486. – Ősök

Kezdjük az Ősökkel – így indít az újonc antikati kolléga, aki ezzel a poszttal teszi le belépési kérelmét a Milstoryblog Központi Bizottságának asztalára. Elolvastuk, tetszett, s ezennel virtuálisan átadjuk neki a szerzőket megillető babérkoszorút. Olvassátok tehát antikati belépőjét, amelyben egy-egy villanással nagyapjáról és apjáról emlékezik meg. És természetesen tisztelet az ősöknek!

Apai nagyapám 1892-ben született, kellő időben ahhoz, hogy ferencjóska dicső huszárjaként résztvehessen az első nagy torokelvágósdiban. Hogy az elején merre járt, nem tudom, de amikor az olaszok elkezdték megcibálni a kétfejű sas farktollait, hirtelen a hírhedett Doberdó-fennsíkon találta magát. Hogy huszárként miért pont ott, fene se tudja, tán kihaltak már az összes lovak. Hamarosan bekapott egy csinos kis haslövést. Az öreg váltig állította hogy dum-dum golyó volt, de szerintem egy valódi gyárit nem élt volna túl. Abból ítélve hogy bentmaradt, meg hogy milyen roncsolást végzett, lehet, hogy egy házilagosan buherált, lereszelt hegyű, esetleg késsel bevágott elejű fémdarab volt a tettes. A továbbiakban idézem:

– „A’ vót a szerencsém kisfijam, hogy éppen nem vót támadás és a főtörzsorvas úr se vót egy cseppet se berúgva.”

A többit később a szanitécektől tudta meg. A “főtörzsorvas úr” azért nem volt berúgva, mert a frontra frissen érkezett orvosutánpótlást várták némi asszimilációra. Az öreg pont kapóra jött egy kis demo alanyaként. Gyors vizsgálattal megállapítódott, hogy ennek a katonának már úgyis mindegy, vágjuk fel aztán nézzük meg, mi ketyegne benne, ha nem ment volna szét. Szép akkurátusan a két hátsó izomköteg külső oldalától külső oldaláig vízszintesen, aztán szegycsonttól tökig függőlegesen megtörtént a feltárás, majd széthajtogatták a hasfalat, mint valami öreg fóliánst. Kilökték a fél veséjét, egyenesre metszették a kicsit kicakkosodott máj alját, megstoppolták a beleit, néhány darabot ki is dobtak.Tip-top szakmunka volt, na.

Gondosan összevarrták, aztán félretétették a szanitécekkel, hogy hagyják nyugodtan elmúlni. Mihály persze nem akarta tudomásul venni, hogy ő már tulajdonképpen halott. Hiába na, makacs tirpák fajzat volt. Hazavágyott a szabolcsi homokra, nem akart ott a sziklák között elporladni. Csodák-csodájára életben is maradt, hazajött és megnősült, ezáltal lehetővé téve, hogy apám, majd én is megszülethessünk.

Kölyökkoromban gyakran megcsodáltam a két akkora gödröt hátul a derekán, hogy a hüvelyujjam tövig belefért.

Az én megszületésem kissé bizonytalanná vált, amikor megjöttek a felszabadítók. Apám siheder legénykeként egyszercsak ostorral a kezében, két ló fara mögött találta magát egy fogat bakján. Sose volt még a szomszéd falunál messzebb, így mire kb. 15 km megtétele után beszekereztek Nyíregyházára, már erős honvágy gyötörte. Itt, a bevonuláskor kialakult kisebb tumultusban otthagyta a kútnál az itatóvedret és uccu neki, irány hazafelé. Hallatlan bűn volt ez egy parasztgyerektől, otthagyni a szomjas lút, de hát a honvágy ugyi… Pár hétig dekkolt a határban, egyik csutkakúpból települt a másikba, de megúszta. Sorkatona a Balatontól délre, Tabon volt 1951-52-53-ban. Igen, gyíkok, 3 évig!  Akkor volt Tito elvtárs a láncoskutya. Apámék egy orosz lövészalakulattal közös telephelyen védték a béketábort. Szörnyű volt, kisfiam, nem is tudom hogy bírtuk ki, nem volt olyan éjszaka, hogy ne lett volna riadó – mesélte.

Azt gondolnánk, hogy egy életre megutálta a fegyvert, de nem! Később mint géppuskás irányzó koptatta a pufajkát a Munkásőrségnél. Kölyökkoromban sokat játszottam az otthon tárolt Tokarev TT-vel. Az volt ám az ágyú, nem a PA! Amikor őrségben volt a laktanyában, én vittem neki ebédet vasárnap. Ott meg a förtelmesen csúnya, világoskék agyazású AKM-mel ismerkedtem lelkesen. Ki lehetett az az elvetemült, aki azt az egyébként remek fegyvert úgy elrondította?

12 hozzászólás

 1. pilotax — 2014-05-20 12:21 

Kedves körünkben Tisztelt antikati bajtárs és földi! Köszönöm a történetet és köszönöm az ötletet amit adtál és most megpróbálok megosztani itt veletek.
Nekem is van édesapámtól néhány történetem a legutóbbi háború történetéből amit vk. tizedesként abszolvált.
Már pl. proletair bajtárs is jelezte, hogy kimerülő félben vannak a saját történetei, 40 év után nekem is megkopottak az emlékei, úgyhogy lassan én is kifogyok a történeteimből, de szerintem az itt régebben írogatók nagy része is így van vele. Az emlékek kopnak, a jó történetek tudói bizony halandók. Bár már előfordult, hogy más történetének mesélésére fanyalodott a milstoryn blogoló – tisztességgel jelezve, hogy nem személyes történetet mesél -, gyűjtsünk ilyen és ehhez hasonló történeteket mint antikatona bajtárs de nemcsak a szüleinktől hanem a környezetünkből is. Már csak az utóbbi időben tapasztalható kommentelési kedvetlenség is nekem valahogy arra utal, hogy kezd érdektelenné válni a közönség. Feldobni pedig csak jó sztorikkal lehet.

 2. kelempajszmadar1 — 2014-05-20 13:53 

Kedves Antal Katalin!
Köszönet a posztért, és üdv a szerzők táborában! Nekem hirtelen a Papám jutott eszembe (róla már írtam a Papám haptákban cím alatt). Elődeink sztorijait érdemes összegyűjteni, amíg még lehet, első kézből.
Az AKM állítólag azért készült műanyagból, hogy fennmaradjon a vízen, mert a tusa meg a markolata belül üres volt. Igaz-e, nem tudom, sose próbáltam ki.
Emlékszem, gyerekkoromban a munkásőröknek otthon is volt pisztolyuk. Némelyik cowboynak érezte magát, így a szomszéd utcában is az egyik, aki hátbalőtte a haragosát. De még rosszabb is előfordult. A szomszéd házban lakott egy srác, nálam idősebb volt. A haverjának a faterja otthon tartott egy pisztolyt. Szépen eljátszadoztak vele, úgy, hogy a cimborája mellbelőtte a fiút, legjobb barátját. Szerencsétlen srác az utcára még le tudott szaladni, de a sarkon összeesett. Képzeljétek el, megúszta: kb. egy-két hónap múlva hazajött, és amikor kérdeztem, mi történt vele, megmutatta a mellén a sebet. Később bevonták a fegyvereket, illetve szigorítottak a szabályokon.
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 3. Bigjoe(HUN) — 2014-05-20 17:47 

Üdv Antikati!
Tetszett, kérünk még.

pilotax:
a hozzászólások azért fogytak meg – szerintem- mert az fb-n szintén megy a történetek közzététele, naponta több, de nem ez a minőség.
(pl: nincsenekk képek, egy-egy hozzászólásnak megfelelő szintű/minőségű.
Ott nagyon könnyü hozzászolni, itt viszont elég nehézkes a regisztráció.
A fb-n a mil.csoportok “szakosodtak”, és van olyan amelyikben 6000+ fő van.
A milstory viszont helyzeti előnyben van, mert a történetek, hozzászólások dokumentáltak és előkereshetőek.
Az fb-n ez nehézkes, de talán nem is lehet.

Ha tudjátok reklámozzárok a blogot. Nehogy bezárják, mint a laktanyákat, sajnálnám.

 4. orvezeto — 2014-05-20 21:02 

Üdv az új Szerzőnek!
Igen, az én nagyapámnak is kijutott a Doberdó, bár ő fogatolt tüzér volt, vagy hogy mondják a ló vontatású ágyút. Ő volt a kocsis, tekintve, hogy civil foglalkozása is valami ilyesmi volt, lévén a temetői gyászhintót “vezette”. Neki, szerencsére, nem lett baja, de a lovat kilőtték a fogat elől, nem sok hiányzott neki sem.

Hú, ez a bugyikék AKM rettenetes.

Üdv: Őrvezető

 5. szkv — 2014-05-21 07:36 

antikati: Olvasói dicséretben részesítelek.
Apai ágon valamikor még az 1800-as években volt egy huszár tiszt az ősök között, akitől semmi más örökség nem maradt fent, mint a bokámban egy sarkantyú. Apámnak a II. világháború utolsó évében, (Akkor még nem lehetett tudni, hogy mikor lesz vége), kellet bevonulni, melyet szerencsésen túlélt.
Alakulatukat (Légvédelmi tüzér) kivitték Németországba. Zászlóalj parancsnokuk, 1945 április 6-án a következőket mondta: Magyarország elesett a németekért nem halunk meg és igyekezett azon lenni hogy a katonái ne kerüljenek harcokba. A nyugati front közelettével, saját elhatározásból az alakulatukat feloszlatták és Francia fogságba kerültek. Amelyik lágerben voltak nem nagyon volt tanácsos nappal kimenni az épületekből mert az amcsi katonák közéjük szoktak lövöldözni. Igaz hogy nem célzott lövésekkel, de csak úgy mint ahogy a “vadnyugaton” megszokták.
A háború végén hivatalos papírokkal ellátva elindultak haza Magyarországra. 1945 Szeptember elején Szentgotthárd térségében, de még osztrák területen orosz járőrrel találkoztak, akit “megvesztegettek” cigarettával, csokival és az orosz tovább engedte őket. Szerencséjük volt és nem kerültek azok közé, akiket “egy kis robot” munkára elvittek, mely akár évek is eltartott.

Tisztelettel: SZKV BUCSU.

 6. zolcsi67 — 2014-05-21 20:19 

Hasonló esett meg anyai nagyapámmal is. Mint folyamőr katonát, hajóval (Szeged, Wels típusú őrnaszád, ott volt gépész, link itt: http://hajoregiszter.hu/hajoadatlap/szeged_ex_wels_/1410 ) együtt vitték felfelé a németek a Dunán a front közeledtére, míg valahol Regensburg környékén amerikai fogságba nem esett az egész társaság. Valamiért lemaradt az első hazatérő fogolyvonatról – amit a testvéri felszabadítók majdnemhogy megállás nélkül vittek tovább, át az országon keletre, málenkij robot céljából. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság nyomására a második vonatot már nem engedték az oroszok felügyeletére bízni.

Apai nagyapám meg egész egyszerűen dezertált. Szentendrén volt a front érkezésekor, mint utászkatona. Egyszer csak átlépett a kerítésen, átúszta előbb a Kis-, majd a Nagy-Dunát (cserkészdzsembori-úszóbajnok volt az öreg, könnyű volt neki…), és a kertek alatt szépen hazagyalogolt Vecsésre – a ruszkik háta mögött. A történelem igazolja, hogy ő döntött jól.

 7. 75antikati77 — 2014-05-22 21:51 

@kelempajszmadar1:

Nem hinném, az a kis műanyag akkor se tartotta volna fenn a műszert, ha héliummal töltik az üregeit. Volt a kezemben anno egy orosz gyártmányú AK 47-es valódi faágyazással. Kizárt hogy akár a fa is fenntartotta volna a vízen! Igaz, hogy annak a csúzlinak még forgácsolt tokja volt. A magyar AKM se a műanyag tusa, hanem a színe miatt volt borzalmas! Az AMD is műanyag markolattal készült, de már emészthető volt a színe, beleolvadt az általános dizájnba.

Apám felelősségteljes fegyvertartó volt! Sohase adta a kezembe tárral együtt a TT-t. Vagy a fegyver, vagy a tár. Gondosan megvizsgálta, üres-e a műszer, felhúzta, majd mégegyszer, aztán a plafonra csettintett vele mielőtt a kezembe adta volna. Ha a tárat buheráltam, mindig ürített, aztán megszámolta megvan-e a lőszerkiszabat. Az ágyút egyébként páncélkazetta őrizte, a kulcsa mindig apámnál volt.
A kazettának abban az időben szuperbiztosnak számító cilinderzáras lakatja volt, a kazettán belül pedig másik lakattal zárt rekesz őrizte a tárakat. Kedvenc ősöm általában kimondottan allergiás volt a fegyvertorkolatra. Egyszer egy ízekre szétszerelt AKM csövét nézegettem a torkolat felőli végéről, amitől atyám teljesen kiakadt. Soha se nézz egy fegyvercsőbe a kimeneti oldalon!!! De hát üres, és egyébként
is szét van szedve! – védekeztem én. Akkor sem, soha! Elhangzott a régi varázsmondat: – Még a kapanyél is elsülhet!

 8. szunditj — 2014-05-23 20:43 

Ennyi műanyag nem tart fenn a vízen egy AK-t, bár meg kéne nézni közelről, hátha felfújható :-). Ezeket a fegyvereket a Munkás Sörség kapta, azért készülhettek ilyen színű műanyagokkal, hogy a hadseregnek szántaktól messziről is meg lehessen különböztetni őket.
Sajnos őseinktől sztorikat gyűjteni nem olyan egyszerű. Én már sok-sok éve rágom apám fülét hogy írja le történeteit, vagy legalább diktálja és majd én írom. Ő ’49-ben vonult be a Kiliánra, ’53-ban évfolyamelsőként avatták tisztté és ’56-ig, a Csatarepülő Hadosztály feloszlatásáig repült IL-10-essel Tapolcán. Rengeteg jobbnál jobb történetet mesélt katonakoráról, de hogy leírja, arról hallani sem akar. Pedig sajnos már nincsenek sokan, egy kezemen meg tudom számolni hányan vannak még közöttünk. Időnként találkozik az egyik hajdani pilótatársával, olyankor nagyokat nevetnek, sztorizgatnak, de amikor –sokadszorra- megemlítem nekik az írást, akkor mindketten mereven elzárkóznak. Mert az idő mindent megszépít, nem is biztos hogy tényleg pontosan úgy történt, lehet hogy már rosszul emlékeznek, a barátját előbb avatták és még a Szu-ban végzett, így a Kiliánról nincsenek is közös emlékeik, csak Tapolcáról, meg mi van ha felbukkan valaki aki jobban emlékszik és akkor megcáfolja őket, meg ilyesmik. A jó kifogásról tudjuk, hogy sose rossz. Nagypapáimból meg szinte semmit sem tudtam -igaz még gyerekként- kiszedni. Mindketten elintézték azzal, hogy azok csúnya évek voltak. Ez van.

 9. 75antikati77 — 2014-05-25 16:21 

@szunditj:

Pedig ki kéne vallatni az öregeket! Mi sem emlékszünk már kristálytisztán 30-40 év távlatából, ha attól tartanánk hogy valaki másként emlékszik, bezárhatnánk az egészet. Ha nem kristály a tudat, nem az a lényeg hogy nem jól emlékszünk, hanem az hogy esetleg valaki más is ott volt, aki kijavít. Nem szégyen ez, nem pávatollak villogtatása, hanem emlékmentés. Ha hibátlanságra törekszünk, akkor annyi! Bazár bezár. Ez meg butaság, nem?
Én így emlékszem, más meg másként. mindenki leírja a maga szempontjából fontos dolgokat, aztán az egészből csak kijön valami. Nem?

 10. Bigjoe(HUN) — 2014-05-25 17:38 

@75antikati77:
Szoktam kérni a volt 3.őrősőket, hogy javítsanak-egészítsenek ki ha valamit nem jól írtam. Eddig még nem volt rá szükség, de sok olyan részlet van a nagy egészből amire mindenki kicsit máshogy emlékszik.

Pl: leszerelés előtt eltávon voltam. Csörrent a telefon- Rőzse komám hívott az egyik külső őrszoliból. Rákötöttek az őrszoba feletti telefonzsinorra.
20 évig azt hittem, hogy az NBH vezetékét csapolták meg. Nemrég kiderült,.hogy az objektum előtt volt egy vezetékes (mi más) telefonfülke, annak a vezetéke ment az őrszoba felett. Arra kötöttek rá és hívtak boldog-boldogtalant, és persze az emeltdíjas számokat.
‘”Tévedni emberi dolog, mondta a sündisznó és lemászott a súrolókeféről.”

 11. 75antikati77 — 2014-05-25 17:47 

@Bigjoe(HUN)

Pontosan erről beszéltem, kedves bajtárs, ha híradó naplopó létemre szólíthatok így egy volt határőrt. :-))))

 12. Bigjoe(HUN) — 2014-05-25 21:38 

@75antikati77:
Csak nyugodtan.
Egy rokonom hirdó-s volt a de-i Kossuthban tiszthelyettesként,a másik szdpk ugyan ott, de Őt rakosgatták.
Ha hagyom, hogy a fater belenyúljon akkor valamelyik rokonhoz kerülök, a lakásunkhoz pár 100 méterre. Szerencsémre nem hagytam:)

A műanyag tusás AK nem úszott, és az ÖregebBig szerint kaki volt. Ő csak tudja, egy párat lenulláztak:)
Még mindig a fatusásra esküszik, és igaza van.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.