501. – Tankolás

t72Mi van akkor, ha egy repülőssel szembejön egy tank? – indít szögyi barátunk egy találóskérdéssel. A Krúdy-féle álmoskönyv honvédségre adaptált változatában az ilyen esetekre az áll, hogy akkor valamelyik a kettő közül nagyon-nagyon részeg lehet. Na jó, kivéve azt a helyzetet, amikor zöldfülűként a harckocsik elleni harcra történő kiképzést kaptuk. És akkor lássuk, miről is szól a történet.

Ha jól rémlik, dicső példaképünk a hős Szovjetunió egyes (nem biztos hogy ép-) elméiből pattant ki olyan, hogy keresztezték a tankot a repülővel (kb. úgy mint Micsurin a paradicsomot a levelibékával, hogy maguktól ugráljanak be a ládába), de elég kevés sikerrel. Lehetséges, hogy proletair blogtárs most szagot kap, és valamelyik testvérblogban egy csinos kis cikkecske jelenik meg erről ;)

No, a lényeg: Csobánkára vasárnap délután megérkezvén a lecuccolás után felderítettük a tábort, amibe beletartozott a fészer alatt álló három vagy négy harckocsi is. Istenemre mondom, halvány gőzöm sincs, hogy milyen típusúak voltak, ahogy most utánakukkoltam, valószínűleg T-55 vagy talán T-72-esek lehettek. Megvolt a szent elszörnyedés, mert hát ez b@szottnagy, ormótlan és acél, míg amit mi szeretünk (a vadászgép) az kicsi, karcsú és alumínium.

Az az alumínium azért nem teljesen olyan, mint amiből a háztartási alufólia készül ;) De ez amúgy nem egy túl köztudott dolog. Feri szobatársam egy belvárosi jólmenő fogászcsalád elfajzott sarja volt, akit elkapott a gépszíj, és a családi hagyományokat felrúgva repülős pályára lépett. A faterja beletörődött, olyannyira, hogy amikor meghívást kapott egy berlini konferenciára, legyőzte az addig is meglévő ellenszenvét, és a frissen érettségizett fiával repülőre ült. Mindenesetre indulás előtti feszültségoldásként még odahaza alapos garatöblítést tartott… néhány pohár whiskyvel… Szakmabeliként lestoppolták a szárny mögötti üléseket, mert repülés közben maga a szárny izeg-mozog, féklapok, csűrők, interceptorok, sőt mivel kistuskó (TU-134) volt a szóbanforgó, még a futóművet is meg lehetett csodálni. Kocog ki a gép a gurulón a pályavégre, a kistuskó eléggé vékony szárnya a döccenések közepette szépen lengedezik fel-le, fel-le, mint Pom-Pom az ágon. Fater, aki már addigra elég bátorságot gyűjtött magába ahhoz, hogy kinézzen az ablakon (na jó, ebben szerepet játszott az a pár whisky is, amivel a tranzitban folytatta az ellazítást) fehéredő arccal mutogatja a fiának, hogy te, nézd csak, az mozog! Igen fater, ennek az a dolga, hogy mozogjon, amikor fent vagyunk a levegőben akkor kábé egy méterrel van feljebb a szárny vége, mint amikor a földön lóg. Fater gyanakvóan, de azért ugye jó erős anyagból van, remélem svédacélból? Ugyan, dehogy, hogy lenne már egy repülőgépben acél a hajtóművön kívül? Finom alumínium itt szinte minden…

Szerencsére Ferinek elég jó reflexe volt már akkor is, gyorsan meg tudta rántani az apja biztonsági övét, így a pániküvöltésből csak egy elcsukló artikulálatlan hörgés lett, odacsengette a sztyuvit, és közölte, hogy a felszállás után, amint csak lehet, az apának egy jó nagy adag whisky rendel…

Vonattal jöttek haza.

Valahogy meg lett fűzve egy ottani sorállományú, aki végül egy toronykulcsot is kegyeskedett előguberálni, így aztán belülről is meg tudtuk szemlélni a páncéldögöket. Hát én elismerem, hogy egy repülőgépben se nagyon lehet táncraperdülni, de azért a tank belseje valahogy nagyon nyomasztónak tűnt nekünk. Közben persze az az egy-két társunk, aki félévkor a Kossuth Főiskoláról jött át, mesélgette a rémtörténeteket, hogy ott a „harcjárműben harchoz” vezényszó végrehajtási normaideje öt másodperc… Mi meg jó ha öt perc alatt bele tudtunk mászni, azt is cipőkanállal. Azt is mondták, hogy amikor ezt gyakorolják, akkor a harmadévesek legtöbb ujja kékre-zöldre van verve, a lecsapódó búvónyílásfedelek ugyanis nem néznek körül előtte… Aztán valamelyik vicceskedvű agyalágyult képes volt ezt is kipróbálni. Na nem a beugrálást, hanem a lekupakolást. Rajtunk. Még most jópár évvel a történtek után is beleborzongok, mert akkora sokk ért, mint vizelő kankutyát a trafóház sarkánál…

Odabent töksötét! Igaz, ezek működő járművek voltak, és be volt kapcsolva a benti világítás, de hát az csak egy pár pislákoló lámpicsku volt, és ez nem változtatott azon, hogy be lettünk zárva egy konzervdobozba. Amibe ráadásul belülről beleépítettek egy akadálypályát, ahova nyúltam a sötétben, mindenhol belebaxtam a kezem valamibe. Éppen egy fél szinttel lejjebb voltam, mint a parancsnoki ülés (nem tudom, hogy az a rádiós vagy a töltő helye volt, jobb oldalt lejjebb), üvöltöttem felfelé, hogy nyissátok már ki, de szerencsétlenségére éppen Dzsó volt a búvónyílás alatt a maga két méter pár centijével, neki meg akkor elsősorban az volt a legfőbb elfoglaltsága, hogy valahogy szorítson annyi helyet a fedél meg a feje között, hogy a kezét rá tudja tenni a fejére, mert igencsak főbekólintották. Amikor sikerült, és a szédülése is elmúlt, akkor meg közölte, hogy egyáltalán nem tudja, hogy hogy nyílik ez a szar. Na akkor üvöltsünk kívülre, hogy nyissák ki, de hát egy öt-tízcentis páncélból kihallatszik a hang? De legalább a kintiek ocsmány röhögése sem szűrődött be, csak akkor amikor végre kiengedtek bennünket. Szóval akkor fogadtam meg hogy most voltam ilyenben először. És utoljára.

Hétfőn/kedden aztán harci ösvény és egyéb szórakozások, végül szerdán érkezett el a mi szakaszunk odáig, hogy na akkor megyünk tankolni. Előkészítés, hajigáltuk az összecsavart kézigránátokat kaszáló mozdulatokkal, lapos ívben, meg minden egyéb hülyeség, egészen addig, amíg el nem érkezik az a pillanat, hogy az egyik ilyen dög begördül. Most amit eddig elmeséltek, csinálni is fogjuk. A felállás a következő: egy harcos be a kútba, a tank elindul felé, akkor a rendelkezésre álló két gumigránátot bevágja a haspáncél alá, mintha felrobbantaná, a tank megy tovább, akkor jön egy fal, rajta ablakkal, onnan kiugrik másik két harcos egy-egy vv-köpennyel, és letakarja a periszkópok nyílásait, hogy megvakítsa a tankot, és kénytelen legyen megállni. Egyszerű, mint a faék, nem is értem, minek akkor egy ilyen dög.

A kútba beugrik Sz. hallgató, falra fel két másik, tank megindul a kút felé. Sz. hallgató (aki büszke volt arra, hogy kétkezes és jobbal-ballal egyformán tud gránátot dobni) egyik gránátot egyik kezével bevágja az egyik lánctalp alá, másikat a másikkal a másik lánctalp alá, hát, úgy is lehet, elvileg ha leszaggatjuk a lánctalpat, akkor is megáll a csörömpölő. Most persze nem, robog tovább, Sz. hallgató meg csak néz ki a lövészkútból, mint akit érdekel a dolog. Tank jön, Sz. hallgató néz. Még mindig. Még mindig. Addigra már egy-két gyengébb idegzetű társunk elfordult, a többiek meg megpróbáltuk túlüvölteni a tank zörgését, hogy húzd már le a fejed, amikor az utolsó utáni pillanatban elindul a fej lefelé, tank átgördül fölötte, Sz. hallgató feje meg vigyorogva kiemelkedik. Mondjuk azt el kell ismerni, hogy úgy áll rajta a sisak, mint valamelyik Rejtő-könyvben a kimenős legionáriusok sapkája, amikor kijönnek a Négy Döglött Patkány dining room – kávéház és étteremből, de attól függetlenül úgy vigyorog, mint akit b..ni visznek. Nagyon úgy néz ki, hogy megsturcolta a tank, mint a kaposújlaki reptéren szokta volt Ernő bátyánk az útmenti fasort a helikopterrel (szeretett alacsonyan bejelentkezni, de Csaszi bácsiban csak akkor égett ki a biztosíték, amikor egyszer a kapun jött be).

A tank közben megcsinálja a fal-ablakos macerát is, a századparancsnok kilós meg vészjósló léptekkel közelít Sz. hallgató felé. Az ő tányérsapkája is eléggé hátra van tolva a tarkójára, a legfőbb különbség viszont az köztük, hogy ő aztán abszolút nem vigyorog, sőt, mondhatni inkább olyan zabos az arca, mint a lovak nyakában a tarisznya, hogy mi a jó szent szart képzel magáról a hallgató elvtárs? Aztán csak lefúj a túlnyomás, na menjen keresse meg a gumigránátokat, Sz. hallgató viszont csak két cafattal tud lejelentkezni, ugyanis olyan jól sikerült beleapplikálni a gránátokat a lánctalpba, hogy szerteszéjjel szaggatta őket. A kilós csak lemondóan legyint, akkor cigarettaszünet, és Sz. hallgató futólépésben a helyi szolgálatvezetőhöz, két másik gránát vételezése céljából. Sz. hallgató visszaérkezik üres kézzel, jelenti hogy azt inkább nem ismételné el szó szerint, amit a helyi szolgvez mondott neki, a lényege az volt, hogy ezek a hülye repülősök már egy egész láda gumigránátot tönkrevágtak három nap alatt, inkább innentől hajigáljanak fahasábokkal. Oké, akkor futás a sátorba, ott a kályha mellé bekészített fahasábokból két szimpatikust lesz szíves a hallgató elvtárs prezentálni, de arra készüljön, hogy a következő körben is ő lesz a lövészkútban.

Sz. hallgató a két említett fahasábbal újfent kútbaszáll, tank megindul, most éppen csak a sisak teteje látszik ki a kútból, aztán amikor rájön hogy ez így ócseny nyet frankó, egy kicsit kiemelkedik, hogy a sisak pereme kábé öt milliméterre van a kút szélétől (mondjuk attól nem kellett félni, hogy beomlik, mert ki volt betonozva). Mostmár a biztonság az kétkörös, csak a gránát(fahasáb)dobás ütközik nehézségekbe, egyszer csak látjuk, hogy magas ívben kirepül a kútból az egyik fahasáb, és nagyot csattan a tank homlokpáncélján, de rögtön utána jön a másik, az meg kalimpálva istentelenül kupánvágja a vezetőt (mert hát ő is úgy vezette a tankot, hogy ki volt dugva a feje). Az addig békésen poroszkáló tank erre megvadult, és megkapart (!), Sz. hallgató addigra viszont már embriópózban remegett a kút mélyén, talán még egy kicsit ásott is lefelé a tíz körmével, az ablaknál lesben álló két társunk pedig csak integetni tudott a tank után…

Kilós megint cigarettaszünetet rendel el (ha ez így megy tovább, nikotinmérgezést kap a fél banda – legfőbb ideje, mert a permanens alkoholmérgezésből már kezdünk kigyógyulni), visszafütyöli a tankot, és eléggé nem szelíden felvilágosítja a sofőrt, hogy ha olyan hülye, hogy kidugja a fejét, akkor ez ellen a banda ellen a páncélosfejvédő fölé is tegyen még fel egy sisakot. Nekünk meg kiosztja, hogy azért mert itt ilyenek történek, ne higgyük azt, hogy lehet tovább marháskodni.

Szó se róla, innen aztán eléggé szolidan és szabályosan folytak a dolgok. Én is voltam a kútban, addigra már eléggé kiszálkásodtak a fahasábok, aztán a következő körben megyek az ablakhoz Ferivel. Ő az alacsonyabb, akkor övé a tank eleje, aki ott áll, ideadja a vv-köpenyt, elmagyarázza, hogy ráugrok a toronyra, jobb oldalt elöl van egy periszkóplyuk, arra rácsapok, mintha lenne egy marék sár a kezemben (aha, mindjárt kiveszem az erre a célra  rendszeresített 83M sáradagot a tölténytáskámból), aztán a köpenyt ráterítem a másik oldalon a periszkópokra, be tudja takarni egyben mind a hármat. Ferinek meg jön az ukáz, hogy a vezetőfülke periszkópjait kell letakarni. Tank jön, kútnál megkapja a magáét, elénksenderül, lelassít, ugrás (francokat ugrás, csak simán átlépünk), csapom a sarat ;) takarom a másik oldalt, lenézek, hogy Feri hol jár. Kicsit megbillent a fiú, valahol rosszul léphetett, békapózban hasal a tank elején és a kezében lévő vv-köpeny csak a félig takarja be a vezető lyukát. Vezető kinyúl fél kézzel, magárahúzza a vv-köpenyt, és betakarja vele a bal oldali periszkópot is, kösz haver…. Lehet megállni leszállni, az értékelés kiváló.

Csordogál szép csendesen így a kiképzés, amikor megint szünet, lerogyunk. Kilós is idejön, most már szelíden, hogy na ugye, milyen jó kis játék ez a tankosdi (mivel az általános katonai tanszéken vagyunk, minden tanárunk valami szárazföldi fajta, lehet, hogy a kilós pont tankos, mert nagyon élvezi az egész dolgot), de aztán csak akadt egy, akit szokás szerint elkap a szájmenés…

Az oké százados elvtárs, hogy mi most megcsináljuk azt, amit kérnek tőlünk, de belegondolt már abba, hogy mennyit is ér ez? Mondjuk a lövészkutas rész még csak-csak, de mi történik, ha a tank nem cammog, hanem úgy istenesen elkezd a kutas felé repeszteni, ha nem szarja össze magát a harcos, mire eldobná a gránátot már régen túlmegy rajta a tank. Utána meg lesz tényleg olyan hülye, hogy lépésben és tíz centire a faltól megy, hogy a megvakításra igyekvő harcosok kényelmesen és biztonságosan átléphessenek rá? Arról nem is beszélve, hogy mi most megtanultuk ezt az egy tankfélét, de hacsak a román hadsereg meg nem támad minket, akkor ilyen döggel úgysem fogunk találkozni, a gaz ellen (NATO) meg úgyis Abrams meg Leopárd tankokkal jön ellenünk, annak hova kell mit csinálni, hogy fájjon neki? Azt nem kellene legalább elméletben megtanulni?

Hát igen, ez volt az, amikor a társaság összenézett, hogy a kérdés jogos, a kilós meg égnek fordította a szemét, aztán megkérdezte, hogy fáj-e még a derekam, amit tegnapelőtt ütöttem meg a napalmpályán, és emiatt ki is hagytam a tegnapi harminckilométeres túrát. Jelentettem hogy már egyáltalán nem érzem, hogy fájna, de ő meg azt mondta, hogy nekem az igenis fáj, és most szedjem össze magam, húzzak a fenébe, vagy legalábbis a sátorba, mert a foglalkozás további része alól felmentést kaptam, és a vacsoráig meg sem szólaljak. Mi mást tehettem volna? Parancs értettem…

Vacsora után még a század-poltiszt lép oda hozzám, hogy van-e egy cigim. Vanni van, de hogy pont neki adjak? éreztem hogy ebből most inkább beszélgetés lesz, szóval akkor lépjünk csak egy kicsit félre… szóval az neki oké, hogy azért vagyok én az agitpropos a KISZ-vezetőségben mert ki tudom dumálni a malacot az anyjából, de azért az ilyen bomlasztó dumákat ha lehet, ne kiképzés közben adjam már elő…

12 hozzászólás

 1. Rókakígyó — 2014-10-04 14:00 

Csobánka meg Rezi is a kéktúra útvonalán van. :) ez off, de jól hangzik. Reziben nagyon finom és olcsó Pizzát kapni a helyi vendéglátóegységben.

 2. Pista — 2014-10-05 21:05 

Miután elolvastam az első mondatot, azt hittem, hogy a 494-es poszt “áldozata” (a kis Peugeot) elküldte egy nagy haverját, hogy álljon bosszút azon a gaz MiG-21-en :)

 3. munci66 — 2014-10-06 08:10 

Möszjő szögyi!

Azért valami értelme volt a gyakorlásnak, ha nem is sok.
ad 1) Ilyen post születhetett az emlékéből :-)

ad 2) Ha típusismeretet nem is adott, azért azt megértet(het)te a bakával, hogy sikerülhet dolog, nem akkor látott látott a delikvens először támadó tankot, amikor az megrohamozta (vö: tank pánik)

Azzal teljesen egyetértek, hogy repműszakiakat ilyennel “fárasztani” felesleges. Meg a 2) pontban írottak is csak korlátozottan érvényesek, akkor is csak megfelelő számú gyakorlással egybekötve. Ilyen meg emlékeim szerint az MN-ben nem volt jellemző :-(

Tisztelettel, Münci

 4. pilotax — 2014-10-06 10:28 

@munci66:
“Azzal teljesen egyetértek, hogy repműszakiakat ilyennel “fárasztani” felesleges.”
Én meg nem értek egyet, mert a gyakorlat mást mutat, lásd a Don kanyar az Ilovszkojei repülőtér védelme. Itt éppen hogy az erre ki nem képzett magyar repülőműszakiak mutattak kiemelkedő ellenállást. Hát még ha ki is lettek volna képezve a földi harcokra.

 5. munci66 — 2014-10-06 14:08 

@pilotax:
Möszjő Pilotax!

Én meg egyetértek :-) Gondoltam, hogy dandár fel fog merülni :-), őket időben vissza kellett volna vonni.
Persze megértem, hogy lehetnek speciális helyzetek, de azokra készülni nem kifizetődő. A speciális kiképzés miatt kieső idő, az elengedhetetlenül fellépő balesetek miatt a veszteség nagyobb, mint az elérhető maximális nyereség.
Félre ne érts! A repműszakiaknak is kell általános kiképzést is kapniuk, szerintem is. De! Pl hk. elhárító kiképzést feleslegesnek tartom. Főleg manapság, amikor az ellen hk-i által lerohant tábori reptér nem túl gyakori :-) Viszont széleskörű “egyéb műveltségre” lenne szükség a feladat hatékony ellátásához.

Tisztelettel, Münci

 6. pilotax — 2014-10-06 15:55 

@munci66:
Azért azt se felejtsük el, hogy szögyiék tisztjelöltek voltak! Egy tiszttől azért nem annyi az elvárás mint egy mezei szerelőtől. Nekik azért illik többet tudni a különféle eljárásokról mint a beosztott katonának, hogyan irányítja különben?

 7. janicsar — 2014-10-06 20:40 

Úgy látszik, ezek voltak a kötelező elemek, mert velünk is ezt csináltatták, ahogy azt meg is beszéltük pár poszttal elébb. Abban maradtunk, nagyjából, hogy az egésznek az egyik értelme az lehetett, hogy a katona megszokja a tank közelségét, a másik meg az, hogy megtanulja, hol sebezhető őkelme, legalábbis elvileg, páncéltörő fegyverek híján. A tank persze hogy nem sompolyog a városban szorosan a falak mellett, de azért sose lehet tudni, mikor követ el olyan hibát, hogy ily módon harcképtelenné lehet tenni. Mindenesetre kíváncsi lennék, lettem volna az Akadémia illetékes harcászati szakértőinek magyarázatára is…

 8. 75antikati77 — 2014-10-06 20:49 

Bizony ez így van, kedves bajtárs! Legalább a tisztjelölteket nem kellett volna totál hülyöncnek nézni! Sorállományban is előfordult a gondolkodás súlyos bűncselekménye, meg is volt a jutalma. Amit senki se mert kimondani akkoriban: – a Néphadsereg csak golyófogónak kellett volna, amíg felvonul a dicsőséges Krasznaja Armija. Persze azok is megkapták volna az esedékes seggrepacsit, akármekkora volt az arc! Akkoriban már jócskán meghaladta a hadtudomány a II. világháborús módszereket.

 9. 75antikati77 — 2014-10-06 21:01 

Ja és az Abramsok meg a fene tudja milyen korszerű harckocsik korában pl. a debreceni városvédelemből ’75 körül vonták ki az utolsó T 34-es járgányokat!

 10. csapos — 2014-10-06 23:16 

A Kiliánon az egyik harcász örgy azt merte mondani, hogy az MN feladata, hogy támadás esetén 8 órányit feltartsa a NATO csapatokat, miközben Szentgotthárdtól Beregsurányig visszavonulva felszámolódik. Valószínűleg humornak vették az elhárítók, meg félrenézett a pol tiszt, mert nem lett balhé belőle.

 11. szogyi — 2014-10-07 09:29 

A Killiánon ez a nyolcórás szavatossági idő az én időszakomban is közbeszéd tárgya volt. Minket ugyan inkább az izgatott, hogy a magyar légierő arra volt felkészülve, hogy radarhasználat és irányítás mellett a magasan repülő célokat tudja leküzdeni, míg a NATO-doktrína szerint a radarmagasság alatt, önállóan támadtak volna. Hogy is mondják? Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa….

Lehetséges hogy mi egy kicsivel többet kaptunk, mint a rendes sorállomány (mármint a kiképzésből), mert az akkoriban felállított általános katonai tanszékeknek az volt a feladata, hogy az első évfolyamosoknak egy teljes századparancsnoki képzést biztosítson. Még hadtápot is tanultunk….

A repülő tanok poszt pedig a “nyomdai átfutás” ideje alatt már megjelent…
http://lemil.blog.hu/2014/02/16/repulo_tankok#more5816462

 12. kelempajszmadar1 — 2014-10-07 15:34 

A fentiekhez csak annyit fűznék hozzá (életből ellesve), hogy a századosunk megkérdezte: “mit csinálna, ha egy helikopter szállna le, felvenne néhány embert, és felszállna?” -válasz: “Elengedem a kutyát!”
Ezt is meg lehetne próbálni a tankok ellen.
Üdv: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.