498. – Őrkutya, a barátom

kutya2A katona bármit elkövet azért, hogy a laktanya területét – akár rövid időre is – elhagyhassa. Ez néha szabályos, néha szabálytalan körülmények között történt, de a cél ugye szentesíti az eszközt. Azokon a beugrató kérdéseken már túl voltunk, hogy “Ki tud zongorázni? Na akkor maguk ketten a laktanya összes budiját kitakarítják!”. Néha azért így is el lehetett csípni egész klassz lehetőségeket is – indít fzr barátunk, akiről másfél éve nem hallottunk, de hálistennek most ismét aktivizálta magát.

Így történt ez akkor is, amikor egy szép nyári napon (még javában első éves kopasz voltam a novemberi bevonulást követően) szeretett szolgálatvezetőnk megkérdezte az úri közönségtől, hogy ki tud tájékozódni Budapesten. A kérdés furcsa volt, mert ebből még semmire sem lehett következtetni, de hátha. Szinte mindenki jelentkezett, mert egy katona bárhol és bármikor tud tájékozódni, a kocsmákat bekötött szemmel is megtalálja ugye. Miután láttam, hogy erős a konkurencia, bátortalanul beszóltam, hogy 13 éves koromig Budapesten laktam. Ezt ott hirtelen senki nem tudta űberelni, az első kört megnyertem. “Jelentkezzen XY őrmesternél, ő elmondja a tudnivalókat” – mondta a drága ember és feloszlatta a röpgyűlést. Az őrmi elmondta, hogy holnap reggel felülök a hathuszasra és Budapesten jelentkezem az izé utcában (ki emlékszik már a címre) lévő kutyakiképző iskolában. Ott átadnak nekem egy kiképzett őrkutyát, azt hiánytalanul szállítsam haza a laktanyába.

Itt egy pillanatra megállt bennem az ütő, ugyanis nekem korábban azon az egy kutyán kívül, amelyik egyszer belekapott a bokámba, más kutyával kapcsolatom nem volt. Ebből a szituból két ok miatt sem lehett kihátrálni. Egyrészt a szégyen a többiek előtt, hogy egy nyomorult kutyával sem merek elbánni. Másrészt a kaland lehetősége, utazás közben csajok, korcsmák, távol a laktanyától, ez bizony vonzó dolog volt.

Másnap reggel némi zsebpézzel felszerelve vonatra ültem és délelőtt annak rendje és módja szerint megjelentem a kutyaiskolában. Ott egy szimpatikus kiképző engem is kiképzett a kutya használatát illetően (feltételezve, hogy egy olyan embert küldtek, aki kutyát nem csak fényképen látott). Tartottunk egy rövid próbát, s magam is meglepődtem, hogy a kutya milyen engedelmesen végrehajtja az utasításokat. Megkaptam a kutya okmányait, pórázt, szájkosarat, miegymást. Az önbizalmam megnőtt és elindultunk hazafelé. A pályaudvarra menet kicsit produkáltattam az ebet, a civil bagázs el nem tudta képzelni, hogy ez a jó kiállású katonagyerek ezzel a fegyelmezett ebbel milyen titkos akciót hajthat végre.

A kutya útközbeni ellátásáról nem esett szó, erre utólag jöttem rá. Nyár volt, meleg volt, a kutya meg lihegett, nyilván szomjas, meg éhes is lehet, valamit tenni kell. Közben én is megéheztem, megszomjaztam, az a pár sör, amit odafelé megittam, már rég elpárolgott. A Keleti pályaudvaron a vonat indulásáig bőven volt idő. És akkor jött a nagy ötlet. Az ebbel határozott léptekkel bevonultunk a restibe, ekkor (1966-ban) még volt ilyen intézmény a pályaudvarokon. Az első szimpatikus pincér hölgynek elmondtam, hogy járőrben vagyunk, de a kutya megszomjazott és talán éhes is, valami maradékot szíveskedjen előkeríteni. Én lepődtem meg a legjobban, mert a hölgy térült-fordult és egy tálkában vizet hozott, egy másikban meg egy akkora adag húst, hogy az eb alig birta megenni.

A vonaton a fülkében barátságos civilekkel kerültem össze, az úti elemózsiájukból megkínáltak engem is, a lerágott csirkecsont meg ment a kutyinak. A vonatról leszállva még volt annyi idő, hogy a vasútállomás szomszédságában lévő korcsmába bekkukkantva (óvatosan persze, mert a laktanya hivatásosai is be-betértek ide, de most tiszta volt a levegő), a kimaradáson lévő sorstársakkal lehörpintsünk egy-két málnaszörpöt. Takarodóra beértem az ebbel a laktanyába, leadtam az őrpk-nak és a jól végzett munka örömébe belefáradva nyugovóra tértem.

Ez után a kirándulás után a kutya a barátjává fogadott, később, őrségben is megismert, odajött hozzám és barátságosan körbe nyalogatott (ami állítólag egy őrkutyának tilos volt).

4 hozzászólás

 1. komojtalan — 2014-09-23 12:55 

Erre nem tudok mit írni, én 2x voltam összesen kutyás, hogy a valódi kutyás őr haza tudjon menni kimaradásra. Szerintem mindenkinek jobb, hogy a kutyák közelébe sem kellett mennem :-). Ja, mégis volt egy kutyás élményem: Mivel épp egy olyan ÜTI volt akinél lehetett dobbantani, így kimaradást vettem ki szombat délutánra :-). Ezt a törzs-, szállító- és őrszázad a kettes toronynál abszolválta, ahol csak sötétben volt őr, nem is nagyon vittek ki kutyát oda. Nem tudom miért – akkor még a törzsszázadnál voltam – egyszer mégis kint volt a kutya nappal is. Jövök visszafelé, valamit meghallottam, mert sietősen távolodtam a vezetőtől. Nem is sok hiányzott, engem nem fogott meg, ellenben a kimenő nadrágot igen :-). Másnap lehetett cserélni a kimenőt, de mivel egy szinten voltunk a szállítókkal nem volt gond, csak röhögtek egy nagyot :-).

Nem is ezt akartam írni, hanem találtam egy érdekes Youtube csatornát: https://www.youtube.com/user/thehuppancs . Nagyon jó videók vannak rajta főleg elhagyatott szovjet laktanyákról, lakótelepekről, de vannak magyarok is benne pl. Sárbogárd. Egyébként egy jó konteós témát is ki lehetne hozni belőle, ami tulajdonképp már nem is konteó: Voltak e atomfegyverek Magyarországon, illetve hol voltak?

 2. huba — 2014-09-23 22:54 

@komojtalan:

Kicsit off de az előző kommentre válaszolva: Voltak atomfegyverek Magyarországon. A szovjetek hozták őket, és építettek is tárolókat. Rakétafej tároló volt pl. Tótvázsonyban, Császáron, bombatároló (repülőkhöz) Kunmadarason és Kiskunlacházán. Háború esetén a néphadseregünk tőlük kapott volna (erről sokat tudnának mesélni a tapolcai MN1480-asok).

A csatornáról: nem szeretnék negatívkodni, de ismerem személyesen a palit aki csinálja, sokkal inkább a nézettségért csinálja, mintsem mert érdekelné a történelem. Viszont ha valakit érdekel mi lett a milstorys laktanyák illetve a szovjet megfelelőik sorsa a rendszerváltás után, akkor ajánlom ezt a topicot: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9119026

 3. huba — 2014-09-23 23:10 

Az előző hozzászólásra reagálva: igen voltak atomfegyverek Magyarországon. A szovjetek hozták őket anno, és építettek is atomtárolókat szerte az országban (Tótvázsony, Kiskunlacháza, Császár, Kunmadaras stb.). Háború esetén a Néphadsereg a szovjetektől kapta volna az atomot. A tapolcai MN 1480-asok tudnának erről mesélni.

A csatornáról: nem szeretnék negatív lenni, de ismerem a palit aki csinálja, és sokkal inkább a nézettségért csinálja (fuuu elhagyott, urbex, kihalt aztamindenit!), mintsem azért mert érdekelné a történelem. Ha viszont bárkit érdekel mi lett az egykori laktanyájával vagy a szovjet objektumokkal, akkor ajánlom az index Kihalt laktanyák c. topicját. De figyelem! Romosan és szétlopva látni az egykor szigorúan őrzött ojjektumokat, nem szívderítő látvány…

 4. komojtalan — 2014-09-24 11:28 

@huba: Engem kevésbé érdekel miért csinálja, nekem tetszenek a filmjei, de mondhatsz mástól ilyen filmeket, akár hivatalosat is. Más az amikor tudod milyen állapotban lehetnek a volt szovjet/magyar laktanyák és más az amikor látod. Persze legjobb volna személyesen, de mindet őrzik, bejutás lehetetlen. A Youtube lassan alázza a TV -t, pl. természetjárás/biciklizés kategóriában Cobranco verhetetlen, talán az eredeti Kéktúra ér közelébe, vagy amikor végig evezték a Dunát, de még ezek sem.

Azért írtam hogy már nem is konteó, mert hivatalosan is elismerték, hogy voltak itt atomfegyverek. Egyik filmben volt, hogy 70 -es évek közepén volt egy hadgyakorlat ami nem sikerült, utána telepítettek ide is atomtölteket, addig Ukrajnából hozták volna.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.