495. – Hétfejű sárkány, avagy vasorrú bába?

VÁP kocsiAbban az időben, amikor én szolgáltam, az egyik legnagyobb mumusként volt lefestve az újonc katonák számára a VÁP, vagy hivatalosan a Katonai Rendészet. Sokáig azt hittem, hogy a Katonai Rendészet az egy külön szolgálati ág, vagyis rendőrség a seregen belül, valahogy úgy, mint azt az amcsi filmekben (MP) láttuk. Valahol a vasorrú bába és a hétfejű sárkány között lett elhelyezve a katonák fejében. Sokak számára az is maradt a szolgálat teljes ideje alatt. Nekem azonban sikerült máshogyan is látnom – írja pilotax kolléga, akiről az eddigiek alapján ezt azért nem hittük volna :-)

Olyan 5-6 hónapos újonc lehettem, amikor hívattak a századparancsnokhoz. Kiderült, hogy a századunk egyik ht. őrmestere (gépjármű-technikus volt egyébként, nem ejtőernyős) rendszeresen (havonta) ad VÁP szolgálatot, és olyankor mindig a szolgálati beosztása szerinti alakulattól vezényeltek hozzá 2 fő legénységi állományú katonát járőrtársnak. A helyőrség kommendáns egyedi feltételrendszere szerint legalább 180 cm magasnak, erős testalkatúnak, legalább érettségivel rendelkezőnek kellett a katonának lennie. A századból KR1kiválasztottak olyan 6-8 főt (több nem is nagyon lehetett, mert a túlnyomó többségnek csak 8 általánosa volt) és kiküldték a kommendánshoz, aki egy öreg alezredes volt. Az öreg egyesével megszemlélt bennünket, mint a lovakat szokás – még a fogainkat is megnézte – majd egy akkoriban szokatlan dolgot csinált. Kitöltetett velünk egy pszichológiai meg egy IQ-tesztet. Akkoriban még fogalmam sem volt e tesztek mibenlétéről, úgyhogy nemigen tudtam mire vélni a dolgot.

Később kiderült, hogy ezek alapján választotta ki a VÁP-os legénységet. Kettőnket választott ki az öreg, akiket aztán leszerelésünkig rendszeresen vezényeltek VÁP szolgálatba. A kezünkbe nyomták a szabályzatot és kaptunk rá egy hetet, hogy bebiflázzuk, az öreg alezredes levizsgáztatott belőle és csak azután mehettünk szolgálatba. Ez sokszor okozott bonyodalmakat, mert a laktanya nem mindig kapta meg időben a VÁP vezényléseket, és amikor mégis megjött, akkor borította a laktanya belső szolgálatvezényléseit, mert ütköztek azokkal. A VÁP azonban abszolút elsőbbséget élvezett, úgyhogy nálunk kellett a VÁP vezényléshez alkalmazkodni és átszervezni az egy hónapra előre megadott szolgálatvezényléseket. Ilyenkor az öreg szolgálatvezető J. zászlós úgy szentségelt, hogy a 100 méterre lévő parancsnoki épületben kitörtek az ablakok a hangorkántól. Az már csak hab volt a tortán, hogy annak ellenére, hogy a két év alatt talán 15-17 alkalommal lehettem vezényelve, mégis több alkalommal is ütközött a szabadságolási terveimmel, aminek mondanom sem kell mennyire örültem.

Ha szolgálatba vezényeltek, akkor minden alkalommal vadonatúj gyakorlóruhát kellett felvennünk a raktárból, persze így könnyű volt olyannak lenni, mint akit éppen előhúztak a skatulyából. (Nálunk a ruházati szolgálat három készlet gyakorló ruhát adott: egy darab újat, amitKR_Cs csak szolgálatban lehetett használni, egy használt, de „jó” állapotút a mindennapi használatra, és egy erősen használtat a mindennapi koszos tevékenységekhez, úgymint konyhaszolgálat, koszos munkák, külső körlet takarítás stb.). Ennek köszönhetően nekem gyakran volt új gyakorlóm, nem kis irigységére a katonatársaknak, akik sokszor olyan gyakorlóban voltak, amik talán a doni 2. hadseregtől maradtak meg. Indulás előtt mikroszkóppal vizsgálták a fegyver tisztaságát, nagyítóval a borotváltságot, a köröm tisztaságát, a napfénynek hanyatt kellett vágnia magát a bakancsunkon, a nadrágunkba olyan élt kellett vasalni, hogy a rárepült légy seggét elvágja. Ehhez képest a legszőrözősebb laktanyai ellenőrző elöljáró (legyen az ÜTI vagy a kapuügyeletes) is csak pitiáner kis kezdő volt. Ellenőrizték, hogy csak az előírásos holmi lehet nálunk, semmilyen azon felüli eszközt nem vihettünk magunkkal.

Egyébként nekünk nem volt semmilyen megkülönböztető felszerelésünk, mint pl. fehér derékszíj, vagy fehér sisak (nekünk nem is volt rohambilink) stb., kizárólag egy piros KR feliratú karszalag, és minden alkalommal egy külön jelzés nélküli (egy tábla volt az ablakba kitéve, hogy Katonai Rendészet) CS 344-es teherautóval mentünk szolgálatba. Vittük az AMD-t benne egy tárral, de lőszer nélkül, úgyhogy legfeljebb, mint bunkót használhattuk volna. A járőrparancsnok pisztolyában volt két tár lőszer. Nem volt gumibotunk, se gázspray, se bilincs, sem pedig egyéb felszerelés.

Egyszer azért találkoztunk „igazi” VÁP-pal. Hajnali világosodásban az előírt járőrútvonalon mentünk a Kilián felé a Szandaszőllősi úton. Az akkori 4-es főút és a Szandaszőllősi út kereszteződésében megállított bennünket egy, az oldalán Katonai Rendészet felirattal ellátott 1500-as Ladában ülő csapat. A pk. egy százados volt, egy sofőrrel meg két járőrtárs főtörzzsel. Fehér sisakban (KR), fehér derékszíjjal, pisztolytáskával, fehér gumibottal, bilinccsel, stb.-vel felszerelve. Oda-vissza igazoltattak bennünket, a menetlevéltől a katonai igazolványig, a vezénylési parancsig, a gépkocsi irataiig mindent megnéztek – éppen csak a születési anyakönyvi kivonatunkat nem kérték – de nem találtak semmi kivetnivalót (szép is lett  volna, ha találnak, akkor az öreg kommendáns keresztben nyelt volna el bennünket), úgyhogy kéretlen és fölösleges jó tanácsokkal ellátva bennünket utunkra bocsátottak.  Állítólag a Katonai Rendészet országos parancsnokságának a járőrei voltak.

Gyakorlatilag szinte minden alkalommal eseménytelenek voltak a szolgálatok. Igen ritkán fordult elő, hogy intézkedni kellett. Ennek alapvetően két oka volt. Az egyik, hogy Szolnok egy katonaváros volt, tele hivatásosokkal, akik „önkéntes” VÁP-ot biztosítva gyakran „helyettesítettek” minket. A másik ok, hogy mi is igyekeztünk kerülni a fölösleges intézkedéseket, ha csak lehetett inkább figyelmeztetéssel, esetleg némi gyengéd erőszakkal vettük rá a srácokat, hogy ha már ilyen piásak, akkor tűnjenek már el a balfenéken.

Kiemelt ellenőrzési területnek számított a pályaudvar, a buszpályaudvar, a különböző laktanyák felé vezető utak és nem elfelejtve az egyenruhások számára tiltott vendéglátó ipari egységeket, korcsmákat és csehókat. A gond az volt, hogy az egyenruhások számára engedélyezett helyek olyan drágák voltak, hogy ott a nem éppen tehetős sorkatonák egy rendes korsó sört sem nagyon tudtak meginni, nemhogy az „elvárt” módon tisztességgel leittasodni. Az ilyen a sorkatonáknak drága helyeken meg igen gyakran botlottak egyenruhában vagy civilben lévő felüljárókba. Így aztán gyakori eset volt, hogy a nem engedélyezett csehókban igen illuminált állapotú srácokat találtunk.

Ha helybéli volt, vagyis Szolnokon volt a szolgálati helye, akkor (mivel teherautóval voltunk) elvittük a szolgálati helyére és átadtuk a helyi szolgálatnak, különösebb papírozgatás nélkül. Csak akkor papírozgattunk, ha a delikvens nagyon szívózott, de akkor a büntetése is többszöröződött. Télen mire odaértünk, a legtöbbje a platón ücsörögve a hidegben többé-kevésbé magához is tért. Így mindenki jobban járt, a visszaszállított katona is. Mi megúsztuk a bürokratikus huzavonát, a piás katonát nem kellett hivatalos módon, száz kanyarnyi bürokráciával számon kérni, elég volt ha a közvetlen elöljárója belátására bíztuk. Ez az eljárás gyakorlatilag a helyőrség minden katonájának hallgatólagos tudtával történt, és a még ősellenségnek számítók sem szegték meg a gentleman’s agreementet.

Így úszhatta meg az alábbi kis pöcs is azt, hogy az édes anyaföldig itta le magát.

A két év alatt ezek a szolgálatok annyira eseménytelen voltak csoda, hogy az alábbi kis történetre még emlékszem.

A szolgálatváltások reggel 8 órakor voltak. Hajnali pihenőnkben telefoncsörgés vert fel bennünket, a helyőrségkommendáns volt. Őt is felverték hajnali 3 körül azzal a hírrel, hogy egy hadnagy a sárga földig leittasodva balhézik az egyik vasútállomás közeli – egyébként egyenruhások részére tiltott – kocsmában. Alaphelyzetben az volt a gond nekünk, hogy mivel őrmester volt a járőrparancsnok, ő nem volt jogosult tiszti rendfokozatú személyekkel szembeni eljárásra.

Tudomásom szerint egyébként Szolnokon soha nem volt tiszti járőr, vagy legalábbis én soha nem találkoztam ilyennel, sem mint kimenős, sem mint eltávozáson vagy szabadságon lévő katonaként, sem mint katonai rendész szolgálatba vezényelt személyként.

Valamit azonban tenni kellett, ezért a helyőrség kommendáns utasította a járőrparancsnokot, hogy oldjuk meg a helyzetet,  „meszeljük sárgára az eget”. Kimentünk az „illetékes” kocsmába, ahol tényleg egy hadnagyi egyenruhában lévő fiatalember igyekezett a kocsma maradékait teljesen használhatatlanná tenni. Felszólítottuk, hogy hagyja abba és menjen haza. Már olyan részeg volt, hogy beszélni is alig tudott, így nem igazán értettük, hogy miket is zagyvál össze. A járőrparancsnoknak azonban feltűnt, hogy a hadnagy „elvtárs” öltözete kissé eklektikus, a ruházata részben tiszti ellátmányi jellegű, részben meg sorállományi minőségű. Miután némi gyengéd erőszakkal kivonszoltuk a rommá tört kocsmából, sikerült a zsebeibe nyúlva kivenni az iratait.

Ekkor jöttünk rá, hogy mégiscsak van intézkedési jogosításunk, mert a derék hadnagy bizony csak egy vk. honvéd volt az egyik helyi laktanyából. Mint utólag kiderült, a kimenője lejárta előtt visszament a laktanyájába és az egyik irodában hagyott hadnagyi ingblúzba bújt, majd ebben, a neki tisztelgő kapuszolgálat asszisztálása mellett újra elhagyta a laktanyáját, most már azzal a céllal, hogy becsületesen leittasodhasson. Sikerült neki.

Bevittük és bezártuk a rendszeresített helyőrségi fogdába, ahol sikerült hangos hortyogással, majd zagyva kiabálással, fenyegetőzéssel tönkretennie a még hátralévő szolgálati pihenőnket. A reggeli szolgálat átadáskor a már beérkező kommendásnak délig sem sikerült kihallgatnia, mert olyan ájultan aludt. A következő VÁP szolgálatkor tudtuk meg, hogy a srácnak sikerült szorgos munkával elérnie, hogy 18 hónap futit kapjon.

12 hozzászólás

 1. komojtalan — 2014-09-12 08:56 

Én mindig csak hallottam a Vápról, szerencsére nem találkoztam velük, mert annak nem lett volna jó vége :-). Nem is nagyon volt esély, a legveszélyesebb hely az Őrs vezér tere volt Nagytarcsáról hazafelé, vagy vissza. Akkor már engedélyezett volt a civil ruha használata, tehát csak az oda-vissza út volt veszélyes. Ezt a kocsma dolgot is csak hallottam, gondolom 89 -ben már nem volt divat, de hogy ki volt az a pihent agyú aki kitalálta … A katonák aztán arról híresek, hogy a minőségre adnak a mennyiséggel szemben :-).

 2. Bigjoe(HUN) — 2014-09-12 12:57 

Ilyen “apróságért” 18 hónap?

Ha egyszer mi bukunk a csapat zöme még most is lakat alatt van :)

 3. janicsar — 2014-09-12 13:11 

Na végre megkérdezhetek valamit, amit korábban nem tudtam senkitől: civil ruhás fiatalembereket is igazoltathattatok? Merthogy akkoriban még tilos volt civilbe öltözni az utcán például szabadság alkalmával. Nem mintha ez bárkit is visszatartott volna, egy szabolcsi faluban meg aztán végképp nem volt esélye annak, hogy a váp fölbukkanjon. Vagy mondjuk egy rendőrségi igazoltatásnál buktunk volna le? S volt rá példa, hogy rendőrrel együtt járőröztetek?
Annak idején a Nyugatiban meg a Keletiben gyakorlatilag folyamatos ellenőrzés volt, erre emlékszem. Szombathelyen is sűrűn fölbukkantak, s valóban nem lehetett akárhová bemenni, talán a III. és a IV. osztály volt tiltott, s emiatt nagyon sokat inni sem, mert drága lett volna. Egyszer bemerészkedtünk a BM-klubba egy vacsora erejéig, mit ad ég, azonnal az ezred- és laktanyaparancsnokba botlottunk. Vigyázz, tisztelegj, óvatosan irány a sarokasztal… Nem nagyon kedveltük, őszintén szólva. Ezreddizsin onnan tudtuk messziről, a hátsó sorból is, hogy ő jön eligazítást tartani (ami mindig lecseszéssel kezdődött, dicséretre nem emlékszem), hogy az érkező tányérsapka csak rá jellemző sinushullám-mozgást mutatott be. “Jön Apu” – mondtuk egymásnak. Azóta már úgy gondolom, hogy Bem vagy Bottyán “apó” és “apánk” kifejezés sem föltétlenül dicséretet és bizalmat fejezett ki…

 4. pilotax — 2014-09-12 13:13 

@Bigjoe(HUN): A piálás is figyelembe lett véve, de a jogtalan rrendfokozat használat már bűncselekmény, és itt halmozódás is volt.

 5. pilotax — 2014-09-12 13:22 

@janicsar: Nem volt jogunk civil személyt igazoltatni. Civillel szemben csak akkor volt eljárni jogunk ha bűncselekményen tetten értük. Ha civilben lévő katonát kaptak el a rendőrök akkor azt jegyzőkönyvileg adták át eljárásra a VÁP-nak.
Nemlékszem rá, hogy valaha is rendőrökkel közösen kellett volna járőrözni.

 6. komojtalan — 2014-09-12 14:42 

@Bigjoe(HUN):
Lehet volt már előélete, mert nálunk volt egy óriási bukás: Kiemelt objektumban elaludt a kapus őr. Az egyes számú őrhely volt a kapus poszt is, külön kapus nem volt. A minisztériumból jöttek ellenőrizni, dudálásra került elő nagy nehezen a fűből, tehát eltussolni sem lehetett. Szegénynek utolsó szolgálata volt, ráadásul már ráhúzásban. Aki Nagytarcsára került és nem volt marha nagy csókos, vagy családos az automatikusan +49 nappal számolhatott amíg az újoncokat kiképezték. Gyorsan lezavarták 1-2 nap alatt a tárgyalást a laktanya ebédlőjében, valami 6 hónap felfüggesztettet kapott, csak a leszerelési szabadságot bukta.

 7. szkv — 2014-09-12 14:57 

Szombathelyen a Dongó nevű intézmény katonák részére tiltott volt, de mindig voltak eltévedt harcosok. Kelempájsz barátommal civilben meglátogattuk, vagy is betértünk, de már nem volt olyan hangulatos, mint mikor tiltott volt.
Nem hiába a tiltott gyümölcs mindig vonzóbb.
Mióta a sorállomány megszűnt, utána hamarosan be is zárt.
SZKV BUCSU

 8. krux — 2014-09-12 17:59 

@janicsar: Volt rá példa, hogy együtt volt rendőr és katonai rendész járőrben. Talán már írtam, de Miskolcon a Tiszai pályaudvaron volt is egy édes sztori. A rendőr kemelt egy piásan hőzöngő kisebbségit és kísérte be az őrszobára, a két rendész mellette. A kisebbségi folyamatosan pofázott, a rendőr már kezdte unni, legombolta a gumibotot és használni akarta, mire a derék kisebbségi rászólt, hogy “Úgy üss meg, hogy holnap leszereltetlek!” A rendőr visszatette a gumibotot, de a két katonai rendész elővette a sajátját, és mondták is a kisebbséginek, hogy “Engem szereltess le holnap b+!” Aztán az őrszobáig folyamatosan verték, de mégsem szereltek le másnap…

 9. pilotax — 2014-09-12 18:35 

@krux: A kisebbségről jutott eszembe a következő kis sztori. A ma napig nem tudom, hogy csak urbanlegend vagy tényleg megtötént. A szolnoki ejtőernyősökről szól a kis történet. Szóval hajnalban a kimenője végén tántorog az ejtőernyős a Gábor Áron (ez volt a 3100 helye) , laktanya irányába, amit a laktanya előtti részen egy putritelep szegélyezett. A kisebbségiek élve a könnyű zsákmány ígéretével, gyorsan megverték és kizsebelték, majd otthagyták. Reggel a munkába jövő hivatásosok fedezték föl, és hozták be a gyengélkedőre. Nagy felzúdulás volt a laktanyában, de mivel nem, vagy csak igen nehezen lett volna bizonyítható, hogy ki tette, nem tettek rendőségi feljelentést. Helyette megindult a bosszútervek megalapozása. Lényeg a lényeg, hogy másnap éjjel az elöljáróság hallgatólagos tudtával és segítségével vagy ötven ejtőernyős az éjjeli órákban csatra csomózott derékszíjakkal felfegyverkezve csendben kimentek a cigánytelepre és úgy végigverték a cigánysoron találhatókat (mindenkit sorban ahogy jött), hogy attól kezdve a cigányok úgy kerülték a szányas jelvényűeket, hogy nem az utca másik oldalára, hanem a város másik oldalára mentek át, ha arra ment egy ejtőernyős.

 10. kelempajszmadar1 — 2014-09-15 10:02 

Szkv Bajtárs említette a Dongó borozót. Sokszor a katonák juszt is bementek oda, ugyanis a tiltott hely látogatása miatti fenyítés alatt is ketyegett a katonaidő.
Egyik haverom este, sötétedés után jött haza Dunakesziről, és leintette az első reflektorfényt. Persze éppen a VÁP-os kocsi volt, mindjárt elkapták a bajtársam grabancát és vitték a Petőfibe. Másnap reggel valami főtörzs színe elé vezették, aki ráordított, hogy “határőr vagy?!!! Akkor mi af@szt keresel itt? Na tűnj el!” és kihajították.
Egyszer engem is majdnem elkaptak a Moszkva (most Széll Kálmán) tér fölött, a Kispostás vendéglőben. Be akartam lépni az ajtón, amikor a homályos üvegen át láttam, hogy pár másodperccel előbb ment be két rendőr, igazoltatni. Én civilben voltam, persze engedély nélkül. Rögtön visszafaroltam az ajtóból, egy idegen fószer meg vigyorogva szólt nekem, valami olyat, hogy “mi van, öcsi, meleg a helyzet?” -naná, mondom és olajra léptem még épp időben.
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 11. csapos — 2014-09-15 14:27 

382. A köpeny posztomban írtam arról, hogyan lett egy sorállományú (ráadásul előfelvételis!) katonának méretre igazított köpenye a VÁP közbenjárásával :-) .

 12. orvezeto — 2014-09-18 21:16 

Engem állandóan felnyomtak a VÁP-ok. Hol azért, mert a vonaton levettem a zubbonyt ( ez egyébként szabályos volt), hol azért, mert szőrös voltam, hol, mert szerintük hosszú volt a hajam. A végén már nem maradt betétlapom, de szerencsére a század pk. jó fej volt, nem törődött az ilyesmikkel.
Még, jó, hogy azt az esetet, amikor Budapestre szóló könyvvel Nagykanizsán toltam civilben, megúsztam.

ÜDv. Őrvezető

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.