510. – Őrségben

ŐrségAz őrségről szóló történeteket nem lehet megunni, ami valahol érthető is: a békeidőszak azon kevés alkalmainak egyike, amikor a katona (fegyverében éles lőszerrel) tényleg élet és halál ura, s amikor egy mezei honvéd akár még a hadsereg főparancsnokát vagy magát a Jézuskát is megfektetheti, ha az nem engedelmeskedik a felszólításnak. Luckye barátunk most az őrszolgálatról szóló emlékmorzsáit osztja meg velünk.

Amint azt bevezetőmben is említettem, rengeteg őrséget nyomtam. Véleményem szerint sokszor nagyon lazára vettük a figurát, a feladat komolyságához viszonyítva mindenképp. Azt gondolom, ha Kelempájsz kolléga, vagy BigJoe ilyen hozzáállással csinálta volna a szolgálatot, akkor a Petőfi laktanyáról írta volna a sztorijait… Ennek ellenére mi kaptunk az egész laktanya előtt dicséretet a kiváló őrségért, ami főleg az ebben a posztban olvasható II. pontban említett eseménynek volt köszönhető.

Van is innen néhány egyszerűbb történetem.

Az őrség mindenféle kötelmeit igen sokszor, igen részletesen elmagyarázták, számomra nem voltak túl nehezen megjegyezhetők. Ettől függetlenül természetesen csak akkor alkalmaztam, ha feltétlen szükséges volt. Ebből persze voltak érdekes esetek.

a.) Ellenőrzés

Nálunk a 24 órás szolgálat mindig reggel 9-től 9-ig tartott. Az ügyeletes tiszt az esetek nagy többségében mindig este 9-kor ment ki ellenőrzésre, amit két dolog indokolt: már túl volt a vacsorán, de még nem volt este, amikor inkább ő is pihent. Az esetek többségében próbálták ezt szabályosan intézni. Természetesen a tornyokban levő őrök tudtak az ellenőrzésről, mert a váltás indulásakor orifonon körbeszóltak mindenkinek. Így történt ez az ominózus napon is. Én az 5-ös toronyban voltam, ami a nagykörön a 3. torony volt a sorban. Ki is szólt az őrpók, hogy figyeljek, mert megy az ÜTIH is. Ennek rendje és módja szerint, amikor megláttam a közeledő váltás lámpáját (sötét volt már), a következő párbeszéd hangzott el:

Én: Állj, ki vagy?!
Felvezető: Felvezető váltással, de hagyd a francba, csak gyere! (Tipikus futóváltás, ezt tiszt jelenlétében nem alkalmaztuk)
Én: Akkor ki volt az a f*sz, aki azt mondta, jön az ÜTIH?!
ÜTIH: Pedig itt vagyok!

Szóval néha a tisztek is szerettek kummantani…

b.) Bárkiből lehet őr?

Nagyon kezdő, kopasz koromtól eltekintve nem voltam kint úgy toronyban, hogy ne lett volna nálam a walkmanem, természetesen adapterrel, meg egy halom kazival. Igen unalmas tudott lenni három óra a toronyban. Én szerettem az őrséget, alapvetően nyugis szolgálatnak tartottam. Sosem értettem azokat, akik kezüket-lábukat törték, hogy “C” kategóriát kapjanak (az már nem adhatott fegyveres szolgálatot), viszont az őrséggel ellentétben kétnaponta nyomta a csellót. Én szerencsére tán csak 3-szor vagy 4-szer nyertem meg a konyhát, de utáltam. Főleg mosogatni…

Így fordulhatott elő, hogy olyan emberek, akik pedig simán el tudták volna vinni az őrséget, csak konyháztak, de az, aki sem szellemileg, sem lelkileg nem volt alkalmas rá, megkapta az “A” kategóriát. Ilyen volt a már előzőekben megénekelt Cserpák is. A lövészeten nyújtott alakítása ellenére engedték őrségbe. Tán két őrsége volt, mindkettő alkalmával nagyot alakított.

Egyik esetben szívatta az egész őrséget: szolgálat végén, váltás utáni feladatunk volt a fegyver kitárazása, lőszerek leadása. Az idiótája képes volt egy éles lőszert elrakni, aztán szemrebbenés nélkül otthagyta a három lőszertábláját az egy hiányzó skulóval. Négy óra szívás után volt hajlandó kinyögni, hogy ő rakta el. Addig senki nem mehetett sehova (még körletbe sem), miközben megírt könyveink voltak… Hát, nem sok választotta el a srácot az általunk elkövetett önbíráskodástól. Ezek után megúszta egy ejnye-bejnyével. A következő őrségénél aztán megadta magának a kegyelemdöfést: rosszul végezte el a fegyver betárazását és a betárazóhelyen elsült a fegyvere.

Ehhez tudni kell (biztosan minden olvasó tudja, de biztos, ami biztos, mégis leírom), hogy a be- és kitárazásnak kötött helye és menete van:

A betárazóhely egy három oldalról és alul-felül betonfalakkal zárt, egy ember magas helység.

Betárazás nagyvonalakban:

1. lépés: fegyver behelyezése az állványba és az állványretesz bezárása, hogy a fegyver ne tudjon eldőlni.

2. lépés: fegyver felhúzása és elsütése. Normál esetben, mivel a fegyver töltetlenül lett leadva, nincs benne lőszer, így csak csattan egyet. Ez a lépés azért kell, mert ugye “töltetlen fegyver nincs”.

3. lépés: tár behelyezése.

4. lépés: fegyver kivétele az állványból.

Kitárazás:

1. lépés: fegyver állványba helyezése

2. lépés: tár kivétele és elrakása.

3. lépés: fegyver felhúzása és elsütése. Ez azért kell, hogy ne maradhasson a csőben lőszer véletlenül sem.

4. lépés: fegyver kivétele.

A srác szépen összecserélte a két eljárást, így betárazásnál először beletette a tárat, majd felhúzta és elsütötte a fegyvert. Ez számára sajnos nem végződött túl szerencsésen (bár rosszabbul is járhatott volna): az első lőszer vaktöltény volt, ami háromszor hangosabban szól, mint az éles, ráadásul egy zárt helyen történt a dolog. A hallása olyan mértékben károsodott, hogy végül – másfél hónapos kórházi kezelést követően – le is szerelték.

c.) Fűtés az őrszobán

Az őrszobán – a többi épülettel ellentétben – nem volt központi fűtés, hanem szeneskályhával kellett ezt megoldani. Ez télen igencsak adott munkát az őröknek. A tüzelés során a legnagyobb gondot mindig az okozta, hogy nem igazán rendelkeztünk papírral. Fa, szén, gázolaj általában volt megfelelő mennyiség, de a begyújtáshoz szükséges papír mindig hiánycikk volt. De az okos katona feltalálja magát, megoldja a kevéssel is. A begyújtás általában úgy zajlott, hogy a kisalakolt kályha alját leterítettük egy darab papírdarabkával (pl. egy újságlap fele, darab szalvéta), rátettük az aprófát, majd beöntöttünk egy pohárnyi (kábé 2 dl) gázolajat, majd meggyújtottuk. Ezután ment minden a maga útján: ha már égett az aprófa, ment rá a vastagabbja, végül a szén.

Külön gondot tudott okozni, ha éjszaka kezdett már leégni a kályha, amiben azért volt már salak, de már csak izzott, ami a fát már nem akarta begyújtani. A helyes eljárás az lett volna, hogy egy fémvödörbe kisalakolni és új tüzet gyújtani, de hát a katona – főleg éjjel, amikor pihenni akar – lusta. Tehát megpróbálja újragyújtani a tüzet, inkább több, mint kevesebb sikerrel. A módszer: a parázsra rárak aprófát, majd ráönt fél pohár gázolajat, becsukja az ajtót és vár. Kb 1/2 perc múlva berobban a gázolaj és ég tovább a tűz. Ezt a műveletet sikerült időnként izgalmasan abszolválni: volt olyan társam, aki nem várta meg a gázolaj belobbanását, odahajolt, hogy ráfújjon egyet. Szerencséjére csak a szemöldökét és egy picit a haját pörkölte csak le a belobbanó üzemanyag… Több ilyen alkalommal sikerült a kéményeket kikormolni, a berobbanó gázolaj lángja időnként a kéményen is kiért. Ennek főleg a FEFI (fegyveres figyelő) örült, mert ő kapta a nyakába a pernyét.

d.) Irodalom

A toronyban jórészt unatkozó őr bármire képes. Voltak, akik olvastak, rádiót, magnót hallgattak, de voltak olyanok is, akik ilyenkor élték ki irodalmi hajlamaikat. Ennek folyományaként születtek kisebb-nagyobb karcolatok az őrtorony fülkéjének a burkolatán. Valahogy így keletkezhetett a következő kis szösszenet is, amelyet (már ha hinni lehet az aláírásnak) bizonyos Várfecó követett el:

Holtak

Éjszaka van, sötét árnyak
Gonosz lelkek megtalálnak.
Alattad a földben mélyen
Oszló hullák eltökélten
Akarnak egy újabb próbát,
Zaklatni az élők honát

Hártyás szemek pattannak fel,
Rothadt izmok mozdulnak el,
Bomló agyak őrjöngenek,
S földben immár feléd törnek.
Feljutottak a holdfényre,
Sötétségből sötétségbe.
Mind rád néznek, s üvöltenek,
Őrületes szörnyetegek!

Mielőtt még mozdulhatnál
Az ablakon át ér a halál.
Csontos kezek megtalálnak,
Hegyes karmok beléd vájnak.
S pont amikor üvöltenél
Érzed hogyan ömlik a vér.
Látod magad köztük amott,
S egyetlen ép gondolatod:
Élőhalott, élőhalott.

(Várfecó)

9 hozzászólás

 1. kelempajszmadar1 — 2014-11-04 09:29 

Kedves Luckye Bajtárs! Ez nagyon tetszett! Köszönet érte, valamint külön köszönet azért is, hogy a bevezetőben megemlítetted szerény személyemet is. Csak annyival egészíteném ki, hogy nem az általad említett Petőfi laktanyáról írtam volna a sztorijaimat, hanem a derékszíjamon lógva, tekintve, hogy a mi kedvenc Haynaunk az “egy évtől öt évig, öt évtől kötélig” terjedő skálán az utóbbit szabta volna ki nekem vezeklésül, a többiek számára pedig példa gyanánt, és hogy a későbbi nemzedékek is okuljanak belőle. Határőr kézszorítással: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 2. Bigjoe(HUN) — 2014-11-04 17:56 

Csatlakozom az előttem szólóhoz!
De zabadjon kérem megjegyeznem, hogy némely objektumokban előfordult, hogy az őr nem járt ki a felállítási helyére.
Igen gyakran előfordult. A hétvégéken konkrétan el sem hagytuk az őrszobát, csak ha jött a löket.
Szerintem ettől lazábban nem lehet csinálni.

 3. komojtalan — 2014-11-04 17:59 

Most újat tanultam 100+ őrség után :-). Nálunk a betárazás egy kis helységben volt, amiben azért tízen befértünk: 8 őr, ŐPK, felvezető. A kitárazás meg 2 tárral történt, a második pöckét használtuk a lőszer kiszedésére. 2 perc alatt a legbénább is kitárazott 3 tárat. Ha meg a váltásoknál történt (volna) így még rosszabb. Be a fegyvert a fegyverszobába tárastul és lehet aludni. A pihenős a pihenőszobában, a készültség a készültségiben :-). Az ÜTI a belső laktanyában a legritkább esetben ment ellenőrizni, talán 1-2 esetre emlékszem. A külső objektumokba naponta kijártak, de inkább a rádiósokhoz, az őrök csak beengedték a kocsit. A 32 -es objektum volt a legjobb ilyen szempontból, mert Pécel után volt, így oda csak heti 2-3x ha kimentek Nagytarcsáról.

A szimatszatyor minden őrnél másképp nézett ki, van aki rádiót vitt ki, van aki könyvet, van aki mind a kettőt :-), persze éjszaka azért kicsit feltűnő lett volna ha ég a villany az őrtoronyban. Egyszer a 30 -as objektumban, ahol csak mozgóőrök voltak ezért rádió volt az őröknél kivittem 2 akkut, mert 1 hamar lemerült ha a taxisokat hallgattam. A hivatásos tiszthelyettes (ott ez volt a minimum, a mi időszakunk előtt sorállományú tiszthelyettesek voltak, utána rigók) betojt hogy hiányzik egy akkumulátor és képes volt kijönni ellenőrizni.

Ez a reggel 9 -es váltás érdekes. Nálunk a rádiósok ekkor váltottak, az őrök 15 -kor. Elvileg a 15 -nek van értelme, mert kevésbé fáradt az ember, viszont ha délelőtt kapál kiképzésként, akkor kevésbé. Ha jól emlékszem a rádiósok nem dolgoztak szolgálat után.

 4. komojtalan — 2014-11-04 18:10 

@Bigjoe(HUN): Ezt azért nem mertük megtenni, a 31-32 -es objektumban a kopasz a toronyban aludt a padlón, télen őrbunda, stb … a gumi a készültségben a telefon mellett, az öreg a pihenőben. A laktanyában viszont végig ment a váltás, igaz sokszor repülőváltás volt éjszaka, a 2 -es őr bement a sportpálya mellett az útra, a hármas őr meg a tiszti étkezőhöz.

 5. janicsar — 2014-11-04 21:14 

Betárazás: állványreteszt nem láttam soha. De ez a műveletsor amúgy is túl bonyolultnak tetszik, még az őrkertbeli gyakorlásnál (ŐRKERT!) sem emlékszem rá. Tárat be, irány a torony. A kitárazásnál meg elvileg valóban ki kellett támasztani a stukkert, satöbbi, a valóságban ilyenkor is csak annyit csináltunk, hogy őrszobába menet tár lazán ki, tártáskába betesz, biztosítókar ki, csúzli felhúz, a beton irányába elsüt, kar vissza, fegyver a fegyverszobába, majd – ha éppen nem volt az ember belső ügyeletben – dikót kezdd meg. Egyetlen durranása sem emlékszem.
Többnyire a surranót is ledobtuk, szabálytalanul persze (a priccsek vége nem volt burkolva). A belső őrségben központi fűtés volt, a külsőben viszont tényleg fával kellett tüzelni, éspedig az őrpk szobájában. Az őrök pihenőjében talán nem is volt kályha.
Rádiót sokan vittek magukkal meg könyvet is, holott az őrnél hivatalosan legföljebb a szolgálati szabályzat meg a párt- és kisz-tagkönyv lehetett. De ezekben nem sok olvasnivaló akadt…

 6. Rókakígyó — 2014-11-05 09:06 

A kitárazás bonyolult eljárása tényleg jóval rizikósabb volt a sima menetközbeni ki-be tárazásnál. Ha egyszer-egyszer történt az őrségben csőrerántás, akkor az általában valami szívatáskísérlet folyománya volt és az eszesebb (sőt az ostobább) felvezető is kiszedette a lőszert a csőből a végén. Így csőbenlőszerrel sosem mozogtunk.

 7. Wendiii — 2014-11-05 21:39 

A b pontról eszembe jutott valami régi katonasztori, amikor a srác fogadásból cserélte fel az egyes fázisokat, és a töltő-ürítőhely teteje egy kissé megviselt állapotba került (a fogadás tétje egy Sport szelet volt). Mivel a srác volt az őrpók is egy személyben, be is írta az őrnaplóba, hogy szándékosságra utaló jelet nem talált. A laktanyapk persze behívatta, és közölte vele, hogy vegye tudomásul, ez volt a laktanya fennállásának második legpofátlanabb cselekedete. Mikor visszakérdezett, hogy ennek fényében mégis melyik volt az első, az ales kissé mosolyogva válaszolta, hogy “amikor a sofőr gyerek kiment a városba a parancsnoki UAZ-zal, és eladta.” :D

 8. buksitizedes — 2014-11-06 08:05 

Dunakeszin a BM kutyasulin pedig volt, hogy úgy váltottunk, hogy a fegyvert is átadta a leváltott őr a váltójának (azaz nekem). Így kipróbálhattam milyen egy AK47-es (fatusás), mert nekem AK63-D volt, ami kihajtható válltámaszú volt.

 9. w126 — 2014-11-07 14:55 

Pofátlanság, hallomásból:

Határőr laktanya a kilencvenes évek második felében. Riasztásnál az otthon horpasztó tisztért indult a hármas Golf a laktanyából, a kapunál a Hová? kérdésre a válasz Titkos!

A Golf soros legénysége idővel felismerte a titkos kilépések visszaellenőrizetlenségét, s a járművet elkezdték diszkó látogatásra használni, sofőr a járművel, többiek az éj leplével elhagyva a laktanyát.

Éves időszakot követően egy ittasan végrehajtott ároklátogatás eredményeképp előállt közel műszaki totálkár vetett véget a mutatványnak.
Egyik főkolompos autószerelői családi háttere állította helyre a Golfot, az ügyet meg elsikálták helyben.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.