492. – Politika

gondolkodVége a nyárnak, s egyúttal a kicsit hosszúra nyúlt Milstory-szünetnek is. Újra felvesszük tehát a júniusban letett fonalat, s janicsár barátunk eszmefuttatásával visszatérünk a szokásos, heti két poszt rendszerességű megjelenéshez (kedden és pénteken), legalábbis addig, amíg lesznek további katonatörténetek. Mielőtt azonban belevágnánk, a kollégák megtisztelő figyelmébe ajánlom a három hónappal ezelőtt megjelent második konteós kötetem, amelyben (az elsőhöz hasonlóan) ugyancsak olvashatók olyan sztorik, amelyek a jelenlegi vagy egykori katonaemberek figyelmét felkelthetik. És akkor lássuk az ősz első posztját.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy meg sem fordult a fejemben az a gondolat, hogy erkölcsi okokból meg kéne úszni az egész katonaságot. Nem annyira a fegyveres szolgálat miatt, hanem azért, mert a haza és a rendszer közötti különbséggel eléggé tisztában voltam. A haza fegyveres védelmével kapcsolatban nem voltak komoly elvi fenntartásaim, de a Varsói Szerződésével már igen. Nem is beszélve egy esetleges támadó háborúról.

Mint oly sokszor az életben, itt és ebben is kompromisszumot igyekeztem kötni. S persze mint oly sokszor az életben, ebben is naiv voltam. Alapkiképzés során mindig úgy készültünk az esküre, mint alaki teljesítményre, s bár tudtuk, hogy az eskütétel után jogilag más elbírálás alá esünk, az azért nem igazán tisztázódott, hogy ez pontosan hogyan és miként is működik. Én csak este, a kimaradás után szembesültem a papírral, vagyis azzal, hogy nem a kimondott szó a lényeg, hanem az, hogy egyenként be kellett menni a századparancsnokhoz, s aláírni a Népköztársaság védelmére, éspedig külső és belső ellenség elleni védelmére tett esküt. Választás nincs. Jobban meggondolva persze ha nem is katonaként, de civilként bizony igen hamar esküszegő lettem, a belső ellenség értelmében.

Aztán egy nem sokkal későbbi pillanatban a naivitás végleg lefoszlott rólam. Történt, hogy századsorakozót rendeltek el. B. főtörzs eligazítást tart. Bejelenti, hogy a NATO mozgósított, ezért ilyen meg olyan intézkedéseket léptetünk életbe, meggyorsítjuk a kiképzést, miegymás. A sztori vagy másfél percig hihetően hangzik és mindenki be is dől neki. Hiszen nincs is más információforrásunk, csak a hivatalos tévé meg a rádió. Erre a másfél percre meghűlt bennünk a vér: viszlát, vidám kamaszkor, jön a háború. Ez azért még a klasszikus atomkorszak. Később ilyen élményünk már nem volt, de tetszett-nem tetszett, ebben a pillanatban le kellett számolnom azzal az illúzióval, hogy ha netán tényleg élesre fordul a helyzet, akkor bármilyen érdemi választási lehetőségem van mondjuk a szökésen kívül.

A továbbiakban a politika szerencsére legföljebb mint tömény unalom jelentkezett. A tévéhíradót az alapkiképzés után már a kutya se nézte, a politikai órákon, amelyeket a csmo-ban tartottak, az első mondat után azonnal elaludtunk, a VSZ pocakos honvédelmi minisztereinek fotósorozatát még csak megjegyzésre sem méltattuk. Egyetlen alkalomra emlékszem, amikor az egyik szakaszparancsnok, zöldfülű és ügybuzgó hadnagy (a század poltisztjét, illetve tiszthelyettesét, aki rigó volt, jóformán soha nem láttuk) arról próbálta meggyőzni a tápos állományt, hogy Nyugat-Németországban alacsonyabb az életszínvonal, mint nálunk. Becsületére legyen mondva, érvelni is igyekezett, de hát nem sok esélye volt.

Valamikor júniusban országgyűlési választások voltak. Már nagykorúak voltunk, ez volt az első választásunk. Egyben hosszú időre számomra az utolsó is. Ezen a rendszer kötelezővé tette a kettős jelölést az egyéni körzetekben, mi azonban természetesen nem kaptunk hazautazási engedélyt, csak az úgynevezett országos listára szavazhattunk, amelyen a rendszer notabilitásai (pl. Losonczi Pál mezőgazdasági munkás) szerepeltek, népfrontos jelleggel, azaz református püspökök és katolikus lelkészek társaságában. A túlnyomó többségüket egyszerűen kihúztam, néhány megbeszéltük utóbb, hogy ugyanígy cselekedtek. Nem csoda hát, hogy az eredmény nem volt mindenkinél száz százalék, volt, aki tán még kilencvenet sem kapott.

Aztán tudom, hogy egyeseket megkerestek, hogy csapjanak föl hangulatjelentőnek, s akadt, aki vállalta is, bár hogy ki, akkor én legalábbis nem tudtam; engem békén hagytak, talán a bevallott nyugati rokonság miatt, no meg a család teljes pártonkívülisége okán is. Azzal is szembesültem, hogy vannak olyan katonatársak, akik komolyan hiszik, hogy a rendszer jó, a szolgálat értelmes, legföljebb egyéni hibák vannak. De szerencsére a tápos közegben meg lehetett találni a szkeptikusokat is, meg a hasonló gondolkodásúakat, aminek később az egyetemen mindenféle jelentősége lett, de az már más történet.

9 hozzászólás

 1. Bigjoe(HUN) — 2014-09-02 11:38 

Végre indult a blog. Köszi!
Már vártam.

Elfelejtettem a jelszót!
Ha a Pc nem tudja akkor…..

A pol.foglalkozás nekünk már kimaradt.
Viszont nem sajnálom.

 2. tiboru — 2014-09-02 13:14 

@Bigjoe(HUN):

Akkor is megoldjuk, majd generálok neked másikat!

 3. krux — 2014-09-02 21:50 

Na végre…

 4. infomernok — 2014-09-02 23:11 

@tiboru: tiboru, mennyi poszt van most a várólistán?

 5. tiboru — 2014-09-03 08:01 

@infomernok:

Nyolc. Úgyhogy jöhetnek az újak!

 6. kelempajszmadar1 — 2014-09-03 13:49 

A mi időnkben sűrűn volt politikai foglalkozás. Amikor láttuk a TV-ben, hogy nyugaton tüntetések vannak, hogy “NO NATO” meg ilyenek, bennünk is felvetődött, hogy miért nincs nálunk is tüntetés, hogy “NO VARSÓI SZERZŐDÉS!” -de erre azt mondták, hogy a NATO agresszív katonai tömb. Nem tesz eleget az ENSZ alapokmányának, merthogy nem regionális, azaz nem egyetlen földrészre korlátozódik -no ez ma is igaz. Ezzel szemben a Varsói Szerződés alapvetően védelmi jellegű és regionális. 1968-ban is testvéri segítségnyújtás céljából mentünk be a csehekhez, internacionalista kötelességünket teljesítve. Világos, elvtársak?
Üdv: Kelempájsz tizedes

 7. szogyi — 2014-09-04 08:56 

Üdv a fedélzeten… megkésve bár, de törve nem…. jelen!
A szolnoki katonai főiskolán a hétfő délutánonkénti pol.táj alatt aludta ki magát az állomány azon része aki hétvégén éltávon volt. Személy szerint nekem másfél év alatt kettő darab ilyen esemény maradt meg bennem.
Az egyiken az általános katonai tanszék vezetője fejtette ki, hogy ha esetleg, natalántán, véletlenül, mégiscsak előfordulna egy tisztjelölttel, hogy egy kicsivel többet alkoholizál a kelleténél, az akkor is üde, friss és kívánatos kell hogy legyen. Ahhha… ez alig volt három héttel azután hogy a nevenapján a városi tisztiklubban szinte felmosórongyként rugdostuk végig az első emeleti hosszú folyosón az ales elvtársat…
A másik emlékezetes pedig akkor volt, amikor Zöldszilváni őrnagy fejtegette a pulpituson, hogy neki milyen rossz, hogy nagyon szőrös a segge, mert sz@rás után a csimbókok mindig beleragadnak a szőrbe, és azt neki milyen kínos lecsipkedni. Na, akkor legalább az állomány fele felébredt…

 8. kelempajszmadar1 — 2014-09-05 07:58 

@szogyi: Pedig benzinlámpával sokkal egyszerűbben leégethette volna.

 9. zweitakt — 2014-09-05 14:32 

@szogyi:
Nálunk volt, akit úgy ébresztettek az előadáson hogy az ujjai közé tettek egy gyufát, és meggyújtották….
Igaz, akkor nem politikai előadás volt, hanem valahogy máshogy hívták, pontosan nem emlékszem, de mi csak humángyűlésnek hívtuk, mert a tisztasszony humántiszt volt, s nem poltiszt már…

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.