott a géppel.

Nem sokkal később egy gurulási próbánál sikerült elnyalnom a tanulós PZL-t a földről, ha meg már fent vagyunk, már mégiscsak csináljunk egy iskolakört… Akkor kerültem raportra az öreg elé. hogy ezt hogy a fenébe gondoltam (már csak azért is, mert tanulás címszóval azt a gépet előzőleg vagy ötvenszer szétszedtük meg összeraktuk). Vesztenivalóm nem sok volt (hiszen túléltem), visszakontráztam, hogy kábé úgy, mint ahogy a podva került ide a reptérre. Csaszi egyből visszábbvett a hangerőből, és megállapodtunk, hogy azért máskor ne a parancsnoki épület felé forduljak, ha már úgyis belepisálsz a medencébe, legalább ne a trambulinról. No, meg megegyeztünk abban is, hogy ő is felszállna akár egy budiajtóval is, ha lenne rajta légcsavar.

A reptér egyik jelentős alakja Aladár volt (száznegyven kilóval), aki a belső üzemeltetők oszlopos tagjaként funkcionált, az elkészült repcsiket ők adták át a brigádoknak. Zseniális találmánya volt a nemhivatalos premizálási rendszer, ugyanis tavasszal/nyáron, amikor a brigádoknak éjjel-nappal kellett volna repülni, nem hogy a napokat, hanem még az órákat is számon tartották, amíg bent tartózkodott a gép az X repült óra után esedékes karbantartási feladatokra. A repült óra nyilvántartása a helyszínen történt a gépkönyvben. Egyrészt minél kevesebbet kellett beírni, hogy lehessen dolgozni, a másik oldalról meg az óránkénti 200 literes benzinfogyasztás volt a csábító erő. Olyan is előfordult, amikor a februári üresjárat közepette már kínunkban a repülési naplókat összesítettük, hogy az egyik helikopter valószínűleg időviharba került, ugyanis volt olyan napja, hogy 25 óra 4 percet repült.

Az tény, hogy nem sok RSZ-est lehetett látni, hogy sorba álltak volna az ÁFOR-benzinkutaknál, mivel a piros repülőbenzin az akkori gépkocsik 90 %-ába megfelelt. Egyszer viszont, amikor nyár végén Cs. Zoli és brigádja leruccant a jugó tengerpartra, jól megpakolva, utánfutóval, azon agyaltak, hogy ilyen terheléssel nem lenne-e jobb, ha valami finomabb benzint füstölni? Meg is környékezték a kutast a zöld (100+ oktános) benzin ügyében, hogy mi volt az ellenérték, azt nem tudom, de indulás előtt teletöltötték a Skoda tankját a sötétzöldből, ami hivatalosan 110-es, bemérve meg 112-t írt a műbizonylat (még mielőtt bárki is felszisszenne, a 100 és afölöttit már teljesítményszámnak hívták – nem véletlenül). Meg is volt az öröm, egészen az első tíz kilométerig, mert a csodás farmotoros az ő még csodásabb hűtőrendszerével már akkoriban feltalálta a lopakodót, ugyanis orrán-száján okádta kifelé a felforralt hűtővizet, a gőzfelhőben meg alig lehetett látni a – naná hogy fehér – kocsit. Persze látni kifelé se nagyon. Lépésben, csutkára felcsavart fűtéssel (nyáron 30 fokban!) vergődtek el Böhönyéig, hogy az ottani benzinkútnál leszívják a Skoda csodából a nagy égéshőjű repülőbenzint és istenkedve újratankolják, meg újratöltsék a hűtővizet is…

Aladár vezette be azt, hogy az elkészült gépeket annak függvényében sorolta be átadásra, hogy a javításra való beérkezéskor volt-e benne egy láda sör, illetve a sör fajtája alapján is előrébb lehetett kerülni. De magasabb oktánszámú italt sem ő, sem Csaszi bácsi nem engedett be a reptérre. Nyáron ránkfért, mert amikor nagy hajtás volt, előfordult hogy három embernek való munkát is kiosztottak reggelente. Még szerencse, hogy hatan voltunk, mint ahogy a létező és működő (a valóságban nem biztos hogy létező, de az biztos, hogy nagyon nem működő) szocializmusban akkoriban dukált. Aztán tél elején feltűnően elcsendesedett a srác. Mivel akkoriban még minden légcsavarnak kezitcsókolomot köszöntem (tiszteld apádat, anyádat és a légcsavart, hogy hosszú életű legyél a földön!) kerülő úton tudtam meg a változás okát: a felesége akkor adta be a válópert. Úgy látszik, olyan is volt, ami még ezt az életerős srácot is vissza tudta fogni. Emiatt egészen tavaszig nélkülöznünk kellett a reggeli kávé melletti ébresztőjét. Aztán tavasszal beesett hozzánk a terepről, azaz egy kinti brigádtól áthelyezett Rizsa (volt valami polgári neve is, de az senkit nem érdekelt), ő aztán majdnem teljesen pótolta Aladárt. Azért vágták vissza a kispadra, mert sikerült lezuhannia egy Zlin-37-es repcsivel. Maga az a tény, hogy a Čmelák lezuhant, az nem volt újdonság, az RSZ ilyen gépeiből egyet sem kellett selejtezni, mind leselejtezte saját magát, a történetben csak annyi volt a bukfenc, hogy Rizsa szerelő volt, nem pedig pilóta!

A hivatalos jegyzőkönyvben az szerepelt, hogy bemotorozás közben a féktuskó elmozdult, a gép átszökkent rajta, és a rendelkezésre álló terület nem volt elegendő a biztonságos megálláshoz, emiatt kellett elemelni a gépet. Maga a 37-es hajlamos volt megcsúszni fordulóban (olyan gép volt, amit nagyon nem lehetett letegezni), így aztán az egész előre nem látható körülmények összejátszása folyamán következett be. Az, hogy miért délelőtt 11-kor történt a bemotorozás, amikor pitymallatkor már munkakezdést jelentett a brigád a rádióban? na arról hallgatott a jegyzőkönyv. Szó se róla, többen és többször körüljárták a budaőrsi körépületet, mire megszületett ez a jegyzőkönyv…

De hát, mint ahogy B. Jóska, az RSZ vezető szerelője mondta volt: „Nem azért jöttünk a Szolgálathoz, hogy betartsuk a szabályokat…”. Jóska hivatalosan szervizszerelő volt, akit akkor hívtak, amikor megállt a legelő szélén a tudomány, emiatt aztán sokkal többet vezetett, mint szerelt. Pláne mikor kiderült, hogy valami születési rendellenesség folytán szédül az autóban. Százhúsz alatt. Egyszer-kétszer én is ültem a dobozos IZS-ében (amire Kapozsváron azt mondták, hogy ez az, ami megy izs, meg nem izs), eleinte lidérces álomnak tűnt, de amikor már megszokta az ember, ahogy bele-belekap a szél  a dobozba, és olyankor az úttartás olyan esetleges, na akkor egész élvezhető volt.

Rizsának már a beköszöntője sem volt hétköznapinak mondható. Nem pont az első nap, de még az első héten a tájékozódása során kiderült hogy a humortalan és szigorú főmérnök és párttitkár (kellett egy ilyen ember is a csapatba, ha ő nincs, akkor szétszaladt volna az egész bolhacirkusz) éppen lengővillát keres a Dáciájába (igen, a szocialista hiánygazdaság…). Ebédnél fapofával odaballagott hozzá, egy madzagra kötött villával, naná hogy még lengette is…. A reakció? ha azt mondom, hogy majd felrobbant az étkező?

No, meg ott volt Pepi, a részeges háromujjú festő…. Ő is a sztyeppéről került be, azután hogy egy rosszkor megforgatott légcsavar a hátsó áttételházban matató srác jobb kezén leltárhiányt okozott mutató és középsőujjilag. De a maradékkal a festőpisztoly karját ördögien tudta kezelni. Őmiatta voltam kénytelen egy ideig a punkokhoz csatlakozni, mivel amikor sikerült felidegelnem, éppen kék festék volt a pisztolyában. Az arcomról ugyan letakarítottam, de nitrohígitós hajmosásra nem vállalkoztam.

Egy pénteken Mogyi nevű kollégánk valamivel később érkezett ki és nem egyedül, mivel a friss feleségének születés- vagy névnapja volt, és ennek alkalmából egy kismacskával lepte meg, amiért még műszak előtt elment. A macsek egy darabig el volt zárva az egyik műhelybe, de aztán kiderült, hogy barátságos és kíváncsi természet, így aztán délre már szinte teljesen szabadon csavargott a teljes hangárban. Szerencsétlenségére egészen a négyes állásig elért, ahol a fent említett Pepi érdeklődését is felkeltette… Ciccc, ciccc, ciccc, ciccc… balkéz macskát megfog, jobbkéz csuklóból megkeveri a helikoptersárga festéket a pisztolyban… Pssszzzz… balkéz macsekot fordít, megint pssszzzz… féligkész kistigris kilő ezerrel, Pepi utánakiabál, hogy hová mégy szépségem, hát a csíkok, azzal mi lesz? Utána azért sürgősen kivette a napi rendes csúsztatását és lelépett a balfenéken. Mogyi szókincséhez többen gratuláltak amíg hígitóban kimosta az állatot, aztán szigorúan lelkérekötötte a társaságnak, hogy macsekra vigyázni, és a közelében nem rágyújtani! Egészen műszak végéig meg is tudta őrizni az állat épségét, mikor is rábízta valakire, hogy vigyázzon rá, amíg lezuhanyzik. Akkor került elő valahonnan egy kis grafitos zsír (fekete kulimász), és szép precízen pakk, pakk, pakk, pakk… Akkor lett Géza (mert akkorra már így hívtuk) kimosva benzinben. Ezután a fél délutánt a hangár tetején töltöttem, még a létrát is felhúztam magam után, Mogyi meg vérben forgó szemekkel kísérte végig a kocsijával a buszt, minden megállóban lesve, hogy mikor szállok le róla. Azért hétfőre már elmúlt róla a nagy nyomás, de kellett még hozzá vagy három hét, hogy együtt kávézzunk…

17 hozzászólás

 1. pilotax — 2014-02-18 10:27 

Tiboruuuuuuu! Ez csalás! Ez nem szögyi poszt! Egy korty annyi sincs benne arról, hogyan piáltak.

 2. Bigjoe(HUN) — 2014-02-18 11:40 

Szerkesztő ÚR!
Kérek engedélyt kérdezni!
Na! Adja elő.
” Vérnűsző Barom alias stüszi vadász kollégának”
A két nick egy személyt takar?

A történethez:
– és némelyek szerint a 3.őr volt “gázos hely”……..
Tigris gyár:)

 3. weelma1 — 2014-02-18 13:01 

Jajjjj! Eznem volt semmi igy ebedidoben. Meg!

 4. szogyi — 2014-02-18 16:26 

@pilotax:
A reptéren nekünk nem kellett ahhoz inni, hogy gyárilag hülyék legyünk…
Csaszi bácsi amúgy szigorúan vette az alkoholizálást, télen egy fél liter tömény lehetett a külső üzemeltetőknél, na nyáron azért előfordult hogy egy-két láda potyasör árválkodott a hangár sarkában. Na de amikor beöltöztünk ünneplőbe….. Tiboru atyánktól függően megtudhassátok

Bigjoe(HUN):
Igen, sajnos összekevertem a két nagytudásút nekem is csak most szúrta meg a szememet hogy stüszi vadásznak tépegető szexkavátor volt a másik neve. Az a németes nevű bácsika, aki mindig eldugja előlem a dolgokat, valami Alzheimer… vagy ki.
De hát, ahogy a seregnél is mondják, éberség elvtársak, éberség !

 5. Bigjoe(HUN) — 2014-02-18 18:36 

@szogyi:
Ugye,ugye…..még jó hogy figyelek.Tévedni -a sündisznó elbeszélése nyomán tudjuk- emberi dolog.
A repszerelőkről azt gondoltam felelőség teljes figurák,de hát ugye tévedni…….. pont mint a sündisznó.
És én hogy megcsodáltam a nyiregyi repcsiszercsiseket amikor foltozták Ancsát. Szerintem csak a kedvünkért voltak komolyak.

 6. zsanvalzsan — 2014-02-19 07:54 

Hello Szögyi,
azt kifelejtetted a történetböl, hogy Csaszi egy budaörsi repülönapon halt meg. Épp a HA-PAO-val repült a közönségnek, a mutatvànyt (nem volt làtvànyos, nade azzal a géppel nem is lehet làtvànyosan repülni) szoval a mutatvànyt befejezte, kisorolt a légtérböl. Aztàn egyszercsak, fenn a levegöben, megàllt a szive, a repülö meg szépen leszàllt a budaörsi reptér és az M7-es között akkor még létezö mocsàrba. Nem is nagyon sérült meg, késöbb ujra megjavitottàk, a mai napig repülöképes.
A mocsàr helyén azota bevàsàrloközpontok vannak.

 7. zsanvalzsan — 2014-02-19 09:01 

Ja, és B. Joska rendes nevén az “RNÀ aranya” volt.

 8. szogyi — 2014-02-19 09:49 

@zsanvalzsan:
Igen, az az igazi repülőshalál!!!
Pont én, meg még vagy húsz-harminc ürge, aki látta hogy mikor kezdett bele Csaszi a podva küzdelmébe, amikor láttam hogy mekkora vastag dosszié levelezése gyűlt össze aminek mind, és mindnek az volt a vége, hogy NEM! és közben a gépes már szétszedve ott hevert a kishangár padlóján, szívtunk vele mint a torkosborz, mindezt csak azért mert Csaszi bácsi jött a szemében azzal az őrült tűzzel, hogy csináljuk fiúk, mert valamikor lesz még ebből repülőgép…
Amikor megcsinálta…. amikor hivatalosan először szállhatott fel vele… és abban a gépben hunyt el. Naszóval, nézzétek el, ha ez a haláleset engem egy kicsit jobban megérintett.
Volt amikor a keméti repnapon gondolkodás nélkül átmásztam a kordonon csak hogy megsimogathassam még egyszer a PAO-t, az őrt álló katonát meg majd pofánb@sztam amikor rám merészelt szólni.

 9. szogyi — 2014-02-19 13:29 

@Bigjoe(HUN):
Amúgy tényleg komoly az ügy, gyakorlatilag ha egy csavart meghúzol a repcsin, azt alá kell írni. Neked, a csopveznek, meg a MEO-snak is, ha gubanc van, akkor évekre visszamenőleg meg lehet mondani, ki volt a hunyó, kit kell alaposan seggberúgni. Tudod, odafent nem lehet megtolni a repülőgépet… Lehet hogy ezért is olyan eszement a társaság, mert a meló feszültségét valahol le kell vezetni.

Amúgy meg a cégen belül… hát Budaőrs az tele volt nagypofájú alakokkal, mert ugyebár ők a központ, meg az istenf…n a bojt. Még aki tőlünk felkerült, az is egy fél év alatt ilyenné vált. Nyíregyházán meg dolgoztam egy nyári szünetben, már akkor úgy láttam hogy az ottaniak valahogy fásultabbak mint amit a Dunántúlon tapasztaltam.
Minálunk Újlakon meg tele voltunk fiatal és nőtlen srácokkal, naná hogy ment az élet ezerrel….

 10. Rókakígyó — 2014-02-19 20:35 

Moldova György erre a történetre megnyalná mind a tíz ujját. Az Égi szekér c. klasszikusban lenne a sztori(k) helye.:)

 11. Panther V — 2014-02-19 23:45 

Nem tetszett. Különös tekintettel a macskával történtekre.

 12. szogyi — 2014-02-20 18:55 

@Rókakígyó:
Gyuri bácsi pont akkoriban gyűjtötte az anyagot, amikor én is ott voltam, háááááát….. A vasutasok a Mozdony füstjéért tiszteletbeli vasutassá választották, mi ezért a könyvért nem kértük fel tiszteletbeli repülősnek.
Bocsánatot kérek tőle, de olyan szakmai baklövéseket engedett el….

“Egy tréfás kedvű szerelő egy festékszállal zárta le egy bolgár nagyjavításba küldött gép központi rekeszét, a szál rögtön elszakadt volna, ha a gépet kinyitják. A poén előre sejthető: a festékszálat a hazaszállítás után is épségben találták, odakint csak az ellenőrző papírokat töltötték ki.)”

Ehhez annyit kell tudni, hogy Bulgáriában AN-2-eket nagyjavítottak, ami repülőgép, központi rekesze meg a Kamov-26-os helikopternek van. És még sorolhatnám….

 13. daneel — 2014-02-21 07:08 

Kedves Fegyvertársak!

Egy segítség kéréssel fordulok hozzátok!
Szükségünk lenne sürgősen (akár már hétfőtől ) Szegeden, és ha lehet a Gyermekgyógyászati Klinika közelében (6725 Szeged, Korányi fasor 14-15. )
6-8 hétre egy olcsó, de tiszta panzió ( ahol mi főzhetnénk), amely nem átjáróház.
A lányunk kemo-terápiás kezelése után úgy döntöttünk, hogy a sugárkezelést Szegeden végeztetnénk el. A legyengült immunrendszere miatt nyugodt környezetre lenne szükségünk, ahol mi végeznénk még a takarítást is, hogy minél kevesebb idegennel érintkezhessen. Sajnos, mi nem ismerünk senkit Szegeden, illetve környékén, ezért fordulok Hozzátok.

Előre is megköszönve a segítséget, Üdvözlettel: Daneel

 14. Bigjoe(HUN) — 2014-02-21 10:10 

@daneel:
Hali!
Ha javasolhatom akkor nézz szét a fb-n a határőrős csoportokban is, meg persze a honvédek között is.
pl: surranótárs

Sok sikert!

 15. zweitakt — 2014-02-25 11:08 

@szogyi:

Nocsak!
Az Anbélákat hogyhogy nem lengyel testvéreink nagyjavították? Nem PZL-Mielec gyártmány volt?
Közelebb is lett volna, meg -ugye- gyártó….

Vagy most is a szokásos sorompó, ami az ész és logika kiküszöbölésére van a kapuban?

 16. pilotax — 2014-02-25 16:34 

Tiboru! (poszt)Elvonási tüneteim vannak!

 17. tiboru — 2014-02-26 19:47 

@pilotax:

Sajnos rengeteg, blogokon kívüli dolgom van (azok a kurva csekkek meg jönnek ugye…), ezért még egy kis türelmet kérek, a jövő hétre igyekszem összekapni magam :-(

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.