525. – Gasztró és tűzőrség

tűzőrségLuckye barátunk eddig beküldött visszaemlékezéseinek a végére érünk, ma az utolsó két egypercesét tesszük közzé. 

Több bejegyzés is szól a gasztronómiáról a blogon, én is meg kell, hogy említsem. Emlékeim szerint az átlagos kaja nagyjából ehető volt (nem finom, csak ehető :) ), nagyobb bajom inkább a higiéniával volt. Az első csellóm után nem is voltam hajlandó a katonai pohárból inni (nagy, három decis, sárga műanyagpohár), vittem sajátot, mint ahogy a tányérból is ugyanezt tettem. Ugyanis láttam, hogyan folyik a mosogatás… Az inkább a zsír szétkenése volt.

Volt azért vicces (vagy inkább sírnivaló?) is gasztró-ügyben. Kb. az évem 2/3-ánál rájött a vezetőség, hogy a laktanyában tárolt HKSZ-tartalék lejárati idejét némiképp túlléptük már (na nem sokkal, úgy egy-másfél évvel talán…), ezért az sürgős cserére szorul. Viszont ekkora mennyiséget nem lehet csak úgy kidobni. Úgyhogy akkor heteken keresztül babot ettünk babbal, némi káposztával körítve.

Hasonlóan “változatos” étkezést biztosított az is, amikor tavasszal a laktanya berendelt egy teherautónyi zsákos almát, majd azt árulták katonáéknak elég alacsony áron. Igenám, de a sorkatonák között nem sok vevőt találtak (mit is csinált volna a sorkatona hirtelen 30 kiló almával? Mert hogy csak ilyen kiszerelés volt). Tiszt pedig nem volt annyi, amennyi ekkora mennyiséget felvett volna. Így aztán az alma elkezdett rohadni. Próbálták még menteni a menthetőt, így akkor hetekig almát ettünk almával körítve.

Tűzőrség

A laktanyában mindig volt egy készenléti szolgálat, ez a tűzőrség. Akit erre osztottak be, gyakorlatilag soha nem csinált semmit, de a laktanyát nem hagyhatta el. Hivatalosan ugyan lepihenhetett éjszakára, de csak készenlétben, így például nem öltözhetett át. Mivel igen kevesen voltunk, akik őrséget adhattunk, így ezt a szolgálatot csak egyszer kaptam meg. Persze – pechemre, szerencsémre? – pont akkor jött a laktanyába egy sokaranycsillagos, csíkos nadrágú fejes, helikopterrel. Ilyen esetben a tűzőrségnek ki kell vonulnia a leszállásra kijelölt terület mellé egy 50-80 kg-os tűzoltó készülékkel. Elvileg azért volt erre szükség, hogy ha gond van a leszállással, tudjunk oltani.

Annak rendje és módja szerint ott is álltunk, kopter leszállt. Kiszálltak az érkezők, a nagy ember pedig hozzánk lépett, igen barátságosan szóba elegyedett velünk. Megkérdezte, mit csinálunk, miért vagyunk ott. Mi elmondtuk, hogy ez a tűzőrség feladatai közé tartozik. Az ember azt válaszolta, hogy szép, hogy ellátjuk a szolgálatot, de ha kigyulladna a helikopter, akkor az a tűzoltó készülék semmit sem ér, akkor tesszük a legjobbat, ha szaladunk messzire… Az egész azért maradt meg bennem, mert nem igazán voltunk hozzászokva ahhoz, hogy egy ekkora rangú ember ilyen közvetlenül, emberi hangnemben beszéljen a sorállománnyal.

1 hozzászólás

 1. szogyi — 2016-02-02 10:18 

Helikopter és tűz, aha, persze hogy erről is van sztori….
Kora hajnal kukacbombázóéknál, valahol a Hegyalján. Kicsomagolják a Kamovot, első nekifutásra tankolni kell. Amíg a tankolás megy, be kéne tájolni hogy merről fúj a szél, a földön/völgyben semerről, de lehetséges hogy odafent lengedez valami. Legegyszerűbb módszer, fellőni egy jelzőrakétát, annak elviszi a füstjét a szél (már ha van).
A poén ezek után már szinte természetes, az emelkedő, ezerrel szikrázó jelzőrakéta egyik darabja utat talál a szarvasbőrös tölcsérbe amivel szűrik a benzint a tartálybaöntéskor. Gyakorlatilag porrá égett.
Aznap helikopterhiány miatt nem volt repülés.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.